Ez az írásrész Jézusról szól:
Luk 24:30-32 És lőn, mikor leült velök, a kenyeret vévén, megáldá, és megszegvén, nékik adá. És megnyilatkozának az ő szemeik, és megismerék őt; de ő eltünt előlük. És mondának egymásnak: Avagy nem gerjedezett-é a mi szívünk mi bennünk, mikor nékünk szóla az úton, és mikor magyarázá nékünk az írásokat?
P. Matti mesélte, hogy látott egy grúz filmet, és abban egy néni azt kérdezte valakitől:
– Ez az út a templomba vezet?
– Nem. – felelte az ember.
– Akkor mire jó ez az út? – kérdezett vissza a néni.
🙂 Ez a gondolatunk. Igazán érdekes ez a gondolat: Akkor mire jó, ha nem oda vezet? Egy értelemben azt mondhatnánk: „Járok az utamon, élem az életem, ha nem visz közelebb Istenhez, amit csinálok, akkor ugyan mire jó? Akkor ugyan mi haszna van?”
Ebben a három versben, amit elolvastunk, egy kései felismerést látunk. Éppen ezért ezt gyakran észrevesszük és belegondolunk: későn felismerni a lehetőséget, későn felismerni egy személyt, későn felismerni, hogy minek van itt az ideje, későn felismerni valamit, ami fontos lett volna. Ez a történet ilyen.
Utána azt mondják: „Nem gerjedezett bennünk a mi szívünk? Nem úgy volt, hogy izgatottak voltunk a szívünkben? Amikor beszélt hozzánk, akkor annyira megérintett, annyira valós volt, annyira törődött velünk! Annyira ismerős volt, de akkor nem vettem észre, csak utána.” Később, visszanézve: „Ó, te jó ég! Velem volt az ÚR.” – És megnyilatkozának az ő szemeik. Megismerik Krisztust, amikor megtöri velük a kenyeret, mint az utolsó vacsoránál tette. Megismerik Őt, de eltűnik a szemük elől.
Annyira érdekes ez nekünk! Erre gondoltam, hogy megyek végig az életemen, és lehet, hogy Isten vezet engem konkrétan, lépésről lépésre, kinyit előttem ajtókat, más ajtókat bezár előttem, és az egészet úgy élem meg: „Az életem kudarc, az életem csalódás. Hol van Isten? Miért nem adja meg, amit kérek?” Ez a veszély mindannyinknak megvan.
Mész egy úton, és mondhatod: „Ennek semmi értelme. Ennek semmi haszna. Ez nem vezet sehova.” Lehet, hogy Isten mindvégig, lépésről-lépésre vezet téged. Lehet, hogy a betegség, a tragédia – ne adj Isten –, az a bezárt ajtó nagyszerű lépés Isten tervében. Nekünk nem az adatott, hogy az életünk minden részlete felett hatalommal tudjunk dönteni.
Lehet, hogy ez nem teszik. Lehet, hogy nem ezt az üzenetet akartad hallani. Lehet, hogy azt szeretnéd hallani: Ha nagyon hiszed, akkor minden a tiéd. Ez azonban nem igaz. Ha nagyon hiszed, attól még az, ami nem Isten akarata, az nem lesz a tiéd.
Azt mondom, hogy nem ez adatott nekünk, hogy mindent eldönthessünk, hogy mindent meghatározhassunk, hogy mi ki tudjuk nyitni az összes ajtót magunk előtt, és mi dönthessük el, hogy mi lesz zárva előttünk. Nekünk ez adatott, hogy megismerjük az Ő jelenlétét, hogy felismerjük azt, hogy Ő velünk van, és járjunk abban.
Itt a titok: lehet, hogy épp az az ajtó, amit szerettél volna nyitva látni, zárva van előtted. Viszont ha felismered, hogy Isten veled van, és ha Vele jársz kéz a kézben, elmész a zárt ajtó előtt kéz a kézben Istennel, akkor hatalommal jársz, akkor tekintélyed van az életben. Nem arra, hogy kinyisd azt az ajtót, de hatalmad van arra, hogy továbbmenj.
Hatalmad van arra, hogy lásd Őt. Hatalmad van arra, hogy megbocsáss. Hatalmad van arra, hogy szabad légy. Hatalmad van arra, hogy örömöd legyen. Hatalmad van arra, hogy azt mond: igen, Uram, a Te akaratod jobb, mint az enyém. Nem nagyszerű hatalom ez? Nem csodálatos ez? Ez viszont olyan, amihez kell, hogy lássam Őt, kell, hogy keressem Őt. Kell, hogy találkozzam Vele.
Azon gondolkodtam: Minek vagyunk itt? Minek a gyülekezet? Mi a célja? Miért mondjuk, hogy fontos hallani az üzenetet? Miért mondjuk, hogy fontos a közösség? Az istentiszteletet megnézheted az interneten, de ott közösségben nem tudsz lenni. Miért mondjuk, hogy ez fontos? A válasz az, hogy a gyülekezet segít nekem látni az Ő jelenlétét. A gyülekezet segít nekem ráismerni Őrá, találkozni Vele a helyzetemben.
Nem az elveszettség érzése van bennem, hanem azt tudom mondani: „Rendben, Uram! Bezártál egy ajtót.” Lehet, hogy így jöttél be, hogy az ajtó, amit nyitva szerettél volna látni, zárva volt. Lehet, hogy a lány kikosarazott. Lehet, hogy közölték, az állásinterjú következő körére már nem hívnak be. Nem tudom, de ha megragadod a szívedben azt az igazságot, amit az Igéből kapunk, akkor járhatsz tovább a hatalommal, az élettel.
Ez nem motivációs beszéd. Hanem erről szól: nézzünk Krisztusra, emeld föl Krisztust a szívedben! Mi beszélhetünk itt Őróla, és beszélünk Őróla, Őt dicsérjük, Őt imádjuk, Őt prédikáljuk, Őt találjuk, amikor kinyitjuk az Igét; utána viszont te magad vagy, aki azt mondod a szívedben: „Uram, Te vagy az én Uram. Uram, Veled akarok járni. Uram, Te vagy a legfontosabb. Uram, Téged akarlak ismerni. Uram, látni akarlak Téged.”
Aztán ha ez megvan, akkor – ahogy mész az életben, lehet, hogy nagyon csalódott vagy –, de megismered Őt. Amikor ott van veled, akkor azt mondod: „Jézus! Itt vagy velem. Te zártad be az ajtót, vagy Te nyitottad meg, amelyiket nem akartam nyitva találni? Te voltál!” Nagy öröm így végigélni az életemet, így látni az életemet, így gondolkodni a szívemben. Ez annyira nagyszerű!
Mózes 2. könyvében Isten utasította Mózeséket, hogy építsék meg a Szent Hajlékot. Nagyon pontos leírást fog adni nekik, és azt mondja nekik jó előtte, hogy biztosan figyeljenek:
2Móz 25:9 Mindenestől úgy csináljátok, amint én megmutatom neked a hajléknak formáját, és annak minden edényeinek formáját.
Isten azt mondta nekik: „Nagyon figyelj arra, amit elmondok neked. Nagyon fontos, mert abból fogsz építkezni.” Ugyanez történik velünk, amikor magunkban tanulmányozzuk az Igét, elsősorban; amikor személyesen olvasod Isten Igéjét, elsősorban. Aztán másodsorban: amikor hallod az üzenetet az istentiszteleten, azt mondod: „Rendben, Uram! Szólj hozzám!”
Miért? Azért, hogy építkezni tudj abból, amit hallottál, hogy előreléphess annak alapján, hogy azt mondhasd: „Rendben, Uram, értem. Most kicsivel többet értek, most megláttam valamit. Köszönöm, Istenem. Hadd járjak ezzel. Kérlek, beszélj nekem még erről.” Ezért Péld 29:18 szükségem van látásra. Hadd mondjam így most: szükségem van, hogy lássam Őt. Arra, hogy lássam Krisztust, arra van szükségem. Mert akkor tudom, hogy merre tartsak.
Tudom, hogy milyen lépéseket tegyek, ha látom Őt. Ha Krisztus az, Aki előttem van, ha Őbenne gyönyörködöm, akkor Ő vezet engem, és azt mondja nekem: „Figyelj, merj megbocsájtani. Merj továbbmenni! Merj szeretni! Merj szolgálni. Ne félj! Nem kell féltékenynek lenni. Nem kell irigykedni, nem kell aggódni. Csak lépj tovább! Gyere Velem az egész úton.” Ezért hasznos a gyülekezet.
Találkoztunk az egyik rokonunkkal, egy asszonnyal ezen a hétvégén. A családjában hívőként élt hosszú éveken át, de a férje nem volt partner ebben. Aztán most találtak egy nagyszerű helyi gyülekezetet Nyíregyházán, ahol két éve laknak. A feleségem azt mondta: „Annyira látom, hogy kicserélődött. Annyira látom, hogy másként éli az életét. Olyan öröme, olyan szabadsága van!”
Miért? Azért, mert talált egy közösséget, egy helyi gyülekezetet, ahol Krisztus van felemelve, ahol Őbenne bátorodnak. Hívő volt azelőtt is? Persze. Nagyszerű hívő volt, de ugyanakkor ez hihetetlen bátorítás, hogy felemelik a szemem előtt Krisztust, hogy azt hallhatom a helyi gyülekezetemben, hogy Jézus Krisztus méltó arra, hogy kövessük. Méltó arra, hogy bízzunk Benne.
Méltó arra, hogy számítsunk Őrá életünk minden napján, és aztán életünk végén is. Ő fogni fogja a kezünket a halálunk napján is. A legnagyobb bűnünk napján is. A legnagyobb bukásunk napján is. Ez nagyszerű dolog, hogy van egy ilyen lehetőségem, hogy beülhetek az autómba, és azt mondom: „Az utam a gyülekezetbe vezet. Ez nagyszerű út. Így akarok menni. Így akarom csinálni.” Szükségem van az életembe arra, hogy lássak valamit, ami nagyobb.
Sok ember azt mondja: Van célom – üzleti célom vagy családi célom vagy oktatási célom – és ez az én nagy tervem az életemre. Ám az egész olyan, hogy fogok egy célt, ami kicsike, aztán beledugom a pumpát, felfújom, és azt remélem, hogy ha ez a cél kitölti az egész életemet, akkor az jelentőségteljesebb is lesz. Tudod, ez nem így van. Ha a pénzt fújom fel, és mostmár sokkal többről beszélek, attól az nem tölti meg jobban a szívemet. Nem számít, hogy mekkorára pumpálom a családom, a munkám, a karrierem, a sikerem, az nem tölti meg úgy a szívemet. Többre van szükségem.
Az első dolog, amit Isten mondott Mózesnek 2Móz 25:10-22 írásrészben, az a frigyláda. Ez az első dolog. Nem tudom, hogy ki hogyan gondolkodik, de szerintem sok ember úgy gondolkodna: „Előbb építsük meg a sátrat. Utána építsük meg a belső részeket. Azután vigyük be a dolgokat.” Isten azonban nem így írta le. Azt mondta: először a frigyláda.
Frigyláda az első. Ez Isten jelenlétéről, Istennel való személyes közösségről szólt. Isten azt mondta: „Ez az első. Tedd ezt előre. Ha előre teszed, akkor utána azt ki fog hatni, és az egész szent lesz. Az egész hajlék szent lesz.” Ez nagyszerű dolog az életünkben. Ha Isten jelenléte az első, a központi dolog a szívemben, akkor az békességet hoz minden területre. Nem számít, hogy hány területet teszek rendbe, az soha nem tesz középre semmit, ami gyönyörű.
Miért követjük Istent? Azért, mert új természetet kaptunk, 2Kor 5:17. Amikor Jézus Krisztusban hittünk, akkor új természetet kaptunk. Isten tett valamit belénk, ami mély, ami valós, és aztán azt mondta: „Látod, Én nem kívülről kezdem. Nem a cselekedeteidről beszélek, nem a viselkedéseidről szól, nem a szavaid az elsők. Nem ezek a lényeg, hanem belülről kezdjük, a szívedből. Aztán ezért járj Velem. Járj Velem!”
Neh 8:6 a nép azt mondta: ámen, ámen. Hallották Isten beszédét, és aztán azt mondták: ámen, ámen. Ez az, amiről beszélünk, hogy maradjon az a természet bennünk. Ez Isten természete, és ez a természet Őt keresi, és azt mondja: én Őt akarom látni, én Ő utána akarok menni. Nincs az a cél ebben a világban, amit elég nagyra pumpálhatnék, hogy megelégedett legyek vele.
Nem tudok egy embert olyan magasra emelni, egy jó barátot sem, egy szerelmet sem, egy gyereket sem, senkit nem tudok olyan nagyra, olyan magasra emelni, hogy az betöltsön mindent. Viszont ha Ő beszél hozzám, akkor azt mondom: ámen! Ez az, amit akarok. Hallom az Igét, és aztán a Szellemben azt felelem: ámen. Egyetértek.
„Istenem, elhívtál engem valami konkrét dologra?” Isten azt mondja: „Igen. Elhívtalak téged.” „Adtál nekem ajándékot?” „Igen, adtam neked ajándékot.” Akkor azt mondjuk a szívünkben: „Ámen. Járni akarok ebben.” Nem tudom, hogy mekkorának látszik, de nem ez számít. Hanem áment mondok, és aztán hatalommal járok az életemben. Ez az, ami számít igazán. Akkor látom Őt, és azt mondom: „Köszönöm, Uram. Ebben gyönyörködöm.”
Az elmúlt néhány istentiszteleten, volt egy-két alkalom, amikor beszéltem az Isten Igéje ébredésről. Hallottam néhány nagyszerű üzenetet P. Stevenstől. Nagyon felkavarta a szívem. Ezért beszéltem erről, mert annyira fontos. Igazából megint erről beszélek, hogy igent mondunk Isten Igéjére, és a szívünkben folytonos ébredés van. Újra meg újra felfrissülünk az Ő Igéjében. Aztán azt mondom: „Köszönöm, Uram. Hatalommal járok és élek. Ilyen egyszerű, hogy megyek az úton, és az előbb még azt hittem, hogy magányos vagyok, mert bezáródott az ajtó, de mostmár látom, hogy Te itt vagy velem, és akkor még annak a zárt ajtónak is értéke van.”
Mi itt nem a beletörődést tanítjuk, nem vagyunk sztoikusok, hanem azt mondjuk: Találjuk meg Istent! Ha megtaláltuk Őt, akkor minden más. Ámen.