Üldözésben, nehézségben, de mégis Isten dicsőségére – egy evangéliumi mozgalom lehengerlő története (Nyári Bibliaiskola)

2015 augusztus 6. csütörtök  18:00

A Cseh Testvérek mozgalmáról szeretnék beszélni. Néhány héttel ezelőtt voltam Csehországban. Jártam néhány helyen, ami jellemző rájuk. Igazán örömömet lelem abban, hogy – amint tanulmányozom ezeket a témákat – megnézek hívőket, hívők egy csoportját. Mert nagyon sokszor az egyháztörténelemben egy-egy emberről beszélnek, de igazán sosem egy emberről volt szó, hanem mindig volt egy közösség.

Ahol azt látjuk, hogy ketten vagy hárman összegyűlnek és egyetértenek, akkor Krisztus ott van közöttük, és hatalmas dolgokat visz véghez. Ez olyan elv, amit nagyon jól láthatunk az egyháztörténelemben. Mert amikor mindenféle egyháztól és mindenféle szervezettől függetlenül emberek, akik igazán keresték Krisztus jelenlétét, néhányan összegyűltek, akkor – nem az Ő cselekedeteik miatt, hanem Krisztus akarata miatt – gyönyörű, elképesztő dolgok történtek. Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek Krisztusban, Isten ott van.

Mersz az életedben radikális lenni? Mert ezek az emberek mindig azok voltak, és mindig ugyanabban voltak radikálisak. Ez az volt, hogy ők az egész életükben ragaszkodtak a Bibliához, és nem akartak kompromisszumot kötni az emberek tetszésével.

Cseh Testvérek. Régen mindig azt gondoltam, hogy ez Husz Jánosnál kezdődik. Ez viszont nem igaz. Sőt, ellenkezőleg, igazán egyfajta reakció a dolgokra Husz Jánossal kapcsolatban. Mindjárt elmagyarázom. Husz János – csehül Jan Hus – olyan ember volt, aki megcsömörlött az egyházban, elege lett belőle, és hallotta Wycliffe tanait, aki Angliában tanított az 1300-as évek végén. Ő nem járt soha Angliában, de olvasta, amit Wycliffe írt. Aztán elkezdte hirdetni, és valójában az egész nemzet válaszolt arra, amiről ő beszélt.

Ő azonban egy érdekes figura volt. Nem volt annyira egyértelmű. Nem csak hitszónok volt, nem csak reformer volt – az 1400-as évek elején vagyunk –, hanem ő hazafi is volt. Ezek a dolgok összefüggtek. Emiatt az egész nemzet hallgatta őt. Voltak, akik inkább a dolog nemzeti oldalát ragadták meg, volt, aki egészen radikális keresztény lett. Fontos viszont látni, hogy Husz Jánost váratlanul kivégezték.

Ott maradt az ország, akiknek nem volt világos útmutatásuk, nem igazán tudták, hogy mit kezdjenek azzal, amit tanultak Husztól. Ez olyasmi, amit megtanulhatunk, hogy ha az ember vezető, akkor azon kívül, hogy nagyszerű üzeneteket prédikál, muszáj, hogy megmutassa gyakorlatban is az irányt. Egyébként is, az emberek életére, a gyülekezet életére kell, hogy legyen iránya az egésznek. Különben szerteágazó lesz az, hogy ki mit nyer ki az üzenetből.

Amikor Husz meghalt, akkor nagyon sokfelé szakadtak a követői. Legtöbben a táboritákat ismerik. Ők a harcias csapat. Létrehozták Tábort, mert Izraelben ott a Tábor-hegy. Ennek mintájára építettek egy várat, és azt Tábornak nevezték el. Folyó nem volt, csak egy tó, úgyhogy azt nevezték Jordánnak, és ott keresztelték az embereket. Sokszor rájuk gondolunk úgy, mint huszitákra. Buzgók voltak, és harcoltak, voltak huszita háborúk. Volt egy zseniális tábornokuk, Zsiska János. Nagy sikereik voltak. Ők egyszerre voltak hazafiak és a vallást megújítók is. Viszont a személyes életükben nem volt jelen annyira Isten, a szentség, stb. Buzgók voltak, de anélkül, hogy mélyen Istent keresték volna.

Volt egy másik csoport – a nevük nem annyira fontos –, akik felmentek a hegyre, és várták Jézus visszajövetelét. Szó szerint, Őt várták a hegyen. Persze néha elküldtek valakit a boltba, különben éhen haltak volna. Néhány év alatt aztán teljesen kiábrándultak. Aztán voltak az adamiták (neo-adamiták), akiket úgy lehetett megismerni, hogy nem volt rajtuk ruha. Ezek az emberek mind ugyanazt a tanítást hallották! És még volt sok más csoport.

Talán az egészet máshol kellett volna kezdenem. A valdensek – én azt mondom, hogy mi is tőlük származunk – sokáig úgy tartották, hogy ők közvetlenül az apostoloktól származnak. Ez azt jelenti, hogy még az első századokban az elődeik elvonultak az Alpok hegyeibe. Elmenekültek oda a világ elől. Ott éltek. Átadták egymásnak a tekintélyt, ami az apostoloktól származott. Úgy gondolták, hogy a világban lévő egyház megrontotta ezt a dolgot, különösen akkor, amikor a 4. század folyamán házasságot kötöttek az állammal. Onnan kezdve – a valdensek így mondták – az egyháznak nincs köze Krisztushoz.

Aztán volt egy jelentős vezetőjük a 12. században. Ekkor már saját Bibliájuk volt a saját nyelvükön. Nehogy azt gondolja valaki, hogy a 16. században a reformerek fordították először a Bibliát. Ófrancia nyelven volt Bibliájuk. A vezetőjük – mi Valdó Péternek hívjuk – elvetődött Csehországba, Bohémiába (12. század vége), és ott is jelentős mozgalom indult.  Talán még annyit hadd mondjak, hogy ők tanulmányozták a Bibliát, elutasították a katolikus rendszert, a szentek tiszteletét és a megszentelt dolgokat. Evangéliumi életet éltek, hirdették az evangéliumot. Már a 12. századtól ott voltak Csehországban. Nagyon nagy hatásuk volt az egész országra.

Nagy élmény elmenni Csehországba. Főleg, ha tudod ezeket a dolgokat. Mert több mint hétszáz éven keresztül Csehország szellemi központ volt sok tekintetben. Isten sok hatalmas embere élt ott.

Ott voltak ezek a gondolatok a valdensektől. Ők is távol tartották magukat az államtól. Eljártak az egyház miséire, de csak azért, hogy senki ne kössön beléjük. Egészen másban hittek azonban.

Így elérkezünk a 15. sz. elejére. Itt volt egy ember, akit úgy hívtak, hogy Chelčický. A világ nem igazán tud róla. Olyan emberek, mint Tolsztoj, mondták róla azt, hogy ő volt a világ legnagyszerűbb hívő gondolkodója. A csehek nagy becsben tartják egy módon. Leginkább az 1420-30-as években írt.  Az egyik nagyszerű dolog vele kapcsolatban az, hogy szinte semmit nem tudunk róla. Ez azért van, mert ő nem akarta. Néhány részletet itt-ott megjegyzett, amiből következtethetünk dolgokra. Számára igazán az üzenet volt fontos. Elképesztő üzenete volt.

Amiket tudhatunk róla körülbelül: volt katona, lehet, hogy ott volt a huszita háborúkban, és próbált szerzetes lenni. Megtalálta azonban a katonai dolgokban az egész gonoszságát, és aztán amikor szerzetes akart lenni, abban is meglátta, hogy csak ugyanaz a gonosz ember van ott is, mint aki a háborúban. Aztán megnézte a különböző csoportokat, akik Husz után maradtak, és megállapította, hogy egyiknek sincs igaza. Mert senki sem követi igazán Krisztus szívét. Aztán kezdett erről írni.

Visszavonult egy kis faluba, aminek a neve Chelčic, ő is onnan kapta a nevét. Csak írt ott, és nagyszerű életet élt Krisztussal. Valószínűleg nem is gondolta, hogy milyen hatása lesz később. Mert igazán annyit csinált, hogy hitt a hitből való megigazulásban.

Az egyik könyvét – a címe: A hit hálója – elkezdtem olvasni angolul, és annyira tetszett az eleje! Úgy kezdi, hogy az apostolok egész éjjel kinn voltak a vízen, próbáltak halászni, de nem fogtak semmit. Aztán Krisztus beszáll nappal és szól, és kifogják a rengeteg halat. Még nem tudtam elolvasni az egész könyvet, de arról beszél, hogy az ember cselekedetei sötétségben vannak. Ez azt jelenti, hogy az ember saját cselekedetei Isten nélkül, az nem fog semmit. Teljesen értelmetlen az egész. Viszont amikor Krisztus megjelenik a világosságban, ott az Ő szava – és ezt nagyon kiemeli, hogy Krisztus szavára ott a világosság az életükben –, és aztán meglesznek a világosság cselekedetei.

Ő nagyon messzire elment abban: komolyan venni Krisztus szavát. Teljes egészében elutasított minden háborús dolgot. Igazából nagyon sok részletbe belemehetnénk. Belement az élet különböző területeibe, és meghúzott egy éles vonalat Krisztus jelleme alapján. A nemesekkel kapcsolatban nagyon jól rávilágít arra, hogy a nemesség arra való, hogy valakit nagyra tartsanak emberek, arra való, hogy ez alapján valamilyen elsőbbséget élvezzen az illető, és a büszkeségét táplálja. Arról is beszél, hogy ha valaki igazán hívővé válik, akkor hogyan élhet ezzel együtt. Nyilvánvaló, hogy ezt el kell hagynia.

A város akkoriban más volt, mint ma. Mert az egészen más társadalom volt, mint vidéken. Más jogokkal rendelkeztek városok. Ezt Chelčický nagyon elítélte, hogy különböző jogokkal rendelkeznek, és nagyon mélyen tekintett a városi dolgokra. Számára az volt igazán jó, ha a hívőknek volt földjük, ott dolgoztak tisztességesen, aztán a maradék idejüket Istennek szánták.

(Mondok néhány dolgot, de ezek nem tanok. Ezek emberek gondolatai, amelyekből nagyon jó következtetéseket le lehet vonni, de ezzel nem azt mondom, hogy gondolkodás nélkül alkalmazd az életedre.)

Nagyon érdekes, hogy az évszázadok során sok ilyen hívő csoport volt, akik azt mondták: Az a legjobb, ha a keresztények fizikai munkát végeznek, mert közben az agyuk nincs lefoglalva, és tudnak gondolkodni Isten Igéjén. Én elméleti szakember vagyok leginkább, mérnökként is elméleti munkát végeztem. Azt tudom mondani, hogy ebben van valami. Amikor meg tudod őrizni az agyad arra, hogy Istennel gondolkodj, az nagyszerű.  A sok elméleti ügybe annyira bele lehet fáradni! Amikor valami egyszerű dolgot csinálsz, építesz egy házat, akkor egyrészt van ennek egy szépsége, ugyanakkor tudsz gondolkodni, az agyadat nem viszi el semmi sem furcsa irányba. (Ez nem tan, amit mondok. Nyugodtan legyél elméleti ember, nincs azzal semmi gond. Viszont van ebben valami!)

Chelčický Péter – lehet, hogy ő maga is nemesi származású volt eredetileg. Csehül írt, nem latinul. Már ez furcsa volt nagyon sok embernek. Számára nagyon fontos volt az, hogy ragaszkodjon az evangélium egyszerűségéhez. Annyira ragaszkodott a gondolkodásában Isten Igéjéhez! Azt mondta, hogy nem számít semmi az életedben annyira, hogy ne dobhatnád ki ennek érdekében. Mint ahogy Pál is mondja: Mindent kárnak ítéltem. Pedig ha belegondolsz, Pálnak is elég sok mindene volt. Le is írja Filippi levélben, hogy felépített élete volt az elismertségben.

Néha olvassuk Isten Igéjét, és azt mondjuk: „Ez nagyon jó, de ne legyünk ennyire élesek! Rendben van az, ahogy a kényelmes életem van. Jézus amúgy sem így értette.” Olyan könnyen meg tudjuk ezt magyarázni magunknak.

Ezen a ponton kell, hogy mondjak valami, ami nagyon fontos. Nekem meggyőződésem, hogy Isten Igéje személyesen tanít minket. Amikor Isten megtanít engem egy meggyőződésre, akkor engem tanított meg. Mivel Isten tanította nekem, ezért drágának tartom. Ha azt mondom a testvéremnek: „Isten ezt nekem megmutatta. Hogy lehet az, hogy te nem eszerint akarsz élni?”; ez innen kezdve törvénykezés. Amikor Isten tanít neked valamit, akkor azt neked tanította. A másik lehet, hogy kicsit sincs rá készen. Másrészt, ha te tanítod őt erre, akkor nem Isten tanítja őt. Az olyan fantasztikus, amikor Isten egyre élesebb dolgokra megtanít minket a személyes életünkben!

Lehet, hogy ha valaki kívülről ránéz, akkor azt mondja: Tyű, te aztán erős törvénykezésben tudsz élni! Azt felelem: „Nem! Isten tanított engem erre. Nekem szabadságom van ebben! És nem csupán szabadság, hanem Isten gondolatának a gyönyörűséges teljessége.” Én nem mondom a másiknak ugyanazt, mert ez nekem lett tanítva. Így kell, hogy nézzünk ezekre is. Annyira fontos, hogy amire tanított Isten, az egyéb dolgok ne legyenek drágák! Amire Isten megtanított, arra nehogy azt mondd, hogy azt kirakod.

Hadd mondjak egy példát! (Nem akarok olyat mondani, ami bárkit élesen érintene, mert majd Isten mindannyinkat megtanítja az alkalmas időben.) Van egy vállalatom, én vagyok a vezető, és van négy alkalmazott. Ők dolgoznak, én pedig megmondom, hogy mit csináljanak. Én keresek havonta több milliót, ők pedig minimálbéren vannak. Egy nap Isten meggyőz engem arról, hogy valójában az alkalmazottaimat teljesen kizsákmányolom, és valójában nem az Ő szíve szerint csinálom. Erre azt felelem: De ez így tisztességes üzlet! Nincs ezzel semmi baj, ez lehet így. Ám Isten meggyőzhet, hogy meg kéne osztani velük valamennyit a pénzemből, mert ők négyen éheznek, miközben rengeteget dolgoznak. (Ez érintette a társadalmunkat, bocsánat, de nyilván Chelčický Péter is beszélt ilyen dolgokról.)

Chelčický Péter írt, de nem szervezett. Az embereket ő nem tudta megszervezni. Csak megtalálta a szépséget Krisztusban. Az emberek olvasták, amit írt. Nyomtatás akkor még nem volt, csak másolták.

Volt egy lelkész, úgy hívták, hogy Rokycana. A Tyn gyülekezet lelkésze volt. Prágában arról a hatalmas katedrálisról van szó, Szent Vitus-székesegyházról. Aki ott prédikál, az a fél országnak prédikál. Rokycana volt ott a prédikátor. Ő Chelčický Péter tanítását kezdte hirdetni. Beszélt a papok ellen. Bizonyosfajta életet prédikált, és egyre többen gyűltek oda, mert akarták ezt. Olyan életet akartak, ami Krisztus szerint van, ami tiszta, mert máshol nem találták. Mondták neki, hogy vezesse őket ebben.

Aztán egyre inkább kiderült, hogy ő beszélt róla, de esze ágában sem volt csinálni. Valójában úgy tűnik, hogy ő második Husz szeretett volna lenni, hírességet szeretett volna. Valójában, amit prédikált, arra nem azt mondom, hogy nem hitt abban, mert hitt egy módon, de saját maga számára. Drága volt számára a hírnév, és nyilván az is, hogy itt jó körülmények között volt. Nem akarta a hírnevét feladni valami apróságért. Ott volt több évtizeden keresztül.

Úgyhogy az emberek csalódtak ebben. Kerestek másik embert. Az 1440-50-es években vagyunk. Találtak valakit, akit csak úgy hívunk, hogy Gergely. Nem ismerjük a rendes nevét. Rokycana és Gergely rokonságban voltak. A különbség annyi, hogy Gergely komolyan gondolta. Ismerte személyesen Chelčický Pétert is. Gergely nagyon jó volt a királynál. Pártolta Gergelyt, hogy csinálja meg az emberekkel, amit akar.

Gergely úgy döntött, hogy kéne egy hely, ahol megcsinálják ezt az gyülekezetet, ahol összegyűlnek és mindenki olyan, aki igazán Krisztust keresi. Aztán egyszer csak találtak egy kicsiny falut, amit Kunvaldnak hívnak. 1457-ben ebben a faluban már alig lakott néhány ember, de ők úgyszintén szerették volna követni ezt a tanítást. Úgyhogy meghívták Gergelyt és a többieket, és abban az évben létrejött Kunvaldban a gyülekezet, a Cseh Testvérek gyülekezete.  Latinul így is nevezték: Unitas Fratrum, ami azt jelenti: Testvérek Egysége.

Ma is így hívják, ez a hivatalos neve, de közben megszűntek, aztán újra elindultak. Ami ma van, az nem egészen ugyanaz, mint akkor volt. A mostani helyükön jártunk Herrnhutban.

Amikor indult ez a közösség, sokan odajöttek az egész országból. Megvan még az a ház, ahol volt a gyülekezet. Nagyon egyszerű kis házikó, ami a gyülekezeti ház volt a falu közepén. Gyönyörű az egész, teljesen eldugott hely. Ők azért mentek oda, hogy igazán Krisztust imádják, hogy legyen igazán életük Krisztussal, és ne legyenek ott a világi kívánságok.

Volt egy nagyon fontos tanítása Chelčický Péternek. (Még nem említettem, de erről szól az egész.) Ez pedig az, hogy a hívő ne kerüljön semmilyen kapcsolatba az állammal. Úgy mondanám inkább, hogy ne kezdjen politikába. Mert abban annyi világi gonoszság van. Ezt ő látta közelről, és azt mondta: „Tudod mit? Mondok neked egy jó tippet, csak maradj távol az egésztől! Élj egyszerű életet, élj Krisztussal, és ne keveredj bele a politikába.”

Ők a királytól kérték, hogy Kunvaldban elindulhasson ez a gyülekezet. Rokycana segített ebben.

Viszont már 1461-ben kezdték őket üldözni. Gergelyt börtönbe zárták. Ez azért volt, mert mindenféle hamis híreket terjesztettek róluk. Olyat, ami nem volt igaz: összeesküvők, sátánimádók. Fognak-e rólunk is ilyeneket beszélni? Igen, mindig fognak. Eddig is így volt, ezután is így lesz. Kell, hogy ezen felháborodj? Nem, mert ez a természetes alakulása a dolgoknak „Te szektás vagy! Ennyi.” Jobb, ha megbarátkozol ezzel a gondolattal!

A következő kétszáz évben a történetük erről szólt. Mindig jöttek olyan nemzedékek, akik szerették volna kivívni az elismertséget. Azért, hogy ezt megtegyék, feladták nagyon sok meggyőződésüket. Amikor meglett az elismertségük, mégis összeomlott az egész. Mégis történt valami, ami miatt megint csak szektások lettek, és menekülniük kellett az országból.

Az egész ügy három percben. Ha nagyon mélyen belenézünk, akkor éppen az történt, hogy elhagyták az egyszerűséget, ahonnan indultak. Azt, hogy mi Krisztus Igéjéhez ragaszkodunk. Mi nem akarunk elismertséget a világtól. Én nem akarom a világ dolgait magamnak. Hanem okkal vagyok ezen a Földön, és ez Krisztus dicsősége. Mindig, amikor bele akarom vinni azt, hogy elfogadott legyek a világ által, akkor ott veszítek. Ott veszteség van.

Volt egy alkalom, amikor – mert Ferdinánd király azt mondta: Aki a Testvérekhez tartozik, annak van x hete, hogy elhagyja az országot, vagy térjen át; és azt hitte, hogy ez utóbbi fog történni, mert „minden normális ember így döntene” – bizonyos becslések szerint az ország kétharmada elment. Azt mondják, hogy ő az a király, aki a saját rendelete következményén leginkább megdöbbent. Sose gondolta volna, hogy ez fog történni!

Folyton menekültek Lengyelországba, aztán visszatértek. És mindig voltak emberek, akik keresték az elismertséget. Mint például Auguszta János, aki egyébként neves vezető volt.

Ez az ember a hivatalos egyházban nőtt fel, de kereste Krisztust, és utálta a Testvéreket. Mert ez volt a „normális” beállítottság. Egyszer azt mondta neki az egyházi vezetője: „Tudod mit? Állj a Testvérek közé!” „Miért?” „Azért, mert ők megtanítanak téged Krisztus útjára. Ha velünk maradsz, csak romlottságot fogsz látni, csak az ember ocsmányságait, és csak ki fogsz ábrándulni. Menj el hozzájuk, és ők megtanítanak téged Krisztus útjára. Te túl jó vagy nekünk.” Le volt döbbenve, de aztán meg kellett küzdenie a szívében ezzel, és elment.

Elment és beállt a Testvérek közé. Aztán tényleg tanították őt, és vezető lett. Volt egy egyházi vezetőségi találkozója a Testvéreknek, és ő ott volt. Harminckét éves volt akkor. Eredetileg ő ugye másik rendszerből jött. Erre vigyázni kell, hogy könnyen bejöhetnek olyan dolgok, amik lehet, hogy jónak néznek ki, de nem belőlünk van. Ez nagyon fontos. Könnyen bejöhetnek gondolatok, amik lehet, hogy jónak tűnnek, és lehet, hogy sokakat még meg is győznek, de nem tőlünk vannak.

Felállt harminckét évesen, és megfedte az öregeket, hogy nem érzik a kor szellemét, nem tudják, hogy milyen idők járnak, és ragaszkodnak a régi tanításokhoz. Aztán valahogy kiharcolta, hogy ő és három barátja legyen a nyolc tagú nagytanács része. Ami azt jelenti, hogy nagyon rossz döntést hoztak az öregek ezzel kapcsolatban. Nem véletlenül mondja Isten, hogy ne emelj fel embereket korán. A lényeg, hogy igazából ő lett a vezetője az egész egyháznak.

Volt három nagy vágya. Ez már akkor volt, amikor Luther és társai benne voltak a reformációban. Luther nagyon politikai volt, és ezért nagyon sokan beszéltek az ő tevékenységéről. Míg a Testvérek meghúzódó szektások voltak. Érzed-e a kísértést magadban, hogy elismerésre van szükséged? A Cseh Testvérek már Luther előtt hatvan-hetven évvel hitték ugyanazokat a tanokat. Jött Luther, egyből híres lett, mindenki róla beszélt, a Cseh Testvérek pedig ugyanazokkal a gondolatokkal szektásoknak lettek minősítve.

Auguszta János első nagy vágya az volt, hogy minden reformer mozgalom elismerje a Cseh Testvéreket is. Elismertségre vágyott a többi egyháztól. Ezt ismerem. 🙂 „Küzdök azért, hogy elismerjenek a reformátusok minket, mint nagyszerűeket.” A másik nagy vágya az volt, hogy az állam elismerje. A harmadik az, hogy szerették volna az ország összes protestánsát egyesíteni.

Ezek olyan törekvések, amelyeket ma is felfedezhetsz nagyon sok keresztény mozgalomban. Sokan vannak, akik egyesíteni akarnak, meg állami elismertségért küzdenek, hogy tiszteljék őket, és hogy más keresztény mozgalmak is elismerjék, mennyire jók.

A GGWO messze a leginkább effektív szolgálat nagyon sok szempontból szerte a világban. Például a missziók szempontjából. Az Operation World kiadvány az egész világon a missziós törekvéseket foglalja össze. A ’95-ös kiadványban Magyarországon mi voltunk a legnagyobb missziós szervezet. Emlékszem arra, amikor vártam a 2001-es kiadványt. Meg akartam nézni, hogy hol állunk az országban. Megvettem. Néztem, sehol nem voltunk benne. Írtam a szerzőknek: „Hé, emberek! Mi történt, itt vagyunk!” Azt válaszolták: Valaki azt mondta nekünk, hogy van valami közötök a szcientológiához, úgyhogy kihagytunk titeket. 🙂 Próbáltam küzdeni azért, hogy elismerjen minket a többi keresztény mozgalom :-), erre: „Hát? Nem kerültetek bele a könyvbe! Ennyi!”

Krisztus Könyvében benne vagyunk? Te benne vagy az Apostolok Cselekedetei folytatásában? Ezért van az, hogy az elmúlt években tanítva az egyháztörténelmet egyre inkább változott az, amit tanítottam, tanítok. Rá kellett jönnöm, hogy Isten számára nem a hivatalos verzió – amit szinte mindenki tanít – az egyháztörténelem. Nem az, hogy melyik zsinaton mi történt. Hanem az, hogy Gergely, akiről szinte mindenki elfeledkezik, tényleg Krisztussal járt.

Keresni az ismertséget, és eltérni azoktól a dolgoktól, amire Krisztus megtanított egyszerűségben – dobd ki az ablakon ezt az egész gondolatot! Sose gondolkodj ezen! Gergelynek igaza volt, felejtsd el azt, hogy a politikával kezdjél foglalkozni. Ebből nem lehet jól kijönni. Legyél ott tanyán, nem a reflektorfényben, vedd elő a Bibliádat, dicsérd Istent a szívedben, ahogy olvasod az Igét, és Isten világossága ott lesz rajtad.

Ott voltak Kunvaldban 1457-ben, és négy évvel később már üldözték őket. Két éven keresztül úgy éltek a hegyekben, hogy amikor esett a hó, egy vonalban mentek, és maguk mögött az utolsó egy faággal eltüntette a lábnyomokat. Csak éjszaka mozogtak. Csak éjszaka gyújtottak piciny tüzet, hogy ne látszódjon a füstje, és akkor főztek. Viszont örvendeztek! Örvendeztek abban, hogy Krisztusért szenvedhetnek üldözést. Nem jutott eszükbe: Mi lenne, ha kicsit küzdenénk az elismertségért?

Nem elég, ha csak éled egyszerűen az életed, előveszed Isten Igéjét, imádkozol, és Isten dicsőségére élsz? És hagyod, hogy Isten tanítson neked dolgokat nap mint nap, és azokhoz ragaszkodsz inkább, mintsem a saját életedhez.

A mozgalom végén az 1600-as években az utolsó püspök (vezető) Johannes Amos Comenius volt, aki egyébként részben magyar származású. Teológus lett. Lelkipásztor a Testvéreknél, és aztán az utolsó jelentős vezetőjük. Tanár is volt, a gyerekek tanítója. Ettől lett világhírű, és mind a mai napig az, iskolákat neveznek el róla. Nagyon sok tanulmányt írt a pedagógiáról. A modern pedagógiát ő alapozta meg igazából, írt néhány könyvet erről. Egész Európában nagyon tisztelik őt.

Többször kellett menekülnie. Ő volt az utolsó, a maradék, aki maradt a gyülekezetből. Ő vezette ki a Testvéreket Csehországból Lengyelországba. Egy csoport Magyarországra jött. Comenius tanított is másfél évig Sárospatakon, és létrehozott egy gyülekezetet is. A halálával vége lett a mozgalomnak.

Az egyik menekülésekor elvesztette a feleségét, és az egyik gyerekét is, és egy faházban élt a falu szélén. Azt mondják, hogy azt a faházat még Gergely építette.

Voltam abban a faluban néhány hete. Picike, de nagyon érdekes hely. Gergely ott halt meg. Az a vezetői összejövetel is abban a faluban történt, amin Auguszta János bekerült a vezetésbe. Nagyon érdekes, hogy mégis abban a faluban csak Comeniusról emlékeznek meg, és másról nem is tudnak.

Bementem a városházára, kerestem valakit, aki tud angolul, de senki nem tudott. Csak néztek rám értetlenül, amint magyaráztam. Aztán egyszercsak valaki kapcsolt, és elvezetett egy szobához. Amikor bementem, akkor jöttem rá, hogy ez Comenius emlékszobája. Próbáltam magyarázni, hogy ez nagyon jó, hogy itt van Comenius, de én a Testvérek működésének a többi részére is kíváncsi lennék. Mondtam nekik: „Gergely itt van eltemetve, de hol? Ő hozta létre az egész települést.” „Az kicsoda?” Teljes homály fedi ezeket a részleteket.

Comenius ott írta A világ útvesztője és a szív paradicsoma c. könyvét. A harmincéves háború zajlott, amikor menekülniük kellett. Arról ír, hogy a világban nyomorúságod van, de a szívedben Krisztussal békesség lehet. Szerintem a könyve címe nagyjából mindent elmond. A világ labirintus, belebonyolódhatsz, az életedet jól belebonyolíthatod, de a szívedben a Paradicsom ott lehet. A nyomorúságok és üldöztetések között is ott lehet Istennek a mennyországa a szívedben. Ez annyira csodálatos! Nem kell, hogy elismerjenek! Szomorkodhatott volna azon, hogy vége lett annak a hatalmas mozgalomnak.

1500-1510. között a Csehországban lévő hat nyomdából négy a Testvérek kezelésében volt. Nyolc kiadványból hetet ők adtak ki, így terjedt mindenhova. Ez még Luther előtt volt egy évtizeddel. Sok százezren tartoztak a Testvérekhez. Aztán ekkor eltűnt az egész.

Van mégis jelentősége? Van jelentősége, hogy eltűnt? Van jelentősége, ha a Biblia Szól eltűnik, vagy megmarad? Van bennünk egy olyasmi: Maradandót akarok építeni. Viszont a te életed ma Krisztussal – ennyi van! Ha te ma Krisztussal éled az életedet, akkor az örökkévalóságban élted. Ha te ma Krisztussal éled az életedet, akkor ott van az a világosság, mint amikor Jézus belépett a hajóba, és az Ő szavára – az ember apró cselekedetével – sok halat fogtak.  Míg az Ő világossága nélkül az emberi erőlködés sehova nem vezet.

Olyan érdekes, mert annyira ebben a világban gyökerezünk, és amikor ilyenekről beszélek, az bizonytalanná tesz minket. „Azt akarod mondani, hogy nincs talaj alattam?” Igen. Krisztus van. Nem ez a világ van, nem ennek a világnak az elismertsége. Ha azt keresed, lemaradsz arról az elképesztő dologról, amit Krisztus tartogat számodra. Mert Krisztusnak rendkívüli, csodálatos dolgai vannak számodra az Ő Igéjében, az Ő jelenlétében, az Ő egyszerűségében.

Ámen.

Kategória: Egyéb