P. Shane
Csalódtál-e már valaha valakiben? Okoztál-e már valakinek csalódást? Ilyen az emberi természet, nem? Csalódunk. Igazából a hústestünkben nem sok minden van, amit tehetnénk ezzel kapcsolatban. Jer 2. elhagytuk az Urat, saját kutakat ástunk. Az a probléma ezekkel, hogy nem tarják meg a vizet. Nem azt jelenti, hogy nincs ott időnként víz, hanem elfogy.
A bibliaiskolában a Zsoltárok és bölcsességi írások órán Jób könyvét tanulmányozzuk éppen. Csodálatos tanulmány. Látjuk, hogy hol van az a pont, ahol az ember összezsugorodik. Minden, amiben addig bízott, az próbára lesz téve. Végeredményként ő csalódik az élete minden területén. A legnagyobb szükségében még a barátai is cserbenhagyták őt.
Jób 6:15-ben azt mondja a barátairól, hogy csalók a patakok. Azt mondja ezzel, hogy ha ott a Közel-Keleten jársz a pusztaságban, akkor látsz kiszáradt folyómedreket. Ezek azok a helyek, amelyek az esős időszakban telve vannak vízzel, de aztán a forróság idején nyáron, teljesen kiürülnek. Azt gondolom, hogy ez nagyban hasonlít az emberre. Amikor a leginkább szükség lenne ránk, akkor okozunk csalódást.
Ez a régi bűnös természet. Csak a körülményei, a helyzetei alapján működik. Sok a víz, mert sok volt az eső. Mindenkinek van vize, de amikor senki másnak nincsen, akkor nekünk sincs, és amikor a körülmények nem hoznak vizet, akkor mi sem. Bátorodhatunk azonban abban, hogy van egy nagyobb forrásunk, ami Jézus Krisztusban van.
Ján 4. Jézus találkozik az asszonnyal a kútnál. Az asszonynak fogalma sincs arról, hogy kicsoda Ő. Az asszony olyan, aki a saját kútjait ásogatta. Öt férje volt. Talán egyiknek sem volt a felesége hivatalosan, de miért volt neki öt férje? Azért mert egyik a másik után csalódást okozott neki. Amikor vízre volt szüksége, akkor nem volt ott víz. Aztán Jézus jött az életébe.
Ján 4:10 Jézus így válaszolt: Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki ezt mondja neked: „Adj innom!”, te kértél volna tőle, és ő adott volna neked élő vizet.
Hála Istennek, hogy nem emberekben bízunk. Jövünk Istentiszteletre, és nem azért vagyunk itt, mert P. Kendében bízunk. Amikor jövünk, akkor nem másokban bízunk. Időnként előfordul ez, de akkor csalódás a vége. Valami mélyebb dolog történik itt. Az életnek van örökkévaló forrása, ami nagyobb a körülményeinknél. Fogunk csalódást okozni egymásnak, még a gyülekezetben is. Cserbenhagyunk valakit. „Bátorítást keresett, de nekem is arra lett volna szükségem!”
Jöhetünk úgy, hogy mindig keresünk valamit, amit valaki más adhat nekünk. Lemaradunk azonban a valódi dologról, a lényegről, Jézus Krisztusról, mert Ő az életünk forrása. Ő az egyetlen kút, ami megtartja a vizet. Ő az élő vizek forrása. Zsolt 87:7 minden forrásaim Tebenned vannak, és az, aki megtalálta ezt a titkot, ezt a forrást, az soha nem fog szomjazni, hanem teljesen megelégedett Krisztusban. Olyan gondoskodása van, ami túlmegy a körülményein. Van valamije.
„Ha tudnád, hogy ki az, Aki azt mondta: adj Nekem innom; akkor te kérnél Tőlem inni.” Ez valamennyinket jelent, mert valamennyinknek menetelünk van a kegyelemhez, amiben állunk. Kérhetünk Tőle és Ő ad nekünk. A problémánk nagyon sokszor az, hogy mi emberektől kérünk, vagy a kormánytól. Okozott-e már csalódást a kormány? …
Nem kell más kutakat keresnünk, mert megvan nekünk az élet forrása. Ha megvan nekem az élet forrása, akkor van valamim, amit adhatok másoknak, és nem kell csalóka pataknak lennem, mert az én forrásom túlnyúlik a körülményeimen. Hazamegyünk az otthonainkba a meg nem tért családtagjainkhoz. Néha nagyon frusztráltak vagyunk, és rájövünk arra, hogy azért, mert tőlük várunk valamit, de ők csalódást okoznak.
Ha Isten az életem forrás, akkor nem kell keresnem semmit senkitől, hanem úgy léphetek bele a különböző helyzetekbe, hogy van valamim, amit adhatok, de az Jézusban van. Úgyhogy Tőle kérünk, Ő ad nekünk inni, és van valamink, amit bevihetünk a helyzetbe. Ámen.
P. Kende (Következő üzenet ugyanebben a témában.)
Nagyon fontos amiről P. Shane beszélt. Olyan téma, amiről itt sokszor van szó. Tudom, hogy van, aki méri magát: „Milyen vagyok a hitben? A mellettem ülőkhöz képest, a színpadon ülőkhöz képest, a segítőkhöz képest…” Amiről mi sokat beszélünk, az nem az, hogy mérd magad, hanem az, hogy hova tartasz? A növekedésről beszélünk sokat. Ez állandó téma nálunk: Isten arra, hív, hogy növekedjünk, hogy előre menjünk Ővele minden helyzetben. A legnagyobb bukásunkban is.
Ez a kegyelem üzenetének a következménye, hogy amikor nagyon elbukunk, akkor nem azt mondja: „Itt a vége. Le vagy írva.”; hanem azt mondja: „Gyere előre Velem! Növekedj.” Isten növekedést adhat, taníthat, még a bukáson keresztül is. Ő mindent képes használni. Ez lenyűgöző Őbenne. A természeti ember nem érti, és nem hiszi. Az én természeti emberem se hiszi és látja ezt. Mégis Isten képes erre. Ezért erről beszélünk.
Amiről P. Shane beszélt, az valóban nagyon megáldott, mert én is ezen gondolkodom: növekedés, forrás, hova megyünk.
2Sám 22:1-7 Dávid pedig ezt az éneket mondta az ÚRnak azon a napon, amikor az ÚR megszabadította minden ellenségének kezéből és Saul kezéből is. 2Ezt mondta: Az ÚR az én kősziklám, kőváram és szabadítóm. 3Isten az én erősségem, őbenne bízom. Pajzsom ő és üdvösségem szarva, erősségem és oltalmam. Üdvözítőm, aki megszabadít az erőszakosságtól. 4Az ÚRhoz kiáltok, aki dicséretre méltó, és megszabadulok ellenségeimtől. 5Mert a halál hullámai vettek körül, az istentelenség árjai rettentettek engem. 6A Seol kötelei vettek körül, és a halál tőrei meredtek ellenem. 7Szükségemben az URat hívtam, és Istenemhez kiáltottam. Meghallotta lakóhelyéről szavamat, és kiáltásom eljutott a fülébe.
Mit látunk Itt? Dávid az élete végén így beszél. Van néhány kérdésem:
– Keserű-e Dávid?
– Nem. Nem az!
– Volt-e nehézség az életében?
– Igen, volt.
– Lett volna elég oka ahhoz, hogy keserű legyen?
– Igen, azt gondolom, hogy igen.
Sok nehézség történt az életében, sok veszteség, sok bukás, nehéz dolgok, amiken keresztül ment. Volt, hogy nem győzött, amikor azt hitte, hogy győzne. Amikor úgy nézett ki, hogy fölfelé megy a dolog, akkor valójában lefelé ment. Volt, hogy tehetetlenségre volt kárhoztatva. Mi történt? Nem keseredett meg valahogyan.
Hogyan van ez az ő életében? Erről szeretnék beszélni, de egy másik helyről indulnánk:
Kezdjük egy ténnyel: az életben vannak jó dolgok, és vannak tragikus dolgok. Miért? Ha kétségeid lennének, vagy kérdéseid lennénk – valószínűleg nincsenek –, 1Móz 3-ban ott van a magyarázat. 1Móz 3:14-től Istennek van egy mondandója, ami nem igazán jó hír.
1Móz 3:16-17 Az asszonynak azt mondta: Nagyon megsokasítom várandósságod fájdalmait. Fájdalommal szülsz gyermekeket, mégis vágyakozni fogsz a férjed után, ő pedig uralkodik rajtad. Az embernek pedig azt mondta: … átkozott legyen a föld temiattad, fáradságos munkával élj belőle életed minden napján.
1Móz 3:19b mert por vagy te, és ismét porrá leszel.
Isten megátkozta a Földet. Az egész élet, amit itt élünk, abban vannak jó dolgok, áldások, és vannak tragikus dolgok, nehéz dolgok, fájdalmak, problémák, betegség, halál, veszteség, magány. Az életnek ezek a nehéz dolgai keserűvé tehetnének engem. Tudom. Megvan a képességük rá. Isten vágya nem az az életünkben, hogy keserűek legyünk. Mit gondolsz, mit akar velünk? Keserűvé akar tenni?
Mi történik? Az élet nehéz. Vannak problémák benne. Vannak jó dolgok is, de nem mondhatnánk, hogy a dolgok túlnyomó többsége jó és aztán elhanyagolhatóan kevés a rossz dolog benne. Ez probléma. Ahogy látok embereket, azt látom, hogy három módon lehet bánni ezzel a problémával. Biztos lehetne többet is mondani, de hadd hozzak elő néhányat:
1) Azt mondom magamnak, hogy a dolgok jól vannak.
Azt mondom magamnak, hogy nincsenek problémák. Kicsit elbújok, és azt mondom, hogy minden rendben. Ha fizikai sérülésem van, akkor azt mondogatom: „Nem fáj, nem fáj. Minden rendben van. A dolgok tulajdonképpen rendben vannak!” Van nagyon sok mondásunk is erre.
Ismerek egy ilyen tanmesét: Miért érdemes optimistának lenni? Az optimistának is, a pesszimistának is van egy-egy láda almája. Az optimista mindig megeszi a legjobb almát. A pesszimista mindig a legrosszabbat eszi meg, nehogy teljesen elrohadjon. Az eredmény a történet szerint: az optimista megeszik egy láda jó almát, a pesszimista egy láda rossz almát.
Nagyon jól hangzik, csak az a baj, hogy az optimista valószínűleg megeszik egy fél láda jó almát, aztán kidobja a maradékot, ami megrohadt. Baj van azzal, hogy lehetek optimista, de a valóság az, hogy néha megütöm magam és fáj. Néha belefutok a valóságba. Sőt, tulajdonképpen gyakran belefutok a valóságba. Az a problémám, hogy az optimizmusom nem teszi jóvá a valóságot.
Ezt fontos megértenünk, hogy a kereszténységünk nem optimizmusról szól. Volt egy keresztény tanító, Norman Vincent Peale, aki a pozitív gondolkodás hatalmáról beszélt, és behozta ezt a kereszténységbe. A gond azonban ezzel az, hogy ez nem változtatja meg a valóságot. Mondhatom a bűnre, ameddig akarom, hogy nem bűn, akkor is az. Mondhatom a fájdalomra magamnak azt, hogy ez nem is fáj, attól még fáj. A valóságnak megvan az a kellemetlen tulajdonsága, hogy nem tűnik el attól, hogy én nem akarom látni.
Eddig mennyire idegesítő az üzenet? 🙂 Eddig ijesztő, nem?
Ez olyasvalami, amibe beleeshetünk. Tulajdonképpen a hinduizmus ezzel próbálja megoldani a dolgot. Azt mondja: ez az egész csak a valóságnak a fátyla, ez nem igaz, egy nap majd elgördül, és kiderül, hogy ez nem is volt igaz, ez nem a valóság. Ezzel viszont az a baj, hogy attól még, ha megbántom a barátomat, attól még a barátom meg van bántva, és a barátságunknak ez árt. Mesélhetek bármennyit erről, attól még nem működik.
Ez fontos, hogy a kereszténység nem adja ezt a hazugságot. Mi azt mondjuk Péld 5:22 az ember hazudhat, ameddig akar, a hazugságai utolérik, a bűne utoléri. A valóság olyan, hogy belefutok. Mindenképpen bele fogok ütközni, nincs alternatíva. Előbb vagy utóbb megtörténik. Mi nem azt mondjuk: Mondd magadnak, hogy az élet nem fáj, és akkor nem fog fájni! Ez a hazugság nem a kereszténység üzenete!
Mi egyetértünk azzal, hogy a valóság az valóság.
Mellesleg kezdjük úgy érezni magunkat, mintha mi lennénk az egyetlenek, akik ezt mondják. 🙂 Mert a mai gondolkodás, a posztmodernizmus tele van ezzel, hogy én mondom meg, hogy mi a valóság. „Ha én azt mondom valamire, hogy ez fekete, akkor az fekete. Nekem. Te neked pedig az, amit te akarsz.” Ez szerintem nagyobb vicc, mint a nyuszi a kalapból, de ígérem ezzel sem fogsz jól lakni. 🙂 Őszintén, szerintem ez az őrületnek egy fajtája, mert letagadom, hogy a valóság a valóság. Úgyhogy ez nem oldja meg. Az, hogy elbújok, és mondogatom magamnak: „Minden rendben van. Nincs is baj!” – ez nem működik. Ez nem a válasz.
2) Az élet fáj, ezt elismerem, de nem fogom kommunikálni.
Magamat nem csapom be, de a másikat igen: „Az élet rendben van, az élet jó. Ha elegen mondjuk ezt, akkor az élet jó lesz.” Ez sem működik, őszintén. Persze, hogy nem! „Csak azért mondom, hogy az élet jó, mert te is azt mondod, és azt hiszem, hogy ezt kell mondani.” Ha így viszonyulok hozzá, Zsolt 32:3 naphosszat hallgatok, és megavulnak a csontjaim a belső jajgatás miatt.
Odabenn megvan a fájdalom, és tetszik vagy nem tetszik, a fájdalom megvan, és lenyomom, próbálom elfojtani. Lemegy a tudatalattimba, és mindenhova, és csak teszi a kárt bennem. A mosoly az arcomon van, de nem segít semmit. Persze, kellemesebb velem lenni, ha a fejemre vettem a mosolyt, mintha szomorú lenne az ábrázatom egész nap. Lehet, hogy több barátom lesz. Úgyhogy kicsit hasznos, de nem válasz igazából.
Sok meditációs technika erre irányul, hogy elfojtsák ezt a fajta problémát. (Mellesleg, tudtad-e – most olvastam erről –, hogy a megújított Nemzeti Alaptantervben (NAT) szerepel a diákrelax program! Mit jelent ez? Azt, hogy meditálni tanítják a gyerekeket az iskolában. Nem megyek ebbe bele, de én éltem ebben, gyakoroltam ezt. Csináltam ezt. Sok dolgot lehet róla mondani, de azt hogy keresztény, azt semmiképp, és azt sem lehet mondani, hogy világnézetileg semleges. Ez szimplán az Ellenség munkája a gyerekeink ellen és a társadalmunk ellen. Nem fogok belemenni, de kissé dühítő. 🙁 Ami még dühítőbb, az az, hogy senki nem problémázik ezen. Egyetlen egyháznak sincs gondja ezzel, legalábbis nem tudok róla, ami nekem lenyűgöző. Mert ez teljesen keleti meditációról szól, akármit mondanak.)
Tehát itt az a válasz az életre, hogy mást mondok, mint amit érzek. Úgy teszek, mintha békesség lenne, de belül háború van. Ez azonban zsákutca, ez nem gyógyít meg engem. Ez a mosoly az arcomon nem fog elérni az életem mélyébe, és nem fogja megoldani a problémámat. Csak ugyanazokat a köröket futom mindig, és zsákutcában vagyok. Nincsen válaszom.
3) Az élet tragikus és nagyszerű. Vagy fordítva.
Az elején arról beszéltem: növekedés. Hiszem, hogy ez az egyik nagy kihívásunk keresztényként, hogy növekedjünk ebben, hogy az élet az csodálatos, lenyűgöző, és tragikus is egyszerre. Benne van ez is, benne van az is. Van benne ilyen elem, és van benne olyan elem is. Van benne fájdalom, és van benne öröm. Van benne nehézség, küzdelem és békesség egyszerre.
Mit csinálok vele? A hívőnek nem az a válasza, hogy elbújik valami mögé. Elolvasom a Mát 6:6-ot: menj a belső szobádba és imádkozz, és „Nagyszerű! Itt a lehetőség. Elbújhatok az élet elől. Tehát elbújok. Sokat fogok imádkozni.” Ez most simán arról szól, hogy elbújok az élet elől. Nem! Az ima nem erről szól!
Az élet arról szól, hogy találkozom az élettel az Úrral együtt. A gyülekezet nem arról szól, hogy elbújunk az élet elől, hanem hogy bátorodunk együtt, készülünk, nyitni akarunk, bátorítani akarunk, és be akarjuk hívni ide az embereket.
Gondolkodunk a Karácsonyi koncertről. Miért? Azért, hogy behozzunk embereket. Mert nem elzárkózni, elbújni akarunk. A Húsvéti színdarab miért van? Mi láttuk már nem egyszer. Nem arról szól, hogy mi szórakozzunk, hanem arról, hogy emberek találkozzanak Ővele. Mert nem bujkálni akarunk. Ez itt nem egy önszórakoztató kör. Ha ezért jársz hozzánk, hát, bocs! Szerintem gyere máskor is, gyere továbbra is, de ne ezért!
Ez annyira fontos nekünk, hogy az életnek a képébe bele merjek nézni. Bele tudjak nézni az életemnek a képébe, és azt tudjam mondani: Nincs semmi okom, hogy letagadjam, hogy vannak nehézségek, hogy vannak problémák. Miért? Mert van valami, ami válasz a szívemben, ami nagyobb, mint az életem problémái, és szembe tudok nézni ezzel.
Azért, mert van a másik oldalon valami. Valami, ami erőteljes, és ahonnan kiindul, az Róm 8. utolsó két verse. Azt hiszem, Pál ezért nem lett keserű az élete végére. Szerintem, Dávid ezért nem lett keserű az élete végére.
Róma 8:38-39 Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.
Mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy belenézhetek az életemnek a képébe, és azt mondhatom: Ó, a reményem, amit vetettem az életembe, a képességeimbe, az erőmbe, az intellektusomba, a képzésembe, a lehetőségeimbe,… ez összeborult. Hány egyetemista csalódik, amikor megkapja a diplomáját? „Akkor most mit csináljak?”; és nincs munka, mert azt mondják neki: „Túlképzett vagy!”
Összeborult? Nem kell letagadnom. Beismerhetem, és azt mondhatom: ez része az életemnek. A tragédia, ami történt, az öcsém halála, vagy a reményeim meghiúsulása, vagy a céljaim, amiket nem értem el, arra nem kell azt mondanom: „Nem is úgy volt! Nincs is baj ezzel! Nem is úgy gondoltam.” Ismertem ilyen embereket, testvéreket. Nagyon céltudatos volt, nagyon irányra tartott, megvolt, hogy mit csinál, aztán nem történt meg. Aztán azt kérdeztem tőle: Most mi van? Visszakérdezett: Mivel mi van? „Azzal a céllal, amit kitűztél?” „Á, nem is úgy volt az!” „Aha! 🙂 Nem is tűzted ki azt a célt, igaz? Nem is volt olyan cél…értem.” Nekem viszont nem kell elbújni, és molyolni: Nem is úgy volt! Nem kell hazudnom magamnak, hanem belenézhetek az életem arcába és azt mondhatom: „Ez vacak. Ezt utálom. Ehhez semmi kedvem, utálom.” Ám csak akkor, ha van válaszom a másik oldalon!!
Annyira szeretem Ézsaiást sok-sok okból, de az egyik ok ez: tele van vigasztalással. Isten megvigasztal minket Ézs 49:10 a gondoskodásán keresztül,
Ézs 51:3 a helyreállításán keresztül. Isten képes nekem visszaadni azt, ami elveszett, és úgy tűnt, hogy lehetetlen visszakapnom.
Ézs 51:12 azon keresztül, hogy megvéd engem, megmutatja nekem, hogy az ellenségeim nagyon picik igazából.
Ézs 52:9 megszabadít minket, kiment engem helyzetekből. Sokszor nem is tudok róla, csak utóbb Isten megmutatja.
Ézs 66:12 megvigasztal bennünket a békességén keresztül.
Ézsaiás könyve tele van Isten vigasztalásával. Nem csak az, hanem az Újszövetség is. Csináltam egy gyors keresést: vigasztalás az Újszövetségben? 42-szer szerepel. Szerinted fontos téma ez? Szerintem nagyon fontos téma ez, mert ez az, ami megőrzi a szívemet a keserűségtől. Ez Isten kegyelmének a kifejeződése felém.
Isten azt mondja nekem: megvigasztallak téged. 2Kor 7:6-7-ben azt mondja, hogy a testvéreken keresztül. Van egy testvérem, Isten megvigasztal engem. Benne vagyok egy helyzetben, nincs vigasztalásom, nincs válaszom, és nem tudom letagadni, mert azt tanultam a gyülekezetben, hogy nézzek szembe vele. Eljön a testvérem, és leül a halálos ágyam mellé. Nem tud meggyógyítani, de tud velem imádkozni, és tudunk együtt Istenre nézni. A barátom, és meg vagyok vigasztalva. Ez csoda az életünkben, de annyira valós.
Tudom, ültem ágyak mellett így, nincs nagy válaszom, nem tudom azt mondani: ez nem is baj. Úgy értem, hogy a halálán van valaki, de a másik oldalról, van-e vigasztalásunk? Ha van vigasztalásom, akkor nem kell letagadnom a nehézséget, akkor nem kell azt hazudnom: Ó, minden rendben van. Nem kell mesélnem magamnak és másoknak, hanem azt mondhatom: igen, keresztülmegyek valamin, imádkozz velem. Miért? Mert tudom, hogy a testvérem vigasztalás a számomra.
Isten adott nekünk vigasztalást 2Thess 2:16 a reménységen keresztül. A reménységen keresztül vigasztalásunk van. Ez mit jelent? Egy nap meg fogom látni Őt. Egy nap Jézus arcába fogok nézni. Nekem reménységem van. Valós ez az egész? Számít ez az egész? Jelentős az életünk? Abszolút! Az életed hatalmas jelentőséggel bír, megváltoztathatod az örökkévalóságot. Tényleg! Embereket vihetsz oda.
Megváltoztathatod emberek életét, átadhatod nekik az örömhírt, az üdvösséget, és a hívőket vigasztalhatod, és bátoríthatod a Szent Szellem által. Kicsoda a Szent Szellem? Ján 14-ben ki a Szent Szellem? Ő a Vigasztaló, a görögben: paraklétosz. Ő a Vigasztaló, Aki mellénk áll, Aki mellénk jön, Aki együtt megy velünk. Ő a Szent Szellem, Aki velünk van. Ezt Jézus mondja:
Ján 14:16 és én kérni fogom az Atyát, és más Vigasztalót ad majd nektek, hogy veletek maradjon mindörökké
A Szent Szellem velünk marad mindörökké. Ő a másik Vigasztaló. Olyan, mint Jézus, ugyanaz a természet, de másik Személy. Isten, Aki velünk van, Aki bennünk van, Aki velünk jár. Ő a vigasztaló Isten. Ő nem a hibakereső Isten, Ő nem a kárhoztató Isten, hanem a vigasztaló Isten. Itt van egy gyönyörű dolog, hogy miközben nem tagadom le a nehézségemnek a valóságát, a betegségemnek a problémásságát, a gyengeségemet, ami megfoszt engem annyi mindentől, közben ott van a Szent Szellem velem, Aki a Vigasztalóm, és Aki velem jár, és Aki felépít. Habár a probléma valós, de a jelentősége az nem a legnagyobb többé. Ez Istennek a válasza a számunkra.
Jézus azt mondja nekünk: Nem hagylak titeket árván, ez az a Szellem, Aki nálatok lakik, és bennetek lesz. Ez a Szent Szellem, Aki dolgozik az életünkben, Aki bennünk van. Aki miatt nem kell hazudnom, nem kell mesélnem, hanem kell színjátékot játszanom, hanem szembenézhetek a dolgokkal, és azt mondhatom: „Az élet tragikus, és az élet gyönyörű. Az élet áldásokkal van tele, és az életemben vannak fájdalmak.” Azt mondaná valaki: „Miről beszélsz?! Mondd szépen utánam: Az élet szép! Hazudj magadnak. Az élet szép, az élet tökéletes. Az életben nincs probléma. Az optimistáknak áll a világ.” Azt felelem erre: „Ne haragudj, ez felszínes. Ne haragudj, ez nem az élet.”
Nagyon sok keresztény könyv beszél erről, tanít erről, hogy tessék pozitívan gondolkodni, tessék jónak látni a dolgokat, és akkor jók lesznek a dolgok. „Higgyél erősen, és akkor minden úgy lesz, ahogy akarod!” Sajnálom, de ez felszínes. Isten Szent Szelleme nem ezért jött el hozzánk, hanem azért, hogy vezessen minket az igazságban, a valóságban, és aztán azt mondja: Én veled vagyok, és vigasztalódj a nehézségedben. Ez lenyűgöző, hogy az ember a gyászában meg tudja találni Isten valóságát, és vigasztalódhat a szívünk a nehézségek között, a veszteségünkben.
Amikor hátba támadnak, egy barátunk elárul, akkor mit csinálok? Szembenézek vele és azt mondom: ez valós, nem fogom letagadni, de a másik oldalról van egy válaszom a Szent Szellemben.
Lehet, hogy a gyülekezetben csak azt látod, hogy mosolygunk és örülünk, és azt mondod: Ja, ez egy optimista klub!; de nem. Ez mélyebbre kell, hogy nyúljon. Többről kell, hogy szóljon! Kell, hogy legyen személyes növekedésem, ahol szembenézek a dolgokkal, de van vigaszom is. Ha ez megvan az életemben, annak van egy következménye.
Gyakran idézem a következő verset, mert igazán erről beszél:
2Kor 1:3b-4 minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket.
Mit mond ez? Én kaptam vigasztalást, és én továbbadhatom azt a vigasztalást. A vigasztalásnak ez az eredménye. Az a következménye a vigasztalásnak, hogy adóvá tesz engem. Olyasvalakivé, aki átadja ezt, akinek van mit átadnia, akinek van mivel bátorítania, akinek van mivel segítenie. Ez a szolgálatról szól, ez emberekről szól, az életünk arról szól, hogy továbbadom a vigasztalást, amit kaptam. Azt mondjuk: bizonyságot teszünk.
Amikor valaki mond egy bizonyságot, miről szól az? Erről: Isten felépítette a szívemet valamiben, hadd próbáljam átadni nektek ezt. Miről szól az üzenet? Ugyanerről. Vigasztal. Nézzünk szembe az élettel, de ismerjük fel, hogy van egy nagyobb lehetőség! Az, hogy továbbmehetek, hogy nem magammal kell elfoglalva lennem, nem kell letagadnom, nem kell hazudnom, nem kell mesélnem, hanem szembenézek vele, de aztán azt mondom: „Rendben, menjünk tovább. Menjünk tovább! Megtaláltam Krisztust, megtaláltam a Szent Szellem válaszát.”
Jézus Krisztusról azt mondja itt:
2Thessz 2:17 vigasztalja meg a szíveteket, és erősítsen meg titeket minden jó cselekedetben és beszédben.
Miről szól ez? Szolgálatról. Azt mondja, hogy a vigasztalás megerősít engem arra, hogy szolgáljak, vezet arra, hogy adjak, hogy továbbmenjek a hitemben, hogy aktív legyek, hogy megáldjak valakit. Miért? Azért, mert túlárad a dolog. Nem álca, nem maszk, hanem az a valóság, amit én találtam.
Leülök valaki mellé a padra a téren, és azt kérdezem tőle: Van kapcsolatod Istennel? „Mi van?!” Azt mondom: „Nekem van. Nekem barátságom van Istennel. Közösségem van Istennel. Ugyanolyan ember vagyok, mint te, ugyanolyan gyenge, ugyanannyira elbukom. Ugyanannyi nehézségem van valószínűleg az életemben, lehet, hogy több, vagy lehet, hogy kevesebb, de van, és van kapcsolatom Istennel. Neked is meglehet ez.” Miért mondom ezt? Mert Isten megvigasztalt, mert Isten felépítette a szívemet.
Miért nem volt keserű Dávid a halálos ágyán? Mert ismerte Isten szeretetét, mert ismerte Isten vigasztalását. Ismerte ezt a fajta életet, és ezért nem volt keserű. Ismerte Isten kegyelmét, úgyhogy nem nőtt fel a keserűség gyökere a szívében. (Beszélünk erről most a Kegyelem teológiája c. órán.)
Hogyan nézünk szembe az élettel? Növekedjünk ebben: ismerjük el a valóságot, ismerjük fel Isten valóságát; legyünk közösségben a Szent Szellemmel, és aztán vannak dolgok, amik eltörpülnek; vigasztalást kap a szívem, felépülök; emberek kerülnek az életembe, és szolgálat lesz az életemben. Ámen.