Az elmúlt napokban nagy kiváltságom volt, Moszkvában konferencia volt P. Love-val, és ott voltam a testvérekkel.
Ahogy a pásztorainkra gondolunk, például P. Love-ra, hogy ki ő és mi ő, annyira megáldott ez a gondolat, hogy ő olyan ember, aki Baltimore-ban szolgál P. Schaller-rel. Arra gondoltam: hány gyülekezet van a világon, aki „megnyalhatná mind a tíz ujját”, ha ilyen pásztora lenne. Micsoda ajándéka, szolgálata van! Ő viszont azt mondja: itt szolgálok, alávetem magam, P. Schaller vezetősége alatt vagyok, segítem, támogatom őt. Nagyon megáldott, találkoznom vele, látnom az életét. Nagy öröm volt!
Ugyanez P. Gromov. Nagyszerű bibliatanító, prédikátor. Ő is olyan ember, aki aláveti magát. P. Mattival, P. Schaller-rel van nagyszerű kapcsolata. Áldás, mert nem olyanfajta alávetésről van szó, hogy „nézzen ide mindenki, most alávetem magam”, vagy az a fajta, hogy „na, jó, nagy nehezen alávetem magam két percre mert muszáj”, hanem ez a fajta:
Fil 2:3 Semmit nem cselekedvén versengésből, sem hiábavaló dicsőségből, hanem alázatosan egymást különbeknek tartván ti magatoknál.
Nagyon megáldott látni ezt a fajta gondolkodást! Aztán azt, ahogy ez továbbmegy ez emberek életében. P. Gromov tanítványa például P. Teplov – a moszkvai gyülekezet lelkipásztora –, és semmi gondja nincs, hogy alávesse magát, elfogadjon, tiszteljen, szolgáljon. Ez nagy kincs az életünkben.
Emlékszem, egyszer láttam P. Scibellit egy helyzetben. Egy értelemben ő az egyik vezetője az egész szolgálatunknak. Valaki más helyi gyülekezetében volt vendégként, és ott valaki nagyon követelőzően nyomta őt, hogy hozzon meg egy döntést. P. Scibelli azt mondta: nem, én itt vendég vagyok. Aki próbálkozott, az nagyon nyomakodott. P. Scibelli újra meg újra csak azt mondta: nem hozhatom meg a döntést, ez nem az én szolgálatom. Ez annyira megáldott, különleges látni ezt.
Ez nagyszerű dolog, mert könnyű alávetni magunkat az Igének, a szolgálatnak, a szeretetnek. Utálnám alávetni magam a törvénykezésnek, utálnám alávetni magam egy rendszernek, egy hierarchiának…, de ennek örömmel vetem alá magam, mert sokat kapok, sok szolgálatot.
Az üzenet, amit el szeretnék mondani, azt igazán azon a konferencián prédikáltam, de Isten ma reggel megint a szívemre helyezte. Az ellenségnek van egy munkája azzal szemben, hogy alávessem magam, hogy elfogadjak a megfelelő forrásból. Galáciai levél erről szól.
Pál azt mondja a Galáciabelieknek: fontosak vagytok nekem, az életetek számít Istennek, el vagytok hívva, ti Isten szentjei vagytok. A Szent Szellem ezt nekünk mondja. Pál aztán azt mondja nekik Gal 1:8-ban: figyeljetek, még ha én jönnék másik evangéliummal, vagy mennyből való angyal jönne másik evangéliummal, átkozott legyen. Vagyis elutasított, elfogadhatatlan. Ez nem lehet. Megismétli Gal 1:9-ben.
Miért beszél erről? Azért, mert az ellenségnek van egy munkája, ami erről szól, hogy ne fogadd el az igazságot, hogy ne vesd magad alá a megfelelő forrásnak, hogy ne onnan igyál, ahonnan innod kellene, hogy igyál valami mocskos forrásból; ne az legyen az életed, amit Isten akar adni neked. Igazán erről szól a Galáciabeliekhez írt levél. Sok más hasznos dolog is van benne, de Pál ezért írta.
Gal 4:17-ben Pál azt mondja: buzgólkodnak körülöttetek, de nem megfelelő, nem elfogadható módon, hanem az a céljuk, hogy kizárjanak minket, hogy ti őkörülöttük buzgólkodjatok. Ez arról szól, hogy zajlik egy munka. Itt lehetek a testvéremmel, nagy örömben elfogadhatjuk az igazságot, élvezhetjük Isten szolgálatát felénk, és egymás szolgálatát közöttünk, de zajlik egy munka. Egy megtervezett, szervezett, okosan vezényelt munka, ami arról szól, hogy minket elzárjon egymástól és attól a forrástól.
Itt ez a szó, hogy kizárjanak, ugyanaz a szó, mint a gyülekezet. Mert a gyülekezetre azt a szót használja az Újszövetség, hogy kihívás, kihívottak. Mi vagyunk a kihívottak. Az ellenségnek azonban van egy terve, hogy kihívja valamelyikünket innen. Biztos vagyok benne, hogy zajlik egy munka mindannyiunk életében. Nem is emberekről beszélek igazán, bár ez embereken keresztül mutatkozik meg, emberek mondanak neked valamit, ami nem helyes, de én a mögöttes munkáról beszélek most. Mert az ellenség tudja, hogy mit jelent nekünk a gyülekezet.
Mi a helyi gyülekezet? Van egy csomó minden, ami máshol nem igaz. Ki vagy a munkahelyeden? A 77. senki. Kirúgható vagy, vagy fontos vagy, vagy célpont vagy, vagy megfúrni való valaki vagy, vagy valaki szeretné a munkahelyedet, vagy lehetsz rabszolga. Gondolj bele viszont, hogy a gyülekezetben – Eféz 4:11 – ajándék vagy. Másutt ez így nem igaz. Itt ajándék vagy, van sok ajándékod, van szolgálatod, Isten embere vagy a gyülekezetben. Mindannyinkra igaz ez, akik itt vagyunk.
Nincs kis tábla a helyünkön, hogy ez csak a miénk név szerint, de mégis van egy helyed. Te ajándék vagy Krisztus Testének, Isten ajándékba adott nekünk téged. Nem arra gondolok elsősorban, hogy meg tudsz szerelni valamit valakinél, hanem szellemi értelemben ajándék vagy. Isten adott téged a gyülekezetnek, kegyelemből.
Az ajándék és a kegyelem majdnem ugyanaz, mert nincs mit fizetni érte. A testvérek ajándékok a gyülekezetben. 1Kor 14:26 vannak ajándékaid neked személyesen, és a gyülekezet az a hely, ahol kifejezzük az ajándékokat. 1Kor 12:11 ezek mind kegyelemből vannak. A gyülekezet a hely, ahol ezt kifejezem, ahol járok ezzel, ahol élek ezzel.
Ha nincs közösségem, ha nincs életem a testvérekkel, akkor elmulasztok valami fontosat. Az ellenség tudja ezt. Ha ki tud venni téged ebből valamilyen módon, akkor tudja, hogy sokat elvehet tőled.
Aztán ez az a hely, ahol elfogadjuk az Igét. Jak 1:21 ahol szelídséggel vesszük a beoltott Igét. Az Ige a kegyelem Igéje. Ez is fontos dolog. Ez a konferencia kegyelmi konferencia volt, de mindegyik konferencia az igazából. Mert minden üzenetünk a kegyelemben van megalapozva. Miért? Azért, mert Apcsel 20:32-ben Pál azt mondja az elöljáróknak: hogy ajánllak titeket az Ő kegyelme beszédének. Az Ő beszéde a kegyelem beszéde. Ez ajándék, hogy Isten kezdeményez felénk.
1Kor 12:13 szervesen tartozol a gyülekezethez szellemben. Miért? Mert a Szent Szellem benned van. 2Kor 1:22 benned van a Szent Szellem, amióta megtértél. Ez különleges dolog, dicsőséges, hatalmas dolog.
P. Schaller használja ezt az illusztrációt: kétféle módon lehet valaminek kapcsolata a vízzel. Egy hajó, ami úszik a vízen, a hajó a vízben van, vagy ugyanígy a tengeralattjáró. A másik a hal. Benne van a vízben, de a hal is tele van vízzel. Ez a két lehetőség. Lehetnék a gyülekezetben úgy, hogy nincs bennem a Szent Szellem, és akkor olyan vagyok, mint egy tengeralattjáró: itt vagyok, de ez nem mély bennem. Vagy lehetek olyan, mint hal a vízben. Ez az, ahogy mi vagyunk a gyülekezetben, ahogy mi vagyunk a közösségben. A Szent Szellem bennünk is van. Élvezzük ezt a közösséget, árad ez az élet bennünk, örömünk van benne. A kegyelem árad az életünkben.
Az ellenség szeretne elválasztani minket. Hogyan működik ez? Gal 4:12 – sokáig nem értettem ezt a verset, de P. Love mondott valamit, amitől megértettem. A vers végén azt mondja: „Atyámfiai! Kérlek titeket, értsétek meg, fogadjátok el, hogy semmivel sem bántottatok meg engem.” Ez érdekes gondolat.
Hogyan lehet elválasztani egy embert a közösségtől, az Igétől? Az egyik módja így hangzik. „Te nem is vagy igazi pásztor, csak műpásztor vagy. Te részmunkaidős pásztor vagy, az igazi pásztor állandóan csinálná, mindig az utcán evangelizálna, mindig az Igét olvasná, mindig imádkozna. Lehetőleg mindet egyszerre. Te nem vagy igazi, ugye tudtad?” „Te nem vagy igazi hívő. Emlékszel, mi történt ma reggel? Emlékszel a gondolataidra? Azt gondolod, hogy méltón vetted az Úrvacsorát?” Érted, hogy miről beszélek?
Mi ebben a gonosz? Az ellenség behoz valami idegent az Istennel való kapcsolatunkba. Mint egy idegen test, egy szálka, ami beszúródik, és ott van benned, és a szervezeted nem nyughat, amíg ki nem dobja. Idegen test, nem való oda. Van védelem ellene, az nem odavaló, és kilöki. Addig dolgozik, amíg meg nem szabadul tőle.
A méltóság gondolata, az, hogy méltónak kell lenned, ez a gonosz benne. „Megérdemled a közösséget? Megérdemled az Igét? Megérdemled azt, hogy pásztornak hívnak? Megérdemled azt, hogy hívőnek hívnak? Megérdemled azt, hogy tanítványnak nevezzenek? Nem is vagy tanítvány. Az igazi tanítvány ilyen vagy olyan.” Mi ebben a hiba? A hiba ebben az, hogy az egész kereszténység nem arról szól, hogy méltónak kell lenned, hogy meg kell felelned, hogy érdemesnek kell lenned.
Nagyon nyilvánvaló, ami Gal 4-ben történt. P. Love mesélte, hogy a szolgálatában volt egy vezető, az egyik embere volt. Utóbb, sokkal később tudta meg, hogy ez az ember manipulálta azokat, akik felé szolgáltak. Évtizedekkel később beszélt erről valaki P. Love-nak, hogy az a fickó azt mondta neki: „P. Love haragszik rád, elégedetlen veled. Tudod, mennyire csalódott lesz, ha ezt megtudja?” Miről szólt ez? Ugyanaz, mint amivel a júdaizálók próbálkoztak a galáciaiaknál.
Pál azt mondja: „Testvéreim, nincs köztünk semmi, amiről én tudnék. Ti nem bántottatok meg engem. Nem vagyok elégedetlen veletek. Én nem haragszom rátok. Nem úgy nézem rátok.” Hogy gondolkodunk erről? Elhisszük-e a hazugságot? Mert a „méltó vagyok-e vagy sem?” nagy dolog a szívünkben. Az ellenség szeretné behozni az Istennel való kapcsolatunkba.
Nem erről szól azonban, hanem Krisztus volt méltó helyettünk. A kapcsolatom a testvéremmel – Krisztus volt helyettem. A kapcsolatom a pásztorommal – Krisztus volt méltó helyettem. Miért lenne helye a kapcsolatunkban annak a kérdésnek, hogy méltó-e vagy sem? Az ellenség mondja: „Nem érdemled meg. Nem vagy méltó. Nem csinálsz eleget, tegyél még.” Aztán azt mondja: „Na, elég vacakul érzed magad? Elég méltatlan vagy már, hogy távol maradj?” „Köszönöm, még élek.”
Az egyik oldala ez, hogy méltatlan vagyok. Ugyanannak az érmének a másik oldala így hangzik: „Te annyit teszel! Te többet teszel, több vagy, mint ezek. Te többet érdemelsz, mint ezek. Van 3 ember a gyülekezetben, akik olyanok, mint te, akik annyit adtak, mint te. Velük lehetsz kicsit leereszkedő, velük tölthetsz időt.” Ez ugyanaz. Az eredmény itt is ez: ki vagyok zárva a közösségből. Pál ezért mondta: nem bántottatok meg semmivel.
Egy hölgy Moszkvában az istentisztelet után azt mondta nekem: „Sose mondtam ki, de évek óta azon gondolkozom, hogy miért olyan elégedetlen a pásztor velem? Most értettem meg. Isten rámutatott a dologra, hogy hazugság az egész. Nem is igaz.” Tudom, miről beszélt. Mind tudjuk. Az ellenség szeretne behozni egy idegen testet a gondolkodásunkba, a közösségünkbe, és aztán nem lesz közösségünk.
Gal 4:17 (átfogalmazva) Ezek az emberek keményen dolgoznak, hogy keményen dolgozzatok. Ezek az emberek keményen dolgoznak, hogy titeket keményen megdolgoztassanak.
Ez az ellenség munkája. Ez az, amit szeretne. Vannak emberek, akik keményen dolgoznak azért, hogy ti keményen dolgozzatok. Holott Isten munkája az az Ő kegyelmében van. Abban, hogy Ő azt mondja nekünk: Én szeretlek téged, Én elfogadlak téged. Ezek az emberek buzgók voltak. Pál azt mondta: buzgólkodnak értetek. Nagyon buzgók, de kritika van benne. Kritizálják Pált. Önzőség van benne, mert „azt szeretnék, ha keményen dolgoznátok nekik”. Ezt nem mondanák ki soha, de ez a céljuk és büszkeség van benne.
Gal 4:15 Hová lőn tehát a ti boldogságotok (áldott voltotok)? Mert bizonyságot teszek néktek, hogy ti, ha lehetséges volt volna, szemeiteket kivájván, nékem adtátok volna.
Eljutottunk a gyümölcshöz. Mi a gyümölcse az egésznek? „Hol van az áldott örömötök, ami megvolt?! Hol a szeretetetek, ami megvolt? Nem látjátok, hova visz titeket ez a fajta tanítás, ez a fajta elválasztás, ez az elidegenítés? Nem látjátok, hova juttat benneteket?” Egy értelemben talán azt mondhatnánk: az ember úgy lett megalkotva, hogy képtelen alávetni magát. A büszkeségünk azt mondatja velünk: nekem nem kell alávetnem magam! Azonban mégis alá kell vetnem magam, például a valóságnak. Vicc: az agresszív kismalac ül a gödörben. Jön a nyuszika: „Beragadtál kismalac? Várj, mindjárt hozok egy ágat, és kihúzlak.” „!!!Nem várok!!!” 🙂
Nem számít, hogy mit mondok, alá kell vetnem magam a valóságnak, a törvénynek. Nem muszáj, de lehet hogy, ülni fogok érte, ha nem teszem. Alá kell vetnem magam a fizikai korlátoknak. Van, hogy fáradt, magányos, éhes vagyok, alá kell vetnem magam dolgoknak. Nagyon egyszerűen azt mondhatnánk: nem vagyunk istenek, alá kell vetnünk magunkat dolgoknak. Így lettünk megcsinálva, de nem mindegy, hogy minek vetem magam alá.
Időnként mondjuk, hogy ne légy szellemi mindenevő! Ne hallgass meg bármilyen üzenetet a neten! Mert a kereszténységben is tanítanak furcsa dolgokat. Még azok is, akik jó dolgokat tanítanak, tanítják-e a bevégzett munkát, az örök biztonságot? Hála Istennek, sokan vannak, akik igen, de sokan nem.
Ne fogadj el mindent! Mert, vannak emberek, akik azon dolgoznak, hogy tegyenek közénk egy falat. Azt a falat, hogy „én vagyok-e méltóbb, vagy ő méltóbb-e?” Azt mondom akkor, mint Péter: távozz tőlem, Uram, méltatlan vagyok! Vagy azt mondom: távozz tőlem, testvérem, mert te vagy méltatlan! Minek vetem alá magam?
Lehet valaki nagyon buzgó, nagyszerű buzgósága van, de kritikával, önzőséggel, büszkeséggel, manipulációval. Ha ezek benne vannak, akkor az a buzgóság egyáltalán nem olyan nagyszerű.
Mit próbálok mondani? Amikor meg vagy bántva, akkor a gyógyulás helye Krisztus Teste, a gyülekezet. Húzódj közel, legyél közel! Még akkor is, ha itt bántottak meg. Ez annyira fontos. Vesd alá magad! Minek? A másik régi bűnös természetének nem kell alávetnem magam, de Isten arra hívott, hogy alávessem magam az Igének, még ha kihívó is; a szeretetnek, még ha kihívó is, még ha kemény is; a szolgálatnak, még akkor is, ha félek kijönni a csigaházamból. Mert ide tartozom.
Igazán a kegyelem szolgálatára van szükség. Ne engedjük, hogy az ellenség elválasszon, ezzel a „méltó” dologgal, ennek a hazugságával, bármelyik oldalával. Mert Pál azt mondja nekünk, hogy a gyümölcse nem az lesz, amit gondolsz. Nem lesz áldás, nem lesz rendben.
Magányos, elválasztott, örömtelen, áldás nélküli gyümölcse lesz.
Isten valami jobbra, valami többre hívott el téged.
Ámen.