Micsoda áldott hetünk volt! Hálásak vagyunk érte Istennek. Mi történik ilyenkor? Isten meglágyít nagyon sok mindent a lelkünkben, ami esetleg kemény volt, megmozgat dolgokat, amik nem mozdultak régóta, és ebben az értelemben felfrissíti az életünket. Mi történik ezután? A válasz az, hogy visszakeményedek. Természetszerűleg visszarendeződöm ugyanoda, ahol voltam. Megint olyan leszek, mint azelőtt. Isten ments, de ez történik igazán természetszerűleg.
Máté 13-ban beszél a magvetőről. Ott mi az első probléma? A kemény talaj. Jönnek a madarak, és elviszik a magot. Az ellenség ezt akarja tenni velünk; semmi ne változzon, ne legyen gyümölcs, ne legyen növekedés, ne legyen változás. Szeretné, ha visszarendeződne az életem ugyanolyanra, mint volt a konferencia előtt. Mert ugyanúgy folytatódik a munkám, ugyanolyan a családom… Az ellenségnek terve van ezzel.
Nem kell, hogy megengedjük. Lehet ragaszkodni ahhoz, amit kaptunk, és forgatni a szívünkben. Kérlek, hogy tedd ezt. Bátorítalak, hogy tedd ezt. Annyira nagyszerű, amikor tudjuk ezt tenni.
—
P. Schaller az egyik üzenetében említette az alábbi történetet 1Sám 30-ból, és Isten annyira szólt a szívemhez róla. Azért szeretnék erről beszélni. Ez egy nagyon egyszerű üzenet, de – úgy hiszem – nagyon értékes a szívünk számára. Miről szól a történet? Dávid elment az embereivel portyázni, és amíg odavoltak, jöttek az amálékiek és kifosztották a városukat, mindenkijüket és mindenüket elvitték. Elveszítették az összes tulajdonukat, a gyerekeiket, a feleségeiket. Mindenkit elveszítettek.
1Sám 30:9 Akkor elment Dávid hatszáz emberével együtt. Amikor a Beszór-patakhoz értek, a nép egy része megállt. Dávid azonban négyszáz emberrel is tovább üldözte az ellenséget, mert kétszáz embere ott megállt, mivel olyan fáradtak voltak, hogy nem tudtak átkelni a Beszór-patakon.
Az egyik, amiért szeretjük ezt a történetet, hogy az történik meg, ami szinte lehetetlen: ezután teljes győzelmet aratnak, 1Sám 30:18. Mindent megmentett Dávid, amit elvittek az amálékiek. Mindent! Az összes családtagot, az összes tulajdont… mindent visszanyertek. Mindent visszaszereztek. Minden visszakerült, és ez lehetetlen igazából. Ilyen nem történik. Valószínűleg még zsákmányt is szereztek. Azért tetszik ez, mert teljes győzelmet arattak. Egy lehetetlenül rossz vereségből lehetetlenül nagyszerű győzelmük lett.
Ez olyasvalami, ami a hívő életében is megvan. Tudjuk, hogy mi jön a történet végén, 1Pét 1:4-ben azt olvassuk, hogy Isten megmentett minket egy örökségre, amely romolhatatlan, szeplőtelen és hervadhatatlan, és a mennyben van fenntartva számunkra. Ha hívő vagy Jézusban, időnként úgy érzed: Ó, még csak hitem sincs!; vagy időnként azt érzed: Ó, vereséget szenvedtem!; de ha olvasod az Igét, azt látod benne, hogy Isten teljes győzelmet tartogat neked a végén. Ez megkérdőjelezhetetlen, mert Isten ígérte. Ez az egyik, amiért annyira tetszik ez a történet.
A másik ebben a történetben az, hogy annyira valós. Nem csak tüzes harcosok vannak, hanem látjuk, hogy vannak gyengék és fáradtak is. Vannak harcosok, akik előre mennek, kockázatot vállalnak, megteszik, amit kell, győznek, nyilvánvalóan ők erősek, és aztán ott vannak azok, akik megviseltek, és nem tudnának elmenni még egy bevetésre.
Aztán van még egy. Fil 2. Krisztus munkájáról szól teérted és énértem. Itt Jézusról van szó:
Fil 2:6-11 aki amikor Isten formájában volt, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy Istennel egyenlő, hanem önmagát megüresítette, szolgai formát vett fel, és hasonló lett az emberekhez. És amikor emberi formában volt, megalázta magát, engedelmes volt halálig, mégpedig a kereszthaláláig. Ezért Isten is felmagasztalta őt, és olyan nevet ajándékozott neki, amely minden név fölött való, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és a föld alattiaké, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.
Ez Krisztus munkája értünk. Egy másik szempontból, az Ő istensége szempontjából. Mit látunk itt? Azt, hogy Jézus elképesztő módon alázatos volt, Mát 20:28. Elképesztően bölcs és merész. Bejött az ellenség területére, és megharcolta a harcot. Jézus félelmet nem ismert. Amint ezt látjuk, felmerül a kérdés: „Várj csak! Hol vagyok én? Hol vagyok én ebben a munkában?” Ehhez kicsit máshova kell lapoznunk az Írásban. Mát 26-ban látjuk a tanítványokat, akikben magunkat látjuk:
Mt 26:43 Amikor visszatért, ismét alva találta őket, mert szemük megnehezedett.
Mt 26:45 Majd a tanítványaihoz ment, és azt mondta nekik: Aludjatok immár és nyugodjatok. Íme, elközelgett az óra, és az Emberfiát a bűnösök kezébe adják.
Ezek vagyunk mi. Jézus volt az, Aki megcsinálta a munkát. Mit csináltál te? Mit csináltam én? Azt, amit itt olvastunk: éppen aludtam. Ő elvégezte a keresztet, a megváltás munkáját, és rólam a legtöbb, amit lehet mondani, hogy aludtam. Azt mondhatná erre valaki: „Akkor te nem érdemelsz semmit! Ha te nem tettél semmit ebben, ha neked nem volt részed a kereszt munkájában, ha te nem fizettél semmit, ha te nem szenvedtél a bűnödért, akkor nem érdemelsz semmit. Sőt! Szerintem büntetést érdemelsz.” Hála Istennek, hogy Ézs 55:8 az Ő gondolatai magasabbak a mieinknél. Erről beszélünk most. Úgy tűnik, hogy amikor az Úr valami nagyon fontosat akar értünk tenni, akkor lehet, hogy ott vagyunk, de nem annyira von bele minket a dologba.
Egy másik hasonló történetről 1Móz 15-ben olvasunk. Amikor Isten szövetséget köt Abrámmal. 1Móz 15:12-ben Abrám már előkészítette azt, ami kell a szövetséghez. Megvoltak az áldozatok, ott voltak előkészítve az állati darabok a szövetség megkötésére. És mi történt? Abrám elaludt. Nem véletlenül, hanem látjuk ebben Isten kezét. Isten így oldotta meg. Isten ott van, Ő köti a szövetséget. Együtt kéne csinálniuk, Neki és Abrámnak, de csak Ő ment végig, Ő kötötte meg a szövetséget. Miért? Azért, mert úgy csinálja, hogy ne függjön Abrámtól, hogy Abrám ne ronthassa el.
Ugyanígy velünk is, a kereszt munkájával. Jézus ment a keresztre miértünk, és az emberiség „aludt”. Róm 5:6,8,10 az ellenségei voltunk, idegenek voltunk, de legalábbis érdektelenek. Aztán mi történik? Hova megy ez az egész? „Ha Jézus végezte el a munkát, akkor az Övé minden jutalom! Igaz?” Mit látunk 1Sám 30-ban? Amikor visszatérnek, miután megszerezték a győzelmet, akkor Dávid erről azt mondja:
1Sám 30:24 … Sőt amekkora annak a része, aki elment a harcba, ugyanakkora legyen annak is a része, aki a fölszerelésnél maradt; egyenlőképpen osztozzanak!
Ez a helyzet velünk is. Krisztus azt mondja: „Te meghaltál Énvelem. Én voltam a kereszten teérted, és te kapod meg ennek a jutalmát. Tiéd ennek a jutalma.” Én pedig mondhatom: „Tessék? Miért kapnám én ennek a jutalmát? De hát én nem csináltam benne semmit!” Isten azt feleli: „Igen! Ez azt jelenti, hogy nem tudod elrontani. A kereszt viszont a te kereszted volt.”
Tudod mit jelent ez? Emlékezz erre, hogy Krisztus keresztje a te kereszted volt. Neked kellett volna ott meghalni, és meghaltál ott Krisztussal. Mit értünk ezalatt? A törvény rád néz, ítéletet tenne ellened: „Hibáztál! Bűnös vagy!” Róm 7:4-ben azt olvassuk, hogy te meghaltál ennek, a törvénynek. A törvény rád néz, és nem lát. Nincs ott senki. Nem vagy ott. Nem lehet vádolni téged. Miért? Mert meghaltál. Vége. A törvénynek nincs joga fölötted. Meghaltál a törvénynek. A törvény nem uralkodik fölötted Krisztusban.
Van még jobb is! A bűn rád néz, és azt mondja: Ismerjük mi egymást! A vétked jön, kopogtat az ajtódon: „Ismerjük mi egymást! Engedj be! Otthon vagyok nálad!”; de Róm 6:11-ben azt olvassuk, hogy meghaltál a bűnnek. Mondhatod: „Nincs itthon senki. Én meghaltam neked. Nekem nincs közöm hozzád. Semmi közünk egymáshoz. Úgyhogy bűn, az az én keresztem volt. Én meghaltam. Neked nincs hatalmad fölöttem.”
Ez egy nagyszerű kép. Aki elment csatázni, és aki őrzi a felszerelést, ugyanakkora részt kap. Nem tűnik logikusnak, de Dávid ismerte Isten szívét, és helyesen döntött ebben, mert Isten tényleg így működik. Fairnek tűnik ez az elosztás? Ha te mentél csatázni, neked nem annyira. Ha a felszereléssel maradtál, akkor nagyon fairnek tűnik.
1Sám 30:21-22 Mikor pedig Dávid ahhoz a kétszáz emberhez érkezett, akik fáradtabbak voltak, mint hogy követhették volna, és otthagyta őket a Beszór-pataknál, ezek kimentek eléje és a nép elé, amely vele volt. Amint Dávid a néphez közelebb ért, békességgel köszöntötte őket. Akkor Beliál fiai, néhány gonosz ember azok közül, akik Dáviddal elmentek, ezt mondták: Mivel ezek nem jöttek el velünk, semmi mást ne adjunk nekik a zsákmányból, amelyet visszaszereztünk, hanem csak mindegyiknek a maga feleségét és gyermekeit. Vigyék azokat, és menjenek el!
„Visszakapod a feleséged, a gyermekeid, de a tulajdonaidat nem, a kincseidet nem.” És még egy: Fogják azokat, és menjenek! Ezt eddig sosem láttam: „Menjenek! Nem tartoznak közénk. Menjenek innen!” Ezek azok, akik hasonlítanak. Nekik nem elég, hogy teljes a győzelem, nem elég, hogy bevégzett a munka, nem elég nekik, hogy Zsid 10:10 egyszer s mindenkorra meg lettünk szentelve, hanem éreztetniük kell a testvéreikkel: „Te kevesebb vagy. Kevesebb vagy, mint én! Te nem vagy olyan értékes. Sőt, te nem is vagy idevaló.”
Ezek azok, akik azt mondják: A te nevedet csupa kisbetűvel írjuk mostantól! „Csinálunk neked saját kitűzőt, amin az van: Nem mentem végig. Nyomunk neked pólót: „Visszacsúszó vagyok. Nem maradtam hűséges. Én nem adom az életem egészen az Úrnak.”
Dávid azt mondja: „Mit csináltok?! Nem lehetne inkább örvendeznünk, hogy egy lehetetlennek tűnő dolog megtörtént? Teljes vereségből teljes győzelmet arattunk. Majdnem szétesett minden, és aztán teljes győzelmet arattunk, és mindent visszaszereztünk. Nem lehetne csak örvendeznünk ebben? Kell, hogy legyen ez a hang?”
Arra gondoltam, hogy mennyire nagyszerű volt az EUROCON. Nyilván ez van a fejemben valamilyen okból még mindig. Tényleg annyira lenyűgöző volt! Olyan sokan segítettek! Olyan sokan szolgáltak! Annyi embertől hallottam, hogy mekkora áldás volt tényleg minden rész: P. Julian az imával, a regisztráció, a takarítás, rend volt, tisztaság volt – pedig kb. ezernégyszázan fordultak meg itt a hét során –, a gyermekprogram elképesztő volt, a zenészek, az énekesek, a hangosítók, az árnyjáték, a léleknyerés, a pantomim, a segítők… Még az üzenetek is úgy „közepesen elfogadhatóak” voltak. 🙂
Még van annyi minden más, ami lehet, hogy nagy, lehet, hogy kicsi, de nem látszik! Egy ukrán házaspár gyermekkel azért tudott itt lenni, mert az egyik testvérünk odaadta a lakását erre a hétre. Aztán hallottam egy másik történetet. Az egyik afrikai pásztor, akit nem igazán vet fel a pénz, ment a repülőtérre, és valaki – nem a gyülekezet leggazdagabb embere – adott neki kétezer forintot, aztán még valaki adott neki, és még valaki… Hány és hány ilyen van, amiről nem hallunk, amiről nem tudunk! Annyira nagyszerű volt! Hálát adunk Istennek mindenért benne. Mert Isten munkálkodott ebben az időben.
Attól félek azonban, hogy van valahol egy búbánatos emberke, aki azt mondja: „Idenézz, én mennyit szolgáltam! Te mit csináltál? Csak ültél és hallgattál?! Én dolgoztam! Én szolgáltam, te pedig csak egy fogyasztó vagy!” Rossz hírem van ennek az embernek… tulajdonképpen jó hírem van neki is: „Ez nem így működik. Csak ennek a kis játékodnak rossz ez a hír.”
1Sám 30:23-24 Dávid azonban így szólt: Ne cselekedjetek így, atyámfiai, azzal, amit az ÚR adott nekünk. Ő oltalmazott meg minket, és ő adta kezünkbe a sereget, amely ellenünk jött. Vajon ki engedhetne nektek ebben a dologban? Sőt amekkora annak a része, aki elment a harcba, ugyanakkora legyen annak is a része, aki a fölszerelésnél maradt; egyenlőképpen osztozzanak!
Dávid ismerte Isten szívét, és úgy tett, úgy döntött. Azt mondta: „Figyeljetek! Ez az örömnek a napja. Ez a győzelemnek a napja. Ez a szabadulásnak a napja. Ez az életnek a napja.” Nyilván nem így mondta, de lehetne: Ez Krisztus munkájának a napja. Ez Isten munkájának a napja. Örvendezzünk abban! Vigadjunk! Ne azt mondjuk: „Ó, te nem felelsz meg! Elfelé! Ki vagy dobva.”
Mát 20-ban van a példázat a szőlőmunkásokról. Itt olvasunk azokról, akik a legtovább dolgoztak:
Mát 20:10 Amikor aztán az elsők jöttek, azt gondolták, hogy ők többet kapnak, de ők is fejenként egy-egy dénárt kaptak.
Egyenlőképpen részesedtek. Aztán ezek zúgolódtak a gazda ellen: „Mi sokat dolgoztunk, ők pedig semmit sem csináltak. Miért tetted őket egyenlővé velünk?” Isten azt feleli: „Hé! Én megegyeztem veled valamiben, nem? Ha neki meg akarom adni azt, amit nem érdemel meg, akkor ez miért baj neked? Azért vagy te gonosz, mert Én jó vagyok? Ne már!”
A következőre gondolok igazából. Tegyük fel, hogy nem vagy elhívva misszionáriusnak, hanem inkább diakónusi dolgokra vagy elhívva – segíteni gyakorlati dolgokban –, vagy Isten arra hívott el, hogy te legyél a gyülekezet ügyvédje, akkor mi van veled? Hát? Mindjárt jönnek a segítők, és mindenkinek, aki nincs elhívva misszionáriusnak, adnak egy kitűzőt, amire az van írva: Szégyellem magam, mert nem vagyok elhívva misszionáriusnak. 🙂
Miért mondom ezt? Azért, mert Isten együtt jutalmaz minket. Ezt értenünk kell. Ez nagyon fontos. 2Ján 1:8-ban azt olvassuk, hogy együtt kapunk jutalmat, és részesülünk egymás jutalmából. Nem működik másként.
Nagyon egyszerű, amit mondok. Lehetsz az első kategóriában, te vagy a harcos, aki megy és csinálja, vagy lehetsz a másodikban, aki éppen ki van merülve, aki nem nyomul előre; de ne legyél a harmadikban. Ne legyél az, aki rosszalló megjegyzéseket tesz. Az nem az a hely, ahol lennünk kell. Szombaton megyünk evangelizálni, közösségben leszünk. Mi van, ha nem jössz? Semmi! Amint imádkozol, amint szeretsz minket, amint hálásak vagyunk egymásért, amint követjük az Urat, amint része vagy Krisztus Testének, neked is részed van az áldásból.
Persze, ki lehetne egyensúlyozni ezt az üzenetet erre és arra, de csak azért sem fogom! Hanem inkább csak egyszerűen a következőt mondom. Mindegy, hogy melyik kategóriában vagy, az elsőben vagy a másodikban, az a lényeg, hogy Dávid csapatában vagy. Ez számít.
A harmadik kategória soha nincs Jézus oldalán. Jött az asszony Jézushoz, és kiöntötte Rá a kenetet – Ján 12. –, és ott a harmadik hang. Nem az, aki azt mondja: „Menjünk, kapjuk el. Menjünk, csináljuk meg!”; hanem az, aki azt mondja: „Miért nem adták el ezt a kenetet háromszáz dénárért? Egy évi kereset! Háromszáz dénár! Ne viccelj! Ez rengeteg pénz. Miért nem adták az árát a szegényeknek?” Ján 12:7-8-ban Jézus megvédi azt az asszonyt: „Hagyj békét neki, mert a temetésem idejére tartogatta ezt. Mert szegények mindenkor lesznek veletek, velük mindig tehettek jót, de Én nem leszek mindig veletek.”
Igazán ez az, amiről beszélünk, hogy Istennek van egyfajta szíve, és ez az Ő szíve. Azt mondja nekünk: „Neked részed van Velem. Én végeztem el a keresztet, és te is aratod annak a jutalmait. Én végzem a munkát az emberekben, és te is kapsz érte jutalmat. Gyere Velem, járjunk együtt. Legyél a csapatomban!” Ne legyél úgy, mint Júdás volt, vagy mint azok az emberek voltak, akik ki akarták dobni a kétszázat. Ne legyél ebben a harmadik kategóriában. Mindannyian kaptunk gyönyörűt az Úrban.
2Kor 8:9 Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét, hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok.
Ez az Ő munkája miértünk. Ugyanígy vagyunk mi egymással. Ugyanerre hív Isten minket. Szolgálunk, teszünk, életünk van, és ebben együtt van áldásunk, és örvendezünk együtt. Ez nagyszerű!
Ámen.