P. Kende: Úrvacsora
Pál azt mondja erről:
1Kor 11:23-26 Mert én az Úrtól kaptam, amit közöltem is veletek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárulták, vette a kenyeret, hálát adva megtörte, és ezt mondta: Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, amely tiértetek megtöretik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Hasonlóképpen a poharat is vette, miután vacsorált, és ezt mondta: E pohár az új szövetség az én vérem által, ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre. Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isztok e pohárból, az Úr halálát hirdessétek, amíg eljön.
Arra gondoltam, hogy valahányszor az Úrról beszélünk, igazából mindig olyasvalakiről beszélünk, Aki sokkal izgalmasabb, mintsem hogy el tudnánk képzelni. Ha összeadnád az ejtőernyős ugrást a sztratoszférából, egy nagyszerűen rejtélyes regényt, a vadvízi evezést a legcsodálatosabb zenével, amit valaha hallottál, akkor sem jutnál el semmihez, ami annyira izgalmas, ami annyira felemelő, annyira örömteli, annyira váratlanul csodálatos, mint Jézus.
Jézusnak a legnagyobb üzenete számunkra az volt, amit úgy hívunk, hogy testet öltés. El sem mertük volna képzelni, hogyha nem történt volna meg, hogy valaki, Aki ennyire szent, járna olyan bűnösök között, mint mi, hogy valaki, Aki ennyire rendíthetetlen, járna, barátkozna olyan tanítványokkal, akik egyik pillanatban azt mondák: Meghalok Érted!; a következőben pedig hátat fordítanak Neki. El sem mertük volna képzelni, hogy valaki, Aki annyira céltudatos, annyira egy irányba megy, annyira eltökélt, olyan tanítványokat választana, akik annyira céltalanok, és összezavarodottak tudnak lenni. Ez elképzelhetetlen lenne nekünk.
Ha el is tudtuk volna képzelni, akkor is azt gondoltuk volna, hogy az, hogy Isten eljönne közénk, ez az elképzelés istenkáromló lenne. Ha el is tudtuk volna képzelni, hogy Isten eljönne közénk, akkor is azt gondoltuk volna, hogy ez helytelen, ilyen nincs, ez így nem működhet. Jézus bebizonyította nekünk, hogy nem így van.
Ján 1:14 Az Ige testté lett, és közöttünk lakozott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal.
Ez volt Jézus. Ő bebizonyította nekünk, hogy a Tökéletes kapcsolatban lehet a tökéletlennel. Ez annyira fontos nekünk! A kenyér, amit a kezedben tartasz, az egy jelkép, elsősorban a testet öltésről szól. Megemlékezünk arról, hogy Jézus csinált valamit, amit mi lehetetlennek tartottunk volna, amire azt mondtuk volna: „Istennek ide eljönni? Miről beszélsz? Ez itt túl piszkos. Akkor Ő túl közel lenne hozzánk. Ez túl korlátozott, túl poros, túl elmaradott Istennek.” Ő mégis megtette ezt!
Beszélünk a bűnről, de nem a bűn a fő üzenetünk. Beszélünk a világról, de nem a világ a fő üzenetünk. Beszélünk a pszichológiáról, de nem az a fő üzenetünk. Beszélünk Sátán munkájáról, de nem Sátán munkája, és nem az, hogy hogyan akar bántani minket, nem az a fő üzenetünk. A fő üzenetünk az, hogy Jézus el akart jönni ebbe a világba, és megtette.
Igazából ez a legnagyszerűbb üzenet, ami csak létezik, hogy Isten sokkal közelebb akart lenni hozzánk, mint mi képzelni mertük volna. Igazán ez az, amiért vesszük a kenyeret, hogy Jézus testet öltött, fizikai testet, és olyan lett, mint egy közülünk. Erre emlékszünk, amikor vesszük a kenyeret, hogy Ő tudott élni és meg tudott halni értünk. Úgyhogy vegyük a kenyeret!
Ő emberré lett, olyan lett, mint mi, közel jött hozzánk. Miután vettük, bevettük a kenyeret, ettük a kenyeret, ez még annál is nagyobb, annál is közelibb. Isten nem csak el akart jönni a világba, nem csak ennyire akart közel lenni hozzánk, hanem Ő arra vágyott, hogy bennünk éljen. Mert nekünk erre van szükségünk. Nekem nem elég az, hogy Ő közel jön hozzám, hanem olyan barát kell, aki még ennél is közelebb van. Ő ennyire közel jött hozzánk, hogy Ő bennünk él.
Ján 6:57-ben Jézus az Úrvacsoráról beszélve azt mondta: Aki eszi a testemet, issza a véremet, aki hisz Bennem, aki bízik Bennem, aki bevesz Engem az életébe… Nem csak közel hozzánk, hanem bennünk. Ez az, amiért csak hívők veszi az Úrvacsorát. Ez nem egy ceremónia bárkinek, hanem a kenyér a hívők számára egy emlékeztető. Ha belegondolsz, annyi minden van benne a keresztény életünkből!
Amikor kísértés van az életedben hívőként, akkor erről beszélünk, hogy Jézus itt élt a bűnösök között. Miért van kísértés a mi életünkben? Azért mert Jézus bennünk él, és Neki másik iránya van, Ami nem a bűn. Azt mondja nekünk: Járj Velem!
A missziók is ilyen. Elmész valahova, ahol nincs gyülekezet, és úgy érzed, hogy olyan kicsi, olyan kihívó, de ilyen volt Jézusnak, amikor itt élt. Gyereket nevelni, megmaradni a házasságodban, amikor nehéz – de Jézus eljött az életünkbe, és Ő találkozik mindezzel. Azt mondja: „Figyelj! Nekem ez volt a vágyam, hogy ebben a világban lehessek, és most ott vagyok benned, és ezért vagy te itt, mert Én itt akarok élni ebben a világban rajtad keresztül.”
A pohár azért van, hogy ez ne passzív élet legyen. Ne csak arról szóljon: Jézus bennem van, ennyi. Nem! Ennél több. Mert a vér, Jézus vére megtisztított minket. Ez nagyon jelentős. Mert ha ez nem történt volna meg, akkor nem mehetnék, akkor nem lenne szabadságom, akkor nem lenne bátorságom, akkor nem lehetne örömem, akkor nem lehetne bizalmam, reményem. Mert azt találom, hogy újra és újra elbukom, hibázom. Ha nem lenne a vér, ha nem lett volna Jézus vére erősebb és nagyobb, mint a bűn, akkor az első bukásomnál fel kéne adnom a keresztény járásomat, fel kéne adnom a reményt az örök életre, a mennyre, Isten közösségére.
Nemcsak hogy megvan nekünk Jézus élete, hanem azt akarta, hogy meglegyen az is az életünkben, hogy megyünk ezzel az élettel és hirdetjük. A vér, Jézus vére erről szólt, hogy Ő megszabadított minket azoktól a fékektől, amik megállítanának. Jézus benned, és te tisztára mosva – ez a tökéletes recept arra, hogy elérjük ezt a világot, hogy megérintsük az embereket Jézus életével. Vegyük a poharat, és emlékezzünk!
Urunk, köszönjük Neked, hogy fizettél értünk azon a kereszten, hogy meghaltál értünk, hogy a véred ki lett ontva értünk. Köszönjük, hogy eljöttél közénk, és felajánlottad ezt a lehetőséget. Uram, megemlékezünk a Te munkádról, és hálásak vagyunk Neked azért, amit végeztél értünk, és nagy örömünk van ennek a valóságában, hogy Te feltámadtál, és várjuk, hogy visszajöjj értünk. Addig is, Urunk, használj minket, amint megtisztítottál, amint kiküldtél a Te életeddel. Jézus nevében ámen.
P. Brian
Most egy olyan gondolatot szeretnék befejezni, amiről már két hete beszélek. Szeretném most összefoglalni.
Az első gondolat az, hogy amikor Ádám evett a jó és gonosz tudásának fájáról, akkor annak az egyik következménye a szégyen volt. Szégyen. A szégyen a kitakartság, a leleplezettség érzése, amikor mezítelenek vagyunk. Ki vagyunk téve a gúnyolódásnak, ki vagyunk téve az ítélkezésnek. Igazából az alacsony érték érzésével is együtt jár. Az ember bűnének a következménye, hogy szégyelli magát.
Ennek az ellentéte a méltóság. Méltóság, vagy gyakran úgy hívjuk önbecsülés. Az önbecsülés önmagában nem elég. Az nem elég, hogy én megbecsülöm önmagam. A méltóság Isten tisztelete számomra. Felismerem, hogy Isten megbecsül engem, és értéket talál bennem. Isten előtt vagyok valaki, fontos vagyok, és ez egyfajta méltóságot ad nekem. Nem csak Isten előtt, hanem az emberek előtt is, és nyilván a tükör előtt is, amikor abban látom önmagamat. Isten ezt teszi értünk.
Az Ő képére lettünk alkotva. Ez azt jelenti, hogy visszatükrözzük azt, Aki Ő. Tudjuk, hogy emberek tanulmányozzák a pszichológiát, keresik, hogy kicsoda az ember. Viszont ahhoz, hogy rájöjj, kicsoda az ember, nem elég az embert tanulmányozni. Mert az embert tanulmányozva valójában csak arra jönnek rá, hogy az ember egy gép, vagy az ember egy állat. Tehát ahhoz, hogy rájöjjünk, kicsoda az ember, ahhoz Istent kell tanulmányozni, azt, hogy Ő kicsoda.
A teológia egy értelemben az ember tanulmányozása, mert mi az Ő képére lettünk alkotva, és nem egy állat képére. Azt azért be kell, hogy lássuk, néha úgy viselkedünk, mint az állatok. Az Írás nagyon is világosan mondja, hogy kissé alacsonyabbá tett minket az angyaloknál, de valójában sokkal közelebb vagyunk az angyalokhoz, mint a majmokhoz. Méltóság. A méltóság fontos.
Most arról szeretnék gondolkodni, hogy ha nincs méltóságom. És egyikünknek sincs, mert bűnösök vagyunk. Valójában ezt elvette tőlünk a bukás. Mi tesz ezután az ember? A világrendszerhez fordul, és ott próbál értéket szerezni, ott próbál tiszteletet szerezni, ott próbál megbecsülést szerezni. Valójában a világrendszer erre épül fel. A világrendszer a megbecsülés és a szégyen rendszere. Vannak tiszteletreméltóak, értékesek, fontosok, és vannak, akik nem ilyenek. A kultúrák világszerte e rendszer szerint élnek.
Isten királysága viszont más. Nem olyan, mint a világ rendszere. A világban teszek dolgokat, hogy megbecsülést szerezzek, hogy értéket szerezzek, és jobban érzem magam, ahogy ebből egyre többet szerzek. Amint feljebb jutok, az jogot ad nekem arra, hogy megítéljem azokat az embereket, akik alacsonyabban vannak, vagy arra, hogy mutogassak rájuk, vagy lenézzem őket. Ez a világ rendszere, és nyilván ez a rendszer meglehet a gyülekezetben is. Isten királysága azonban különbözik.
Kol 2-ben Pál említi a rossz alázatot, mert az egy másik rendszerből származik.
Kol 2:18a Senki tőletek a győzelmi pálmát el ne vegye, aki alázatoskodásban … tetszeleg
Alázatoskodás azt jelenti, hogy alázatosnak mutatom magam azért, hogy tiszteljenek.
Kol 2:23 amelyek ugyan bölcsességnek látszanak a maga választotta vallásoskodásban, az alázatoskodásban és a test sanyargatásában, de nincs bennük semmi becses, csak a test kielégítésére vannak.
Tehát valójában kétféle alázat van. Az alázatosság az, amikor alázatra kényszerítenek. A világrendszerben áldozatra kényszerítenek minket, hogy adjunk, és a világrendszer utána megbecsüléssel jutalmaz. Az internet egyik közösségi oldalának alapítója híres lett, mert sok pénzt adott alapítványoknak az emberek megsegítésére, de nem ismerem ennek a jóságnak a milyenségét.
Látjuk, hogy van igazi alázat, és van hamis alázat. Amikor Jézus a Földön járt, mindenütt hamis alázat volt. A farizeusok akkor adtak alamizsnát, amikor mindenki láthatta őket. Mert az ő rendszerükben megbecsülést akartak, mint jó emberek. Mindent nyíltan tettek, hogy az emberek láthassák. Jézus azt mondta: „Ezt ne tegyétek! Tegyétek titkon, amikor senki nem láthatja.” Ez az egyik jele a valódi alázatnak. Nem érdekel, hogy az alázatom számon legyen tartva. Ha érdekel, ha számolom, akkor az nem alázat. Ez nem probléma, mert bűnösök vagyunk és növekszünk a kegyelemben. Jézus tanít minket.
Vannak erre példák. A legnagyobb példa Ján 13-ban van, elolvashatod. A legfontosabb, hogy Jézusnak volt méltósága. Ő tudta, hogy az Ő Atyja mindent Neki adott, tudta, hogy honnan jött, és tudta, hogy az Atyához megy. Neki volt méltósága.
Azt gondolnád, hogy a következő versben majd azt mondja: „Az Úr fogott egy törülközőt, odaadta a szolgának, és azt mondta neki: Mosd meg a lábamat!” Ez normális lenne. Ezt ott a helyiségben mindenki megértette volna. „Hé, te!” – és mindenki tudta volna, hogy ki ez az alacsonyabb rendű fickó. Hát, ez biztos nem az egyik tanítvány! A házi szolga. „Gyere! Azért, Aki vagyok. Itt a törülköző, fogd, és mosd meg a lábam.” Ezt mindenki értette volna a teremben.
Jézus megfogta a törülközőt, körülkötötte Magát, és kezdte mosni a tanítványok lábát. Aztán volt nagy kirobbanás. Péter teljesen fennakadt ezen. Mindnyájan szörnyülködtek. Hogy történhetett ez?! Annyira szégyellték magukat. „Jézus mossa a lábainkat! Mit csinálunk? Ezt nem engedhetjük meg Neki!” Péter azonnal szembesítette Jézust a világ rendszerével: „Te nem mosod meg a mi lábainkat! Állj!” Jézus gyengéden megfeddte őket, és beszélt hozzájuk. Végül azt mondta:
Ján 13:13-14 Ti engem így hívtok: „Mester” és „Uram”. És jól mondjátok, mert az vagyok. Azért ha én, az Úr és a Mester megmostam a lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát.
„Én adtam nektek méltóságot, Én szolgáltalak benneteket, megmostam a lábaitokat. Ez a bizonyítja, hogy mennyire fontosak vagytok, ez ad nektek értéket.”
Ha ránézel a történetre, a gr. tapeinosz szó jelentése megváltozott, amikor Jézus ment a keresztre. Negatív jelentésből pozitív lett, a megalázásból, amit bizonyít a szégyen, nagyszerűség lett. Talán azt is mondhatjuk, hogy a legnagyszerűbb erény, ami egy férfinak és egy nőnek valaha meglehet, az az, hogy alázatos. Mi változtatta meg ezt?
Isten mindig az alázat Istene volt. A Példabeszédek tele van ezzel, hogy a megbecsülés előtt alázat van, és az alázattal jön a gazdagság, az élet és a megbecsülés. Dávid szolgálta az ő generációját. Mózes szolgálta az embereket, Isten megfeddte őt, és nem léphetett be az Ígérte földjére, mert nem mutatta Isten jellemét, Isten alázatát, amit Isten akart tőle.
Ám a történetben ott van az alázat kirobbanása, ami a kereszten kezdődött. Mert a keresztnél végül megértették, hogy mi az alázat, amiről Jézus a szolgálatában beszélt újra és újra. Jézus már elmondta nekik, hogy Isten királysága nem olyan, mint a világ. „A világban az uralkodók uralkodnak az emberek felett, hatalommal bíró emberek, de Isten királyságában nem így van. Hanem köztetek a legnagyobb lesz mindenkinek a szolgája.”
Ő megmutatta, hogy mi az alázat. Azt mondta: „Gyertek Hozzám! Gyere Hozzám te, aki szégyelled magad, te, akinek nem sikerül! Tanuljatok Rólam, és ébredjetek rá, hogy az Én alázatos vagyok, és vegyétek észre, hogy Én szolgáltalak benneteket, és ez majd megnyugvást ad a lelketekben.” Ez hoz nyugalmat a lelkünknek, mert mi értékesekké válunk.
A világ azt mondja nekünk, hogy amiatt vagyunk értékesek, amit csinálunk, vagy amiatt, amit elértem, vagy amit az apám elért. Jézus azonban azt mondta: Értékes vagy amiatt, amit tettem érted. A kereszt az, ahol az alázat egyértelműen megmutatta, hogy a királyok Királya, az urak Ura a legnagyobb, Aki valaha élt. Ő a Krisztus, a Messiás a zsidó népből, a világ Megváltója. A feje fölött írva volt: A zsidók Királya; ahogy ott függött holtan a kereszten, és a teste összeverve a felismerhetetlenségig. Ott megértették!
Megértették, mi az alázat. Miért tette ezt? Elmondta nekik. „Én azért jöttem, hogy megkeressem, és megtartsam mindazokat, akik elvesztek. El fognak árulni Engem, és feláldoznak Engem.” Elmondta nekik. Íme, az Isten Báránya, Aki elveszi a világ bűneit. Amíg a kereszt meg nem történt, az alázat csak furcsa elgondolás volt, de ott életre kelt, és a tanítványok megértették.
A Filippi levélben Pál ezt a kettőt összehozza. Így az alázat mostmár egy olyan ember méltósága, aki úgy dönt, hogy megalázza magát azért, hogy másokat szolgáljon. A megalázás azt jelenti, hogy meg lettem alázva. „Borulj le!” – és én az arcomra borulok. Ez a megalázás. Ez nem önkéntes. Az alázat viszont önkéntes. Minden, ami Istennek értékes, az önkéntes. Bármi, amit kénytelen vagyok tenni, az nem a szívemből jön. Ez így van az alázattal is.
Pál azt mondta:
Fil 2:3 semmit sem cselekedve versengésből, sem hiábavaló dicsőségből, hanem alázatosan egymást különbnek tartva magatoknál.
Ez az alázat. Vannak értékes emberek ebben a teremben? Mindenki az. Nagyszerű értékek, mert ezt teszi az alázat. Itt egy jó gondolat. Alázat felismeri azt, hogy amit nem ismerek, és amit nem tudok megtenni, az sokkal nagyobb annál, mint amit ismerek és teszek. Érted? Ezzel egyet tudsz érteni? Vagy van, aki tényleg azt hiszi, hogy sokkal jobban ismeri és csinálja?
Mindenki, aki képzett, az tudja, hogy minél inkább egy téma szakértőjévé válik, hogy minél képzettebb egy témában, annál inkább rájön, mennyire képzetlen minden más témában. Ugyanígy az alázat. Amikor azt hiszed, hogy többet tudsz róla, rájössz, hogy mennyire nem tudsz róla. A tapasztalat az egy dolog, de az nem tesz szakértővé mindenben. Ebben sokszor hibázunk, és büszkévé leszünk, és abbahagyjuk azt, hogy alázatosak legyünk.
Az alázat tanul. Kitől? Bárkitől. Az alázatos személy bárkitől tanul. Lehet az ötéves, lehet az olyasvalaki az utcáról, aki iszik, lehet az olyan nemzetből, amit nem kedvel. Lehet az bárki. Azért, mert mindenki értékes, és felismerem, hogy mennyire keveset tudok, és mennyire keveset teszek. Ha mindent megteszel, amiről azt gondolod, hogy meg kéne tenni, még mindig kevesebbet tennél, mint amit megtehetsz. Mert nagyon sokat kellene tenni.
Fil 2:4-5 Ne keresse senki a maga hasznát, hanem mindenki legyen tekintettel a másikra is. Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is volt,
Aztán leírja, hogy mi alázat:
Fil 2:6 aki amikor Isten formájában volt, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy Istennel egyenlő,
Ami azt jelenti, hogy Jézus Krisztus egyetértett azzal, hogy otthagyja a magaslatait, hogy felfedjen valamit. „Le fogom leplezni az Atyám szívét az emberiségnek. Nem fogok ragaszkodni a pozíciómhoz, a hatalmamhoz.” Nem ragaszkodott ezekhez, hanem ezt mind elhagyta, és helyette:
Fil 2:7 hanem önmagát megüresítette, szolgai formát vett fel, és hasonló lett az emberekhez.
Lejjebb és lejjebb és lejjebb… Annyira alacsonyra! Az alázat miatt. Mert Ő alázatos volt. Neki nem kellett ezt tennie, de Ő megalázta Magát.
Fil 2:8 És amikor emberi formában volt, megalázta magát, …
Még tovább! Még annál is tovább, hogy emberré lett. Ez az alázat elég, hogy Jézus emberré lett, hogy Isten Fia testet öltött, de még lejjebb!
Fil 2:8 … engedelmes volt halálig, mégpedig a kereszthaláláig.
Ő engedte, hogy megöljék. Az alázat miatt. Az alázat Isten szíve. Szeretet és törődés az emberek felé.
Végül egy kis történet. 2Kir 5-ben van egy kis szolgálólány. Naámán feleségének a szolgálója. Naámán az arámok királyának fővezére. Nagyon sikeres és hatalommal bíró tábornok. Ott volt ez a kis zsidó lány, akit ő elvett az anyjától és apjától. A kislány rabszolga volt az ő házában. A szolgájuk volt, és törődött Naámánnal.
Úgy gondolom, hogy a kislány szülei csodálatos emberek voltak. A kislány elment egy idegen országba a szülők és a kislány akarata ellenére, és amikor ott volt, mégis törődött az urával, a gazdájával. Nem tudjuk, hogy jól bántak-e vele.
Naámán leprás volt. A kislány azt mondta neki: Milyen boldog lehetnél, ha eljutnál Izrael prófétájához! A kislány ismerte az Írásokat a szülei miatt, bízott Istenben a szülei miatt. Ő tudta, hogy Isten szereti ezt az embert, a szülei miatt. Halleluja a keresztény szülőknek! Ismerjük a történetet, hogy Isten megmutatta, hogy ez az ember mennyire értékes az Ő számára, azzal, hogy meggyógyította.
Tudjuk, hogy Géházi, Elizeus szolgája olyan ember volt, akinek nincs méltósága, szégyenteljes dolgot tett. Hazudott Naámánnak, hogy fizessen az ajándékért. Isten megalázta őt azzal, hogy leprás lett. Isten szerette Naámánt, és a kislány tudta ezt. A kislány tudta, hogy ki ő. Tudta, hogy honnan jött. Tudta, hogy ő kié, és ez adott neki méltóságot. Megalázta magát, és szolgált a meg nem váltott ember felé.
Ez az alázat az, ami a missziók is. Szolgálni az embereket, nem azokat, akik hozzánk hasonlók, hanem azokat, akik nem olyanok, mint mi, és nem azokat, akik kedvelnek minket, vagy akiket szeretünk feltétlenül, de otthagyjuk a helyünket, helyzetünket, megalázzuk magunkat, és szolgáljuk őket önként. Pál azt mondta, hogy alázatban szolgálta az Urat. Senki nem díjazta ezért. Nem számolgatta, hogy mit tett. Hanem amiatt, amennyit Krisztus tett őérte.
Engedjük, hogy Krisztus adja meg az értékünket, és hagyjuk abba, hogy ezért küzdjünk a világban. Mert a világ megbecsül minket, de ugyanakkor meg is szégyenít. Ismerjük az üzenetet, ott a piedesztál és ott a verem.
Ámen.