A növekvő szeretet, és a csökkenő félelem! (Félelem – 2)

2015 október 4.  16:00

Amikor válság van az életünkben, vagy megérint a halál, megjelenik a félelem is. Az élet kihívásaira nem tudunk eléggé felkészülni. A világ egyik nagy üzenete felénk, hogy félni kell. Nagy a kísértés arra, hogy a félelmeiddel foglalkozz. A félelem fordítottan arányos a szeretettel. A cél, hogy a szeretetben növekedjünk. Krisztus életével elfoglalni magunkat. Tedd előre Istent a helyzetekben, az életedben! (1Thessz 3:12-13, 1Ján 4:18, 1Kor 13:11-13, Zsid 2:14b-15, Mát 6:33)

Új perspektíva, amiben a távolságok összezsugorodnak

2015 szeptember 27.  16:00

Legtöbben egyetértenénk, hogy az emberiség elleni gaztettek nem maradhatnak megtorlás nélkül. Ugyanakkor Isten létét, a pokol valóságát sokan tagadják. Pedig ha Isten nincs, végső soron felelősség sincs, hiszen akkor ki szabja meg, mi helyes, és mi nem?
Az ember pici szíve elszigetelést, különbséget, távolságot képez ott is, ahol szükségtelen. Az isteni nézőpont mindezeket megszünteti.
Lehet-e olyan helyzet, ahol Isten szeretete, Isten igazsága nem alkalmazható?
(Jel 20:12,15, Luk 19:10)

Gólyabál (KETA)

2015 szeptember 26.  19:00

Hiszem, hogy az igaz Istent itt meg tudjátok ismerni, keressétek Őt, hogy éljetek. A tanító pap – őt követve megtanulod Krisztust követni. A „törvény” az, ami szellemi életet ad az életedbe. … Lehet, hogy szokásokat betartasz, de az Ige fogja betölteni az életedet. (2Krón 15:3-7)

Tudod-e, hogy mennyire Isten munkájában vagy?!

2015 szeptember 23.  18:30

Az Ellenség megpróbálja a hívőket eltompítani, hogy ne ismerjük fel Isten munkáját. Sok keresztény ezért retten meg, mikor Isten valami nehézségen, kihíváson keresztül munkálkodik az életében. Megeshet, hogy csak annyi a baj, hogy nem vagy tudatában, nem vetted számításba Isten munkájának valóságát az életedben. Neki a legkisebb részlet is számít. Előttünk a növekedés időszaka. Egyszerűen be kell lépni Isten tervébe. (Róm 8:11, Ján 1:51, 1Móz 28:16-17, Józs 5:13-14a, Róm 8:28-30, Neh 6:3 )

A szégyen kémiája és a megbecsülés kémiája

2015 szeptember 20.  16:00

A szégyen, a félelem, bizonytalanság, bűntudat… – van kémiája, rothadás a csontnak. Bölcsesség, szeretet, bátorítás van közöttünk – a szellemi életnek is van kémiája. Ez hasson a házasságban, barátságban, a gyülekezetben. Ez életünk tisztessége Istentől. (Péld 12:4 [3])

Növekvő imádat = növekvő élet

2015 szeptember 16.  18:30

Kétszer születtünk. Megtaláltuk a szent, az élő Istent. Nincs semmi, ami Istenhez fogható. Isten szolgál, Isten segít. Ezért élünk másképpen. Ez megváltoztatja az értelmünket. Ezért élő számunkra a Könyv, és ezért szeretjük egymást. Megtaláltuk, hogy hogyan lehet jobban élni. Megtaláltuk az új utat. (Éne 3:4, 5:8)

A történelmi kereszt a történelmed formálja

2015 szeptember 13.  16:00

A kereszt történelem, a Bibliával együtt a kereszténység alapja, de vagy üldözik, vagy lekicsinylik. Nincs miért aggódni, a ma jellemző gúnyolódások is a kereszténység javára dőlnek majd el – mint eddig is mindig!
Ha viszont a kereszt történelem, ha már megtörtént, ha Isten lerendezte, akkor ember hogyan lehetne hatással rá, hogyan lehetne része benne? Ami elmúlt, arra sehogy, de a mindennapjainkban a keresztnek óriási hatása lehet… (Zsolt 50:7-10, Zsid 10:5, 2:11, 11:16, Fil 2:13, Gal 2:19-20)

Amitől az idősebb fiú szelleme megrabol

2015 szeptember 9.  18:30

„A másiknak miért van? Nekem miért nincs meg? Nekem még egy vállveregetés sem jár?” – a méricskélés, az elvárások megmérgezik az életet. Amit Isten ad, az Ő irgalma és kegyelme. A kegyelem az egyetlen környezet, ami nem mérgez, de nekünk kihívó. Amikor Isten ad, azzal a környezetet is tanítja. (1Móz 37:3, Mát 20:11-15, 1Sám 16:13, Luk 15:11-31, 2Kor 6:1, Róm 13:8)

Ne elégedj meg azzal, ami nem elég!

2015 szeptember 6.  16:00

Az ember nem csak egy az élőlények között. Isten többre alkotott, közösségre Ővele, kapcsolatokra és tevékenységekre.
Mi meg igyekszünk e háromból kettőn megállni.
Szabadság vagy biztonság? – a társadalom olyan, mint a részeg lovas. Ne fogadd el a jót! Nyomulj, keresd a Vőlegényt, hogy súlya, azaz dicsősége és tisztessége lehessen az életednek. (Zsolt 8:4-5, Zsid 2:15, Éne 3:3-4)

Igazán meglátni, aki vagyok & Az Atya előtt & Isten látogatásai (Imaest)

2015 szeptember 2.  18:30

Lehet egy kép, amit mutatunk kifelé. Szerepjáték. A probléma az, ha már magunk is elhisszük. Isten pedig elfogadna, ahogy vagy. A gyülekezetben, az imában tanulunk járni a kép nélkül. (1Kor 4:3-4, Éne 4:7, Ef 1:6, 2Kor 4:2)

Az ima beemel az Atya jelenlétébe. A legtávolabbi lehet a legközelebb.

Jó ember helyett Szellemmel betöltött ember. A Szellem tesz szenvedélyessé. Imában keressük Istent, és Ő látogat éjjel, reggel… a mindennapokban. (Zsolt 101:2)

A bezárt kutya bármire ugat, de amelyik vadászik, az nem

2015 augusztus 30.  16:00

A csodák ne vonják el a figyelmedet a lényegről! A csoda csak körülmény, a lényeg Jézus. A próbák feltartóztathatnak, mégis, ott tehetünk szert gerincességre, mert a lényeg a próbában is Jézus.
Mikor megszabadulunk attól, amire nincs szükség, marad-e valami, amihez érdemes ragaszkodni? Mi a mellékes, mi a fontos? (Márk 14:22-28, Ján 6:16-21, Jób 9:8)

Az ima haszna (Nyári Bibliaiskola)

2015 augusztus 27.  18:00

Ez most tanítás is, de a szívemből szeretnék beszélni. Az óra címe: Az ima haszna. Én találtam ki ezt a címet. Amikor rákerestem a haszon szóra az interneten, akkor leginkább olyan weboldalak jelentek meg, amik a pénzről szóltak, arról, hogy hogyan csinálhatnánk profitot. Szóval nem a zsebünk profitjáról beszélünk, nem arról, hogy telerakjuk a pénztárcánkat. Ha gondjaid vannak anyagi területen, az ima azon is segíthet, de nem erről beszélünk.