#áldások

Jézus nevében áldott vagy & Keresd Istent, hogy élhess!

2013 december 4.  18:30

P. Bendegúz Ahogy körbenéztem a gyülekezeten, azt láttam, hogy legalább az itt ülők 60%-a harminc év alatti. Ez nagyon érdekes, mert kiterveltem mára valamit. Ez az, hogy belenézünk kicsit a gyülekezet jövőjébe. Megkértük a gyülekezet legfiatalabb lelkipásztorát, hogy ő prédikáljon ma este, de előtte lesz egy bevezető egy tizenhat éves fiatalembertől. Két oka van annak,…

A közösség öröme (Maradandó öröm 2)

2013 november 13.  18:30

Zsolt 4:7 (8) Nagyobb örömöt adsz így szívembe azokénál, mint amikor sok a búzájuk és boruk. Az előző istentiszteleten az örömről volt szó (2013.11.10. du. P. Kende: Maradandó öröm). Talán nem haragszol, ha megint arról lesz szó. 🙂 Komolyan szeretnék beszélni veled az örömről! Amikor készültem az előző üzenetre, már egy hete gondolkodtam azon, hogy…

Kicsoda Jézus – ki ismerheti meg Istent?

2013 november 3.  18:00

„Kicsoda Jézus?” Ha megkérdezed erről a templomban az árusokat Ján 2-ből, akkor ők azt felelik: Az egy vadállat! Ha megkérdezed a farizeusokat virágvasárnap Ján 12-ben, akkor ők azt mondják: Jézus még nálunk is sikeresebb vallási vezető. Ha megkérdezed Pilátust, amikor Jézus tárgyalása volt Márk 15-ben, akkor azt mondaná neked: Ez egy szegény, közutálatnak örvendő, nyomorult…

Látni a valóságot de felismerni az áldást is

2013 október 23.  18:30

Visszagondolva a Korinthusiakhoz írt első levélre: amikor a gyülekezet szellemi, amikor Krisztus Testének az élete szellemi, akkor ez a legjobb dolog a Földön; és ha testi, akkor valószínűleg a legrosszabb dolog a Földön. Erről beszélünk néha: ha testiek vagyunk, ha személyesen nem járok Krisztusban, és úgy próbálok Krisztus Testében lenni, akkor ahelyett, hogy törődnék, pletykálni…

Krisztus válasza a kemény életre és a kemény szívre

2013 szeptember 29.  10:30

Sok-sok hazugság van az emberek szívében. Főleg a férfiakéban… és a nőkében. Ezért vagyok olyan hálás P. Duló órájáért (Bibliaiskola: A nők szerepe a gyülekezetben). Az van a szívén, hogy eloszlasson hazugságokat, és hogy tanítsa a nőket a fontosságukról. Mellesleg ezért olyan fontos közel húzódni pásztorokhoz, mert vannak idióta hazugságok a szívünkben. Kell, hogy halljam…

Ami visszavezet a meggyőződésekhez & Megmaradni az AGAPÉ szeretet útján (I. Korinthus 13.)

2013 szeptember 22.  18:00

Ahogy a missziós mezőn kinn vagyunk, sok dolog átértékelődik. Azt hittük, hogy azért, mert sokat tudunk, minden rendben lesz. A bibliaiskolásoknak tettem egy érdekes kijelentést a meggyőződések felől: nem feltétlenül a meggyőződések fognak megtartani minket. Átvisznek nehézségeken, segítenek jó döntéseket hozni, de mi tart meg a nehézségekben? Mi az, ami rávesz arra, hogy kimenjek az…

Az AGAPÉ szeretet tölti meg az életünk új tartalommal (I. Korinthus 13.)

2013 szeptember 18.  18:30

Spurgeon azt mondta: A gyülekezet milyenségét nem azzal lehet lemérni, hogy vasárnap délelőtt mennyien vannak ott – mert olyan korban élt, amikor vasárnap délelőttönként mindenki templomba járt –, hanem a hétköznapi istentisztelet méri meg a gyülekezet minőségét. Örülök, hogy itt vagytok szerdán is! —————————————————————————————————————– A Korinthusiakhoz írt levél 13. fejezetét néztük a legutóbb (Szent Szellem…

Szent Szellem szeretet – hitünk legkiválóbb útja (I. Korinthus 13.)

2013 szeptember 11.  18:30

A Korinthusiakhoz írt első levél fejezeteit nézzük végig. Hisszük, hogy Istennek van üzenete az adott órára az életünkre. Nem véletlen az, hogy melyik üzenetet kapjunk Istentől gyülekezetként. Úgyhogy ez nem véletlen, hogy Isten az I. Korinthusi levélből akar beszélni hozzánk ezekben a hetekben. Nagyon hálás vagyok azért, hogy vezet bennünket ebben. Mindig az a várakozásunk,…

Isten részt adott az Ő szolgálatában & A kételyeink és a hitünk

2013 szeptember 8.  10:30

Tawfiek Szeretnék kicsit beszélni a szolgálatról, a szolgálat látásáról, az igazságról, és arról, hogy ez az igazság hogyan lesz a miénk. Itt tanultam a Bibliaiskolában, veletek töltöttem időt, és a Biblia igazságáról beszélhettünk. Az emberekben láttuk az igazságot – szeretjük ezt másokban, és vágyunk erre –, aztán apránként ez az igazság a magunkévá vált. Jöttünk…

A gyengeséged – és a szabadítás szolgálata

2013 augusztus 18.  10:30

Ján 4:25-26 Monda néki az asszony: Tudom, hogy Messiás jő (aki Krisztusnak mondatik); mikor az eljő, megjelent nékünk mindent.  Monda néki Jézus: Én vagyok az, aki veled beszélek. Valaki megkérdi tőled: –        Melyik a kedvenc részed a Bibliában? –        Úgy érted, most? Per pillanat? Ahogy nézzük ezt a fejezetet – ez az egyik a sok…

Újjá lettél – a bűnnek nincs joga hozzád (I. Korinthus 6:9-20)

2013 augusztus 7.  18:30

Az 1Kor 5. ijesztő fejezet volt sokaknak. Sokan nem jöttek el, mert tudták, hogy az következik. 🙂 Aztán voltak, akik eljöttek, mert elfelejtették, hogy az következik :-), de nagyon sokan jöttek utána oda: Köszönöm, hogy nem volt kárhoztató. Úgyhogy ez áldás volt. 1Kor 6:9-20 részt nézzük meg most. Nem versenként haladunk, hanem beszélünk dolgokról, és…

Aki kegyelemmel van telve, nem ítél, hanem áld (I. Korinthus 4.)

2013 július 31.  18:30

1Kor 4. – nagyon érdekes fejezet. Pál nagyon sok dologra világít rá. Tulajdonképpen nehéz kiragadni belőle egy valamit, mert jó lenne mindet körüljárni. 1Kor 4:1-4  Úgy tekintsen minket az ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait.  Ami pedig egyébiránt a sáfárokban megkívántatik, az, hogy mindenik hívnek találtassék.  Rám nézve pedig igen csekély dolog, hogy…

Isten ‘csavarkulcsa’ – a Kereszt (Húsvét) +

2013 május 1.  18:30

Róm 3:24-26 … a Krisztus Jézusban való váltság által. Mert Isten őt rendelte engesztelő áldozatul az ő vérében való hit által, hogy megmutassa igazságát, mivel a korábban elkövetett bűnöket elnézte, mert Isten hosszútűrő és megjelentette igazságát a mostani időben, hogy igaz legyen ő, és megigazítsa azt, aki hisz Jézusban. Az Ószövetségben a törvény rendszerében volt…

Ki a hős? & Imában megnyílni Annak, Aki szeret

2013 március 17.  10:30

Domján Ádám Van két történet a Bibliában, az egyik 1Sám 14-ben Jonátán hőstette. 1Sám 14:1 És történt egy napon, hogy Jónátán, Saul fia azt mondta fegyverhordozó legényének: Gyere, menjünk át a filiszteusok előőrséhez, amely odaát van. Apjának azonban nem szólt róla. 1Sám 14:6 Jónátán azt mondta a fegyverhordozójának: Gyere, menjünk át ezeknek a körülmetéletleneknek az…

Engedd el ami jár, és leld meg az áldást!

2013 február 24.  10:30

2Kir 7:1-2a Ekkor így szólt Elizeus: Halljátok meg az ÚR beszédét! Ezt mondja az Úr: Holnap ilyenkor egy köböl finomlisztet egy sékelért és két köböl árpát egy sékelért vesznek Samária kapujában. Erre az egyik főember, akinek a kezére szokott támaszkodni a király, így szólt az Isten emberéhez: Csak ha az Úr ablakot nyitna az égen,…

Akit megprófétáltak, s Akit mégsem vártak

2012 december 23.  10:30

P. Bendegúz Az elmúlt hetekben P. Kende sokat beszélt a hallásról. Említette Ezék 33:32-t, azt, hogy az emberek elmennek, meghallgatják a próféta beszédét, de olyan nekik, mintha TV egy zenei adásában hallgatnák a szerelmes dalokat. Nem egészen így mondja, de ez a lényeg, hogy meghallgatják. Olyan érdekes, amikor a családomban hallott valaki egy prédikációt, vagy…

Jézus, Aki szabadabban adott, mint bárki más – Márk 6

2012 október 10.  18:30

Márk 6. – ebben a fejezetben Jézus rengeteget szolgál, kiönt Magából. Rengeteget ad át, rengeteget bátorít, rengeteget gyógyít, rengeteget tanít. 1) Márk 6:7-13  Majd magához szólítá a tizenkettőt, és kezdé őket kiküldeni kettőnként, és ada nékik hatalmat a tisztátalan lelkeken.  És megparancsolá nékik, hogy az útra semmit ne vigyenek egy pálcán kívül; se táskát, se…

Isten munkája Szicíliában & Isten kincset talált benned – hát te?

2012 október 7.  10:30

P. Zoli Két hetet töltöttem nemrég Szicíliában. Tényleg, minden mértéken felül megáldott. Negyedik éve van ott gyülekezetünk. P. Virgil, a felesége, Gabi és a két gyerekük ott élnek. A fiuk ott is született, úgyhogy ő helyinek számít. Mondtam is nekik: persze, így kell elérni, hogy a gyülekezet növekedjen. 🙂 Ők csodálatos családot alkotnak. Szeretnek ott…

Túllépni az „épp csak elegendő”-n

2012 szeptember 2.  18:00

Miért járunk rendszeresen istentiszteletre? Fontos nekünk, hogy újra és újra a helyes irányba állítsanak minket, mert megvan a hajlamunk, hogy elfordulunk. Olyanok vagyunk, mint az autó, ami húz jobbra vagy balra, mindig kell korrigálni, ellenszabályozni. Jer 31:18 Uram, fordítsd meg minket és megfordulunk. Ez az egyik, ami történik az istentiszteleten. Isten helyrerántja a dolgot. A…

Miért ne állnál ki a testvéredért?

2011 november 9.  18:30

Ez az üzenet néhány napja érik a szívemben. A mai napon jutottam el oda, hogy el kell mondanom. Beszélgettünk P. Csabával és annyira megáldott a közösségünk, a kapcsolatunk, a szeretetünk, a közös szolgálatunk. Annyira nagyszerű volt belegondolni, hogy nem vagyunk egyedül; együtt szolgálunk, együtt járunk az Úrral. Ez tényleg csodálatos. 4Móz 32 Izrael honfoglalásáról szól,…