ApCsel 20:35 – ez az a vers, amit minden bokszoló hisz :-), még az ateisták is: jobb adni, mint kapni.
Péld 30:15 leír egy bizonyos gondolkodásmódot.
Minket úgy hívnak: Biblia Szól; és hisszük, hogy a Biblia szól. Fogd a bibliádat, vedd elő, olvasd, és engedd, hogy a Biblia szóljon hozzád.
Péld 30:15 A nadálynak két leánya van: addsza, addsza!…
Ez azt jelenti: „Két lánya van a piócának: add ide, add ide!” (Károli, 2011.) Mind a kettő azt mondja: adj, adj! Igazán csak két gondolkodásmód létezik a világban, és ez az egyik: adj, adj, ide vele! „Add ide! Gyerünk! Mire vársz?!” Ha továbbolvassuk:
Péld 30:15-16 … E három nem elégszik meg; négyen nem mondják: elég; A sír és a meddő asszony, a föld meg nem elégszik a vízzel, és a tűz nem mondja: elég!
Hozzátehetnénk még: mi az, ami nem mondja, hogy elég, csak azt mondja: adj, adj? Mondhatnánk a halált. A halál nem mondja, hogy elég, csak azt: adj, adj, ide mindennel! Aztán a betegség, vagy egy kormány, amelyik rákapott az adóztatásra, amelyik megízlelte ennek az ízét, aztán nem áll meg, csak azt mondja: adj, adj! Nem politizálok, ez mindenütt így működik, nem csak nálunk. Mi van még ilyen? Az én tapasztalatom szerint a vallás azt mondja: adj, adj; de soha nem elég. Ez az a gondolkodásmód, amiről beszélünk.
Van egy ilyen gondolkodásmód: adj, adj! Akár hívő vagy, akár nem, lehet ilyen a gondolkodásod. Hívőknek is.
1Kir 10 Salamon király halmozott magának mindenféle dolgot. 1Kir 9:28 a legfinomabb fajta, ofiri aranyat hozatott magának rengeteget. 1Kir 10:27 az ezüst olyan lett Jeruzsálemben, mint a kő. „Ezüst? Mi az? Az értéktelen! Minden abból van. Ezüst? Mire jó az?” Nem volt értéke. Salamon nagy gazdagságot gyűjtött magának. 1Kir 10:26 szekereket és lovagokat gyűjtött magának – ma úgy mondanánk, hogy tankokat és harci repülőgépeket –, hadsereget gyűjtött magának, katonai erőt.
1Kir 11:1 gyűjtött magának hétszáz feleséget. Gyönyör – hétszáz feleség. Salamon gyűjtött mindent, de ha megnézed – és erre gondolok –, miről szól hétszáz feleség? (Szerintem őrületről, de ezt hagyjuk.) Hétszáz feleség arról szól, hogy az ember szíve nem elégszik meg. Gyűjthetek akármennyit, szedhetek akármennyit. Ez ugyanígy igaz a katonaságra, az aranyra, és ugyanígy igaz a gyönyörre, az élményre, a tapasztalatra, hogy soha nem lesz elég.
A világunk azt mondja: szerezz, szerezz, aztán, majd amikor eleget szereztél, megelégszel. Ez azonban hazugság, mert szerezhetsz, szerezhetsz, …, szerezhetsz újabb élményt, újabb partnert, még több pénzt, egy újabb előléptetést, de soha nem lesz elég. Soha nem lesz elég! Mindig úgy lesz: meg egyet, még egyet! Hatszázkilencvenkilenc feleséggel később még mindig azt fogod mondani: még egyet; ha lehetőséged van. Soha nem lesz elég belőle. Hadd szóljak neked, még mielőtt belekezdesz: ne kezdj bele, nem éri meg. A gondolkodásmódról beszélek, és ez nagyon fontos.
Az ellenpéldája ennek Fil 4:7, ahol Pál azt mondja: megtanultam, hogy mindenekben megelégedett legyek, és elégedett tudok lenni. Az emberek így gondolkodnak, és hívőkként is nagyon könnyen így gondolkodunk: adj, adj, adj! „Miért nem vagy a barátom? Adj! Add a barátságodat! Segíts rajtam! Adj! Adj!” Nagyon könnyű így gondolkodnom. Természetszerű így gondolkodnom, de nézd meg, hova viszi ez az embert.
Csak tekints Júdásra! Nézd meg, milyen „boldoggá” tette, hogy szerzett magának még egy kicsit. Nézd meg, ahogy a fán himbálódzik. Milyen „boldoggá” tette, hogy pénzzé tette az Úrral való kapcsolatát! Nem a pénzről beszélek, hanem a gondolkodásmódról, amelyik azt mondja: adj, adj! Milyen „boldoggá” teszi ez az embert?
Vagy tekints Sátánra! Milyen „boldoggá” tette őt az, hogy Ézs 14:13-14-ben azt mondta: én ezzé teszem magam, én azzá teszem magam; ötször mondta: adj, ide vele, megszerzem! Milyen „boldoggá” tette?! Egy őrült, bolond, idióta. Lázadó Isten ellen. Milyen „boldoggá” tette? Felépítette a félelem királyságát, az ambíció, a hatalom, a gyűlölet világát. Milyen „boldoggá” tette ez őt?
Nézd meg Évát 1Móz 3-ban, amikor leveszi a gyümölcsöt és azt mondja: add nekem. Azért, mert elhitte a hazugságot, hogy Istentől el kell venni valamit. „Ha elveszem Tőle, akkor lesz az enyém, mert Ő nem adná nekem. Úgyhogy elveszem Tőle, úgyhogy ide vele, ide vele!” Épp ellenkezőleg, Isten adni akar nekünk.
Kérdezheted: rendben, de mi az alternatíva? Egyszer mesélték, hogy valamelyik gyülekezetünkben – P. Stevens szolgálatában – volt egy vendégprédikátor. Kapott egy látást Istentől, hogy mennyi lesz a felajánlás, aztán nem volt annyi. Akkor azt mondta: újra körbeadjuk a kosarakat, újra és újra, amíg meg nem lesz.
Azt feleled erre: „Pásztor, miről beszélsz? Folyton adnom kéne? Miből?” Figyelj! Itt a gyönyörű dolog. Jézus indította ezt el, és nem úgy kezdte, hogy eljött közénk és azt mondta nekünk: adj, kezdj el adni! Nem így csinálta, hanem eljött közénk, és azt mondta: hadd adjak neked! Ez nagyon mássá teszi az egészet.
Amikor azt mondta Mát 20:28-ban: Én nem azért jöttem, hogy Nekem szolgáljanak, hanem azért jöttem, hogy Én szolgáljak, és váltság legyek sokakért; akkor igazán ezt mondta: „Én azért jöttem, hogy adjak neked. Nem azért, hogy elvegyek tőled, hogy megfosszalak valamitől, hanem hogy adjak neked.” Azt mondja nekünk most a Szent Szellem által: „Figyelj! Szeretnélek téged tanítani valami fontosra, egy nem természetszerű gondolkodásra.” Jézus így beszélt erről:
Ján 10:17-18a Azért szeret engem az Atya, mert én leteszem az én életemet, hogy újra felvegyem azt. Senki sem veszi azt el én tőlem, hanem én teszem le azt én magamtól.
Ez az egyik gúny Jézussal szemben: „Jézus azt mondta nekünk, hogy viselkedjünk jól. Nem értették, véletlenül megölték.” Nem! Jézus letette a saját életét. Neki hatalma volt erre, és hatalma volt, hogy újra fölvegye. Senki nem vette el Tőle az életét. Jézus így kezdte a dolgot velünk. Még a halállal is így volt.
Jött és adott enni. Jött és adott gyógyulást. Jött és adott szeretetet. Jött és adott törődést. Jött és adott értéket. Jött és adott reményt. Jött és adott, és aztán adta az életét. Azt mondanánk: Jézus, az életedet elvették Tőled! „Nem! Én adtam oda.” Ez egészen mássá teszi a dolgot.
Hogyan illusztrálhatnám ezt? Az egyik rendszer így működik, hogy valakinek van egy értéke, zsebre teszi, óvatlanul hátat fordít nekem, és elveszem tőle. Aztán örülök, hogy megszereztem. Viszont van valaki mögöttem is, és én is elveszítem azt a dolgot. Ez a termeszéti módja annak, ahogy működünk. Én elveszek valamit, megszerzek valamit, és egy nap elveszítem valakinek, aki tőlem veszi el. Tudod-e, miről beszélek? Egy jó szó, amiből mindjárt érteni fogod: adók. Értjük, nem? Úgy érezzük, hogy valaki a zsebembe nyúl nagyon mélyen, és úgy érezzük, hogy meg vagyunk rabolva.
Van viszont egy másik rendszer, és ez volt Krisztus. Krisztus azt mondta: hadd adjak neked. Ő adott. Ez nem olyan volt, hogy el kellett venni Tőle, hanem egyszerűen el kellett fogadni Tőle. Ha elfogadtad, akkor megvan. Az üdvösséggel is így van, nem? Aztán ez továbbmegy az életünkben, és mi is adunk. Mi is adókká válunk.
Csak ez a két gondolkodásmód létezik ebben a világban. Az egyik azt mondja: adj nekem, adj nekem! Az egyik gazdasági rendszer a világ rendszere. Az egyik királyság Sátán királysága, az így működik: adj nekem, még adj nekem. Erről szól a vallás, erről szól a politika, erről szól nagyon sok dolog a világunkban: „Adj nekem! Megszerzem tőled. Ha akarsz valamit magadnak, akkor te is tépd ki a másik kezéből, nem érdekes, hogy oda akarja-e adni. Csak vedd el!”
Aztán van valami, amit nem mondanak el. Az, hogy egy nap majd valaki elveszi tőled is, vagy el fogod veszíteni. Ha más nem, akkor a sor végén ott áll a halál. Aztán azt mondja: „Na, ide vele, az egészet add ide nekem! Az egészet. Mindent. Minden teljesítményedet. Az összest.” Ján 10:10 a tolvaj azért jött, hogy lopjon.
Ez a rendszer, a természeti gondolkodásunk tolvajokká tesz minket. Rablókká tesz minket a családjainkban, amint a férj azt mondja a feleségének: asszony, tisztelj engem!; és amint az asszony azt mondja a férjének: te nem szeretsz engem. Azt mondja: add nekem, ide vele, add ide! Ez az ellenség terve az életünkkel, hogy hívőkként úgy éljünk, hogy azt mondjuk: ide vele, adsza, adsza! „Add nekem! Mire vársz? Adj nekem!”
Miért beszélek erről? Azért, mert létezik egy másik rendszer. Nagyon hálás vagyok a gyülekezetünkért, ahogy mögé álltok az időtökkel Isten munkájának, szolgáltok, tevékenyek vagytok a hitetekben; vagy ahogy a pénzünkkel odaállunk, az energiánkkal, a szeretetünkkel, a flottás telefonunkkal, és mindennel, amink van. Ez nem csak egy vasárnapi dolog a számotokra. Keresitek, mit tehetnétek Isten munkájában. Azt mondjuk: Uram, Téged akarlak dicsérni ezzel.
Miért? Mert létezik egy másik „gazdasági” rendszer. Létezik másik királyság: Isten országa. Ez másik ország, másként működik. A gyülekezet másként működik, amelyik úgy kezdődött, hogy Krisztus adott, és mi aztán azért adunk, mert Ő adott nekünk. A kedvenc versem erre:
Eféz 5:2 És járjatok szeretetben, …
Meghallom ezt természetileg, és világgá futok. Azt mondom: „Állj! Nem azért jöttem ide, hogy azt mondják, csináljak még valamit. Kösssz! Már annyi mindent kell csinálnom. A főnököm kioszt 8 órában, és még örülhetek, hogy van állásom. A házastársam azt mondja, hogy csináljam ezt, azt, amazt. A kormány azt mondja, hogy csináljam ezt, csináljam azt. A város azt mondja, hogy csináljam ezt, ne csináljam azt. Bejövök a gyülekezetbe, itt is azt mondjátok, csináljam ezt, csináljam azt?! Ide se jövök többet!”
Eféz 5:2 …miképpen a Krisztus is szeretett minket, …
Nem velünk kezdődött. Azt mondja, hogy Ő adta Önmagát. Ő adott először. Új sort indított el. Ádám és Éva úgy indított, hogy elvették. Ők elvették, megszerezték, amit ők akartak, és az egész emberiség ebben a sorban működik: ide vele! „Mutasd, mi van a zsebedben! Mi van a kezedben? Add nekem! Én vagyok az erősebb. Én vagyok az okosabb! Én vagyok a manipulatívabb… Ide vele!”
Aztán Krisztus újat kezdett. „Állj! Hadd adjam oda az életemet érted!” „Mi van?! Nem is értem, hogy miről beszélsz.” A világ nem is érti, annyira el vannak foglalva azzal, hogy nyúlkálnak egymás zsebeibe. Nem is értik, hogy Ő miről szól. Krisztus azt mondja: nem érdekel, Én akkor is adok. Odaadta az életét értünk. Meghalt értünk azon a kereszten. Megtette ezt, halleluja! Mennyire nagyszerű ez!
Ezzel beindított valami újat. Az életem most ez lehet, hogy én kaptam annyi rengeteget, hogy én is adhatok egész végig az úton. Egészen a halálig. Egy nap kopogtat a halál az ajtón. Vége lesz, és azt tudom mondani: „Rendben, annyit kaptam. Ez is Istentől van. Rendben van. Bízhatok Őbenne!” Mennyire nagyszerű ez! Mennyire csodás ez!
Ez másik rendszer, másik gondolkodásmód. Nem pénzről beszélek, nem politikáról, nem adókról beszélek. A gondolkodásmódunkról beszélek. Miképp gondolkodunk arról, hogy Krisztus azt mondta: leteszem az életemet.
Hívőként, ahogy láttuk Salamonnál, nagyon is lehetséges, hogy az előző rendszerben élek még mindig. Isten ments, hogy így legyen! Isten ments, hogy az Úr házában vagyok, és úgy gondolkodom: adsza, adsza, ide vele!
Jönnek be mindenféle emberek, akik pénzt akarnak szerezni, akik azért jönnek, hogy kolduljanak: biztos találok valakit, aki ad nekem ötszáz forintot egy néhány perces történetét, ami nem rossz üzlet. Miért zavar ez engem? Miattuk. Mert annyit kaphatnának. Az Úr annyit adhatna nekik. Új élet, új járás, új gondolkodás, gyógyulás, helyreáállás, növekedés, és hiszem, hogy megtörténhetne az életükben. Nem történik meg azonban, mert csak azon tűnődik, hogy hol van a zsebem. Vannak ilyenek. Profik.
Luk 15-ben hazajött a tékozló fiú. Mindent elherdált, az összes pénzt, ami az övé volt az örökségből. Egy kanyija sem maradt. Hazajött mocskosan, fáradtan, éhesen. Tényleg büdös volt, a disznók közül jött. Jön haza, és az apja a nyakába esik, csókolgatja, örül neki, beviszi a házba. Levágják a hízott tulkot, amit erre tartogatnak, hogyha fontos vendég jön. „Megjött a fiam! Buli van! Öröm van, ünnep van.”
A fiúnak van egy bátyja, aki a másik rendszerben él. Ő az „elveszem, és valaki majd elveszi tőlem, de addig legalább az enyém” rendszerben él. Jól megfogalmazza ezt a rendszert:
Luk 15:29 Ő pedig felelvén, monda atyjának: Íme ennyi esztendőtől fogva szolgálok neked, és soha parancsolatodat át nem hágtam: és nekem soha nem adtál egy kecskefiat, hogy az én barátaimmal vigadjak.
Ez az ember az atyja házában élt, ami egy kép arra, hogy Isten házában vagyunk. Isten országában vagyunk, és hívőkként lehetséges a számunkra, hogy így gondolkodjunk, természeti módon. Itt vagyok és azt mondom: Atyám, nem hágom át a parancsolatodat, megteszek mindent, amit vársz tőlem. A gondolkodásmódomban abban a rendszerben élek, ami nem Istené. Aztán mi történik velem?
Mi történt ezzel a fiúval? Azt olvassuk Luk 15:28-ban, hogy az egyetlen következménye ennek az volt, hogy mindenki örül a házban, az idősebb fiú pedig kinn áll, és nem hajlandó bemenni. Duzzog. Mi a következménye? Az, hogy nyomorult. Az, hogy ő nem élvezi a bulit. Ő nem tud jót enni, nem tud vigadni, nem tudja élvezni a közösséget, hanem kinn durrog magában: én nem ezt érdemeltem.
Ki a nyomorult? Nagyon „megbüntettél” mindenkit ezzel, hogy kinn maradtál! Hívőkként ne ragadjunk odakinn a sértettségünkben, abban, hogy mi járt volna nekünk, hogy mivel tartozik Isten, mit kellett volna adnia. Ez másik rendszer. Ez a kegyelem rendszere. Ez nem az „elveszem” rendszere, hanem ez a vers jól leírja:
Luk 15:31 Az pedig monda neki: Fiam, te mindenkor én velem vagy, és mindenem a tiéd!
„Amim van, az már a te örökséged. Mindenem a tiéd. Semmi nincs, ami nem a tiéd lenne. Hogy gondolkodhatsz így? Minden a tiéd.” Az idősebb fiú nem élvezi. Minden az övé, de nem élvezi. Minden az övé, de azt mondja: add ide nekem, miért nem adod ide nekem?
A kérdésem: mi nagyobb? Melyik rendszer nagyobb? Úgy tűnhet, hogy az a rendszer erősebb, az a nagyobb, ahol elveszem, akár adod, akár nem. Figyelj azonban, gondolj bele! Krisztus adta az életét, és senki nem veszi el. „Ez az Én Atyám akaratában van.” Ez a nagyobb rendszer. Ez a hatalmasabb rendszer ez a gondolkodás. Ez az, ami megőrizheti a szívemet a legnagyobb nehézségek közepette is.
Egy példa. 2Sám 19-ben Dávidot elűzték a királyságából. Ahogy menekült, voltak emberek, akik vele tartottak, és voltak, akik hátramaradtak. Volt ott valaki, Siba nevű, aki Méfibóset szolgája volt. Méfibóset, az ő ura, különös kegyet kapott Dávidtól. Dávid azt mondta neki: „Minden nap az én asztalomnál ehetsz, habár az ellenségem unokája vagy. A barátom vagy annak ellenére, hogy politikailag az ellenségem kellene, hogy legyél.”
Méfibósetet a szolgája, amikor Dávid menekül, megcsalja. A szolga odamegy Dávidhoz, és hazudik. Azt mondja: „Méfibóset az ellenséged, Méfibóset örül, hogy téged elűztek. Méfibóset azt gondolja, hogy most ő lesz a király.” Dávid elmenekül.
Amikor Dávid visszatér, akkor Méfibóset elé megy, és azt mondja neki: végre megjöttél. Dávid még a hazugság alapján, amit hallott, azt kérdezi: miért nem jöttél velem? Méfibóset azóta gyászol, amióta elűzték a királyt. Nyilvánvalóan. Nem mosta a ruháját, nem vágta a szakállát, a haját, gyászolt. Mindenki láthatta, hogy ő gyászolta a királyt. Itt van Dávid előtt és gyászolt eddig. Ő szereti a királyt.
Mi történik itt? Dávid tett egy ígéretet a hamis szolgának. Azt mondta: Siba, tiéd Méfibóset gazdagsága. Most itt van Méfibóset, és azt mondja a király: akkor döntsétek el magatok, osszátok el egymás között, már megmondtam valamit, ezzel már nem tudok mit csinálni.
2Sám 19:29 Monda neki akkor a király: Mi szükség többet szólnod? Én megmondottam, hogy te és Siba osztozzatok meg a jószágon.
Figyeld, hogyan válaszol Méfibóset:
2Sám 19:30 És monda Méfibóset a királynak: Elveheti az egészet, csakhogy az én uram, a király békességben haza jöhete.
Siba tolvaj, Siba gazember, hazudik. Siba benyúlt Méfibóset zsebébe, és kilopta onnan a vagyonlevelet mindenről. Bemószerolta Dávidnál és elvett tőle mindent egy értelemben. Méfibóset azt mondja: „Vigye az egészet, nem érdekel. Nekem te fontosabb vagy. Te vagy az én királyom, te vagy az én barátom. Te vagy az, aki a barátom voltál, amikor senki nem lett volna az. Te vagy az, aki mellém állt. Te fontosabb vagy nekem ennél.” Ez a különbség.
A világ mindig azt mondja: ide vele! Szeretne téged is ilyenné tenni, hogy legyél ilyen ember, aki csak elvesz, elvesz. Isten azt mondja: „Ne, ne! Légy valaki, aki ad.” Mát 10:8 ingyen kaptad, ingyen add. Ingyen kaptuk, ingyen adjuk. Így kaptuk az üdvösséget. Ingyen kaptuk az üdvösséget. Gondolj bele ebbe! Te adhatod másik embernek Isten valóságát.
Isten jelenlétét adhatod egy másik embernek. Ingyen kaptad, ingyen adjad. Nem elvetted, nem megszerezted, nem csavartad ki valaki kezéből, nem úgy érdemelted ki, hanem ingyen kaptad. Add is tovább ingyen. Akár olyanok a körülmények, akár nem. Akár józan döntésnek látszik, akár nem.
Préd 11:4 Aki a szelet nézi, nem vet az; és aki sűrű fellegre néz, nem arat.
Ilyenek vagyunk. Nézzük a körülményeket: most nem alkalmas adni. Ahogy olvasunk keresztény életrajzokat misszionáriusokról, hívőkről nehéz helyzetekben, akkor ezt látjuk, hogy bizony a nehéz helyzetekben is érdemes adni, amikor a körülmények nem olyanok. Amikor Préd 11:1-ben úgy tűnik, hogy pazarlás lenne adni, pocsékolás lenne adni, akkor is érdemes adni és érdemes szolgálni.
Üdvösséget kaptunk. Mekkora nagy dolog ez, hogy továbbadhatjuk valakinek? Biztonságot kaptunk. Isten a kezében tart minket. Örökre biztonságban vagyunk, Ján 10. Örökre az Ő kezében vagyunk, ez nem változtatható meg. Mi az Övéi vagyunk, és továbbadhatjuk ezt a biztonságot. Mekkora kincsünk van!
Találtunk egy új otthont, egy szellemi otthont, a Krisztus Testét, a gyülekezetet, és továbbadhatjuk ezt. Nem azért hívunk embereket ide, hogy vallásosak legyenek: adjál te is, mert én nyomorult vagyok emiatt, és azt akarom, hogy neked is rossz legyen; hanem azért, mert találtunk valami gyönyörűt, találtunk valami nagyszerűt, és másik rendszerben élünk.
Azt mondjuk: Uram, az egész életem a Tiéd. 2Tim 1:12 az egészet Neked adtam, és tudom, hogy megőrzöd, tudom, hogy a Tiéd, az egész a Tiéd. Tudod, mi történik? Ha az egészet Neki adtam, akkor senki nem veheti el tőlem. Sok dolgot csinálhatnak velem, de senki nem veheti el tőlem. Isten azt mondja nekünk: hívőkként éljünk ebben a másik rendszerben. Gondolkodjunk így! Legyünk abban a sorban, amit Krisztus indított el, ahol adás van és elfogadás. Nem ahol elvétel, és elveszítés.
Gondoltam a bibliaiskolánk záróeseményére májusban. Gondoltam azokra, akik most végeztek, és arra gondoltam: mit ünneplünk? Tudod, mit ünneplünk? Azt, hogy ezek az emberek elfogadtak, hogy ők beálltak ebbe az új sorba, ahol Krisztus ad nekünk. Ők megtanultak elfogadni Istentől. Nem elvenni, nem kierőszakolni, hanem elfogadni, amit Isten ad nekünk. Ámen.