Visszagondolva a Korinthusiakhoz írt első levélre: amikor a gyülekezet szellemi, amikor Krisztus Testének az élete szellemi, akkor ez a legjobb dolog a Földön; és ha testi, akkor valószínűleg a legrosszabb dolog a Földön. Erről beszélünk néha: ha testiek vagyunk, ha személyesen nem járok Krisztusban, és úgy próbálok Krisztus Testében lenni, akkor ahelyett, hogy törődnék, pletykálni fogok, akkor ahelyett, hogy segítenék, kritizálni fogok, ahelyett, hogy örülnénk együtt, elvárásaink lesznek egymás felé. Milyen szörnyű lenne! Akkor azért, mert közel vagyunk, az egység helyett szakadások lennének közöttünk. Ez annyira könnyen megtörténhet! Elég csak testinek lennem.
Isten azonban megtiszteli a gyülekezetet. Látunk gyógyulásokat a gyülekezetben, látunk áldásokat a gyülekezetben. Isten válaszol nekünk az Ő Igéjéből. Isten ad nekünk új kapcsolatokat a gyülekezetben. Tanít minket kommunikálni, és Isten ad nekünk szolgálatokat: az evangelizációk, a vidéki szolgálatok, a színdarab, a VAV, a High 5… Még egy: Istentől való találkozások.
Tudod-e, hogy miről beszélek? Hiszem, hogy Isten ad a gyülekezetnek találkozásokat, amiket előkészít. Csabi mesélte nekem, hogy látott egy lányt, aki az egyik gyorsétterem-láncnál szolgált ki, és fel volt vagdosva a keze. Annyira a szívén volt! Lilivel együtt visszament, hogy adjanak neki valamit Krisztusról. Az volt a megvallásuk, hogy ez tényleg Istentől való találkozás volt. Ajándék Istentől, ahol Ő leszervezte ezt.
Még egy: P. Zoli többedmagával Debrecenben szolgált. Épp csak beesett oda Anti Paksról. Valamelyik testvér beszélt arról, hogy törvényeskedő háttérből jön, és ahogy hallja ezt a kegyelem-üzenetet, ez jó, de annyira nehéz elfogadni, mert már sok éve az ítélkező, kemény, elvárós, „ugord meg a mércét, felelj meg!” üzenetet hallotta. Anti erre azt felelte: „Miről beszélsz? Én abba születtem. Több generáció törvényeskedő múlt van mögöttem, a családomat is beleszámolva. Amikor megtaláltam a kegyelem üzenetét, az akkora öröm volt!” – ez jutott eszembe, amikor hallottam: Istentől kapott találkozások. Anti épp ott volt, elmondhatta, és pontosan ezt kellett ott hallaniuk. Nem tudom, hogy hiszel-e ezekben, de imádkozz érte, hogy Isten adjon neked előkészített találkozásokat!
Talán még egy dolog a gyülekezetről. Azt mondjuk: van részed; 1Kor 12:27. Ez azt jelenti, hogy van egy mód, ahogy te kifejezed Krisztust, ahogy senki más nem fejezi Őt ki. Mérték szerint. Van egy mértéke annak, ahogy kifejezed Krisztust. Ez a fontos nekünk a gyülekezetben, és nem más – nem azért kedvelünk, mert valamelyik politikai oldalon állsz, nem azért, mert jó vagy, mert valamilyen sporttréner vagy, vagy azért, mert olimpiai bajnok vagy, vagy mert …, nem azért, mert gazdag vagy, okos vagy… Hanem megvan az egyéni mód, ahogy te kifejezed Krisztust, ahogy csak te fejezed ki Őt, és arra nekünk szükségünk van – áldás a gyülekezetben.
Úgyhogy nagyszerű dolog a gyülekezetben lenni. Sokat beszéltem erről a napokban a kisgyermekes anyukák találkozóján, aztán a GGIS-ben is.
———————————————————————————————————
Péld 31-ben ez a szakasz az erényes asszonyról szól.
Péld 31:28 Fölkelnek a fiai, és boldognak – áldottnak – mondják, férje is dicséri őt
Áldottnak nevezik őt a fiai. Ez nagyszerű bizonyság arról, hogy milyen hatással van ennek az asszonynak az élete. Mert átad valamit a fiainak, ami nagyon sok ember életéből kimarad, és azért rettenetesen hiányzik. Hiányt szenvednek emiatt. Ez olyasvalami, amit a gyülekezetben is tanulunk. Itt is növekszünk ebben.
Ez az első gondolatunk.
Mit tanulunk a gyülekezetben? Az egyik nagyon fontos célja a gyülekezetnek az, hogy felfrissítsen minket abban, hogy a Szellemben gondolkodjunk. Róm 12:1-2, 1Kor 2-ben elmondja nekünk, hogy a Szent Szellem által új gondolkodásmódot, új elmét kaptunk, Krisztus elméjét. Ez olyasvalami, amiben növekszünk, amiben gyakoroljuk magunkat. Ez nem helyhez kötött dolog, hanem ez olyan, ami mozog, amiben előre megyünk.
Ezeknek a gyerekeknek – Péld 31:28 – szellemi gondolkodásuk van. Az édesanyjuk átadta ezt nekik. Ez kihívás mindnyájunknak, szülőknek. Urunk, segíts! A világban jó szülőnek lenni természeti szinten, ez egy csapda, amibe beleeshetek. A gyermekem megtanul balettozni, jól tud lovagolni, jó lesz matekból, elvégzi az egyetemet, jó szakmája lesz, de nem tanul meg Krisztus elméjében gondolkodni. Nem tanul meg túllépni önmagán a Szellem által, hanem megragad abban, ami természetileg az övé lehet.
Megvan ez a lehetőségünk, hogy szellemi módon gondolkodjunk. Kicsit másként hadd beszéljek erről. Luk 23:8 Heródes régóta nagyon szerette volna látni Jézust. Látni akarta Őt, vágyott látni Jézust. Miért? Azért, mert csodát akart látni. „Hé! Jézus! Tűzijátékot kérek. Buli legyen! Jézus! Ugorj, hopp!” Jézus nem ugrott, Heródes csalódott volt, és kigúnyolta Őt. Azt mondta: „Ez? Ki ez?! Ez egy senki.” Sokan akarták látni Jézust, de kevesen akarták megismerni Őt.
Sokan akarták látni, de a legtöbben nem akarták ismerni Őt. Ján 1:38-ban amikor János tanítványai eljöttek Jézushoz, akkor nem úgy volt, hogy megnézték, „Ezt is láttuk!”, hanem Jézus azt kérdezte: Mit kerestek? Akkor ők azt felelték: „Hol laksz? Meg akarunk találni Téged. Újra meg újra. Hol laksz? Elmehetnénk Veled? Beszélgethetnénk Veled? Közösségben lehetnénk Veled? Kérdezhetnénk Tőled? Válaszolnál nekünk? Hol laksz?” Meg akarták ismerni Őt. Nem csak látni, hanem megismerni. Igazán találkozni Vele. Nem csak felszínesen.
Jézus ezt mondta nekik, ami igazán a vallásos zsidóknak szólt:
Ján 8:43 Miért nem értitek az én beszédemet? Mert képtelenek vagytok meghallani a szavamat.
„De hát… de hát hallgatták, nem? Éppen, amikor ezt mondta is hallgatták. Éppen hozzájuk beszélt és hallgatták.” Nem! Nem hallgatták. Olyanok voltak, mint Heródes. „Mutass nekünk valamit! Tégy csodát. Hadd lássunk valamit. Csináld meg nekünk, amit akarunk.” Ján 6:26-ban meginti őket. Nagy sokaság követte Jézust. „Siker van, Jézus. Sokan követnek.” Jézus azt mondja a sokaságnak: „Figyeljetek! Ti még csak nem is a csodák miatt követtek, hanem azért, mert jóllaktatok. A teli pocak miatt követtek, még csak nem is a csodák miatt.”
Teli pocak – „Hálásak vagyunk, Uram!” Csoda történik – „Hálásak vagyunk, Uram!” Viszont továbblépünk-e annál, vagy megállunk ezen a ponton? Ha Jézus egy évig nem tesz semmi csodát, akkor mi lesz? „Ó, hát akkor Jézus nem is igazi. Nem laktam jól, ezek szerint Jézus nem is igazi.”
Ezék 33:32 Isten azt mondja Ezékielnek: olyan leszel nekik, mint egy jó szavú énekes, mint egy kiváló hegedűs, és élvezni fogják a szódat. „Mit csinálsz ma este?” „Nincs semmi dolgom.” „Akkor menjünk el röhögni, hallgassuk meg Ezékielt.” Mi ezzel a gond? Az, hogy megállok egy természeti szinten és nem tanulok meg mélyebbre menni, megismerni Istent, nem tanulok meg szellemi módon gondolkodni.
Ebben a versben Péld 31-ben azt mondja: áldottnak hívják őt. Ami azt jelenti, hogy ők tudnak szellemien gondolkodni, képesek rá. Erre van szükségünk nekünk is.
Emlékszel Máriára, Jézus anyjára? Mit mond róla az Írás, amikor hallotta a próféciákat, amikor az angyal szólt hozzá, amikor Isten mutatott neki valamit? Ha ezt megértjük, hogy ő hogyan gondolkodott, akkor kitűnik, hogy miért őt választotta Isten erre a feladatra. Luk 2:19 Mária a szívébe rejtette mindezeket a beszédeket, és forgatta a szívében ezeket. Elmélkedett rajtuk.
Ez az! Mária mélyebbre ment. János mélyebbre ment. Lukács mélyebbre ment. Pál mélyebbre ment. A legtöbben azért vagyunk itt, mert mélyebbre mentünk, mert többet akarunk. Mert nem akarunk megállni a felszínen: „Ezt is láttam, kész, rendben. Mi a következő? Az Eiffel-torony. Rendben. Azt is megnézem.” Nem! Nem erről szól. Ez mélyebb dolog. Biztos szép az Eiffel-torony, biztos érdekes, de van valami több: szellemi módon gondolkodni a dolgokról.
Jó emberek a társadalmunkban tűnődnek azon: „Miért ilyen rossz minden? Miért esnek szét a dolgok? Miért van az, hogy egy kormány jól kezdi, aztán kiderül, hogy mocskok? Miért van az, hogy van egy forradalom, aztán gonosszá válik? Miért van az, hogy a házasság jól indul, és aztán nagyon rossz vége van? Miért nem tudjuk összetartani?”
A mi válaszunk ez: Azért, mert te csak jó akarsz lenni, és nem vágysz az áldásra. Nem akarsz áldott lenni. „Ó, dehogynem akarok áldott lenni!” „Várj! Ahhoz, hogy áldott legyél, ahhoz szükség van valakire, Aki megáld.” „Ja! A te Istened az? Azt nem kérem!” Na, erről beszélek! Az emberek jók akarnak lenni áldás nélkül.
Az emberek jók akarnak lenni, de nem áldottak. Nem vágynak többre. Nem vágynak szellemi mélységre. Nem akarják Máté 5. boldog mondásait: áldott vagy, áldott vagy, áldott vagy, áldott vagy és áldott vagy! Nem azt mondja – és erről sokat beszélnek az emberek –, hogy szerencsés, nem azt mondja, hogy jól megy a dolgod, hanem azt mondja: áldott vagy. Másik szinten szól hozzánk, és szükségem van arra a szintre.
Ez a második gondolatunk. Nem csak szellemien gondolkodnak, hanem megértik az áldást. Felismerik az áldást. Felismerik, azt tudják mondani: itt van egy áldás. Látom az áldást. Nagyon sok hívő kritizál és támad. Tudod, mi történik? Ha ez válik a gondolkodásommá, akkor nem látom az áldást. Ránézek a testvéremre, látom a problémáit, az összest, és a vége az, hogy nem látok áldást. „Ez az ember csak egy probléma. És ez is, és ez is…” Nem látom az áldást, nem ismerem föl.
Van áldás az életünkben? Igen, abszolút! Egyértelműen. Isten megáld bennünket. Sőt, nem csak minket! ApCsel 14:17 általános kegyelem: ad az embereknek áldásokat, kegyelmet. A nem hívőknek is. Emberek azt mondják: Mit kaptam én valaha Istentől? Sütött a Nap, esett az eső, egyszer jól laktál. Volt egyszer egy barátod. Valaki szeretett. „Igen, de meghalt.” Igen, de szeretett. Vannak ajándékok Istentől.
Mi történik azonban az emberrel? Ha nem hisz Istenben, akkor nem ismeri fel, hogy ez egy áldás, hanem csak úgy éli meg: én megérdemlem, én összeraktam, én megcsináltam; vagy: „Mázlim van! Micsoda mázlim van!” Hallottam ezt. Valaki látta a feleségemet, és azt mondta:
– Micsoda mázlid van!
– Nem! – feleletem.
– Nem? Miért?
– Azért, mert áldott vagyok. Nem mázlista, hanem áldott. Ez több annál. Ez más. Nekem van kinek hálát adnom. Teneked nincs kinek hálát adnod, és sajnálom, hogy te így vagy. Nekem viszont van Kinek hálát adnom.
Róm 8:28 Isten mindent képes a javunkra formálni. Halleluja! Miről szól ez a vers? Arról, hogy én láthatok áldásokat ott, ahol más nem. Van egy problémám, például egy lábsérülés, és azt kérdi valaki: „Na, ebben mi a jó? Na, most mondd, hogy minden a jóra van! Hívő! Most mondd, hogy minden jóra van!” A válaszom az, hogy „igen”.
– Hogyan jó?
– Nem tudom. Hadd tegyem hozzá azonban, hogy nem is kell tudnom feltétlenül, hanem elég bíznom abban, Aki azt mondta nekem, hogy ez a javamra lesz.
Ez érdekes dolog Dávidtól:
Zsolt 23:6 Bizony jóságod és kegyelmed követ engem életem minden napján, s az ÚR házában lakozom hosszú ideig – örökké.
– Miért mondod ezt, Dávid? Amikor barlangban laktál, akkor is Isten jósága és kegyelme követett?
– Bizony!
– El voltál üldözve Izraelből. Akkor is?
– Igen, bizony.
Felismerni az áldást, hitben járni és kijelenteni: igen, Isten adott nekem valamit, ami több mint a természeti, több mint: „Hát! Jól vannak a dolgok.”
„Hogy vagy?” „Jól.” Persze, rendben van ez, válaszolhatok így, nyilván. Nem válaszolok mindig furcsán ezekre a kérdésekre, de a másik oldalról, van valami több az életemben. Áldás, Istennek a jelenléte, az Ő szolgálata.
– Te hülye vagy? Hogy mondhatod ezt, hogy áldott vagy?
– Én hívő vagyok.
– Optimista vagy?
– Nem. Hívő vagyok. Én tudom, hogy vannak áldások ott, ahol te nem látod. És így beszélek a lelkemhez: én lelkem ne feledkezz meg az Ő minden jótéteményéről, Zsolt 103:2. Lelkem emlékezz, hogy Isten mennyi jót tesz veled.
Beszélsz magadhoz így? Bátorítalak, hogy beszélj magadhoz így. Lépjünk túl, mert könnyű természeti elmével nézni a dolgokat: „Ah, az adók! Ah, a ráncaim! Mennyivel több van! Ám cserébe, fogy a hajam! Ah, és a fogaim is! És a pénztárcám megint üres, ah!” Nem azt mondom, hogy ez nem történik. Létezik viszont másik oldal? Remélem! A másik oldalról 1Kir 10-ben eljött Sába királynője Salamonhoz, és azt mondta:
1Kir 10:7 De nem akartam hinni azoknak a beszédeknek, míg én magam el nem jöttem, és saját szememmel nem láttam. És íme, nekem a felét sem beszélték el: bölcsességed és jóságod felülmúlja a hírt, amelyet felőled hallottam.
Mi az a fele, amit nem mondtak el? Az az áldás, az a szellemi jelenlét. Az Istennek a közelsége. Az az, amikor a Szent Szellem szól hozzánk közvetlenül az Ő szívéből, az Ő Igéjéből az üzeneten keresztül. Az az a fele, amit senki nem mondhat el nekem, csak én ismerhetem fel.
Remélem, nem így van veled, de lehetsz itt évtizedeket úgy, hogy mindig csak az egyik felét látod. Látod a pásztoroknak a különböző színű szakállát, látod a kiégett izzókat, látod a székeket, a padlót…, érzed a fűtést, kicsit nevetsz a viccen, amit az üzenet közben mondok. Eközben hívő vagy, újjá vagy születve. Látod-e a másik felét? Felismered-e az áldást?
Felismerni a küldetést, azt, hogy el vagyunk hívva! Azt, hogy Isten azt mondta nekünk: tegyünk tanítványokká minden népeket. Az, hogy misszionáriusokat küldünk ki, ez kincs. Ez áldás. Az, hogy van testvéred a mai nap, akinek a szívén van az Úrral járás. Az, hogy valakit megkérdezhetsz: „Figyelj! Hogy van ez a Bibliában?” Az, hogy vannak pásztorok, akiknek azt mondhatod: „Segíts nekem! Mit csináljak ezzel?” A gyülekezetben sok jó tanács van, bátorítalak mégis arra, hogy fordulj a pásztorokhoz bizalommal.
Felismerem-e a másik oldalát? Azt, hogy áldás van az életünkben. Ez kihívás a szívemnek, de erről szól: gondolkodni Krisztus elméjével, Szellemben járni, Szellemben gondolkodni, megtanulni hálát adni, örvendezni. Jób azt mondta Jób 29-ben: bárcsak megint olyan jól menne a sorom, mint azelőtt! Előtte viszont mond valamit, ami különleges. Jób 29:2 Bárcsak megint Isten világossága ragyogna az életemre!
Jób vágyott arra, hogy meglegyen az áldás az életében. Vágyunk erre? Arra a többre? Bátorítalak, hogy ne állj meg kevesebbnél. Nagyszerű, ha Isten megajándékoz téged egy jó állással; nagyszerű, ha Isten megajándékoz téged egy jó házassággal; nagyszerű, ha Isten megajándékoz téged szellemi barátokkal.
Megtalálni Isten valóságát, felismerni az áldást, és vágyni arra: „Uram, mutasd meg Magad nekem! Uram, én mélyebbre akarok menni!” 2Móz 33:18-ban azt mondja Mózes: „Uram, mutasd meg nekem a dicsőséged. Mélyebbre akarok menni.”
Nem akarok úgy lenni: rendben, ezt is láttam; és aztán továbbmegyek. Mert nagyon sok ember csinálja ezt, hogy bejön egyszer, meghallgatja az üzenetet, megvonja a vállát és megy tovább. Azt mondjuk: „Gyere el! Újra gyere el! Gyere el többször! Nézd meg, értsd meg, hogy miről van szó.” Ha nem akarod, akkor menj, persze, de találd meg a mélyebbet, mert van itt valami több. Lehet, hogy nem mindig nyilvánvaló, de jelen van.
Ez az utolsó gondolat: az áldást kommunikálni.
Nem csak szellemi gondolkodás, ami nagyszerű, nem csak az, hogy felismerem az áldást és megértem, hogy mi az, hanem valóban kommunikálni is, hálát adni érte. Hálát adni érte, és bizonyságot mondani róla; vagy prédikálni, vagy evangelizálni vele, vagy írni róla egy blogot, vagy írni róla egy cikket, vagy írni róla egy gyermekmesét. Miért csak sámános és varázslótanoncos gyerekmesék vannak? Miért nincs megragadó, sikeres keresztény mese? És miért ne lehetne?!
Kommunikálni az áldást. Az embereknek hallaniuk kell az áldásról. Az embereknek fel kell ismerniük. Egy értelemben azt kell mondani nekik: „Hé! Van valami több is. Van egy másik szintje az életnek, és én ott élem az életem. Lehet, hogy hülyének tartasz ezért, de nem baj, mert énnekem megvan ez, én megragadtam, én megtaláltam. Áldás van az életemben.”
Amikor adunk a felajánlásba, mit csinálunk? Miért adunk? Van, aki azt hiszi, hogy azért, mert van feleslegünk. Nagy általánosságban nem erről van szó, hanem legtöbbünknek olyan érzés adni, mintha a tulajdon véremet ontanám abba a kosárba. 🙂 Mert nem feleslegből adok, hanem adok. Miért? Azért, mert áldást kaptam, és áldást kommunikálok. Nem azért, mert valaki kényszerít, nem azért, mert figyelünk, mert strigulázunk, ha ad valaki (közel sem vagyunk elég szervezettek ehhez). Miért adunk a felajánlásba? Mert továbbkommunikáljuk az áldást, amit kaptunk. Ez csoda az életünkben. Kommunikálni az áldást! Az embereknek hallaniuk kell erről.
Létezik ez a hazugság, hogy a kereszténységnek olyannak kéne lenni, hogy soha semmi problémánk nincs. Nem igazán látom ezt. Nem hazudunk. Nem mondjuk azt, hogy nincsenek problémák, de azt mondjuk, hogy van egy másik oldal. Van valami több: Isten áldása az életünkben. Az lehet egy Ige, ami szól a szívemhez. Az lehet az, hogy valaki ad nekem pénzt, hogy vegyek egy új cipőt, mert az enyémen van egy lyuk. Lehet az, hogy valaki meghív ebédre. Lehet, hogy valaki azt mondja: Isten szeret; és aztán a barátom lesz. Lehet, hogy ez az áldás. Sokféle lehet, de azt tudom mondani: köszönöm, Uram.
Nem tagadom le a problémát, de létezik áldás az életemben.
Volt velünk egy lány néhány napot. A barátját és a barátja anyját meggyilkolták nemrég. Annyira ki volt, beszélni is alig-alig bírt … valószínűleg én is így lennék. Azt mondtuk neki: „Gyere velünk, szolgáljunk embereket! Szolgáljuk Istent. Menjünk együtt.” Néhány nap után azt mondta: Nézd, tudok mosolyogni és tudok beszélni. Miért? Az áldás miatt.
A probléma valós, a tragédia szörnyű, a veszteség fájdalmas, de van egy másik oldala az életemnek: van áldás. A Krisztus Testében találkozom ezzel, tanulok erről Szellemben gondolkodni, felismerni Isten munkáját, és aztán kommunikálni azt. Ez az: áldott vagy, Mát 5:8 mert új szíved van; Luk 11:28 azért, mert hallod Isten Igéjét, és engedelmes vagy neki; és Jak 1:25 mert nem vagy feledékeny hallgató. Áldott vagy, és áldás vagy. Ámen.
Mennyei Atyánk! Köszönjük Neked, hogy adtál nekünk új mondanivalót, új üzenetet, új tartalmat, elmondhatjuk, hogy Jézus minket megmentett, Jézus engem újjá tett, Jézus mindent megváltoztatott az életemben. Köszönöm, Istenem, hogy áldássá tettél, megáldottál. Áldott vagyok, és aztán áldás lehetek másoknak, amint kommunikálom ezt.
Kérünk, Urunk, hadd ne legyünk titkos hívők, ha már szabadság van az országunkban, hogy beszéljünk erről. Hadd ne legyünk titkos hívők, akik nem beszélnek az áldásról. Hadd adjuk tovább ezt! Hadd kommunikáljuk ezt, Urunk!
Ámen.