#közelhúzódás

IstenNEL élni

2017 január 4.  18:30

Közeledünk Istenhez úgy, hogy valamit szeretnénk Tőle. Ez rendben van, nem baj. Aztán közeledhetünk úgy Istenhez: „Megyek Hozzá, mert vissza akarok fizetni Neki!” – ezzel már probléma van! Isten ennél többre vágyik velünk, és többet szeretne adni nekünk.
(2Kir 5., Zsolt 27:4, Luk 10:21, 17:10)

A belső szoba és a kölcsönös hit ereje

2016 november 27.  16:30

A technológia létrehozta a történelem legmagányosabb generációját. Krisztus hív a belső szobába. Mert a legnagyobb szükségünket, hogy jóban legyünk magunkkal és másokkal, ott az Istennel való közösség tudja megadni.
(Mát 6:5-6, Zsid 4:16)

Arra vagyunk elhívva, hogy hitben éljük az életünket. Mi a hit? Mi az üdvözítő hit? Miért fontos a hit? Van ijesztő oldala is – mire vigyázzunk? És van a Bibliában nagyon sok, amit a kölcsönös hitben, egymás hite által tudunk alkalmazni.
(Zsolt 46:10 (11), Róm 1:12, 2Kor 7:13, Fil 4:8, Zsid 3:2, 10:38-39, 11:1,6)

A Jó Pásztor hangját hallgasd!

2016 október 2.  16:30

A bukás következménye a szégyen, a bűntudat és a félelem. Mit jelentenek ezek? Hogyan hatnak az ember életére? Hitetlenként bármit elérhetsz és megtehetsz az életedben, de ezt a hármat nem tudod elcsendesíteni. Csak Jézus tudja egyedül, és Ő már megtette. Neked csak hallanod kell, jól kell hallanod, amint Ő szól, mert keresztényként is félre lehet érteni az Ő hangját.
(Ján 10:1-4,11)

Kicsoda Jézus? Mit tett értünk? Mit tegyünk most?

2016 szeptember 21.  18:30

Örvendezünk Krisztusban. Az Ő nevében gyűlünk össze. Isten dicsőségére vagyunk itt. Krisztus lakozik bennünk. Az Ő nevéről neveztetünk. … Mi történik, amikor összegyűlünk Krisztus nevében? Mi történik, amikor a Szent Szellem bennünk van? A Szent Szellem Krisztusra mutat, és ismerjük Őt. Amikor a Szent Szellem bennünk van, és ugyanabból a Szellemből iszunk, a Szent Szellem megmutatja nekünk Krisztust, és ismerjük Őt. Ez tisztesség nekünk, hogy ismerhetjük Őt…
(Zsid 1:3-4, 7:16-17,25, 10:19-25)

Isten többet adna az új életben & Akik megmaradnak az igaz Szőlőtőben

2016 március 6.  16:00

Lásd, amit az Úr tett értünk! Nem csak visszavisz az Éden kertjébe, nem csak vissza az ártatlanságba, hanem tovább. Már most valós az életünkben. Nézz fel, és lásd, Krisztus mit adott már nekünk!
(1Móz 3:22-24, Ef 1:18-21, 2:4-6)

Sok ember a Bibliából, akiket Isten hatalmasan használt, időközben el is buktak. Hogyan hagyjuk el a Szőlőtőt? Amint Isten tesz valamit, nagyon gyorsan jön az ördög. Elveszítjük a fókuszt és a kapcsolódást. Hogyan maradjunk meg a Szőlőtőn?
(Ján 15:1-16)

Csak nehogy horogra akadj! (Húsvét)

2015 március 18.  18:30

Júdás – közel lenni, és mégis annyira távol! Valamiféle igazság alapján, szeretet nélkül, természetileg ítélni – és a világosságból sötétség lesz. Saját erőből képtelenség helyrehozni, kell a közelség Jézussal. A gyülekezeti közösség védelem, az Ellenség pedig a sarkon vár, a lemaradozókra kiveti a horgot. (Márk 14:4, Ján 12:4-5, Mát 27:3b-5)

Mennyire szükséges Istentől hallanunk! & Amit Jézus mond, és amire hív

2014 március 30.  18:00

Isten szól, törődik. A bölcsességet az életünkre kérjük és fogadjuk el Tőle minden nap. (Jób 33:14, Jak 1:5)
Isten, Aki tanítani akar minket. Jézus tett és tanított; felemeli a fejünket, felnyitja a szemünket a nagyobbra; kihívta és hívta az embereket; és bátorított. Ez a mi szolgálatuk is egymás és a világ felé. (2Pét 1:3, Márk 10:38-39, Ján 8:42, Luk 18:18, Márk 14:6, Mát 8:13, Luk 9:58, Márk 7:28, Mát 8:22)

Mire kellett a Karácsony?

2013 december 22.  18:00

A Karácsonynak két oldala van. Az egyik az, hogy sokkal hétköznapibb volt, mint ahogy azt elképzeljük. A gyerekkönyvekben a cuki bárányt, a cuki dolgokat láttuk, de azok valós állatok voltak. Valóban büdös bárány volt és valóban széna volt, ami belement az ember ruhájába, és valóban egy hideg odúban, karámban voltak valós emberek valós helyzetben. Nem…

Ne engedd magad megrabolni Krisztus rejtélyétől! (Karácsony)

2013 december 18.  18:30

Ézs 53. fejezete tizenkét nagyszerű vers Krisztusról az Ószövetségben. Nem olyan régen P. Schaller beszélt a rejtélyről ebből a fejezetből. Arra gondoltam, hogy mennyire nagyszerű a Karácsony. Mondanék egy-két dolgot róla. Mélyen éhezünk a rejtélyek után. Nem ez az egyetlen, amire éhezünk, de ugyanakkor fontos a számunkra. Érdekel az, amit tudhatok, meg akarom tanulni, amit…

Isten bánik a vakfoltjainkkal

2013 július 28.  10:30

Igazán nagyszerű volt a konferenciánk. Bátorító volt és megnyugtató, békességet adó. Valamikor a napokban beszéltünk arról, hogy Istennek mennyire vágya, hogy nekünk adja az Ő Igéjét. Isten azért akarja nekünk adni, mert annyi minden van, amit az Ige nélkül soha nem tudnánk. Amit soha nem látnánk meg az Ige nélkül, amit soha nem tennénk meg…

Ragaszkodni az elhívásunkhoz

2013 június 16.  10:30

Fadgyas András Nagyon tetszik ez, hogy a misszionáriusban semmi különleges nincs. Úgy értem, hogy különleges, de a mi gyülekezetünkben mindenki az, ezért nem különleges. A 73. zsoltár arról beszél, hogy irigykedik a zsoltáríró a világiakra, milyen jó életük van. Beszél róluk, hogy milyen könnyű nekik az élet. Aztán azt mondja: Zsolt 73:15-17  Ha azt mondtam…

Az Ige határozzon meg minket & Amiben más a kegyelem

2013 június 9.  18:00

P. Kende Neh 8. – amikor visszatérnek a zsidók a hetven év fogságból Babilonból. Hosszú idő után – több mint egy nemzedék – egy töredékük visszajön. Maradék jön vissza, nem mind, nem sokan. Tulajdonképpen kicsik, nincs erejük, ahogy a történelem során sokszor, de Isten akaratában vannak. Isten elhívott, kiválasztott népe, és Istennek terve van velük.…

Húzódj közel az Igéhez! & Amit értenem kell, mikor nem értem Istent

2013 április 10.  18:30

P. Dragan Rövid bátorító elv. Ha valaha komolyan vesszük Istent, hiszem, hogy a hitünket az Ő Igéjében meg fogja rázni, megpróbálja egészen az alapokig. Azt látom, hogy meg lesz rázkódtatva egészen az alapjaiig, hogy mennyire hisszük ezt a Könyvet. Pál is mondta: 1Kor 2:5 hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék. Szeretek az…

Ki hitt a mi tanításunknak?!

2012 március 25.  10:30

A jó pásztor ismer mindannyinkat nagyon személyesen. Törődik mindnyájunkkal nagyon személyesen. Nem üres ígéretek ezek, hanem valós ajándék, hogy Krisztus igazán adta az Ő vérét. Mekkora csoda ez, és mekkora örömünk van ebben! Ézs 53:1-6  Ki hitt a mi tanításunknak, és az Úr karja kinek jelentetett meg? Felnőtt, mint egy vesszőszál Ő előtte, és mint…

Egyedül a kegyelem mondhatja meg, ki vagy!

2012 március 21.  18:30

Előző alkalommal volt egy igazán különleges üzenetünk Istentől a régi természetről. Arról volt szó – az illusztráció egy fickó volt, aki nem tudta körüljárni a farmját a tragacs autójával –, hogy a régi természetünk szeretné megmondani nekünk, hogy kik vagyunk, de nem tudja. Nem tudja körüljárni azt, hogy kik vagyunk; nem képes meghatározni. Azóta volt…