P. Gál Tiborc
Ismered-e a következő verset? „Könyörülök, akin könyörülök, és kegyelmezek, akinek kegyelmezek.” Gondoltad-e már erről, hogy egy kicsit igazságtalan, vagy nagyon igazságtalan? (Csak néhányan merik ezt felvállalni.) Pál felhozza ezt, és utána azt mondja róla: Azért tehát nem azé, aki akarja, nem is azé, aki fut; Róm 9:16.
Odamegyek az Úrhoz: Uram, én szeretném, hogy könyörülj rajtam! Itt pedig azt olvasom, hogy az Úr azt mondja: Majd könyörülök, akin könyörülök. Jól érzed magad ettől a gondolattól? Hadd mondjam ezt a verset kicsit másként! (Biblikusan mondom, nem ferdítem el.) „Lehajolok, akihez lehajolok, és felemelem azt, akit felemelek.” Mert tulajdonképpen ez itt a gondolat.
Kihez hajol le az Úr?
Az Úr Jézus mesélt nekünk történeteket Magáról és az Atyáról, ugye? Az egyik történetet úgy hívjuk: Az irgalmas szamaritánus. Fekszik egy ember félholtan az úton, és valaki felsegíti. Valaki lehajol hozzá, és felemeli. A kérdés az, hogy miért akar az Úr lehajolni egy összevert emberhez? Miért akar felemelni egy összevert embert?
Van egy másik történet, amit úgy ismerünk: A tékozló fiú. Ott nincs leírva konkrétan, hogy lehajolt hozzá az atya, de tulajdonképpen lehajolt hozzá, és felemelte. Mélyen volt, és felemelte. Aztán a harmadik történetet úgy ismerjük: Az adós szolga. Tízezer talentummal tartozott! Az egész gyülekezet örülne az egytizedének ma. Sőt! Mit csinált az Atya ezzel az emberrel? Lehajolt hozzá. Azt mondta: „Én ehhez az adóshoz lehajolok. Felemelem.”
Arról is mond valamit, hogy kihez nem hajol le az Úr. Azt mondja, hogy a büszke emberhez nem hajol le. A büszke embert távolról ismeri, de Ő az irgalmasság az Atyja. Az irgalmasság Atyja! Amikor Luk 1-ben Zakariás bácsinak megoldódik a nyelve, és elkezd énekelni, az énekében kétszer is azt mondja: Isten az Ő nagy irgalmasságából meglátogatott bennünket.
Isten az irgalmasság Istene. Istenről mindhárom történetben azt írja: megesett a szíve rajtuk. Könyörületességre indult az Úr. Van egy szék számunkra a mennyben, ami az irgalom és a kegyelem trónja. A lehajolás és a felemeltetés trónja.
Csak még egy gondolat, de lehet, hogy kettő. Az irgalmas szamaritánus történetének a bevezetőjében olvassuk – eddig nem láttam ezt –, hogy odamegy egy írástudó az Úr Jézushoz: Mi a nagy parancsolat az Írásban? Az Úr azt kérdezi: Hát mit olvasol? Az pedig így válaszolt: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és minden erődből és teljes elmédből; és a te felebarátodat, mint magadat. Erre azt mondja az Úr Jézus: Jól válaszoltál, tegyél így, és élni fogsz. Hála Istennek, hogy ez az ember feltette még ezt a kérdést: De ki az én felebarátom? Mire az Úr elmondta az irgalmas szamaritánus történetét.
Nem számoltam meg, hogy hányszor mondja ezt az Úr Jézus az irgalmasságról, amíg itt járt a Földön: „Ha tudnátok mit jelent ez: Irgalmasságot akarok és nem ítéletet!”
A másik gondolat. Elment Dávid a prófétához, aki egy történetet mondott neki. Azt hiszem, hogy ez az irgalomról szól. A gazdag elvette a szegény ember bárányát, hogy levágja. Azt írja ott, hogy Dávid éktelen haragra gerjedt ez az ember ellen. „Halál fia, aki ezt cselekedte! Mindazonáltal fizessen négy annyit!” Dávid a saját fejére mondta ki az ítéletet. Valószínűleg egy hajszálon múlt, hogy nem mondta ki saját magára a halálos ítéletet.
Az elvet erről Jakab levelében találjuk: az ítélet irgalmatlan az iránt, aki nem cselekszik irgalmasságot, de dicsekszik az irgalmasság az ítélet felett; Jak 2:13. Dicsekszik az irgalmasság az ítélet felett. Azt hiszem, az Úr ki akarja fejezni felénk, hogy az ítéletre nem kaptunk tekintélyt, hanem az irgalmasságra kaptunk tekintélyt. Ámen.
P. Kende
Ján 3:1-2 A farizeusok között volt egy Nikodémus nevű ember, a zsidók egyik vezetője. Eljött Jézushoz éjjel, és azt mondta neki: Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul, mert senki sem tehet ilyen jeleket, amelyeket teszel, csak ha az Isten van vele.
Nikodémus jó példa arra az emberre, aki túl fontos ahhoz, hogy nyilvánosan kapcsolódjon az olyanokhoz, mint Jézus. Ez arról szól, hogy neki túl sok vesztenivalója volt. Ezt gyakran látjuk, ahogy emberek egyre jobban élnek a világunkban. A fiatalemberről Mát 19:22-ben azt olvassuk: e beszéd hallatára megszomorodva elment, mert nagy vagyona volt.
Sokan mondják ezt: „Én nem lehetek Jézushoz közel. Ne viccelj! Azzal annyit veszítenék! Nekem olyan sok van! Sok dolgom van, és Ő nem fér be. Ahhoz el kéne veszítenem valamit, amit csinálok. Nem tehetem. Esetleg azt fogja kérni tőlem, hogy adjak fel valamit az életemből, de nekem az nem fér bele.” Sokan mondják ezt, de itt a kérdés: Igazán? Tényleg sok vesztenivalód van? Úgy értem, gondolj bele, kicsoda Jézus! Ő nem egy profithalmozó kapitalista, aki ki akar zsákmányolni téged. Ő nem rabló. Ő nem az, aki meg akar fosztani téged, Zsolt 50:12; hanem Ő az, Aki adni akar.
„Elvenne tőlem dolgokat, ha Hozzá mennék?” Igen. Nem hazudunk erről, el fog venni dolgokat. Mi úgy gondoljuk, azt találjuk az életünkben, hogy azokat a dolgokat vette el, amik megakadályoztak volna abban, hogy növekedhessek Istennel. Ezt fogja veled is tenni, ha Hozzá mész. Elvesz dolgokat azért, hogy felszabadítson, hogy az lehess, akinek Isten szánt téged.
Nikodémus éjjel jött. Éjszaka jött, és amikor Jézushoz beszélt, valószínűleg közel ült Hozzá, és suttogva mondta: „Mester! Tudjuk, hogy Istentől jöttél.” Csendben mondta, nehogy valaki más is hallja, nehogy valaki más megtudja, hogy ő ilyet mondott. Ilyen, amikor az ember fél attól, hogy valaki megtudja.
Emlékszem, egyszer még a régi rendszerben Ausztriában vettem egy biciklit, de nem maradt pénzem a vámra. „Most mit csináljak?” Valaki azt felelte a kocsiban: „Amikor megkérdezik: Mit hoztak?; akkor mondd azt: Banánt, csokoládét, bcklt, narancsot. Hátha nem hallja meg!” 🙂 Ez az, ahogy itt Nikodémus volt. Próbálta, hogy ne lássa meg senki, hogy Jézus ott van az életében, hogy már gondolkodik Róla, hogy őt ez érdekli.
Itt éjszaka jött. Később, Ján 7:50-ben felszólalt, mondott valamit Jézus ügyében, egy kicsit védelmébe vette. Ki is gúnyolták emiatt. Nem látjuk az ő történetét a végéig, de aztán Ján 19-ben azt látjuk, hogy eljött Érte, és segített a temetésében, Ján 19:39. Nem tudjuk, meddig ment ez az egész az életében, de látjuk, hogy volt növekedés.
Nem tudom, te hol tartasz az életedben, lehet, hogy azt reméled, a barátaid, ismerőseid nem tudják meg, hogy istentiszteleten voltál; csak éjszaka mersz Hozzá fordulni, nem mered bevállalni – „Nehogy a munkahelyemen megtudják!” –, vagy esetleg hajlandó vagy tenni egy megjegyzést Mellette, mint ahogy Nikodémus tette másodszor; vagy hajlandó vagy Őt tisztelni. Jézus azonban arról beszél ebben a fejezetben, János 3-ban, hogy ennél tovább kell mennie az életünknek.
Ján 3:3 Jézus így válaszolt neki: Bizony, bizony mondom neked, ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja meg az Isten országát.
Milyen nagyszerű, amikor Jézus a lényegre tér! Nagyszerű! Nem bántja őt, nem vádolja őt, nem mondja azt neki: „Nikodémus! Olyan késő van már, gyere vissza holnap napközben!”; hanem nagy szeretettel a lényegre tér, és arról a szükségéről beszél Nikodémusnak, ami mélyen a szívében van.
Igazán ez az imánk, hogy az életünk ilyen legyen, hogy a gyülekezetünk ilyen legyen, hogy a lényegre térjünk, hogy arról beszéljünk, Aki számít, hogy Jézusról beszéljünk, az életről. Ez az imánk minden alkalommal, amikor megosztjuk az Igét, amikor tanítunk a bibliaiskolában, vagy amikor összejövünk imára, vagy megyünk az utcára evangelizálni. Nagyszerű a lényegről beszélni emberekkel, az életről, az életükről, és Istenről az életükben!
Ján 3:4-7 De hogyan születhetik az ember, ha vén? – kérdezte Nikodémus. – Bemehet-e anyja méhébe még egyszer, hogy megszülessen? Jézus azt felelte: Bizony, bizony mondom neked, ha valaki nem születik víztől és Szellemtől, nem mehet be az Isten országába. Ami testtől született, test az, és ami Szellemtől született, szellem az. Ne csodálkozz, hogy azt mondtam neked: Szükség nektek újonnan születnetek.
Ez egy tipikus probléma, amit Nikodémusnál látunk. Amikor természeti elmével próbálsz magyarázni valamit, ami szellemi. Jézus azt mondta Ján 6:53-ban: ha nem eszitek a testemet és nem isszátok a véremet…; persze, hogy van olyan bolond, aki erre azt mondja, hogy kannibalizmus. Lehet így érteni. Minden üzenet, minden bizonyság, minden tanítás – ha természetileg fogom meg, ha természetileg próbálom értelmezni, ami azt jelenti, hogy hagyom, hogy a sérelmeim, a múltam, a barátaim, a reményeim, az elvárásaim… magyarázzák nekem azt, amit a Bibliám mond, vagy azt, amit Isten mond nekem, vagy azt, amit az üzenetben hallok, akkor nem szellemi elmével gondolkodom róla.
Bátorítalak, hogy olvasd az evangéliumokat!
Hogyan lesz szellemi elmém? A válasz az: Ha az Ő gondolatait a szívembe írom, ha az Ő gondolatait beveszem az életembe, ha az Ő gondolataival táplálkozom, akkor az átformálja a gondolataimat. Másként nem fog működni.
Jézus itt arról beszél, hogy szükséges újjászületni. Rengeteg mindent mond ebben a néhány versben, szerintem biztos, hogy legalább ezer könyvet írtak már erről, de alapvetően olyan egyszerű, hogy egy gyermek a vasárnapi iskolánkban megértheti. Annyira egyszerű! Annyira jó, hogy ilyen mély dolgok ennyire egyszerűek! Ez így hangzik: nem csak fizikailag, hanem meg kell születned szellemileg is.
Azt mondja itt Nikodémusnak: Ez nem arról szól, amit ti születésnek, újjászületésnek, másként születésnek mondotok. Ez nem életkorról szól. Nem kinevezésről szól. És nem is arról szól, ahogy a kultúránkban szoktuk mondani, amikor éppen hogy csak megúsztam egy balesetet, mert majdnem ottmaradtam. Manapság azt, hogy újjászülettem, így használják; és azt jelenti, hogy éppen csak túléltem valamit egy csodálatos módon. Mi azonban másról beszélünk, egy vadonatúj kezdetről, ami a Szellemtől jön.
Az újévi fogadalmakra gondoltam: diéta, spórolás… ilyenkor már vége. Akkor miért fogadkoznak az emberek olyan sokszor? A válasz az, hogy azért, mert szeretnénk újat kezdeni. Mind vágyunk rá. Mind vágyunk arra, hogy újat kezdjünk.
Jézus itt másról beszél, az egyetlen igazi újrakezdésről. Arról az újrakezdésről, ami Isten Szelleme által van az ember életében. Mindenki vágyik rá, de nagyon kevesen hiszik el, hogy ez milyen közel van hozzájuk. Ha hívővé válik az ember, akkor van-e frissesség az életében? Mi nem hisszük, hogy újra és újra meg kéne térnünk, de ezt hisszük:
2Kor 4:16 … A mi külső emberünk romlik ugyan, de a belső napról napra megújul.
Ez az, amit Isten Szelleme hozott az életünkbe. Ez az új élet, hogy van egy állandó megújulás. Megújulás, megújulás… Vagyok valaki, valamit elrontok ma, de van megújulás. Isten Szelleme által van frissesség, új kezdet, újra és újra. Nem kérdés, hogy ez mindig a miénk. Még próbatételekben, még nehézségekben is! JSir 3:23 – ez a siralmak könyve, Jeremiás nem kicsi dolog miatt sír, hanem mert Jeruzsálem elpusztul, és ezt közben mondja – Isten irgalma megújul minden nap. Ez a mi életünk, ez az új élet. Ez az, amiről Jézus beszél. Ezt jelenti a Szellemtől születés. Olyan életem van, amiben mindig van új, mindig van frissesség, mindig van valami más. Isten mindig tartogat nekem még valamit.
Néha mondom ezt: Vizsgáld meg, van-e némi pulzusod. Ha még van, az azt jelenti, hogy Istennek még van terve veled, Isten még nem végzett veled. Van terve veled, és van szándéka veled. Hisszük ezt, és bízunk ebben. Miért? Nem azért, mert optimisták vagyunk, hanem azért, mert új életünk van a Szellem által. Ez az, amit kaptunk.
Ján 3:9-15 Nikodémus megkérdezte: Hogyan lehetséges ez? Jézus így felelt: Te Izráel tanítója vagy, és nem tudod ezeket a dolgokat? Bizony, bizony mondom neked, amit tudunk, azt mondjuk, és amit láttunk, arról teszünk bizonyságot, és a mi bizonyságtételünket nem fogadjátok el. Ha a földiekről szóltam nektek, és nem hisztek, hogyan hisztek majd, ha a mennyeiekről szólok? Senki sem ment fel a mennybe, csak az, aki a mennyből szállt alá, az Emberfia. És ahogyan felemelte Mózes a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának felemeltetnie, hogy aki hisz őbenne, annak örök élete legyen.
Jézus itt egy távolságról beszél. Azt mondja: Én a mennyből jöttem, és Én beszélhetek neked a mennyről. Mi nem mehetünk oda, tehát ez egy távolság, és ennek tudtában kell lennünk. Én nem ismerhetem Isten gondolatait tökéletesen, kimerítően, átfogóan. Nyilván! Amikor tanítunk a bibliaiskolában, akkor ennek tudatában vagyunk, hogy mindnyájan tanulók vagyunk, mindnyájunknak növekedni kell. Miért?
Róm 11:33 Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és tudományának mélysége! Mely igen kifürkészhetetlenek az ő ítéletei, és kinyomozhatatlanok az ő útjai!
Isten gazdagsága, tudománya, bölcsessége – micsoda mélységei vannak! Kifürkészhetetlenek. Nem tudunk a végére menni, nem tudjuk megérteni.
Róm 11:34 Mert ki ismerte meg az Úr értelmét, vagy ki lett neki tanácsadója?
Néha próbálkozunk ezzel, nem? Néha próbálkozunk ezzel, és imának álcázzuk: Uram, szerintem most ezt kéne tenned!
Ez fontos, és Jézus kiemeli ezt Nikodémusnak, és okkal teszi. Mert alázatra van szükségem ahhoz, hogy Istenhez menjek, és Istentől halljak. Figyelj, nem csak ahhoz kell alázat, hogy azt mondjam Neki: Beszélj Hozzám!; hanem ahhoz is, hogy meghalljam, hogy megértsem, hogy elfogadjam.
Itt a kérdésem: Hogyan értene egy király egy koldust, ha soha nem próbálta? Hogyan tudna egy büszke ember megérteni egy alázatos embert? Isten pedig alázatos, és ezt látjuk, amikor testet öltött, amit Karácsonykor ünneplünk. Amikor tanítványokat választott, látjuk, hogy alázatos volt, mert nem a fontos, befolyásos embereket választotta, hanem olyanokat, mint mi. Látjuk az alázatát abban, hogy megbocsátást kínál, mert csak egy alázatos ember mondja azt: Megbocsátok neked. Látjuk az Ő alázatát a keresztnél is, amit Húsvétkor ünnepelünk.
Isten alázatos, és ha én büszkén megyek Hozzá: Beszélj hozzám!; akkor érteni fogom, amit mond? Érteni fogom, amit mond ezzel a büszke hozzáállással? „Na, mondd! Beszélj, Isten, ha akarsz! Na, mit tudsz nekem mondani?!” Lehet, hogy Isten elég könyörületes lesz, hogy áttörjön a büszkeségemen. Lehet. Ám egy büszke ember hogyan értené az alázatos Istent? Ez lenyűgöző gondolat.
Jézus ezért mondja itt Nikodémusnak: „Figyelj! Én mennyeiekről beszélek neked. Van alázat a szívedben? El akarsz fogadni Tőlem? Éhes vagy erre? Szeretnél hallani? Ha igen, akkor van mondandóm számodra, akkor van, amit adni akarok neked.” Nem fogom érteni Őt, ha nem alázatos a szívem, Mát 11:27.
Az első, a fizikai születésünk nagyon jó kép. Mert én semmit nem tettem azért, hogy fizikailag megszülessek, ajándék volt számomra.
Ennek nincs köze az üzenethez, de hadd jegyezzem meg a következőt! 5Móz 32:39 a halál és az élet Isten kezében vannak. Azok az Övéi, nem a mieink. Ha mi elveszünk életet, az nem elfogadható, mert ez Isten joga. Az életem nem az enyém, a te életed nem a tiéd. Az egy ajándék. Lehet, hogy ez kihívó gondolat, de igaz. Az öngyilkosság nem a kétségbeesésről szól, hanem erről a hazugságról, hogy az a te életed, és azt csinálsz vele, amit akarsz. Nem! Isten adta neked azt az életet, és ha Ő akarja, akkor majd Ő elveszi. Az abortusz ugyanez. Nincs jogunk elvenni egy életet, Zsolt 127:3. Nincs jogunk elvenni egy életet, amit Isten adott. Mellesleg, hány és hány olyan bizonyságot hallottunk, ahol az orvosok azt mondták: „Beteg lesz! Nagyon beteg!”; és aztán a baba egészségesen született! Nyilván megesik a másik is, de tévednek is. Eutanázia – sosem gondoltam, hogy erről beszélni fogok – nem a tiéd az az élet, hogy elvedd.
Tehát miért mondta Jézus így? Azért mondta így, mert azt akarta, hogy értsük, hogy az új élet is ajándék. Ugyanúgy, mint az első: nem lehet kiérdemelni, nem lehet fizetni érte, nem lehet megdolgozni érte, hanem – és ez a hitünk egyik alappillére:
Ef 2:8-9 Mert kegyelemből nyertetek üdvösséget, hit által, és ez nem tőletek van, Isten ajándéka ez, nem cselekedetekből, hogy senki se dicsekedjék.
Hinni Jézusban, rábízni magad hittel, az életed Őrá bízni – ennyi! Erről szól, és nincs több munka benne. Tulajdonképpen nincs munka benne.
Aztán nézzük a legkedvesebb és legkeményebb szavakat, amiket csak hallhatunk:
Ján 3:16 Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
Ezek a legkedvesebb szavak.
Ján 3:17 Mert Isten nem azért küldte az ő Fiát a világra, hogy elítélje a világot, hanem hogy megmentse a világot általa.
Aztán itt jön a kemény része:
Ján 3:18-21 Aki hisz őbenne, nem kerül ítéletre, aki pedig nem hisz, az már el is ítéltetett, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében. Ez pedig az ítélet: A világosság eljött a világra, de az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert cselekedeteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszul cselekszik, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, hogy le ne lepleződjenek cselekedetei. Aki pedig az igazságot cselekszi, az a világosságra megy, hogy tetteiről kiderüljön, hogy azok Isten szerint való cselekedetek.
Ezek a legkedvesebb és legkeményebb szavak egyszerre. Nem kárhozatra, hanem üdvösségre vannak. Nem azért mondta Jézus, hogy elítéljen valakit, hogy leírjon valakit, hogy azt mondja: Nincs helyed!; hanem azért, hogy megmeneküljön az az ember. Ahhoz, hogy megmeneküljek, kérnem kell. Ahhoz kérnem kell! Tudtad ezt?
Olvastam egy igaz történetet. Egy házaspár a sekély vízben pancsolt egymással. Egyszercsak a hajójukról a kapitány beugrott a vízbe, és úszott feléjük nagy iramban. A férj azt mondta a feleségének: „Szerintem azt hiszi, hogy fuldokolsz.”; és odaszóltak neki: Jól vagyunk! Az ember csak félrelökte őket, és kihúzta a kislányukat, aki három méterrel mögöttük fuldokolt. Miért mondom ezt? Ha jól tudom – ezt megint csak olvastam, statisztika –, a gyerekek fele, akik megfulladnak, a szüleitől huszonöt méteren belül van. Meg tudnák menteni őket. Miért nem mentik meg őket mégis? Mert ez a fuldoklás nem drámai, hanem nagyon csendes esemény. Semmi dráma. Nem veszed észre, ha nem tudod, hogy mit keress.
Sok ember van így. A szomszédjaid mennek a pokolba, de nincs dráma, nincs kiabálás, nincs sikoltozás, nincs fuldoklás, csak szépen elsüllyednek. Ezért olyan fontos lelkeket nyerni, ezért olyan fontos evangelizálni. A legtöbb ember nem is tudja, hogy hova vagy hogyan kell segítségért kiáltani.
Ha te még nem bíztad az életed Jézusra, akkor ez a szövegrész nem hagy semmilyen mentséget. Ez egy alternatíva, két lehetőség van. Bináris, nincsen köztes választás. Nincs olyan ezekben a versekben – ezért mondtam, hogy ez kemény –, hogy én semleges vagyok Krisztus felől. Senki nem mondhatja ezt. Mondhatjuk, persze; hazudhatsz magadnak: „Én nem utálom Őt. Én nem vagyok Ő ellene.”; vagy lehet benned hasonló leereszkedő megközelítése Istennek; lehet így gondolkodni, de ezekben a részekben azt olvassuk, amit Róm 3-ban is:
Róm 3:23-24 mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek Isten dicsősége nélkül, és az ő kegyelméből ingyen igazulnak meg a Krisztus Jézusban való váltság által.
Ezt is ide lehet kapcsolni:
Róm 11:32 Mert Isten mindenkit engedetlenség alá rekesztett, hogy mindenkin könyörüljön.
Ez az, amiről beszélünk. Az ember el van veszve, hacsak nem tér meg. Nincsen senki, aki ne fuldokolva született volna, Róm 3:10, nincs egy ember sem, aki ne vétkezett volna.
Nagyon sok ember szeretné Krisztust „óvatosan” vagy távolról tisztelni, vagy úgy, mint Nikodémus az elején. Nagyon sok ember szeretné ezt csinálni, de ilyen nem létezik. Vagy Jézus Krisztus a mindenható Isten, vagy tulajdonképpen szidalmazom Őt. Ez a két lehetőség van. Jézus nem tud más lenni. Vagy Róm 9:33 Ő a botránykő, Akin megbotlasz – úgy, mint amikor a mező sétálva nézed az eget, hallgatod a madarakat, és egyszercsak elbotlasz egy kőben, amit nem láttál, és összevissza töröd magad –; vagy Őt teszed az életed sarokkövévé, 1Pét 2:7.
Jézus vagy a testet öltött Isten, vagy gúnyoljuk Őt, nincs más választás. Ha egy királynak azt mondod: Polgármester úr!; akkor úgy fogja érezni, hogy felemelted? Vagy ha azt mondod neki: Tanár úr!; vagy azt mondod: Doktor úr!; akkor tényleg úgy fogja érezni magát, hogy megkapta, ami neki kijár? Nem hiszem. Persze, hogy nem. Ha nem Istenként tisztelem Jézust, akkor nem tisztelem egyáltalán.
Itt azt olvastuk, hogy Ő a világosság. Hogyan tisztelem a világosságot? „Ó, úgy szeretem a világosságot! – Miközben csukott szemmel jár fel s alá. – Olyan nagyszerű a világosság! Örülök, hogy elmondtátok, hogy világosság van ebben a helyiségben! Nagyon örülök a világosságnak, igen! Nagyon örülök, hogy világosság van ebben a helyiségben! Úgy tisztelem a világosságot!” Ám ha eközben soha nem nyitom ki a szemem, akkor nyilván nincs tisztelet. Erről beszélünk.
Kaptam az Igét – hála Istennek érte! –, és mit csinálok vele? Ha nem nyitom ki, és ha nem nyitom ki a szemem rá, akkor tisztelem én ezt? Akkor jelent ez nekem valamit? Akkor munkálkodhat az életemben? Nem!
Fejezzük be ezzel a verssel, amit még kihagytunk:
Ján 3:8 A szél arra fúj, amerre akar, és hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hova megy. Így van mindenki, aki Szellemtől született.
Milyen életet kívánsz magadnak? Isten elképesztő szabadságot adott nekünk, még hívőként is. Még hívőként is mondhatom azt: „Én úgy élek, ahogy én akarok. Én azt csinálom, amit én akarok. Ez az élet rólam fog szólni.” Igen, Isten megadta nekünk ezt a szabadságot. Úgy értem, Józsué is elmondta: „Döntsetek, kit követtek! Én és az én házam népe az Urat követjük, de ti eldönthetitek magatoknak.” Ez ugyanígy van mindnyájunkkal.
Hívőként is mondhatom: „Csak élek magamban. Élek, ahogy én akarok!” Itt a nagy veszély, és mondhatja valaki: „Honnan tudom, hogy az út, amit én választok magamnak, az tényleg az az út, amire szükségem van? Ez a vers azt mondja, hogy a szél fúj erre is, arra is; és én nem tudom, merre. Biztos, hogy én ilyen akarok lenni?” Ugyanakkor ez az út arról szól, hogy Isten választja nekem. Nem a sebeim, nem a múltam, nem a barátaim, nem a reményeim, nem az álmaim, hanem Isten! Isten választja nekem ezt az utat.
Azt olvassuk Péld 14:12-ben, hogy az ember nem tudja, hogy az útja hova vezet. Választok magamnak egy utat, és azt hiszem, hogy nagyon jó, hogy nagyszerű, de tényleg? Biztos lehetek benne, hogy arra van szükségem? Szükségem van Istenre, és ezért kell nekem ez az élet. Ilyen életre van szükségem, ahol a Szellem vezet engem, és Ő vezet engem mindenhova, és oda akarok menni, ahova Ő vezet. Mert ha ezt az életet élem, akkor Fil 1:6 Isten elkezd bennem egy munkát, és el is végzi azt bennem. Ha a Szellem vezet, Ő el is fogja végezni ezt bennünk. Tudhatom ezt, örömöm lehet benne, és meglehet a szabadságom, hogy ez az enyém.
Ézs 26:12-13 – annyira nagyszerű két vers! Leírja ezt az életet, ahol békesség van, és Isten dicsőítése. Ez az, amire szükségem van.
Kétféle béke létezik. Tegnap voltunk egy születésnapi ünnepségen. A végére érkeztünk, de azért volt némi zsivaj időnként. Kétféle békesség van ebben a helyzetben. Az egyik az, hogy a legerősebb gyerek áll a többiek halmán, és mindenki ki van ütve; a másik békesség az, hogy bemegy egy szülő, tekintéllyel rájuk szól, és nyugalom lesz. Melyiket akarom? Lehet, hogy én leszek a legerősebb, de lehet, hogy nem. Mennyi békém lesz?
Nekem arra a békére van szükségem, amit Istentől kapok. Ami felülről jön, nekem arra van szükségem. Mert mi van, ha az én utam hibás? Mi van, ha az én utam problémás, és valahol szakadékba vezet, amit előre nem látok? Nekem az előbbi fajta életre van szükségem, ezt kell élnem! Ezért van szükségünk a Szellem vezetésére.
Ámen.