P. Elshan
Róm 8:32 Aki az ő tulajdon Fiát nem kímélte, hanem őt mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk mindent vele együtt?
Tegnap Kecskeméten voltunk. Arról az üzenetről beszéltünk, amit előző alkalommal hallottunk p. Kendétől (2017.03.22. Jézustól mindenki azt kapja, ami nem jár). Számomra nagyon különleges üzenet volt, mert Isten közvetlenül beszélt a szívemhez, és az életem egy bizonyos területén Isten nagyon megszabadított. Emlékszel arra az üzenetre? Az üzeneten keresztül Isten beszélt hozzám, és azt mondta, hogy én vagyok Jézus. Én, Elshan vagyok Jézus.
Emlékszem, néhány évvel ezelőtt p. Fuad, a bakui pásztorom prédikált egy üzenetet Luk 15-ből. Az apáról és a két fiáról beszélt, különösen a második fiúról, aki nagyon mérges volt, amikor látta, hogy az öccse visszatért. Utána az atya azt mondja az idősebb fiúnak: „Miért vagy dühös? Te mindig velem vagy, és mindenem a tiéd.” P. Fuad említette, hogy az idősebb fiú Jézus, mert Ő mindig az Atyával van. Minden, ami az Atyáé, az a Fiúé is. Ján 17-ben olvashatjuk, ahogy Jézus az Atyához imádkozik. Láthatjuk, hogy mindent, ami az Atyának volt, a Fiának adta.
Volt ebben egy hang: „Nem! Az idősebb fiú nem Jézus! Mert az idősebb fiú panaszkodott, hasonlítgatott, nem szeret és mérges. Nem lehet Jézus.” Ez az idősebb fiú énképe miatt volt, de az atyának a nézőpontja teljesen más volt. Az atya azt mondta: Te mindenkor velem vagy, és minden, ami az enyém, az a tiéd is.
Amikor p. Kende beszélt, több írásrészt említett. Azt, amikor a tanítványok aludtak, miközben Jézus imádkozott, és mi volt a tanítványok része Isten bevégzett munkájában? Az ő részük az volt, hogy aludtak. Ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag semmi részük nem volt. A másik írásrész az volt, amikor Dávid a hős embereivel elment harcolni az ellenséggel. A sereg egy része nem tudott velük menni, mert gyengék voltak, így ők hátramaradtak. Azután valaki panaszkodott: Miért kellene megosztanunk a zsákmányt ezekkel a gyengékkel? Dávidnak volt erre egy gyönyörű válasza: „Ez nem rólunk szól, hanem Isten az, Aki megnyerte a csatát. Mindnyájunknak Ő adta a győzelmet.” A harmadik írásrész az volt, amikor Ábrahám elaludt, és Isten kötött egy szövetséget vele. Olyan szövetséget kötött, ami teljesen Istenen múlik. Nem Ábrahám erején, hatalmán vagy képességein múlott, hanem teljesen Istenen.
Amint hallgattam azt az üzenetet, a Szent Szellem beszélt hozzám, hogy vannak helyzetek, amikor nem értesz egyet, vagy igazságot szeretnél. Tegnap, amikor Kecskeméten beszélgettünk, az egyik hölgy igazságot akart. „Az nem igazságos, hogy visszafogadják a tékozló fiút. Nem igazságos leölni a hizlalt tulkot a visszajövetelekor. Nem igazságos ünnepelni, azzal nem értek egyet.”
Istennek azonban teljesen más a nézőpontja. Ő azt mondja: „Rád nézek, és Jézust látom benned. Mindenkor Velem vagy. Mindenem, ami van, a tiéd.” Én azt felelem Istennek: „Tényleg? Tényleg mindig Veled vagyok? Biztos vagy abban, hogy én mindig Veled vagyok? Tudom, hogy a Biblia azt mondja, hogy Te mindig velem vagy, Istenem. Mert egyszer befogadtalak, és örökké velem vagy, bennem vagy, de mindig hívsz, hogy jöjjek Hozzád, hogy öltözzem fel az új embert, hogy fussak ahhoz a házhoz, amit a bölcsesség épített. Ezt nem teszem meg mindig. Lehet, hogy nem teszem elég gyakran.” Isten rám néz, és azt mondja: Te mindig Velem vagy, és minden, amim van, az a tiéd. Ez annyira szabaddá tett engem!
Ha ez igaz, Atyám, amit mondasz nekem, akkor elveszítem a forrásomat a panaszkodásra. Mert megvan mindenem. Mert mindig az Atyámmal vagyok. Ha ez igaz rám nézve, akkor ünnepelni fogom a testvérem visszatérését. Akkor azt fogom tenni, amit az Atyám tesz. Mert Ő soha nem kárhoztat engem. Ő soha nem büntet meg engem. Hanem keres. Keresi, hogy aszerint éljek, aki Krisztusban vagyok.
Ugyanez a hozzáállása az atyának a tékozló fiú felé. Megparancsolta a szolgáinak, hogy az új köntöst – az új embert – terítsék rá, és húzzák az ujjára azt a gyűrűt, ami a fiúi helyzetét mutatja. Isten lánya és fia – kizárólag így néz ránk az Atyánk.
A feleségemmel együtt annyira hálás vagyok a budapesti gyülekezetért! Ez az a hely, ahol Isten tisztán beszél, ahol ott van Isten családja, ahol ünnepeljük a közösségünket Isten Igéjében, és van látásunk az egész világra!
P. Kende
Nagyon sokat tipródtam a mai üzeneten, mert mindjárt itt a Húsvét, és szeretnék elkezdeni beszélni erről. Ezt fogjuk tenni most.
Ján 5-ben Jézus mondott egy nagyon érdekes kifejezést:
Ján 5:45-47 De ne gondoljátok, hogy én vádollak majd titeket az Atyánál; van, aki vádoljon titeket: Mózes, akiben ti reménykedtek. Mert ha hinnétek Mózesnek, nekem is hinnétek, mert ő rólam írt. Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, hogyan hinnétek az én beszédeimnek?
Ez a három vers egy értelemben visszaköszön nekünk az evangélium végén. Ján 18-ban olvasunk arról, amikor Jézust elfogták:
Ján 18:12-14 Ekkor a csapat, az ezredes és a zsidók szolgái megfogták Jézust, és megkötözték. Először Annáshoz vitték, ő ugyanis apósa volt Kajafásnak, aki abban az esztendőben főpap volt. Kajafás volt az, aki azt tanácsolta a zsidóknak, hogy jobb, ha egy ember hal meg a népért.
Ján 18:19-24 A főpap pedig tanítványai és tanítása felől faggatta Jézust. Jézus így válaszolt: Én nyilvánosan szóltam a világhoz, és mindig a zsinagógában és a templomban tanítottam, ahol a zsidók mind összegyülekeznek; titokban semmit sem mondtam. Miért engem kérdezel? Kérdezd azokat, akik hallották, amit nekik mondtam, ők bizonnyal tudják, mit mondtam. Amikor ezeket mondta, a templomszolgák egyike, aki ott állt, arcul ütötte Jézust, mondva: Így felelsz a főpapnak? Jézus pedig azt mondta: Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a rosszat, ha pedig jól, miért versz engem? Annás akkor megkötözve elküldte őt Kajafáshoz, a főpaphoz.
Ján 18:28 Jézust pedig Kajafástól a helytartóságra vitték. Kora reggel volt. Akik vitték, nem mentek be a helytartóságra, nehogy tisztátalanokká legyenek, hogy meg tudják enni a húsvéti bárányt.
Ahogy összerakod a különböző evangéliumokat, találsz néhány helyet, ahova Jézusnak kellett mennie ekkor: Pilátus elé kellett állnia, aki megpróbálta lerázni a felelősséget, utána Heródes elé kellett állnia, aki szintén igazából bolondnak bélyegezte Őt, aztán Pilátus elítélte Őt. Ezek előtt olvassuk azt a részt, ahol a főpapok, Annás és Kajafás előtt van, aztán a nagytanács előtt áll. Mindenki megveti, és mindenki elítéli Őt.
Ha végignézed ezeket a részeket, akkor látod, hogy ez valójában mindenkiről szól. Igazából mindenkiről szól. Nem csak a zsidókról, a rómaiakról, a katonákról, ahogy bántak Vele – mert volt a katonák előtt is, akik szintén megvetették és bántalmazták Őt –, hanem volt még egy csoport, ami talán a legfájdalmasabb lehetett Neki: a tanítványok, akik mind elhagyták Őt. Ez volt az az időszak Jézus életében, amikor mindenki hátat fordított Neki, mindenki elutasította Őt, kivétel nélkül. Nem lehet azt mondani, senki nem mondhatja: A zsidók intézték el Jézust. Nem! Mindenki elutasította Őt. Mindenki megvetette Őt, mindenki hátat fordított Neki. A kereszten még az Atya is hátat fordított Neki. Nem lehet azt mondani, hogy ez vagy az a csoport volt, hogy ők tették, hanem te és én, mi tettük ezt.
Amikor megnézzük ezt a részt, akkor látjuk, hogy hogyan bántak Jézussal. Még valamit látunk, amit remélhetőleg felfedezünk ezekben a részekben, amint olvassuk. Most megnézzük azt a részt, amikor a szanhedrin előtt van Jézus. János evangéliumában ez igazából nincs leírva, de Márk – és Máté és Lukács – evangéliumában benne van.
Márk 14:55 A főpapok pedig és az egész nagytanács bizonyítékokat kerestek Jézus ellen, hogy halálra ítélhessék, de nem találtak.
Ez éjszaka történt. Éjjel nem lehetett összehívni a nagytanácsot, legalábbis legálisan nem lehetett ülést tartani, de tartottak. Mégis tartottak ülést illegálisan. Amikor mindenki aludt, felébresztették és összehívták őket. Összejöttek. Mátéban azt olvassuk, hogy ez Kajafás házában volt, Mát 26:3. Ott gyűltek össze, hogy terveket szőjenek arra, hogy elkapják Jézust.
Milyen érdekes, hogy Jézusnak ekkor közössége volt a tanítványokkal a felső szobában, Ján 13-17. Amint olvasod ezeket a fejezeteket, látod, hogy ott vannak a felső szobában, Jézus velük van, és közösségük van. Van helyük, van bátorításuk és van szellemi közösségük. Közben van egy gonosz tanács Kajafás házában, akik összegyűlnek Ő ellene, és fontolgatják, hogy hogyan kaphatnák el. Terveznek.
Nem az a kérdés, hogy hogyan szüntethetnénk meg azt, ami Kajafás házában zajlott, hanem az a kérdés, hogy melyiknek leszek a része, melyikhez csatlakozom. Ehhez csatlakozom-e, ahol ott van Jézus és a tanítványok, és örvendezünk, és közösségünk van, vagy esetleg szomorkodunk. Merthogy Jézus azt mondta nekik: „Megyek a keresztre. Meghalok. Megvetnek, elutasítanak Engem.” Olvassuk, hogy ez nehéz volt nekik, Ján 16:6. Ennek vagyok a része, vagy annak a másiknak, akik Kajafás házában terveznek?
Amikor olvasod ezt a részt bármelyik evangéliumban, akkor úgy látszhat, hogy Júdásnak volt igaza. Jobban tette, hogy váltott a másik csapatba. Persze tudjuk, hogy nem. Nyilván! Hiszen olvastuk a Könyv végét. Nem tudom, voltál-e így. Amikor elkezdtem olvasni a Bibliámat, az evangéliumokkal kezdtem, mert azt mondták, hogy azzal kezdjem, de néhány fejezet elolvasása után arra gondoltam: Tudni akarom, mi van a Könyv végén! Úgyhogy odalapoztam Jelenések 22. végéhez. Tetszett a vége, úgyhogy továbbolvastam az evangéliumokat. Mert jó a vége, és tudjuk, hogy így van.
Ám ezen a ponton ez a sötétség órája. Itt úgy tűnik, hogy Kajafásé a nyerő csapat, ők fognak győzni, és látszik, hogy mi történik. Itt vannak a nagytanácsban az írástudók, akik a fő tanítói voltak a népnek, és a nép vénjei, akik a nép fő uralkodói voltak. Irigykedtek Jézusra, mert Ő népszerű volt, és Neki előttük kellett állnia.
Fogok utalni a zsoltárokra, mert annyi prófécia teljesedett be ebben az időben!
Zsolt 22:16 (17) Mert ebek vettek körül, a gonoszok serege fogott körül engem; …
Zsolt 35:15 … idegenek gyűltek össze körülöttem, akiket nem ismertem, gyaláztak engem, és nem nyugodtak;
Ez történt Jézussal. Ott voltak körülötte, és Ő ott állt középen. Abban a házban volt, ahol szőtték ellene a terveiket. Van azonban egy vékony szál, ami nem annyira nyilvánvaló, de azért ott van. Egy valami itt látszik, talán több is. Az egyik az, hogy ha jól értjük, hogy amint behozták Őt az Olajfák hegyéről, ahol elfogták Őt, akkor azon a kapun hozták át, amit úgy hívunk, hogy a juhok kapuja. (Ha jól értjük.) Ez volt az a kapu, ahol a juhokat hozták be áldozatra a templomba. Jézust ugyanezen a kapun hozták át.
Ez nyilván csak egy kapu, de van ebben egy jelkép. Merthogy Jézus áldozatnak jött a városba. Ő Isten Báránya. Ezért ésszerű volt, hogy így kell lennie. Talán nem tűnt fel senkinek, de nekünk feltűnik ez a gondolat. Miért? Azért, mert 3Móz 17:5-ben azt olvassuk, hogy amikor hoztál áldozatra egy állatot, akkor először meg kellett mutatni a papnak, aki megvizsgálta. Ez történt Vele is, behozták Kajafáshoz. A papnak meg kellett néznie először a Bárányt. Ez az a vékony szál, amit látunk a történetben.
Miközben úgy tűnik, hogy Kajafás gépezete dübörög, megy előre, és öles léptekkel halad arra, amerre szeretne menni – viszik Jézust a keresztre, meg fog halni, és az történik, amit szeretnének –, közben szándékolatlanul megcsinálják azokat, amiket a 22. zsoltár megmondott, amiket olvasunk az Ószövetségben Jézusról. Látunk képeket, ahogy Ő Isten Báránya. Van egy vékony szál, amiről úgy tűnik, hogy jelentéktelen, de valójában eltéphetetlen. Az a legerősebb szál az egész történetben. A gépezet, amit felépítettek Ő ellene, valójában jelentéktelen, de fontos része van.
Ugyanez a Kajafás azt mondta:
Ján 11:50 Meg sem gondoljátok, hogy jobb nektek, hogy egy ember haljon meg a népért, mint hogy az egész nép elvesszen.
Kajafás nyilván gyűlöletből, irigységből mondta mindezeket. Teljesen istentelenül, de tökéletesen az igazságot mondta. Mert Isten végezte a munkáját. A szerencsétlen, ostoba Kajafás, aki ennyire nem látta a lényeget, ő mondta ki: Jobb, hogy egy haljon meg a népért, mint hogy az egész nép elvesszen. Jobb, hogy Isten Báránya meghal a világ bűneiért – 1Ján 2:2 –, mint hogy elvesszen a világ. Isten gondolkodott így. Lenyűgöző! Lenyűgöző ez a gondolat, hogy Istennek a munkája, ez a szál ott volt. Remélem, végig látni fogjuk, ahogy végigmegyünk ezen a néhány versen.
Aztán Jézus ellen volt egy próba. Azt olvassuk, hogy bizonyítékokat kerestek Jézus ellen, hogy halálra ítélhessék. Eldöntötték, hogy halálra ítélik, ez már megvolt. Efelől nem volt kérdés. Csak jobb színben akarták feltüntetni, úgyhogy bizonyítékot kerestek ellene. Valamiben próbálták elítélni Őt. Nyilván az istenkáromlás a legkézenfekvőbb, mert annak halál a büntetése.
Kerestek hamis tanúkat. Ha jól értjük, Mát 26:59-ben felhívást intéztek az emberekhez. Ha valaki tud ellene valamilyen bizonyítékot, akkor jöjjön. Nem tudom, hogy volt-e ezért jutalom, de úgy tűnik, hogy szinte bármire hajlandóak lettek volna. Mi történt itt? Péld 16:27 A gonoszok előássák a lehetőséget arra, hogy valamit csinálhassanak. Keresték és keresték, hogy hol találhatnának hibát.
Emlékszel Dánielre? Nagyon magasra emelte őt a király, és aztán lettek irigyei is emiatt. Aztán keresték, hogy hogyan kaphatnák el őt, hogyan ítélhetnék el őt. Azt mondták maguknak: Nem tudjuk elkapni őt, hacsak az ő Istenének törvényében nem találunk valamit, amivel megfoghatjuk őt; Dán 6:4. Azért kitalálták, hogy hogyan lehet őt csapdába ejteni az ő Istenének a törvényével. Mindig megvan az ellenségnek ez a munkája az életünkben.
Hadd húzzak egy párhuzamot Jézus és közted, ahogy p. Elshan is tette. Az ellenség nálad is keresi ezt. Hol van az, ahol vádolható vagy. Te és én, mi sokkal vádolhatóbbak vagyunk, mint Jézus. Nyilván. Mi hibázunk, mi elrontjuk a dolgokat. Jézus éppen azért végezte ezt a munkáját, éppen azért volt ott a sötétség órájában, éppen azért állt azon a helyen a szanhedrinben, hogy téged és engem ne lehessen vádolni semmilyen módon. Semmilyen módon se lehessen vádolni minket az Ő munkája miatt.
Mit látunk itt? Kerestek hamis tanúvallomást. Látjuk ezt megint a Példabeszédekben:
Péld 29:12 Amelyik uralkodó hallgat a hazug beszédre, annak minden szolgája vétkessé lesz.
Ez megtörténik. Emlékszel Nábótra? A király meg akarta venni a szőlőjét, aztán el akarta venni a szőlőjét, és ha a király el akarja venni Nábót szőlőjét, akkor garantáltan lesz olyan gazember, aki megvádolja Nábótot. Ez tötént itt is.
Sokszor meglepődünk. Van egy barátom, akit tisztelek a hitben, aztán elbukik, és ezért a hitem válságba kerül. Mert a barátom elbukott. Figyelj! Miért lennénk meglepve, hogy az ellenség szeretné elpusztítani az ő járását, és azon keresztül az enyémet is? Miért lennék meglepve ezen? Még Jézusnál is kitaláltak valamit, hogy elítélhessék Őt. Akkor mennyivel inkább fog az ellenség találni fogódzót rajtunk!
A megoldásunk nem abban van, hogy mi annyira tökéletesek vagyunk, hanem Jézus Krisztus munkájában. Amikor jön a vád, akkor nem az a válaszunk: Ó, én nem csináltam!; hanem azt mondom: Jézus vére nagyobb, több. Ő elszenvedte a büntetést ezért, és nekem nincs okom feladni, megállni, csalódni, elhagyni a hitet azért, mert bukás van, vagy a barátom életében, vagy az enyémben. Nem számít! Persze, számít, megvallom, helyreállok belőle, de nem élek ezalatt.
Márk 14:56-59 Mert sokan tettek ugyan hamis tanúvallomást ellene, de a vallomások nem egyeztek. Néhányan ezzel a hamis vallomással álltak elő: Mi hallottuk, amikor azt mondta, hogy én lerontom ezt a kézzel csinált templomot, és három nap alatt másikat építek, amelyet nem emberi kéz alkotott. De még így sem egyezett a vallomásuk.
Mint amikor emberek támadják a Bibliát. Tudod, minden Húsvétkor megjelenik a cikk arról, hogy Jézus igazából nem halt meg, csak tetszhalott volt. Nem igaz, hogy minden Húsvétkor, mert volt talán három-négy Húsvét a ’90-es évek elején, közvetlenül a rendszerváltás után, amikor még mindenki lelkes volt a kereszténység felől, és akkor még nem írtak erről. Amikor jönnek ezek a vádak, akkor hogyan éljük meg?
Itt volt ez a helyzet, hogy jöttek a hamisan vádolók, és nem bírtak egyetérteni Ő ellene. Ugyanígy van a Bibliával szemben, az evangéliummal szemben, a hiteddel szemben, a kereszténységgel szemben. Egy értelemben azt mondjuk: „Persze, vágjátok Hozzá a legrosszabb vádjaitokat, úgysem lesz egyetértés! Úgysem fog megfelelni! Úgysem tudod megbékíteni a szavaid bizonyságát pl. az életed bizonyságával, amikor Krisztus ellen mész. A két bizonyság nem fog egyetérteni. Nagy szavaid vannak, tudsz beszélni jóságról, tudsz beszélni emberségről, de elhagytad a feleséged. Nagy szavaid vannak, beszélsz önuralomról, akaraterőről, de titokban iszol, vagy pornóújságokat nézegetsz.”
Azt mondjuk rá: „Vágd hozzánk a legrosszabb vádjaidat, ha akarod, úgyis az lesz a vége, hogy nem fog egyetérteni a bizonyság. Gúnyolj, ha akarsz – ostobaság ugyan, inkább ne tedd –, de úgysem fog megállni.” Ez annyira bátorító szerintem, hogy meglehet ez a biztonságunk, ez a nyugalmunk, ez a békességünk, hogy úgysem lesz egyetértés. Mert a teremtett világ nem ért egyet azzal, aki Isten ellen fordul. Úgyhogy lehetetlen, hogy a vádjai megálljanak.
Aztán jött ez a vád, hogy Jézus ezt mondta: Ha leromboljátok ezt a templomot… Hibáztak. Jézus nem azt mondta, hogy a templomot (az épületet), hanem Magáról beszélt. Olyan templomról beszélt, amit ők le akartak rombolni, mert Őt meg akarták ölni. Ő Önmagáról beszélt. Nyilván a saját templomukat nem akarták lerombolni.
Milyen érdekes dolog történt a zsidókkal! A babiloni fogság után soha nem jött vissza a bálványimádás Izraelbe, soha többé nem hoztak be Baált és más bálványokat, de elkezdték imádni a templomot. Egy értelemben ez történt, hogy elkezdték imádni a templomot. Istvánt ezzel vádolták meg – ApCsel 6:13-14 – „Hallottuk, amint ez a hely ellen szól.”; és ezért elítélték őt.
Amikor Jézusról ezt mondták, hogy Ő le akarta rombolni a templomot, akkor Ő Önmagáról beszélt, és azt mondta: Én felépítem újra. Ez történt valójában. Megölték, és három napra rá Ő élt. Újra felépítette azt a templomot. Ők azonban a lehető legrosszabb értelmezését vették annak, amit mondott. A templomra értelmezték, azt mondták, hogy azt le akarja rombolni; ami egyébként nem volt főben járó bűn, de megvádolták ezzel.
Milyen érdekes! Isten azt mondja Hós 7:13-ban: Habár Én megmentettem őket, mégis hazugságot szólnak Énellenem! Ez történt itt, Jézus éppen megmentette őket. Őket is, mert értük is meghalt. Közben pedig hazugságokat beszéltek Ő ellene.
Márk 14:60-61 Akkor a főpap középre állt, és megkérdezte Jézust: Semmit sem felelsz arra, amit ezek ellened vallanak? Ő pedig hallgatott, és semmit sem felelt. …
Jézus hallgatott. Miért hallgatott Jézus? Én azt gondolom, hogy Jézus nem azért hallgatott, mert meg volt sértődve, nem azért hallgatott, mert látta, hogy jogos a vád, nem azért, mert össze volt zavarodva, és nem lett volna mit mondania. Mondhatott volna valamit. Összezavarhatta volna őket ugyanúgy, mint korábban. Szerintem Jézus mondhatott volna két mondatot, és ugyanaz történt volna Vele, mint az asszonnyal, akit házasságtörésen kaptak, hogy kimentek volna mindnyájan. Az egész nagytanács lehorgasztott fejjel kivonult volna, és vége lett volna az egész történetnek. Miért csinálta mégis ezt?
Ézs 53:7 Kínozták, és ő megalázta magát, száját nem nyitotta ki. Mint a bárány, amelyet mészárszékre visznek, és mint a juh, amely megnémul az őt nyírók előtt, ő sem nyitotta ki száját.
Hallgatott, mert tudta, hogy ez az Ő órája. Nem tagadta a vádakat, mert elfogadta az ítéletet. Merthogy Magára vette a bűneinket, a hibáinkat.
Azt gondolom, hogy minden hamis vádra, amit Ő ellene felhoztak, lehetne gazdát találni az emberiségben. Minden hamis vádra, amit felhoztak Ő ellene! Félek attól, hogy lenne közöttük olyan, ami illene rám. Jézus azt mondta: „Én ezt Magamra veszem. Ez része az Én munkámnak. Ez része az Én tökéletes munkámnak, amit értetek végzek.” Amikor Jézus csendben volt, azzal elfogadta a keresztet. Zsid 12:24 – nemrég beszéltünk róla – Ő nem beszélt a szavaival, hanem hagyta, hogy a vére beszéljen értünk. Ez volt a munkája igazán. Lenyűgöző, hogy ezt megtette értünk, hogy ennyire-ennyire szeretett minket, hogy képes volt erre!
Mi tudunk csendben maradni, amikor tudjuk, hogy igazunk van? Képesek vagyunk hallgatni, és szelídnek lenni? Tudjuk azt mondani: „Rendben van. Nem az én dolgom, hogy megvédjem magam.”? Az Úr az én pajzsom, Zsolt 3:3. Az Úr az, Aki megvéd engem. Ez az, amire szükségem van. Tudom-e mondani: „Rendben. Inkább csendben leszek.”? Ha megtanulunk csendben lenni a vád előtt, akkor tovább fog tartani a házasságunk. Még akkor is, ha igazunk van, tovább fog tartani a házasságunk, a barátságaink, a közösségünk. Valóban! Óriási szükségünk van arra, hogy tanuljunk erről.
Aztán arra gondoltam még, amit az elején olvastunk: „Ne gondoljátok, hogy Én vádollak titeket. A törvény elítélt titeket már úgyis!”; Ján 5:45. Ami Jézusra nem volt igaz, az ránk igaz, és nagyon sokszor – 1Ján 3:20 – a lelkiismeretünk vádol minket. Azt mondja: Hibáztál, elbuktál. Ha Isten előtt állnánk, és elmondaná a bűneinket, mi azért hallgatnánk, mert nem lenne mit mondanunk. Mi is hallgatnánk, mint Jézus, de mi nem azért hallgatnánk, amiért Ő, hanem azért, mert nem lenne mentségünk. Hirtelen a mentségeink összezsugorodnának nevetségesre, és rájönnénk: „Ó, ez nem ér semmit! Ez nem ér semmit, nem érdemes előhozakodni vele.” Mivel azonban Jézus csendben állt ott, ezért ma azt mondhatjuk: Ki vádolhatja Isten választottjait?; Róm 8:33-34. Ez nagyszerű! Senki nem vádolhatja Isten választottjait! Lenyűgöző gondolat. Ez azért lehet, mert Jézus ott elfogadta ezt a dolgot.
Jön az a rész, ahol a főpapnak elege van. Középre állt, és megkérdezte Jézust: Semmit sem felelsz arra, amit ezek ellened vallanak?; de Ő csak hallgatott.
Márk 14:61 … Ismét megkérdezte a főpap, és azt mondta neki: Te vagy-e a Krisztus, az áldott Isten Fia?
„Úgy teszel, mintha Te Isten lennél?” Nyilván nem fogja elfogadni. Nyilván nem fogja elfogadni, hogy Ő az. Már eldöntötte. Ez már készen van. A főpap csak azért várta, hogy Jézus ezt beismerje, hogy elítélhesse Őt, mert látta, hogy a hamis tanúkon keresztül nem jutnak semmire. Elképesztő, hogy a büszkeség és a rosszindulat meddig el tudja vinni az embert! Ez történt Kajafással.
Gondolj bele, hogy amikor Jézus megszületett, Luk 2:25-ben azt olvassuk Róla, hogy Ő volt Izrael vigasztalása. Ő volt Izrael vigasztalása. Ez volt Ő. Ez volt a Messiás. Kajafás ebből a vigaszból semmit sem kap. Nyilván. Mert ő elutasítja. Jézus azért jött, hogy Ő legyen Izraelnek a vigasztalása. Egy értelemben azt mondhatnánk: Jézus azért jött, hogy az egész emberiség vigasztalása legyen. Ám itt a kérdés: Elfogadom-e Őt? Mert ha nem, akkor ugyanúgy leszek, mint Kajafás. Kajafást csak irritálta Jézus. Számára nem volt vigasztalás.
Ha nem vagy hívő Krisztusban, neked is van egy döntésed. Mert Ő eljött azért, hogy vigaszt hozzon, hogy életet hozzon, hogy megbocsátást hozzon a bűneidre. Azért fizetett a kereszten, hogy higgy Benne. Akkor Ő neked is vigasztalásoddá lesz. Ha nem, akkor neked is csak állandó irritáció lesz Ő. Egyfolytában csak ingerelni fog, mindig idegesíteni fog. „Minek beszélnek Róla?! Hagyjanak már békén Vele!”
Kajafás megeskette, kényszerítette, hogy eskü alatt szóljon. Úgyhogy, ha nem szólt volna, akkor azért kárhoztatták volna; de aztán válaszolt:
Márk 14:62 Én vagyok – mondta Jézus –, …
„Én vagyok” – ismerjük ezt a kifejezést. Ez Istennek a legmagasabb neve az Ószövetségben. „Én vagyok” – Jézus ezt mondta Magáról. Nyilván, Jézus itt megalázott állapotban van. Két kifejezést látunk itt. A főpap azt kérdezi Tőle: Te vagy a magasságos Isten Fia? Azt gondolnánk, hogy ez a dicsőségről szól. Ő Isten Fia. A másik, hogy Jézus azt mondja: az Emberfia. Azt gondolnánk, hogy ez a megaláztatásáról szól. Olyan érdekes azonban, hogy Jézus megfordítja a kettőt. Azt mondja: Én vagyok Isten Fia ebben a megalázott állapotomban…
Márk 14:62 … és meglátjátok majd az Emberfiát a Hatalmas jobbján ülni, amikor eljön az ég felhőiben.
Miről szól ez? Ez arról a munkáról szól, amit Jézus tett érted és értem, arról, ahova Jézus emelte az emberiséget. Adott nekünk új helyet Isten akaratában. Adott nekünk új helyet az örökkévalóságban a mennyben. Azt mondta: az Emberfia; és aztán dicsőségről beszélt.
Ha belenézek egy tükörbe, akkor azt mondom: „Ó, mi történt? Nem látom a dicsőséget.” Isten viszont azt mondja nekünk: „Az Emberfia dicsőséges. És te is Ővele, te is Őbenne.” Amikor ránézünk a gyermekeinkre, akkor ez az a dicsőség, amire vágyunk az életükben. Azért nem a világ dicsőségét keressük nekik. Amikor valaki újjászületik, akkor nem azt nézzük, hogy mire lehetne használni, hanem azt nézzük, hogy Isten dicsősége jelen van az életében, és vágyunk arra, hogy ez még inkább kifejeződjön. Még inkább és még inkább.
Aztán ez a koncepciós per lassan a végéhez ér.
Márk 14:63-64 Ekkor a főpap megszaggatta ruháját, és azt mondta: Mi szükségünk van még tanúkra? Hallottátok az istenkáromlást. …
Főleg akkor szaggatták meg a ruhájukat, amikor istenkáromlást hallottak. Igazából felháborodást fejeztek ki ezzel. Csak egy „apró” hiba van a képben. Az, hogy 3Móz 21:10-ben azt olvassuk, hogy a főpap ne szaggassa meg a ruháit. Soha. Addig, amíg ő a főpap, nem szaggathatja meg a ruháit, ő nem fejezheti ki ezt a fajta indulatot. Tehát amint Kajafás ezt csinálta, valójában éppen kizárta magát arról a helyről, amivel ítéletet hozhatott volna.
Annyira érdekes látni ezt, hogy ott vannak ezek a kicsi képek, amik szólnak hozzánk, és mutatnak valamit. Ők azt mondták: Jézus, a tulajdon szavaiddal ítélünk meg Téged. Ez szerintem azért volt így, mert Isten előtt minket is elítélnének a saját szavaink. Ellenem nem kéne tanúkat hozni, ha ott állnék a nagy fehér trón előtt az ítéletnél. Ellenem nem kéne tanúkat állítani, elég lenne saját szavam. Azért Jézussal is így volt ez, holott Ő nyilván nem ezt érdemelte.
Aztán megkérdezi a többieket:
Márk 14:64 … Mi a véleményetek? …
Ez a képmutatása nyilvánvalóan, mert Ő már eldöntötte, és meg is mondta nekik, hogy mi a helyes válasz.
Márk 14:64 … Azok pedig mindnyájan úgy ítélték meg, hogy méltó a halálra.
Itt ez a vékony szál, itt ez a szörnyű történet. Nem azért szörnyű, mert Jézust elítélték hamis módon, helytelenül, hanem azért, mert mind értjük: Amit Kajafás csinált, azt én is megtettem volna nem hívőként. Amit ők tettek, nem idegen tőlünk – talán ez a legszörnyűbb az egészben. Ám azt olvassuk Gal 4:4-ben, hogy az idő teljességében jött el Jézus. Akkor jött el, amikor el kellett jönnie. Istennek tökéletes terve volt ezzel.
Péter mondta a következőt:
ApCsel 2:22-23 Izraelita férfiak, halljátok meg ezt a beszédet: A názáreti Jézust, azt a férfit, aki erők, csodatételek és jelek által bizonyságot nyert előttetek Istentől, amelyeket Isten általa vitt véghez köztetek – amint magatok is tudjátok –, azt, aki Isten elvégzett tanácsa és terve szerint nektek adatott, gonosz kezek segítségével keresztfára szegezve megöltétek.
Ők gonoszok voltak. Bűnösek. Hibáztak. Helytelen volt. Nincs benne semmi jó, de ott az a vékony szál, az a nagyon erős szál, ami végigvonul az egész történeten. Olyan vékony, hogy szinte láthatatlan, de ott van, és az Istennek a munkája, Istennek az akarata, ami végigmegy.
Ez sokszor nem látszik az életünkben, de jelen van. Sokszor kétségbeesünk a sötétség órájában, amikor nehéz, amikor közel vagy a váláshoz – ne adj Isten! –, vagy valaki meghal, akit szeretsz, vagy elveszítesz egy barátot, vagy valakit, akit szeretsz… Figyelj azonban! Istennek az akarata ott van. Ez a vékony szál jelen van, és tudjuk a végét:
ApCsel 2:24 De a halál fájdalmait feloldva Isten feltámasztotta, mivel lehetetlen volt, hogy a halál őt fogva tartsa.
Ez az, amit látunk: a mi ítéletünk Őrajta. Ám az az ítélet nem volt elég erős, hogy Őt lefogva tartsa. Mert Ő annál nagyobb. Lehetetlen volt, hogy az fogva tartsa Őt. A mi életünkben is ott van valahol Kajafásnak az a háza – Sátánnak van egy helye ellened, a hited ellen, van egy terve a te növekedésed ellen, a te bibliaolvasásod ellen, az ellen, hogy szeretettel legyél a testvéreid felé, a nem hívők felé, a világ felé. Van egy ház valahol.
Rendben, legyen, de nem ez számít. Hanem az számít, hogy én nem igazolok át oda, és te sem. Ez nagyon fontos az életünkben. Mert ez a győztes csapat: Isten munkája, ami zajlik az Ő akaratában; és annyira hálásak vagyunk azért. Járjunk hitben, legyen várakozásunk Istentől! Ahogy megyünk Vele, látni fogjuk azt a vékony szálat. Időnként meg fog csillanni előttünk: Ah, ott van!; és az lesz a szívünk öröme. És a végén nyilvánvaló lesz!
Ámen.