P. Brian
1Kor 12. – az egész fejezet Krisztus Testéről szól, a vége pedig az ajándékokról, amivel minden személy rendelkezik Krisztus Testében. Ha újjászületett hívő vagy, akkor személyesen kaptál ajándékokat arra, amit Isten szán neked Krisztus Testében. Pál bátorít minket:
1Kor 12:31 Törekedjetek azért értékesebb kegyelmi ajándékokra. …
Azt mondja: Törekedjetek a legjobb ajándékokra! Törekedjetek azokra az ajándékokra, amik építik Krisztus Testét! Ajándékok azok, amiket tesztek. Ajándék, amit Isten adott neked, hogy tegyél, és ezt buzgón tedd. Tegyél bele apait, anyait!
1Kor 12:31 … És ezenfelül megmutatom nektek a legkiválóbb utat.
Kiválóbb annál, hogy törekedsz az ajándékokra, amik vannak. Kiválóbb annál, minthogy megtalálod a helyedet Krisztus Testében. Kiválóbb út. Messze több! Tudjuk, hogy ez az út a szeretet. A szeretet a legkiválóbb út.
Amikor én buddhista voltam… El tudod ezt képzelni? Algát ettem. Különleges módon készítettem el a rizst. Tahini vajat, és más „csodás” dolgokat használtam. Tudod, mi zavart a buddhizmussal kapcsolatban? Az egész fókuszom arról szólt, hogy én szellemibbé váljak, hogy én minél jobban szellemi legyek, hogy hosszabb ideig tudjak meditálni, hogy jobban meg tudjam üresíteni magam. Elég üres az, amikor a saját szellemi ürességedet hajszolod! Üres, mert én-központú.
Pál pedig azt mondta: Megmutatom nektek a legkiválóbb utat, és ez a szeretet. A szeretet annyira csodálatos! Tudom, hogy rengetegszer használjuk ezt a szót. „Szeretlek! Isten szeret. Jézus szeret.” Tudom, hogy már túl sokat használjuk, de most is fogom mondani.
A szeretet meggyőz, és a szeretet meg is van győződve. Amikor az emberiség Isten ellensége volt, telve vallásossággal, telve erőszakkal, telve erkölcstelenséggel, éppen amikor azt mondanád: „Rendben, a próbálkozás lezárva. Az ember szörnyű! Képtelen.”; abban a pillanatban Isten szeretett minket. A legrosszabb pillanatunkban Ő szeretett minket. Erről szól a szeretet.
Énekek 2:9 olyan, mint egy gazella. Láttál már gazellát futni? Néha lehet látni természetfilmekben, ahogy cikázik mindenfelé, és az oroszlán üldözi. A gazellát nem könnyű elkapni. Ide-oda szökell, aztán elfut a másik irányba. Ilyen a szeretet is. A szeretet kreatív és aktív. A szeretet soha nem adja fel. Soha, de soha, de soha nem adja fel. Szülők! Isten szeretete soha nem adja fel. Friss kezdet minden nap. Isten, és Ő él!
Pál azt mondja: meg vagyok győződve. Mi győzte meg őt? Pontosan ez a meggyőző szeretet volt az, ami meggyőzte őt. Isten a nyomában volt. Isten nem engedte el. Pál egyáltalán nem volt tökéletes ember. Pálnak voltak ítéletei emberek ellen. Isten újra és újra és újra megmutatta neki: „Szeretlek. Én szeretlek. Őket is szeretem. Szeretem őket, az ellenségeidet is.” Végül Pál meg volt győződve.
Mennyire elképesztő, hogy meg lehetünk győződve fikarcnyi kétely nélkül! Ez az, ami létrehozza az örömünket. Az Úr öröme a mi erősségünk. Mert meggyőzött minket. 1Kor 13:8 a szeretet soha nem fogy el. Én cserbenhagyom Istent, de ez az egész történet nem a mi hűségünkről szól, hanem az Ő hűségéről. Az én szeretetem Isten iránt meleg és hideg, de ez a történet nem az én Isten iránti szeretetemről szól, hanem az Ő irántam való szeretetéről.
Ezt írd fel magadnak: Elsősorban a lelkiismeretünkben tapasztaljuk meg Isten szeretetét. Ott kezdődik. Mert ott van a bűntudat ellenünk, és ez az a hely, ahol leblokkolódunk. Mert nem tudok megbocsátani, vagy valaki nem bocsát meg nekem. Emiatt haragszom saját magamra, és az emlékezetemben van erre bizonyíték is. Ám a Szent Szellem kiönti Isten szeretetét a szívünkbe, és Krisztus vére elveszi a bűnünket. Ez a kezdet. Amikor a lelkiismeretünk azt mondja: „Elvégeztetett! Édesanyámnak megbocsátottam. Édesapámnak megbocsátottam. Nekem is megbocsátottak. A házastársamnak megbocsátottam. Elvégeztetett!” Krisztus vére az, ahol a szeretet megérintett minket, ahol az Ő vére elvette a vétkeinket.
Isten azt szeretné, hogy erre újra és újra és újra emlékezzünk. Addig, amíg meg nem győződünk róla. Amíg ez bugyog belül. Amíg nem tudjuk kontrollálni magunkat. Mert meg vagyunk töltekezve az Ő Szellemével. Azok a gyümölcsök a mieink. Azok a gyümölcsök a szívünkben vannak. Így az emberek le tudják szedni azokat a gyümölcsöket. A mi életünkön keresztül az emberek el tudják fogadni Isten szeretetét.
Úgyhogy legyünk meggyőzőek, menjünk tovább. Szeressünk tovább! Újra és újra és újra… A szeretet meg van győződve: „Ha tovább szeretek, az az ember választ fog adni. Ha tovább szeretek, akkor a szeretet létre fog hozni egy változást.” A szeretet nem vár el változást, hanem létrehozza azt. Úgyhogy legyünk meggyőzöttek. Meg vagyok győződve. Ha szeretünk, Isten meggyőz minket. Ő meggyőz minket, és akkor meggyőződünk.
Aztán makacsok vagyunk: Nem fogom ezt elengedni. Szeretni fogok. El fogok fogadni megbocsátást, és fel fogok állni. El fogok esni, és nem maradok lenn. Mert meg vagyok győződve, hogy semmi nem szakíthat el Isten szeretetétől, amely Jézus Krisztusban, a mi Urunkban van, Róm 8:39. Ámen.
P. Kende
Közvetlenül azután, hogy Jézus beszélt az asszonnyal a kútnál, kijöttek Hozzá a város lakói, és meghallgatták Őt.
Ján 4:39-42 Abból a városból pedig sokan hittek benne a samáriaiak közül annak az asszonynak a beszédéért, aki így tett bizonyságot: Mindent megmondott nekem, amit cselekedtem. Úgyhogy amikor odamentek hozzá a samáriaiak, arra kérték őt, hogy maradjon náluk. Ott is maradt két napig. Az ő beszédére pedig még többen hittek, és mondták is az asszonynak: Már nem a te beszédedért hiszünk, hanem mert magunk is hallottuk, és tudjuk, hogy bizonnyal ő a világ üdvözítője.
Azt olvassuk ebben a részben, hogy nagyon sokan hittek Őbenne abból a városból. Kicsit korábban, amikor Ján 4:35-ben azt mondja, hogy a mezők fehérek az aratásra, akkor Ő erről beszélt, hogy ezek az emberek készen vannak. Ilyen nagy ébredés Jézus körül nem sokszor történt Galileában, Júdeában. Lenyűgöző módon az ottani embereknek nem volt akkora befogadó készségük, holott sokkal többet tudtak.
Ézs 53:2 Úgy nőtt föl színe előtt, mint egy vesszőszál, mint gyökér a száraz földből.
Miután Jézus megszületett, így nőtt fel, a száraz földből. Ez annyira nagyszerű igazából, mert Jézus története egy értelemben mindig ilyen.
Amikor emberek írnak az Egyház történelméről, akkor írnak politikai összefonódásokról, írnak társadalmi hatásokról, sokszor belső problémákról, külső problémákról, de Jézus története igazán mindig ez, hogy felnőtt, mint egy vesszőszál, a száraz földből. Olyan helyre, ahol nem lehetett volna számítani rá, Ő életet hozott. Jézus megszületett a római elnyomás szárazföldjében, a farizeusi képmutatás szárazföldjében, Nagy Heródes uralma alatt. Ő felnőtt, és nyilván azzá lett, aminek lennie kellett. Jézust nem állíthatták meg az Őt körülvevő dolgok. Igazán ez a története Jézusnak. Az evangéliumban, és azután az elmúlt kétezer évben mindig. Újra és újra.
Amikor az egyháztörténelemben ébredések voltak, akkor azok rendszerint óriási változást jelentettek, Jézus kinőtt a száraz földből újra és újra. Pl. amikor a 1800-as években Walesben ébredés volt, nem látjuk az előjeleit. Egyszerűen csak megtörtént. Egyszerűen csak élet jött oda, ahol halál volt.
Amikor az 1700-as években Jonathan Edwards körül volt egy ébredés Amerikában, akkor azt írta valaki: „Elképesztő tompaság ideje volt ez a vallásban. Szabadosság uralkodott a város fiataljai között. A templomba járó családok gyerekei figyelmen kívül hagyták a szüleiket, az utcákon lődörögtek, és buliztak egész éjjel. Egyszer váratlanul meghalt két fiatalember, és Edward üzenetei kezdtek átjutni. …” Óriási mozgalom lett Jézusért egy olyan helyen, ahol előtte nem volt semmi, ahol előtte tompaság volt, előtte unalom volt, előtte érdektelenség volt.
Mint egy vesszőszál a száraz földből – egy váratlan helyen felnőtt Jézus. Ilyenek voltak az ébredések az egyháztörténelemben, újra és újra.
Így volt az evangéliumban. Eljött, és olyan helyeken lett élet, ahol nem vártuk volna. A samáriaiak ilyenek voltak. Ők voltak a megvetettek, a zsidók szemében mindenképpen, és ez kölcsönös volt köztük. Ők nem várták volna, de ébredés volt, válaszoltak Jézusnak, és hittek Őbenne. Ez a gyönyörű ebben. Hallották az asszonynak a bizonyságát, és aztán hallották Jézust.
Ez az, amit teszünk, amikor Jézusról beszélünk. Abban a tudatban beszélünk Őróla, hogy Ő sem hallgat. Azt mondjuk valakinek: Szólítsd meg Őt, és Ő válaszol. Keresd Őt, és megtalálod. Kopogtass, és megnyittatik. Nyisd ki a Bibliádat, keresd Istent, és Isten szólni fog hozzád, azután más lesz az életedben.
A mi szívünkben is Jézus története ugyanez, nem? A száraz földön, ahol nem volt semmi érdeklődés Jézus után, oda egyszercsak élet jött. Ez azért olyan fontos nekünk, mert – azt hiszem – időnként elveszhetünk ebben. Nem tudom, hogy megtörtént-e veled, hogy imádkoztál valakiért, hogy újjászülessen – vagy azért, mert nagyon szeretted, vagy azért, mert már annyira idegesített, és azt mondtad: Bárcsak megtérne, és megváltozna! –, de aztán egyszercsak feladtad. Lehet, hogy megtörtént, lehet, hogy nem; de ezért ilyen nagyszerű belegondolni ebbe az elvbe, hogy Jézus a szárazföldből nőtt fel, merthogy ez azt jelenti: Nem számít, hogy én nem látok változást, nem számít, hogy történik-e nyilvánvaló dolog. Lehet, hogy még rosszabb a helyzet, mint amikor elkezdtem imádkozni. Lehet, de ez nem változtat azon, hogy Jézus bármikor felnőhet abban a szárazföldben.
Ez bátorító nekem az imára, a reményre, a hitre. Ahogy ránézek a hazámra, a városunkra, legyen ima a szívemben, legyen remény, és arra gondoljak, hogy emberek Jézushoz fognak fordulni. Miért? Azért, mert Jézus ilyen: mint egy vesszőszál a száraz földből. Ahol nem várnád, ahol nem lenne helye, meg fog történni, újra és újra. Ezt nem emberek hozzák létre. Ez nem egy természeti változás. Ez nem emberi erőfeszítés.
Arra gondolok, hogy hányan keresik a kulcsot a kereszténységben az ébredéshez, és tanulmányozzák az ébredéseket, hogy mi volt az, ami megelőzte, és mi volt az, ami létrehozta. Nem azt mondom, hogy ez haszontalan, de az ébredés kulcsa Istennél van. Mi ezért imádkozunk érte. Ezért imádkozom, hogy a családomban – vagy a környékemen, vagy a városunkban – legyen ébredés azokban, akik nem hívők. Azért imádkozunk, mert az ébredés kulcsa Istennél van, és nem az én erőfeszítésemen múlik – akármennyi legyen is ez az erőfeszítés –, hanem Isten kezében van, és Ő cselekszik a világunkban.
Ján 4:43-45 Két nap múlva pedig továbbment Galileába, jóllehet maga Jézus tett bizonyságot arról, hogy a prófétának nincs becsülete a saját hazájában. Amikor megérkezett Galileába, a galileaiak befogadták, mivel látták mindazt, amit Jeruzsálemben az ünnepen tett, mert ők is elmentek az ünnepre.
Úgy értjük, hogy nem ment Názáretbe, mert azt mondta, hogy ott nincs becsülete. Lenyűgöző, hogy mennyire megszokottak voltak Vele! Nagyon érdekes, hogy azt hitték, ismerik Őt – és bizonyos szinten, bizonyos oldalról ismerték Őt –, és ez megakadályozta őket abban, hogy ismerjék Őt, mint a Megváltót. Ez elképesztő, de lehetséges. Márk 6-ban, amikor másodszor köztük volt Názáretben, amikor adott még egy lehetőséget, akkor azt mondták: „Ez nem az ácsmester és Mária fia, Jakabnak, Józsefnek, Júdásnak és Simonnak pedig testvére? Nincsenek-e köztünk a testvérei?” Azt olvassuk, hogy megbotránkoztak Benne. Ami azt jelenti, hogy látták, mit tett, látták a csodáit, látták a bizonyítékot, de azt mondták: Hát ez az ács, nem?
Megtörténhet, hogy arra gondolok a szívemben: „Ez csak ez az ember. Ismerem. Furcsa ügyei vannak.” Aztán mond valami bátorítót a testvérem, mond valamit Istentől, ami megérintheti a szívemet, de én arra gondolok: „Hiszen ez csak ez az ember! Nem számít.” Megtörténhet ez a szívemben, hogy így nézek rá, és nem látom át, hogy Isten bátorítani akar engem rajta keresztül, esetleg. Mert látom a hibáit, ismerem őt egy oldalról, és azáltal lehúzom azt, amivel bátorítana engem.
Amikor Jézus Názáretben volt, akkor megbotránkoztak Benne. Mát 21:44-ben azt olvassuk, hogy Jézus olyan, mint egy kő, és két lehetőség van. Az egyik az, hogy ráesel, és akkor összetörsz; és a másik az, hogy a kő esik rád, és akkor összezúz. „Nincs harmadik lehetőség, Uram? Nincs olyan, ahol nincs törés?”
Amikor Jézus bejön az életünkbe, az első alternatíva, hogy én esem Őrá. Akkor lehetséges, sőt biztos, hogy ez egy olyan változás, hogy dolgok összetörnek. Amikor Jézushoz megyek, Őrá bízom az életem, megismerem Őt, és azt mondom: „Legyél az én Uram! Legyél az én Istenem! Kérlek, gyere az életembe!”; amikor a buddhizmus személytelen istenétől átmegyek a személyes Istenhez, a materializmus személytelenségéből átmegyek a személyes Istenhez, mi fog történni? Bizonyos dolgok összetörnek az életemben. Lehet, hogy a büszkeségem, vagy a dolgok, amiket csináltam, összetörnek az életemben. Vannak dolgok, amik jó, ha összetörnek, nem? Vannak dolgok, amikért hálásak vagyunk, hogy összetörnek. Ez az, ami megtörténik velünk, amikor Jézushoz jövünk. A másik alternatíva sokkal rosszabb. Az az, ha egy nap Jézusnak meg kell ítélnie, és el kell ítélnie engem. Erre egyikünk sem vágyik. Senki nem szeretné, ha egy nap az ítéletnél ez a kő ráesne, és összezúzná őt.
Amikor Jézus elment Názáretbe, akkor azok az emberek nem tudták Őt elfogadni. Mert azt képzelték, hogy mindent tudnak Róla. Ha nem hiszel Jézusban – lehet, hogy azt képzeled, hogy mindent tudsz Róla, ez balgaság –, ha nem ismered Őt, nem tudsz semmit Róla. Írhattál Róla akár egyetemi disszertációt, de ha nem ismered Őt személyesen, akkor semmit nem tudsz Róla. Ismerd meg Őt! Őrá van szükséged. Mindnyájunknak Őrá van szüksége. Mert így is, úgy is lesz törés az életünkben, csak az egyik porrá zúz minket, a másik pedig azt töri össze, amit nem is érdemes megtartani.
Lenyűgöző, hogy Jézus elment a Saját városába, és Márk 6:6 nem is tehetett köztük sok csodát, és csodálkozott a hitetlenségükön. Jézus elámult az hitetlenségükön. Nem ez történt-e minden prófétával, Isten minden emberével? Gondolj bele, amikor Dávid elment a csatába! 1Sám 17:28-ban mit mondott neki a testvére? Lehordta, megvetette őt. Dávidot Isten kiválasztotta, hogy ő uralkodjon királyként Izrael fölött, és a testvérének mégis ez volt a hozzáállása. Jeremiásnak mennyire hatalmas szolgálata volt! Kik vetették meg őt? Majdnem mindenki. Jer 11:21-ben azt olvassuk, hogy a saját városából valók azt mondták neki: Ne prófétálj, mert akkor a kezünk által halsz meg.
Úgy mondjuk, hogy Magyarország keresztény ország, de azt hiszem, hogy ez a „kulturális ismerete” Krisztusnak. Úgy hiszik az emberek, hogy ők tudják. Talán ez a legnagyobb akadály, nem? „Tudom, hogy Ő kicsoda!” Az én szívemben ugyanígy lehet. Attól tartok, ha úgy nyitom ki az Igét: Én tudom, kicsoda Krisztus!; akkor úgy járok, mint ezek az emberek. Pedig Ő mondana nekem valamit Magáról, Ő mutatna nekem valamit Magáról.
Mennyire nagyszerű, ha azzal a szívvel tudok jönni, mint a lebecsült samáriaiak! Semmi közük Izraelhez, ellenségek, semmi közük Isten népéhez, és úgy mentek Jézushoz, hogy nyitottak voltak, elfogadtak, és megismerték Őt. Ez az, amire nekem is szükségem van minden napon, hogy Ő beszélhessen nekem, és elmondhasson valamit, amit nem ismertem; és újra meg újra ráesem Jézusra. Ez nem baj. Lehet, hogy megütök valamit, de inkább akarok a sziklán lenni, mint futóhomokon. Erre van szükségem. Még akkor is, ha van abban némi fájdalom, amikor Hozzá megyek.
Ján 4:46-48 Ismét a galileai Kánába ment Jézus, ahol a vizet borrá változtatta. Kapernaumban pedig volt egy királyi tisztviselő, akinek beteg volt a fia. Amikor ez meghallotta, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett, elment hozzá, és arra kérte, hogy jöjjön, és gyógyítsa meg a fiát, mert halálán volt. Akkor azt mondta neki Jézus: Ha jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.
A királyi tisztviselő kifejezésre a görög szó úgy hangzik, mintha azt mondanánk ma, hogy kiskirály. Nagyon nagy hatalma lehetett. Egy ilyen ember eljött Jézushoz. Utazott 20-25 kilométert. Nem egy szolgát küldött el, hanem személyesen jött, és azt mondta: Jézus, kérlek! Nyilvánvalóan alázattal jött Hozzá.
Így jövünk, amikor imádkozunk. Nem utasítgatjuk Istent, hanem kérünk Tőle. Alázattal. Vágyunk arra, hogy Ő tanítson, hogy Ő vezessen. Jézus pontosan ezt teszi. Ha megnézed, ez az ember azt mondja: Gyere el, és gyógyítsd meg a fiam. Van egy bizonyos elvárása arról, hogy hogyan kell ennek történnie, mit fog Jézus csinálni.
Emlékszel Naamánra 2Kir 5-ben? Eljött a prófétához, és amikor a próféta a szolgáját küldte ki, és azzal üzent valamit, akkor ez a fővezér, ez a nagyon fontos ember teljesen felháborodott: „Íme, én azt gondoltam, hogy kijön hozzám, és elém állva segítségül hívja az ÚRnak, az ő Istenének nevét. Ez nem az, amit én vártam.” Teljesen fel volt háborodva.
Ez az ember itt: Jézus, gyere el hozzám. Megvan az elvárása. Jézus szeretne neki többet tanítani.
Emlékszel a századosra Mát 8-ban? Eljött Jézushoz, és azt mondta: Uram, a szolgám bénán fekszik otthon, és nagy kínjai vannak. Mire Jézus azt felelte: Elmegyek, és meggyógyítom. A százados azt felelte: „Én nem vagyok méltó, hogy a házamba gyere. Csak mondd ki a szót, és tudom, hogy meglesz.”; Mát 8:8. Neki elképesztő hite volt. Nem kellett látnia. Neki nem kellett, hogy úgy történjen, ahogy elvárja. Tudta, hogy Jézusnak milyen hatalma van.
Úgy tűnik, hogy Ján 4-ben az ember ezt nem ismerte. Jézus fel is akarta emelni őt ide, szerette volna, ha nagyobb hite van. Egy kicsit úgy tűnhet, mintha kemény lett volna ezzel az emberrel. „Ha jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.” Igazából mégsem meglepő, hogy ezt mondta Jézus. Mert kicsit később Luk 23:8-ban Heródes – a király, akinek ez az ember szolgált – azt mondta: „Mutass egy csodát, Jézus! Tegyél csodát!” Ez volt a vágyuk: „Ámíts el minket! Hadd csodálkozzunk! Nyűgözz le minket!”
A samáriaiak hány csodát láttak, hány csodát tett Jézus közöttük? Nem tudunk egyről sem. Mégis hittek. Ez az ember nem bántódott meg, nem haragudott. Azt látjuk, hogy ugyanolyan alázatos:
Ján 4:49 A királyi tisztviselő azt mondta: Uram, jöjj, mielőtt a gyermekem meghal!
Nem háborodik fel. Nem fordít hátat. Nem ezt mondja: „Jézus! Eljöttem ilyen messzire. Ilyen alázatos vagyok Veled. Mit akarsz még tőlem?! Hagyjuk!” Nem! Hanem azt mondja: Uram, kérlek. Még mindig alázatos. Figyeld meg, ahogy ő imádkozott Jézushoz. Volt egy kiigazítás egy értelemben, de azt ő nem úgy veszi, hogy Isten elutasította a kérését.
Nekünk annyira szükségünk van erre az imáinkban! Ha Isten nem úgy válaszol, ahogy pillanatnyilag szeretnénk, vagy kiigazít valamiben, az nem azt jelenti, hogy akkor Ő el is utasított mindent, hanem alázatosan tovább kér. Ez az, amit én is tenni akarok. Ez az, amire szükségünk van imában. Újra és újra kérni, és azt mondani: „Uram, én Rád számítok. Értem, Uram. Bocsáss meg! Kérlek Téged, hogy vigyél engem tovább. Én azért megyek tovább.”
Zsid 4:12-ben azt olvassuk, hogy Isten Igéje élesebb, mint a kétélű kard. Amikor Isten Igéje megérint engem, akkor hogyan válaszolok? Ha Isten Igéje bánik a bűnömmel, ha Isten Igéje az életemben elválasztja a szentet a közönségestől, ha Isten Igéje kizökkent engem egy régi, megszokott kerékvágásból, akkor jövök továbbra is? Keresem tovább is? Közel húzódom még mindig?
Ennek a nemesembernek igaza volt, Krisztust megéri keresni. Megéri Őt tovább keresni akkor is, ha megérinti az életem, akkor is, ha valamit kiigazít. Akkor is, ha mély munkát végez bennem, Őt megéri keresni. Megéri Hozzá menni, még akkor is, ha valami eltörik. Még akkor is megéri keresni Őt! Mindenképpen.
Ez a nemesember egy lépésre volt a célvonaltól. Egy lépésre volt. Csak azt kellett mondania a kiigazítás ellenére: „Uram, kérlek, gyógyítsd meg a fiam! Ne haljon meg!” Egy lépést kellett tennie, és átlépte a célvonalat. Csak egy lépésre volt, de nyilván nem látta a célvonalat. A sportban könnyű. Ott a táblán az eredmény, és tudod, hogy mennyit kell teljesítened. Ott a célvonal, meg van jelölve. Tudod, meddig kell menned. Itt azonban ez az ember nem látta. Nem láthatta, és ez az, ahol hitre van szükségünk. Ez az, ahol a hit visz minket tovább. Ezért 2Kor 5:7 nem látás által járunk.
Olyan könnyű egy lépésre állni a célvonaltól, és kimondani a tényeket. „Ez csak ez az ember. Ismerem a problémáit. Tudok a hibáiról.” Lehet, hogy még igazam is van, lehet, hogy még jól is látom a hibáit. Lehetséges. Viszont a kérdés: Mire van szükség?
Ha megnézzük Jézust, egyrészt Ő látta a hibákat nyilvánvalóan: az asszony a kútnál, a tanítványainak a hitetlensége, értetlensége, a saját népe elutasítása… Hogyan beszélt Jézus mégis? Ján 12:32 „Ha fölemeltetem e földről, ha megyek a keresztre, aztán megyek az Én Atyámhoz, mindeneket magamhoz vonzok.” Jézus azt mondta: A keresztnek lesz másik oldala. A dicsőségről beszélt. A gyülekezetről beszélt. A Szellem szolgálatáról beszélt, Ján 7:37-38. Azt mondja, amit mondott ebben a fejezetben korábban: Lesz egy aratás.
Én azt felelném: „Miről beszélsz, Jézus? Látom a tényeket. Nincs semmi változás. Minden ugyanolyan. … Az életemben nincs áttörés. Még ugyanúgy meg vagyok kötözve ettől a gyengeségtől. A házasságomban még mindig megvan az a probléma. Még mindig megvannak a küzdelmeim. A gyülekezetemben, az országomban, a világban… Miről beszélsz?” Ez az, ahol annyira szükségem van a hitre! Mert lehet, hogy egy lépésre vagyok a célvonaltól.
Amikor Jézus beszélt hozzájuk, és amikor beszél hozzánk, akkor így beszél. Azt mondja: „Te nem is tudod, hogy hova viszlek téged! Te nem is tudod, milyen kalandok várnak rád Velem! Nem is tudod, milyen csodákat készítettem el az életedben! Te nem is tudod, hányszor fogod látni az Én kezemet az életedben! Hányszor foglak használni! Hányszor fogsz olyan szavakat mondani, amikről nem is tudod, honnan jöttek! Hányszor és hányszor és hányszor lesz nyilvánvaló számodra, hogy munkálkodom!”
Erre gondolok, hogy ez az ember – ez annyira csodálatos! – látta ezt valahogy. Egy értelemben látta ezt. A hit lát. A hit tovább lát a nyilvánvalónál. Persze, van logikánk, hála Istennek érte! Vannak terveink, nyilván. Nagyszerű! Ugyanakkor bízunk az Úrban. Mert annyi, de annyi minden van! Ján 15:4 mindenkor minden az életünkben olyan, hogy Jézus nélkül nem fog érni semmit. Látjuk, hogy annyi minden van, amit nem tudunk megcsinálni. Jézus ott van, és egy lépésre vagyok. Nyilván nem akarom feladni, és nem akarok megállni. Még akkor sem, ha nem látom a célvonalat.
Ján 4:52-57 – ez az ember hazament, és a fia meggyógyult. Jézus azt mondta neki: Menj, él a te fiad! Az ember hitt, és hálás volt. Aztán hitt Jézusban ő és az egész háza népe. Miért és hogyan? Azt olvassuk itt, hogy megtudakolta, mikor lett jobban a fia, és megértette, hogy éppen akkor, amikor Jézus azt mondta: Él a te fiad. Ez annyira nagyszerű! Ez az ember azt mondta: Utánamegyek a dolognak. Volt gyógyulás, de nem volt elég. Nem azt mondta: Ó, meggyógyult a fiam, jó, felejtsük el az egészet! Nem! Azt mondta: „Nekem több kell ennél! Tudni akarom, hogy tényleg csoda történt-e! Ha tényleg az történt, akkor az kinek a kezéből jött? Ha az Jézusnak a kezéből jött, akkor hiszek Benne. Akkor bízom Benne.” Követte a bizonyítékot oda, ahová vezetett.
Amikor belenézünk az emberi történelembe, látjuk, hogy a bibliai kereszténység újra és újra felüti a fejét a legváratlanabb helyeken. Sok történész pedig csak húzza rá a száját: Ez semmi! A bibliai kereszténység olyan szeretetet emel fel, amit semmi más ebben a világban. Ám olyan könnyen emberek csak legyintenek rá: Az egyház?!
Isten jelenléte megváltoztat életeket a gyülekezeteinkben. Hálásak vagyunk ezért, mert ez az Ő munkája. Viszont emberek megvonják a vállukat, és azt mondják: „Tömegpszichózis! Vallásos viselkedés. Színlelés. Csak szerepeket játszotok! Kinek kell ez?!” Rendben, hogy vannak így emberek, hogy vállat vonnak, rendben, hogy gúnyolódnak, nem baj, de ahogy ez az ember megtette, úgy mi is merjük feltenni ezeket a kérdéseket.
Ezért beszélünk az elmélkedésről, hogy forgassam a szívemben. Mert nem akarok gondatlan lenni személyesen, hanem szeretném azt mondani: „Jézus! Mutasd meg Magad nekem!” Mint amikor meggyógyította a tíz leprást, közülük egy jött vissza. Egy jött vissza. Egy mondta azt: Köszönöm!; és leborulva imádta Őt.
Ez az ember ugyanilyen volt, és ilyenek vagyunk mi is. Azt mondjuk: „Uram, szeretném tudni, szeretném megérteni. Hálás vagyok a csodáért, hálás vagyok azért, amit csináltál az életemben, de szeretnék továbbmenni, szeretném, ha ez személyes lenne számomra, szeretném, ha növekedhetnék Benned. Szeretnélek jobban ismerni Téged, nekem Rád van szükségem!”
Ámen.