Krisztus szavait visszhangozd a szívedben!

2015 március 25. szerda  18:30

Nem csodálatos dolog, hogy a kereszténységet nem a darwini törvények szerint éljük? Nem örülünk, hogy ez nem a legalkalmasabb túlélése? Akkor a gyülekezet szörnyű hely lenne, ha az élet arról szólna, hogy a legalkalmasabb éli túl. A gyülekezet azért a legcsodálatosabb hely, mert a leggyengébb túléléséről szól. Mert ott megtaláljuk a kegyelmet, amikor gyengék vagyunk. Úgyhogy legyőzzük Darwin törvényeit, a természetes kiválasztódást, ami a legalkalmasabb, a legerősebb számára van. A természetfeletti kiválasztódás viszont a leggyengébb szerint van. Tetszik nekünk ez a természetfeletti kiválasztódás.

Az életedben a legfontosabb személyről szeretnék beszélni, aki gyakran a legelhanyagoltabb, a legtöbbet bántott, a legtöbbet sértegetett és a leginkább lekicsinylett.

Zsolt 94:19 Mikor megsokasodik bennem az aggódás, vigasztalásod megvidámítja lelkemet.

A zsoltárírónak vannak gondolatai magában, amik megvidámítják a lelkét.

Zsolt 94:11 Az ÚR tudja, milyen hiábavalók (üresek) az ember gondolatai.

A természeti gondolataink üresek, de vannak bennünk olyan gondolatok, amik megvidámíthatják a lelkünket. Ha oda tudnál lopakodni Jézushoz, miközben imádkozik érted, akkor mit hallanál? „Ó, Atyám, imádkozom, hogy ez az ember leszokjon a dohányzásról. … Mennyei Atyám! Imádkozom, hogy az az ember befizesse az adót.” Nem hiszem, hogy ilyenek lennének az imái.

Hanem a szeretet és törődés imáit hallanád: „Atyám, bocsáss meg neki, nem tudja, hogy mit cselekszik! Atyám, Te elhagytál Engem a kereszten, hogy Én soha ne hagyjam el őt, soha ne távozzak el tőle. Atyám, a Mi szeretetünk legyen őbenne, hogy ismerhesse a szeretetünk dimenzióit. Atyám, elvettem a terheiket, a bűn, a fájdalom és a szégyen terheit, hogy Magamra tudjam venni. Hadd emeljem le róluk a terheket!” Kíváncsi lennék, hogy tudjuk-e, hogy Ő ezeket imádkozza.

Felvennéd-e a szavakat, amiket szólsz magadhoz? Mert magaddal többet beszélgetsz, mint bárki mással, és soha nem hagyod abba. Nem csoda, hogy a buddhisták meg akarják találni a nirvánát, mert a nirvána az, amikor csönd van. Az nagyon nagy munka, ahogy megpróbálod az agyadat lecsendesíteni. Próbáltam már, és kínszenvedés volt. Elmélkedtem, gondolkodtam, és azt éreztem, hogy abba kell hagynom, le kell zárnom. Nem csoda, hogy ezért imádkoznak, és ezt akarják tenni, mert a saját gondolataink nagyon le tudnak építeni.

Úgyhogy amikor hívők leszünk, és belénk költözik a Szent Szellem, Ő szeretne szólni hozzánk, és szeretné, hogy megtanuljuk, hogyan szóljunk magunkhoz, hogyan bánjunk magunkkal magunkon belül. Megkérdezhetnénk magunktól: „Ami a fejemben van éppen, azok az Ő gondolatai rólam, azok az Ő gondolatai Magáról, azok az Ő gondolatai a testvéreimről vagy az ellenségeimről? Ezek cikáznak a fejemben?”

Ez a szívünk kiáltása:

Zsolt 13:3 Meddig kell tanakodnom lelkemben, és bánkódnom szívemben naponként? …

Nagyon sok okunk van arra, hogy bánkódjunk. Közben vannak tanácsok, vannak szavak, amiket szólhatok magamhoz, amik vidámság a lelkemnek. Ezt a kiáltást így fejezi be:

Zsolt 13:3 … Meddig hatalmaskodhat rajtam ellenségem?

Aki a gúnyolódó, a vádoló, a panaszkodó, a kritika mestere, a mérges ember.

Az emlékezet nagyon érdekes dolog. 1993-ban hunyt el az édesapám. Nagyon haragos apa volt. Nem hibáztatom, nem ítélem el őt. Fiatal volt, olyan munkája volt, amit nem szeretett, öt gyereke volt. Rossz gyerek voltam, és nem tudott irányítani. Ivott is kicsit. Az ő csalódottsága és haragja találkozott az én vadságommal. Úgyhogy ez állandó támadást eredményezett ellenem. Négy-öt-hat éves voltam akkor. ’93-ban hunyt el, de a szívemből az édesapám hangja nem múlt el.

Dolgok, amik történtek velünk – bár sok évvel ezelőtt történtek – az emlékezetünkben frissek. Mert emlékezetünkben nincs idő. Amikor nyolc évesen hatással volt rám, az fel van véve a szívemben. Ez kivetít gondolatokat a fejembe, érzelmeket a lelkembe és képeket a szívembe, amiket nem tudok irányítani. Azt hisszük, hogy ezek a mi gondolataink, és azt is gondoljuk, hogy ezek igazak, mert bűnösök vagyunk, és tudjuk, hogy büntetést érdemlünk.

(A Péld 20:5 erőteljes vers erről, és 1Kor 2-ben is találhatsz még hasonló verseket.)

Péld 20:5 Mély víz az ember szívének szándéka (KJV: tanácsa), de a bölcs ember kimeregeti azt.

Jézus a bölcsesség Embere, a Szent Szellem mélyre megy, az ellenséges vonalak mögé, keres téged és meg fog találni téged. Ő nem a teljesítményedet keresi, nem is azt keresi, hogy a tudatos elméd mit gondol, hanem azt keresi, hogy szeretetet öntsön a belső emberedbe, hogy az Ő szeretetének gondolatait beletöltse a te lényedbe. Amikor ez megtörténik, akkor van egy kirobbanás a lelkedben, amit örömnek nevezünk.

Jézus azt mondta, hogy ez az Ő célja. „Azért szólok hozzátok, hogy az Én örömöm bennetek legyen, és a ti örömötök teljes legyen. Telve legyetek örömmel annyira, hogy túlcsorduljon.” Próbálj azonban valós öröm nélkül örömteli lenni! Tegyél egy keresztény mosolyt az arcodra, és hordozd a Bibliádat magaddal. „Keresztény vagyok, és örömteli”. 🙂 Ezt nem tudod túl sokáig csinálni, mert nagyon sok energiába kerül ezt a képet fenntartani. Jézust ez nem is érdekli, hanem Őt te érdekled, az, hogy te tényleg ki vagy.

Úgyhogy a Szent Szellem mélyre megy. A mély előhívja a mélyeket – írja a zsoltáros. A 23. zsoltárban a csendes vizek mélyre hatolnak. Nincs módja, hogy a lelkemben a víz nyugodt legyen, amíg Isten élete nincs mélyen bennem. Az új teremtés, akit Ő teremtett, tökéletes Jézusban. Úgyhogy Zsid 4:12 tudjuk, hogy Isten Igéje az, ami mélyre hatol. Keresztülmegy a külső emberen, keresztül a lelkünkön a szívünk legbelső gondolataiba.

Ő akarja tudni, hogy te mit gondolsz magadról. Mert mielőtt megtértél, magadba lélegezted a kárhoztatást a bűn miatt. Nem csak a te bűnöd, hanem más emberek bűne miatt is. Úgyhogy a szívünk telve lehet keserűséggel, haraggal az emberek ellen, még olyan emberek ellen is, akiket elfelejtettünk, de nem felejtettük el a haragot, és nem felejtettük el a gondolatainkat ezzel kapcsolatban.

Az egésznek a közepén ott van még egy kis ember, aki bokorban bujkál, fél, és azon gondolkodik, hogy Isten meg fogja ölni. Ám van egy lassú folyamat, keresztény folyamat, hogy Ő ki fog hívni minket, Ő vonni fog minket a szeretetével, Ő von minket kifelé a börtönünkből. Azért, mert újjá születtünk, és Ő ismer minket. Mi azonban nem ismerjük saját magunkat. Úgyhogy Ő a vigasztalás szavait szólja a lelkünkben. Isten örökké valóan és nagyon erőteljesen érdekelt benned. Nem csak a hasznos lényedben, hanem a valódi lényedben. Benned, a személyedben érdekelt.

Aznap, amikor megtértél, akkor az angyalok látták, hogy Isten örvendezik. Hatalmas öröm volt a mennyben, amikor megtértél. Istent nagyon érdekled. Azon a napon odaadott téged ajándékként a Fiának, belehelyezett az Ő Testébe, és a Szent Szellem eggyé tett minket Jézus Krisztussal. Mi Ő lettünk, és Ő pedig mi lettünk. Viszont ezt nem így érezzük.

Vannak rétegek. P. Schaller a hagymalevelekhez hasonlítja. Isten egyszerre egy réteget fejt le, hogy megtaláljon téged. „Hol vagy?” A nevünkön szólít minket. Isten már az idők kezdetétől szeretett minket. Téged! Ő rád gondolt, amikor a Fia megfeszíttetett a világ megalapítása előtt. Ismerjük az Ő gondolatait felénk? Ne elégedj meg egy olyan gondolatvilággal, ami magát Isten gondolatai fölé emeli. Mondhatnád: „Nem követem Istent teljes szívemmel. Nem járok az Úrral. Ezek szép vallásos elképzelések.” Isten azonban ismer téged, és te vagy az, aki nem ismered Őt. Az Ő gondolatai nem a mi gondolataink.

Mát 6:23 – ez egy nagyon furcsa, misztikus vers.

Mát 6:22-23 A test lámpása a szem. Ha azért a szemed tiszta, egész tested világos lesz. Ha pedig a szemed gonosz, egész tested sötét lesz. Ha tehát a benned levő világosság sötétség: mekkora akkor a sötétség?

Egy keresztény, aki a kereszténység törvényei szerint él, nagy sötétségben van. Mert a szeme nem látja, hogy kicsoda ő valójában. Van egy különbség aközött, hogy úgy viselkedsz, mint egy jó keresztény, és aközött, hogy Isten szeretett fia vagy. Néha senki nem tudja megállapítani a különbséget.

Viszont lehetséges, hogy hallom Isten Igéjét, de az úgy jön belém, mintha törvény lenne. Nem azt mondja nekem, hogy ki vagyok, hanem azt mondja nekem, hogy ki nem vagyok. Nem szabadít meg, hanem kötelékekbe tesz. Ez a szemem szerint van, vagy a felfogásom szerint afelől, hogy kicsoda Isten, és milyen az Ő jelleme. Úgyhogy a saját gondolataink rabjai leszünk. Ezért vannak pulpitusok.

Jézus azt mondta, Ő eljött, hogy prédikálja az evangéliumot a szegényeknek, hogy meggyógyítsa a megtört szívűeket, hogy szabadságot prédikáljon a foglyoknak, hogy visszaadja a látását a vakoknak, hogy megszabadítsa azokat, akik megsebződtek, és hogy az Úr eljövendő napját prédikálja, Luk 4:18-19. Jézus eljött, hogy megszabadítson minket, hogy kijavítsa az elképzeléseinket saját magunkról. Mert én nem tudom Istent szolgálni, ha nem ismerem Őt.

Emlékszem arra, hogy a feleségemmel milyen feszültségben voltunk, amint neveltük a gyermekeinket. Amikor hazahozták a házi feladataikat vagy a dolgozataikat, valamiért azt hitték, hogy értékesebbek, ha jobban sikerült, mint amikor rosszul sikerült. Küzdöttünk ezzel. „A gyermekem honnan fogja tudni, hogy feltétel nélkül szeretem? Honnan fogja ismerni Isten jellemét? Nehogy az legyen, hogy a gyerekeink teljesítenek előttünk, a hátunk mögött pedig más emberek.”

Istennek ugyanilyen gondolatai vannak. „Én azt akarom, hogy a népem a gyermekeim legyenek, és tudják, hogy szeretem őket, és törődöm velük, és valódi örömük legyen, a megváltás öröme, az üdvösség öröme, annak az öröme, akivé tettem őket, és ezt hirdessék a szívük királyságában: Én Isten fia vagyok!”

Erre mondhatja valaki: „Az nem lehet! Te nagyon rosszul viselkedsz!” Az unokám azt mondta a testvérére: „Luke rossz kisfiú! Csintalan kisfiú.” Azt feleltem: „Nem, nem! Luke nagyszerű kisfiú, aki csinál néha rossz dolgokat. Ne gondold, hogy az ő kezei csintalanná tudják tenni őt magát! Értékesebb annál.”

Némi küzdelembe kerül a lelkünknek az, hogy ezt el tudjuk fogadni. Amíg végre olyan tanácsot adunk magunknak, ami megvigasztalja a lelkünket, és azt okozza, hogy bejön az öröm. Pál azt mondta többször is: „Örülj az Úrban mindig! Megint csak azt mondom, hogy örvendezz az Úrban. Örvendezz! És megint csak azt mondom, hogy örülj.”

Mert nem tudod elhagyni Istent, aztán saját magadhoz fordulni. Hanem Istennel maradunk. Aztán Isten mozdít minket. Ő mozdítja a mi lelkünket. Isten élete megelégíti a lelkiismeretünket. Krisztus vére miatt elégíti meg a lelkiismeretünket, nem a jó cselekedeteink miatt. Ő megelégíti az öntudatomat. Mert az Ő szeretete Magára vonja a figyelmem. „Senki nem szeret úgy, ahogy Te szeretsz engem, Istenem. Senki. Neked szentelem a figyelmem, mert a Te szereteted és figyelmed állandó, folyamatos felém. A szükségeim is azok, ami miatt Hozzád kiáltok.” Vonva vagyunk az Ő szeretete által Ő felé.

Ha Isten a szívünknek a 100%-át akarná, akkor azt hogyan kapná meg? Azt mondja: „Akarom a te teljes szívedet, lelkedet és erődet. Azt akarom, hogy teljes szíveddel szeress, a te teljes valóddal.” Ez hogyan történhet meg? Csak egy módon, úgy hogy Ő szeret minket teljes szívével, lelkével, elméjével és erejével. Ő hozta a játékszabályokat: Ha szeretetet akarsz, akkor szeress! Isten szeret minket. Ez egy egyszerű, de nagyon mély állítás.

Úgyhogy, amikor a lelked lázad Isten gondolatai ellen, amikor azt mondod: „Nem látom Istent. Hol van Isten?” – 42. zsoltárban olvassuk, hogy az ellenség azt mondja: Hol van a te Istened? Hallottad már ezt a hangot? „Isten nincs itt. Én imádkozom, és Ő nincs itt. Nincs velem.” Ezek mind hazugságok Isten valósága ellen. Mert Ő veled van. –, akkor szólj vigasztalást a lelkedhez azokkal a szavakkal, amiket Isten ad.

Mert a Szent Szellem betöltése Ef 5:18, és Isten Igéjének a betöltése Kol 3:16 – ezek mindig egy dalt indítanak el, és ezt saját magadnak énekeled. Ez az Ő dala. Saját magadnak énekeled. Ő adja nekünk ezt a dalt, és senki nem tudja ezt elvenni. Pál azt mondta: „Meg vagyok győződve, hogy semmi sem tud elválasztani engem Isten szeretetétől. Ez némi időbe került. Meg vagyok győződve azonban, és megtanultam, hogy bármilyen állapotban vagyok is, Isten elég.” Ezt megtanulni időbe került neki a keresztény életében. Ez az, amit Isten akar számunkra is. Ez folyamat.

A szavaink saját magunk felé egyre egyszerűbbek lesznek, egyre békésebbek, és egyre nyugodtabbak, egyre biztosabbak, és magabiztosabbak, ahogy Istennel járunk. Azért, mert ha Isten velem van, akkor ki van ellenem? Őszintém, ki lehet ellenem? Senki sem. Ez magabiztosság, meggyőződés. Ez soha nem lehet meg, hogy ha ez az alapján van, amit teszel. Mert az, amit te teszel, az változik. Amit viszont Isten tesz, az nem változik.

Ha kezdünk függeni Tőle, és kezdjük Őrá vetni a gondjainkat, Ő nyugalmat ad a lelkünknek napról napra, apránként. Ő egy hódító. A szeretetével meghódítja az életünk területeit. Azt mondta: A szüleiddel kezdem!; és megszabadultam az édesapám hangjától. Nagyon szerettem az édesapámat, de a hangja nagyon bántott engem. Isten ezt megmutatta nekem, és meggyógyított ebből. Mostmár, ha hallom is a hangot, sosem hiszek neki. Mert nem jelent már semmit számomra. Haszontalan, semmirekellő, démonikus… Azok a szavak már leesnek a földre, mert Isten az Atyám, az Ő hangja fontosabb.

Úgyhogy Jézus megkérdezte a tanítványokat: Ti is el fogtok hagyni? Azt felelte Péter: „Kihez mehetnénk? Nálad vannak az örök élet szavai.” Ez igaz! Nála vannak az örök élet beszédei. Ő azt mondta, hogy amikor ezeket a szavakat szólja hozzánk, azok szellem és élet a lelkünknek.

Úgyhogy menjünk csatába a saját gondolataink ellen. Mondjuk azt: „Nem fogok beszélni többet ezzel a hanggal. Egyet fogok érteni, hogy ez haszontalan. Jézus méltóvá tett. … Démon! Jézus fiúvá tett engem. Ez a történet vége. Nem fogok többet arra a hangra hallgatni.”

Amikor a lelkünkben vannak olyan dolgok, amik elbuktatnak minket, akkor meg kell, hogy kérdezzük: „Honnan jött ez a depresszió? Az emlékezetem miért van tele depresszióval, haraggal, feszültséggel, a méltatlanság érzésével? Ez miért van? Uram, ez miért van? Szent Szellem, ez miért van? Mutasd meg nekem, és gyógyíts meg.”

Zsolt 146:7 az Úr megszabadítja az elfogottakat. Ő tudja, hogy mi hol vagyunk, el fog jönni értünk, kiszabadít, és kivezet minket kézen fogva, és elvisz minket az Ígéret földjére, ahol az életünk gyümölcsöző lesz. Úgyhogy bátorítsuk egymást, imádkozzunk egymásért, szeressük egymást, és szóljunk kedvesen egymáshoz.

Van egy ilyen elképzelés, hogy amikor látunk valakit, beállítjuk valamilyen módon (framing). Amikor látsz valakit, aki „bűnözik”, tudsz-e úgy ránézni, hogy nem bűnözik? Amikor látsz egy testvért, aki iszik, haragos és káromkodik, akkor: Tudnám-e őt olyan keretbe tenni, amelyik törődik vele? „Kíváncsi vagyok, hogy mi történt vele, amiért inni akart? Vajon mi történt vele, hogy ennyire haragos? Lehet, hogy tudnék segíteni rajta!” Ez az, hogy Isten gondolatait gondolod róla ahelyett, hogy a természetit gondolnád: „Megszegi a szabályokat. Nem azt teszi, amit kéne tennie.”

Mi van azonban ezzel: „Vajon ez miért van? Hiszem, hogy ő szereti Istent. Hiszem, hogy az ő szíve puha Jézus felé. Mi történhetett? Lehet, hogy nehéz az élete. Lehet, hogy lehetek áldás felé. Lehet, hogy vigasztalhatom őt a helyzetében.” Isten tanít minket arra, hogyan gondolkodjunk az emberekről amiatt, ahogy Ő gondolkodik rólunk. Ámen.

Kategória: Egyéb