Egyik előző alkalommal beszéltünk az új életről (2014.04.23. P. Kende: Mily hatalmas üdvösség), ebben szeretnék továbbmenni. Mózes 2. könyvében Izrael történetét néztük, a kivonulást Egyiptomból. 2Móz 14-ben arról beszéltünk, hogy milyen nagy üdvösség a miénk, és mennyire csodálatos, hogy Isten ilyen nagy hatalommal megmentett bennünket, és az ellenség nem követhet minket. Mily nagy üdvösség! Ez a rövid összefoglalása annak, ami történt:
2Móz 15:21 És Mirjám így szólt hozzájuk: Énekeljetek az ÚRnak, mert felséges ő, a lovat lovasával tengerbe vetette.
Megszabadultak, Isten hatalmas kézzel megmentette őket. Csodálatos győzelem volt ez az ellenségeik fölött, és még a kisujjukat se kellett felemelni, nem kellett karddal csapkodni, nem kellett íjjal lövöldözni. Egyszerűen Isten megszabadította őket, és öröm volt a szívükben.
Ahogy megnézzük ezt a részt, itt Mózes énekét látjuk. Igazán az egész fejezet ez. 2Móz 15:1-19-ben Mózes énekel. Ez arról szól, hogy Isten mekkora győzelmet adott nekik, hogy mennyire hatalmas volt ez az ő javukra. Amikor Isten megteszi ezt értünk, amikor megszabadít bennünket, akkor nagy öröm van a szívünkben.
Ahogy olvassuk az Újszövetséget, Pálnak a leveleit, látjuk az örömöt benne. Elvéthetetlen ez az öröm. Írt a korinthusi gyülekezetnek, ahol komoly gondok voltak. Aztán a 13. fejezetben nagy örömmel beszél a szeretetről, és a 15. fejezetben a feltámadásnak az öröméről.
Ez olyan gyülekezet, akik hátat fordítottak neki, akiket nem érdekelt Pál, és elutasították őt. Rossz irányba mentek. Marakodtak egymással. Nem volt egység, nem volt szeretet. Pálnak mégis öröme van. Miért? Nem voltak fontosak neki? „Te nyomorult vagy, de hála Istennek utállak, úgyhogy örülök.” Nem! Pál szerette őket.
Ugyanakkor megvolt neki az az Isten, a szabadító Isten, Akiről tudta, hogy képes megfordítani ezt az egészet. Három-négy levelébe került, és aztán Pál azt mondja nekik később, a 2Kor 7-ben: „Annyira örülök, hogy látom, végre elért hozzátok az üzenet. Végre a fejetekhez kaptatok: Mit csinálunk? Rájöttetek, hogy teljesen rossz irányba mentek.” Pál már akkor is örül, amikor ebből még semmi nem látszik. Mert tudja, hogy a mi Istenünk az a kegyelmes Isten, az a szabadító Isten, az a csodálatos Isten.
Mire emlékezett Izrael Istenből Egyiptomban? Semmire. Amikor Isten megjelent Mózesnek, akkor be kellett mutatkoznia: „Én vagyok Isten. Én vagyok az Örökkévaló. Aki volt, Aki van, Aki lesz. Én vagyok a te atyáid Istene.” „Ó! Te vagy Az? Valahol hallottam valamit. Lehet, hogy egy mesekönyvben?” Elfeledkeztek Róla. Nem voltak érdemesek arra, hogy Isten törődjön velük.
Isten építette az egész nemzetüket. Mégis elfeledkeztek Róla. Isten mégis törődött velük. Pál tudja ezt. Te tudod-e ezt? Én tudom-e ezt? Amikor bajban vagyunk, amikor problémában vagyunk. Az új életben ez az egyik csoda. Minden hívőnek megvan a lehetősége, hogy visszatekintsen Istennek a nagy munkájára.
Izrael mindig visszanézhetett. „Átmentünk a Vörös-tengeren, és az ellenségeink elpusztultak. Isten szétnyitotta a vizet és összezárta a vizet. Mi átmehettünk rajta. Lehetetlen helyzet volt, és Isten megszabadított bennünket.” Mindig visszanézhetnek erre. Ma is visszanézhetnek erre. Visszanéznek-e? – ez jó kérdés.
Ez jó kérdés neked és nekem: Visszanézünk-e? Pál egész életében erről beszélt: „Ez az Isten az, Aki megszabadított engem. Ez az Isten, Aki képes használni engem. Ez az Isten az, Aki – habár gyilkoltam a keresztényeket – eléggé szeretett ahhoz, hogy megmentsen engem.” Mivel vissza tudott nézni Istennek a hatalmas kegyelmére, azért nagy öröme volt. Azért volt reménye. Azért volt öröme. Ezért volt mit adnia.
Lehet, hogy amikor felolvasták Pál levelét, a korinthusiak mind duzzogva vagy unatkozva hallgatták. „Mikor lesz már vége? Gyerünk! Remélem, nem írt többet!… Ó, meg egy téma!” Ennek ellenére Pál szereti őket, reménye van felőlük, és öröm van a szívében. Mondhatná: „Figyeljetek! Drága kis bugyuta testvéreim.”; de nem így beszél nekik, hanem nagy szeretettel, nagy tisztelettel. Bátorítja őket az igazságban.
Azt mondja: „Srácok! Nem emlékeztek? Én vagyok az apostolotok. Én vagyok az, aki elhoztam az evangéliumot hozzátok. Nem emlékeztek? Isten megmentett titeket az üzeneten keresztül, az evangéliumon át. A szolgálatom jelentett valamit felétek. Én vagyok az apostolotok, én vagyok az atyátok, én vagyok a pásztorotok. Ugye nem felejtettetek el? Kapj a fejedhez!”; és reménye van felőlük. Öröme van bennünk. A levél elején, az első néhány fejezetben igazán hálát ad értük. Szeretettel beszél róluk. Nem színlel, hanem tényleg szereti őket, tényleg hálás értük, és tényleg öröme van.
Te és én! A mai nap, 2014-ben nekünk megvan-e ez? Megvan! Mert megvan nekünk az új élet, és vissza tudunk nézni: Isten hatalmas karral megszabadított engem a bűn és a halál törvénye alól! Új törvény alá helyezett engem, az élet szellemének a törvénye alá. Ma Isten Szelleme él bennem, és azt tudom mondani a legnyomorultabb helyzetemben is: van valami, ami felől örülhetek.
Vannak új hívőink, mint néhányan, akik nemrég bemerítkeztek. Néhány közülük a hosszú távú bemerítkezési programban vett részt. Felkészültek akartak lenni, úgyhogy vártak tíz évet. 🙂 Bátorítalak, ha hívő vagy, és nem vagy bemerítkezve, akkor merítkezz be. Ám volt köztük, aki most született újjá fél-egy éven belül, egy-két hónapja és azt mondta: „Halleluja! Isten megszabadított.”
Viszont van egy dolog, amit látok, hogy vannak drága hívők, akik „segítőkészen” azt mondják az új testvérnek: „Csak várj! Majd meglátod…” 🙁 Ah! Annyira „hálásak” vagyunk a szolgálatodért! Ezek pontosan Sátánnak a szavai: „Félj a holnaptól!” Mát 6:34-ben Jézus azt mondta: „Ne félj a holnaptól! Ne aggódj a holnap miatt!” Legyen terved a holnapra – ha van lehetőséged, persze –, de ne aggódj rajta. Ne abban élj! Ne arról szóljon az életed! Luk 12:32 Ne félj, az Atya jó akarata, hogy neked adja az országot. Gondolj ebbe bele! Istennek az akarata, hogy neked adja az országot.
Kicsit az örök biztonságra gondolva, annyi ember mondja: Aggódj az üdvösséged felől! Persze, vedd komolyan a kérdést! Nyilván. Mind komolyan vesszük. Legalább egy tucatszor imádkoztunk, hogy tuti biztos legyen. 🙂 „Mi van, ha elrontottam? Mi van, ha még nem történt semmi?” Nem akartam játszani a dologgal, mert megértettem a pokolnak a valóságát. Azt mondtam: „Nem! Uram, én Téged akarlak komolyan. Én téged akarlak.” Nem félelemből ismételtem, hanem azért, mert még nem volt bizonyosságom.
Tedd ezt persze, ha kell, de ugyanakkor ne élj félelemben. Tedd ezt, ha kell, de bátorítsd a szíved Isten ígéreteivel, és merd kimondani, amit Mózes mondott itt: „Az Úr hatalmas. Az Úr dicsőséges. Az Úr megszabadított engem, és megszabadított minket.” Erről szól 2Móz 15. fejezete.
Az ellenség azt mondta: „Üldözzük. Utolérjük. Legyőzzük. Megöljük őket.” Sátán ezt mondja: „Üldözni fogom. Utolérem. Leteperem és megölöm. El fogom intézni. El fogom lopni a hitét.” Ez benne van az új életben, hogy Sátán gyűlöl minket. Ugyanakkor Mózes kimondta és Pál kimondta és János kimondta és Lukács kimondta, és mi is kimondjuk. Mondjuk ki: „Az Úr megszabadított engem. Az Atya jó akarata, hogy nekem adja az országot. Vannak ígéretek, amik azt mondják, hogy ez az enyém, és nem kell félelemben élni az életem.”
Ne élj a szíved bizonytalanságában, vagy valaki másnak a bizonytalanságában. Hanem bátorítsd a szíved Istennek az ígéreteivel. Zsolt 42:5 beszélek a szívemhez: „Ne ess kétségbe! Van remény Istennél.” Van jövő Istennél. Lehet örömöm a mai napban, habár még nem látom a szabadulást. A legnagyobb szabadulást viszont már láttam. Van egy gerincbajom. Lehet, hogy ma nem látom a szabadulást, de a legnagyobb szabadulás már megtörtént. Már megszabadított engem Isten a pokoltól, a haláltól; örök életet adott nekem.
Lehet, hogy van valamilyen betegséged, pénzügyi problémád, lehet, hogy van valakivel haragod, amit nem tudsz feloldani; de keressük az Urat! Keressük az Urat! Imádkozzunk magunkért és egymásért. Ha imádkozunk is hittel, lehet, hogy ma nem látom meg a szabadulást. Emlékszem, ültünk H. Évi ágyánál. Rákja volt. Az utolsó estéje volt az a Földön. Imádkoztunk hittel, ő is, mi is, de nem Isten akarata volt. Évinek azonban öröme volt. Ez elképesztő.
Miért? Minek örülhetsz az elfekvőben? „Annak, hogy már láttam a legnagyobb szabadítást.” Figyelj! Tudod, mi a nyomás rajtunk? „Pofa be! Fogd be! Ne mondd ki! Ne valld meg! Ne mondd ki! Ne valld meg! Ne mondd ki! Ne valld meg!… Ne mondd azt: Megszabadultam! Ne mondd azt: Az Úr hatalmas volt értem. Ne mondd azt: Az Úr megmentett engem. Nem mondd azt: Halleluja! Nem mondd azt: Jézus az én Megváltóm. Ne mondd, ilyet nem szabad mondani, Magyarországon élünk. Ez egy kulturált európai ország, itt ilyet nem mondunk. Itt csak azt lehet mondani, ami istentelen. Itt csak azt lehet mondani, ami buddhista, ami Hare Krisna. Pofa be! Ne mondd ki! Ne valld meg! Fogd be!”
Dicséret. Hadd mondjak erről valamit. Amikor az istentisztelet elején dicsértük az Urat, énekeltünk Neki, ez nagyszerű kifejeződése a hitünknek. Olyan érdekes, hogy bárhol a történelemben – Oroszország, Skócia, USA, Dél-Amerika… – bárhol, ha volt ébredés, akkor volt ének. Akkor volt dicsőítés.
Lehet, hogy ez nem fekszik neked annyira. Sosem gondolkoztál még azon, hogy benevezel egy tehetségkutató show-ba :-), mert van önkritikád, és azt mondod: „Nem! Én nem ez vagyok.” Hadd bátorítsalak azonban: Kimondani! Az ének nagyszerű dolog erre. Az imádat, a dicséret gyönyörű kifejeződés. Miért? Azért, mert megszabadultam.
Megszabadultam, és van miről énekelnem. Nem vagyok tökéletes, nem vagyok jó az éneklésben sem, de nem baj. Hanem Őt dicsérni! Sokszor azt gondolom, fontos az, hogy elég egyszerűek legyünk. Ha van egy hosszú listám arról, hogy miért legyek negatív, akkor a kérdés ez: El tudom-e engedni? El tudom dobni a negativitásomat? Le tudom-e cserélni egy egyszerű örömteli dallal? „Ez az a nap!” „Aj, de hülye vagy!” – ilyen az egész légkör. – „Legyél észnél! Térj észhez! Ne felejtsd el a listádat! Tartsd magad előtt! Ne a dalszöveget nézd! Nézd a listát!”
Le tudom-e cserélni egy egyszerű és örömteli dalra? „Dicsérlek Uram. Áldalak Téged.” Vagy épp egy komoly és áhítatos dalra? „Áldott legyen az Úr neve…” „A bőségben és a nehézségben Téged foglak áldani. El vagyok kötelezve Melletted. Nincs kétség a szívemben.”
„Nem azért nem éneklem, mert nem tudok énekelni, hanem azért nem, mert van egy listám. Mi van, ha még rosszabb lesz? Mi van, ha nem is úgy lesz?” Annyira jó csak venni egy dalt, ami Őrá összpontosít! Őt imádom: „Szent, szent, szent az Úr!” Őt imádom. Lecserélni az egyiket a másikért. Azt gondolom, időnként nagyon fontos, hogy elég egyszerű legyek ahhoz, hogy eldobjam az összes aggodalmam, az összes negativitásom, az összes megszokottságom, és egyszerűen csak dicsérjem Őt és énekeljek. Nem számít más!
Egyszer, amikor énekeltem, a feleségem mellettem volt – ő tud énekelni –, egyszer csak nekiállt kuncogni. „Mi van?” „Szerintem ez három dal volt egyben.” 🙂 Rendben! Nagy ügy! Nekem nagy örömöm van. Nekem háromszor annyi örömöm van minden dalban. 🙂 „Uram! Az asszony, akit Te adtál…”
Ha ez a dal szeretettel teli és hálás kifejeződése a szabadulásom örömének, akkor a többi nem érdekel. Akkor a többi nem érdekel, és Őt áldom. Zsolt 98:4 Ujjongj az Úrnak! Az angol fordítás (KJV) szerint: Csapjatok örömteli zajt az Úrnak! Annyira tetszik ez! Mit jelent? Olyasmi, mint amikor elmész Karádra, ott vannak a roma atyafiak, és kanalaznak, azaz kanállal verik a ritmust. Halleluja! Egyetértek.
Úgy vagyok ezzel, hogy amikor itt vagyunk és dicsérjük az Urat – nem fogjuk kötelezővé tenni, nem kell távol maradni emiatt 🙂 –, bátorítalak, nyugodtan lehet táncolni. Van mire. Bátorítalak! Legyen öröm, és fejezd ki azt Istennek. Miért? Mert a megvallásunk, megvallani az igazságot, ez jelentős az életünkben. Ez nem jelenti azt, hogy butuskák vagyunk. Van egy sztereotípia a keresztényről, hogy mínuszos az IQ-ja. 🙂
Ez arról szól, hogy hajlandó vagyok egyszerű lenni. Elég egyszerű ahhoz, hogy tudjam: van okom hálásnak lenni. Mert ha elég komplikáltan élem az életem, akkor nem lesz okom a hálára. Akkor nem lesz okom az énekre, akkor nem lesz okom megvallani. Csak belegondolok: „Ó, Uram, annyira hálás vagyok! A szabadításod öröme az életünkben – dicsőség Neked ezért!” Mindig van okunk, hogy negatívak legyünk, de mindig van okunk arra is, hogy hálásak legyünk egészen őrült helyzetekben.
Emlékszem egy történetre. Hívők voltak Szibériában munkatáborban, ami gyakorlatilag koncentrációs tábor. Bányában dolgoztak. Nem imádhatták az Urat, emiatt büntették volna őket. Volt a bányának egy olyan aknája, ami életveszélyes volt, bármikor bedőlhetett, be is dőlt néhányszor. Ők bementek oda, mert oda senki nem követte őket. Ott imádták az Urat. Hálát adtak, és megosztották az Igét. Örömük volt.
„Én itt vagyok a gyülekezetben. Van rajtam szép ruha. Van egy ember, aki nem utál. Egész jó az élet… Jaj, leettem a ruhámat. Aaa… Leejtem a kezem, és feljön a lista: az élet nyomorult. Uram, miért gyűlölsz engem ennyire?” Figyelj! Olyan könnyű ez, nem? Könnyű belebotlani valami nevetséges ügybe, és negatívnak lenni. Arra gondolok, hogy hány emberrel történik meg? Beül az autójába, elindul istentiszteletre, szellemi, és mire ideér, már másik módon van fenn a keze. 🙂 Már az öklét rázza. Aztán már nincs is fenn a keze. 🙁
Van gyengeségünk, van problémánk, de van miért hálásnak lenni! Mert Isten elvégezte ezt a munkát. Ha megnézed Mózesnek az énekét – Mózes nem volt butuska –, nagyszerű tartalma van. Amit mond, az igaz, nem hazugság, és az egész hálaadás, Zsolt 103:2. Az egész hálaadás. Így élni az életünket – ez annyira csodálatos.
Jel 2:4-ben Jézus azt mondja Efézusnak: Nektek volt első szeretetetek. Volt szeretet, ami az első szeretet volt. Kicsit hasonlíthatnánk ehhez: „Megtértem! Szeretlek Uram! A Tiéd vagyok, Te az enyém, egyszer s mindenkorra. Semmi nem választ el minket. Még a halál sem. Te az enyém, én a Tiéd. Ez így van. Nagyszerű!” Első szeretet, első öröm, első hála. … Aztán elmúlik.
Az efézusiak jól csinálták a dolgokat. Jól tanítottak, helyesen bántak minden helyzettel, de nem volt bennük ez a szeretet, és 1Kor 13:2 ez értéktelen. 1Kor 8:1 az ismeret szeretet nélkül, az ismeret szolgálat nélkül, az ismeret hála nélkül, az ismeret öröm nélkül, ez megfojtja az életet. Ez nem működik.
Kicsit olyan érzés, hogy szinte kétféle hívő van. Van az új és éretlen hívő: Halleluja! Isten jó!… A másik oldal a búval bélelt keresztény, az érett keresztény, akit ecetbe kereszteltek. 🙂 Amikor az új kereszténynek nagy öröme van, az „érett” hívő odajön hozzá, és mond neki valamit, ami „nagyon bátorító”: „Csak várj! Majd meglátod.”; akkor az új hívő azt mondja: „Fúúú! Úgy szeretnék olyan lenni, mint te. Minden vágyam, hogy az öröm egyszer csak eltűnjön. Erről álmodom.”
Gal 5:22 az öröm a Szent Szellemnek az egyik gyümölcse az életünkben. Mi az, ami elfojtja? Mi az, ami megöli?
Hadd mondjak egy fontos dolgot. Első szeretet, nagy érzelmek… Hálásak vagyunk érte, amikor megvannak. Értenünk kell azonban, hogy az érzelmek nem tartanak örökre. Nem is arra lettek kitalálva. Az érzelmek nem fognak minket továbbvinni végestelen végig.
El fog jönni a nap, hogy nem fogom úgy érezni, hogy jönni akarok gyülekezetbe. Akkor Isten azt fogja mondani: Tényleg az érzelmeid vezetnek? Egyszer csak nem érzem úgy, hogy meg tudok bocsájtani. Isten azt kérdezi: „Na, mi vezet téged? Az érzelmeid, vagy az Igém? Dönts! Dönts, hogy melyik vezet téged.” Nem erre lettek kitalálva az érzelmek, hogy végigvigyenek az életben. Nem számít, hogy a romantikus filmben meddig bírják a hegedűszólót. Nem tart örökké.
Mát 17:4-ben fenn voltak a hegyen, és Péter azt mondta: „Ó, Uram, hadd építsek itt három sátrat. Csak lakjunk itt örökre.” Istennek nem ez volt a terve. Hanem le kellett menni a völgybe, ahol a problémák voltak, és ahol a szolgálat volt. Az is a növekedés helye volt. Nem az volt Istennek a terve, hogy ott éljék le az életüket.
Úgyhogy a gondolat ez, hogy menjünk tovább. Ne az ismeret legyen a fókuszban, hanem legyen egyensúly, hanem legyen dicsőítés. A jobb teológia könyvek azt mondják, hogy ha a teológia, amikor tanulmányozod, nem vezet arra, hogy dicsérd Istent, akkor a teológia nem érte el a célját. Mert az a célja, hogy dicsérd az Urat. Az ismeret, amit kaptam, az arra való, hogy Őt imádjam, hogy kifejezzem az örömöm, hogy hálát adjak.
Vagy a közösség. Nagyon bírom a közösséget, szeretem a barátaimat, élvezem, hogy kommunikálunk szellemben. Ha viszont elzabálja a bibliatanulmányozásom idejét, vagy a sebeim nyalogatásával foglalom el magam ahelyett, hogy néznék Jézusra, Zsid 12:2, akkor nem megfelelő az egyensúly.
Az új életben van öröm. Legyen öröm! Fejezzük ki az örömünket. Legyen ez része az életünknek! Könnyű helyzetekben és nehéz helyzetekben. Pál a szolgálata vége felé ApCsel 20:24-ben azt mondja: Semmit nem tartok túl nagy árnak. Mit mond? „Bármit megtennék, hogy elvégezzem a futásomat.” Ezt mondja? „Bármit megtennék, hogy a célba érjek. Bármit feláldoznék, csak hogy átszakíthassam a célszalagot, és benn vagyok! Megvan!” Nem! Nem ezt mondja.
Azt mondja: „Bármit megtennék, hogy örömmel végezzem el a futásomat.” Elkészül a célfotó, és öröm van a szívemben, mosoly van az arcomon! Dicsőség az Úrnak! Ezt akarom, hogy megmaradjon életem végéig. Nem akarok búval bélelt keresztény lenni. Nem akarok megsavanyodni.
Bátorítalak, hogy fejezd ki a hitedet, hogy valld meg az igazságot, hogy fordulj vissza Isten ígéreteihez, hogy énekelj Neki. Ha nem tudod a dalszöveget, csinálj valamit. Csak dicsérd Őt! Legyen igaz, legyen tartalma, legyen szeretet benne, legyen hála benne, és rendben van. Legyen ez az életünkben, dicsérjük Őt, adjunk hálát Neki, imádjuk Őt, és valljuk meg a hitünket, ahogy Mózes és Mirjám tették. Ez része az új életünknek.
Mennyei Atyánk! Köszönjük Neked a Te Fiadat! Köszönjük ezt az új életet. Köszönjük, hogy ebben az új életben mindig van valami, amiért hálásak lehetünk. Adsz dolgokat, amik történnek, áldásokat, gondoskodást. Köszönjük Istenünk! Ugyanakkor, mindig visszatekinthetünk arra a legeslegnagyobb szabadításra, a Te munkádra a kereszten értünk. Halleluja, Jézus!
Ámen.