Megelégedettség & Öt sima kő, ami megöli Góliátot

2016 május 15. vasárnap  16:00

P. Knight

Olyasvalamiről szeretnék beszélni, ami közel van mindnyájunkhoz, amihez nagyon gyorsan kapcsolódhatunk. Ez a megelégedettség. Szeretnénk megelégedettek lenni, ugye? A megelégedettség fontos számunkra.

Csak gondolj arra, hogy milyen mennyiségű információ ér mindnyájunkat egyénenként minden nap! Olyan rengeteg dologról kell gondolkodnunk! Olyan sok döntést kell meghoznunk! Meglepetések, krízis helyzetek csak jönnek, anélkül, hogy akarnánk, és valamiféle tevékenységet követelnek. Késztetve vagyunk arra, hogy tegyünk vagy mondjunk valamit. Rengeteg olyan dolog ér bennünket, amit korábban sosem tapasztaltunk. Ez az élet.

Nem igazán tudsz menekülni ez elől. A kérdés az, hogy hogyan bánsz el ezekkel a helyzetekkel. Mert ez a rengeteg dolog bekerül, mint egy nagy fazékba, összekavarodik, és mi is összezavarodunk, vagy túlterhel bennünket, és nem vagyunk elégedettek. Hanem elégedetlenek vagyunk, stresszesek lehetünk, és ez akár életstílus is lehet számunkra. Mit tehetünk mégis?

Tulajdonképpen rengeteg lehetőségünk van. Kialakíthatunk magunknak védelmeket, hogy megvédjük magunkat a bejövő információval szemben. Harcolhatunk. Ha nem örülünk annak az információnak, akkor elkezdhetünk harcolni. Vagy nem csinálunk semmit, és úgy teszünk, mintha nem hallottunk volna semmit. Van néhány lehetőségünk.

Én azt hiszem, hogy a legjobb választás az lenne, hogy bízhatunk. Kérhetünk bölcsességet, elfogadhatunk bölcsességet, Isten bölcsességét, és engedelmeskedhetünk. Ezt megtehetjük. Azért tehetjük ezt, mert kapcsolatunk van Istennel. Ezért bízhatunk Benne. Olyasvalakiben nem bízhatunk, akit nem ismerünk. Úgy értem, bízhatunk olyasvalakiben, akit nem ismerünk, de minél jobban ismerünk valakit, annál jobban bízhatunk benne. Növekedünk ebben a képességünkben, hogy a sok információ közepette is egyre jobban bízzunk Istenben.

Ez egy őszinte vágy, hogy megelégedettek legyünk. Rendben van ezt kívánni. Ezt kellene, hogy kívánjuk. Nem bűn az, ha szeretnél nyugodni. Rendben van, ha szeretnél képes lenni arra, hogy ezeket a dolgokat oda tudd adni Istennek. A Biblia elég egyszerűen beszél erről. Fil 4:11-ben Pál apostol azt mondja: én megtanultam, hogy bármilyen helyzetben megelégedett legyek. Azt mondja Pál apostol: Én megtanultam elégedettnek lenni minden időben. Ez érdekes. „Milyen jó neked Pál! Örülök, hogy ezt hallom. Én ebben most hol vagyok?”

1Tim 6:6 De valóban nagy nyereség az istenfélelem megelégedéssel,

„Rendben, én az szeretnék lenni. Egyetértek, én is ilyen szeretnék lenni, de hogyan lehetséges?” Nem tudom a teljes választ erre a kérdésre, mert még mindig tanulom. Egy dologra azonban rájöttem, arra, hogy az elvárások ki tudnak készíteni. Ha van várakozásom a bejövő információval szemben, vagy ha elvárásaim vannak azzal kapcsolatban, hogy az életem hogyan folyjon, vagy akár az egészségem, a jóllétem, a családom felől vannak elvárásaim, aztán jön az információ, akkor elégedetlen leszek, mert helytelenek az elvárásaim.

Azt hiszem, azt tanuljuk, hogy a mi elvárásunk Isten felé legyen. Istennek is vannak elvárásai velünk szemben, de ez nem nehéz. Ilyesmi, hogy őszinte és helyes életet éljünk Ő előtte. Ezt megélem annak alapján, amit tudok Róla ma. A második az volna, hogy szeressük az irgalmat, és abban a szeretetben törődjünk az emberekkel, amit Isten adott nekünk, és önmagunkat is ezen a szereteten keresztül lássuk. Harmadszor, járjunk, mozduljunk az életünk során. Úton legyünk, de ezt Vele tegyük. Ezt alázatosan tegyük. Ennyi! Ez Mik 6:8. Ez tulajdonképpen nem is olyan sok.

Úgy értem, sok minden van ebben a három dologban, de nem olyan sok ez. Mi magunkkal szemben sokkal több elvárást állítunk fel, mint ez. Tudjuk, hogy ahhoz, hogy megelégedett életet éljünk, mi van elvárva tőlünk. Aztán türelmet tanulunk, amint Vele járunk, és ez a türelem megelégedettségbe fordul. Alkalmazzuk az Ő szeretetét és az Ő kegyelmét az életünkben, és ott békét találunk. Végül békét, nyugalmat találunk. Végül nyugalmat találunk ezekben a dolgokban. Ámen.

 

P. Brian

Ma délelőtt a Budagyöngye gyülekezetben Dávidról és Góliátról beszéltünk. Csak néhány dolgot mondanék el abból, hogy megalapozzuk a mostani gondolatokat. Amikor Dávid és Góliát történetére nézünk, akkor általában arra gondolunk, hogy Isten milyen csodálatosan használt egy kis juhászfiút arra, hogy megöljön egy hatalmas óriást, és ez mekkora csoda volt.

Amikor megnézed a valós képet, nem látod, hogy Dávid bármit is imádkozott volna, kérve Istent, hogy segítse őt abban, hogy legyőzze ezt a nagy óriást. Nem érzel semmi gyengeséget abban, amikor megszólal. Semmi bizonytalanság. Nem illetődött meg, hanem ő nagyon is magabiztos volt abban, hogy le fogja győzni Góliátot. Ennek az volt az oka, hogy Dávid gyakorlott volt egy bizonyos fajta harcban, amit úgy hívunk, hogy parittyázás.

Dávid parittyás volt. Ami azt jelenti, hogy betett egy követ a parittyába, ami egy hosszú zsinegre van kötve, megforgatta, egyre gyorsabban pörgette, és egyszer csak elengedte a követ, ami nagy gyorsasággal elrepült. Nagyon-nagyon pontosan tudott célozni.

Úgyhogy, amikor megnézte a csatateret, látott egy óriási lehetőséget. 🙂 Mert az a fickó óriás volt, ami azt is jelenti, hogy lassú. Nehéz fegyverzetet hordott, ami jó volt akkor, amikor közelharcot vívott valakivel. Dávidnak azonban másfajta fegyvere volt. Neki volt egy parittyája és volt köve. Ráadásul az óriásnak hatalmas feje is volt. Valószínű, Dávid akkor látott utoljára ekkora fejet, amikor az egy oroszlánhoz vagy egy medvéhez tartozott.

Amikor lenézett a csatatérre pontosan tudta, hogy mi fog történni, hogy ő bele fog helyezni egy követ annak a fickónak a homlokába. Tudta abban a pillanatban, ahogy meglátta őt. Mert volt már ezen a helyen. Már megölte az oroszlánt, megölte a medvét, azért, hogy megvédje a bárányokat. Most Isten népét fogja megvédeni ugyanazzal a parittyával és egy sima kővel.

Az, ami elsőre nagy hátránynak tűnt, az tulajdonképpen nagy segítség lett. Nem volt fegyverzete. Amikor Saul király oda akarta adni a fegyvereit, azt felelte: „Én ezt nem tudom használni. Nem is tudom, hogy kell használni.” Amúgy sem volt szüksége rá, mert tudta, hogy nem fog annyira közel menni Góliáthoz, hogy meg tudja ütni. Góliát kicammogott a harcra, Dávid pedig szaladt. Valószínűleg futott erre is, futott arra is. Az egyedüli tárgy, amit Góliát látott nála, az a bot volt a kezében. „Na, mi van?! Most meg fogsz ütni ezzel?” „Nem, hanem megetetem veled a madarakat.” Ismerjük a történetet…

Miért annyira fontos ez? Amikor Jézus legyőzte az ördögöt, az nem tipikus fegyverrel történt. Nem hatalmi fegyver volt, nem állt le birkózni az ördöggel, nem volt közelharc, hanem a kereszten elvégzett munkájával Jézus belehelyezett egy követ. Az örökkévaló sziklát belenyomta az ördög homlokába, és ezzel együtt lerontotta az ördög munkáit.

Az ördög munkája a megosztás. Mert amikor becsapta Évát, és Ádám elbukott, bűnt követett el, abban a pillanatban megoszlás volt. Ádám szíve meg lett osztva, a házassága meg lett osztva, a gyerekei meg lettek osztva. Sátán megosztást okozott. Amikor Krisztus meghalt a kereszten, és megfizette a világ bűneit, akkor lehetővé tette, hogy Pünkösd napján létrehozza az egységet. Ez egység Krisztusban – a világ lakosaiból minden nemzetből és minden nyelvből, a társadalom bármely rétegéből létrehoz egy Embert. Amikor Jézus meghalt a kereszten megalapozta az egységet.

1Kor 12:13 amikor megtérünk, a Szent Szellem belehelyez minket ebbe a Testbe. Akkor nekünk lesznek adva ezek a fegyverek. Most megvan a hatalmunk arra, hogy egységet hozzunk létre ott, ahol megosztás volt. Megvan a hatalmunk arra, hogy békét teremtsünk ott, ahol háború van. Ezek a fegyverek a mieink a kereszt által.

Ef 4:1 Kérlek azért titeket én, aki fogoly vagyok az Úrban, …

Erről beszélt p. Knight, hogy Pál apostol megelégedett volt. Ott ült a börtönben, a barátai elárulták, senki nem állt ki mellette. Semmit nem tett rosszul, mégis el van ítélve a Római Birodalom által, és sötét börtönbe van vetve. Pál apostol ezt az Úr börtönének nevezte. Pál szívében semmilyen megosztás nem volt. Nem volt ott lázadás Isten terve ellen. Nem küszködött azzal: Miért éppen én? Ezt ő így rendezte le: „Ez az Úr börtöne. Ez nem egy római börtön, ez nem a barátom börtöne. Ez nem véletlen műve. Ez az Úr börtöne, és én az Ő foglya vagyok.” Börtönben ült, és ebben az időben azt írta, hogy elégedett.

Soha nem leszünk képesek egységet teremteni, ha a saját szívünk meg van osztva. A mi lelkünk nem lehet olyan hely, ahol háború dúl, hanem békénk van Istennel. Ha nehézségen megyek át, Jézus sokkal nagyobb nehézségeken ment át, mint én, és Ő ezt értem tette meg. Volt választása, és borzalmasan szenvedett az én helyemben. „Uram, nincs keserűség a szívemben, hanem békesség van a szívemben. Nincs düh, sem frusztráltság. Uram, én a Te foglyod vagyok. Ez a helyzet a Te helyzeted.”; és így a háborúság elhagyja a szívünket. Most Krisztus keresztje miatt képes vagyok úgy járni, amint illik az elhívásomhoz, Ef 4:1.

Krisztus keresztje annyira csodálatos! Mert mindennel elbánik, ami bennünket érint. Bármi, ami az életemből lehetne, vagy bármi, amit ez a világ elvár tőlem, hogy legyek vagy tegyek, arról elveszi a küszködést, és mély békességben hagy engem. Nagyon mélyen gyökerező békesség, ami mélyebbre megy, mint az én kezem, mint az én szívem. Az én szellemi lényem lényegébe hatol be. Ott fel vagyunk fegyverezve a háborúság fegyvereivel.

Nem test és vér ellen harcolunk, hanem maga Sátán királysága ellen. Ez nem a házastársamról, nem a kormányzatról, nem a főnökömről, nem a betegségemről vagy a szegénységemről szól. Nincs semmi köze ezekhez, hanem Sátánhoz van köze, aki a megosztást létrehozta az ember szívében, a házasságokban, a családokban, a közösségekben, a gyülekezetekben, és a gyülekezetek között. Isten most felfegyverez bennünket valóságos fegyverekkel. Pál apostol szellemi fegyvereknek nevezte, Isten által hatalmas fegyvereknek, 2Kor 10:4.

Ezek a fegyverek Isten szerint hatalmasak. „Ez nem tűnik olyan erőteljesnek! Ez a kis kövecske? Ez a parittya?” Ezek nem tűnnek annyira erőteljesnek a nagy világban. Úgy tűnik, hogy veszíteni fogunk. Úgy tűnt, hogy Jézus is veszíteni fog. Tulajdonképpen úgy tűnt, hogy el is veszítette. Viszont volt Benne alázat, szelídség és hosszútűrés, elviselte, elhordozta a bűneinket, ezzel a keresztre ment, és győzött. Ő győzött! Ez nyert meg bennünket, mert Krisztus belénk költözött, és tejesekké tett bennünket.

Ef 4:2-3 teljes alázatossággal és szelídséggel, türelemmel, viseljétek el egymást szeretetben, és igyekezzetek megtartani a Szellem egységét a békesség kötelékében.

Pál apostol itt öt dolgot sorol fel. Az első az alázat. Az ellentéte a büszkeség. Látjuk, hogy Sátánnak van egy fegyvere, amit az alázat legyőz, az alázat legyőzi a büszkeséget. Az a büszke, aki felemeli önmagát, aki magát jobbnak ítéli, mint másokat. A büszkeség azt mondja: „Nekem igazam van. És mivel igazam van, megítélhetem az embereket, akik nincsenek rendben.” A büszkeség az önigazságban gyökerezik. A büszkeség jogot ad nekem arra, hogy megítéljek embereket, akik különböző pozíciókban vannak. „Nekem nincs felelősségem, de ítélkezhetek azok felett, akiknek van felelősségük.” A büszkeség megosztást és nagy zűrzavart okoz. A büszkeség csak önmagát szolgálja, és sosem szolgálna bárki mást.

Az alázat azonban annyira bámulatos! A mi Urunk, Jézus Krisztusnak ez a fő jellemvonása. Ő alázatos, ez az elsődleges. Az alázatos ember felismeri, hogy mennyire keveset tud. Nem számít, hány diplomája van valakinek, akkor is nagyon keveset tud. Az alázatos ember tudja: „Alig tudok valamit! Rengeteget kell még tanulnom, mert olyan kevés az ismeretem.” Ez az alázat szíve. Az alázat mindenkinek szolgál. „Mivel mindenki felettem van. Nem azért, mert magamról alacsonyan gondolkodom. Nem úgy gondolok magamra, mint valami piszok vagy limlom, hanem úgy gondolok magamra, ahogy Isten gondol rám.”

Aztán látjuk a szelídséget. A szelídség lerombolja az önzést. Mert a szelídség az, amikor azt akarom, hogy más vezessen engem. A szelídség az kedvesség, jóság. A szelídség olyan, mint egy erős ló, ami már a gyeplő csekély húzására mozdul jobbra vagy balra. A szelídség nem gyengeség, hanem kérlelhetőség, taníthatóság. Az ellenkezője az akaratosságnak, a makacsságnak. Önmegtartóztató, mértéktartó.

Aztán ott van a hosszútűrés, a türelem. Ez annyira gyönyörű szó! Az alázat és a szelídség „Isten-szavak”. A hosszútűrés, az elviseljük egymást, igyekszünk megtartani az egységet – ezek ilyen ember-szavak. Kol 1:11 Krisztusban hatalommal vagyunk megerősítve, ennek az eredménye a kitartás és hosszútűrés. Pál azt mondta, hogy Krisztus hosszútűrő volt felé. Ez azt jelenti, hogy Krisztus visszatartotta az ítéletet, nem lett dühös, nem neheztelt Pálra. Mi az ellentéte a hosszútűrésnek? Milyen Sátán? Türelmetlen, bosszúvágyó, meg nem bocsátó, indulatos, ítélkező és büntet. A hosszútűrés felülkerekedik azokon a fegyvereken, amiket Sátán használ.

„Elviseljük egymást szeretetben.” Ez azt jelenti, hogy valakinek a terhét magamra veszem. Aláállok az ő terhének, és viselem. Melléállok. Lehet, hogy nehéz, de az egység miatt, a szeretet miatt odaállok mellé a legjobbat gondolva róla. A legjobbat hiszem róla. Ez annak az ellentéte, hogy irgalmatlan lennék, hogy nincs bennem együttérzés, hogy „nem akarom senkinek a terhét hordani, csak a magamét”, megkeményedett szívűnek lenni, hidegnek, nemtörődömnek lenni.

Igyekezzetek megtartani a Szellem egységét.” Igyekezni azt jelenti, hogy dolgozom rajta, az energiámat belefektetem, buzdítom magam. Igyekszem arra, hogy megtartsam a Szellem egységét. Miért a Szellemtől van ez? Nem természeti jellegű egységről beszélünk, hanem olyan egységről, amit a Szent Szellem hoz létre Krisztusban a testvérek között. Ez olyan fajta egység, ami Krisztus kereszten elvégzett munkája miatt jön közénk. Ezért nem természeti ez az egység. Ez természetfeletti egység. Sátán ezt teszi tönkre természetfeletti fegyverekkel. A büszkeség, az önzés, a türelmetlenség, a meg nem bocsátás, az irgalmatlanság, az együtt nem érzés fegyverével.

Annak az ellentéte, hogy igyekszünk megtartani az egységet, az az, hogy igyekszem a saját vágyaimat betölteni. Ezt teszi a világ minden nap. „Én dolgozom a saját tízéves tervemen, a saját előrehaladásomon, az előléptetésemen. Magamért dolgozom. Minden rólam szól, és értem van.” Ez az igyekezet megosztást és a pusztulást hoz létre a kapcsolatokban. Mi azonban igyekszünk megtartani a hit egységét, olyan egységet, ami a Szent Szellemtől jön. Ez a keresztnél kezdődik, és nem rólam szól, hanem rólunk szól. Jézus Krisztusról szól, és arról, amit Ő tesz.

Amikor Dávidra és Góliátra gondolunk, látjuk a kis embert. Ez te vagy és én vagyok. Ott van a kis táska a kövekkel. Annyira ártalmatlannak nézünk ki! Nincsenek nagy fegyvereink, de nálunk van az előny. Mert Isten az, Aki felkészített bennünket. Felkészített arra, hogy használjuk a fegyvereket, amikkel rendelkezünk. Ezek szellemi fegyverek, és nekünk jóknak kell lennünk ezeknek a fegyvereknek a használatában.

Feleségek, férjek! Hogyan működhetnek a házasságok? Nem a vitától fog működni, nem is az egymással való versengéstől, hanem Isten fegyvereitől fog működni. Próbálj ki egy olyan kövecskét, aminek az a neve, hogy alázat, és dobd be azt. Húzd elő azt a követ, aminek az a neve, hogy elviseljük egymást, tedd a parittyádba, hajítsd el, és ragaszd oda az ördög tervének homlokára. Az ördögnek nincs védelme ezek ellen.

Mit tudsz kezdeni olyasvalakivel, aki nem akar harcolni? „Bocsánat, nekem nincsenek természeti fegyvereim. A szellemi fegyvereim gyengének tűnnek, de nem azok. Hanem hatalmasak Istenben.” Használjuk a fegyvereinket arra, hogy kapcsolatokat építsünk! Az első az Istennel való kapcsolat. Isten alázatos, Isten szelíd, Isten hosszan tűrő.

2Móz 34:6 Az ÚR pedig elvonult előtte, és így kiáltott: Az ÚR, az ÚR, irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy az irgalmassága és igazsága.

Ez a mi Istenünk. Ezek a mi fegyvereink. Gyerünk! Különben nem tudunk egyek lenni a szívünkben. Ha egyedülálló vagy – az utóbbi időben egyedülállókat tanácsoltam –, azt kell mondanod: „Én egyedülálló vagyok az Úrban. Ez Ő érte van. Ez nem arról szól, hogy mindenki megházasodik, én pedig egyedül maradok. Hanem egyedülálló vagyok az Úr miatt.” A legtöbb egyedülálló, ahogy idősebb lesz, kezdi vádolni magát. Ne vádold önmagad! Hosszan tűrőnek kell lenned önmagaddal szemben, és azt kell mondanod: Én az Úr foglya vagyok.

Egy házasság nehéz. Lehet, hogy nehéz helyzetben vagy. Tudjuk, hogy lehet nehéz. Vannak azonban fegyvereink, amik szellemiek.

Nem fogadhatom el azt a tényt, hogy meg legyek osztva a testvéremmel. Nem fogadhatom el azt, hogy a szívemben úgy érzem, hogy jobb vagyok, mint a másik, vagy azt, hogy azért vagyok itt, hogy kijavítsak másokat. Hanem szellemi fegyvereket fogok használni, és szolgálni fogom őket. Többre értékelem, és a legjobbat hiszem róluk. Együtt érzek velük. Ha ők mégis az ellenségeim, akkor ezek a fegyverek a legjobbak. Mert egy ellenség sem számít arra, hogy szeretni fogod őt. Ők arra számítanak, hogy előrántasz egy kardot, és levágod a fejüket. Amikor viszont szeretjük őket, amikor törődünk velük, amikor imádkozunk értük, akkor a szívük megváltozik.

A csata folyik bennem, aztán azt mondom: „Nem, Uram! Nincs bennem küzdelem, béke van bennem.” Aztán lehet csatározás köztünk, és azt mondjuk: „Nem, Uram! Én békében vagyok. Nekik igazuk van. Szolgálom őket, törődöm velük.” Akkor már a harc bennük van. Köztük és Isten között, nem köztük és köztem. Nem a saját a szívemben küszködöm ezzel. Most imádkozhatok ezért az emberért, mert törődöm a kapcsolatával Istennel.

Meg fogod látni, hogy a fegyvereid hatalmas dolgokat tesznek. Úgy vagyunk, mint a zsoltáros, aki azt mondta: Tanítsd a kezemet a harcra! „Taníts, Uram! Hogyan nyerjek meg egy lelket?” Egy olyan lelket, aki Isten ellen van, meg tudok-e nyerni? Igen, mert az én fegyvereim nem testiek, hanem szellemiek az erősségek lerombolására. Úgyhogy menjünk! Építsünk kapcsolatokat! Építsünk egységet szellemi fegyverekkel a szívemben, a házasságomban, a családomban, a közösségemben, a gyülekezetemben, és gyülekezeteink között. Mert ezért jött el Jézus, és Ő felszerelt bennünket ezekkel a fegyverekkel. Ámen.

Kategória: Egyéb