Szerelmes, bölcs, és halálosan üres

2011 december 11. vasárnap  10:30

Ez az istentisztelet egyben egy házaspár ezüstlakodalma is. Emlékszem, a mi esküvőnkön a család „rendesebbik” része nagyon csalódott volt, mert nem értették, hogy miért nevetgélünk, minek örülünk. Mi viszont úgy vagyunk vele, hogy az esküvő nem gyászos esemény. Az istentisztelet sem.

Nemrég a fiammal néztünk egy filmet – emlékszem, az én napjaimban ez annyira pörgős és izgalmas film volt, igaz, az én napjaim már egy ideje voltak –, és a végén a fiam azt mondta: hú, papa, de unalmas volt! Tudjuk, hogy miért. Azért, mert a filmek gyorsabban pörögnek, a zene gyorsabb, több akció van bennük, és minden harmincadik másodpercben van egy új lenyűgöző látvány a képernyőn.

Ám az is igaz, hogyha ezt nézem elég sokszor, akkor kimegyek utána és az élet nagyon unalmasnak tűnik. Észrevetted ezt? Nincsen pörgős akció a mindennapokban, nincsen megindító háttérzene, amit valami jól fizetett zeneszerző írt hozzá.

Arra gondolok igazán, hogy észrevetted-e azt a lenyűgöző dolgot bennünk, hogy nagyon izgatottak tudunk lenni valami felől, aztán pár hét után arról is megfeledkezünk, hogy létezik? Elmész egy barátodhoz, megvan neki a legújabb videojáték, teljesen izgatott vagy felőle, de ő már végigjátszotta, neki már unalmas. Ő már várja a következőt, már afelől izgatott. Lehet, elmész egy barátod házába, kinézel az ablakon és azt mondod: micsoda panoráma, micsoda kilátás; ő erre csak azt feleli: ha a másik sarkon lenne a ház, az milyen szép lenne! „Miről beszélsz? Gyönyörű!” Ő viszont már olyan sokszor látta. A kérdés ez: ő most akkor hálátlan? Nem csak már látta sokat, és nem olyan meglepő. Már azt mondja: persze, ez ilyen.

Olyan érdekes, hogy mindennel így van az életünkben. Kapcsolatokkal, pénzzel, autóval, …, előléptetéssel, jó munkával. Utána várja az ember a jobbat, hogy mikor lesz a következő előléptetés. Vagy voltak barátaim, akik mindig keresték a következő lányt, akit lefektethetnek. Sosem volt elég, mindig a következő, mindig a következő…

Észrevettük-e ezt, hogy soha nem elég? Mindig úgy vagyunk: még, még, valami többet akarok. Az első szó ez, amit a gyerekeink többsége megtanul: még!  Érdekes, hogy annyira tele lehetek, hogy már több nem is fér belém, de mégis olyan üres vagyok. Ott ültünk a kocsmában a haverjaimmal, és ittunk még és még… Annyira elég volt már! Sok volt, nyílván, de kellett még. Miért? Azért, mert a válasz a szomjamra nem a pohárban volt. Úgyhogy hiába ittam többet, nem volt elég. Így van mindannyinkkal. Nem az üvegben van a válasz, nem abban az ágyban van a válasz, nem abban a munkában van a válasz.

Emlékszem – ha már felhoztam a szexualitást –, hogy volt egy cikk (USA Today, ami nem keresztény újság) ’99-ben, a címe ez volt: Ahá, a templomjáró öregasszonyok visszavágnak. Volt egy kutatás a szexuális megelégedettségről. Ők megdöbbentek az eredményen, ami az volt, hogy a legelégedettebbek a szexuális életükkel azok, akik hűséges társsal, biztonságban élnek. Ez nem az, amit a világ mond nekünk. Ez nem az, amit a média, amit Hollywood mond nekünk. Ők azt mondják, hogy a legbulisabb az, amit házasságon kívül csinálsz. Tudod mit? Soha nem elég. Nem ott van a válasz.

Az a vágyam, hogy elégedett akarok lenni. Szeretném, ha az életem minden területén elégedett lehetnék, örömöm lehetne. Van egy hamis elképzelésem, hogy minél több van, minél több dolgot gyűjtök az életemben, annál elégedettebb leszek. Minél több dolog történik velem, annál izgalmasabb lesz… A válasz Énekek énekében van – ami egy szerelmes történet –, ahol azt mondja a fiú:

Éne 4:9 Megsebesítetted az én szívemet, én húgom, jegyesem,; megsebesítetted az én szívemet a te szemeidnek egy tekintésével,; …

Voltál-e valaha szerelmes? Érted-e, miről szól ez? Emlékszem, amikor bejött a menyasszonyom a templomba, azt hittem, szívrohamot kapok, olyan izgalmas volt. „Megsebesítetted az én szívemet, én húgom, jegyesem,; megsebesítetted az én szívemet a te szemeidnek egy tekintésével…” – és vágyom erre az izgatottságra. Szeretném ezt az örömet, szeretném ezt a felszabadulást. Szeretném azt a „de nagyszerű!” érzést. Vágyunk erre mindannyian.

Viszont van itt valami érdekes. Ugyanez az ember, Salamon, akiről szól ez a történet, megírta egy másik könyv nagy részét is. Ez a Példabeszédek könyve, ami televan mindenféle bölcsességgel az életre. Az élet minden területére: anyagiak, kapcsolatok, kölcsönadás, házasság… Ugyanolyan igaz ma, mint 2700 évvel ezelőtt, amikor leírták. Ez is nagyszerű. Szeretnék ilyen bölcs lenni.

Ugyanakkor van még egy könyv, egy harmadik, amit ő írt: Prédikátor könyve. Ez a legdepressziósabb könyv talán az egész világtörténelemben. Mi a lényege? Ugyanaz az ember, aki ennyire szerelmes tudott lenni, ugyanaz az ember, aki ennyire bölcs tudott lenni, azt mondja: minden hiábavaló, semminek nincs értelme, minden üres. Ez elképesztő!

Egy ember, akire ennyire szerelmes tud lenni, aki ennyire bölcs tud lenni, az hogy tud ennyire üres lenni? Ő nem lúzer volt, hanem király volt, uralkodott. Bölcs volt, tanult volt. Sikeres volt. Gazdag volt. Békét teremtett az összes környező néppel, ami azon a környéken nem kis dolog. Mindez megvolt neki, és az életében egy ponton azt mondta: minden hiábavaló.

Préd 1:2-3  Felette nagy hiábavalóság, azt mondja a prédikátor; felette nagy hiábavalóság! Minden hiábavalóság! Micsoda haszna van az embernek minden ő munkájában, mellyel munkálkodik a nap alatt?

Gyakorlatilag az egész könyv, majdnem mind a tizenkét fejezet ezt mondja: hiába, hiába, értelmetlen, hiába. Ez az, amivel küzdünk igazából. Mi a válasz akkor? Lehet valami annyira nagyszerű, de mégis lehet annyira üres. Példabeszédekben ír erről. Lehet, hogy nevetés van az arcomon, de szomorúság van a szívemben.

Képes vagyok erre, hogy úgy éljem végig az életem, hogy gyűjtök, megvan minden, emberek figyelnek rám, fontos vagyok, számítok, de a szívem mégis üres, nem vagyok elégedett, és komoly kétségbeeséssel valami ilyesmit mondok, mint ő. Azt mondom, minden hiába, ugyan minek van értelme? Ha az ember eljön egy ilyen istentiszteletre, akkor lehetséges, hogy azt gondolja, valami vallásos dolgot fog hallani válaszként. Azt, hogy a válasz az ürességre a vallás, de mi nem hiszünk ebben.

Tegnap beszélgettünk P. Barry-nél a bibliaiskola végzős diákjaival. Ő hozta fel ezt a verset Péld 6:21-ben. Az arról szól, hogy ha a szívemre veszem a bölcs gondolatokat, akkor az megvéd engem. Ez a motivációkról és az akaratról szól:

Péld 6:21  Kösd azokat szívedre mindenkor, fűzd a nyakadba.

Észrevetted-e? Megtörténhet, hogy ez a dolog üressé válik a számomra. A Biblia televan válaszokkal az életemre. Lehetséges, hogy a szívemre kötöm, a nyakamba kötöm, de igazán lehetséges, hogy mégis inkább így értem ezt a verset, hogy fojtogatja a szívemet, és aztán úgy érzem, mintha felakasztanám magam ezzel. Ez megköt engem, ez nem élő, csak káromra van, megszorít. Valami többre van szükségem. Ez valami fontos.

Igazán erről beszélünk mindig, amikor összejövünk, hogy a Bibliának van egy nagyon fontos üzenete mindannyiunk számára. Az üzenet nem a vallás üzenete, hanem valami mást mond, ami drága nekünk. Az egyik dolog a kapcsolat. Isten azt mondja nekünk: az élet sose tölti be a szívedet, ha nincsen valós kapcsolatod. A másik dolog a cél, vagy másképp a jelentősség, az, hogy számítanod kell. Annyira érdekes, hogy Isten választ ad nekünk erre.

Isten nem vesz ki minket ebből a világból. Amikor Jézushoz jöttem, amikor találkoztam Vele, amikor megismertem Őt, akkor Ő nem vett ki engem ebből a világból, nem valami elvont fickóvá tett, hanem valamit hozzáadott az életemhez. Hozzátett valamit, amitől annyira értékes, annyira drága, annyival nagyszerűbb lett.

Jézus a hívőkért imádkozik, azt mondja az Ő Atyjának:

Ján 17:8 Mert ama beszédeket, amelyeket nékem adtál, ő nékik adtam; és ők befogadták, és igazán megismerték, hogy én tőled jöttem ki, és elhitték, hogy te küldtél engem.

Ez kapcsolatról szól. Amiért itt vagyunk mindannyian, az egy kapcsolat. Rendszeresen idejárunk azért, mert van kapcsolatunk Istennel, ami miatt jövünk. Itt bátorodunk. Amit hallunk, az felépíti a szívünket a hitünkben és az életünkben.

Aztán a vendégeink azért vannak itt, mert van egy kapcsolatuk ezzel a házaspárral, és eljöttek azért, hogy lássák az ő örömüket és részt vegyenek ebben. Ez nagy öröm mindannyinknak. Erre van szükségem. Az életem nem attól lesz teljes, hogy hány dolgot gyűjtök össze.

Van egy ilyen matrica: az élet játék, és az győz, aki a legtöbb játékszerrel hal meg. Valami ilyesmi. Valaki csinált erre egy másik matricát: aki a legtöbb kacattal hal meg, az még mindig halott. Ez igaz, sajnos. Az életnek van viszont egy nagyszerű oldala, amit nem szabad elmulasztanunk, mert olyan közel van hozzánk. Jézus azt mondta: a beszédek, amiket Nekem adtál, azt nekik adtam. Jézus beszélt mindannyinkhoz. Mit mondott nekünk?

Ján 7:37 Az ünnep utolsó nagy napján pedig felálla Jézus és kiálta, mondván: Ha valaki szomjúhozik, jöjjön én hozzám, és igyék.

Ha megvan ez az érzés, ha találkoztál már ezzel – azt mondta Jézus ott mindenkinek: hiába iszol, mindig szomjas vagy, hiába eszel, még mindig van valami, amit nem tudsz megtalálni, hiába gyűjtesz dolgokat, még mindig többre vágysz –, akkor gyere Hozzám! „Gyere Hozzám, igyál, és megelégszel. Gyere Hozzám és valami többet találsz.”

Erről beszélünk, hogy amit Isten ad az életünkhöz, az annyira nagyszerű, mert hála van a szívünkben. Emlékszem arra a napra, amikor felébredtem egy hétfő reggel, és nem utáltam a hétfőt. Ez nagy dolog volt az életemben! Lehet, neked nincs bajod a hétfővel, nekem mindig bajom volt a hétfőkkel. Utáltam. „Már megint kezdődik!” Aztán emlékszem, amikor felébredtem és azt mondtam: „Isten ugyanaz ma is. Megvan a kapcsolatom Vele. Van célom, és van értelme az egésznek.”

Ha Ján 17:8-at megnézzük: elfogadták azokat a beszédeket, és bizonyára megismerték, hogy Én Tőled jöttem. A hit nem bizonytalan dolog, az nem egy valószínűtlen dolog remélése, hanem bizonyosság. Ha valóban ismerem Jézust, akkor van bizonyosság a szívemben, és felismerek valami nagyszerűt, hogy Isten belenyúlt az életembe. Van hála, és van még valami: öröm. Újra és újra van öröm, mint egy forrás, amit nem lehet elfojtani. Van csodálat. El tudok ámulni egy kicsi dolgon, mint egy gyerek. Örömmel és rácsodálkozva, hogy mennyire nagyszerű. Semmi nem unalmas, ami történik az életemben, és tudok gyönyörködni.

Látom, amikor ők ketten egymásra néznek, akkor gyönyörködnek egymásban. Ez gyönyörű közöttük. Kapcsolat 25 év után is. Ez nagyszerű.

Nemrég voltunk egy rokonunk aranylakodalmán. Ötven év! Ötven éve. Drága idős emberek. Ráncosak, picik. Ültünk a házukban, és meséltek arról, hogy hogyan ismerkedtek meg. A néni azt mondja: nem is tudom, hogy mi tetszett neked bennem. A férje azt feleli, ötven év után elkönnyesedik a szeme: mert gyönyörű vagy! Ez annyira tetszik nekem. Nagyszerű így élni az életet.

Lehet próbálkozni vele. Lehet erőlködni rajta a mi erőnkből, a mi igyekezetünkből. Lehet próbálni hálásnak lenni. Sokadszor is leülni a panoráma elé, megnézni és úgy tenni, mintha hálás lennék. Igyekezni azon, hogy hálás legyek, mert ez mégiscsak nagyszerű, hogy nekem ilyen van. Lehet próbálkozni vele, de mit szólunk ehhez: megragadni azt, ami a lényege a dolognak.

Salamon a hiábavalóság könyvének a végén azt írta:

Préd 12:3 És emlékezzél meg a te Teremtődről a te ifjúságodnak idejében…

Salamon ismerte Istent. Hátat fordított Neki. Elfordult Tőle. Ostobaságokat csinált. Egész konkrétan: háromszáz feleséget gyűjtött be magának. Király volt, megtehette. Nem csoda, hogy üresnek érezte magát. Ott nem találod meg a választ. Aztán ennek a könyvnek a végén azt mondja: „Nem! Emlékezz a te Teremtődre!” Azért, mert erre lettünk alkotva, hogy legyen egy kapcsolatunk, hogy halljuk ezeket a szavakat, hogy a szívünkben higgyük, elfogadjuk, legyen bizonyosságunk, legyen örömünk és legyen hálánk. Ez a nagyszerű abban, hogy Isten elhívott minket valami többre.

Nem gyűjtögetünk, nem erről szól az élet, hanem valami többről. Valaki azt mondhatja: „Ja, ja. Ez az Isten-dolog egy mellékes dolog. Hogyan segítene ez az életemen? Hogyan lehetnék elégedett ettől?” Mondom másképp. Beül az ember az étterembe, nem találkozik a séffel, de amit eszik, az onnan jön. Ugyanígy van az életünkben. Elhitetjük magunkkal: „Csakúgy elélhetem az életem. Itt végigélem az életem, és soha nem kell találkoznom azzal, Aki megalkotta; azzal, Aki tudja, hogy mitől működöm és hogyan.” Ez hazugság, ne éljünk itt.

Igazán azért vagyunk itt, mert ez annyira fontos nekik, kettejüknek. Ez az, amit megtaláltak. Ha az én hitem, az én kereszténységem, az én kapcsolatom Istennel nem csak kicsi, mellékes megjegyzés a margón, hanem valóban jelentős az életemben, akkor az annyit ad hozzá. Ámen.

Kategória: Egyéb