Van értelme az alázatnak ebben a világban? (Nyári Bibliaiskola)

2016 július 14. csütörtök  18:00

Mi jut eszedbe arról, hogy alázatos?

– engedelmes

– szelíd

– nem önmagára fókuszál

– szófogadó

Amikor egy alázatos emberre gondolunk, akkor általában megjelenik egy kép olyasvalakiről, aki ül a sarokban, összehúzza magát, szeretné, ha nem venné észre senki, és szemüveges. 🙂 Ez egy nagyon fontos részlet. Nem így ábrázolják? Inkább szerencsétlennek tüntetik fel az alázatos embert, nem? Ez azonban végzetes tévedés. Az alázatos ember nem szemüveges. 🙂 Nem feltétlenül az.

Péld 22:4 [Régi Károli] Az alázatosságnak bére az Úr félelme, gazdagság és tisztesség és élet.

Gondold el, hogy bért kapnál. Valaminek a fizetsége ez lenne: gazdagság – ez nem rossz fizetés, ugye? –, tisztesség és élet. Én ezzel az utolsóval is megelégednék. 🙂 Amikor érzi az ember, hogy él, az viszonylag jó érzés. Van úgy néha, hogy azt érzed, nem élsz? Tehát az alázatosságnak van bére, és ez az Úr félelme. Ez volt az eredeti címe az órának.

1Kir 21:27 Mikor pedig meghallotta Aháb e beszédeket, megszaggatta ruháit, zsákba öltözött, böjtölt, zsákruhában hált, és nagy alázatossággal járt-kelt.

Nagyon érdekes szó az, amit itt látunk, és azt hiszem, hogy ez egy jellemzője az alázatnak. Volt már olyan, hogy sebes lett a lábad vagy a kezed? Amikor seb van a lábadon, akkor óvatosabban használod. Aháb itt nagyon óvatosan járt. Azt gondolom, hogy ez azért volt, mert a zsákruha kidörzsölte a bőrét, és nem volt jó benne mozogni. Aháb király nagyon óvatosan mozgott, csak ami nagyon szükséges. Lényeg az, hogy amikor az alázatra gondolunk, akkor gondoljunk erre: óvatosan, lassan.

Jakab mondja: legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, Jak 1: 19. Például ez egy nagyon jó tulajdonság, ha ehhez hozzászokik az ember: óvatos, lassú vagyok. Mond nekem valamit a másik, lehet, hogy furcsa, ami mond – szerintem –, de én óvatos vagyok, mert már volt olyan egyszer majdnem, hogy tévedtem. 🙂

Valamikor az I. világháborúban történt a következő. Egy hadihajó navigált a tengeren. Nagy köd volt. A kapitány távcsővel a kezében figyelt, és fényt látott a távolban. Üzent nekik, hogy álljanak félre. Onnan visszajeleztek:

– Állj félre te!

– Ha jót akar térjen ki, én egy hadihajó kapitánya vagyok!

– Én pedig a világítótorony őre!

Köd volt. Homályos volt a látás. Előfordul ez, hogy valamit csak homályosan látunk?

Mondok két szót: vélemény vagy tény? Szörnyű világot élünk! Valamit látnak az emberek a TV-ben, és tényként kezelik. Nem is tudom, hogy lehet, de az ember nyilvánvalóan megy az őrültség felé. Ha lehetne térden állva könyörögnék, hogy keresd, mi a tény. Annyi vélemény van!

Mondok egy példát, hogy jobban értsük. Ketten összevesznek. Egyikük odajön hozzám: El sem tudnád képzelni, hogy… Hallgatom szomorúan, és azt felelem: Menjünk oda hozzá, kérdezzük meg!; és a másik teljesen más történetet mesél. A kettőből talán kiderül az igazság. Mindkettőnek van véleménye. Ha ilyet hallasz, akkor általában nincs senkinek saját magáról véleménye. Az fog történni, hogy az egyik megvallja a másiknak a bűneit, és fordítva. Tudod, hogy mikor kezdődik el a jófajta kommunikáció? Akkor, amikor mindkettő saját magával kezd el foglalkozni: Hol is hibáztam én?

Tehát szegény Aháb nagyon óvatos volt, mert értette azt, hogy nagyon gyakran homályosan látunk. Nagyon sokszor nem látjuk a valóságot. Például akkor, amikor összevesznek emberek. Gyakran ilyenkor nem is csak homályról beszélhetünk, hanem vakságról, sűrű sötétségről.

Zsid 4:2 – miután megértettem ezt a verset, felírtam egy fatáblára, és az ajtófélfára szegeztem. Huszonöt évbe telt mire megértettem. Biztos van ennél gyorsabb megértés is. 🙂

Zsid 4:2 Mert nekünk is hirdették az evangéliumot, miként azoknak, de nem használt nekik a hallott beszéd, mivel nem párosították hittel azok, akik hallották.

Olyan egyszerű! A saját értelmezésemben én nem értem a Zsidókhoz írt levélben a hitnek a definícióját. Az én megértésemben a hit az, amit elhittem. Ha elhiszem, hogy a falon az óra pontosan jár, akkor ez alapján fogok menni a buszhoz. Ha nem hiszem el, akkor állandóan kérdezgetni fogom: „Tudod mennyi az idő? Tudod mennyi az idő? Jól jár az órád? Ez a greenwichi idő?”

Hallottad már a Bolyki fiúk történetét a hittel kapcsolatban? Énekelnek, lantművészek, és kettő közülük lelkipásztor. Meghívták őket a Müpába. Mielőtt felléptek volna, kaptak ételt. Amint a négy férfi ült a gőzölgő étel fölött, megszólalt a sziréna, hogy tűzriadó van. Kiabálja a hangosbemondó: „Ez nem próba. Tényleg tűz van! Mindenki hagyja el az épületet!” Vijjogtak a szirénák, a hangosanbeszélő kiabált, és látták, hogy az emberek rohannak.

Igazából egy dologban nem hittek. Abban nem hittek, hogy amikor visszaérnek, az étel még ott lesz. 🙂 Úgyhogy nem hagyták el az asztalt. Ha elhitték volna, hogy tényleg baj van… Ha éhes vagyok,… Férfiak! Általában ez egy adu. Valaki beszél hozzád, és bőbeszédű, közbeszólhatsz:

– Van egy nagyon nagy baj!

– Mi az?

– Éhes vagyok.

Ha valamit elhiszek, akkor aszerint fogok cselekedni. Ha elhiszem azt, hogy Isten Igéje igaz, akkor elkezdek aszerint élni. Jakab ezt megpróbálta kifejezni. Azt mondta: „Mutasd meg nekem a hitedet a cselekedeteid alapján! Én is megmutatom neked a hitemet, de nem a hitemet fogom megmutatni, hanem a cselekedeteimet.”

Két különböző keresztény beszélget. El tudod ezt képzelni. Különböző gyülekezetbe járnak. Nem a Biblia Szólba, hanem máshova. Az egyik azt mondja: „Tyű! Ezt és ezt tanultuk. Ilyen és olyan nagyszerű prédikációt hallottam.” A másik azt kérdezi: „Jó! És ez a teológia a te életedben működik?” Jó kérdés! Működik az én életemben az a teológia, amit olvasok?

Valaki az elején mondta az engedelmességet az alázatra. Engedelmesség. Zsid 3-ban ilyen csúnya szavakat használ, hogy nem mehettek be engedetlenség miatt, nem mehettek be hitetlenség miatt, megkeményítették a szívüket, és azt javasolja nekünk, hogy ezt ne tegyük. Ez hogyan kapcsolódik az alázathoz?

Mondok egy definíciót, és akkor érteni fogjuk. Egy alázatos ember a valóságot tényszerűen szemléli. Mondom az ellentétjét is, mert valahogy könnyebb megérteni ezen keresztül: A büszke ember a véleményét a tények elé helyezi. Történt már ilyen veled? „Soha!” Megvallom őszintén, velem már egyszer majdnem előfordult. 🙂 Általában ebből van a probléma, hogy azt hisszük, nagyon okosak vagyunk. Mert: „Jó vagyok az élet bizonyos területein. Ezért jó vagyok az élet más területein is, és én bizony osztogatom a tanácsaimat.” Például mihez értenek nagyon az emberek? Foci, politika, közgazdaság, orvostudomány, teológia…

Egyszer csőszerelőknek egy bolt csinált egy bulit. Meg sem tudtam szólalni. Mindenki sokkal jobban ismerte és tudta a Bibliát. „Gyerekek! Ez is egy szakma ám!” „Ah…!” Minél több sört, és röviditalt ittak, annál okosabbak lettek. Ez az érdekes még igazán! Értjük ezt? Nyilván a legokosabb könyv a Biblia.

Péld 22:4 az alázatosság bére Isten félelme; aztán azt mondtuk, hogy Aháb király a zsákruhában óvatosan, lassan járkált; aztán elmondtuk azt a történetet, hogy a hajó kapitánya a ködben azt akarta, hogy félreálljon a világítótorony az útjából. A valóság ilyen, nem áll félre az utunkból.

Mondjunk egy valóságot. A Szentírás azt mondja, hogy a szeretet türelmes. Ez egy olyasfajta valóság, mint a világítótorony. Ha nem vagyok türelmes, akkor nem szeretem azt az embert. Na, én ezen a ponton elbuktam. 🙂 Nagyon türelmes vagyok ám másokkal, a feleségemmel van a baj, a gyerekeimmel van a baj. Másokkal nagyon türelmes tudok lenni. Általában így van, hogy az elsődleges kapcsolataink a nehezek.

Tények, valóság. Azt mondtuk, hogy Zsid 4:2 nem használt nekik a hallott beszéd, nem párosították hittel. Most itt vagyunk, itt ülünk másfél órát. Ha nem hisszük el ezeket a dolgokat, akkor az nem fog használni. Akát mint a gyógyszer, ha nem veszed be, akkor nem fog használni, akkor nem lesz haszna. Én a saját életemben lelassítottam. Mert nagyon sok mindent akartam megérteni. Tudod, mi lett az eredménye? Nagyon közelít a nullához. Úgyhogy lelassítottam. Nagyjából másfél hónapig gondolkoztam és imádkoztam Zsid 3-4 felől. Most van egy egészen nagyszerű megértésem, persze a saját korlátaimhoz képest. Lehet, hogy másnak ez más.

Aztán volt a definíció, hogy az alázatos ember a valóságot a tényeknek megfelelően kezeli, a büszke ember pedig a véleményét a tények, a valóság elé helyezi. Tudjuk, hogy vannak tények. Ha nem hiszem el, hogy a helyén van az ajtó, akkor megpróbálok átmenni rajta, és mi a vége? Koppanás. Vannak az életben kisebb, és vannak nagyobb koppanások. Úgyhogy mindenkit bátorítok arra, hogy legyen alázatos, legyen lassú a szólásra, gyors a hallásra.

Van egy folyamat. Jakab azt mondja, hogy a beszéd olyan, mint a lovak szájában a zabla, azt csinálja. Ülsz a lovon, megfogod a zablát, és ha meghúzod az egyik irányba, akkor a paci arra fog menni. Ha hátra húzod magad felé, akkor a paci megáll. Amikor Jakab a beszédről beszél, akkor az ott egy gyors reakció. A beszéd kivált belőlem egy reakciót.

Van a szívemben valami. Még nem mondom meg a szót, de ott van egy szó kicsit elfedve. Aztán kimegyek az utcára, ahol van egy tömeg, akik a menekültekről beszélnek. Nekem pedig volt a szívemben valami ezzel kapcsolatban. Nem őriztem a szívemet ezzel a kérdéssel kapcsolatban. Azt látom, hogy vannak ott ismerősök, teljesen megvadulva tüntetnek a bevándorlók ellen, és én magam is ugyanezt gondolom. Még másik ismerőst is találok ott, és mindenki kiabál! Aztán én is elkezdek kiabálni. Annyira hinni fogom ennek az igazát abban a pillanatban, amint elkezdek kiabálni, mint az a ló, aminek a zabláját megrántották. Rajtam is ránt egyet.

Ha nem hiszed el ezt, akkor menjünk ki valahova, ahol van egy kisebb tömörülés, és kezdjünk el ezzel a témával kapcsolatban jó hangosan beszélni. Szerintem olyan indulatok szabadulnának el, amit valószínűleg utána nem tudnánk kontrollálni. Hiába állítanánk, hogy csak egy kísérlet volt, valószínűleg pórul járnánk. Tehát óvatosan a tüntetésekkel!

Alázatosság. Őrzöm a szívemet. Ez a történet, amit most elmondtam, Zsid 3-nak a története, annak a története, amikor visszajöttek a kémek a kémlelésből. Volt a zsidók szívében már bizonytalanság, félelem, hallották már fél füllel, hogy óriások laknak ott. Ott volt ez a kis szívükben, jöttek a kémek, és az információ megerősödött. Ez volt a fontos számukra. Schlingloff Sanyi állítja, és azt hiszem, nagyon igaz, hogy egy embertömeg intelligenciája nagyjából egy hároméves gyermekével egyezik meg.

Ha elolvasod ezt a történetet a Bibliából, látod, hogy miután visszajöttek a kémek, mindenki kiabált, mindenki sírt. Megjelent az Úr, és azt mondta, hogy nem mehetnek be az Ígéret földjére. Ahogy az Úr ezt kimondta, mit csináltak? „Mi?! Mi ne tudnánk bemenni? Gyere! Majd mi megmutatjuk!” Akik egész előző éjszaka sírtak, már annyira, hogy nem is tudtak sírni, meg akarják ölni Mózest. Aztán ahogy az Úr megjelent: „Jó! Akkor nem mentek be!”; lett egy újabb zseniális ötlet: Menjünk be mégis csak!

Nevetünk ezen, de ha ezt értjük, hogy egy embertömeg értelmi szintje egy három évesével megegyező, akkor értjük, hogy nem megyünk tömegbe kiabálni. Értjük ezt?

Beszéltünk az óvatosságról, a lassúságról, a beszédről. Van néhány teológus, akik a következőt gondolják. Az, hogy hogyan érezzük magunkat, két dolgon múlik: hogyan kommunikálok saját magamhoz, és hogyan kommunikálok másokkal? Ha a Jak 3-at olvassuk, akkor látjuk, hogy ebben elég sok igazság van. Ha változtatni akarsz a közérzeteden, akkor változtass azon, ahogy kommunikálsz: ahogy magaddal kommunikálsz, és ahogy másokkal kommunikálsz. Olvasd el Jakab 3-at, mert ott beszél erről a valóságról.

Beszéltünk arról, hogy milyen egy alázatos ember. Van egy hívásunk, miszerint tanuljuk meg az alázatot Jézus Krisztustól.

Mát 11:29 Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok, és lelketek nyugalmat talál.

Ezért mondtam az elején, hogy az alázatos ember nem feltétlenül szemüveges, mert Jézus Krisztus nem volt az. Szemüvegesen lehet alázatosnak lenni. Jézus Krisztus alázatos. Tőle tanulhatjuk az alázatot. Több helyen azt mondja a Szentírás, hogy öltsük magunkra az alázatosságot. Úgy, mint egy kabátot.

Hadd mondjak valamit! Nem tudom, hogy mennyire fog megbotránkoztatni, de remélem, nagyon. Az ember evett arról a bizonyos fáról, a jó és gonosz tudásának fájáról, és van azóta egy óriási képességünk. Meg tudom mondani, hogy nekem mi a jó, és nekem mi a rossz. Ez szerinted jó? Én tudom, hogy nekem mi a jó?

Mondok egy egyszerű példát. Jövök ide, hogy bibliaiskolás órát tartsak. Út közben defektet kap az autóm. Teljes bizonyossággal meg tudom állapítani, hogy ez rossz. Biztos, hogy ez rossz? Úgy értem, mindentudó vagyok? Látom azt, hogy emiatt például megúsztam egy balesetet? Vagy azt, hogy emiatt, mert nem értem ide, valamelyik férfinek felhorgadt volna a lelke és tanított volna? Ezt csak azért mondom, mert volt ilyen a történelemben. Amikor másodikos bibliaiskolás voltam, egyszercsak kihúztak a székről: Nem jött meg a pásztor, most ezért te beszélsz! És… viszonylag kevesen mentek el a gyülekezetből emiatt. 🙂

Tehát ha egyre inkább elengeded, hogy neked mi a jó, és ami a rossz, ez alázat, nem? Mindenki nagyon jól tudja, hogy neki mi a jó és mi a rossz. Csak egy pillanatra gondolj bele, hogy mi lettünk volna Jézus tanítványai. Mulatságos hosszú köntösben lennénk, hosszú szakállal, nekem a leghosszabb, a hölgyek valamilyen kendőt hordanának, és járnánk az Úrral. El lennénk ámulva. Egyik elképesztő dolog a másik után.

Maga az Úr Jézus jön, és azt mondja: Meg van írva, hogy Engem megvernek, keresztre feszítenek, de harmadnap feltámadok. El tudnád képzelni, hogy ebből bármi jó származik? Tudod, hogy én mit nem értek? Azt nem értem, hogy miért csak Péter volt az, aki megdorgálta az Urat. A többiek miért nem? „Mi az, hogy Te itt hagysz minket? Mi az, hogy Te meghalsz? Ülj csak le! Majd mi megmondjuk Neked!”

Gondold el, hogy aztán látták a kereszten a szinte felismerhetetlenségig összevert Urat. Ha valaki ott fogja az Írásokat, és azt mondja: „Nézd meg, hogy az Ézsaiás könyvében az van írva, hogy ennek kellett történnie! Mert ezekkel a sebekkel gyógyulunk meg mi.”; mennyire verték volna meg a tanítványok szerinted? 🙂 Szerinted megúszta volna verés nélkül? Tudom, hogy ez most egy nagy volumenű dolog.

Amikor valakit brutálisan megölnek, akkor arra valószínűleg nehezen mondanánk: Én nem tudom, hogy ez jó-e, vagy rossz. Azt mondom, hogy akár defekt, akár tragédia, lehet, hogy óvatosabbnak kellene lennünk. Mert őszintén, még csak defekt sem kell ahhoz, hogy az ember felhorgadjon a lelkében.  Valaki csak dudál egyet a hátam mögött, és már veszem elő a fegyvert a kocsiból.

Fehérváron mondta nekem valaki, amikor megtudta, hogy lelkipásztor vagyok:

– Hát akkor szerezz nekem egy ilyen maroklőfegyvert!

– Pásztor vagyok. Miért gondoltad, miután ezt megtudtad, hogy nálam kell, hogy legyen ilyen maroklőfegyver?

– Azt gondolnám, hogy legalább egy pásztornak legyen pisztolya a gyülekezetben.

Nem logikus? 🙂 Végül csak azt mondtam neki, hogy nem kell. Megnyugtatok mindenkit, nincs ilyenem. Bizonyos forgalmi helyzetekben nagy áldás is, hogy nincs maroklőfegyverem. 🙂 Nagy áldás nekem, hogy nincs, mert kit tudja, hogy mennyire felejtem el azt, hogy nem az én jogom meghatározni, hogy mi a jó, és mi a rossz számomra.

Minél inkább meg tudom tenni, hogy én nem ítélem meg, hogy ez nekem éppen jó vagy rossz, annál szabadabb leszek. Ehhez azonban alázat kell. Mert én nagyon jól tudnám, hogy nekem mi a jó.

Jak 4:6 De ő nagyobb kegyelmet ad, ezért is mondja: Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad.

Ez egy értelemben logikus, nem? Ha én alázatos vagyok, akkor a valóságot a tények alapján élem, és kevesebbszer megyek neki a falnak emiatt. Ha büszke ember vagyok, akkor gyakrabban neki fogok menni a falnak. Péld 18-ban mondja, hogy a felfuvalkodás hozza magával a romlást. Ez megint csak logikus, nem? Ha én nem vagyok hajlandó elfogadni a valóságot, akkor a vége egészen biztosan koppanás.

Negyvenhat éve szemlélem a világot. Tinédzser korom óta látom, ahhoz, hogy valakinek az élete elmenjen rossz irányba, nem kell túl sok. Ha van két jól működő módszerem, akkor miért keresnék még? Úgyhogy az ördög használja a pénzt. Ez az egyik, amiről látom, hogy viszi el az embereket. A másik pedig a férfi-nő kapcsolatok. Nem kell több! Amikor idejöttem a bibliaiskolába, akkor azt mondtam: Ezzel én óvatos szeretnék lenni.

Másztál már sziklát? Kötéllel is? Akkor valószínűleg tudod azt is, hogy mi az a negatív lejtés. Nem az a nagy dolog, ha egyenesen kell mászni, hanem az, ha ezt kell megmászni. Az az igazán nehéz. Amikor ezen mászik az ember, akkor óvatos, és minél magasabban van, annál óvatosabb. Rájöttem, hogy amikor nőkről van szó, akkor ott nekem nehéz mászni. Ha pénzről van szó, azzal óvatos akarok lenni.

Hadd mondjak nektek valamit! P. Brian elhatározta, hogy elmegy Franciaországba misszionáriusnak 1987-ben. Azok szép idők voltak, tizenhét éves voltam. Az alázatnak még csak az árnyékát sem ismertem. 🙂 P. Brian felállt a mérnöki asztaltól, és azt mondta a főnökének: Megyek Franciaországba misszionáriusnak. Nem tudom, neked ez mit jelent, de neki a főnöke azt mondta, hogy felemeli a fizetését évi nyolcvanezer dollárra. Amikor ezt meghallotta, akkor tudta igazán, hogy mennie kell. 🙂

A legtöbb ember ezzel nem így van. Nem tudom, hogy én hol lennék p. Brian nélkül. Hatással volt a te életedre is? Azt gondolom, hogy nagyon sokan egy ilyen ajánlat hallatán azt mondanák: „Rendben, Uram, tudom, hogy Te hívsz engem. Megyek is. Egy évet még maradok, és akkor anyagi biztonságban megyünk majd Franciaországba.” Érted, hogy miről beszélek? 🙂

A másik, hogy annyira könnyű megsérülni egy kapcsolatban, és aztán a sérülésből nem túl könnyű felállni. Nem azt mondom, hogy ne keress pénzt, ne szerelmesedj meg, hanem azt mondom, hogy őrizd a szíved.

Huszonévesen lehet, hogy „kést élezel”. „Két év múlva elvégzem a bibliaiskolát. Addigra lesz valaki, akivel kölcsönösen szeretjük egymást. Addigra lesz egy jó munkám. Családot alapítunk. Élünk boldogan, amíg meg nem halunk.” Csináltál egy fegyvert, ami saját magad ellen fog fordulni. Mert mi van, ha két év múlva nem jön össze? Akkor az egy fegyver lesz. Kudarc lesz. „Mi baj van velem? Ennyi idősen már mindenkinek komoly kapcsolata van.” Nincs egynek sem, csak jönnek ezek a gondolatok, amikről – mert sok érzelem társul hozzá – nehéz azt mondani: „Álljunk meg! Én nem akarom megmondani, hogy nekem mi a jó.” Voltál-e már így?

Ha ezt egyszer csináltad, érted, hogy miről beszélek. Ez a lelki öngyilkosság tökéletes receptje, hogy minél több és minél pontosabb elképzelésem van a jövőről, annál biztosabb, hogy ez nem fog nekem sokat használni. Sokan kérdezik tőlem: Hát akkor hogyan? Azt kell, hogy mondjam, hogy gőzöm sincs erről.

Egy dolgot viszont mondok. Amikor a feleségemmel bizonytalanok voltunk, azt mondtuk egymás között beszélgetvén: Mi lenne, ha p. Schallertől megkérdeznénk, hogy mit gondol erről az egészről. Odamentünk hozzá, megkérdeztük tőle. Két dolog ezzel kapcsolatban. Kell valaki, aki bölcsebb nálam, valaki, aki kívülről látja a helyzetemet, valaki, akinek tekintélye van az Úrtól. Valahol a Példabeszédekben van ez, hogyha nem tanácskozunk, akkor a gondolatok nem valósulnak meg. A másik ilyen: Ha háborút viselsz, akkor sok tanácsosod legyen. Ezzel azt mondom, hogy annyi bajtól megőrizhetnénk magunkat! Viszont azt hisszük: Én tudom a dolgokat.

Olyan egyszerű ez! Nem kell, hogy hívő legyen valaki. A valóságból általában egy szeletet látunk. Jön valaki más, és azt mondja: Van ám ennek a valóságnak másik szelete is! Ha te látod a nagy szeletet, de a picit nem látod belőle, akkor sem baj, ha megkérdezel valakit, aztán legfeljebb nem fogadod meg a tanácsát. Egyszer egy barátom azt mondta nekem: „Mennyi jó tanácsot hallottunk a pásztorainktól! Mi lett volna, ha meg is fogadom azokat!”

Nem tudom, te hogy vagy ezzel, engem rendszeresen felhívnak, elmondják a problémát. Nem lelki probléma ez, hanem valami el van dugulva. Azt kérdezik:

– Mit csináljak ezzel?

– Az a tanácsom, hogy ne csináljon vele semmit.

– Na, de mégis? Vettem ilyen-olyan szereket, melyiket öntsem bele?

– Rosszat csinál, ha belelocsolja azokat. Asszonyom, higgye el nekem!

Végighallgatja, elmondom a rengeteg év tapasztalatát, elmondom, hogy vegyészetileg hogyan van ez, mert vegyészetileg is nagyon ki vagyok már képeződve. 🙂 Végighallgatja. „Jó, de mégis? Akkor melyiket?” Ilyenkor azt mondom: „Hát a kéket! Ha nem sikerült, hívjon, megyünk.” 🙂 Ha ilyen piciben nem tud valaki elfogadni tanácsot, akkor nagyobb dologban…? Rá van írva valami ezekre a dugulás elhárító szerekre: A dugulások 80 %-át elviszi. Ami rá van írva, az tény, ugye? 🙂 Az nem vélemény. 🙂 Az nem azért van ráírva ám, hogy eladják! 🙂 Viszont torokfájásra nagyon jók. 🙂 Azt hiszed, hogy viccelődöm? 🙂

Na, nézzük! Hol van az alázatosság?

Mát 18:21-22 Ekkor Péter odament hozzá, és azt kérdezte: Uram, hányszor vétkezhet az én atyámfia ellenem, és hányszor kell megbocsátanom neki? Még hétszer is? Jézus így válaszolt: Nem azt mondom, hogy hétszer, hanem még hetvenhétszer is.

Értették a drága tanítványok. Ez után logikusan következik: „Uram, akkor növeld a mi hitünket! Mert ekkora hitünk nincs.”; Luk 17. Péter gondolja magában: Uram, nem komolyan gondoltam én ezt, csak költői túlzás akart lenni az, hogy hétszer. Jézus mond ezután egy példázatot. „Ha valamelyikteknek szolgája van, és hazajön a mezőről, mit mond neki? Azt mondod: Ülj le, és egyél? Nem! Azt mondod neki: Övezd körül magad, szolgálj ki engem, és utána ülj le és egyél!” Figyelj, ez vérlázító! Mit mond az Úr Jézus ezután? „Ha ezt tettétek, mondjátok azt: Csak haszontalan szolgák vagyunk, mert csak azt tettük, ami a kötelességünk. Az Úr Jézus azt mondta, hogy nem nagyobb hitre van szükségünk, hanem nagyobb engedelmességre. Zsid 3-ban szinonimaként használja többször: nem hittek, engedetlenek voltak.

Nagyon fontos, hogy nem kárhoztatásként mondom, az Úr sem kárhoztatásként mondja, csak leíró jelleggel. Egy érett hívőtől ez az elvárás? Egy érett hívőtől ez az elvárás, mert látom, nem akarjátok, hogy ez legyen.

Hadd mondjam el, hogy az engedelmességben mekkora áldás van! Egy EUROCON végén történt. Általában ilyenkor emelkedett hangulatban van az ember. Én olyan állapotban voltam az EUROCON végén, hogy alig vártam, hogy p. Schaller befejezze a prédikációt. Mindenki úgy beszélt róla, hogy tyű meg ah…, mert olyan is volt a prédikáció. Én viszont éhes vagy fáradt voltam, már nem emlékszem pontosan, és azt mondtam magamban: Felkelek, és elsompolygok. Erre mondja p. Schaller: „Ez a gyógyító összejövetel. A pásztorok álljanak ki oldalra, és menjenek hozzájuk, akik akarják, hogy imádkozzanak értük.”

Én felálltam, hogy megpattanok. Csakhogy az ajtó kicsapódott, jött a segítő angyali mosollyal, és a kezembe nyomta a szent olajt. Megölelgetett: „P. Borcikám! Milyen csodálatos időnk van!” Mire elment, ott álltak előttem vagy nyolcan! Akkor azt mondtam az Úrnak ott hirtelen – mert nagyon gyorsan tud ilyenkor beszélni az ember –: „Uram, túl sok hitem nincs, de – eszembe jutott, amit Jézus mondott a szolgáról – engedelmeskedni tudok.” Azon az alkalmon annyi ember gyógyult meg azok közül, akikért én imádkoztam, mint előtte soha!

Úgyhogy néha mondom az Úrnak: Uram, túl sok hitem nincs, nem érzem, de engedelmeskedni azt tudok. Amikor ezt teszem, akkor általában tapasztalom az áldásokat.

Kategória: Egyéb