Jóel könyve szíve – Van üzenetünk, a helyreállításé!

2011 május 8. vasárnap  10:30

Farkas László

Zsolt 16:7 Áldom az Urat, aki tanácsot adott nekem; még éjjel is oktatnak engem az én veséim.

Ezt mindnyájan elmondhatjuk: áldom az Urat, Aki tanácsot adott nekem. Ha nem így történt volna, akkor nem lennénk itt. Látjuk, hogy mekkora szükségünk van az Ő tanácsaira.

5Móz 30:19 … az életet és a halált adtam előtökbe, az áldást és az átkot: válaszd azért az életet, hogy élhess mind te, mind a te magod;

Azt mondja, hogy van egy választásunk, van egy döntésünk, hogy az életet, vagy a halált választjuk. Viszont nem olyan módon, hogy vagy bejön, vagy nem. Nem olyan, hogy húzol két dolog közül, és szerencséd van, vagy nem; próbálkozz, lehet legközelebb sikerül. Hanem amikor az életről és a halálról beszél, akkor azt Isten egy olyan módon tanítja meg, hogy megengedi azt, hogy lássuk, honnan jön az élet és honnan jön a halál. Itt van szükségünk Isten tanácsára. Mert ha nem, akkor honnan tudnánk, hogy az élet vagy a halál hogyan jön felénk, hogyan válasszunk.

Róm 8:6  Mert a testnek gondolata halál; a Szellem gondolata pedig élet és békesség.

Ez olyan működő elv, amit mindannyiunknak meg kell tanulni. Hogyan fogjuk ezt megtanulni? Csak azáltal, hogy halljuk, vagy olvassuk? A saját személyes életünkben.

2Kir 4:38-tól van egy történet. Elizeus és a szolgája. Azt látjuk, hogy Elizeus az az ember, akinek az életében ez már működik. Ő az, aki megértette, hogy honnan jön a halál, és honnan az élet. Amikor a szolga ránéz, és látja azt az életet, akkor az tetszik. Ha az előző fejezeteket megnézzük, akkor látjuk, hogy Elizeus hihetetlen módon mutatta ezt az Istennel való életet. Ez nagyon tetszetős volt. Föltűnt a szolgának is. Valószínű, hogy vágyott is arra a szívében, de fogalma sem volt arról, hogy ez honnan jött.

Ez ismerős nekünk, mert mindannyiunk életében volt valaki, akinek láttuk az életét, és azt mondtuk „igen, ez tetszik nekem”, de gőzöm nem volt, hogy ez honnan van. Ha csak annyit mondott volna, hogy ez az élet, azzal az én életemben valószínűleg még nem történt volna semmi. Úgyhogy meg kellett történjen a mi életünkben is ugyanaz, mint ennek a szolgának az életében.

Nagyon röviden itt arról szól a történet, hogy Elizeus megkéri a szolgáját, menjen és hozzon valamit, amiből lehet csinálni főzeléket, mert mindenki éhes. Azt gondolom, hogy ezt a részét még meg is értette a szolga, mert utána azt olvassuk, hogy kiment a mezőre paréjt szedni. Kb. eddig megvolt a fókusza, de utána azt olvassuk, hogy holmi vad indákra találván teleszedi az ő ruháját. Amit vitt, arról nem tudta, hogy mi az. Aztán amikor megfőzte és elkezdték enni, akkor eszméltek rá, hogy halál van a fazékban.

Annyira tetszik, ahogy Elizeus ezt az egészet lereagálta, mert nem kérte számon a szolgát, csak egyszerűen azt mondta: hozzatok lisztet. Ez mit mutat? Elizeus ismerte, honnan jön az élet. Nem azt mondta, hogy „hozzatok egy új edényt, gyorsan főzzünk valami mást”, hanem csak azt mondta: hozzatok lisztet!

Mi a liszt? Tudjuk, hogy az Krisztus élete. Ez Isten élete. Amikor látta ezt a szolga, és a többiek is persze, akkor meg tudták enni, és egyet tudtak érteni azzal, hogy már nem volt semmi rossz a fazékban. Mindannyian megtapasztaljuk ezt. Ez hihetetlen fölfedezés, öröm számunkra: nincs már rossz a fazékban. Amikor ránézek valakire, tudom, honnan jön az élet, de Vele együtt tudom mostmár azt is, hogy honnan jön a halál.

A test gondolata a halál, a Szellemé pedig élet és békesség. Szükségünk van valóban Isten tanácsára. Ez az élet az, amire szükségünk van, de ez nem olyan, hogy vagy bejön, vagy nem, hanem az én döntésem, hogy melyiket választom. Isten azt mondja: Én elébetek adom mind a kettőt. Ez nem csak annyi, hogy „itt van két dolog”, hanem „azt is elébed adom, amin keresztül ez működik; most, hogy már láttad, válassz!” Ezek után csak azt mondjuk – Zsolt 16 –, hogy áldom az Urat, mert Ő tanácsot adott nekem. A legfontosabb dologról tanácsolt, arról, hogy hogyan lehet olyan életem, mint ami Neki van. Erre vágyunk. Ámen.

P. Kende

Vasárnap reggelenként átnézünk könyveket. Tudod-e, hol van Jóel könyve? „A Bibliában.” 🙂 Ha valaki nagyon profi, akkor azt mondja: az Ószövetségben. Ha valaki járt bibliaiskolába, akkor azt mondja: a kis próféták között valahol. Ha Hóseást és Ámóst látod, akkor közöttük van.

Jóel könyve nagyszerű. Igazán rövid, 3 fejezet. Hiszem, hogy Istennek van egy nagyszerű üzenete a számunkra ebből. Nem tudjuk biztosan, hogy mikor élt, mikor írta, talán Kr.e. 900-800. Az üzenete igazából nem konkrét időre szólt, úgyhogy nem számít annyira.

A háttere ennek a pár fejezetnek az, hogy volt egy sáskajárás Júdeában, és elpusztították az országot. Ez egy nagy csapás volt. Olvashatunk erről az első fejezetben sokat:

Jóel 1:4  Amit a sáska meghagyott, megette a szöcske; és amit a szöcske meghagyott, megette a cserebogár; és amit a cserebogár meghagyott, megette a hernyó.

Teljes pusztulás!

Jóel 1:7  Pusztává tette szőlőmet; összetörte fügefáimat, mezítelenre hántotta és széjjelhányta; fehérlenek annak ágai.

Jóel 1:12  Elszáradt a szőlőtő; a fügefa elhervadt; a gránátfa, a datolyafa és az almafa, a mezőnek minden gyümölcsfája kiaszott. Bizony kiszáradott az öröm az emberek közül.

Jóel 1:18  Mint nyög a barom! Megháborodtak a marha-csordák, mert nincs legelőjük; bűnhődnek még a juhnyájak is!

Teljes pusztulás. Nem maradt semmi. Nincsenek források, nem lehet mire támaszkodni. Nem lehet azt mondani, amit általában: „Rendben, a termés ebben rossz volt, de abban azért rendben van. A gyümölcsök rosszak lettek, de a búza rendben van.”; hanem semmi nincs. Amikor nincs hova támaszkodni, amikor nincs mire alapozni, amikor nem lehet azt mondani, hogy lehet, ez nem jó, de még mindig van másik lehetőség, akkor ez szörnyű.

Nagy csapás van Izraelen, és ennek megvan az oka. Isten fenyíti őket, de ennek a könyvnek az üzenete csodálatos. Igazán ámulatos az üzenet, amiről beszélünk minden alkalommal, amikor összejövünk.

Ebben a kis könyvben látunk valami csodásat. Jóel látta ezt a csapást, látta ezt a szörnyűséget. Mit csinált? Nem lett depressziós, nem lett öngyilkos, nem adta fel, nem költözött el Kínába, vagy Amerikába, vagy Skandináviába, hanem a szívében Istenhez fordult, és Istennel kezdett gondolkodni a helyzetről. Ez igazán az egyik nagy lecke, amit ebben a kis könyvben láthatunk. Hova fordulok? Mit csinálok a szívemmel, amikor baj van?

Szörnyű próbák, szörnyű nehézségek megesnek minden nemzettel, minden családdal, minden egyénnel. Amikor az ember elveszíti a házát, amikor egy ország elveszít egy háborút, egy földet, vagy éhínség van, vagy betegség. Amikor egy családban valaki meghal, és az ember azt mondja, hogy nem maradt semmi, mint Jóel 1:12 végén: „Bizony kiszáradott az öröm az emberek közül.” Nincs öröm, nincs semmi. Mindannyian találkozunk ezzel, de hogyan bánhatunk vele, hova fordulunk ezzel?

Mit csinálunk vele, amikor találkozunk ezzel? Időnként beszélünk erről: legyünk hívő hívők! Miről szól ez? Arról, hogy merjünk hinni, merjünk Istenhez fordulni, amikor nehézség van, amikor próba van; akár kicsi, akár nagy.

Amikor összezördülök a házastársammal, és a haragom nagy – ez egy kicsi dolog –, Istenhez fordulok vele. Vagy a nagy dolog: nincs házastársam, vagy nem lehet beszélni a házastársammal, vagy a házastársam el akar válni – valami nagy dolog –, és azt mondom: Ó, Uram! Sokszor hiszem, hogy mi, hívők megakadunk. Kicsi dologgal odamegyek Őhozzá, de naggyal nem. Az egyik helyen hívő vagyok, de a másik oldalon hitetlen.

Jóel – ez az egész könyv – azért létezik, mert Jóel azt mondta a szívében: „Uram, hogyan van ez? Ez rettenetes.” Nagyon jól látta az egészet. Jóel nem tagadásban élt, ami az egyik tipikus menekülésünk, amikor azt mondjuk: nem, ez nem is történt meg, ilyen nincs is. Jóel szembenéz a valósággal.

Ugyanakkor látunk még valamit. Ha csak a valósággal nézek szembe a saját erőmből, a saját képtelenségemből, vagy képességemből, akkor előbb-utóbb a végére érek és kétségbeesem. Ugyanúgy, mint mindenki más, elvesztem a reményt és feladom. Jóel szembenézett a valósággal, hogy az rettenetes, de tudta, hogy hova vigye. Istenhez fordult a szívében. Elmélkedik Istennel, és azt mondja: Uram, Veled akarok gondolkodni erről.

Ezsdrás 7:10-ben olvassuk ezt. Azt látjuk, Ezsdrás felkészítette a szívét, hogy keresse az Urat, hogy az ő Urának a törvényei szerint éljen. Ez gyönyörű. 2Krón 19:3-ban is ugyanez: felkészíteni a szívünket, hogy keressük Istent. Amikor jó idők vannak az életünkben – tudod, az a 2 perc –, akkor mire való az? Arra, hogy azt mondjam: rendben, Uram, Téged akarlak keresni a rossz időkben is, a nehéz időkben, a megpróbáltatásban is. Miért? Mert Istennel egy másik értelmezést nyernek a dolgok.

Az, hogy hívő hívő vagyok – hiszek –, az sokszor nem azt jelenti, hogy mindent tudok, hogy tudom a választ, hanem tudom, hogy Őhozzá kell fordulnom és Őrá van szükségem. Jóelnek az üzenete innen származik, abból következik, hogy ő odafordult Istenhez.

Erre van szükségünk újra meg újra, hogy odaforduljak az Úrhoz: „Uram, ha nem adod meg a magyarázatot ebben a helyzetben, akkor legalább vigasztald meg a szívem. Ha nem látom a válaszokat, ha nem látom a végét, ha nem értem a végcélját, attól még kérlek, adj nekem bátorítást és vigyél engem tovább. Nem akarom feladni, nem akarok megállni az én szintemen, az én erőmben. Nem akarok ott befuccsolni, ahol én befuccsolnék.”

Ahogy Jóel hallgat Istenre, kap egy üzenetet. Az üzenet sokkal nagyobb, mint a sáskajárás. A sáskajárás az egy alkalom, pár nap egy évben, de amiről Jóel beszél, az egészen a világ végéig nyúlik. Jóel napjaitól az Úr napjáig. Az Úr napja az az idő, amikor Isten nagyon nyilvánvalóan beleavatkozik a világtörténelembe a kor végén majd. Nagyon nyilvánvalóan látja mindenki, hogy Isten belenyúlt a történelembe. Jóel igazából odáig beszél, és elmondja az egészet.

Ha nem hasonlítom a szívemben – 1Kor 2:13 – az általam ismert valóságot az Íráshoz, a kapcsolataimat az Íráshoz, akkor ezt nem fogom látni. Akkor nem látom ezt az ívet. Akkor nem látom ezt az egész történetet. Akkor nem lesz meg ez a békességem. Mi történik így? Soha nem fogom dicsérni az Urat, mert nem látom, hogy miért kéne. Soha nem lesz mondanivalóm, nem lesz üzenetem az Úrtól. Nem lesz mondanivalóm Istentől a kollégáimnak, a szomszédjaimnak, a postásnak, a benzinkutasnak… Miért? Mert nem hasonlítom a szívem indulatát az Írással. Érted-e, mi történik?

Egy keresés a Google-on. Beírod, hogy „A keresztények miért annyira” és  automatikusan a következőket dobja ki:

–          Miért van az, hogy a keresztények annyira kemények?

–          Miért van az, hogy a keresztények annyira tudatlanok?

–          Miért van az, hogy a keresztények annyira idegesítőek?

–          …

–          Miért van az, hogy a keresztények annyira boldogok?

Tudod-e, hogy miért olyan érdekes ez? Arra gondoltam a szívemben, könnyen odavágjuk erre: „Ján 15:18 Jézus megmondta, hogy a világ gyűlölni fog minket. Ez a válasz. Ezért írnak ilyeneket rólunk.” Egy értelemben persze, hogy idegesítjük őket. Valószínűleg még az is idegesíti őket, hogy boldogok vagyunk. Ugyanakkor arra gondoltam, hogy

–          beszélünk-e?

–          van-e mondanivalónk?

–          van-e üzenetünk?

–          van-e bátorításunk?

–          van-e egy példabeszédünk a mai napra a Példabeszédek könyvéből vagy az Evangéliumokból?

–          van-e valami bátorításunk annak, aki elesett?

–          van-e figyelmeztetésünk annak, aki épp hülyeséget akar csinálni?

Miért mondom ezt? Az egyik ok az, amiért lehet, hogy az emberek ilyen kereséseket csinálnak, hogy nem látnak igazi keresztényeket. Mert amikor a kereszténységre gondolnak, akkor az inkvizíció jut eszükbe, mert „az volt valami keresztény izé, ha jól emlékszem”, meg a keresztes háborúkra, mert „az volt valami keresztény izé”. „Hitler is azt mondta, hogy Istennek tesz jó dolgokat, hogy kiírtja ezeket a népeket.”

Azt mondom, lehet, hogy mi, hívők nagyon csendesek vagyunk. Túl csendesek vagyunk. Nem mondjuk azt: „Hé, van egy üzenetem! Van egy mondandóm. A kereszténység nem az üres, rideg, személytelen, undorító, visszataszító, bigott, fura, elvont, 2000 éves unalmas izé, aminek ti gondoljátok, hanem egy élő, személyes dolog.” Nagyszerű dolog. Valami, ami fontos nekünk.

Ebben a kis könyvben kétszer látjuk ezt a kifejezést: fújjátok meg a kürtöt, Jóel 2:1. Ez a riadó. „Baj van!” Ez újra és újra megtörténik. A világ hozzánk vág dolgokat, az élet hozzánk vág dolgokat. Nem tudjuk megmagyarázni, nem értjük. Ugyanakkor van egy második „fújd meg a kürtöt!”

Jóel 2:15 Fújjatok kürtöt a Sionon; szenteljetek böjtöt, hirdessetek gyűlést!

„Hirdessetek gyülekezetet! Hívjátok össze a közösséget!” Van egy másik oldala, nem csak az, hogy baj van, hanem van még valami. Azt mondjuk, hogy keressük az Urat. Keressük az Urat! Igazán ezért vagyunk együtt, ezért jövünk istentiszteletekre, mert Isten beszél nekünk a családunkról, a magánéletünkről, a hitünkről és a munkánkról; mindenről az életünkben Isten tanít minket.

Jóel 2:16a Gyűjtsétek össze a népet, szenteljétek meg a gyülekezetet

Miről szól ez? Arról, hogy együtt keressük az Urat, és ebben hatalom van. 1Krón 16:11 is együtt keresik az Urat. Abban hatalom van. Jóel 2:16-17 egységben keressük az Urat! Ebben van valami gyönyörű és valami fontos. Ezért vannak az imaestjeink. Imádkozzunk együtt! Itt leírja: „Az, akinek valami tisztje van és az, akinek nincs semmi tisztje, férfi és nő, gazdag és szegény, fiatal és idős; mind. Keressük együtt az Urat!”

Mi is keressük együtt az Urat! Amikor imádkozunk, amikor összejövünk, akkor legyen figyelmünk, vegyük komolyan! Amikor énekelünk, akkor énekeljünk. Isten gyönyörködik az egységünkben, mert tudja, hogy ahhoz alázat kell. Miért olyan áldás, amikor együtt énekelünk? Biztos vagyok benne, hogy azért, mert szükség van benne alázatra. Támogatni kell egymást. Együtt kell megtanulni. Ez gyönyörű és Isten gyönyörködik ebben, és van egy áldás emiatt az életünkön. Mi is ez?

Annyira kulcsfontosságú, hogy azon túl, hogy keressük Őt személyesen, utána együtt Őhozzá fordítsuk a szívünket, együtt keressük Őt, együtt imádkozzunk a hazánkért, együtt imádkozzunk például az egyházügyi törvényért.

Amikor összejövünk, akkor – 1Pét 1:22 – buzgón szeressük egymást. Ez azt jelenti, ha nekem van egy bajom a másikkal, és neki is baja van velem – tulajdonképpen lehet, hogy neki több baja van velem –, de úgy vagyunk vele, hogy nem érdekel. A testvérem fontos nekem, szeretem a testvérem, és hajlandó vagyok túllépni azon és azt mondani: igen, ez számít nekem, és szükségem van erre.

Ez annyira nagyszerű, hogy közel húzódunk, hogy közel megyünk a bibliánkhoz. Belevonom a szívembe, és ezen túl a közösségünket is. Ezért tartom annyira fontosnak azt, hogy legyenek házanként bibliatanulmányaink. Ezért imádkozom érte, és ezért hiszem, hogy a vezetőinknek szükséges csinálni, mert kell ez. Szükségünk van rá, hogy közösségben együtt legyünk, hogy egységben legyünk.

Ebben a részben van még néhány gondolat.

Jóel 2:12-13 12De még most is így szól az Úr: Térjetek meg hozzám teljes szívetek szerint; böjtöléssel is, sírással is, kesergéssel is. 13És szíveteket szaggassátok meg, ne ruháitokat, úgy térjetek meg az Úrhoz, a ti Istenetekhez; mert könyörülő és irgalmas ő; késedelmes a haragra és nagy kegyelmű, és bánkódik a gonosz miatt.

Arról beszél: de még most is.

–          De még most is! – mondja az Úr.

–          De már annyira rossz a helyzet!

–          De még most is!

–          Eltelt két év, ezt már nem lehet helyrehozni!

–          De még most is!

–          Túl mélyen vagyunk!

–          De még most is!

–          De annyira el vagyok keseredve. – mondom.

–          De még most is forduljatok Hozzám!

–          Annyi éven át vártam az ő ígéretére, és nem lett meg! Akkora a csalódás a szívemben!

–          De még most is! Nincs túl késő! Nem kell megállnod. Merj tovább menni! – mondja Isten.

Jóel 2:12 térjetek meg Hozzám teljes szívetek szerint! Volt egy szokásuk, hogy amikor keseregtek, amikor gyászoltak, akkor azt csinálták, hogy megrepesztették, megtépték a ruhájukat. Ez volt a jele a gyászuknak, így mászkáltak. Isten azt mondta: „Ez rendben van, de menj tovább! Menj tovább a könnyeknél! Menj tovább a felindult érzelmeknél!”

Vannak emberek, akik keresik Istent nagy érzelmekkel, de aztán két perc múlva már nem keresik, mert az két perc múlva már semmi. Isten azt mondja, hogy ez menjen mélyebbre. „Ne a ruhátokat szaggassátok meg, hanem a szíveteket, a motivációtokat, a kommunikációtokat, a működéseteket. Az egész változzon meg! Keressetek Engem igazán!” Nem csak a szavakat, nem csak a látványt, hanem valóban.

2Kor 7:10 Pál beszél erről: igazi megbánás; Isten szerinti, olyan, amely fordulást hoz az életembe. Gondoltál-e már erre? Ha úgy érzed, hogy a szíved nincs kész arra, hogy teljes szívvel kövesd az Urat, akkor van egy nagyszerű versünk: Zsolt 10:17 az Úr készíti elő a szíveket. Lehet kérnem: Uram, teremts bennem egy tiszta szívet, kérlek! Mint a megtérésünkkor mondtuk: Uram, adj nekem egy új kezdetet! Belülről kifelé. Ugyanígy mondhatjuk újra meg újra. Még most is mondhatjuk!

Még most is mondhatjuk: „Uram, kérlek! Szeretnélek teljes szívemmel követni Téged! Szeretnék nem megalkudni. Kérlek, készíts fel a szívemet! Szeretném Veled látni az egész képet. Nem csak a problémát közöttünk, hanem szeretném látni az egész képet. Mindent, ami ebben benne van.”

Van egy reménytelenség a szívünkben sokszor – Jóel 1:16 –, nagyon sokan ezt válaszolják. Mi azt mondjuk, hogy Jézus Krisztus azért jött el, hogy életünk legyen, és bővölködjünk – átfogalmazva, magunkra alkalmazva –, de sokan azt kérdezik: „Miről beszélsz? Ez már egy vesztett helyzet. Ez már egy lehetetlen helyzet. Ezzel már nem lehet semmit sem csinálni. Ezt már nem lehet helyrehozni.”

Jóel 1:16  Hát nem szemünk láttára irtatott-e ki az élelem, az öröm és vigasság Istenünk házából?!

Ez a kétségbeesés üzenete: „Nézd meg, hogy mi van! Nézd, milyen reménytelen! Nézd meg, milyen lehetetlen! Nézd, nincs semmi! Nincs remény! Láttuk az egészet tönkremenni. Láttunk mindent. Láttuk az egészet szétesni. Nem maradt semmi.” Ez egy olyan üzenet, a reménytelenség mindig beszél hozzánk. Mindig kopogtat a szívünkön. Mindig azt mondja: itt az ideje, hogy feladd, itt az ideje, hogy azt mondd, hogy nincs tovább. Ám Isten azt mondja: de még most is. Nincs túl késő! Nem lehet túl késő! Nem számít, hogy hol vagy.

Csak gondolj bele, hogy hányan vannak, akik végigélik az életüket úgy, hogy azt mondják: minek nekem Isten? Aztán jön a rák, ami azt mondja: itt vagyok, itt a vége. Akkor az ember azt mondja, hogy mostmár nincs remény, mert végigélte az életét kemény szívvel, és mostmár nem is kíváncsi. Isten azonban azt mondja neki: „Figyelj! De még most is! Nincs túl késő. Fordulj Hozzám a szívedben!” Mondd azt Neki: erre van szükségem.

Jóel 2:22-27 az áldás túlmegy az átkon. Az öröm túlmegy a csapáson. Ami történik, az nagyobb, mint ami tönkrement. Elképesztő! Lenyűgöző. Amikor azt mondjuk, hogy nem lehet, vége van, nem lehet továbbmenni, akkor a mi Istenünk azt mondja: nem.

Egy példa, amire sokszor gondolok, amikor Isten kegyelmén, áldásain és kedvességén gondolkozom.

Ézs 54:1 Ujjongj te meddő, ki nem szültél, ujjongva énekelj és kiálts, ki nem vajúdtál, mert többek az elhagyottnak fiai a férjnél való fiainál, azt mondja az Úr.

Isten azt mondja: adok neked másik áldást. „Nem! Én azt akarom!” – mondja valaki. Isten adja azt is nekünk. Ez csodálatos, láttuk ezt. Zsolt 113:9-ben Isten azt mondja: Én beültetem a meddőt, és családot adok neki, és anya lesz. Láttuk ezt! Imádkoztunk érte! Emlékszem erre.

Volt egy házaspár, imádkoztunk értük. Lehetetlen volt, aztán született két gyerekük. Volt egy másik pár, ahol az asszonynak volt egy betegsége, és lehetetlen volt. Aztán terhes lett, elment az orvoshoz, és azt kérdezte: ez a betegség károsíthatja a magzatot? Az orvos azt mondta: nem károsíthatja, mert nem lehet magzat; nincs példa rá, hogy lenne. Terhes volt, de az orvos azt mondta, hogy ilyen még nem volt. Aztán született három gyerekük. Nem ez a fő üzenetünk, ez egy példa.

Isten ad nekünk egy nagyobb áldást túl a csapáson, túl a kihíváson. Ad egy gondoskodást, amelyik nagyobb, mint ami a csapás előtt megvolt. Ehhez viszont kell, hogy keressem az Urat személyesen és együtt, és aztán látom, aztán megízlelem. „Köszönöm, Uram! Erre van szükségem!”

Jóel könyve érdekes könyv, mert öröm van benne egy rettenetes helyzetben. Azt mondanám és biztos, mondták is neki: „Jóel, te nem vagy eszednél! Hogy beszélhetsz örömmel és reményről? Nem látod?! Vak vagy?” Jóel azt feleli: „Nem! Én nagyon jól látom. Nem arról szól, hogy letagadom, hanem arról szól, hogy megtaláltam Istent ebben a helyzetben, és erre van szükségem.” Ámen.

Kategória: Egyéb