#ajándékok

Szavak, amiket a világ nem mond (A gyülekezet 27. születésnapja)

2017 február 19.  16:30

A világot nem érdeklik Isten szavai, Isten nevei, a világot nem érdekli Isten üzenete. Minket azonban ez érdekel. Isten velünk van, a Szellem tanít, és ami megtörténik velünk ma, az megtörtént nagyon sok ember életében a történelem folyamán. Megtörtént más közegben, más kultúrában… nem számít. Mi az, amivel nem kell törődnünk, és mi az, amivel törődjünk?
(ApCsel 18:14-15, 1Pét 4:7-12)

Meggyőző szeretet & A célvonalig még egy lépés – hitben (János 4:40-54)

2017 február 12.  16:30

A szeretet a legkiválóbb út. A szeretet soha nem adja fel. Mert a szeretet meg van győződve. Ezért a szeretet meg is tud győzni.
(1Kor 12:31)

Jézus felnőtt, mint egy vesszőszál, a száraz földből – eljött, és olyan helyeken lett élet, ahol nem vártuk volna. Lehet, hogy nincs látványos természeti változás, nem látunk változást, de megyünk tovább, imádkozunk tovább…
(Ézs 53:2, Ján 4:35,39-54)

Az üdvösség Isten szívével

2016 november 2.  18:30

Üdvterv az ember megmentésére – mert Isten minden törekvése az volt, hogy megmenthesse az embert. Ez Isten szeretete, Isten kegyelme. Azt akarja, hogy mindenki üdvözüljön. Ezért Ő Maga gondoskodott. Amit csak tehetett, azt Ő megtette, mert biztosra akart menni. Lehet, lehetséges hozzátenni valamit?
(Ézs 5:4, Ezék 18:32, 33:11, Ján 6:47, Ef 1:13, 2:8-9, ApCsel 17:30, 1Tim 2:4, 2Pét 3:9, 1Ján 4:9, 5:13)

Ismerd meg Isten szívét! & Szenvedéllyel élni a keresztény életet

2016 április 10.  16:00

Értheted Isten akaratát, érthetsz bizonyos elveket, de érted-e, mit jelent az, hogy Dávid Isten szíve szerint való ember volt?
(1Sám 24:4-6 (5-7), 2Sám 16:12, 18:14)

A hívő már Krisztus Testében van, már megvan a dicsősége. Ezt már nem lehet elrontani. Lehetséges azonban, hogy elmulasztod azt, amit Isten neked szánt az életben, mert nem fogod meg azt, amire Isten akar vinni. Megragadod-e azt, ami értékes? Oda tesszük-e a gazdagságunkat, ahol örök hasznot hajthat?
(Fil 3:12-13, Tit 3:5-7, Kol 3:16, 1Tim 6:16-18, Luk 13:32, 2Pét 1:10-11)

Ott kell lennünk! (Hálaadási vacsora)

2014 november 23.  18:00

Köszönetnyilvánítás a szavakon az anyagiakon túl. Az életünk visszatükrözi, amit Ő adott – ez a legnagyszerűbb Istennek. Szabadok vagyunk, és az álmunkat éljük. Ott kéne lakni, hogy szívünk mélyéről hálát adunk. Ami van, azért hálát adni. És csoda történik. (Zsolt 124:7-8, Mát 14:13-17)

Akarom látni Jézust & Ahogy Jézus egyszerűsíti az életet

2014 szeptember 21.  18:00

Jézus felemeltetve – ez az ember megváltása (Ján 12:20-23,32)
A vágyunk az, hogy az élet egyszerűsödjön. A világ Világossága feltárja életünk sötét sarkait. Ez zűrzavart okoz. Az egyszerűség a személyes kapcsolatban van. Mi azonban túlegyszerűsítünk, számtalan bonyolult módon. Krisztus követésre hív. (1Kor 14:25, 4:5, Ján 9:1-2)

A szeretet és tisztelet másként szolgál – Isten rendjében (I. Korinthus 14.)

2013 szeptember 25.  18:30

Amellett, hogy prédikálunk, igazán tanítunk is a gyülekezetben. Úgy gondoljuk, hogy a kereszténység nem arra van, hogy csak az érzelmeket, vagy a lelkiismeretet, vagy a kapcsolatainkat hívja ki, hanem arra, hogy az elménket is kihívja. Isten tanítani akar bennünket olyan dolgokra, amiket nem tudunk feltétlenül, és esetleg nem úgy gondoltunk. ________________________________________________ 1Kor 14. Hogy kezdődik…

Az AGAPÉ szeretet tölti meg az életünk új tartalommal (I. Korinthus 13.)

2013 szeptember 18.  18:30

Spurgeon azt mondta: A gyülekezet milyenségét nem azzal lehet lemérni, hogy vasárnap délelőtt mennyien vannak ott – mert olyan korban élt, amikor vasárnap délelőttönként mindenki templomba járt –, hanem a hétköznapi istentisztelet méri meg a gyülekezet minőségét. Örülök, hogy itt vagytok szerdán is! —————————————————————————————————————– A Korinthusiakhoz írt levél 13. fejezetét néztük a legutóbb (Szent Szellem…

Szent Szellem szeretet – hitünk legkiválóbb útja (I. Korinthus 13.)

2013 szeptember 11.  18:30

A Korinthusiakhoz írt első levél fejezeteit nézzük végig. Hisszük, hogy Istennek van üzenete az adott órára az életünkre. Nem véletlen az, hogy melyik üzenetet kapjunk Istentől gyülekezetként. Úgyhogy ez nem véletlen, hogy Isten az I. Korinthusi levélből akar beszélni hozzánk ezekben a hetekben. Nagyon hálás vagyok azért, hogy vezet bennünket ebben. Mindig az a várakozásunk,…

Fejezd ki az Istentől kapott ajándékaidat a Krisztus Teste javára! (I. Korinthus 12.)

2013 szeptember 4.  18:30

1Kor 12:1-6 Testvéreim, nem akarom, hogy a szellemi ajándékokra nézve tudatlanok legyetek. 2Tudjátok, hogy amikor pogányok voltatok, mint vezettek titeket a néma bálványokhoz. 3Mert tudjátok meg, hogy senki sem mondja Jézust átkozottnak, aki Isten Szelleme által szól, és senki sem mondhatja, hogy Jézus Úr, hanem csak a Szent Szellem által. 4A kegyelmi ajándékokban pedig különbség…

Aki kegyelemmel van telve, nem ítél, hanem áld (I. Korinthus 4.)

2013 július 31.  18:30

1Kor 4. – nagyon érdekes fejezet. Pál nagyon sok dologra világít rá. Tulajdonképpen nehéz kiragadni belőle egy valamit, mert jó lenne mindet körüljárni. 1Kor 4:1-4  Úgy tekintsen minket az ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait.  Ami pedig egyébiránt a sáfárokban megkívántatik, az, hogy mindenik hívnek találtassék.  Rám nézve pedig igen csekély dolog, hogy…

Ismerni a kegyelem Istenét & Isten rejtett bölcsessége (I. Korintus 2)

2013 július 14.  18:00

P. Shane 2Kor 9:8 Mert Istennek van hatalma arra, hogy bőségesen rátok árassza minden kegyelmét, hogy mindenben mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, hogy bőven teljék minden jótéteményre. Péter 1. levele beszél Isten sokszínű kegyelméről, Isten sokoldalú kegyelméről. A kegyelem az életünk minden területére jó: kegyelem, amikor gyengék vagyunk, kegyelem a kapcsolatainkra, kegyelem a gyógyulásra, kegyelem a…

Szabadon járni az elhívásunkban II.

2013 január 27.  18:00

P. Duló Attila 1Ján 3:16  Arról ismertük meg a szeretetet, hogy Ő az ő életét adta értünk: mi is kötelesek vagyunk odaadni életünket a mi atyánkfiaiért. Ennek a versnek csak az első felét nézzük meg: Arról ismertük meg a szeretetet, hogy Ő az ő életét adta értünk. Amikor mi meg akarjuk ismerni a szeretetet, akkor…

Mi választ el minket?

2013 január 6.  10:30

Az elmúlt napokban nagy kiváltságom volt, Moszkvában konferencia volt P. Love-val, és ott voltam a testvérekkel. Ahogy a pásztorainkra gondolunk, például P. Love-ra, hogy ki ő és mi ő, annyira megáldott ez a gondolat, hogy ő olyan ember, aki Baltimore-ban szolgál P. Schaller-rel. Arra gondoltam: hány gyülekezet van a világon, aki „megnyalhatná mind a tíz…

Az úton találjuk az áldást & A kegyelem embereivé növekszünk

2012 július 29.  18:00

P. Jim Luk 17-ben van egy történet a tíz leprásról. Luk 17:13-19  És felemelék szavukat, mondván: Jézus, Mester, könyörülj rajtunk! És mikor őket látta, monda nekik: Elmenvén mutassátok meg magatokat a papoknak. És lőn, hogy míg odamenének, megtisztulának. Egy pedig ő közülük, mikor látta, hogy meggyógyult, visszatére, dicsőítvén az Istent nagy szóval;  És arccal leborula…

Isten nem támaszkodik ránk #2

2012 február 12.  18:00

Márk 10-ben a gazdag ifjú jött Jézushoz. Előző alkalommal (2012-02-12 de. P. Kende: Isten nem támaszkodik ránk #1) beszéltünk erről a szakaszról. Isten bátorította a szívünket abban, hogy honnan vesszük a jelentőségünket, hova támaszkodunk, miben bízunk. A gazdag fiatalember a maga módján igyekezett tisztelni Jézust: Márk 10:17 … letérdelvén előtte, kérdezi vala őt: Jó Mester,…

Adni amit kaptunk

2012 február 8.  18:30

1Sám 1:27-28  Ezért a fiúért könyörögtem, és az Úr megadta kérésemet, amelyet tőle kértem. Most azért én is az Úrnak szentelem; teljes életére az Úrnak legyen szentelve! És imádkozának ott az Úrhoz. Amikor arra gondolunk, hogy Isten mit csinál az életünkben, akkor az nagyon különleges dolog, mert Isten annyi mindent ad nekünk igazán. Úgy is…

A menny záloga a miénk & Biztos reménységünk

2012 január 8.  10:30

P. Rick Knight Van fizikai testünk, aminek megvannak a maga ügyes-bajos dolgai. Van benne fájdalom, vannak korlátai. Ezek nem csupán fizikaiak, hanem azt találjuk, hogy sokszor az elménkben is vannak korlátok. Néha, még akkor is, amikor tudjuk, hogy mi az igazság, nem aszerint gondolkodunk. Néha azt gondoljuk: ez az ember nem szeret engem; vagy azt…

Elvesszük a részünket?

2010 december 12.  18:00

Ahogy hallgattam a bizonyságot az útról, arra gondoltam, hogy el kellene mennünk Izraelbe. P. Atti mondta, nem nehéz, csak a következő pásztori találkozót Izraelben kell tartani. Könnyebb mondani, mint megtenni. 🙂 Józs 18:1-3 1Izráel fiainak egész gyülekezete pedig összegyülekezék Silóban és oda helyhezteték a gyülekezetnek sátorát, minekutána meghódola előttök a föld. 2De maradtak vala még…