Én 1:4a Vonj engemet te utánad, hadd fussunk! Bevitt engem a király az ő ágyasházába;
Vonj – ez nagyszerű szó, nagyszerű gondolat. A szerelmes mondja ezt a szerelmesének: vonj magaddal. „Vonj engem magaddal! Vonj magad után! Fussunk együtt!” – tetszik ez a gondolat. Nem azt mondja: vonj magaddal, aztán támolyogjunk együtt. Nem azt mondja: vonj magaddal, és aztán totyogjunk együtt, hogy lassan, céltalanul, imbolyogjunk végig az életen. Azt mondja: inkább fussunk együtt.
Azt is mondja: a király a szobájába vezetett engem. Az elmúlt napokban házassági szemináriumon sokat beszéltünk az intimitásról. Az intimitás, a bizalom nagyszerű, és azt mondjuk: fussunk együtt. Ebben erő van, mert az intimitást nem a törvény írja elő, hiszen lehetetlen. Ha a gyülekezeti élet az ítélkezésről szólna, ha egymást méricskélnénk, ha egymást hasonlítgatnánk, ha pletykálkodnánk, ha hazudnánk, ha egymásról ilyen módon beszélünk, akkor nem lehetne közelségünk. A törvény ezt nem hozza, de a kegyelem Ura, Krisztus ezt elhozhatja. Ő hozhat intimitást az életünkbe.
Ma együtt ebédeltünk néhányan – férjek, feleségek –, és nagyon őszintén beszélgettünk arról, amikor először feldühödtünk egymásra. Annyira nevetséges volt, mert tulajdonképpen mindenki ugyanazt a történetet mondta el újra és újra, csak épp a szereplők voltak mások. Tényleg érdekes volt és nagyszerű. Valaki azt mondta az asztalnál: „Tetszik, hogy ennyire nyíltak tudunk lenni. Mindig is vágytam erre.” Az életben azonban hamar megtanulod, ha nyitott vagy, akkor elpusztulsz. Hiszen megtámadnak majd pont ezzel.
Az viszont csodálatos, hogy ha járunk Krisztus Testében, egészen másfajta kapcsolat van köztünk, és ez a kegyelem. Ez nyitottságot is jelent, nagyszerű kapcsolatokat. Ez a kapcsolat olyan, ahol bátrak lehetünk. Mondhatjuk azt is: fussunk együtt. Csak a kegyelem hozhatja ezt el. Zsid 7:19 a törvény nem tud tökéletességet létrehozni, de a kegyelem igen, és ebben erő van.
Ján 1:14 Krisztus eljött, telve volt kegyelemmel és igazsággal. Ez csodálatos, mert Préd 1:14-ben mást olvasunk. Ján 1:14 Jézus telve volt kegyelemmel és igazsággal. Célja volt, ilyen szíve, ilyen iránya volt. Letette az életét, nem kérdezősködött.
Préd 1:14-ben Salamon király beszél. Ő pedig azt mondja: nincs semmi értelme annak, hogy futkározzunk, hiábavaló minden erőlködés; csak hiábavalóság. Azt hiszem, ebben a rövid könyvben lehet, több mint nyolcvanszor mondja: hiábavalóság, értelmetlen. Mondja ezt újra és újra. „Hova is futnánk? Miért törődnénk vele, miért izguljunk rajta? Miért aggódjunk emiatt? Miért legyen célunk? Miért futunk? Miért van irányunk?”
A másik oldalon ott van Krisztus. Ő pedig azt mondja: Nekem van irányom, gyere, fuss Velem! Merjük-e mondani – Éne 1:4 –, vonj engem Magaddal és fussunk együtt? Merjük-e ezt mondani? Vagy ez túl rizikós, túl kockázatos? „Ennyi évesen én nem fogok rohangálni! Miről beszélsz? Nem teszek én ilyet! Ilyen társadalmi státuszban nem fogok én futni!”
Szeretem ezt a gondolatot, hogy valaki, aki szerelmes, azt mondja: „Fussunk, élvezzük az életet, és élvezzük teljesen. Nem akarok bolyongani az életben, totyogni az egész életemen át, és a végén azt mondani: milyen messzire jutottam? Két teljes méter, elképesztő! Nagyszerű, mit végeztem el!” Ki akar ilyen életet élni? Miért lenne ez élvezetes?
Ha ismerem a kegyelmet, akkor mondhatom: „Uram, teljes életet akarok. Szeretnék futni Veled!” Ezt olvassuk Pálnál, Péternél is, minden apostolnál, a tanítványoknál. A századok során misszionárius életrajzokban az emberek ezt mondták: „Fussunk teljes szívből. Nem akarok félszívű ember lenni. Nem akarok a biztonságra játszani.”
Ha nem ismerem a kegyelmet, ha a szívemben a törvény van, és próbálok ahhoz igazodni, teljesíteni Istennek, akkor félek, hogy elveszítem a szeretetét. Akkor nem leszek elég bátor ehhez. Meghallgatom ezt az üzenetet és: „Ja, ja, persze, pásztor, fuss csak, ha akarsz. Vezetők, fussatok, ha akartok. Én viszont a biztonságra játszom. Mert ha hoznék valami áldozatot Krisztusért, vagy egy hitbeli lépést tennék az ismeretlenbe, akkor ki tudja, lehet, majd elrontom. Lehet, hogy Isten nem fog szeretni, nevetséges leszek a gyülekezet előtt. Vége lesz a keresztény életemnek, és lehet foltos lesz.” Mindig, amikor visszatekintek erre, akkor: „Te jó ég! Minek próbálkoztam én ezzel egyáltalán?”
Nézzük meg Mózes esetében! Mózes olyan ember volt, akit vont Magához Isten. Ez mindig így volt. 2Móz 2:10 az ő neve Mózes, mit jelent? Valaki, akit kihúztak a vízből. Kivonták a vízből – ez a neve. Halálraítélték, hiszen a Nílusra bocsájtották egy kis kosárkában a gonosz törvény miatt, ami az országban uralkodott. Isten rendezte el így. Fáraó lánya kivette őt a vízből azért, hogy élhessen. Tehát Isten vonta már, mielőtt tudott volna róla.
Aztán ez nem elég. Zsid 11:24 Isten munkálkodott az életében. Isten vonta ki őt Egyiptomból is, mert Isten emberének nem volt helye Egyiptomban. Nem volt számára jövő ott. Akkor csak a kormányzás része lett volna. Egyiptom hercege maradt volna, vagy valami ilyesmi. Istennek viszont nagyobb terve volt számára, úgyhogy Isten kivonta őt. Volt egy terve vele, célja volt vele.
Ez még mindig nem elég. Lehet, nem vagy hívő, de Ján 12:32-ben Jézus azt mondta: ha felemeltetek a földről, akkor mindenkit magamhoz vonok. Isten így kezdeményez feléd. Isten von téged. Isten azt mondja: gyere Velem! Az Atya teszi ezt. Ján 6:44 az Atya vonja az embert. Ezért hallgatják az online adásokat az emberek, ezért jönnek látogatni, mert Isten vonja őket.
Mellesleg: Gyülekezet! Nagyon köszönöm, ha hűségesen adakoztok, ha imádkoztok, a hiteteket, a szeretetbeli járásokat, a szolgálatot, mert ezért láthatják az emberek. Ezért jöhetnek el ilyen helyre, ahol Isten vonhatja őket a szívükben.
Isten vonta Mózest. Elkezdett szólni hozzá. Azt mondta neki: „Te más vagy! Van tervem a számodra. Te zsidó vagy. Nem egyiptomi vagy. Te fogod megmenteni a népedet.” Isten kivonta őt Egyiptomból. Hogyan von minket Isten? A válasz: szeretettel. Hós 11:4 a szeretet kötelékével vontalak benneteket. Így von bennünket is. Ő von bennünket szeretettel, az Ő kedvességével, jóságával, és azt mondja: gyere Velem, gyere Hozzám. Ez jó, hogy Isten von bennünket. Ez nem egy jogi idézés. Az Ő szeretete von bennünket. Ez más.
Képzeld el, milyen más lenne, ha a feleségem reggel adna nekem egy darab papírt, amin hivatalos pecsét van, és azt írja: kötelességed engem hazahozni munka után. Vagy pedig azt mondaná: „Igazából pazarlom az időmet. Az időjárás pocsék. Egyébként is fáradt vagyok, kérlek, vigyél haza.” Nagy különbség van a kettő között.
Gyakran a hívők is úgy gondolják, hogy az első formula, az űrlap, ahol Isten azt mondta: vi-gyázz!!; – és vigyázz állásba kell vágnod magad, mint hívő, egyforma léptekkel kell menni, viselkedni kell, különben fogdába kerülsz. Könnyen előfordulhat, hogy így gondolkodom, pedig Ő von bennünket. Ez nem kényszerű dolog, hanem egy szerelmesnek a vonása. „Jöjj Velem, szeretlek.” Ez nagyszerű az életünkben.
2Mózes 3-ban Mózes odaszalad megnézni a bokrot:
2Móz 3:3 Oda megyek, hogy lássam e nagy csodát, miért nem ég el a csipkebokor.
Odafordult és megnézte. Érdekes, hogy még csak nem is tudta, hogy mi történik. Ő azt gondolta, hogy ez csak kíváncsiság, pedig valójában Isten vonta már akkor. Istennek van terve vele. Mózes azt mondja: „Jó lenne, ha a sátramban lenne ilyen mindig égő bokor, nem kellene állandóan fát szednem. Lehet, hogy nagyszerű dolgot találtam.” Nem tudja, mi az, de Istennek van terve ezzel. Bizonyos értelemben ez megtörténik velünk. Isten von bennünket.
Érdekes, hogy ma délután néhány bizonyság így hangzott: „El akartunk jönni erre a konferenciára, aztán minden úgy történt, hogy ne tudjunk eljönni. Hirtelen jól összevesztünk, veszekedtünk,…, a gyerekek, ez, az, amaz,…, csomó minden történt pont akkor.” Ez megtörténik mindig velünk. Isten von bennünket, és az ellenség azt mondja: állj, ne menj oda, ne menj tovább ezen az úton.
Lehet, hogy Isten az, Aki azt mondja neked: gyere a missziós útra, gyere egy péntek esti ima-összejövetelre. Biztosan történik valami, tutira fejfájást kapsz, megígérem. Mielőtt elindulnál a missziós útra, úgy érzed: minek? Isten azt mondja: „Szeretnélek vonni téged! Gyere, nézd meg ezt a szolgálatot. Gyere a házi bibliatanulmányra. Gyere, vizsgáld meg!”
Még nem is tudod pontosan, hogy mi történik, Isten azt mondja: nyisd meg a Bibliádat. Megnyitod, és szinte beszippant téged. Élvezed, és azt kérdezed: megtörténhetne ez megint? Fol fogod ismerni, hogy Isten vont újra és újra.
Ez történt Mózessel is. Akkor is, amikor még kisbaba volt. Isten elrendezte, hogy kihúzzák a vízből. Amikor kihúzták, Isten elrendezte, hogy elhagyja Egyiptomot. Muszáj volt neki. Nem volt kérdés. Aztán vissza kellett jönnie a népéért, 2Mózes 5-12. fejezetekben. Mi történt? Isten használta őt, hogy vonjon másokat. Isten őt vonta és aztán őrajta keresztül mintegy másfél millió embert, egy egész nemzetet vont. Ez csodálatos, nagyon is lehetséges ez.
A te életedben, ha hagyod, hogy Isten vonjon Magához a szeretetével, hogy vezessen, ha mersz futni Vele, ha mered azt mondani: Éne 1:4 vonj magaddal és fussunk együtt, ha ezt mered mondani, akkor nagyon könnyen megtörténhet az is, hogy te hited miatt más emberek is vonzódni fognak. Lesz egy csoport tinédzser, vagy házas emberek, vagy idősebb emberek, vagy egyetemista diákok, vagy kínai piacon az árusok, …, bárki. Valaki miattad fog vonzódni Istenhez
Tényleg, erről szól az életünk, hogy Isten a szeretete miatt azt mondja: jöjj Velem. Isten von bennünket. Gyakran ott vagyunk a parton. Nem vagyunk biztosak benne, lehet, veszélyes helyekre vezet engem – Mózest visszavezette Egyiptomba, pedig az nem volt biztonságos hely számára –, és Isten akarta Őt használni, nagyon nagy módon. Isten előkészített egy helyet a számára.
2Mózes olvassuk a páskát, ami valójában az Úrvacsora előképe volt. Isten készített a zsidók számára egy biztonságot. Oda kellett hinteniük a vért az ajtófélfára, és akkor biztonságban voltak. Isten ilyen. Mindig, újra és újra.
Jézus megállt Jeruzsálem előtt, és:
Máté 23:37 Jeruzsálem, Jeruzsálem! Ki megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, akik te hozzád küldettek, hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat, miképpen a tyúk egybegyűjti kis csirkéit szárnya alá; és te nem akartad.
A mi Istenünk olyan Isten, Aki von bennünket nagy szeretettel, nagy törődéssel. Legyünk akkor ebben bátrak, amikor hív bennünket. Nagyszerű Őutána menni. Nagyszerű bátornak lenni, és azt mondani: szeretnék futni. „Nemcsak totyogni akarok, hanem futni. Szeretnék végigfutni az életen. Ez a vágyam.” Milyen borzasztó lenne, ha nem érzékelnénk az Ő vonzását.
A bűn érzéketlenné tesz az Ő vonzása iránt. Ő von engem, de nem érzékelem. Nem veszem észre, nem érdekel, nem látom ennek a valóságát. Mint egy olyan ember, aki szereti a feleségét, de közben pornóképeket nézeget, és akkor nem vonzza már a feleségének a szerelme a sok szemét miatt, amit a szívébe befogadott. Ugyanígy a bűn elveszi az érzékenységemet. Isten vezetne, Isten azt mondja: „Gyere, jöjj Velem, ez az irány! Erre kell menni, menjünk együtt! Fussunk együtt! Gyere Velem!”
A bűn azonban elveszi a vágyat, az érzékenységet. A félelem is megteszi ezt, ha túlságosan félek. Viszont vegyük észre Jer 31:3-ban: „Örökkévaló szeretettel szerettelek benneteket. Ezért vonlak benneteket.”
Amikor a futásra gondolok, szeretem azt, ahogy futunk az életen. Péld 4:11 követjük a bölcsességet.
Péld 4:12 Mikor jársz, semmi nem szorítja meg a te járásodat; és ha futsz, nem ütközöl meg.
Ez nem semmi! Ez a mindennapos életről beszél, aztán a nagyszerű cselekedetekről. Azt mondja: „Mindkettőben szabadságod lesz. Nem lesznek korlátaidat a mindennapos életben. Nem fogsz megbotlani, amikor valami csodálatossal akarsz menni.” A bölcsességről beszél itt. Merjed követni!
Úgy tűnik, hogy bolondság a keresztény járás. Már a prédikálás magában az. Még Pál is azt mondta: a prédikálás bolondság. „Miről beszélsz? Minden héten Istenről és Krisztusról prédikálsz? Hetente háromszor Istenről és Krisztusról? A hét minden napján Őróluk beszélsz többször? Miről beszélsz? Ez nevetséges. Ez valószínűleg dög unalmas. Nem akarnám hallgatni, mert valószínűleg kárhoztat engem.” Van egy látszólagos bolondság, de ez nem igaz.
Látszólag bolondság a misszió, és láthatnánk történeteket, egyiket a másik után, ahol nyilvánvaló eredményt nem tudtak felmutatni. Élték az életüket a missziós mezőn, ott is haltak meg, és nem tudtak nyilvánvaló eredményt felmutatni, de a misszión keresztül született a mi gyülekezetünk is. A misszió által Afrikában elképesztően terjed a kereszténység. A missziók miatt Dél-Amerikában is és annyi helyen a világban.
Abbahagyhatnád és mondhatnád, hogy ez bolondság. Mondhatnád: „Miért folytassam? Miért adjak az Úr munkájára? Miért szolgáljak? Miért tegyek valami bátrat a hitemben? Miért jöjjek Magyarországra bibliaiskolába? Miért tenném? Bolondságnak tűnik, hogy az életemből időt vegyek el erre.”
Figyelj! Ha Isten von bennünket, akkor ez nem egy vallásos program, ez nem számok, nem valószínűségek, nem karrier vagy nem „megpróbálok tetszeni valakinek”. Egyik sem ezek közül, hanem Isten von engem. A szívünket viszont tartsuk meg, úgy hogy föl van épülve kegyelemből. Legyünk bátrak, és mondjuk azt: Isten szeretnék futni Veled életemen át. Tinédzserek, mondjátok ezt! Idősebbek, mondjátok: „Igen, szeretnék futni. Nem tudom, mennyim van. Lehet, már csak két évem van hátra, de ha futok Istennel, akkor lehet, hogy távolabbra jutok. Lehet, távolabbra jutok, mint valaha azelőtt. Nagyszerű lesz.”
Legyen egy kaland Istennel, és mondjuk azt: „Istenem, vonj, mer láttam mások életében, mint Mózeséban. Szeretettel vontad és nagyszerűen használtad őt.” Mózes egyedül érezte magát, és tényleg egyedül volt ott, de Isten munkálkodott az életében. Isten tervezte, hogy használja őt, aztán nagyszerű módon használta.
Csak hagyd magadat, hogy Isten szeretete vonjon! Bátran kövesd! Kis léptekben, bátor léptekben – akármik is azok – bízzunk meg Őbenne! Ámen.