(Brassó)
Nemrég beszélgettem egy pásztorral, aki olyan helyen szolgál, ahol nincs igazán válasz evangéliumra. Onnan nézve ez egy mega-gyülekezet. Az ő szempontjából hihetetlen az, hogy ennyien akarnak Krisztusról hallani.
Ott nem sokan válaszolnak az evangéliumra. Nem nyitottak. Ha valaki jár a gyülekezetbe egy darabig, akkor az ellenség mindennel ellene megy. Lenyűgöző ezt látni. Kérdeztem tőle: mit csinálsz itt? Annyira megáldott a válasza. Azt felelte: Isten elhívott ide, és még nem mondta nekem, hogy menjek el innen.
Arra gondoltam, hogy mennyire csodálatos ez. Ez a pásztor tudja, hogy Isten nem felejtette őt ott, és nem úgy számolja a dolgokat, ahogy könnyű lenne számolni. Annyira megáldott engem, ahogy gondolkodtam ezen, hogy ez az ember másképp nézi a dolgokat.
Nagyon könnyű olyannak lenni, aki számolgatja azt, hogy mi történik körülöttünk. Nagyon könnyű számolni azt, hogy mit csinálok, mennyi haszna van, mennyi minden történik, milyen eredményei vannak, és azt számolgatni, hogy miért nincs eredménye.
2Kir 13-ban Elizeus, a próféta haldoklik, és a király eljött hozzá. A próféta ad egy próféciát.
2Kir 13:18-19 Monda azután: Vedd fel a nyilakat. És felvette. Ő pedig monda az Izrael királyának: Lőjj a földbe, és bele lőtt a földbe háromszor; azután abbahagyta. Akkor megharaguvék reá az Isten embere, és monda: Ötször vagy hatszor kellett volna lőnöd, akkor megverted volna a szíriabelieket a megsemmisülésig; de így már csak háromszor vered meg a szíriabelieket.
A király lő egyszer a földre, még egyszer a földre, harmadszor a földre. Ahogy olvasod, azt gondolod: miért hagyta abba? Nekem azonban másik kérdésem van: „Miért ne hagyta volna abba? Minek lődözni a földbe? Mi értelme van ennek? Mi haszna, mi célja van ennek? Minek?” Nagyon könnyű így gondolkodni.
Elizeus azt mondta neki: „Rosszul nézed a dolgokat. Te számolgatsz. Lőttél egyszer, nem villámlott. Lőttél még egyet, nem remegett meg a föld. Lőttél harmadszor, Isten nem beszélt hozzád, …, és nem lősz tovább, abbahagytad.” A próféta mit kért számon tőle? Azt, hogy engedelmeskedjen Istennek. Azt, hogy ne aggódjon rajta, hogy ne számolgasson: „Ugyan már, elég ebből! Minek lövöldözzek tovább?!”; hanem folytassa tovább a dolgot.
Ahogy idefelé jöttünk a vonattal, ezen gondolkodtam, hogy sok ember van, aki céllal éli az életét. Céltudatosak, így gondolkodnak. A fejükben van a céljuk, és mindig arrafelé akarnak tartani. Ez nem rossz dolog. Persze, kell, hogy legyenek céljaink, de Isten valami többre hívott minket. Isten arra hívott minket, hogy látás legyen az életünkben, hogy küldetés legyen a szívünkben, hogy Isten akarata legyen a szívünkben.
Ahogy errefelé jöttem, ezen gondolkodtam, hogy a célok nagyszerű dolgok, időleges dolgok és megszámolható dolgok, de amikor a látásra gondolunk, akkor emberekre gondolunk, örökkévaló dolgokra gondolunk: emberekre és Istenre. Ebben gondolkodunk, és nem számolgatjuk a dolgokat, hogy hány volt, mi volt, hanem csak megyünk előre ebben.
Annyira megáld engem, amikor látom valakinek az életében, hogy eljár valahova és szolgál. Arra gondolok: miért csináljuk? Miért járunk benne? Azért, mert van egy látásunk Istentől. Nem egy célunk van – nem egy szám, amit el akarunk érni, nincs kiírva a falra, hogy ennyi embernek kell itt lenni a következő évben –, hanem Istenben és emberekben gondolkodunk, és küldetés van a szívünkben. P. Kornél ezért van ott Sepsin. Annyira megáld ez: így gondolkodni, így látni dolgokat.
Annyira fontos nekünk, hogy ilyen legyen a szívünk. Miért? Mert a célok nagyszerű dolgok, de nem elég nekünk igazán. A célok nem visznek el minket oda, ahova a látás elvisz minket. A célok elvisznek engem valameddig. Ha nézel egy embert, akinek nincs semmi célja – teljesen passzív, teljesen befelé forduló, csak molyol magában, cél nélkül –, akkor egy ember, akinek céljai vannak, az jobb helyzetben van, de Isten többet akar adni nekünk.
Isten azt akarja, hogy örökkévaló dolgok legyenek a szívünkben, és abból nem sok van ezen a Földön. Az Ő Igéje, az emberek, Isten akarata, az Úr megismerése, …, és ezek vannak a szívünkben. Csak gondolj bele ebbe velem! Azt akarom mondani, hogy a látás elvisz minket néhány helyre, ahova a célok nem visznek el.
Sokszor hallom ezt, hogy emberek kitűznek egy célt, és azt mondják: ez a látásom. Persze, lehet ezt így mondani. Nekünk is van ilyen, például szeretnénk harminc gyülekezetet Magyarországon. Igazán, ha a látásra gondolunk, akkor emberekre gondolunk, akik megismerik Krisztust, akik járnak Vele, akik bíznak Benne, akiknek több van, mint a természeti élet, igazából. Ezért fontosak azok a gyülekezetek.
Ha látás van a szívemben, akkor az elvisz engem néhány helyre, ahova a célok nem visznek el.
Az első ezek közül a megtörtség. 2Sám 7-ben Dávid olyan ember volt, akinek volt látása Istennel. Látunk itt valami gyönyörűt. Isten beszél hozzá. Nagyon szeretem ezt a verset:
2Sám 7:18-19 Bemenvén azért Dávid király, leborula az Úr előtt, és monda: Micsoda vagyok én, Uram Isten! és micsoda az én házam népe, hogy engem ennyire elővittél? És ez még csekélynek tetszett neked, Uram Isten! hanem íme szólasz a te szolgádnak háza felől messze időre valókat; …
Dávidnak van egy gyönyörű kifejezése itt: megtörtség. Ha látással élem az életem, akkor az megtörtséget hoz az életembe. Mert látom a helyemet, látom, hogy ki vagyok, látom, hogy kicsoda Isten és ki vagyok én. Milyen hatalmas és dicsőséges Ő, és mennyire nevetségesen kicsiny vagyok én ebben az egészben!
Látom a különbséget, megtörtség van a szívemben, és azt mondom: „Hogyan lehet, Uram, hogy Te használnál engem? Hogyan lehet, Uram, hogy Te vezetnél engem a gyengeségem ellenére, a botladozásaim ellenére, az ostobaságom ellenére? Hogyan lehet, hogy használnál engem?” Ha célokat tűzök ki az életemben, és elérem azokat, akkor attól sosem leszek megtört. Attól büszke leszek, és azt mondom, hogy megérdemeltem. Dávid azonban más volt.
Dávid Izrael trónján ült, és tökéletes helyzetben volt egy értelemben. Isten beszél hozzá, és mire vezeti ez őt? Megtörtségre. Miért? Azért, mert volt látás az életében, ismerte Istent bizonyos módon, és bízott Őbenne, és járt Ővele. Ez volt az életében, és ettől megtört volt a szívében. Nem büszke, hanem örömteli. Örömteli.
Másik dolog, ha látással élem az életemet. 5Móz-ben látjuk Mózes életének a lezárását. 5Móz az ő utolsó tanítása. Az egészben van valami nagyon fontos. Pl. 5Móz 32:31 és
5Móz 32:43 Ujjongjatok ti nemzetek, ő népe!
Elmondja, hogy irgalmas lesz az Ő népéhez, és azt mondja: örvendezzetek. Örvendezzetek!
Mózes a végére ért egy hosszú életnek, egy hosszú szolgálatnak. Isten mondott neki valamit az élete végén. Azt mondta neki: nem mehetsz be az Ígérte földjére. Mózes mondhatta volna: „A mindenit! Ennyi éven át hűen szolgállak Téged, és aztán nem engeded, hogy bemenjek?” Mózes azonban másként élte az életét.
Mózes nem azt számolgatta, hogy hány éven át szolgálta az Urat, nem az érdekelte, hogy Ő mit tett le az asztalra, hanem így élte az életét: én az élő Isten jelenlétében járok, én Őt követem, Ő vezet engem. Volt öröm az életében. 5Móz-ben nagyon sokszor látjuk ezt: az örömöt és a szeretetet emberek felé. Ez a harmadik dolog.
Ha látás van a szívemben, akkor az elvisz engem
– a megtörtségre,
– az örömre,
– az emberekhez.
Ha látásban élem az életem, akkor emberekkel fogok foglalkozni. Ez lesz a szívemben elsőként. Nagyon sok keresztény van, aki ha választani kell az emberek és a biztonság között, akkor nyilvánvaló, hogy a biztonságot választaná.
Neh 1:10-ben Nehémiásnak volt egy biztos állása. Bizalmi állása volt neki, a király az életét rábízta. Nagyon jó helyzetben volt. Aztán Nehémiás hallott valami fontosat. Hallja, hogy mi van az ő városában, aztán a szívén valami más van és választ. Azt mondja: nem, nem a biztonságot kérem, hanem ezt akarom, emberekkel akarok foglalkozni, ez van a szívemen.
A másik, ami megtörténik – látjuk ezt sokszor, én legalábbis pásztorként láttam ezt –, hogy Isten megérint egy embert, nyilvánvalóan hívja egy szolgálatra, növekszik az igazságban az életben, és kap egy visszautasíthatatlan ajánlatot a világtól, amire nem lehet nemet mondani. Kap egy visszautasíthatatlan ajánlatot, olyan könnyű azt választani és abba az irányba menni.
Láttuk ezt Mózesnél. Lett volna egy jó lehetősége, hogy még fontosabb legyen, mint amilyen volt, 2Móz 32. Aztán 2Móz 32:11 azt mondja Istennek: „Nem. Az embereket választom, nem az előléptetést. Tudom, hogy milyen nyakasak, tudom, hogy milyen problémásak, de nem érdekel, mert tudom, hogy ők a Te néped, és ez fontos nekem.”
Embereket választani, ha látás van a szívemen!
Talán még egy. 2Sám 24-ben Dávid nagyon elbukott. Nyomorultul. Aztán döntenie kell, mert jön a csapás az egész országra. 2Sám 24:17-ben azt mondja: „Uram, kérlek, ne rajtuk legyen a büntetés. Rajtam legyen. Mit csináltak ők? Én buktam el. Én vagyok a hibás.” Annyira tetszik ez nekem. Tudod, miért? Azért, mert nagyon sok hívő van, aki elbukik, és aztán azt mondja: itt a vége, nem mehetek tovább Istennel.
Valahogy úgy képzeljük, hogy a bukás tesz képtelenné arra, hogy tovább szolgáljak, pedig van egy választásom. Választhatom az embereket, választhatom azt, hogy látásban járok továbbra is, vagy választhatom a bukásomat, hogy abban járok tovább. Ebben szeretnélek bátorítani, ezt tette Isten a szívemre, hogy csak megragadni ezt az életünkben.
Hogyan járhatok a látásban? Olyanokkal kell lennem, akiknek megvan ez a látásuk, akik látják ezt a csodát, akik látják Krisztus munkáját, Eféz 3:9 Krisztus rejtélyét látják, és azt mondják: ez csodálatos dolog. Isten embereket akar megérinteni. Ez van a szívemen.
Annyira erre van szükségem személyesen, és szerintem mindannyinknak. Mert ha természeti szinten élem a keresztény életemet, akkor mindig számolgatni fogok. Számolgatni fogom, hogy milyen hosszú az üzenet, számolgatni fogom, hogy hányszor ütöttek mellé a zongorán a dalszolgálat alatt, számolgatni fogom a hibákat, számolgatni fogom a bukásokat, számolgatni fogom, hogy hány éve szolgálok, számolgatni fogom, hogy hány embert bátorítottam, és egy furcsa életem lesz, amiben nem lesz ez a három dolog: a megtörtség, az öröm és az emberek.
Persze, körülöttem lesznek, lehet, én is velük énekelek, de ez a legtöbb, amilyen közel jutok az örömhöz. Lehetséges, hogy néha nehéz az életem, de ez az, amennyire a legközelebb jutok a megtörtséghez. A gyülekezetben körülöttem vannak az emberek, de a szívemben vannak-e? Bátorítalak erre.
Ezért olyan fontos a gyülekezet, mert ez olyan hely, ahol olyan emberekhez lehetünk közel, akinek ott van a látás, a küldetés a szívükben, és izgatottak afelől, hogy vigyék ezt az üzenetet, megérintsenek vele embereket, Isten szeretetével megérintsék a Földet, ahol ilyen üzeneteket hallhatunk, és járhatunk abban. Ámen.