P. Balázs Kornél: Minden forrásom Benned van
Jak 5:13 Szenved valaki közöttetek? Imádkozzék! Öröme van valakinek? Dicséretet énekeljen!
Nekem különleges ez a vers. Azért, mert olyan, mintha egy széles spektrum két vége lenne. Jakab arról beszél: ha valaki bajban van, vagy örül. Biztos vagy valamelyik állapotban, vagy épp a kettő között. 🙂 Nem tudom, hogy melyik nagyobb kihívás a hívő ember számára, bajban lenni; vagy örülni, amikor minden rendben van, amikor nincs baj.
A rövid gondolat annyi, hogy a keresztény élet lényege, hogy van egy forrásunk és van egy célunk. Vannak olyan hívők, akiknek van céljuk, de nincs forrásuk, és van olyan, aki tökéletesen tudja, mi a forrása, de nem tudja, hogy mi a célja az életének. Ez abban nyilvánul meg az életünkben, hogy ha mindent tudunk imává és hálaadássá formálni.
Csak legyél nagyon gyakorlati az életedben! Ne szakítsd szét az életedet! Ez nagyon fontos a bibliaiskolásoknak, hogy amit tanulnak négy év alatt, az ne csak gnózis legyen, hanem alkalmazott ismeret is. Ne csak olvasd Jak 5:13-at, hanem amikor baj van, akkor tényleg imádkozol-e?
A minap arra gondoltam, hogy mennyire hiányzik a böjt az életemből. Sokszor már nem tudok imádkozni. Voltál így, hogy nincs öröm az imádban? Hallottam valahol, hogy a böjt eltávolítja a világot az életünkből. Szerintem tudod, mire gondolok. Nehéz az ima. Azért, mert van valami a szívedben, egy fal. A böjt az valóban Istentől van.
A keresztény élet az, amikor képesek vagyunk mindent imává vagy hálaadássá fordítani. Ez az élet két végső szegmense. Ilyen egy gyülekezet. Ilyen Sepsiszentgyörgy, ilyen Paks, hogy vannak emberek, akik énekelnek, mert örülnek, és vannak emberek, akik szenvednek. Ez csak idő kérdése mindig, hogy ki milyen pillanatban van. Viszont minden hívőnek ugyanaz a forrása és ugyanaz a célja, és ez adja meg az egység alapját.
Azzal szeretnélek bátorítani, hogy éld egyszerűen az életet, és legyen epignózis, alkalmazott ismeret. Éljük meg az életünkben Jézus Krisztust, mert ennek van értelme. Ámen.
P. Kende: Hogyan kerüljük el a szellemi ürességet?
Ef 4:17-20 Ezt mondom, és bizonyságot teszek az Úrban, hogy többé ne járjatok úgy, ahogy a pogányok járnak elméjük hiábavalóságában. Értelmükre sötétség borult, és tudatlanságukban elidegenedtek az Isten szerinti élettől, amely szívük keménysége miatt van bennük, akiknek az erkölcsi érzékük eltompult, bujálkodásra adták magukat, és nyereségvágyból mindenféle tisztátalan dolgot elkövetnek. Ti azonban nem így tanultátok Krisztust
Ma reggel Isten beszélt a szívemhez erről, hogy mi mindent tett értünk Krisztus, amikor újjászülettünk. Az Alapok kurzuson is beszéltünk erről. Csak gondolj bele ebbe, hogy mit kaptál, amikor Krisztushoz jöttél.
Nagyon sokszor, nagyon könnyen nézünk azokra a dolgokra, amik hiányoznak, amik nincsenek meg az életünkben. Nagyon sokszor bátorít minket a környezetünk, a világunk, a reklámok, hogy gondolkodjunk azokról, amik nincsenek meg az életünkben. Egy idősebb hölgy jut az eszembe, aki nagyon keserűen mondta: „Én csak arra vágytam, hogy legyen egy férfi, aki őszintén és feltétel nélkül szeret engem. Olyan nagy dolog ez?” A válasz: Igen! Ő viszont nem így gondolta, hanem úgy érezte, hogy ez jár neki.
Persze amikor követelem ezt: „Szeress engem! Tisztelj engem! Viselkedj! Legyél tökéletes!” – ez nagyon megnehezíti a barátomnak, a házastársamnak, annak, akivel együtt szolgálunk, hogy ezt tegye. Olyan könnyű nézni azokra a dolgokra, amik hiányoznak, amikről úgy érzem, hogy hiányoznak, amik járnának nekem! Nem véletlen, hogy újra meg újra meg újra meg újra ezt találjuk a Bibliánkban:
Zsolt 103:2 Áldjad, én lelkem, az URat, és ne feledkezzél el semmi jótéteményéről!
„Mindazokat, amiket adott nekem, lelkem, ne feledd el!” Újra meg újra emlékezni rá, visszafordulni azokhoz, amiket Ő adott nekem, és hálaadással élni! Mert olyan könnyű fordítva gondolkodni. Fil 4:8 mindazok, amik tiszták, amik jó hírűek, ezekről gondolkodjatok. „Pásztor! Nem tudod, milyen nehéz az életem.” Én nem látom, hogy a Bibliám azt mondaná, hogy amikor az életed jó, akkor gondolkodj azokról, amik tiszták, amik jó hírűek, tiszteletre méltóak… Nem ezt mondja.
Nem azt mondja, hogy amikor az élet könnyű, akkor gondolkodj az erényes dolgokról, hogy amikor sok a barátod, akkor nyilatkozz pozitívan. Nem! Nem ezt mondja, hanem azt, hogy gondolkodj erről, forgasd ezt a szívedben. Miért? Úgy hiszem, hogy azért, mert Isten meg akar védeni minket a keserűség gyökerétől. Isten meg akar védeni minket attól, hogy csak természetileg menjek és éljem az életem.
Egész őszintén, komolyan: Mennyire hajlamosak vagyunk ostobának lenni! Mennyire könnyen gondolkodunk így: „Nekem ez jár! Nekem ez kell! Nekem az kell!”; és nézek a hiányra, és nézek arra, hogy mi nincs, ki vert át, ki csapott be, ki hagyott el, ki támadott hátba… Mennyire könnyű erre nézni! Aztán igazán nem számít, hogy – Jer 17. – az életem rendben van-e vagy sem, mégis úgy érzem, hogy nincs semmiből merítenem.
Nekünk van egy forrásunk, Zsolt 87:7. Ott azt mondja Istennek: minden forrásom Tebenned van. Zsolt 121:1 Felnézek a hegyekre: Honnan jön az én segítségem? A hegyekről? Nem! Felnézek a barátomra, onnan jön a segítségem? Nem! Ránézek a házastársamra, onnan jön az én segítségem? Nem! Felnézek egy politikusra, tőle jön az én segítségem? Nem, nem! Az én segítségem az Úrtól van.
Ezért mondja nekünk Isten: „Figyelj! Gondolkodj azokról, amik tiszták, amik értékesek, amik drágák, amik igazán megáldanak minket, amik vezetnek minket, amik szolgálnak felénk.” Ezért mondja nekünk, hogy erősödjön meg a szívünk Isten valóságában. Amit úgy mond Zsid 13:9-ben, hogy erősödjön meg a szívünk a kegyelemben.
Mi mindent adott nekünk Jézus? Gondolj bele, csak sorolhatnánk ezeket, hogy amikor megtértünk, mennyit kaptunk! Mondjunk egyet.
Kol 1:13 aki kiragadott minket a sötétség hatalmából, és átvitt az ő szeretett Fiának országába.
Amikor hittünk, átvitt minket a sötétség országából az Ő szeretett Fiának az országába.
Fil 3:20 Mert a mi polgárságunk a mennyben van, ahonnan a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk,
A görögben a polgárságra használt szó valóban állampolgárságot jelent. Amikor megtértél, amikor Jézusra bíztad az életed, akkor mennyei állampolgárságot kaptál, azt olvassuk itt.
Két gondolat. Az egyik, hogy a Revideált Károli Bibliában Kol 1:13-ban azt mondja: kiragadott minket. Mintegy akció, kiragadott minket. Isten kirántott minket, szinte az utolsó pillanatban kihúzott a tűzből. Mint a tűzből kikapott üszök, amikor Jósuáról beszél, Zak 3., Isten kikapott minket az ítéletből. Mennyire gyönyörű ez! És áttett minket az Ő szeretett Fiának az országába. Itt lehet növekedésünk, gyümölcsözésünk, életünk.
A másik, hogy mennyei állampolgárságot kaptunk. Emlékszel arra, amikor még az útlevelünk nem volt túl jó arra, hogy utazzunk vele? Én emlékszem. Aztán megkaptuk az új útlevelet, és bele volt írva: Ez az útlevél a világ összes országába érvényes. Ez mekkora csoda volt! Nekem nagyon nagy dolog volt. „Tyű! Tényleg?!” Isten adott nekünk mennyei állampolgárságot, bemenetelt oda, ahova nem mehet be ember a saját erejéből. Jézus Krisztus miatt bemehetünk. Jogunk van oda, szabadságunk van rá. Mennyire nagyszerű gondolkodni ezekről, a szívünkben forgatni ezeket!
2Kor 5:17 – talán az egyik legismertebb versünk:
2Kor 5:17 Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, íme, újjá lett minden.
Jézus Krisztusban minden újjá lett! Nem vagyunk unottak ezzel, hanem azt mondani: „Ó, igen! Mennyire gyönyörű! Mennyire hatalmas, hogy Jézusban minden újjá lett!” Hogyan? Úgy, hogy a szívemen dolgozott Isten. Eféz 4-ben, ahonnan elindultunk, azt olvassuk a 17-18. versben, hogy két út létezik. Az egyik a hibavalóság útja.
Ezek a versek egy felhívás. Pál azt mondja: arra hívlak titeket, felszólítalak titeket, hogy ne járjatok a másik úton. Akik újjá vagytok születve, akik hívők vagytok Jézusban, ne járjatok az elmétek hiábavalóságában. Mit mond el nekem ez? Azt, hogy az az út nagyon is rendelkezésemre áll. Nagyon könnyen mehetnék arra. Pál azt mondja: ne éljetek úgy, ne járjatok úgy, mint a pogányok.
Tudtommal én nem vagyok zsidó. Pogány vagyok. Mit jelent ez mégis? Van közös kultúránk: „Istent nem lehet megismerni. Isten távol van. A keresztény élet lehetetlen. A Biblia az öregasszonyoknak van.” Ezek ostoba gondolatok, amikkel tele van a kultúránk. Pál azt mondja: „Figyelj! Ez az út nagyon is lehetséges számodra. Ez hiábavaló út.” Ez a hiábavalóság – a görögben mataiotesz – azt jelenti, hogy üres. Üres! Üres, mint amikor azt hiszed, hogy a gyermek ott van a babakocsiban, belenézel, és nincs ott a gyerek. Szívroham van ebből! „Hol a gyermek? Hova mászott el? Mit történt? Nincs benne!” Ilyen ez.
Pál azt mondja: az az élet üres. Csak hozzászoktunk. Nem olyan: „Az előbb még ott volt a gyerek. Hol a gyerek?”; hanem az az érzésünk, hogy sosem volt gyerek. Hozzászoktunk a dologhoz. Nincs rendben a kép. Nincs rendben, hogy hiábavaló az emberi élet, de megszoktuk. Azért könnyen járunk azon az úton. Észre sem vesszük, hogy menyire üres, mennyire ostoba, mennyire visszataszító! Mennyire nem lehetséges út az emberi szív számára! Ha azon az úton járok, ha a hiábavalóságban élek, akkor bizonyosan keserű lesz a szívem. Bizonyosan! Biztos lehetek benne.
Ez a gondolat azonban annyira fontos nekünk, felismerni, hogy van másik út. Létezik másik út! Ez a másik dolog, ami világos. Pál arra hív minket, hogy járjunk egy másik úton. Amikor 1Móz 3-ban az ember elbukott, az átoknak a legszörnyűbb része ez: porból vétettél, ezért porba térsz vissza, és minden, amit csinálsz, az porrá válik. Hiábavaló! Erőlködhetsz, dolgozhatsz, építhetsz.
Egyszer valaki megépítette ezt az épületet, nagy teljesítmény volt, de egy nap ez az épület porrá lesz. Írsz egy software-t, valaki írni fog egy jobbat. Feltalálsz valamit, valaki más fel fog találni valamit, ami jobb. Ez meg fog történni. Egy nap az egész semmivé lesz. Megmentesz egy bálnát, aztán egyszer csak megdöglik így is, úgy is. Elodázhatod kicsit a dolgot, de attól még megdöglik egyszer, sajnálom. Persze, megmentheted, engem nem zavar, de egy nap úgyis semmivé lesz. Róm 8:20 a teremtett világ, az egész hiábavalóság alá van vetve. Az egész! Úgyhogy csinálhatsz sok gyönyörű, nagy dolgot ebben a világban, de semmivé lesz.
A miénk azonban nem a reménytelenség üzenete. Éppen fordítva! Ef 1:18 „Hívők! Ismerjétek fel, hogy mi az Ő elhívásának a reménysége!” Van reménységünk hívőkként. Van elhívásunk, és abban van reménység. Lehet, hogy megyek keresztül az életemen, dolgozom egy gyárban, vagy egy iskolában, vagy takarítok valakinél, vagy angolt tanítok, vagy vezetek egy vállalkozást… teljesen mindegy, de az egész nem tűnik nagyon értékesnek. Mi értéke van ennek?
Akkor nézzünk az elhívásunkra, és ismerjük fel, hogy van valami, amiben örök remény van, ami nem reménytelen, és ez Krisztusnak az elhívása az életünkben. 1Kor 9-ben azt mondja, hogy aki vet, annak reménységben kell vetnie. Reménységben kell vetni! Ez a gondolat az, ahogy élnünk kell az életet. Az ember azonban csalódik, és aztán azt mondja: „Nincs remény. Úgysem sikerül. Úgyis rosszul fog menni.” Aztán az ember keserű lesz. Ez történik a szívünkkel.
Ezt olvassuk Ef 4:18-ban, hogy a szívük megkeményedik. A görög szó a poroszisz, ebből ered a porózus szavunk. Ami igazán eredetileg orvosi szó, és azt jelenti: megkeményedett, rideg. Ilyenné válik a szívem, megkeményedik, és könnyen eltörik. Megkeményedik, és könnyen tönkreteszik. Miért? Mert szem elől tévesztem a reményt, mert elveszítem azt, ami megtartaná az örömöt az életemben.
Ez így történik. Nézek Krisztusra, Ő az én örömöm, Ő az én reménységem; aztán lesz egy barátom. Nagyon élvezzük, hála Istennek ezért, van közösségünk. Élvezzük a dolgot, beszélgetünk. Szeretjük ezt, de mi történhet? Megtörténhet, hogy leveszem a szemem, és már nem azt mondom, hogy minden forrásom Őbenne van, hanem részben a barátomra támaszkodom az életben, ő az én forrásom.
Lehet, hogy a jó munkámból merítem az önképemet, hogy sikereket érünk el, sok pénzt keresünk. Amivel nincs semmi baj, de ha az válik a forrásommá, jaj, nekem, mert előbb utóbb rá fogok jönni, hogy ebben nincs igazi reménység. Aztán a csalódásom keserűvé tesz engem, megkeményíti a szívemet. Ez fontos a szívünkkel kapcsolatban.
Hadd mondjak valamit Mát 13-ból. Vigyázzunk a szívünkre! Ez drága dolog. Nyilván, amikor hallgatjuk az oktatási rendszert, akkor az azt mondja nekünk: az agyad értékes. Amikor nézzük a reklámokat: a pénztárcád az értékes. Ha valaki ágyba akar bújni veled, akkor mindent értékesnek mond, de nem arra gondol igazán. Valami másra gondolnak. Isten azt mondja nekünk: vigyázz a szívedre. Péld 4:23 őrizd meg a szívedet teljes állhatatossággal. Legyél buzgó ebben a dologban. Ne engedj be bármit! Miért?
Mát 13:15 Megkövéredett ennek a népnek a szíve,…
Ez azt jelenti, hogy megvastagodott, elhízott a szívük. Ez egy elzsírosodott romlás a szívben. Ez megtörténhet az életemben. Amikor ez megtörténik, akkor az hatással van minden másra. Azt olvassuk:
Mát 13:15 … és fülükkel nehezen hallanak, szemüket behunyták, hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek, és meg ne térjenek, és én meg ne gyógyítsam őket.
Mi ez az elzsírosodás? Az elzsírosodás az életemben lehet lustaság, amikor azt mondom: „Én lehetek passzív. Lehetek passzív, nem kell vigyáznom. Rendben van az élet.” Ez könnyen megy, nagyon megy. Vigyázz ezzel! Mert a szívünk elhízik. Aztán nem veszem észre, hogy Isten meg akar érinteni. Isten meg akarja érinteni a szívemet, de nem ér át a zsíron, a kövérjén, ami nem a megfelelő helyen van. A szívem körül furcsa védelem van, ami „megvéd” Istentől, Akinek szabadsága kellene legyen arra, hogy megérintsen engem.
Ugyanez a kényelemszeretet. Vagy egy másik a büszkeség, amikor az ember felfuvalkodik, és a szíve elhízik ebben. Aztán Isten nem tudja megérinteni. Emlékszel Nebukkadnecarra Dániel könyvében? Isten elmondta neki, hogy mi fog történni. Figyelmeztette: Mindent el fogsz veszíteni, ha megmaradsz a büszkeségedben. Dániel elmagyarázta neki. Mit csinált a király? Megmaradt a büszkeségében. Miért? Szíve megkövéredett, és Isten nem tudta megérinteni, és nem tudta azt mondani: „Te jó ég! Akkor megalázom magam, és megtérek. Helyreállok. Nem akarok elveszíteni mindent.” Isten figyelmeztette őt. Velünk is így van.
Hadd mondjak még egyet, a félelem. Mát 24:12-ben figyelmeztet minket: „Vigyázz! Vigyázz a félelemmel.” A dolgok, amik körülötted történnek – háború van, ebola van, bevándorlás van, elszegényedés van, kivándorlás van – vigyázz ezzel! Ne élj félelemben! Ez fontos nekünk. Vigyázz, mert megtörténhet, hogy annyi félni valód van, hogy megkeményíted a szíved, és azt gondolod, hogy valahogy mégis megmarad a szeretet, megmarad a reménység, megmarad Istennek az érintése. Ez azon múlik, ott dől el, hogy az üres úton, a hiábavalóság útján jársz-e, vagy azon, amire Isten elhívott.
A szívemnél dől el. Figyelj, ha a szívem be van állva bizonyos irányba, az meghatározza, hogy hogyan látom, hogyan érzékelem a dolgokat. Ezt olvassuk itt. A szívük megkövéredett, úgyhogy a fülük nem jól hall, nehezen hallanak – ezt jelenti, hogy nehéz a hallásra –, aztán azt mondja, hogy a szemüket lecsukták. Lehunyták a szemüket. A szívük állapota meghatározta, hogy hallottak-e, láttak-e.
Megtörténhet, hogy hallok valakit prédikálni, de a szívem büszke, úgyhogy: Hát, nem mondott semmi értékeset. A másik azt mondja: Ez volt a legjobb üzenet, amit egy hónapon belül hallottam! Mi a különbség köztem és a másik ember között? Az, hogy a szívem elhízása meghatározta, hogy hogyan látok, és hogyan hallok. Vagyis, hogyan nem látok és nem hallok.
Gondolkodhatsz így, amint jársz az elhívásodban az évek alatt: Jaj, de unalmas Istennel járni! Akkor kétfelé mehetsz. Az egyik ez: „Kell nekem valami új! Tűzijátékot akarok! Bulit akarok! Pásztor, légy szíves táncolj a színpadon. Csinálj valamit, lepj meg engem! A te dolgod.” A másik lehetőség: Ha így nem hallok és így nem látok, akkor nem lehet, hogy valami baj van a szívemmel? Aztán felfrissülni és megújulni a szívben, és visszatekinteni a reménységre. Mert különben mindent azon a módon fogsz látni. Erre annyira hajlamosak vagyunk!
Hadd mondjak egy példát. Emlékszem, egyszer Fehérváron voltunk a gyülekezetben. Volt ott egy baloldali újság, felvettem és kezdtem olvasni. Olvasgattam a híreket, mert régen olvastam már. Jött egy ember, és meglátta a kezemben az újságot, amit olvastam, rám nézett, és tudta, hogy „vörös” vagyok. Tudta! 🙂 Hát, nem is tévedhetne nagyobbat.
Mi volt a hiba? A szívében neki a politika volt a nagy dolog. „Az életben az a nagy dolog. Nyilván. Mi más számít? A hatalom, az számít, nem?” Amikor rám nézett, akkor ennek alapján értelmezte, amit látott. Ugyanez lehet velem is annyira könnyen, hogy ránézek, és megítélem a dolgot. Miért? Mert a szívem meg van kövéredve. Ez befolyásolja azt, ahogy látom a dolgokat. Ezért beszél nekünk erről Isten, hogy gondolkodjunk helyesen, lássunk helyesen.
Hadd mondjak egy példát. 1Móz 39-ben Józsefnek mennyire volt rossz a helyzete? A szeretett fiúból átment rabszolgába. Egy pillanat alatt átment rabszolgába. Mi történt az életében? Minden darabokra hullott. A rabszolgaságból nem jön ki az ember. Lehet, láttál ilyet valami romantikus filmben, de nem volt igaz. A rabszolgaságból nem jön ki az ember. Hanem felfordul egy nehéz munka közben, ez lesz a sorsa. Ez várt Józsefre.
Mit csinált József? Amikor megnézzük az élete végét – 1Móz 50. –, akkor látjuk, hogy ő még mindig reménnyel és szeretettel gondolkodik. Hogyan? Miért? Hogyan lehetséges? A válasz szerintem az, hogy ő nem vesztette szem elől Istennek az ígéreteit. Isten ígért neki dolgokat, látomásokat és ígéreteket adott neki. József nem tévesztette szem elől. Azt mondta: Most nem látom, de tudom, hogy igazak. Ragaszkodott ahhoz, amit Isten adott neki. Nem engedte el azokat.
Nem engedte el a reménységet. Nem emberektől várt. A testvérei elárulták, eladták rabszolgának. Az emberek, akiben bízott volna maga körül, azokban nem bízhatott. Aztán hova nézett? Istenre nézett, bízott és reménykedett. Azt mondta a szívében: „Minden forrásom Tebenned van, Isten. Nincs más, akire számíthatok.”
Aztán 1Móz 40-ben rosszabb lett a dolog. Börtönben lévő rabszolga lett. Ennél rosszabb már nem sok van. Talán az, ha egy kötél végén lóg. Egyedül az rosszabb. Mit csinált József? Mit csinált a börtönben? Istentől hallott, nem? Ott volt a pohárnok és a pékmester, akiknek voltak álmaik. Mit csinált József? Istentől hallott! A börtönben Istentől hallott!
Erre van szükségem, megtörni a szívemnek a keménységét. Olyan könnyű úgy gondolkodni: „Tehetetlen vagyok. Nem tudom megváltoztatni a helyzetemet, a házastársamat, az adórendszert…” Aztán dühös vagyok, elégedetlen vagyok, és úgy érzem, hogy tehetetlen vagyok. Aztán keserű vagyok, és haragszom az egész világra.
P. Virgil beszélt erről (2014.10.05. de. P. Virgil: A jövő az evangéliumé!) 2Krón 20:12 nem tudunk mit tenni, nincs erőnk erre a helyzetre. Annyira tehetetlennek és reménytelennek érezhetném magam! Jézus viszont annyit adott nekem! Azért úgy folytatják 2Krón 20:12-ben: „A mi szemeink Terád néznek, Urunk. A reményünk Tőled van, Tőled hallunk, erre vágyunk.”
Sokszor ez nehéz lehet, mint a félelem, a körülményeknek a nyomása. Pál beszél erről 2Kor 7:5-ben. Azt mondja: kívül harcok… Mintha azt mondaná: tömeg nyom engem. Ilyen volt az érzése. Aztán azt mondja: belül félelem. „Viaskodtam, csatáztam, háborúztam.” Ez megtörténik velünk. Ezen nem lepődünk meg.
Isten azonban azt mondja nekünk: van választásunk. Nem kell, hogy megengedjem a szívemnek, hogy kemény legyen.
Róm 1:21 mert bár Istent megismerték, mégsem dicsőítették Istenként, és hálát sem adtak neki, hanem gondolkozásuk hiábavalóvá lett, és értetlen szívük megsötétedett.
Két dolgot mond itt, de mi talán mondhatunk hármat. Elmondja, hogy a szívük keménysége mit jelentett. Én döntöm el, hogy merre megy a szívem. Én döntöm el! Van egy könnyű utam. Ebben a versben van egy könnyű út. A büszkeségünknek nem könnyű, a haragunknak nem könnyű, de igazán könnyű. Könnyű!
1) Ilyen egyszerű: dicsőséget adni Neki. Ez az én alázatos helyzetem elismerése. Őneki adni a dicsőséget. „Uram, Tied a dicsőség! Bevettem a vitaminomat, de az, hogy most még egyet dobbant a szívem, az, hogy most még egyszer lélegezhettem, Uram, az a Te kegyelmed.” Dicsőséget adni Neki. „Uram, Tiéd a dicsőség! Te vagy a dicsőséges Isten. Nem én vagyok a hatalmas. Ez nem az én életem. Én a Tiédet akarom élni!”
2) Hálát adni Neki. Elismerni, hogy szükségben vagyok. „Uram, nekem szükségem volt, és Te tettél csodát az életemben.”
3) Imádni Őt! Ezt itt nem említi, de azért meg akarom említeni: imádni Őt. P. Kornél beszélt erről: énekelni Neki, imádni Őt, és dicsérni Őt. Miről szól ez? Elismerem, hogy függök Tőle. Ez a szívemet alázatos helyre teszi. Segít megtörni a keménységet, odamenni Istenhez, és dicsérni Őt, és hálát adni Neki, és keresni Őt újra és újra.
Ez szép döntés: „Rendben. Nem járok a hiábavalóság útján, hanem járok az Úr útján.”, de hogyan csinálom? Csakis a szívem. A szívemet táplálnom kell dicsérettel, hálaadással és imádattal. Megtörni a keménységet és járni alázatban és gondolkodni Ővele. Aztán megvan ez a szabadságom.
Mert lehet, hogy sokat tudok, de keveset teszek azzal, amit tudok. Sok az ismeretem, de nem járok benne. Ez volt József életének a szépsége. 1Móz 41-ben József nem szűnt meg alkalmazni azt, amit hallott Istentől, nem vette le a szemét az ígéretekről. Látással és reménységgel élte az életét, és nem szűnt meg hallani Istentől, és nem szűnt meg alkalmazni.
Figyelj! Ez olyan egyszerű, hogy a legkisebb gyerek meg tudja csinálni, a legtehetetlenebb öregember is képes rá. Mi is járhatunk ebben! Amikor beszélgetünk Igeversekről, akkor bátorítjuk egymást azzal, amit Krisztus adott nekünk. Ez az, amire szükségem van. Mert ha a szívem nem kavarodik fel, hogyan járhatnék másik úton, hogyan kerülhetném el a hiábavalóság útját? Hogyan kerülhetném el azt, hogy megint üres legyen az életem és keserű? Ám Krisztus annyit adott nekünk! Őrizzük a szívünket, és járjunk az igazságban. Erre vagyunk elhívva. Ámen.
Atyánk, köszönjük ezt az üzenetet! Köszönjük, hogy van gondoskodásunk. Köszönjük, hogy láthatunk Téged. Ez valóban a szív kérdése. Istenünk, szeretnénk lágy szíveket! Annyi lehetőség van arra, hogy megkeményedjünk, amikor nem a hit szemein keresztül nézünk, amikor nem bízunk Benned. Túlságosan elfoglalnak minket a körülményeink. Arra van szükségünk, hogy Rád vessük a tekintetünket, az Istenre, Aki szeret minket, Aki törődik velünk, Aki gondoskodik rólunk, és ad nekünk örök célt. Ezért vagyunk itt a Földön, hogy Téged dicsőítsünk Istenként, hogy hálásak legyünk. Ha látunk Téged, akkor hálásak vagyunk. Köszönjük, Istenünk!
Ámen.