Ragadd meg a menny valóságát

2010 december 26. vasárnap  10:30

Luk 1:35 És felelvén az angyal, monda neki: A Szent Lélek száll te reád, és a Magasságosnak ereje árnyékoz meg téged; azért ami születik is szentnek hívatik, Isten Fiának.

Luk 2:11 született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában.

Milyen érdekes, ha megnézzük a vallásokat, amiket emberek hoztak létre, akkor nem látjuk ezeket a szavakat. Semmi ehhez hasonlót nem látunk bennük. Semmi ilyet igazából. A nirvána soha nem jöhetne el ide közénk, és mi sem erőltethetnénk bele magunkat, mert annyira más. Allah soha nem alacsonyodna le ennyire.

Arról beszélek, hogy az istenek és a mennyek, amiket az ember alkotott magának, amiket ő talált ki, azok vagy annyira hasonlítanak az itteni élethez, vagy annyira távoliak. Vagy azt mondjuk: a menny és a pokol itt van a földön és mi döntjük el, hogy melyiket csináljuk – valami ilyesmit mondunk –, vagy azt mondjuk: nincs is menny, vagy túl távol van; vagy nincs is pokol, úgyhogy ne aggódj. Nincs menny, nincs pokol, nem kell aggódni. Túl messze van.

Ez a két dolog, amit mondani szoktunk emberileg, de ez: született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában – ez nagyon más. Ilyen nincs az emberek között. Ilyeneket nem mondunk. Ilyeneket nem találunk ki. Isten valós, hatalmas, és köztünk van.

Ez azt jelenti, hogy másként beszélünk, másféle dolgokat mondunk. Mát 11-ben van egy különös vers, amit Jézus mond. Keresztelő Jánosról beszél, és arról, hogyan működik az egész a mennyek országával. Hogyan lehet bejutni Isten akaratába egy embernek?

Máté 11:12  A Keresztelő János idejétől fogva pedig mind mostanig erőszakoskodnak a mennyek országáért, és az erőszakoskodók ragadják el azt.

Ez egy érdekes kijelentés. Fura kifejezés. Allah nem mondana ilyet. Ha valaki harcol ellene, annak annyi. Ez egy emberi elképzelés. Ám Isten más. A mi Istenünk más, aki kijelentette Magát az Írásban. Annyira különbözik.

Mi az első, amit itt látunk? Keresztelő Jánostól idáig van egy erőszakosság Isten országával szemben. Ez érdekes. Miért mondja azt, hogy János óta? János előtt igazán nem volt baj. Mindenki megegyezett. Volt egy konszenzus. Egyetértés. „A farizeusok tudják, ők követik Istent. Nekünk is megmondják, miért nem vagyunk jók. Ez jutott! Ők az igazán szentek. Aztán annyi.”

János viszont Mát 3:7-ben, amikor jöttek a farizeusok és az írástudók, és meg akartak keresztelkedni, akkor azzal bátorította őket: „Viperák fajzatjai! Ki figyelmeztetett titeket az eljövendő ítéletre?” Semmi udvariasság, semmi konszenzus, semmi közmegegyezés. Semmi. Egyszerűen csak azt mondja: „Ti ezt nem gondoljátok komolyan. Ti csak képmutatóskodtok. Ez a menő dolog per pillanat, úgyhogy eljöttök ti is. Minek jöttetek egyáltalán? Mi értelme az egésznek?”

Nem volt semmi gond, amíg János meg nem érkezett, vagy Jézus meg nem érkezett. Mát 10:34-ben azt mondja Magáról:

Máté 10:34  Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak e földre; nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem hogy fegyvert.

Miről beszél ez? Arról, hogy Isten beledugta az ujját a történelembe, és felkavarta a dolgokat. Ha Isten felkavarja a dolgokat, akkor a dolgok felkavarodnak. Eljött Keresztelő János és felkavarta a dolgokat. Érdekes ez nekem, hogy Keresztelő János egy vadember volt. Viszont ha megnézed Jézus tanítványait, akkor megtalálsz köztük minden szélsőséget igazából. Isten használta Keresztelő Jánost és használta a tanítványokat is.

Lehet, hogy hangos vagy, lehet, hogy csendes vagy, lehet, hogy visszahúzódó vagy, lehet, hogy rámenős vagy, de van egy jó hírem: Isten tud téged használni. Ne aggódj azon, hogy milyen vagy, csak kövesd Istent keményen. Döntsd el, hogy mész utána, mindegy mi van. Isten használni fog téged messze túl azon, amit várhatnál. Ám nem ez az üzenet.

Jézus, Keresztelő János – Isten belenyúlt az állóvízbe és felkavarta azt. Ezért balhé volt, zűrzavar lett, és harcoltak ellene a farizeusok, az írástudók. Még a politikusok is harcoltak ellene. Azt mondták: ez nem lehet Isten akarata. „Isten akarata a csend, a nyugalom. Biztos, hogy így van. Csend, rend, némaság.” Isten azt mondta: „Nem. Ez a csend, ez a rend, ez a békesség, ami nektek van, az hamis. Az nem igazi. Hadd mutassam meg, hogy milyen ez! Hadd mutassam meg, hogy mi az Én akaratom! Hadd mutassam meg, hogy mit szeretnék látni!”

A hívők vagyunk, akkor időről időre ennek meg kell történnie. Nem hiszem, hogy mindig, minden kiszámított, tökéletes, precíz, sarkos, kalkulált rendben lévő lesz az életemben, ha járok az Úrral; hanem hiszem, hogy a szellem felkavar minket. Belekavar a dolgokba időről időre. Azt mondja: „Nem! Valami nincs rendben ott!” „Az előbb még nem volt ott semmi!” Isten azt feleli: De! Volt egy vakfoltod. Nem láttad, hogy mi van ott. Hadd mutassam meg! Bánj el vele!”

Isten felkavarja. „Uram! Nem a békesség az akaratod?” „De igen! Ám az egy haladó dolog az életedben. Ha haladsz Velem, akkor Én elbánok dolgokkal. Az a dolog utána nem lesz útban, és nagyobb békességed lesz.” Isten megkavarja a dolgokat. A természeti ember a világban – de bennünk is – harcolna ez ellen. „Nem, nem! Hagyj engem békén! Hagyj aludni még egy kicsit! Mondj nekem egy olyan üzenetet, ami azt mondja, hogy rendben van, minden OK. Kinyitom a Bibliám, utána kinyitom egy másik helyen, aztán egy másik helyen, mert szól hozzám, és ez zavar. Végre találok egy nemzetségtáblázatot 2Krón-ban és az végre nem zavar. Akkor végre azt olvasom.” A természeti ember nem békül meg ezzel. A természeti ember azt mondja: „Nem, nem. Isten, ne nyúlj bele! Ne kavard fel a dolgot.”

Úgyhogy Jézus, amikor itt járt, akkor támadás volt Vele szemben. Isten országa ellen volt egy támadás. Folyamatosan. Keresztelő János, Jézus, a tanítványok, a gyülekezet. Nem változott semmi. A természeti ember azt mondja: „Nem, köszönöm, hagyj békén! Jól vagyok így.” Ezért Jézust támadták, kihívták, gyűlölték, nem hallgatták meg, kigúnyolták, és aztán elutasították. Isten országa ellen mindig van egy küzdelem.

Még valami: az erőszakoskodók ragadják el. Az erőszakoskodók mennek be abba. Az erőszakoskodók fogják meg. Igazán erről a gondolatról beszélek. Az emberi szívben a menny olyan messze van, elérhetetlen; vagy lehúzzuk ide a földre, túl közel, és azt mondjuk: ez a menny, mert itt vagyok a Bahamákon; szép az idő, süt a nap, jó a part; ez a menny. Nem, ez nem a menny, és nem igaz az sem, hogy távol van.

A pokol túl félelmetes. Még a kereszténységben is van egy tanítás, hogy a pokol nem létezik, hogy a végén mindenki üdvözül. Ez hazugság, eretnekség, de értem, hogy miért. Azért, mert túl rémisztő, túl kemény, túl kegyetlen, és ezért letagadjuk, inkább hisszük a hazugságot, és azt mondjuk, hogy nem létezik. Figyelj! Itt a jó hír. Nekünk úgy tűnik, hogy a menny és a pokol olyan távol van, de Krisztus jelenléte a földön azokban a napokban, amikor azt mondja: Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában – ez egy meghívás.

Ez egy meghívás mindannyiunknak. Isten megmutatott nekünk valamit. Miért? Azzal, hogy Krisztus eljött, azzal a menny eljött ide. Így van? A menny eljött közénk. Itt élt.

Nagyszerű volt a darabunk: Sötétségből hajnal támad. Hálásak vagyunk mindenkinek, aki részt vett benne, aki áldozatot hozott érte; és mindannyiótoknak, akik meghívtatok embereket. Kérlek, imádkozzatok azokért, akik eljöttek. Ne szűnjünk meg imádkozni értük! Isten szólt hozzájuk kétségtelenül. Imádkozzunk, hogy a Szellem leplezze le nekik, és meghallják és megismerjék Őt! Ne szűnjünk meg imádkozni! A címe Luk 1:78-ból jött.

Luk 1:78  A mi Istenünk nagy irgalmasságáért, amellyel meglátogatott minket a naptámadat a magasságból

„meglátogatott minket a naptámadat a magasságból” Ez arról szól, hogy eljött a menny közénk. Itt járt közöttünk két lábon. Arról, hogy beszélt hozzánk; hogy ennünk adott. Arról, hogy tanított minket; arról, hogy bátorított, hogy szeretett, hogy felemelt embereket, helyreigazított minket. Azt mondta nekünk: „Figyelj! Te fontos vagy annyira, hogy eljöttem hozzád. Te nem mehetnél a mennybe, de Én ezért eljöttem hozzád.” Jézus eljött hozzánk.

A menny eljött hozzánk. Az Ő jelenléte közöttünk meghívás. Itt a menny közöttünk. Meg is hívott minket. Jézus azt mondta:

Ján 14:9b aki engem látott, látta az Atyát; mimódon mondod azért te: Mutasd meg nékünk az Atyát?

Őbenne eljött a menny közénk. Ez egy meghívás. Mi lehetne ennél nagyobb meghívás?

Gondolj bele! Meghívunk egy nagy-nagy vacsorára. Gyere el! Hogy hangzik? És mit szólsz ehhez: „Itt egy kis kóstoló a nagy lakomából. A világ legjobb szakácsa csinálta. Kóstolj bele! Kicsit eljött hozzád az a lakoma. Itt vannak az emberek, akikkel találkozhatsz ott. Mind ott lesznek. Gyere!” Melyik a nagyobb meghívás a kettő közül? Az első, amikor azt mondom, hogy gyere el a lakomára; vagy kicsit elhozom hozzád a lakomát?

A menny eljött hozzánk. Isten azt mondta nekünk Jézus Krisztusban, hogy az igazi helyed a mennyben van. Az igazi célod ott van. Jézus megmutatta nekünk az Atyát azért, hogy tudhassuk, hogy a menny a helyünk. Mát 17-ben Jézus megmutatta a dicsőségét is. Megmutatta, hogy a menny itt van Őbenne. Aztán felkínálta nekünk a mennyet. Ján 14-ben azt mondja:

Ján 14:6  Monda neki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.

Nagyon sokszor emberek kiakadnak ezen. Azt mondják: „Mi az, hogy csak Őrajta keresztül? Csak Őáltala? Mi az, hogy csak Jézuson keresztül?” Az emberek a korlátozást látják. Azt mondják: „Nem! Én egy másik úton akarok a mennybe menni.”

Nem az az érdekes benne, hogy csak Őrajta keresztül, hanem hogy egyáltalán van lehetőségünk. Ez egy nyitott ajtó. Ez nem arról szól, hogy nehéz bemenni, hanem arról szól, hogy mennyire könnyű. Jézus eljött hozzánk, hogy meghívjon bennünket. Azt mondja: van egy Istentől adott bolond-biztos út. Még a bolond sem téved el . Ha itt vagy, és három szót értesz abból, amit mondok: „Hiszel-e Jézusban?”, akkor érted a lényeget. Nem kell, nagyobb IQ-d legyen, ne aggódj! Minden rendben van, csak higgy Jézusban. Ennyi elég Isten megadta nekünk. A menny eljött hozzánk és meghívott bennünket.

Ján 5:24-25 24Bizony, bizony mondom néktek, hogy aki az én beszédemet hallja és hisz annak, aki engem elbocsátott, örök élete van; és nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre. 25Bizony, bizony mondom néktek, hogy eljő az idő, és az most vagyon, mikor a halottak hallják az Isten Fiának szavát, és akik hallják, élnek.

Miről szól ez? Rólunk, halottakról, akik halottak voltunk Krisztus nélkül; akik nem ismertük Őt. Kol 3:5 távol levők voltunk, de most Krisztus vére által, közellévőkké lettünk. Az Úrvacsora erről szól, hogy Krisztus vére által közellévőkké lettünk. Annyira nagyszerű Istenünk van, hogy Ő tette az első lépést ebben. Ő jött közel hozzánk, aztán azt mondta: gyere! Ez egy meghívás.

Nem csak a menny, hanem még valami. Amikor Krisztus eljött, akkor nem csak a menny volt új ebben a világban, hanem egy másik természet is. Egy új emberi természet Krisztusban. Ez a második meghívás. Jézus Krisztus itt járt közöttünk, olyan volt, mint mi. Teljesen. Pont, mint mindannyian, bárkik is vagyunk. Kivéve a bűnt. Miért? Mert Neki nem volt bűnös természete. Ezt olvastuk Luk 1:35-ben: ami születik, szent az. Ez így működik.

Isten eljött közénk, ember lett. Érezte az éhséget, volt fáradt, magányos, sírt, meghatották dolgok. Ez Ő. Ez még mindig Ő, de a bűn nem érinthette Őt. Ettől kezdve mutatott nekünk valamit.

Vannak emberek a kereszténységben, aki azt mondják: „Jézus egy példa volt, kövesd! Igyekezz!” Lehetne ez az üzenetünk most. „Viselkedj úgy, mint Jézus! Élj úgy, mint Jézus! Próbálj olyan jó lenni, mint Jézus! Akkor talán egy nap megfelelsz.”  Tudod, mi lenne akkor? Énekelnénk a farizeusok nótáját. Ugyanaz a történet lenne, amit ők mondtak. Semmi különbség. Itt nem erről beszélünk. Egy másik módon beszélünk erről.

Jézus példa volt valóban. Azt mondta nekünk: járj a Szellemben, járj az új természetben. Amikor újjászülettünk, akkor új természetet kaptunk, 2Kor 5:17. Isten int bennünket. Azt mondja nekünk 1Kor 5:7-ben vessétek le a régit, tegyétek félre a régi kovászt. Ne a régiben járjatok! Kol 3:5 öldököljétek meg a ti tagjaitokat. Ez nem aszkétizmus, nem gyötröm magam. Ez nem erről szól, hanem arról szól, hogy két természetem van amióta újjászülettem. Van egy régi természetem és egy új természetem, és én döntöm el. Ez az, amit a világ bölcselkedői – Szókratész, Platón, Konfuciusz – nem találtak. Mindezek nem találták. Beszéltek az emberről. Hova kéne fejlődni az embernek? Minek kéne lennünk? Hogyan kéne viszonyulnunk egymáshoz? Nem volt válaszuk, mert nem volt közel hozzájuk a menny, és még egy: nem volt közel hozzájuk ez a természet. Jézus Krisztus viszont itt járt közöttünk.

Az új természet működése:

Máté 4:4  Ő pedig felelvén, monda: Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Istennek szájából származik.

Máté 4:7  Monda neki Jézus: Viszont meg van írva: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet.

Máté 4:10  Ekkor monda neki Jézus: Eredj el Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj.

Jézus előtt ezt még senki nem mondta. Persze, hogy meg volt írva. Persze, hogy mondták emberek, de senki nem mondta még ezzel a szívvel. Senki nem mondta még így, ahogy Ő mondta. Senki nem beszélt így erről. Úgy is mondhatnánk, hogy komolyan még senki nem gondolta. Lehet, hogy olvasták, komolyan vették a szívükben, de nem tudtak ebben járni. Ám az új természet a szívéből mondja erre: igen, ámen, úgy van, így akarok élni, ez az életem. A Sz.Sz. erőt ad nekünk, hogy növekedjünk, hogy továbbmenjünk az új természetben.

Jézus ezt mondta nekünk János 14:16-ban, amikor azt mondta, hogy a Sz. Sz. bennetek lesz, új természetetek lesz és képesek lesztek járni Velem az Én akaratomban. Valahányszor elbuktok, akkor újra fölkeltek, újra Velem jártok. Miért? Azért, mert közel vagytok. Közel vagytok Énhozzám a természetetekben.

Amikor Jézus itt volt, az meghívás volt. Nem külső meghívás: csináld ezeket a dolgokat, állj így, térdelj így, mormogj így, hümmögj amúgy, olvasd azt a könyvet; hanem meghívás volt egy másik módon egy új természetre, egy új szívre, amelyik örömmel olvassa az Igét, amelyik felkavarodik a Szellemben, amelyik valóban imádkozik. Lehet, hogy csinálja a dolgokat, amikről beszélünk, de ez nem külső, hanem belső. Erről beszél 1Ján-ban nagyon sokszor. Sokan félreértik. Például azt mondja:

1Ján 3:3  És akiben megvan ez a reménység Ő iránta, az mind megtisztítja ő magát, amiképpen Ő is tiszta.

Az emberek azt gondolják: „Tessék dolgozni! Gyerünk, igyekezz! Próbáld megtisztítani magad! Fényezd magad! Akkor talán rendben leszel.” Ez nem erről szól. Nem a mi megfelelésünk, hanem az Ő munkája és az Ő természete. 1Ján 3:7-ben ugyanez, az új természet. 1Ján 3:16-ban letenni az életünket egymásért. Ez az új természetről szól, nem egy külső viselkedés.

Közel a menny. Új kijelentés a mennyről. Új kijelentés az emberi természetről.

A harmadik. Ézs 42:4 Jézusról beszél:

Ézs 42:4  Nem pislog és meg nem reped, míg a földön törvényt tanít, és a szigetek várnak tanítására.

Ő tanít és végigviszi a szolgálatát. Kik a szigetek? Pogányok, te meg én. Akik nem zsidónak születtünk. A szigetek, akik várják a Messiás tanítását. Miért? Azért, mert Jer 16:19-ben:

Jer 16:19 Oh Uram, én erősségem, én bástyám és én menedékem a nyomorúság idején! Hozzád jőnek majd a nemzetek a föld határairól, és ezt mondják: Bizony hamis [isteneket] bírtak a mi atyáink és hiábavalókat, mert nincs köztük segíteni tudó.

Nincs köztük senki, aki segíteni tudna. Isten csak egy van. Csak Ő tud segíteni. Nekünk rá van szükségünk. Jézus egy új küldetést adott, egy új küldetést hozott. Ez fontos, ez jelentős. Legalább annyira, mint az első kettő. Egy új megértés a mennyről. Egy új megértés az emberi természetről. Egy új küldetés.

Miért van itt az ember? Mi a célunk? A zsidók úgy értették az Ószövetség során, hogy az ő küldetésük az, hogy tisztának megtartsák magukat. Ez soha nem volt elég nekik. Ez soha nem őrizte meg őket. Istennek nem ez volt a szándéka velük. Utalt erre, és elmondta nekik. Ézsaiás sokat beszélt erről, ő értette ezt. Azt mondta: „Figyeljetek! Mi azért vagyunk itt, hogy világosság legyünk a nemzeteknek, a pogányoknak.” Ám a legtöbben azt mondták: Nem, nem! Mi tiszták vagyunk. Mi zsidók vagyunk. Mi tudjuk, miről beszélünk. A pogányok maradjanak távol, mert akkor nem piszkolnak be minket.

Jézus eljött és azt mondta a tanítványainak Mát 28:18-ban menjetek széles e világra. Apcsel 1:8-ban ne álljatok meg Jeruzsálemnél, még Júdeánál se, még Galileánál se; hanem menjetek el a föld végső határáig. Igazán erre van szükségünk.

Ha gyülekezetként azt mondjuk: „Mi annyira szentek vagyunk! Mi annyira rendben vagyunk!” Aztán gyanakvóan nézünk mindenki másra. Ez tönkretesz minket. Nem erre vagyunk elhívva. Személyesen, ha úgy gondolkodom, Isten arra hívott el, hogy tisztán tartsam magam. Ha nem megyek előre a hitemben; ha nem török előre, ha nincs egy erőszaktétel; ha nem mondom azt, hogy igen, megyek minden akadályon keresztül; ha nem mondom, hogy növekedni akarok, ha nem mondom, hogy nem érdekel a probléma amint Téged követlek; ha nem mondom, Uram, beteg vagyok, de akkor is jövök; akkor nem megyek sehova. Akkor ez tönkretesz engem, akkor vissza fogok húzódni. Össze fogok töpörödni, olyan leszek, mint egy mazsola. Összeszikkadva, furcsa keresztény leszek, aki bezárkózik, aki magában van.

János azt írta nekünk 1Ján 4:17-ben, hogy úgy vagyunk ebben a világban, mint Ő. Az Ő helyében vagyunk itt. Van egy új küldetésünk. Az egész világon gyülekezetek mindenütt.

Amikor Jézus eljött, akkor ezeket mutatta nekünk: a mennyet, az új embert és egy új küldetést; és azt mondta ez mind a tiéd. „Ez mind a tiéd!” Mind meghívás.

Apcs 26:23 a Krisztusnak szenvedni kell, hogy mint a halottak feltámadásából első, világosságot fog hirdetni e népnek és a pogányoknak.

Jézus meghívott minket, és mi döntjük el, hogy megragadjuk-e. Szeretnélek bátorítani.

Mát 11:12-ben azt olvassuk, hogy mindig van egy harc a mennyek országa ellen. Itt a kérdés: te meg én megragadjuk-e erőszakkal? Merjük-e azt mondani: „Igen, én akarom ezt! Én akarom a mennyet! Akarom a Krisztussal való közösséget a Sz.Sz-ben. És ha akarom, akkor az enyém. Itt élem az életem, és azt mondom: itt van a menny, pedig nem is vagyok a Bahamákon. Miért? Mert Krisztus itt van velem. Közel van hozzám, és ez nagyszerű.

Aztán tovább: eldönthetem, hogy megragadom-e az új természetet, mert az enyém. Van viszont egy ellenállás és el kell döntenem, hogy a szellemben járok, vagy a természeti reakcióimban: kapok egyet, adok egyet; beszólnak, visszaszólok, minimum. Ez a természeti. Vagy: esik a hó, persze, hogy nem megyek gyülekezetbe. Természetileg van egy válaszom. Megyek a gyülekezetbe, valami nem tetszik. „Persze, hogy nem tetszik. A pásztornak nagy orra van. Nem tetszik! Angolul fordítanak neki, nem tetszik. Vagy belebeszél a fordításba, és azután főleg nem szeretem.” Természeti reakció.

Mit szólsz ehhez? Kit érdekel a természeti reakció? Uram, tölts be a Szellemmel. Járni akarok az új emberben. Igen, gyenge vagyok. Pont azért tölts be engem! Igen, elbuktam. Pont azért, Uram, bocsáss meg és tölts be engem! Megragadjuk az új természetet. Ha nem, akkor nem élvezzük ezt. Akkor nem járunk ebben.

Mi van a küldetéssel? A misszionáriusainkról nem csak képek azok a falon. Egy tucat misszionárius külföldön, akiket támogatunk, akikért imádkozunk. Itt a kérdésem azonban: megragadjuk-e ezt? Persze, hogy van ellenállás. Mindig mondanak mindenfélét. „Miért beszéltek annyit a missziókról? Miért nem Magyarországról beszélünk?” A vicc benne az, hogy akik ezeket elindítják, akik így kezdenek beszélni a gyülekezetben, ők általában azok, akik nem mennek vidékre sem. Csak természeti reakció. Nem tetszik valami.

Van egy áldás abban, amikor megragadjuk ezt a szívünkben, amikor azt mondjuk: igen, Isten arra hívott el minket, azért tett minket ide, hogy elérjük ezt a várost, hogy elérjük ezt az országot, hogy elérjük a Kárpát-medencét, hogy elérjük az egész világot. Van abban egy áldás, mikor a hitemben azt mondom: Uram, van egy dolog a számomra a Te Igédben, biztos vagyok benne. Addig olvasom, amíg meg nem találom. Előretörök.

„Uram, valahol van egy szolgálatod a számomra ebben a gyülekezetben. Tudom, hogy van egy szolgálatod a számomra, addig keresem, amíg meg nem találom, és Te vezetni fogysz engem.” Kell, hogy legyen egy akarás bennünk. Kell, hogy ott legyen bennünk, mert ha nincs, akkor egy vakondtúrás is megakadályozhat, mert nem tudom feljebb emelni a lábam. „A másik csúnyán nézett rám!” Ő nem tud másként nézni. 🙂

A szívünkben el kell döntenünk, különben megállít minden. Csak merjük azt mondani: Uram, Te meghívtál mind a háromra, és én járni fogok mind a háromban. Ámen.

Kategória: Egyéb