Ézs 53. fejezete tizenkét nagyszerű vers Krisztusról az Ószövetségben. Nem olyan régen P. Schaller beszélt a rejtélyről ebből a fejezetből. Arra gondoltam, hogy mennyire nagyszerű a Karácsony. Mondanék egy-két dolgot róla.
Mélyen éhezünk a rejtélyek után. Nem ez az egyetlen, amire éhezünk, de ugyanakkor fontos a számunkra. Érdekel az, amit tudhatok, meg akarom tanulni, amit meg lehet magyarázni, amit meg tudok érteni, ami logikus, de amikor megtanultam azt, amit tudni lehet, akkor utána azt kérdezem: „Rendben, hova tovább? Mi van ezen túl? Ezt értem. Most akkor hova megyünk tovább? Rendben, most akkor mi lesz?” Szeretnék túllépni ezen. Mi van ezen túl?
Azon gondolkodtam, hogy Hollywood is felfedezte ezt. A filmekben vannak elemek valamiről, amit nem tudsz. Rejtély. Van valami egy horrorfilmben, ami szörnyűbb, mint elképzelhetnéd. (Természetesen, mi nem nézünk horrorfilmeket. :-)) Rejtély egy hősről szóló filmben, hogy hova fejlődik az az ember. Aztán a rejtély, ami után leginkább éhezünk, a szeretetnek a rejtélye. Ha megnézed a nagysikerű filmeket, akkor látod, hogy mi az, amire az emberek éheznek, mert van bennük egy erőteljes elem, a szeretet eleme, a szerelem eleme; és ennek a rejtélye, amit nem lehet előre látni. Miért? Azért, mert éhezünk rá, mert vágyunk erre.
Mivel a legtöbb ember soha nem keresné Istennél a választ erre az éhségre, ezért megtaláljuk máshol, vagy megkeressük máshol. Ágyakban, bulikon, esetleg filmekben, munkahelyen, valamilyen klubban, rosszabb esetben a kocsmában. Aztán megtaláljuk a rejtélyt. Legalábbis azt hiszem, hogy megtaláltam. Nagyon időleges választ kapok, és az a problémám, hogy ez nem marad meg, és nem elégít meg.
Ez a fejezet, Ézs 53. mennyire nyilvánvalóan beszél Jézusról! Sok száz évvel Ő előtte annyira nyilvánvalóan beszél Őróla, hogy ki Ő, hogyan születik meg, milyen lesz, miért hal meg, hova temetik és mi az Ő jelentősége. Ezért olyan fontos nekünk az Ószövetség, mert annyira nyilvánvalóan mutat előre Krisztusra.
Az egyik megdöbbentő dolog:
Ézs 53:1 Ki hitte el, amit hallottunk, és az ÚR karja ki előtt lett nyilvánvaló?
„Ki hitte el?” Ez az egyik lenyűgöző dolog az emberiségben, hogy az emberek nem hiszik el, hogy Ő az. A zsidók az Ő korában nem hitték el, hogy Ő a Messiás. A rómaiak sem, a görögök sem, senki nem hitte el, hogy Ő a Megváltó, hogy Ő Isten. Senki nem hitte el. Ma is nagyon kevesen hiszik, hogy Ő a válasz.
Az emberek vágynak válaszra, de amikor azt mondod, hogy Jézus a válasz, akkor elhülyéskedik a dolgot. Amikor azt mondod, hogy Jézus a válasz, akkor azt felelik: „Ugyan már! Hagyjál engem békén! Egy pszichiáternél vagy egy filozófusnál van a válasz, vagy az egyik nagyszájú médiasztárnál… ezeknél van a válasz, mert náluk van hatalom, náluk van a pénz, náluk van az okoskodás.”
Úgyhogy Jézusnak az emberek találnak egy kényelmes sarkot, ahova bezárhatják, vagy egy kényelmes zsebet, amibe bedughatják. Azt mondják: „Jézus? Ő egy elképzelés. Jézus? Ő egy guru. Jézus egy tanító. Jézus egy jelkép. Jézus egy próféta.” – így eléggé lekicsinyítette Jézust, hogy beleférjen a zsebébe, és el tudja tenni. Aztán megpróbálja benntartani Őt. Még akkor is, ha próbál kijönni, vagy ha túl nagy, vagy ha túl nehéz ahhoz a kicsi helyhez.
Próbálják lekicsinyíteni, mert nincs kapcsolat, nem értik, nem látják. Lenyűgöz bennünket, hogy a magyar iskolákban 1Kor 13. része az irodalomórák tananyagának, kötelező, elolvassák és nem értik, és nem érinti meg az életüket. Hogyan?! 1Kor 13. Arról hónapokon át tudnék beszélni, és több mint húsz éve tanulom, de még nem értem! Annyi minden van benne!
Nem hiszik, nem értik, nem találják meg. Miért is?
Hát, vannak dolgok, amikre szívesen nézünk, mert tetszik. A karácsonyfadíszek szépek, erre szívesen nézek. A másik fa, a kereszt nem olyan szép, arra nem szívesen nézek.
Ézs 53:2b Nem volt neki alakja és ékessége. Néztünk rá, de ábrázata nem volt kívánatos.
Nem erős felépítésű sportoló volt, nem jó képességű harcos katona, nem valamilyen jól öltözött gazdag ember kellemes parfümökkel, hanem Krisztus. Krisztus egyszerű ács, kérges kézzel, és valószínűleg piszkos lábbal, ahogy járt a világban. Nem volt glória az Ő feje felett. Semmi ilyen nem volt, hanem „Nem volt neki alakja és ékessége. Néztünk rá, de ábrázata nem volt kívánatos.”
Az emberek azt mondják: ha választanom kell, inkább amoda nézek, nem pedig ide. Ledöbbent bennünket. Hogyan lehet ez? Tudjuk azonban, hogy – 2Kor 4:3-4 – ez szellemi dolog, ez szellemi vakság. Az Ellenség nem szeretné, ha az emberek látnák Őt.
Ézs 53:2a Úgy nőtt föl színe előtt, mint egy vesszőszál, mint gyökér a száraz földből.
Mint egy törékeny vesszőszál. Nagyon kis vékony vesszőszál, gyenge, lágy, törékeny. Ez a második lenyűgöző dolog, hogy körülnézünk a társadalmainkban, és a társadalmaink egyike sem épül Őrá. Mellesleg egy táradalom nem keresztény attól, hogy az egyháznak van politikai hatalma. Nyilván! Vagy ha az egyháznak sok pénze van, az nem teszi a társadalmat keresztény társadalommá.
Keresztény társadalom az lenne, amelyben a társadalom Jézusra épít, de ezt egyetlen társadalom sem teszi. A legjobb esetben a társadalmak elismerik Jézust, hogy Ő fontos, de nem építenek Őrá. Miért? Azért, mert Ő gyenge, Ő olyan, mint egy vesszőszál. Ő lágy, Ő törékeny egy értelemben. Ez a gyenge vesszőszál olyasvalami, ami eltörhet, amire nem lehet terhet rakni. Nem bírja el.
Tudod, hogy vagyunk? „Ha erős társadalmat akarok, ha erős családot akarok, akkor kemény szabályok kellenek, és még szabályok, és még több szabály. Amikor már mindenki vigyázban áll, akkor elmondom a maradék szabályokat. Majd rendbe teszem a dolgokat, és így fog működni. Akkor erős lesz a családunk, mert megvannak a szabályok, és azok szabják meg.”
Annyira el vagyunk tévedve azonban! Mert igazán a szeretetre alapozott gyengédség, és aztán ugyanígy, a szeretetre alapozott következetesség – mindkettőre szükségem van a társadalomban, a kapcsolataimban, a családomban. Ha a családomat úgy építem, hogy szabályok és szabályok és szabályok… és erről szól az egész, akkor azt hiszem, hogy erős lesz, de nem. Nem! Szeretetre van szükség!
Amikor Jézus eljött, akkor először annyira gyenge volt! Nem volt erős. Időnként annyira gyenge volt. Lázár sírjánál sírt. „Hé! Nagy vezető nem sír! Vallásalapító nem sír! Az tudja mindig, hogy mit csinál! Miért sírna?” Ő azonban sírt. Mát 9-ben látta az embereket és megindult rajtuk. Fájdalom, szeretet volt a szívében. „Milyen Isten az ilyen?”
Vagy a kereszten! Szégyen és gyalázat. Átok, megvetés, elutasítottság, és nincs semmi ereje. Úgy tűnik. Gyenge. „Milyen Isten ez? Milyen Isten volna ez?” A válasz: mint egy gyenge vesszőszál. Ami nem túl erős.
Aztán a másik:
Luk 9:51 Ahogy közeledett felemeltetésének ideje, elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy,
Ézs 50-ben úgy mondja: olyanná tettem az arcomat, mint a kovakő. „Ha valami Nekem jön és megpróbál eltéríteni, akkor lehet, hogy lesz ott egy szikra, de megyek tovább. Megyek valahova.” Kemény. Jézus ez is volt, és az is volt. Gyenge és a másik oldalról annyira elkötelezett, annyira komoly, és annyira határozott. Tette az Atya akaratát.
Egy értelemben nagyon sokszor ez a gond az embereknek, hogy nem merünk gyengék lenni, és aztán nem tudjuk, hogyan kell erősnek lenni Isten akaratában. Nagyon sokan soha nem kötelezik el magukat igazán. „Rendben, járok Istennel, amíg könnyen megy. Rendben, járok Istennel, amíg jól megy, járok Istennel, amíg nem kényelmetlen.” Viszont nem mondja azt: „Megyek Ő utána, nyomulok Ő utána. Nem állok meg. Mindegy, mi történik, követni fogom Őt!”
Mert csak akkor tudom Őt így követni, ha megtaláltam Őt ebben a rejtélyben, ha – egy értelemben – látom a láthatatlant. Erre van szükségem. A kapcsolat rejtély Istennel. Ez az egyik rejtély az életünkben a kapcsolatom Istennel, a személyesség. Vagy: az Igének a mélysége az életemben, a Bibliának a mélysége az életemben – ez rejtély.
Vagy: Krisztus Testének az építése csodálatos dolog. Ezért mondjuk: húzódj közel!. Ezt úgy értjük: keresd Istent, és keresd a közösséget!. Mert ez az, ahol bátorodom Őbenne, ahol azt hallom, hogy van rejtély az életünkben.
Mindez olyan közel van hozzánk sokszor, de lehet, hogy mégis elmegyek mellette, lehet, hogy nem veszem észre, lehet, hogy a közelemben van, pusztán egy függöny mögött, de nem fordulok be, hogy megtaláljam. Kinyitom a Bibliámat, nézek valamit benne, és aztán közönyösen azt mondom, hogy rendben, és már be is csukom a Bibliámat. „Kösz, Uram. Megvolt a mai.” Mit szólunk azonban ahhoz, hogy olvasom, és aztán megkérdezem Istent: „Uram! Mit akarsz mondani nekem erről?” Megkérem Istent: Uram, tanítanál engem erre? Aztán lehet, hogy megkérdem a testvéremet: „Te olvastad ezt? Neked ez miről szól? Beszélgessünk róla.” – és tanulok valamit, és mélyebbre megyek, és megtalálom a rejtélyt.
Ugyanígy az imában. Olyan könnyen lehetek felszínes a dologban. Csak keresztülmegyek az imán. „Itt vannak az imakérések. Mennyei Atyám,…!” – és csak elsorolom, ledarálom. Kicsit olyan, mint a gyorsolvasó tanfolyam. Ez milyen ima? Isten azt mondja: „Mi lenne, ha kicsit „nyomulnál” a dologgal? Mi lenne, ha egy kicsit előre próbálnál menni?” Mi lenne, ha azt mondanád: „Akarok kicsit többet az imából. Kérlek Istenem, adj nekem!”
Ugyanígy a testvérekkel. Lehet azt mondani: „Hát ez csak a testvérem. Hát ez csak a gyülekezet.” Van-e viszont valami több ebben? Van-e ebben élet? Van-e ebben hit? Van-e ebben bizonyság? Lehet, csak annyi kell, hogy felteszem a kérdést: Van egy bizonyságod? Aztán lehet, hogy az lesz a legnagyobb áldás, amit ma – vagy ezen a héten, vagy ebben az évben – hallottam. Ám ha nem keresem ezt a rejtély, ha nem nyomulok rá, akkor elmegyek mellette, akkor nem veszem észre. Akkor azt mondom: Ááá, nincs itt semmi jelentős, nincs itt semmi különleges. Pedig tele van az életünk ezzel!
Amikor volt a csapat Veszprémben evangelizáción, édesanyám imádkozott a testvéréért, hogy valaki beszéljen vele. Aztán Mariann beszélt vele. Én arra gondoltam, hogy annyira tökéletes, hogy Mariann beszélt vele! Mert lehet, hogy valaki mást könnyen lerázott volna, de Mariann más! Mariann tudja kezelni a dolgokat. Arra gondoltam, hogy annyira tökéletes, hogy ő beszélt a nagybátyámmal. Ez olyan, hogy elmehetnék mellette, könnyen lehetek megszokott ezzel így: bementetek, énekeltetek,… és akkor mi van? Lehet így gondolkodni.
Lehetsz olyan, mint Ézs 53:1, hogy te ebbe a kategóriába tartozol: „Én ugyan nem hiszem el! Engem ugyan nem érdekel. Igen, hívő vagyok. Jézus élt, él… Igen, rendben, van örök életem, de ami a mindennapjaimat illeti, csak élem az életem, és nem csinálom meg azt, ami kényelmetlen, azért, hogy megtaláljam a rejtélyt.” Isten ments, hogy így legyünk! Mert körül vagyunk véve ezzel.
Az egyik evangelizáción leültem egy srác mellé, megszólítottam és nem akart beszélgetni. Hamar rájöttem, hogy külföldi, úgyhogy angolul beszéltem. Mondtam, hogy Isten keresi őt, és ezért vagyok én itt. Azt mondta, hagyjam békén. „Rendben, csak ennyit akarok elmondani: nem tudom, mennyi lehetőséged van, hogy halld ezt.” Aztán kiderült, hogy orosz. Úgyhogy oroszra váltottam. Ekkor mondta azt, hogyha nem megyek el, akkor meghalok.
– Figyelj! Csak annyit akarok mondani neked…
– Hagyd abba!
– Figyelj, nem erről szól. Isten szeret téged! – ekkor már nagyon mérges volt. – Figyelj! Semmi rosszat nem mondok neked, csak tudd, hogy Isten szeret téged és keres téged.
Ettől sem lett boldogabb, aztán végül elmentem onnan. Ám arra gondoltam, hogy leülhetett volna mellé másikunk is, valaki, aki nem beszél angolul, valaki, aki nem beszél oroszul, de Isten engem vitt oda, hogy beszéljek vele és elmondjam neki, – mert azt akarta, hogy személyes legyen.
Ezek kicsi dolgok, de Isten igenis jelen van az életünkben és vezet bennünket. Azt mondja nekünk: „Figyelj! Találd meg.” A rejtély sokszor nincs messze tőled, de lehet, hogy nem nyomulsz rá. Lehet, hogy nem mondod azt: „Hadd menjek keresztül a nyilvánvalón! Hadd tanuljam meg, hadd találjam meg a rejtettet, azt, amit Isten tartogat nekem.”
Ézs 53:4-6 ez a rejtély, hogy miért jött el, miért halt meg Jézus. Azért, mert annyira elveszettek voltunk. Mát 9:36 Jézus ránézett az emberekre, és olyanok voltak, mint a juhász nélkül való juhok. Mint a juhok juhász nélkül – ennél elveszettebb jószág nem sok van. Nem arra van kitalálva, hogy magában legyen. Annak juhász kell. Jézus megindult rajtunk. Rajtunk! Eljött értünk és fizetett értünk. Ez hatalmas rejtély, hogy valaki ennyire szeretne bennünket. Mi azt mondanánk: Miért tennéd?
Arra gondoltam, amikor valaki szerelmes. A szerelmesek ránéznek egymásra, én pedig hozok az egyiküknek egy anatómia könyvet és mutatom: „Mit nézel rajta? Csont, izmok, idegek, nyálkahártya, nyirokrendszer, bőr… Mit nézel a szempilláin? Az csak szőr!” Elvenné ez a varázslatot a dologból? Én szerintem nem. Mert nem tudod kimagyarázni. „Nem! Ő az én szerelmesem!” Több ez, mint az anatómia! Van valami nagyobb annál! Van valami gyönyörűbb annál! „Dumálhatsz, amennyit akarsz. Mutogathatod az anatómia könyvben. Elmagyarázhatod a hormonokat, meg a mindent, meg azt, hogy a szemei hogyan működnek, mi van bennük, mutathatsz keresztmetszetet, de ez nem változtat azon, hogy én belenézek, és látom őt, én szeretem őt.” Több ez, mint ami nyilvánvaló. Rejtély.
Ugyanígy van a testvéremmel. Sátán hoz nekem egy könyvet, amiben az összes hibája le van írva: „Nézd! Ezek az ő hibái, gondjai, problémái. Itt van mind neked.” Akkor mit mondok a testvéremről? „Igazad van. Ez is olyan, mint a többi.” Vagy ezt: Van valami több!
Az alkalom előtt ültem egy házaspárral, és azt mondták: az a pásztor – P. Jukka –, aki tanított a minap, annyira jó volt. Arra gondoltam, hogy látni a rejtélyt. Látni, hogy annak a pásztornak az életében ott van Isten, és használja őt.
Vagy a dicsőítés: nem csak a jó hangról szól, hanem a dicsőítő életéről és szeretetéről. Van valami több! Akkor jön az Ellenség, és hoz nekünk egy anatómia könyvet a gyülekezetünkről: Az alantas motivációk, amik megtalálhatóak a te helyi gyülekezetedben. Hagyod-e magad megrabolni? Megengeded-e, hogy megraboljon téged? Megengeded-e, hogy elvegyen tőled?
Megengeded-e, hogy megmagyarázza neked, hogy ez semmi, hogy ez tömegpszichózis, hogy ez bűntudat, hogy ez támogatókör, hogy ez olyan, mint az anonim alkoholisták, csak kicsit más? Megengeded-e? Mert ez az igazi rejtély, hogy mi – te és én – élhetünk ebben a rejtélyben: Istennek a valóságában 2013-ban, és 2014-ben… és tovább, ha Isten ad nekünk időt.
Ehhez azonban kell valami. Az, hogy ne elégedjek meg a helyes mozdulatsorokkal. Ne elégedjek meg a helyes szókinccsel. Ne elégedjek meg a helyes üdvözlésekkel: „Isten áldjon, testvérem!”, meg „Majd imádkozom érted.” Nincs baj ezzel, de ha ez csak egy viselkedés, ha ez pusztán egy vallás, akkor ne elégedjünk meg ezzel, hanem nyomuljunk túl rajta!
„Uram, van-e vigasztalásod a számomra?
Uram, kérlek!
Uram, tudnál-e nekem hűséget adni, mert én nem vagyok hűséges magamban?
Uram, tudnál nekem tisztaságot adni, mert én nem vagyok az magamban?
Uram, tudnál nekem meggyőződéseket adni, mert én magamtól elkerülöm azokat?
Uram, lehetne, hogy megtaláljalak?
Uram, lehetne, hogy szólj hozzám?
Uram, meszebb akarok menni az imámban.
Uram, tovább akarok jutni a közösségemben.”
A világot nem érdekli. „Ki hitt a mi tanításunknak?” Ez az ő dolguk, de mi van velünk? Mi ismerjük ezt a rejtélyt és járjunk ebben. Krisztus valóságának a rejtélyében, és ne engedjük magunkat megrabolni, hanem keressük, találjuk meg, nyomuljunk rá, és ne álljunk meg bármi nyamvadt kis akadálynál! Ámen.
Mennyei Atyánk! Köszönjük Neked! Hálásak vagyunk azért, hogy adta a Fiad újra meg újra. Ez elképeszt bennünket. Kérünk Téged, áldj meg minket a Te gondolataiddal továbbra is. Urunk, köszönjük, hogy ez a rejtély valós az életünkben. Az Ellenség megpróbálhat megrabolni, de nincs joga hozzá, mert Jézus, Te vagy a mi szerelmesünk, Te vagy az, Aki ismersz bennünket. Te vagy az, Aki közel vagy hozzánk, Te vagy az Isten, Aki az életünkben egyedül uralkodik. Istenünk, kérünk Téged, óvj meg minket, vezess minket, adj nekünk, mutasd meg nekünk ezt a rejtélyt újra meg újra!
Ámen.