Üdvterv az ember megmentésére – mert Isten minden törekvése az volt, hogy megmenthesse az embert. Ez Isten szeretete, Isten kegyelme. Azt akarja, hogy mindenki üdvözüljön. Ezért Ő Maga gondoskodott. Amit csak tehetett, azt Ő megtette, mert biztosra akart menni. Lehet, lehetséges hozzátenni valamit?
(Ézs 5:4, Ezék 18:32, 33:11, Ján 6:47, Ef 1:13, 2:8-9, ApCsel 17:30, 1Tim 2:4, 2Pét 3:9, 1Ján 4:9, 5:13)
#megbánás
Az üdvösség Isten szívével
Hogyan élhetem megbánás nélkül az életet? (30+)
2016 szeptember 11. 11:00
Először is próbáljuk meghatározni a megbánás szót. Szeretném, ha ez az alkalom beszélgetés is lenne, és nem csak prédikálás. Hogyan tudnánk meghatározni ezt a szót, hogy megbánás?
– Amikor a múltamra nézek, és azt mondom: „Valamit kihagytam. Valamit rosszul csináltam. Ez sokkal jobb is lehetett volna.”
Tehát a megbánás a múlttal kapcsolatos, és a veszteséggel. Legalábbis a veszteség érzésével…
(ApCsel 20:17-35)
Csak nehogy horogra akadj! (Húsvét)
2015 március 18. 18:30
Júdás – közel lenni, és mégis annyira távol! Valamiféle igazság alapján, szeretet nélkül, természetileg ítélni – és a világosságból sötétség lesz. Saját erőből képtelenség helyrehozni, kell a közelség Jézussal. A gyülekezeti közösség védelem, az Ellenség pedig a sarkon vár, a lemaradozókra kiveti a horgot. (Márk 14:4, Ján 12:4-5, Mát 27:3b-5)
Az igazi Jézus (#2) & Egy napon minden térd meghajol Őelőtte
2014 június 29. 18:00
Hamis vallások, hamis szellemek, hamis Jézusok. Az igazi Jézus mellett tanúskodnak a cselekedetei. A biztosítékunk a Biblia. (Ján 10:23-25, 2Kor 11:3-4, Mát 7:21-23)
Vannak dolgok, helyzetek, kapcsolatok, amiket nem tudunk megváltoztatni. Túlmutatnak rajtunk. Ez jó hely arra, hogy Isten alázatot tanítson. Egy biztos, minden térd meghajol az Úr előtt. Az örökkévalóságban Isten mindent helyreállít. (Zsolt 13:3a, 22:2, 42:4-5, 71:5, 73:21-25, 119:67,71, Zsid 12:11, Róm 14:11, Jel 21:4)
A mai nap értéke az új életben (#9) & Nem igazságtalan az Isten, hogy elfelejtse munkádat
2014 június 4. 18:30
Az időnk itt korlátozott. Átutazók vagyunk. Minden nap lehet hasznos, mert tudjuk, hova tartunk. (Zsid 11:13-14, Jel 12:12b, Ján 13:1a)
Istentől születtünk, küldetésben vagyunk, és Őhozzá megyünk. Itt nyomorúság lesz – ez egy ígéret. Isten nem igazságtalan. A bizalmat, az egységet őrizzük meg. Amit hitben teszünk, annak meglesz a jutalma. (Zsid 6:10, Zsid 10:35-36a)
Jézus szemei & A kereszténység csodás hatalma
2013 augusztus 28. 17:30
P. Jukka Borg Gondolkodjunk Jézus szemeiről! Gondolkodtál már ezen, hogy Jézus hogyan néz rád? Milyen szeme van? Milyen szemmel néz rád Jézus? Jézus szemeiben könyörület van. Az én Jézusomnak kegyelme van ma. Ma szeretettel néz rám. Ma az én Jézusom reménnyel néz rám. Ha elbukom – ahogy te is, minden egyes percben, egy nap akár…
Vállaljuk fel, amit csak mi vállalhatunk!
2013 június 23. 10:30
Isten megáld minket az Ő Igéjéből, és ez csodálatos dolog. Képes átformálni a szívünket egyetlen Igével. Annyira hálásak vagyunk ezért, és annyira lenyűgöz bennünket! Fontos, hogy az Igében együtt legyünk. 1Sám 7:1-2 Erre elmentek a kirjat-jeárim-beliek, és fölvitték az Úr ládáját, és bevitték Abinádáb házába, amely a dombon volt. Fiát, Eleázárt pedig az Úr ládájának…
Az örömünk ellensége
2013 március 10. 10:30
P. Stambowsky A Király leánya – a gyülekezet – gyönyörűséges belül. Mindannyian, mindenki. Mennyire szép Isten szentsége! 1Kor 5:7 Takarítsátok ki azért a régi kovászt, hogy új tésztává legyetek, hiszen ti kovásztalanok vagytok, mert Krisztus, a mi húsvéti bárányunk már megáldoztatott. Kovász nélkül való vagyok, de nem amiatt, amit én tettem. Jézus Krisztus a húsvéti…
Szabadulás a bűntől, minden napra
2013 február 6. 18:30
Mennyire komoly a bűn? Halálosan. Kezdjük Róm 6:23-mal, és innen már csak jobb lehet 🙂 Róm 6:23 Mert a bűn zsoldja halál, Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban. „a bűn zsoldja halál” Hoppá! Ez az üzenet az, amit annyira utál mindenki a kereszténységben. A bűn annyira komoly, hogy az…
Hatalmunk a bűn felett
2011 szeptember 18. 10:30
Ismered-e Gedeon történetét? Gedeon vitéz férfi volt Istenért, azelőtt pedig adócsaló. Valamelyik vagyunk e kettő közül, vagy megtaláltuk, kik vagyunk az Úrban, vagy igyekszünk magunkban irányítani az életünket. Nagyszerű ez, nem? Hívőként élem az életem, vannak dolgaim, felelősségem, teendőim. Aztán Istennek van egy nagyszerű munkája az életünkben. Olyanok vagyunk, mint Gedeon, egyik nap az egyik,…