Lelkesen élni & Két tábor

2011 április 27. szerda  18:30

P. Borci

Ján 20:3-5 3Kiméne azért Péter és a másik tanítvány, és menének a sírhoz. 4Együtt futnak vala pedig mindketten: de ama másik tanítvány hamar megelőzé Pétert, és előbb juta a sírhoz; 5És lehajolván, látá, hogy ott vannak a lepedők; mindazáltal nem megy vala be. Megjöve azután Simon Péter is nyomban utána, és beméne a sírba: és látá, hogy a lepedők ott vannak.

Az a kérdésem, hogy mikor futottál utoljára. Nem valami busz után, vagy azért, mert sietni kellett, hanem Jézussal vagy Jézusért futottál. Mikor volt olyan, hogy hallottál egy hírt, és azt mondtad: nekem ezt látnom kell. Akkor nem sétálunk.

Ha megnézed az evangéliumokat és az Apcselt, nem voltak ők kapkodós idegbetegek. Volt idejük. Nem voltak autóik, repülőik, hanem szépen, komótosan elmászkáltak. Ám itt történt valami és ez a két ember futott. Péter futott, János futott, és nem volt semmi udvariasság a másik iránt. Mennyire kell izgatottnak lenni ahhoz, hogy fussunk? Milyen hírt kell hallanunk ahhoz, hogy fussunk?

Futunk együtt P. Attival. Udvariasak vagyunk. Együtt jobb futni.

Valami bizonytalan dolgot fognak látni. Mégis Jánosban nincs udvariasság, mérlegelés. Fut, leelőzi. Péterben sincs túl sok udvariasság. János ott áll a sír bejáratánál, Péter félrelöki és bemegy a sírba.

Pál azt mondja:

Apcs 20:24a  De semmivel sem gondolok, még az én életem sem drága nekem, csakhogy elvégezhessem az én futásomat örömmel,

Mi az, amit olyan hamar elveszítünk? Esetleg futunk Krisztussal, de van-e ebben öröm? Tudjuk-e élvezni azt, amit csinálunk? A körülményektől függetlenül.

Olyan híreket hallunk hétről-hétre, amik arra késztetnek, hogy fussunk kitartással.

Zsid 12:1 … kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdő tért.

Ez forradalmi:

1Kor 9:26 Én azért úgy futok, mint nem bizonytalanra; úgy viaskodom, mint aki nem levegőt vagdos;

 

Ez a világ annyi mindent fog felkínálni nekünk így: „Ez biztos, fussál ezzel. Ez biztos!” Ezt a világ részéről úgy hívják: marketing. Ezt nem feltétlen kell elhinned. Pál azonban azt mondja, hogy ő úgy fut, mint aki nem bizonytalan cél felé fut.

Egyetlen biztos pontot ismerek az univerzumban, Jézus Krisztust. Mi Őfelé futunk és Őhozzá.

P. Kende

1Mózes 31-ben van egy érdekes történet, ahol Jákobot és apósát, Lábánt látjuk. Nincsenek nagyon jóban.

1Móz 31:13 Én vagyok ama Béthelnek Istene, a hol emlékoszlopot kentél fel, és a hol fogadást tettél nékem. Most kelj fel, menj ki e földről, és térj vissza szülőföldedre.

A történet az, hogy Jákob elment és feleséget akart venni magának. Lábán 7 évet kért a lányáért, Jákob ledolgozta, de a másik lányt kapta meg. Jákob volt a csaló kettejük közül. 🙂 Még 7 évet dolgozott a másikért. Aztán még 6 évet dolgozott azért, hogy nyájai is legyenek. 20 évig dolgozott, és ezalatt az apósa tízszer változtatta meg a bérét, ahogy jónak tűnt. Tízszer próbálta meg kicsalni a munkája eredményéből. Nem sikerült azonban, mert Isten vele volt végig. Isten vele volt egész végig. Ezután azonban Jákob – Lábántól félve – felpakolja a családját, és szó nélkül megindul a nyájaival és családjaival.

A hívőről szeretnék beszélni. Ebből a történetből három dolgot emelnék ki.

Az első, amit itt látunk, hogy micsoda ellentét van Jákob és Lábán között. Nem tudnak jót gondolni egymásról.

Lábán utánament Jákobnak, persze. Nem jóindulattal, de az Úr közbeszólt és beszélgetnek:

1Móz 31:26 És monda Lábán Jákóbnak: Mit cselekedtél, hogy megloptad szívemet, és leányaimat fegyverrel nyert foglyokként vitted el?

Lábán azt mondja: elraboltad a lányaim. Lábán, miről beszélsz? A fickó 7 évet dolgozott mindegyikért, mentek maguktól. Lábán viszont nem tudott bízni Jákobban.

Ugyanezt látjuk, ahogy Jákob beszél vele. 1Móz 31:41 Jákob sem tud jót gondolni róla. Amikor esküt tesznek, akkor 1Móz 31:51-ben Lábán elmondja: nem bízom benned semennyire. Ez egy idióta hozzáállás, mert ez nem működik a családban.

Ám akárhogy is van, itt egy ellentétet látunk. Az ellentét a szellemi és a természeti, vagy a szellemi és a testi között van. Az új ember és a régi természet között igazából. A szellemi és a természeti szemben áll egymással.

Isten akarata és amerre magától természetszerűleg vinne engem a szívem, az nem megy egy irányba. Gal 5:17 küzdenek egymással még a hívőben is. Mert kaptunk egy új természetet, amikor Krisztusban hittünk, de ott a régi természet. A kettő harcol egymással, és nem tudnak megegyezni. Olyan ez, mint egy állóháború. Meg vannak ásva az árkok és lövöldöznek egymásra. Nem tudnak egyetérteni a régi és az új.

Jákob életében ott van Isten egyértelműen. Lábánéban nincs ott. Ők ketten nem tudnak bízni egymásban. Nem tudnak egyetérteni. Nem tudnak együtt járni. Lehetetlen.

1Móz 21:9-ben azt olvassuk, hogy Ismael az elsőszülött – aki a természeti jelképe – gúnyolta a másodszülöttet, Izsákot. Nevetett rajta. Ilyen a viszony. A természeti azt mondja: „Én voltam itt előbb! Én vagyok az igazi. Én tudom, hogy mennek a dolgok. Én vagyok az elsőszülött, én számítok.” Ez érdekes.

1Kor 15:46 a természeti van előbb és utána a szellemi. Ez érdekes, mert így volt. Ádám 1Móz 3-ban elbukott, de utána jött egy másik Ádám, akit úgy hívnak: Krisztus. Viszont Ádám volt itt előbb, az első. Az utolsó Ádám később jött. A természeti azt mondja: „Ugyan, mid van neked?!” Leélsz 20, 30 vagy 50 évet Krisztus nélkül, aztán megismered Őt, és a régi természet azt mondja: én voltam itt előbb, én tudom, miről beszélek. Amikor jön egy nehéz, kritikus helyzet, egy kihívás, akkor az első reakció haragból – az, aki volnék természetileg – azt mondja: „Tudom, mit kell csinálni. Oda kell csapni. Kell hozni egy hirtelen döntést, egy lelki döntést. Én tudom, hogy mit akarok!”

Eltart egy darabig, amíg meghallom a Szent Szellem gyengéd hangját – Ésa 30:21 –: egy kicsit elfordultál az úttól, van egy jobb utam a számodra, járj ezen. Eltart egy darabig, amíg meghallom. Ám ennek van jövője, élete.

1Kor 12-14 fejezetekben Pál beszél a korinthusiakhoz. Arról beszél, hogy rosszul használták a szellemi ajándékaikat. Először egy fejezeten át igazítja ki őket: ezt ne így, ezt ne úgy… Aztán egyszercsak azt mondja: „Van egy sokkal jobb utam! Járjatok a Szellemben, a szeretetben! Mert ez a Szellem útja.” A korinthusiak használták a szellemi ajándékaikat, miközben a régi természet szerint gondolkoztak. Elképesztő, de így működött. Ezt azt jelentette, hogy az ajándékaikkal bántották egymást, 1Kor 14:17. Az ajándékaikkal kárt tettek Isten munkájában, 1Kor 14:23. Végső soron megrabolták saját magukat is.

Pál azt mondja: „Mutatok egy jobb utat! Tudom, nem jön automatikusan, de járjatok a Szellemben, és akkor nem viszitek véghez a régi természet akaratát – Gal 5:16 –, akkor nem jártok a régiben. Járjatok az újban! Járjatok ebben az életben!” Ez a legnagyobb csata, ami létezett és létezik. Nincs békesség, hacsak nem jövök át a másik oldalra. Ha én természeti vagyok, ha régi ember vagyok, akkor mindig gyanakodni fogok arra a szentfazékra, arra a Jézust követő „idiótára”. Ha nem jövök át a másik oldalra, hacsak nincs meg az új természet az életemben, akkor soha nem lesz békességem.

Róm 8:7-8-ban azt látjuk, hogy ez kölcsönös. Isten is úgy néz a régi természetre, hogy nem bízik benne. Nem tudja elfogadni. Az új ember azt mondja a régire: de büdös! A régi azt mondja az újra: de képmutató! Nem tud bízni benne.

A legviccesebb tény, hogy Jákobnak nem volt egy nagy, robosztus szellemi élete, hanem volt egy kis szellemi erecske az életében. Mint a lányok hajában a kicsi melír csík. Jákob ilyen volt. Nem volt nagy szám szellemileg. „Megyek Istennel, és ide nekem az oroszlánt is!” Volt azonban egy pici szellemi erecske az életében, és ez elég volt. Ő más volt, Ján 15:19.

Nem vagyunk meglepve, hogy a világ nincs oda értünk. Mindig van egy gyanússágunk nekünk. „Te miért is?” Ezért lenne fura, ha hívőként ebben a világban keresném az elégedettségem. Nagyon nehéz lenne.

Miért fontos ez? Azért, mert hívőkként találkozunk ezzel. Nem csak a világban, hanem a saját szívünkben is. Kell egy tudatos döntés: „Én a Szellemben járok. Uram, szeretlek. Uram, Veled akarok járni! Tudom, mi lenne a természeti indíttatásom. Szomorúan vonszolnám magam egész életemben, és aztán hallom P. Borcit és futni akarok. Uram, vágyom erre.” – és Isten meg fogja adni.

A második – ez gyönyörű – dolog a történetben: ketten megesküsznek egymásnak, mert nem találnak egymáson fogást. Ezért aztán megesküsznek egymásnak, 1Móz 31:45,49,51. Építettek egy halmot, rátettek egy oszlopot és azt mondták: ez legyen az emlékeztető, hogy nem történhet meg, hogy mi háborúzzunk.

–          Ha te elmész emellett haraggal, rossz szándékkal felém, akkor Isten intézze el ezt teveled!

–          És ha te jössz felém haraggal, akkor Isten előtt állsz ebben!

Miről szól ez? Krisztus életéről és Krisztus keresztjéről. Ez az, ahogy Isten elintézte a problémánkat. Azt mondta: „Van egy mód, ahogy jöhetsz Hozzám. Nem azzal a gyűlölettel, gyanakvással, haraggal a szívedben, hanem csak a kereszten át.” Nem lehet más kapcsolatunk Istennel, kizárólag a kereszt élete.

Hívőként azt mondhatom: csak el akarok tinglitanglizni. Akkor nem a kapcsolatot keresem Istennel, nem vágyom Rá.

Jákob és Lábán között ez volt: amikor jössz és meg akarnál ölni, ránézel erre, akkor mondd azt, hogy megesküdtem, úgyhogy visszateszem a kardot. (Inkább hozok neked egy kötözött sonkát. :-)) Így működik.

Van itt egy gyönyörű dolog: Isten soha nem jön felénk az Ő haragjával. A kereszt miatt. Soha nem jön dühvel.

Mát 25:46 – ez a vers rémisztő. Elképesztő. „Te jó ég! Isten ilyen? Akkor nem vagyok biztos abban, hogy akarok egy ilyen Istennel kapcsolatban lenni.”

Máté 25:46  És ezek elmennek majd az örök gyötrelemre; az igazak pedig az örök életre.

„Hogy érted, hogy örök?” A kereszténység tele van teológiákkal, amik tagadják a pokol létét, a kárhozat valóságát. Őszintén értem, mert a pokol annyira rémisztő. „Te jó ég! Nem lehet, hogy Isten ilyen legyen!” Az igazság azonban az, hogy Isten szent, Isten teljesen igaz, de az én bűnöm nem egy nap fejfájást okoz Őneki, nem egy picit bántja Őt, hanem az én bűnöm a pokolra kárhoztat engem.

Van viszont egy változás: a kereszt. Ha ránézek Istenre, akkor Isten olyannak tűnik, mint egy gengszter egy baseball ütővel, vagy mint egy tehervonat, ami jön 200-zal felém. Mi történik? A keresztnél ez valami mássá válik. Barátságos ölelés, törődő szeretet, gondoskodás lesz belőle. Valami mást látok, mert Krisztus felállította az oszlopot – a keresztet –, és azt mondta: „Soha! Isten soha nem fog hozzád jönni ezzel a haraggal, ezzel az ítélettel. Bízz Bennem! Higgy Bennem és meglátod Isten másik oldalát, másik arcát.” Erről szól.

Az érzelmeink nem mindig értenek ezzel egyet. Ha valaki úgy érzi, hogy annyira mocskos, annyira gyenge, annyira hiányos, nincs semmije és hogyan mehetne Istenhez, akkor a valóság tényleg lehetne ez, de amikor odaér a kereszthez, akkor onnan Isten valami mást lát. Jézust látja, és azt mondja: „Gyermekem! Én ismerlek téged, szeretlek téged.” Ha Istenhez megyek imában, szükségben, vagy vezetést kérve, vagy járok Ővele, akkor Isten azt mondja: Én így látlak, így ismerlek téged.

Van egy gyönyörű példa erre. Zak 3:3 Jósua a főpap szennyes ruhába volt öltözve, méltatlan volt a szolgálatára. Elégtelen volt, képtelen volt. Hiányzott a dolog. Mit csinált Isten? Azt mondta:

Zak 3:4  És szóla és monda az előtte állóknak, mondván: Vegyétek le róla a szennyes ruhákat! És monda néki: Lásd! Levettem rólad a te álnokságodat, és ünnepi ruhákba öltöztetlek téged!

Mekkora üzenet ez nekünk! Isten ezt mondja neked: „Én levettem rólad a szennyes ruhádat és ünnepi ruhába öltöztettelek téged. Levettem rólad az álnokságodat és Krisztus igazsága a tiéd.” Lehet, hogy az életemben megvan a küzdelem, a huzavona, és azt mondom: jó, ha egy erecske, egy hajszál van az életemben, alig látható, egy búvópatak, nem is látható az egész, de Isten azt mondja: „Én másként látlak téged. Ha hozzád jövök, nem ítélettel jövök. Ha te Hozzám jössz, akkor sosem látlak úgy, hogy üres kezekkel jössz. Én élvezem a szeretetedet, a te vágyadat, a te éhségedet. Szeretném betölteni az ürességed. Szeretnék adni neked.” Ezért beszélünk a keresztről sokat és szeretnénk egymáshoz a kereszten keresztül viszonyulni.

Amikro másnap felébrednek:

1Móz 32:1-2  1Jákób tovább méne az ő útján, és szembe jövének vele az Isten Angyalai. 2És monda Jákób mikor azokat látja vala: Isten tábora ez; és nevezé annak a helynek nevét Mahanáimnak.

Jákób tovább méne az ő útján, és szembe jövének vele az Isten Angyalai. És monda Jákób mikor azokat látja vala: Isten tábora ez; és nevezé annak a helynek nevét Mahanáimnak.

Mahanáim azt jelenti: két tábor. Ez még egy gyönyörű igazság a hívő életében. Az életünkben van valami magasabb rendű, ami jelen van. Nem az intellektusunkról, nem a sikereinkről beszélek, hanem arról, hogy Isten közöttünk van. Isten jelenléte velünk van. Jákob ezt ismerte fel. „Tábort ütöttem itt, és azt hittem ez az egy tábor van, de felismerem, hogy két tábor volt ezen a helyen: az enyém és Isten is itt táborozott miattam.”

Ez fontos felismerés. Nem mindig látjuk ezt nyilvánvalóan az életünkben. 1Móz 28:17 Jákob azt mondja: „Micsoda hely! Isten van itt és nem is tudtam.” Mi is lehetünk így, hogy nem látom, nem ismerem fel. „Itt van egyáltalán Isten?” Tetszik valakinek a bizonysága, de úgy érzem, hogy csak papíron van. Nem érzem a valóságát. Nem vagyok izgatott felőle, nem vagyok odáig. Ám hihetek és mondhatom: Mahanáim.

Az én otthonomban két tábor van, nem csak a családom, hanem Istené is ott van. Felismerem ennek a mindennapi valóságát. A munkahelyemen képviselek valakit. Isten velem van. Nem miattam nagy szám az egész, hanem Isten tábora velem van. Isten tábort jár közöttünk. Gyönyörű dolog felismerni ezt. Hatalmas. Mégis sokszor elvétjük, úgy érezzük, hogy talán nem is igaz. Isten figyelme azonban rajtunk van.

Ahogy végignézzük a történetet, Jákob nem teljesített olyan jól. Ha én mérném fel, megbuktattam volna. Isten viszont nem. Hála Istennek, nem én mérem az életedet, és egyikünk sem méri a másikét. Isten ott táborozik közöttünk.

Van egy hasonlóság. Élvezünk valamit és Isten is élvezi azt. Éneklünk. „Ez miért számítana Neki?” A szeretet miatt. Imádkozunk. „Miért hallaná?” A szeretet miatt. Olvassuk az Igéjét. „Miért gyönyörködne Ő ebben? Miért mutatná meg nekem, hogy Ő mire gondolt?” Azért, mert törődik velem. Adni akar minden napra. Isten gyönyörködik abban, amiben mi. Isten is táborozik, ahogy mi.

Lehet, nem látom, de Jákob látta, hogy Isten keze rajta volt végig. Egy nap, amikor Ővele leszünk, akkor ez nagyon egyértelmű lesz, de a mai nap járjunk ebben hitben, bízva abban, hogy Istennek keze ott van minden döntésünkön, minden helyzetünkön. Nem véletlen, merjünk ezt hinni. Merjük mondani: „Uram, nem értem, de bízom Benned és hiszek. Kérlek, mutasd meg nekem! Ha nem érthetem meg, nem gond. Szeretném tudni, de bízom Benned, Uram.”

Jákob volt az egyetlen, aki ezt látta ott. Ő látta ezt. Felismerte ezt. A te életedben is Isten neked mutatja meg Magát. A te életedben is Isten személyes veled, és azt mondja: „Itt vagyok. Én vezettelek idáig és vezetlek tovább is. Bízz Bennem! Én ott vagyok az életedben, ne feledd el!” Ámen.

Kategória: Egyéb