Mike Colby
A két gyermekemnek rengeteg gyerektörténetet olvasok. Az egyik kedvencem igazából egy karácsonyi történet. A sztori egy kislányról szól, aki New Yorkban él gazdag családban, és összebarátkozik egy utcai árussal. A kislány készül szerepelni a karácsonyi darabban. Az édesanyja nem akarja, hogy meghívja ezt az embert az utcáról, de mégis megteszi.
A kislány a karácsonyi darabban egy angyalt játszik, és egyetlenegy sort mond a legvégén. Ott van a színpadon, és eljön a pillanat, de nem jut eszébe a mondata. Pánikba esik. Akkor belép a hajléktalan férfi, és a kislánynak rögtön beugrik a szöveg: Nagy öröm! „Igen! Nagy öröm!” A történet utolsó sora azt mondja: „Mivel tetszett neki, ahogy ezek a szavak hangzottak, megismételte azokat: Nagy öröm!”
Én is olyan vagyok, mint ez a hajléktalan, ti pedig olyanok, mint az angyalok: Nagy öröm! Ám ez nem volt mindig így.
Zsolt 69:1-3 (2-4) Szabadíts meg engem, Istenem, mert a vizek már a lelkemig hatoltak! Mély sárba estem bele, ahol meg nem állhatok. Feneketlen örvénybe jutottam, és az áradat elborít engem. Elfáradtam a kiáltozásban, kiszáradt a torkom, szemem elbágyadt, míg Istenemet vártam.
Ez olyan, mint Nóé a bárkán. Nóé bemegy a bárkába, és hol van a halál? A halál ott van mindenhol körülötte, de a bárkában élet van. Aztán a vizek leapadnak, kijön Nóé és családja a bárkából. Ez volt Isten ítélete a Föld fölött. Mi lett abból az ítéletből? Nóé kiszállt a bárkából. Mert Isten ígéretet tett neki. Azután lerészegedett – ott volt a bukás –, és jött egy átok. Annyira nem nagyszerű a kép.
Aztán van egy másik ítéletünk. A másik ítélet a kereszt. Mi volt az ítélet a keresztnél? Isten az egyetlen igaz bíra. A végső ítélet az egyetlen igaz bírától az, hogy Önmagát ítéli meg. És hol van a halál? Krisztus személyében. Aztán bemegy a sírba. A halál ott van a sírban. Aztán Krisztus feltámadt, és kijött a sírból. Hol van a halál? Ott maradt a sírban.
Igen, van valamennyi félelem az életünkben, Mát 28:8, de van nagy öröm is. Ez az ítélet, hogy Isten az Ő Fiát ítéli meg. Nekünk még mindig élnünk kell az életünket, van benne mindenféle zűrzavar, és van benne félelem, de mélyen belül az életünk gerinceként nagy öröm van. Ez az, amiben osztozunk egymással. Ezért kell, hogy beszéljünk az emberekkel, hogy nekik is meglegyen ez a nagy örömük!
P. Barry
Ő feltámadt! Ez csodálatos.
Lehet, hogy ez nem úgy hangzik, mint egy szokványos húsvéti bevezető, de bennem sincs túl sok tipikus dolog. Úgyhogy, miért éppen most kezdeném el?
Zsolt 57:7 (8) Kész a szívem, Istenem, kész a szívem. Hadd énekeljek és zengedezzek!
Emlékszem, sok évvel ezelőtt készült egy kis színdarab, az volt a címe: Mi lett volna, ha Isten szabadságra megy? Sorozatban mutattak be kis történeteket. Az egyik Dávid és Góliát sztorija volt. Dávid röpteti a követ, Góliát elkapja, visszadobja. Éppen Dávidot találja fejbe, és neki annyi. A másik epizód Nóé bárkája, jön az eső, és elsüllyed a bárka. Annak a történetnek így lett vége. Sok másra is gondolhatnánk még, például Dániel esetére az oroszlánveremben. Ennek a történetnek sem lenne túl jó vége.
Az a sok-sok bibliai történet! Csak gondolj bele, hogy mennyire ostobának tűnnének Isten nélkül! Némelyik a történetek közül, ha kiveszed belőle az Isten-tényezőt, eléggé nevetséges. Maga az a tény, hogy Isten minket használ és a prédikálás bolondságát, az is bámulatos.
Viszont mindennek a túloldala, ennek a gondolkodásnak az ellenkezője az a tény, hogy Isten viszont ténylegesen megtette azt, amit mondott. Mennyire nagy ostobaság lenne bárhogy máshogyan gondolkodni, mint olyan módon, hogy amiről Isten azt mondta, hogy igaz, az igaz! A bolond mondja a szívében, hogy nincs Isten. Nietzsche azt mondta: Isten halott. Isten válaszolt erre: Nietzsche halott. Én Istennek hiszek. Ez Isten hűsége.
Zsolt 57:7-et olvasva – Kész az én szívem, Uram! –, mennyire ostoba lennék, ha bármi kétség merülne fel a sír körüli eseményekkel kapcsolatban! „Nem igazán hiszem a bibliai történeteket. Nem vagyok abban biztos, hogy a sír tényleg úgy volt, ahogy mondtad.”
Vagy mi van a 119. zsoltárral?
Zsolt 119:9 Az ifjú hogyan őrizheti meg tisztán az útját? A te beszéded megtartása által.
Hogyan tisztul meg egy ember? Az által, hogy megragadja Isten Igéjét. Ez csodálatos! Kell, hogy legyen valami több is ebben a képben! „Csak ragadd meg az Én Igémet. Értsd meg, amit elrendeltem! Vesd alá magadat annak, amiről Én azt mondtam, hogy igaz.”
Péternek van egy álma: „Egyed mindezeket! Kelj fel, és egyed!” „Nem! Én ilyet soha nem tennék. Ezek nem tiszták.” „Te közönségesnek nevezed azt, amit Én tisztának mondok? Akkor most ki szólja itt az igazat? Péter! Ki a főnök itt? Te, és a te korlátozott megértésed? Vagy Én, Aki kihirdetem valamiről, hogy az igaz?”
Vagy a 103. zsoltárban is vannak írásrészek erről:
Zsolt 103:4-6 Megváltja életedet a sírtól; kegyelemmel és irgalmassággal koronáz meg téged. Jóval tölti be időskorodat: megújul ifjúságod, mint a sasé. Igazságosan cselekszik az ÚR, és igazságot szolgáltat minden elnyomottnak.
Zsolt 103:10-13 Nem bűneink szerint cselekszik velünk, és nem álnokságaink szerint fizet nekünk. Mert amilyen magasan van az ég a földtől, olyan nagy az ő kegyelme az őt félők iránt. Amilyen távol van napkelet napnyugattól, olyan messze veti el tőlünk vétkeinket. Amilyen könyörülő az apa a fiaihoz, olyan könyörülő az ÚR az őt félők iránt.
Ezek mind ígéretek, de csak annyit érnek, mint amennyit az ér, aki az ígértet teszi. Én megígérhetek neked bármit, de ha nem tudom teljesíteni azt, amit ígértem, akkor nem igazán értékes ez az ígéret. Amikor felébredtünk ma reggel, és elmentünk és az Úr színét kerestük, akkor nem egy ikonhoz imádkoztunk, nem egy legendához, és nem egy ravaszul kifundált meséhez, hanem az élő Isten arcát kerestük.
Azon gondolkodtam ma, ahogy a két Mária jött el a sírtól Mát 28-ban. Úton voltak, hogy elmondják a tanítványoknak, amit az Úr angyala mondott. Képzeld el, ott vannak a sírnál, a Föld rázkódik, a kő elhengeredik, az Úr angyala ott ül a kő tetején és ragyog. Ott van Isten dicsősége. Csak elképzelem, ahogy keresztbe teszi a lábát, és nagyon kényelmes, nyugis pozícióban azt mondja: „Ne aggódjatok! Tudom, hogy azért jöttetek, mert az Urat keresitek, de nincs itt. Gyertek, nézzétek!” Nem csodálatos ez?
P. Kende beszélt erről nemrég. A mi elhívásunk reménysége az – ami miatt képesek leszünk valami igazban felkészíteni a szívünket –, Akinek képessége van arra, hogy minden bűnünket elvegye, és ez azon az egyetlen tényen alapszik: Gyertek, és lássátok, hogy mi van a sírban! Mert Jézus nincs ott, Ő feltámadt!
Most mindenegyes ígéret, ami a Bibliában van, mindegyiket hihetjük kérdés nélkül, mert Ő feltámadt. „Rendben, gyerünk csak! Romboljátok le a templomot! Három nap múlva azonban Ő feltámad, és újraépül.” Ez igaz, Ő feltámadt. A kő el lett hengerítve. Isten ígéretei igazak, igenek és ámenek. Van valamink, ami stabilitást ad a szívünknek, és ami telve van integritással. Olyan ígéreteink vannak, amik nem csak üres beszédek amiatt, Aki az ígéretet tette, és Aki képes azokat teljesíteni.
Most mindenfelé a világban az emberek felébrednek, és azt mondják: Krisztus feltámadt. Krisztus feltámadt! Ezzel, hogy Krisztus feltámadt, Isten ígéretei igazak, mind igen és ámen. Isten velünk van és bízhatunk abban, amit Ő mondott. Nincs semmi földi hatalom, semmiféle kárhoztatása önmagunknak, még a saját szívünkben sem. Ha a szívünk kárhoztatna bennünket, Isten nagyobb a szívünknél.
A hatóságok azt mondják: „Mi Jézust a sírban tartjuk. Emlékszel? Arról beszélt: Ha sírba fektettek, akkor Én három nap múlva feltámadok. Ne adj Isten, hogy ez megtörténjen!” Az Ő ádáz ellenségei megerősítik Isten ígéreteit, mert – ha csak félelemből is – megpróbálják megakadályozni, hogy ez megtörténjen. Ám Isten…
Ma reggel Ő feltámadt! Mi élünk, és olyanok leszünk, mint Ő. Szemtől szembe látjuk majd Őt az Ő dicsőségében, és olyanok leszünk, mint a két Mária, akik csak leborultak az Ő lábaihoz, megragadták azt, és imádták Őt. Isten dicsősége miatt.
Úr Jézus! Ma reggel életünk van, feltámadási életünk. A keresztre feszítés sötétsége utat adott a gyönyörű nyitott sírnak. Urunk, ma megtapasztaljuk a feltámadási életet Tebenned. Minden ígéreted igen és ámen. Egyetlenegy ígéreted sem esik üresen a földre. Az emberek híján vannak a Te dicsőségednek, de a Te dicsőséged örök. Urunk, csak arcra borulunk ma, Téged imádunk, és köszönjük Neked. Köszönjük, hogy megtetted azt, amit megígértél, hogy megteszed, és köszönjük, hogy emiatt életünk lehet Tebenned, és ma vadonatújak vagyunk. A Te drága nevedben imádkozunk, ámen.
P. Kende
Ez a feltámadás napja. Igazán minden vasárnap az. Minden vasárnap van valami csodálatos, amit ünnepelhetünk. Mit ünneplünk? Ez a pászka, vagy pészah. A héber szó azt jelenti: elkerülés, elmenni valami mellett. Ez 2Móz 12:13-ban van, amikor Isten azt mondja: Ha látom a vért az ajtófélfán, akkor Én elmegyek amellett, nem megyek be oda, és nem hal meg ott az elsőszülött.
Igazán az egész világ ma „engedelmeskedik” ennek. Az egész világ próbálja elkerülni Krisztust. Az egész világ azon igyekszik, hogy elmenjen Mellette, hogy ne vegye észre, hogy ott van Jézus. Azt hiszem, hogy éppen a mozikban is játszák az Isten Fia c. filmet, de biztos vagyok abban, hogy a legtöbb ember megpróbálja elkerülni. Igyekeznek elkerülni a nyilvánvaló jelentését. Igyekeznek nem szembenézni azzal, amit ez jelent. Igyekeznek nem szembenézni a kereszttel, Krisztusnak a keresztjével és a feltámadással.
Az életről hajlandóak beszélni. „Beszéljünk a nyusziról, mert az szapora, beszéljünk a tojásról, és beszéljünk az életről.” Mellesleg, nem zavar az egész „dekoráció”. Rendben vagyok vele. „Beszéljünk csak az életről, hagyjuk a halált! Beszéljünk az életről, beszéljünk a jóról, és hagyjuk a rossz részt.” Ahogy hallottuk igazán eddig is, az ugyanez volt: a kettő nincs egymás nélkül. Abban az értelemben, ahogy mi beszélünk róla.
Mi azt mondjuk: „Nem! Ne beszéljünk csak az életről halál nélkül. Ne beszéljünk arról, hogy Krisztus él – a kereszt és a sír nélkül.” Miért? Azért, mert anélkül a halál nélkül ez az élet, amit ma élhetek, az nem jelentene semmit. Akkor ez még mindig ugyanaz az élet lenne, mint amim volt, mielőtt Jézusban bíztam. Akkor ez csak ugyanaz lenne, csak próbálok jobb lenni. Ugyanaz az élet, csak „felvettem hozzá egy nyakkendőt”. Ugyanaz az élet, csak ma a Bibliát olvasom egy másik könyv helyett.
Viszont Jézus meghalt és feltámadott! Nem véletlen, hogy igyekeznek azt mondani: Nem is halt meg. Akit a keresztre szegeztek, az nem nagyon élte túl! Akit átszúrtak egy dárdával az nem igazán élte túl. Az, Akit eltemettek annak rendje és módja szerint, mindezek után nem nagyon élte túl. Nem! Nem élte túl. Jézus meghalt. Ez a lenyűgöző dolog.
Köszönjük a római helytartónak, köszönjük a főpapoknak, köszönjük a katonáknak, mert bizonyították nekünk, hogy Jézus tényleg meghalt. A kivégzőosztag azt mondta, hogy meghalt. Amikor rátették a római pecsétet a sírra, akkor ezzel azt mondták, hogy Ő tényleg meghalt. Amikor odahengerítették a követ: tényleg meghalt. Ez azt jelenti: az, hogy Ő ma él, abban hatalom van. Jézus nem túlélő volt. Jézus Isten, a feltámadott Isten. Ez óriási dolog az életünkben.
A világ szívesen beszél a jó oldaláról: „Beszéljünk arról, hogy milyen társadalmi haszna van egy gyülekezetnek! Beszéljünk arról, hogy a gyülekezetnek milyen jó tanításai vannak, arról, hogy hogyan kéne élni az életet, de hagyjuk a másik felét! Rendben?” Azt mondjuk: Nem! Nincs rendben. Ez a kereszténység üzenete, hogy halál nélkül nincs feltámadás. Igazán alázat nélkül, az elfogadás alázata nélkül nincs üdvösség. Ján 12-ben azt olvassuk:
Ján 12:46 Én világosságul jöttem e világra, hogy aki hisz bennem, ne maradjon sötétségben.
Azt mondja nekünk: Valakinek hinnie kell Bennem! Alázat nélkül, ha nem fogadom el, amit Ő tett értem, ha nem alázom meg magam Őelőtte, akkor nincs üdvösség. A továbbiakban arról beszél Jézus: aki megvet Engem, aki nem fogadja el az Én beszédeimet… „Én nem vetem meg Jézust! Csak nem bízom Benne.” Akkor megveted Őt. Vagy alázatos vagy, és elfogadod a munkáját, vagy nincs üdvösség.
„Beszéljünk az üdvösségről! Miért nem beszélsz arról, ami jó? Hagyjuk a negatív üzenetet!” Emlékszem, hogy egyszer, amikor evangelizáltunk, egy testvér odajött hozzám, és azt mondta nekem: „Figyelj! Ha kihagynánk a traktátusból azt a részt: Bűnös vagy!; akkor minden rendben lenne. Akkor az emberek nem sértődnének meg. Akkor az emberek el tudnák fogadni az üzenetet.” Azt feleltem neki: „Nem! Nem tudnák elfogadni az üzenetet, mert nem mondtuk volna el nekik az üzenetet.”
Mert kell az alázat, hogy elfogadja, és azt mondja: Kell nekem egy feltámadási élet! Nem ugyanaz az élet megjavítva, hanem valami több. Miről beszélek? Arról, hogy Jób 42:5-ben azt mondja Jób Istennek: most ismerlek igazán! Ez nem lehetett volna Jób 1-39. fejezetek szenvedése nélkül. Mert Jóbnak meg kellett aláznia magát. Nem ismerhette volna Istent úgy, ahogy megismerte Őt, hogyha nem lett volna úgy megtörve.
Ez nem túl örömteli, nem annyira szeretett üzenet, de igazán így működik. Ha találkozom a testvéremmel, és büszkén csak odavetem: „Na, mit tudsz mondani? Beszélj!”; mi lesz akkor? Nem fogok kapni semmi áldást. Persze, mert nincs alázat. Ahogy alázat nélkül, az elfogadás nélkül nincs üdvösség, úgy a megtörtség nélkül hogyan ismerhetném Istent?
Ugyanúgy, hogyha nem fogadom el Isten Igéjének a gazdagságát összpontosítva és komolyan véve az Igét, Péld 23:23 ha nem fizetek érte, ha nem vásárolom meg, Ef 5:15-17, akkor hogyan kaphatnám meg? Akkor hogyan lehetne Kol 3:16 gazdagon a szívemben? Miről beszélek? Arról, hogy fizetnünk kell? Arról, hogy dolgoznunk kell? Nem! Nem erről beszélek. Hanem az alázatról beszélek. A szívünknek a vágyáról. A kereszténység üzenetéről. Arról, hogy nekem másik életre van szükségem.
Sokaknak tetszik a 2Kor 5:17, ahol azt mondja: Íme, minden újjá lett! „Új életet kaptam. Új kapcsolatom van Istennel.” – ez nagyon sok embernek tetszik. Mi van azonban a másik oldalával? Az, hogy Jézus feltámadt, az, hogy a sír üres, ez azért nagy hír, mert előtte volt benne valaki, Aki igazán meghalt, Aki igazán szenvedett, Aki igazán fizetett, Aki igazán meg lett kísértve, és Aki igazán feltámadt. Ez a mi életünk.
Mit mondunk? Azt, hogy halál nélkül nincs feltámadás, és alázat nélkül nincs növekedés, és az Ige nélkül nincs bölcsesség, és a szeretet nélkül, amit a Szellem ad, nincs igazi szolgálat.
2Kor 4:10-12 Mindenkor testünkben hordozzuk Jézus halálát, hogy Jézus élete is látható legyen testünkben. Mert minket, akik élünk, mindenkor halálra adnak Jézusért, hogy Jézus élete is látható legyen a mi halandó testünkben. Azért a halál bennünk munkálkodik, az élet pedig bennetek.
Mit jelent ez? Azt, hogy ez a kettősség jelen van az életünkben. Ez nem egyszerű dolog. Sokszor küzdünk vele, sokszor birkózunk vele. Azt mondom: „Miért van még mindig jelen a bűn az életemben? Csalódott vagyok magammal. Elégedetlen vagyok magammal.” Naná! Persze! Mert itt élek a bűnnek és a halálnak a testében. Még mindig türelmetlen vagyok, még mindig elégedetlen vagyok. Még mindig nem vagyok kedves. Még mindig bunkó vagyok időnként, és azt mondom: Miért van ez így? Itt viszont azt olvasom: Mindenkor testünkben hordozzuk Jézus halálát, hogy Jézus élete is látható legyen testünkben.
Azt mondhatnánk, ez a vers egy értelemben visszautal az üdvösség munkájára. Arra, hogy Krisztus élete egy másik fajta élet. Ismerjük a görög szavakat: biosz – biológiai élet; dzóé – örök élet, ez Krisztus élete bennünk. Újfajta élet. Másik fajta élet. Nem a biológiai élet kibővítve. Nem az történt, hogy Isten fogta a biosz életünket, és kinyújtotta az örökkévalóságba. Hanem azt mondta: „Lecserélem az egészet. Vadonatújat adok neked. Mindent megváltoztatok, minden más lesz. Minden új lesz.”
Aztán a mindennapjainkban: Mert minket, akik élünk, mindenkor halálra adnak Jézusért, hogy Jézus élete is látható legyen a mi halandó testünkben. Azért a halál bennünk munkálkodik. Mi ez? Ez a keresztnek a munkája ebben a pillanatban az én életemben. Igen, gyenge vagyok, de ugyanakkor van másik élet bennem. Vannak hibáim, de van egy másik élet bennem. Ami nem jelentene semmit, ha amúgy tökéletes lennék – szerencsére ez a veszély nem áll fenn –, de ez egy új élet mibennünk. Ez a keresztnek a munkája. Nap mint nap visszatérek ehhez a valósághoz.
Ma hajnalban a Halászbástyán azt mondtuk, hogy a kereszt nálunk nem a torony tetején van, hanem a szívünkben. Ez jelentős dolog nekünk, hogy én nap mint nap meghalok annak, aki lennék magamban. Mert könnyen lehetnék az. Mert vannak képességeim. Mert alkalmas vagyok valamire, és csinálhatnám azt, mehetnék azután. Azt mondom azonban: „Nem! Az Urat akarom szolgálni, Vele akarok járni.”
Dr. Évire gondoltam a héten, és arra, hogy lehetett volna matematikus, de ő azt mondta: „Nem! Elmegyek egy középiskolába tanítani matekot.” Miért? Azért, mert szolgálni akart, mert valami más volt az élete. P. Bendével beszélgettünk erről a héten. Ő most lelkipásztor, és a Kharisz-ban dolgozik. Annyira hálásak vagyunk az életéért, és mindazért, amit tesz a gyülekezetben is.
Azt mondta: Ha az éhhalál fenyeget, akkor még mindig elmehetek mérnökként dolgozni ennek a többszöröséért. Miért csinálja mégis, amit csinál? Azért, mert azt mondja: „Van egy másik életem, és szolgálni akarok. Ezt akarom az életem középpontjában.” Nem pénzről beszélek, nem kvalitásról beszélek, hanem arról, ami a mindennapokban van.
Lehetnék dühös, mindig lenne okom. Mindig találhatnék valamit. A házasságomban garantáltan! Mindig lenne okom. A gyülekezetben mindig lenne ok. A munkahelyen mindig lenne ok az elégedetlenségre, haragra. Mindig lenne okom abban élni, aki én lennék. Isten viszont azt mondja: „Figyelj! Ez a Húsvét üzenete. Ez a kereszténység üzenete. Ez a kereszt üzenete. Élhetsz másik életet! Lehet ez több. Lehet ez teljesen más, de térj vissza a kereszthez minden nap. Folyamatosan.”
A keresztnek a pillanatnyi munkája az életünkben – visszatérünk ehhez. Ki ad engem halálra 2Kor 4:11 szerint? Én magam úgy döntök, hogy visszamegyek a kereszthez, és azt mondom: „Nem! A gyerekemnek nem a régi énemre van szüksége, hanem Krisztus életére bennem. A gyülekezetemnek, a barátaimnak, a munkahelyen az embereknek… mindenkinek Krisztus életére van szüksége. Mindenhol, ahol vagyok.” 2Kor 4:12 Azért a halál bennünk munkálkodik, az élet pedig bennetek.
2Kor 4:13-14 – ezek a versek a szolgálatról szólnak; én döntök, hogy én megyek a kereszthez. Akár gyengének érzem magam, akár erősnek; akár érdektelen a dolog, akár érdekes; akár reménytelen vagyok, akár reményteli, megyek a kereszthez, és azt mondom: „Uram, nem az én életem, hanem a Tiéd. Kérlek, tölts be engem. A Te életedet akarom élni ebben az életben. Megyek a kereszthez.”
Nem is igazán gondolok bárki másra, hanem csak arra: Uram, nekem szükségem van Rád!; de Isten megáld rajtunk keresztül másokat. Isten használ téged más emberek életében, és jelentőséged és hasznod van. Nem is tudod, mekkora jelentősége van a döntéseidnek!
Egy keresztény, aki jó életet él, de e nélkül a kereszt nélkül, az nem tudja képviselni. Annyi ember van körülöttünk – ha hiszed, ha nem –, akiket az életed megérintheti. Azt mondod nekem: „Ne hülyéskedj! Az egyik utolsó senki vagyok a munkahelyemen! Ezek az emberek, akik fizetnek engem, sikeresek, gazdagok és népszerűek, én pedig csak a port söprögetem.” Ne aggódj ezen! Ha ezt az életet képviseled, akkor senki le nem tagadhatja, hogy ami neked van, az több mint amit ők valaha remélhetnek.
Beszélünk szolgálatról a gyülekezetben – hangosítók, videósok, segítők, zenészek, dicsőítő csapat, tolmácsok, akik a színdarabban szolgálnak, vagy a bababölcsiben, vagy a vasi-isiben –, és ezek szervezett dolgok. A te életed azonban az igazi szolgálat, és az ott kezdődik, hogy a kereszthez mész, és azt mondod: „Uram! Az új élet, dzóé élet, örök minőségű élet – ebben akarok élni. Tölts be engem! Vezess engem! Hadd járjak Veled, a Te Szellemedben. Hadd képviseljelek Téged.” Aztán ez megtörténik, Isten használ téged, és dicsőséges az egész. Csodálatos. Megáldasz ebben embereket, és az emberek ezt látják.
Nem tudom, mi van az életedben, nem tudom, hány emberre vagy hatással, lehet, azt gondolod, hogy senkire, de tévedsz, ha így gondolod. Hatással vagy nagyon sok emberre. Csak járj ebben az életben, és ne is aggódj a többi felől! Isten használni fog téged. Ámen.
Mennyei Atyánk! Köszönjük ezeket a bátorító üzeneteket, és kérünk Téged, hogy vigyél minket tovább a Te szíved szerint. Újra és újra ébresztgesd a szívünket a feltámadás üzenetével! Köszönjük Istenünk!