#önértékelés

Jézus közel húzódik hozzánk

2016 március 6.  10:30

„Jöjj és lásd meg és tudd!” Jézus lát és ismer. Hiábavaló, és kár is lenne Őelőle rejtőzködni.
Ő annyira csodálatosan tud azonosulni veled. Amikor erre ráeszmél valaki, az annyira felszabadító! Csak ismerd fel a szükséged. (1Móz 3:9-10, Ján 1:43-50)

Jézus e világban (Úrvacsora) & Jézus méltósága bennünk

2016 február 21.  16:00

Úrvacsora (1Kor 11:23-26, Ján 1:14, 6:57)

A bukás következménye a szégyen. Az önbecsülés önmagában nem elég. A világ megbecsül, ugyanakkor meg is szégyenít. Isten előtt fontos vagy, és ez egyfajta méltóságot ad. Nem csak Isten előtt, hanem az emberek előtt is, és önmagad előtt is. Ha van méltóság, lesz alázat. Van igazi alázat, és van hamis alázat. Mit eredményez az egyik, és mit hoz a másik? (Kol 2:18,23, Ján 13:13-14, Fil 2:3-8)

Igazán meglátni, aki vagyok & Az Atya előtt & Isten látogatásai (Imaest)

2015 szeptember 2.  18:30

Lehet egy kép, amit mutatunk kifelé. Szerepjáték. A probléma az, ha már magunk is elhisszük. Isten pedig elfogadna, ahogy vagy. A gyülekezetben, az imában tanulunk járni a kép nélkül. (1Kor 4:3-4, Éne 4:7, Ef 1:6, 2Kor 4:2)

Az ima beemel az Atya jelenlétébe. A legtávolabbi lehet a legközelebb.

Jó ember helyett Szellemmel betöltött ember. A Szellem tesz szenvedélyessé. Imában keressük Istent, és Ő látogat éjjel, reggel… a mindennapokban. (Zsolt 101:2)

Mennyit ér az ember? (Nyári Bibliaiskola)

2015 május 28.  18:00

Mindnyájan szeretnénk tudni azt, hogy mi a valódi értékünk, és milyen értékünk van a világban, a társadalomban, ahol élünk. A világban eléggé sajátos módon értékelik az embert. Azt látjuk, hogy a világban nincs túl nagy értéke az embernek, nincs személyes értéke az embernek. …

Krisztus szavait visszhangozd a szívedben!

2015 március 25.  18:30

Hogyan beszélsz magadhoz? Hogyan nézel másokra? Szeretnénk a természeti gondolatainkat leállítani, ám az emlékezet frissen tartja. Eltart egy darabig megtanulni Isten szeretetének gondolatait gondolni, az Ő dalát énekelni magadnak. Az Ő játékszabályai egyszerűek, mert szeretetből, kegyelemből valók. (Zsolt 13:3, 94:11,19, Péld 20:5, Mát 6:22-23)

Menthetetlen vagy? & Isten féltő szeretete

2014 október 26.  18:00

Ne kívánd! – ez nem élettagadás. Isten megadott mindent. ÉLETünk van. Új gondolkodásmód. (2Pét 1:3-4)
Isten féltékenysége buzgóság. Van benne fájdalom. Féltőn őriz. Őrzi a dicsőségét és féltőn szeret minket, értünk van, javunkra van. Ő tudja, mi a legjobb számunkra. Az áldásait az Ő útjain lehet megkapni. (2Móz 20:4-5, Éne 8:6, 2Kor 11:2, Ján 2:16-17)

Maradj meg Benne & Isten emlékszik rád & Elrejtem vagy leleplezem az URat

2014 július 16.  18:30

Legyünk ott, ahol Isten végzi a munkáját. Akkor is, ha kényelmetlen. (Ján 12:24)
A világban senki sem vagy, de ez érdektelenné válik, ha tudod, hogy Isten emlékszik. (Ézs 49:14-16a)
Különböző mércéink vannak, de helytelenek. Isten látja az értéket. Megragadja az egyszerűt, és megfordítja. Nehogy útjába állj annak, aki Jézushoz menne. Őt a világ nem fogadja be, ezért az üzenetét ránk bízta. (Mát 19:13 1Kor 1:26-27 Luk 8:27,35,39)

Veszélyes kegyelem & Az irgalom győzedelmeskedik az ítélet felett

2014 június 25.  18:30

A kegyelem lefegyverez, de nem felelőtlenség. A mi feladatunk nem az, hogy elemezzük. (Ef 2:8-9, Gal 6:4, Róm 3:10-11)
Igazságban, Isten igazságában járni. Igaz ítélettel ítélni. Isten ítél, az Ő ítélete egyértelmű. Mert Ő ismeri a formáltatásunkat. Irgalmat továbbadni. A szeretet értékel és hűséges. (1Móz 28:14b-17, Ján 7:24, 8:15, 12:47 Ézs 1:18, 53:7, Luk 6:36-37, Jak 2:13, Mát 10:29-31, 12:7, Mik 6:8, Zsolt 89:6,25,34, 103:13-14, Péld 17:9,17)

Növekedés az új életben (#8)

2014 június 1.  18:00

Újjászülettünk romolhatatlan mag által. Mert Jézus megtalált, ez az Ő munkája. Ő a kezdet és a vég. Ez ad irányt az életünknek. Tőle indulunk és Hozzá tartunk. Eltérülhetünk, de vissza is találunk az útra. Mert a szívünkben keressük Őt, van kapcsolatunk Ővele. Ebben a kapcsolatban van növekedés. (4Móz 14:1, Jel 1:8, Ján 13:3)

Bibliaiskola & Cél az új életben (#7)

2014 május 21.  18:30

A világ világossága és sója (Mát 5:13-14) Az életünknek új forrása van, új módon élni. (Ján 10:10)
Isten terve nem a pusztaság. Egyetlen akadály a hitetlenség. Átutazók vagyunk. Tudni, hová tartunk. Látni a nagyobbat, a többet. A célunk Isten jelenléte. Belépni a hitbeli nyugalomba. Krisztus a dicsőség reménysége. Inteni egymást minden nap. (Ján 17:11,18, 1Pét 2:11a, 5Móz 6:23, Zsid 3:11,13,14, Kol 1:27)

Szülők és gyermekek (baba bemutatás) & Amit Krisztus kölcsönbe kér, és amit soha nem ad vissza (Húsvét)

2014 április 13.  10:30

Az Úrnak ajánljuk a gyermekeinket. Ezzel magunkat is odaszánjuk az Úrnak erre a célra. (Zsolt 127:3, 5Móz 6:4-7, Eféz 6:4)
Jézus nem tűnt ki a tömegből. Nem látszott a dicsősége, de Isten színe előtt nőtt fel. Ő kért kölcsönbe kenyeret, halat, istállót, szamarat, sírt… és van valami, amit elkér, és soha nem ad vissza (Ézs 53:2-3, Luk 4:22, Ján 6:42, Mát 26:48, Zsolt 50:10, 1Ján 1:7, 2:2, 4:10, Róm 3:25, 1Pét 2:24)

Istentől kapott azonosságunk

2013 november 10.  10:30

Ha valaki bejön a gyülekezetünkbe, láthatja jól vagy láthatja rosszul a dolgokat. Lehet, hogy rosszul méri fel, hogy ez miről szól. Látja a cselekedeteket, dolgokat, amiket csinálunk, és aztán azt gondolja, hogy viselkedést tanulunk, és azt reméljük, hogy a viselkedésből megváltozik az életünk. Ez azonban hibás látásmód lenne arról, ami itt történik. Ez nem igaz,…

Igazi kétségbeesésben – igazi vígasz

2013 október 27.  10:30

Egy korábbi üzenet ugyanebben a témában: Szembenézhetünk az élettel, a vigasztalás Istene miatt! A prédikátor könyve reménytelen könyv, de azért vannak jó meglátások benne. Az egyik: Préd 3:2-4 Ideje van a születésnek, és ideje van a meghalásnak; ideje van az ültetésnek, ideje van az ültetvény kiszaggatásának.Ideje van az ölésnek, és ideje van a gyógyításnak; ideje…

Az Úré a szabadítás & Krisztus feltámadása mindent értékessé tesz (I. Korinthus 15.)

2013 szeptember 29.  18:00

P. Marian József Miután előzőleg elindultam innen, Kínában landoltam. A gyülekezettel és a csapattal töltöttem öt-hat napot. A csapat bajban van. 🙂 Olyan bajban, ami akkor van, ha nincs ott a pásztor. Ezeket az időket Isten engedi meg, és erősödnek a csapattagok. Most várnak vissza, és mi is várjuk azt a napot, amikor újra otthon…

Az AGAPÉ szeretet tölti meg az életünk új tartalommal (I. Korinthus 13.)

2013 szeptember 18.  18:30

Spurgeon azt mondta: A gyülekezet milyenségét nem azzal lehet lemérni, hogy vasárnap délelőtt mennyien vannak ott – mert olyan korban élt, amikor vasárnap délelőttönként mindenki templomba járt –, hanem a hétköznapi istentisztelet méri meg a gyülekezet minőségét. Örülök, hogy itt vagytok szerdán is! —————————————————————————————————————– A Korinthusiakhoz írt levél 13. fejezetét néztük a legutóbb (Szent Szellem…

Miért jelentős az ember értéke?

2013 augusztus 25.  10:30

Szerinted mi határozza meg az értékedet? A bukásod? Mondjuk az, hogy nem házasodtál meg? Vagy például az, hogy nem lettél jó házastárs? (E kettő közül az egyik hibát általában mindenki elköveti. :-)) Szóval, ez határozza meg az értékedet? Vagy mi van a sikereiddel? Lehet, gazdag ember vagyok, vagy nagy befolyással bírok, vagy a tanításommal sok…

Felismerni kik vagyunk igazán

2013 augusztus 4.  10:30

P. Kornél Nagyon gazdag volt az a három hét, amit itt töltöttem. Sokat mentünk a feleségemmel, de még több emberrel szerettem volna találkozni. Azon gondolkoztam, hogy mi a valódi gazdagság. Igazából a kapcsolatok megadják a gazdagságunkat. Pénteken este a Deák téren voltunk, rajztábláztunk. Már régen nem csináltam. Nagy küzdelem volt elővenni, de muszáj volt, mert…

Aki kegyelemmel van telve, nem ítél, hanem áld (I. Korinthus 4.)

2013 július 31.  18:30

1Kor 4. – nagyon érdekes fejezet. Pál nagyon sok dologra világít rá. Tulajdonképpen nehéz kiragadni belőle egy valamit, mert jó lenne mindet körüljárni. 1Kor 4:1-4  Úgy tekintsen minket az ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait.  Ami pedig egyébiránt a sáfárokban megkívántatik, az, hogy mindenik hívnek találtassék.  Rám nézve pedig igen csekély dolog, hogy…