Jónás könyvének szíve – Mély engedelmesség, vagy felszínes?

2011 június 19. vasárnap  10:30

Végignézünk egy könyvet.
Azt gondolom, hogy örömteli üzenetünk lesz ma reggel, de nem akarom elhitetni veled, hogy ezen a ponton többet tudok az üzenetről, mint te. Az igazság az, hogy nem, de bízzunk benne, hogy Isten egy örömteli üzenetet fog adni most nekünk.

Gal 4:4-6  4Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az ő Fiát, aki asszonytól lett, aki törvény alatt lett, 5Hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot. 6Minthogy pedig fiak vagytok, kibocsátotta az Isten az ő Fiának Szellemét a ti szíveitekbe, ki ezt kiáltja: Abba, Atya!

Micsoda öröm! Két szó ebben az utolsó versben, ami nem illene egy szent írásba. Az egyik az Abba, ami azt jelenti, hogy apuci; egy kedves, gyengéd kifejezés Istenre. Egy szeretetteli, meghitt, közeli kifejezés. „Édesatyánk!” – így hívhatjuk Istent. A másik, ami nem illik ide, az a kiáltás szó. Kiáltja! Annyi hang van az életünkben, annyi hang van a szívünkben, annyi hang van körülöttünk, de a Szellem azt kiáltja: Édesapám, Isten az Én Édesapám. Nem csak suttog, nehogy valaki meghallja, hanem: „Isten, az Én Édesapám!!! Ő az Enyém, Én az Övé.” Ez az örömünk.

Jónás könyve nagyon érdekes könyv egy nem túl hajlandó prófétáról. Nagyon rövid négy fejezete van ennek a könyvecskének.
Igazán nagyon egyszerű:

  • Jón 1: Jónás, a próféta lázad.
  • Jón 2: Jónás, a próféta megbánja.
  • Jón 3: Jónás, a próféta engedelmeskedik.
  • Jón 4: az igazi lényeg.

Ha megnézzük ezt a könyvet, lehet, nem értjük, hogy mi a gondja Jónásnak.
Jón 1:1-3  1És lőn az Úrnak szava Jónáshoz, az Amittai fiához, mondván: 2Kelj fel, menj Ninivébe, a nagy városba, és kiálts ellene, mert gonoszságuk felhatolt elémbe! 3És felkele Jónás, hogy Tarsisba szaladna az Úr elől… Miért? Azért, mert Izraelnek és Ninivének volt közös történelme, de ez nem volt nagyszerű történelem. Nem volt békés, nem volt szeretetteli, hanem háború volt, kegyetlenség volt. Ninive ellenség volt. Pogányok voltak, akik harcoltak Izraellel.

Jónás nem kedvelte őket. Azt mondta: tudtam, ismerem a természeted Isten, ha engem odaküldesz, akkor azzal célod van. Jón 4:2  … nem ez vala-e az én mondásom, mikor még az én hazámban valék? azért siettem, hogy Tarsisba futnék, mert tudtam, hogy te irgalmas és kegyelmes Isten vagy, nagy türelmű és nagy irgalmasságú és a gonosz miatt is bánkódó. Micsoda gondolat, nem?! „Tudom, hogy Isten kegyelmes, tudom, hogy Isten irgalmas, tudom, hogy Isten megbánja a gonoszt, tudom, hogy Isten meg akarja menteni az embert, úgyhogy nem akarlak szolgálni Isten, nem érdekel.” Mert Jónás gyűlölte a Ninive-belieket, és nem akarta őket szolgálni, és nem akarta őket látni.

Hiszem, hogy az ellenség ezt akarja csinálni a szívünkben. Itt van egy ember, akinek szüksége van az élet üzenetére, de az ellenség valahogyan meggyűlölteti velem, hogy utáljam Őt. Azért, „mert nem magyar, vagy mert furcsa neve van, vagy mert jobb képű, mint én, vagy mert jobb ízlése van, vagy mert jobban énekel, vagy mert nyilvánvalóan az ő élete rendben van és az enyém nem”. – Nem akarom őt szolgálni, mert nincs szeretet a szívemben.

Annyira különleges ez az egész történet, mert Izrael ebben az időben csökönyös volt, keménynyakú, nem akartak Istennel járni. Jónásnak, aki Izraelnek a prófétája volt, Isten azt mondja: rendben, akkor menj el a pogányokhoz, és szolgálj feléjük. Ez micsoda arcul verés egy értelemben?! Isten azt mondja: Rendben Izrael, te nem akarsz hallgatni, akkor elküldöm a prófétát a pogányokhoz és ők hajlandóbbak.

Izraelnek nagy nehézség volt lenyelni ezt. Mert könnyű volt dicsekedni abban: mi vagyunk Isten népe. Könnyű ezt csinálni mindannyiunknak: én Isten népéhez tartozom, én tanítvány vagyok, én elvégeztem a bibliaiskolát, az én életem rendben van. Olyan könnyen válunk ilyenné a szívünkben, hogy azt hisszük, hogy van valami érdem bennünk, és Isten azért akarja a javunkat, mert megérdemeljük.
Szó sincs erről. Ez mind az Ő kegyelméről szól. Ámós 9-ben is mondja ezt. Ámós 9:7 Isten arról beszél, hogy a Föld minden népe az Ő gyermeke. Ez egy nehéz üzenet volt.

Tehát Jónás megindult a másik irányba. Ez az, ami kihívás a szívünknek. Nem a missziókról beszélek. Nem a prédikálásról beszélek, hanem valami nagyobbról: tenni Isten akaratát, járni Isten akaratában. Ez a nagyobb kép az egészben. Ez azért olyan érdekes, mert ez kihív minket. Ahogy Jónásnak kihívás volt elmenni azokhoz a pogányokhoz, elmenni az ellenségekhez, ugyanígy Isten olyan dolgokra hív minket, amik kihívások nekünk. Gyakran mondunk ilyen kifejezéseket, ahogy Jónás is beszélt: nem megmondtam?!

Mi történik? Van egy nagy üveg a kezemben, hozzá van nőve a kezemhez, sokat iszom belőle, van egy problémám az alkohollal. Isten azt mondja: tedd félre, elég volt. „Rendben, félreteszem, de Uram, én ilyen vagyok.” Isten azt mondja: „Nem, nem! Ez nem része az életednek. Az Én akaratom nagyobb a te életedben, mint ez. „Jól van, Uram, félreteszem” Aztán eltelik egy hét, egy hónap, egy év, két év. Aztán elbukom, megint iszom, és azt mondom: „Nem megmondtam, hogy én ilyen vagyok?! Nem megmondtam, hogy én gyenge vagyok?! Nem is érdemes menni erre! Nem érdemes menni a Te akaratod irányába. Én nem ilyen vagyok.” Sokszor használnak hívők ilyen kifejezéseket: én nem ilyen vagyok, én nem tudok arra menni.

Pedig Isten akaratában meglesz az Ő gondoskodása is, jelen lesz az Ő áldása is. Ott lesz az Ő hatalma is arra, hogy ne nyúljak hozzá, vagy arra, hogyha elbuktam, akkor újra letegyem, és azt mondjam: rendben, Uram, én ma újra elkezdem Veled, ma megint csinálom. Nem azt mondom, hogy nem megmondtam, Uram?!, hanem Rendben, Uram. A Te akaratod nagyobb. Én azt akarom, én arra vágyom. Kérlek, adj nekem erőt! Megint.

A Hát én ilyen vagyok helyett Te nagyobb vagy az életemben.

Szeretnélek bátorítani – merd megtenni! Merd elengedni, merd otthagyni! Jónásnak ott kellett volna hagynia a nagy nemzeti büszkeségét, az azonosságát ezzel az egésszel, mert Isten azt mondta neki: te az Én prófétám vagy, te Velem vagy azonosságban, nagyobb, mint ezek a problémák, nagyobb, mint ezek a dolgok körülötted. Ha megnézzük, tényleg ezt látjuk.
Érti Jónás, amit Isten mond neki? Igen.

Jón 1:3 Leméne azért Jáfóba, és talála ott egy hajót, amely méne Tarsisba, és megadván a hajóbért, beszálla abba, hogy Tarsisba menne velük az Úr színe elől. Micsoda egy elképesztő gondolat! Jónás hajlandó fizetni azért, hogy elmehessen Isten akaratából. Lehetséges, hogy Isten hív engem valamire, és én azt mondom: de ott is van sok jó dolog, ott is lehet csinálni sok mindent. Jónás mondhatta: miért, talán Tarsisban nincs senki, akinek meg kell térnie? Persze, hogy vannak! „Csak nem az az elhívásod, Jónás. Isten azt mondta, menj Ninivébe, és te elindultál Tarsis felé.”
Itt nem az a kérdés hogy van-e ott szükség, vannak-e ott emberek?! Lehetséges, hogy épp azért teszek nagy dolgokat Istenért, mert nem akarom tenni az Ő akaratát.
Isten azt mondja:
–          Szolgálj Engem!
–          Ez túl pici, Uram. Nézd meg, amit én csinálok Érted! Mert nekem nagy képességeim vannak. Majd én megmutatom, hogyan szolgállak Téged!
–          Nem, az Én akaratom ez…
–          Nem, nem!
Isten pedig azt feleli: OK, akkor menj a másik irányba, de nem lesz sok gyümölcse. Nem lesz áldás. Nem lesz könnyű az utad.

Vannak emberek, akik inkább imádkoznak hosszú évtizedeken át valami felől ahelyett, hogy egyszerűen csak megtennék. (Nem az imával van a bajom, nyilván.) Vannak emberek, akik inkább adnának sok pénzt, mintsem hogy megbocsássanak, vagy hogy bocsánatot kérjenek. Ismét vannak emberek, akik inkább ragaszkodnak egy álomhoz ahelyett, hogy elengednék és továbbmennének az Úr akaratában. Ez egy fontos dolog az életünkben, mert sok minden van, ami hív bennünket és azt mondja: „Az én irányom a legjobb irány. Gyere erre!”
Ha Isten azt mondja:
–          Gyere az Én akaratomban!
–          Mi fog ott történni velem, Uram?
–          A kereszt. El kell engedned a saját akaratodat! Énvelem kell járnod! Át kell adnod magad. Bíznod kell Bennem. Hitben kell járnod.
–          Uram, van esetleg egy másik akaratod? (Persze, hogy van másik opció is. Ott is tehetek sok mindent Istenért, csak nem az Ő akaratában vagyok.)
–          Azon az úton is tehetek Istenért! Ott nincs a kereszt. Akkor lehet, hogy inkább erre megyek.
No, ez volt az, amit Jónás tett.

Ez az, ami könnyen felnő a szívünkben, hogy szívesebben megyek a másik irányba, és azt mondom: „Arra nincs halál, arra békesség van, és majd adok Istennek sokat, majd teszek Istennek sokat. Majd csinálok valamit. Tudom, hogy nem az Ő akarata, de nem baj. Majd csinálok valamit Istenért ott is.”

Isten azt mondja Sámuelen keresztül 1Sám 15:22-ben: nem jobb az engedelmesség az égőáldozatoknál? Azt írja, hogy az Úr jobban gyönyörködik az engedelmességben, mint az áldozatokban.
Az Úr azt mondta Ján 5-ben a zsidó nép vezetőinek, akik bármire hajlandóak voltak, csak Benne hinni nem akartak: Ján 5:39-40  39Tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek rólam; 40s nem akartok hozzám jőni, hogy életetek legyen!
A Biblia Krisztusra mutat. Azok az emberek vallásosak voltak. Azok az emberek olvasták a bibliájukat, és tanulmányozták azt. Ám a Biblia Krisztusról beszélt. Jézusról szólt. Nem akartak Jézushoz jönni, ahhoz alázat kellett volna. Az a keresztet jelentette volna. Az azt jelentette volna, hogy fel kell adni a saját jogokat, a saját jóságot, a saját erőt, a saját nagyszerűséget, fel kell adni, el kell engedni.
Oda kell menni és azt mondani: „Uram, Benned bízom! Uram, bűnös vagyok, ments meg engem!” – és erre nem voltak hajlandóak. Ugyanígy emberek hajlandóak akármennyit vallásoskodni, csak Krisztushoz ne kelljen jönni. Lehetséges – testvéreim, ez megtörténhet velünk is –, hogy hajlandó vagyok sokat tenni Istenért, azért cserébe, hogy ne kelljen a kereszthez mennem.

Mi történik a történetünkben? Jónás utazik, és jön a nagy vihar. Az út nem könnyű. Balhé van és a hajósok tudják, hogy ez nem természetes; tudják, hogy ez nem normális, és nem tudnak mit csinálni. Imádkoznak. Mindenki kiált az ő istenéhez. Valaki belebotlik Jónásba, Jónás éppen „alvásterápiát folytat”. Ez is jellemző, ha menekülök Isten elől. Elbújok valahova. Gondolj bele ebbe: Jón 1:6  De hozzáméne a kormányos mester, és mondá neki: Mi lelt, te nagy alvó? Kelj fel, kiálts a te Istenedhez; hát ha gondol velünk az Isten, és nem veszünk el! Alszik.

Aztán sorsot vetnek, hogy ki miatt jött ez a veszedelem. Kiderül, hogy Jónás az. Aztán elmondja nekik, hogy menekül Isten elől. Aztán hozzáteszi: Jón 1:12  Fogjatok meg és vessetek engem a tengerbe, és megcsendesedik a tenger ellenetek; mert tudom én, hogy miattam van ez a nagy vihar rajtatok.
Egy pillanat: Jónás nem olvasta Jónás könyvét, mielőtt beült a hajóba, ami azt jelenti, hogy nem tudott a halról. Úgyhogy igazából Jónás egy értelemben azt mondta: inkább haljak meg, minthogy szolgáljam Istent ebben a dologban!

Ahogy olvassuk ezt, valami telibe talál itt. Mennyire mások vagyunk, amikor Isten akaratában járunk, és mennyire mások vagyunk, amikor azon kívül járunk! Jónás hihetetlenül passzív volt, nem? Csak gondolj bele, hogy mennyire passzív volt Jónás, mennyire csak elszenvedte, ami történt vele. Mennyire csak estek rajta a dolgok, ahelyett, hogy ő alakította volna őket, ahelyett, hogy közbeszólt volna, ahelyett, hogy fölállt volna, és azt mondja: hajósok, ez miattam van, hadd mondjam el nektek a híreket. Neeeem, Jónás alszik valahol. Tudja, hogy miatta van az egész, de csak ül szépen és várja, aztán ráesik a sorsvetés, akkor elmondja.
Aztán: OK, dobjatok be, történik velem még egy dolog. Annyira elképesztő látni ezt. Miért? Mert annyira közel van hozzá Isten akarata. Isten elmondta neki, hogy mit akar tőle: „Menj Ninivébe! Gyere Velem Ninivébe.” Annyira könnyű lenne neki azt mondania: Uram, a Te akaratodat akarom. Annyira könnyű lenne, és ennek ellenére a másikat választja, és passzív marad, és elszenvedi a dolgokat. Nem alakít semmit az egészen.

Mennyire más ez, Apcsel 27-ben! (A másik hajós történet.) 21. vers amikor nagy vihar van, nagy balhé van, ott van Pál apostol. Pál apostol nem alszik a hajófenékben, Pál apostol nem eszi magát halára, Pál apostol nem molyol depresszióban, hanem Isten akaratába van. Mi a különbség? Nem az akaraterő, nem a személyisége, hanem az, hogy Isten akaratában jár, és azt mondja Isten akaratában: „Férfiak! Jobb lett volna, ha hallgattatok volna rám ebben a dologban, de most ne csüggedjetek, mert Isten kijelentette nekem.” – és aztán prédikál nekik, és bátorítja őket. Ez a pici ember, ez a jelentéktelen kis ember, egy rab láncok között.

Nem fizetett a hajóútért, mint Jónás, hanem ott van a láncok között fogolyként. Viszik Rómába, lehet, kivégzik. Semmi jelentősége nincs, és föláll Isten akaratában. Beszél és bátorít, és átalakul a helyzet. Azt olvassuk, hogy a hajósok bátorodtak, és mindenki evett és mindenkinek megvidámodott a szíve.

Micsoda gondolat! Micsoda különbség! Isten azt mondja nekünk – azt hiszem, erről szól leginkább ez a történet – 5Móz 28:1: „Járj az Én akaratomban, bízz Bennem úgy, ahogy megírtam, úgy, ahogy megmondtam! Bízz Bennem! Higgy! Lépj Velem!” Aztán 5Móz 28:13 a fej leszel és nem a farok, felül leszel és nem alul.

Isten azt ígérte a zsidóknak: ha az Ő akaratában járnak, akkor ők lesznek a vezetők. Ez a gondolat nekünk is: merjünk az Ő akaratában járni. Mert ha nem, az passzívvá tesz engem, akkor csak elszenvedem a dolgokat. Hány emberrel találkozol az életed során, akik áldozatok? Hány emberrel találkozol, akiknek áldozatmentalitásuk van?
Egyszer voltam egy otthonban, és az asszony – éppen ő volt a kettő közül – csak jajgatott mindenre. Minden csak megesett vele, szegénnyel. Minden csak őrajta zajlott le, mindenki őt gyötörte, mindenki őt kínozta. Egyébként egy normális háztartás volt, normális család, normális gyerekekkel, normális szülőkkel – nagyjából.
Semmi különös nem történt ezzel az asszonnyal, de megvolt ez az áldozat-mentalitása. Minden így hangzott: jaaaj….
Isten nem akarja, hogy ilyenek legyünk. Isten nem erre hívott el minket. Isten azt mondja nekünk: „Én megadtam neked a hatalmat, hogy járj az Én akaratomban. A Bibliában van leírva a hatalom. Itt van az Én akaratom.”

Amikor hallod az üzenetet, akkor az erről szól. Amikor hittel egyesíted a szívedben, akkor az erről szól, és merd azt mondani: OK, Uram, bízom Benned. Aztán van egy cselekvő hitünk, aztán teszünk valamit, aztán szolgálunk, aztán bízunk, aztán továbbmegyünk, és azt mondjuk: „Uram, van valami nagyobb az életemben. Bízom benned. Köszönöm, hogy nem kell a passzivitásomban élnem. Nem kell a személyiségembe visszahúzódnom, és abban élnem. Nem kell abban járnom minden napon, hanem szabad lehetek. Lehet, hogy idegbeteg vagyok, de stabil tudok lenni a te akaratodban. Lehet, hogy rettenetes temperamentumom van, de Benned békét találtam, Uram. Lehet, hogy mocskos gondolkodásom volt, de Uram, Te megtisztítasz engem a Te Igéd által.”
Így járunk. Így éljük az életünket. Jónás ettől szenvedett. Ő egyszerűen csak nem akarta ezt, és azt mondta: én nem akarok ebben járni.

Majd bedobták a vízbe. Jón 2:1a  Az Úr pedig egy nagy halat rendelt, hogy benyelje Jónást. Ez a „nevezetes csoda” a könyvben. Hallottad-e már a vasárnapi iskolában? Legalább ötször? Sokan vannak, akik azt mondják: lehetetlen, ilyen nem történhet. Két problémám van ezzel:
Az első, hogy szerintem nem ez a nagy csoda a könyvben. A nagy csoda a könyvben az, hogy egész Ninive megtér, Jón 3:10. Szerintem ez a nagyobb csoda a kettő közül. Egy hal nem ügy, de az, hogy egy egész város megtér, az csodálatos. Az valami nagyszerű! Ha ezt a második csodát nem látod, akkor nincs értelme, hogy beszéljünk az elsőről.
A másik gondom ezzel az akadékoskodással az, hogy ez csoda. A csoda azért csoda, mert nem történik meg normálisan. Ez csoda, ez így el volt rendelve, Isten így tervezte. Mellesleg valamikor az 1800-as években – le van jegyezve –, hogy egy hajós beleesett a tengerbe, néhány nap múlva egy nagy halból kiszedték és élt. Élt. Tehát volt rá másik példa is, mellesleg. Viszont egyetértek, hogy ez egy csoda. Nincs semmi bajom azzal, hogy ez egy csoda.

Mi történik Jón 2-ben? Ez nagyszerű rész. Jónás megtér, Jónás megbánja a dolgot, Jónás helyreáll. Ez nagyszerű gondolat.  Lényeg az, hogy Jónás nincs teljesen rendben, nem 100%-os a szíve. Később ezt világosan látjuk a történetben. Jónás nincs teljesen rendben a szívében, de Istenhez kiált. Annak ellenére, hogy nincs rendben. Azt hiszem, megesik – mivel van egy ilyen vád –, hogy amikor elbuksz, akkor az ellenség azt mondja: túl bűnös vagy ahhoz, hogy helyreállj, túl bűnös vagy ahhoz, hogy Istenhez gyere, túl bűnös vagy ahhoz, hogy Isten megbocsásson neked, túl bűnös vagy ahhoz, hogy Isten halljon téged. Van egy ilyen hang, halljuk ezt a szívünkből, a légkörből, valahonnan. „Túl bűnös vagy. Most nem jöhetsz Istenhez. Majd, ha rendbe szedted a dolgaidat, akkor jöhetsz Istenhez.” Isten meg: nem, gyere Hozzám, amikor a legrosszabb állapotban vagy.

Jónás ezt csinálja, mert továbbra sem szereti a Ninive-belieket. Még mindig utálja őket, még mindig szeretné látni, hogy elpusztuljanak, még mindig szeretné, hogy Isten igazságot tegyen rajtuk. Inkább, mint könyörületet. Még mindig így van a szívében. Mindemellett Istenhez kiált: Jón 2:5a  Elvettettem a te szemeid elől; vajha láthatnám még szentséged templomát! „Bárcsak láthatnám szentséged templomát!”
Jónás azt mondja: bárcsak… Isten pedig: rendben, helyreállítalak téged. Olyan ez, mint 1Ján 1-ben – igazságtalannak tűnik, túl soknak tűnik a megbocsátás, túl nagynak tűnik az irgalom. Isten azt mondja nekünk: 1Ján 1:9  Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket… Már ez sem tűnik helyénvalónak igazán. „Mert az, hogy egyetértek vele, hogy bűn volt, az miért jelentené azt …” Hát, ez Krisztus miatt van így. Aztán továbbmegy, és azt mondja: 1Ján 1:9  … és megtisztítson minket minden hamisságtól.  Megtisztít bennünket minden hamisságtól! Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól.
Lehet, hogy megbánom a bűneimet, és azt mondom: „Uram, bocsáss meg nekem. Vannak azonban bűneim, amikről nem tudok. Van hamisság a szívemben, amit még nem látok. Vannak dolgok, amikben még nem vagyok tiszta.” Isten azt mondja: megtisztítalak téged, és közösségben lehetünk.
Ezért nem ítélgetünk a gyülekezetben, mert könnyű lenne azt mondani: én látom, te még ezen meg ezen meg ezen a területen nem vagy rendben. Könnyű lenne ítélgetni, és konfrontálni őt, és azt mondani: hé, állj helyre, történjen valami az életedben!
Honnan tudhatom, hogy mit munkál Isten az ő életében? Milyen jogon tapicskolok bele Isten munkájába az ő életében? Ezért vagyunk nagyon dühösek, ha halljuk, hogy ítélkezés van; ha valaki azzal szórakozik, hogy a hibákat keresi másokban, és korrigálgatja őket.
Köszönjük, nem kérünk belőle! Ehelyett őszinte szívvel jövök Isten elé, és azt mondom: „Uram, kérlek, bocsáss meg nekem! Tudok erről, erről, … Bocsáss meg nekem!” Isten megígérte, hogy megtisztít minden hamisságtól. Azt ígéri, hogy rendbe teszi mindet, azt ígéri, hogy el fogja rendezni.

Ez történt Jónással. Isten kihozta Jónást a szárazra és ismét szólt hozzá. Szeretem ezt: Róm 11:29. Jónás elbukott, de Isten elhívása nem változik. Aztán megint azt mondja neki: Jón 3:2-3  2Kelj fel, menj Ninivébe, a nagy városba, és hirdesd neki azt a beszédet, amit én parancsolok neked. 3És felkele Jónás, és elméne Ninivébe az Úr szava szerint. Ninive pedig nagy városa vala Istennek, három napi járó föld. Ninive nagyváros volt.
Jón 3:4  És kezde Jónás bemenni a városba egy napi járóra, és kiálta és monda: Még negyven nap, és elpusztul Ninive!

Amit az elején olvastunk, Gal 4:4-5 Isten a megfelelő időben elküldte az Ő Fiát. Az idő teljességében, amikor minden a legjobb volt, amikor éppen készen volt. Amikor kész volt Izrael, amikor kész volt a Római Birodalom, amikor készen voltak az emberek, abban az időben, amit a próféták megprófétáltak. Pontosan. Elküldte Krisztust, elküldte az Ő Fiát. A megfelelő időben. Nem a kényelmes időben, nem a szép időben, hanem a tökéletes időben.

Jónásnak egyáltalán nincs meg ez a szíve. A város háromnapi járóföld. Ha mondani akarnál valamit, akkor beutaznál három napot, fölállnál a városközpontban és beszélnél erről, hogy hallják. Aztán válaszolnál, ha kérdeznek téged: mit tegyünk? – felelnél nekik, de Jónás nem. Neki nincs meg ez a szíve. Őt nem érdekli az egész. „Ez Isten munkája, én meg itt vagyok benne, sajnos. Rendben van, megcsinálom.”
Jónás engedelmeskedik, és Isten használja őt. Annyit csinál, hogy bemegy egy napi távra és ez az összes üzenete: Még negyven nap, és elpusztul Ninive!

Most komolyan, megtérnél ilyen üzenetre!? Mondanád-e: „Ez az, ez kellett nekem! De jó, hogy elmondtad!” Valószínűleg bement valami sikátorba, ahol volt egy hajléktalan és két macska, és azt kérdezte: Isten, mi a minimum, amit meg kell csinálnom, hogy teljesítsem az akaratodat?

Aztán elkiabálta magát: Még negyven nap, és elpusztul Ninive! A három közül valamelyik továbbadta. 🙂 Aztán az is továbbadta és eljutott a királyhoz, és ő azt mondta: „Bánjunk meg mindent! Még az állatok is böjtöljenek!” Azt mondta, hogy mindenki. Aztán megtért az egész város.

A történetünkben viszont Jónás dühös: Jón 4:1  És igen rossznak látszék ez Jónás előtt, és megharaguvék…
Mintha a világ legszebb virága nőne mögöttem. Én pedig csak megyek és észre sem veszem, hogy min taposok. Észre sem veszem, hogy minek vagyok a jelenlétében. Nincs csodálat, nincs öröm, nincs jelenlét, nincs felismerés, nincs szabadság, nincs erő az életemben. Így volt Jónás ezzel a dologgal. Elképesztő látni azt, hogy Jónás ott van, de nem látja. Következik ebből valami. Jón 4:1 Jónás nagyon haragszik,

Jón 4:6 Isten növeszt egy tököt, és Jónás nagy örömmel örvendezik a tök miatt.

Jón 4:8 elszárad a tök, és Jónás kívánja magának a halált. Ezt hívjuk úgy, hogy érzelmi hullámvasút. 🙂 „Ó, de nagyszerű az életem… Meg akarok halni… Ó, de nagyszerű az életem… Meg akarok halni…” Ez egy gyereknél rendben van … néha.
Ha azonban van egy huszonéves gyerek a házban, vagy egy negyvenes, vagy egy hatvanas, aki ezt csinálja, akkor ott valami baj van. Tudod-e, mi a baj?

Ha Isten Igéje nem végez mély munkát a szívemben, akkor ilyen maradok, akkor ilyen leszek. Akkor az érzelmeim erre, aztán arra; fel, aztán le; szeretlek, aztán utállak; odavagyok érted, aztán a hátam közepére sem kívánlak.

Annyira könnyű ilyennek lennem, ha Isten Igéje nem végez mély munkát a szívemben; akkor annyira könnyen gyűlölök, aztán elérzékenyülök a mosópor reklámon. 🙂 – Isten Igéjére van szükségem. Lehetek hívő, nagy érzelmekkel, sok könnyel, esetleg nagy szeretettel, még ha nem is a megfelelő irányban.

Jónás szerette azt a tököt. Gyászolta, amikor elpusztult szegény tök. Én is lehetek így hívőként, hogy nagyon szeretek valami idiótaságot.
Miért?
Nem akaraterőről beszélek, nem arról, hogy így vagy úgy csináljuk, hanem arról beszélek, hogy járj Isten akaratában!
Az Ő munkája az Ő Igéjén keresztül mély az én lelkemben, mély az én szívemben és mélyen megváltoztat engem. Gondolj bele – bár kissé rossz példa, mert Ézsau nem volt hívő –, amikor Ézsau és Jákob találkoztak újra hosszú évek után – 1Móz 33 –, mi volt ott? Könnyek. Ám amikor elbúcsúztak, akkor Jákob azt mondta: ő arra megy, én meg amarra, mert nem bízom benne.
Jákob tudta, hogy azok a könnyek nem sokat jelentenek. Igazán erről akartam beszélni – remélem sikerült –, lehetséges, hogy ott vagyok Isten munkájának a gyújtópontjában, de nem örvendezem. Lehetséges, hogy nagyon aktív vagyok a lelkemben, érvelek, érzek, emlékszem, alkalmazok dolgokat, de mégsem gondolkodom Vele.

Egyszer láttam ezt. Volt egy hölgy, aki egy konferenciát szervezett az egyik gyülekezetünknek és mennyire szenvedett szegény! „Az emberek ezt csinálják, az emberek azt nem csinálják, ez a probléma, az a probléma.”
Mi történt? Ott volt benne Isten munkájában, de nem látta, hogy Isten munkája zajlik; nem látta, hogy milyen nagyszerű az; nem látta, hogy ez arról szól, hogy emberek hallani akarják Isten Igéjét intenzíven, hogy emberek hajlandóak szabadságot kivenni, hajlandóak fizetni érte; nem látta, hogy Isten dolgozik közöttünk. Nem látta ezt.

Miért mondom el ezt? Mert egy idő után otthagyta… Egy darabig csinálta azt a konferenciát, aztán nem bírta tovább. Aztán valaki más állt a helyébe.
Micsoda változás! Hálaadás volt és öröm. Az ember, aki ott volt utána, bizonyságokat mesélt: ez történt, az történt.

Kérdeztem magamban: ugyanaz a történet? Igen, ugyanaz, csak kétféleképpen nézem. Ha engedem, hogy Isten munkálkodjon a szívemben, ha hajlandó vagyok Vele gondolkodni, akkor Isten örömöt tud adni nekem, akkor Isten vezetni tud. Akkor használni tud, akkor cselekvő része leszek annak, ami történik, nem csak elszenvedője; nem csak valaki, akin keresztülmegy az élet, nem csak valaki, akin áthajtanak az évek, egyik a másik után.

Történik valami, benne vagyok, és van egy imám Isten akaratában, és van egy Ige a szívemben Isten akaratában, és van egy tervem Istennel, és engedelmeskedem Neki a kicsi dologban vagy a nagy dologban, és azt mondom: Uram, te jobban tudod! –, és örömem van és használ Isten. Nem csak használ, hanem örömem is van benne, és növekszem benne és szabadulok és tanulok.

Érdekes módon végződik a könyv, ugyanis nincs vége. Azon tűnődünk, hogy Jónás vajon megtanulta-e a leckét. A tippem az, hogy igen. Ez a jó hír, a happy end. Mert arra gondolok, hogyan írhatták volna meg ezt a könyvet, ha nem Jónás írja meg. Nem sok ember ült vele a halban, és jegyzetelte, amiket mond. Ha Jónás ezt megírta, az azt jelenti, hogy megértette, hogy megtanulta. Ez nagyon bátorítja a szívemet.

Mert ha van valaki, aki nagyon csökönyös az Írásban – aki hívő és nagyon csökönyös –, akkor az Jónás, és Isten képes volt őt megtanítani. Bátorítja a szívünket, hogy Isten képes minket megtanítani, Isten képes minket továbbvinni. Merjünk bízni Benne, merjünk lépni Vele!

Ámen.

Kategória: Egyéb