Az üzenetekről felvétel készül, ez nagyszerű. Viszont, ha a felvételt nézed vagy hallgatod, vagy a jegyzetet olvasod csak, akkor nem tudtad venni velünk az Úrvacsorát, nem tudtál adni a felajánlásba, nem tudtál énekelni velünk. Ebben van valami fontos. Az, hogy hisszük, van valami több: a kenet az üzenetben. Ahhoz jelen kell lennem, hogy azt elfogadjam, hogy abban részem legyen.
Isten kommunikál felénk személyesen, és szabadít minket az üzeneten keresztül. Beszél hozzánk személyesen, bátorít bennünket. Nagyszerű, hogy le van gépelve, ez hasznos, de ha csak azokat olvasod, akkor tégy egy lépést előre, és hallgasd az üzeneteket. Egészen más. Ha hallgatod az üzeneteket felvételről, akkor az nagyszerű, és lehet egy gondoskodás, de lépj előre, gyere el, és a helyszínen hallgasd az üzeneteket. Ez a különbség a gondoskodás és a csapda között.
Ha azelőtt jelen voltál, de most már csak hallgatod, vagy már csak olvasod, akkor ez csapdává lett neked, és az ellenség használja az életedben. Ha nem tudsz jelen lenni, és inkább meghallgatod, az egy másik kérdés. Akkor ez egy nagyszerű gondoskodás.
Charles Baudelaire azt mondta: Az ördögnek az egyik legokosabb trükkje az volt, hogy meggyőzi az embereket arról, hogy nem létezik. Úgy értem, intellektuálisan nem elfogadható az ördögről beszélni, legalábbis nem személyként. Ha úgy beszélsz róla, hogy ő egy személy, akkor azt kérdezik tőled: „Te még hiszel a mesékben?” Van ilyen ál-intellektuális gondolkodás, ami félredobja Sátánt nagyképűen, és gúnyol téged, hogyha úgy beszélsz róla, hogy ő egy személy.
Hadd mondjak egy másik példát. Azt mondod, hogy bűn, és mindenki azt kérdi körülötted, hogy mi bajod. „Miről beszélsz?!” Azt szégyenletes megemlíteni. Ha a gyülekezetben a bűnről beszélünk, az nem népszerű üzenet. Vannak gyülekezetek, ahol éppen ezért nem is beszélnek róla, mert valami okoskodó professzorok és pszichológusok azt mondják, hogy nem is létezik a bűn. „Azt csak ti keresztények találtátok ki, meg a zsidók, hogy manipuláljanak.” Az üzenet nem egészen erről szól, de ez jó kezdet.
Ha elég ideig hallgatjuk a légkörnek a gondolatait, ha elfogadjuk ezeket a gondolatokat, amik Sátánt vagy a bűnt félreteszik, akkor nagyon súlyos hibát követünk el hívőkként. Akkor keresztényekként elhisszük, hogy az életünk pusztán természeti, akkor a gyakorlatban elfogadjuk, hogy az életünk simán természeti, hogy nincs semmi több benne. „Nem történik semmi több benne. Minden csak természeti folyamatok összessége.” Ez az ellenségnek a munkája az életünkben.
Ha elég ideig hallgatjuk, amit a világ mond, amit a légkör mond, akkor elhiszem, hogy egy emberi lény pusztán természeti. Akkor elhiszem, hogy a nehézségeim természetiek. Akkor el kezdem hinni, hogy az alávetettség, az engedelmesség természeti, és a lázadás is az, és semmi több. Akkor mindent úgy kezdek nézni, hogy a dolgok természetiek. „Igen, a Biblia másik valóságról beszél, de az vasárnap van. Az csak a gyülekezetben van. A családi életem csak haladó pszichológia tanfolyam, és az üzlet az üzlet.”
Ezért hoztam fel Sátánnak a példáját, mert ez egy jó példa. Három dolgot hisznek Sátánról. Az egyik, hogy az ördög igazán csak egy szimbólum, a gonosznak a szimbóluma. Angolban ez jól jön ki: devil-ből evil. „Az ördög igazán csak egy jelkép. Nem valós személy, hanem csak jelkép.” Tudod azonban, hogy mi a helyzet? A Bibliánk jóval többet beszél a gonosznak a személyéről, mint az elvéről. Nem a gonoszságról, mint koncepcióról beszél, hanem a gonoszról. A gonosz ebben a világban származik valahonnan, valakitől jön. Nem magában áll.
Tehát az első dolog az, hogy nem valós, a második az, hogy nevetséges. Van egy búcsúból való kép Sátánról: vigyorgó vörös pofa szarvakkal. „Csak egy vásári vicc. Igazából semmi.” A harmadik dolog: „Tudod, valahol a pokolban ő az úr. Távol van, és nincs hatással az életedre. Nincs köze hozzád.” Ez jó példa arra, amiről beszélni szeretnék, ugyanis nem Sátánról akarok beszélni. Arról, hogy fogom Isten kijelentését, a Bibliát, és hiszem, hogy ez valós, de a gyakorlatban nem gondolom, hogy ez kapcsolódik az életemhez, nem látom, hogy ennek van valósága, nagy részei nem kapcsolódnak hozzám. Nem ismerem fel, hogy ennek jelentősége van az életemben, holott hívő vagyok.
Holott rábíztam Jézusra az életem, és mégis elfogadom, hogy valamilyen módon az én életem itt zajlik, és nincs köze ahhoz, amit a Biblia elmond nekem. Pedig Róma 15:4-ben azt mondja: amik régen megírattak, a tanulságunkra írattak meg, az állhatatosságon keresztül és az Írások bátorításán keresztül reménységünk lehessen.
Azt mondja ez a vers, hogy az Írás mindenhova velem kell, hogy jöjjön. Nem úgy értem, hogy a zsebemben kell lenni. (Mostanság, amikor nincs nálam Biblia és prédikálni kéne, akkor általában már úgy kell mondanom: Van valakinél egy hagyományos papíralapú Biblia? Mert már mindenkinél a telefonon van a Biblia. 🙂 A lényeg az, hogy az Írást vigyem magammal a szívemben, a döntéseimben, a szavaimban, a gondolataimban, a meghatározásokban, a kapcsolataimban ott legyen velem. Ez az, amiről beszélek, hogy ez a dolog eltávolodik tőlem, ha hallgatom a világot.
Az egyik dolog, ami előkerült tegnap a női alkalmon, az, hogy soha nem fog megszűnni Sátán kezdeményezése, soha nem lesz kevesebb hibás kezdeményezés felém. Soha nem lesz kevesebb a gonosz kezdeményezés felém. Mindig fogok kapni hazugságokat bőven. Soha nem fog megszűnni.
Jön a nyár, és azt mondja valaki: „Szeptembertől májusig jó keresztény voltam, most szünet lesz. Remélem Sátán is szabit vesz ki, mert én is kiveszem a szabimat Istentől.” Nem fog! Ugyanúgy kezdeményezni fog hazugságokkal. Ha én belassítok az igazságban, a közösségben, az Igében, az imában, akkor ő fog győzni, mert ő ugyanúgy fog nyomni engem tovább.
Ha elhiszem, hogy ennek nincs köze az életemhez, akkor tudod, mi történik? Eltűnik a csoda. A 8. zsoltárban azt mondja: Micsoda az ember, Uram?; és ámulat van a szavaiban. Azt mondja: „Micsoda az ember, Uram? Hogyan lehet? Micsoda az ember, hogy gondod van rá, hogy törődsz vele? Kevesebb az angyaloknál, de igazából Te dicsőséggel koronáztad meg.”
Róm 8-ban azt mondja a hívőről: megdicsőítetted, megigazítottad, megszentelted. Csodálat van a szavakban, ahogy beszél erről. Ha így nézem az életem, hogy ez távol van tőlem, vagy nagy része távol van tőlem, akkor eltűnik a csodálat az életemből. Akkor ránézek a feleségemre, és nincs csodálat. Ránézek a barátomra, és azt mondom: „Persze, hogy a barátom! Ki ne lenne az?!” Ránézek a testvéremre, amint szolgál, és nem látom a csodát. Hiányzik ez: „Tyű! Mi történt? Juhéj!…” Kimarad az életemből ez a lenyűgözöttség, ez a csodálat.
Ránézek egy napfelkeltére, és azt mondom: „Hatalmas Isten, csodálattal szemlélem a Te nagy munkádat!”, és lenyűgöz a dolog. Ám ha ez távol van tőlem, akkor a csodálat hiányzik. Akkor ránézek egy emberre, és nem látom a csodát. Akkor ránézek egy emberre, és nem látom az értéket. Ránézek egy emberre, és nem látom, hogy szüksége van Krisztusra.
Róm 8:37 örömöm lehet a próbáimban. Viszont ha a csodálat hiányzik az életemből, akkor nincs ott az öröm. Akkor a jelentéktelen dolgok jelentőssé nőnek. Akkor a nehézségeim nagyobbak lesznek, mint az örömöm, és hiányzik valami csodálatos az életemből.
Ha hiszem, ha elfogadom hívőként, hogy az életem természeti, akkor nem veszem észre, hogy egy természetfeletti csatában harcolok. 1Sám 15:22 azt mondja: jobb az engedelmesség, mint az áldozat. Ha nincs meg nekem az Ige, akkor nem látom, hogy valami nagyobbról szól az engedelmességem, mint az, hogy megteszem-e, amit kell, vagy nem. Az életem kevesebbé válik.
Jak 4:7 vesd magad alá Istennek. Az egyik oldalról nézhetem ezt így: „Tessék engedelmeskedni! Tessék beállni a sorba. Tessék „vigyázz”-ban ülni. Tedd hátra a kezed! Viselkedj rendesen!” Érthetem így a dolgot, vagy van egy másik kép a dologban. Ha megvan az Ige az életemben, akkor az engedelmesség mélyebb értelmet nyer, és látom az áldást benne.
A lázadás szintén mélyebb értelmet nyer. Tizenévesek! A lázadásban van egy mélyebb dolog. Van benne valami sátáni. Van benne szellemi dolog. Ne tekintsd úgy, hogy természeti, nem az. Több van benne. Van benne egy átok. Magányosság, elszakítottság, bizonytalanság van benne, és veszély.
Azt gondolom: „Csak vagyok, aki vagyok. Ez természeti, ez magától értetődő.”; és aztán nem járok meggyőződésekben, mert a meggyőződések üresnek tűnnek. Beszélgettem a minap egy testvérrel, és annyira tetszett, amit mondott, mert olyan jól fogalmazta meg azt, amin én is sokszor keresztülmegyek. Isten tanít engem, lesznek meggyőződéseim, és aztán mi történik? Egy idő után a meggyőződésem kiüresedik. Olyan lesz, mint egy héj. Egy értelemben vissza kell térnem az Igéhez az alapokhoz, és meg kell engednem Istennek, hogy frissen meggyőzzön, hogy újra beszéljen nekem erről, hogy újra felkavarjon benne. Aztán Isten megteszi, és mélyebb módon történik.
Mert megtörténhet, hogy nem járok a meggyőződéseimben, abban, hogy mi helyes és mi helytelen. „Az üzleti életemre ez nincs hatással. Ez a szellemi, az pedig a természeti.” – és nem élek valami nagyobban. Nem imádkozom a családomért. Menjünk tovább: nincs is imaéletem. Igazán nincs rendszeres ima az életemben. Mi a baj ezzel? Miközben hívő vagyok, gyakorlatilag hitetlenségben élek. Gyakorlatilag hitetlen vagyok, elméletben vagyok hívő. Ez nagyon veszélyes helyzet, mert ki vagyok téve nagyon sok támadásnak.
A gondolat az igazából, hogy amikor megtértem, egy csoda történt az életemben. Úgy éltem az életem addig, hogy élek ebben a világban, ez a világ, amiben élek, ez az egyetlen dolog, ami létezik; minden, ami valós, minden, ami történik – a filozófiában úgy mondják, hogy jelenség –, az mind itt történik.
Volt egy homályos elképzelésem. Ez a probléma, ha Krisztus nélkül, ha a kijelentés nélkül élek, ha a mélyebb igazság nélkül élek. Ez a probléma, hogy nem tudom megragadni, hogy milyen is a valóság. Nem tudom, megfogni, hogy van-e valami több. Elképzelem, hogy van valami több ott fönn. „Talán van valami több” – ebből a gyanúból él a New Age, az okkult. Ezek ebből a gyanúból élnek, hogy léteznie kell valami többnek.
A sámánok, a látó emberek, stb. mind ebből élnek, hogy léteznie kell valami többnek, de ez ködös. „Soha nem vagyok biztos, hogy mi történik, hogy merre megyek. Van valami több is?” Soha nem ragadhatom meg igazából, hogy mi van előttem. Sok kérdést teszek fel, de nincsenek válaszok. Sok kérdést teszek fel az egyszerű valóságokról: „Mi az élet? Mi a halál? Mi a cél?” Nagyon egyszerű dolgokról nincs válaszom. Ez nem csoda, mert itt élek a földi szinten.
A földi szinten élek és nem tudok messzebb menni. Soha nem láthatom madártávlatból az egészet. Soha nem láthatom felülről az életet. Ezzel van egy komoly problémám. Az, hogy akkor igazán nem tud semmit a személyes kapcsolatról. Barátok vagyunk, de mit jelent ez? Soha nem tudok semmit saját magamról. „Én csak ennyi vagyok, mint a testem? Amikor meghalok, akkor mi van? Hova megyek? Mi történik?” Ez volt az én személyes problémám, hogy azt kérdeztem: Minek vagyunk itt?
Az egyik okos tanárom azt mondta a középiskolában: „Kis kerék vagy a szocializmus nagy gépezetében. Örülj ennek.” Nem örültem annyira. 🙂 Nem így voltam: „De jó! Kis kerék vagyok!” Azt gondoltam: „Ennyi? Viccelsz velem?! Tényleg ez az egész, és nem megy tovább?” Mi a cél? Hova vezet?
Amikor megismertem Krisztust, akkor történt valami csodálatos: rájöttem, hogy a természetfeletti az létezik, hogy a jelenség, amivel a föld szintjén találkozom, annak van egy természetfeletti forrása sokszor. Sokszor onnan fakad. Igazából azért történik sok minden, mert természetfeletti ok áll mögötte. Ez nagyon fontos.
Az apologetikai (hitvédelmi) szolgálatunk ezzel foglalkozik egy értelemben: összekapcsolni a kettőt, megmutatni, hogy a természeti a természetfelettiből van. A kettő nincs elválasztva egymástól. Ez fontos dolog, hogy mi hívők nem dobtuk el a logikánkat, az eszünket, amikor megtértünk, hanem kitágult a látókörünk.
Még mindig logikusan gondolkodunk, de bekerült a gondolkodásunkba valami több. Még pedig a természetfeletti. Zsid 11:3 hit által értjük, hogy mindaz, ami látható, az a láthatatlanból állt elő. Ez a gondolat, hogy a felső szint hatással van a földi szintre. Erről akarok beszélni már nagyon hosszú idő óta. Biztos vagyok benne, hogy Isten most engedte meg céllal.
Mi történt? Megtértem, és rájöttem, hogy van egy természetfeletti. Megláttam, mert belelátok a természetfelettibe. Rájöttem, hogy láthatok dolgokat: Istent, a természetfelettit, vagy a mennyet, Isten akaratát, angyalokat, démonokat; olyan világot, ami hatással volt rám addig is. Egy értelemben mintha lökdösött volna addig is erre vagy arra, de nem láttam, hogy mi teszi ezt.
Jézus Ján 3-ban úgy írja le, hogy aki Szellemtől született, az olyan, mint a szél. Érzed, hogy innen fúj, onnan fúj, de nem tudod, nem látod, honnan és hová megy igazán. Nem láthatod. Kicsit ilyen az ember, aki a föld szintjén él. Próbálja megragadni, de nem tudja megragadni igazán, hogy mi a lényeg. Szükségem van a felső szintre.
Sátán azt szeretné csinálni, hogy hívőként kizárja a gondolatainkból a felső szintet. „Hagyjuk az egészet, és légy sikeres a föld szintjén.” Lehet, hogy nagyon sikeres vagy a földi szinten. Lehet, nagyon jól tudod, hogy hogyan kell működni, hogyan érdemes működni itt, és meg tudod mondani mindenkinek: így kell csinálni, úgy kell csinálni, így kell működni ezen a szinten.
Lehet, hogy nagyobb vagy mindenkinél ebben, lehet, hogy te vagy a legjobb, de Mát 11:11 Jézus azt mondja, hogy a legkisebb, aki a Szellemtől született, az nagyobb ennél. Miért? Nem mi hívők vagyunk a legokosabb emberek a Földön. Ezt simán el tudjuk ismerni, ezzel nincs sok gondunk. Van viszont egy fontos dolog az életünkben. Ezen keresztül belelátunk az örökkévalóba, a természetfelettibe a Szent Szellem által.
1Kor 2:12 belelátunk a természetfelettibe, belelátunk Istenbe. Ez gyönyörű az életünkben. Csodálatos, hogy a Biblia segít nekem belelátni, mert a Biblia egy értelemben összekapcsolja a kettőt, és megértek valami fontosat. Azt, hogy én beleláthatok a felső szintbe és megértek valamit. Másfajta ismeretem, másfajta megértésem van a dologról. Nem úgy, mintha egy könyvben olvasnék róla.
A Biblia megtanít engem, hogy én igazából mindkettőben élek. Ez nagyon fontos. Ján 3:13 Jézus a mennyből jött, és a mennyben van. Úgy mondja, hogy Jézus itt volt, és egyszerre a mennyben volt. Ugyanez ránk vonatkoztatva Eféz 2:6-ban azt mondja nekünk: ti mennyei helyeken ültök. Azt mondod erre: „Mi van? Viccelsz velem? Én itt ülök. Az életem arról szól, hogy itt vagyok.”
Isten azonban hozzáteszi: „Van egy másik oldala az életednek. Szeretném, ha értenéd. Szeretném, ha megragadnád, és szeretném, ha nem felejtenéd el, hanem a mindennapokban ezzel járnál.” Mit gondolsz, miről beszél, amikor azt mondja: örvendjetek mindenkor? Erről beszél, hogy van az életemnek másik oldala: a szellemi oldala, a természetfeletti oldala.
Van egy másik szint az életemben, aminek szintén a része vagyok. Mindkét szinten élem az életem. A hívő, aki a földi szinten éli az életét, az ki van téve az ellenségnek. Az ellenség azt csinál vele, amit akar, mert nem látja a másik oldalát. Eféz 6:14 nem tudja felvenni a fegyverzetét, mert nem is tudja, hogy mi történik vele.
A hívő, aki megpróbál csak a felső szinten élni – van ilyen is, ezt hívjuk úgy, hogy hiper-szellemi –, az annyira elvont, hogy semmi köze nincs a valósághoz, csak él valami elképzelt világban. Isten nem erre hívott el minket. Ján 17-ben Jézus nem azért imádkozott, hogy Isten kivegyen minket ebből a világból, hanem azért imádkozott, hogy megtartson minket ebben a világban. Azt mondja nekünk: mind a kettőben részed van.
Mit gondolsz, miről beszél, amikor 1Thess 5-ben azt mondja: mindenkor, szüntelen imádkozzatok! Erről beszél, hogy itt jársz a Földön, de ugyanakkor van részed az örökkévalóságban. Mit gondolsz, miről beszél, amikor azt mondja: gazdagon lakozzék a szívetekben az Isten beszéde, Kol 3:16. Erről beszél, hogy amikor van egy barátom, vagy amikor szolgál valaki, vagy amikor ránézek egy emberre, vagy amikor eljövök a gyülekezetbe, vagy amikor el kell döntenem, hogy alávetem-e magam Istennek vagy inkább lázadok, akkor felismerem, hogy ennek nem csak a földszinti vetülete van, hanem van felső szintje is. Ott is van hatása, ott is van jelentősége, ott is van értéke.
Amikor itt élem az életem csak a föld szintjén, akkor meg akarom tölteni az életem tulajdontárgyakkal ezen a szinten. „Ami az enyém, az az enyém! Ami a tiéd, szeretném, ha az is az enyém lenne.” Miért? Mert csak ennyi a valóság számomra, ezt ragadom meg. Isten felhívja a figyelmünket. Azt mondja nekünk Luk 12:34-ben: ahol a kincsed, ott a szíved. Ha csak ez van nekem, ha csak a föld szintje az enyém, akkor persze, hogy ilyen leszek. Mert csak ennyim van. Persze, hogy megvédem.
Amikor egy hívő másként éli az életét – ad, befektet, áldozatot vállal, szervez, szolgál, leteszi az életét –, és valaki a föld szintjén ránéz erre, akár hívő is lehet, azt mondja: hülye vagy. Az ő szempontjából az, mert abból a földi szempontból nincs értelme annak, amit a másik csinál. Viszont ha az életében megvan mind a kettő, a földi szint és a fölső szint, akkor ez értékes dolog a számára. Akkor ennek értelme van.
Akkor azt tudom mondani: az Úr az én örökségem, Zsolt 16:5. „Én az Övé vagyok, én Hozzá tartozom. Teljesen az Övé vagyok, mindenestül.” Viszont ehhez kellett az, hogy megnyíljon a szemem. Kellett, hogy Isten szolgáljon felém. Eféz 1:18-ban Pál azért imádkozott, hogy megnyíljanak a szemeik, hogy lássák ennek a valóságát.
Térjünk vissza még az üzleti életre egy pillanatra. Az üzleti életben olyan könnyű hasonulni a világhoz. Róm 12:2-ben van ez a szó: szüszkhématidzó, azaz olyanra formálódni kívülről. Olyan könnyű fölvenni a hazugságot, a csalást, persze. P. Scibelli beszélt nemrég a Caterpillar cégről. Az alapítója, egy üzletember azt mondta: „Én hiszek a tizedben. A profitom 90%-át Isten munkájára fogom adni, és megtartom a tizedet.” 🙂
Ez nem törvény, nem azt mondjuk, hogy adjál 90%-ot. Igazán még azt sem nagyon mondjuk, hogy adj tíz százalékot. Adj, de ez a te személyes meggyőződésed kell, hogy legyen. Ez onnan jön, hogy 1Kor 6:19 én 100%-ban Istené vagyok. Arra bátorítunk, hogy gondolkodj Istennel. A saját meggyőződésedből kell adni. Nagyon sok misszió azért történhetett meg, mert valaki önzetlenül adott. Nagyon sok gyülekezeti épület, nagyon sok szolgálat azért történhetett meg, mert valaki önzetlenül adott. Az, hogy adsz a gyülekezetnek pénzt, időt vagy szolgálatot, vagy valami mást, az nem a szellemiséged végső bizonyítéka.
Abban hiszünk, hogy Isten mély munkát végez az életemben, és felismerem ezt. Aztán adok, teszek és járok, másik módon élek. Ránézek egy emberre, és másként látom. Ránézek egy nehézségre, és másként látom. Ránézek az üzleti életemre, és másként látom. Ránézek a kormányzatra, és másként látom őket. Ránézek az engedelmesség kérdésére, és másként látom. Ránézek a családomra, magamra, és másként látom. Ha elfeledkezem erről, akkor azt fogom hinni, hogy a gyülekezet egy „érezzük jól magunkat” klub, és valahogyan a régi bűnös természetem normálissá válik. Aztán elhiszem, hogy ez rendben van.
Bátorítani akarlak – Eféz 6:10,14 – öltözzük fel ezt a többet, ismerjük meg ezt a többet, és éljünk másik módon. Amikor ezekről beszél Gal 5-ben: szeretet, öröm, békesség, hosszútűrés, szívesség,…, akkor miről szól ez? Erről, hogy az életem két szintre nyúlik. Mindkettőben ott vagyok, és amikor a földi szinten járok, akkor hozok magammal valamit ide felső szintről, amikor Isten elé megyek, akkor pedig viszem a földszintit oda, és így éljük az életünket. Ámen.
