#munkahely

Hasznosabb a bölcsesség (Bibliaiskola – kedvcsináló) & Mi visz el az akarástól oda, hogy meg is tedd?

2015 augusztus 26.  18:30

Lehet egyszerű a keresztény élet? Lehet hitbeli kaland? Engedetlenség helyett engedelmesség. Ennyire egyszerű az akarásból a tevésbe eljutni? Tényleg lehetséges, hogy azokban a jó cselekedetekben járjak és éljek, amiket Isten előre elkészített nekem? (Fil 2:12-13, Róm 5:19, 6:12-13, Gal 5:16-17, 2Kor 10:4-6, Ef 2:1-10)

Szövetség és királyság & A tisztának minden tiszta

2013 március 27.  18:30

P. Csaba Amint olvasod a Bibliát, két fő szál fut végig benne. Kicsit olyan, mint a DNS, aminek van két szála. Az egyik a szövetség, a másik pedig a királyság. Azt látod, hogy ott van Istennek a szíve, Istennek a szeretete, Jézus a kereszten, el vagyunk fogadva Jézus által, csak úgy, ahogy vagyunk, jöhetünk, békességünk…

Isten munkája & Élet, kapcsolat és méltóság #1

2012 március 4.  10:30

P. Kornél Arra gondoltam, ahogy jöttünk, hogy ez a gyülekezet az anyahajónk. A II. világháborúban, amikor felszállt egy repülőgép róla, sokszor azért imádkoztak, hogy ne csak a repülő, hanem az anyahajó is túlélje. Milyen volt az, hogy mire visszatértek, csak füstölgő romok maradtak utána? A repülőnek fontos volt az anyahajó, mert az is elpusztul vele.…

Ima, hit és a győztes hozzáállás

2012 január 18.  18:30

Sok izgalmas dolog történik az életünkben, a szívünkben. Az egyik valóban izgalmas dolog számunkra az ima, és az ima valósága a szívünkben. Az, hogy ez valósággal bír, hogy jelentős, hogy tartalmas. Nem valami üres ismételgetésről szól, hanem erővel bír a szívünkben, aztán a szánkban. Nyílván az, hogy kifejezzük az imáinkat, ahogy imádkozunk azokért, akik bajban…