Jézus, Aki keresztülvágott a felszínen, hogy a Szellemben járhassunk – Márk 7

2012 október 17. szerda  18:30

Márk 7. Az előző 6 fejezetben már hat oldalát láttuk Jézusnak. Itt újabb oldalát látjuk, és ez nagyon tetszik nekem. Nagyon szeretem Őbenne, hogy Ő így bánik velünk és így közelít meg minket.

Van egy mód, ahogy mi emberek viszonyulunk egymáshoz. Ez a távolságtartás. Megfelelő „távolságból”: szervusz! Ha hívők vagyunk, akkor: Isten áldjon! Van egy szint, ameddig elfogadjuk, hogy a másik belemászhat, beleláthat az életembe. Nagyon tetszik ebben a fejezetben az, hogy Jézus lemetszette az emberről a különböző szinteket, mint különböző héjakat, és átvág rajtuk azért, hegy eljusson az emberhez.  Nézzük meg ezt!

Miért csinálta Ő ezt? 1Kor 1:20-ban Jézus nem azért piszkálta az embereket, hogy bántsa őket, vagy hogy ellent mondjon nekik, hanem azért, hogy megmutassa Magát, hogy megmutassa a szükséget, hogy éhessé tegye az embert. 1Kor 1:20-22 hol van e világ bölcse? Isten e világ bölcsét bolonddá tette, e világ vitázójának megmutatta az ürességét. Azt mondja, azért, hogy megmutathassa nekik a keresztet. Ez volt Krisztus célja igazán. Azért tett fel provokatív kérdéseket, azért vágott bele a dologba, azért nem hagyta úgy a dolgokat, hanem mélyebbre akart metszeni.

1) Márk 7:1-13-ban Jézus a képmutatással foglalkozik. Márk 7:1-6 bizonyos fajta képmutatásról beszél. Ez az a képmutatás, amelyik a hagyományokról szól, a megszokott dolgokról szól. „Miért így csinálod?” „Mert így szoktuk meg.” Márk 7:7-8-ban azt látjuk, hogy bánik egy másikfajta képmutatással, és ez a mindennapokról szól. Képmutatás a mindennapokban. Márk 7:10-13 megmutatja azt, hogy a képmutatás forrása a kapzsiság, igazán valamilyen önzőség van mögötte.

Márk 7:9  És monda nekik: Az Isten parancsolatát szépen félre teszitek, azért, hogy a magatok rendelését tartsátok meg.

Itt megdicséri őket: az Isten akaratát szépen félreteszitek, azért, hogy a magatok rendelését tegyétek. Azt mondja nekik: „Szép munka! Gratulálok, jól csináljátok. Fogjátok Isten rendelését, szépen félreteszitek, és aztán előveszitek a saját listátokat.”

Van itt néhány dolog, amit mond a képmutatásról. Az egyik dolog – nem nézzük meg részletesen, csak szeretném megemlíteni –, az első dolog a képmutatásban az, hogyha egyszer elkezded, akkor nincs megállás. Ezt látjuk itt: sok ilyen dolgot csinálnak; Márk 7:8. Sok dolgot csinálnak képmutatásból.

A kultúra, a hagyomány, a hagyományos dolgok – mindig adódnak egymásra. Mindig jön egy újabb szint. Elmúlik még száz év, és még rárakódik egy újabb szint hagyomány. Így döglik meg Isten munkája. Van egy életünk Istennel, megtaláltuk, hogy mit jelent az, ha a Szent Szellem betölt minket; megtaláltuk, mit jelent, amikor hitben imádkozunk; megtaláltuk, mit jelent, amikor a Biblia szól hozzánk; megtaláltuk, mit jelent, amikor egy testvéremmel élő közösségben vagyunk és abban a közösségben valami csodálatos történik; de egy nemzedék múlva meglesz-e ugyanez?

Természetszerűleg nem, hanem rá fog rakódni valami hagyomány, és még hagyomány, és még hagyomány… Aztán amikor a gyerekeink átadják a gyerekeiknek, akkor természetszerűleg ez nem az Istennel való kapcsolatról fog szólni. Hanem valami másról: hagyományról, képmutatásról. Ez addig rakódik rá, amíg értéktelenné és élhetetlenné teszi. Lehetetlenné válik, hogy éld. Annyi hagyomány van, annyi mindent kell betartani, ahogy kell csinálni, ahogy kell ennek mennie, és Isten mentsen, hogy ez így legyen.

Másik tulajdonsága a képmutatásnak – ezt látjuk itt –, hogy természetszerűleg jobban vonzódom hozzá, mint Isten akaratához. Észrevetted-e, hogy természetszerűleg könnyebb képmutatónak lenni? Természetszerűleg könnyebb egyetértenem, mert könnyebb kedvesnek lenni a testvéremhez, mint szeretnem őt – nyilvánvalóan –, mint imádkoznom érte, mint komolyan vennem a szükségét, mint bátorítani őt, mint túllépni a gyengeségén, mint szeretni őt a vakfoltja ellenére. Milyen fontos ez az életünkben!

Emlékszem egy történetre. Mesélték a drága amerikai misszionáriusok. Amikor először mentek Lengyelországba, akkor ott nagyon rosszul álltak. Nem volt étel, nem volt mit enni. Néhány lengyel testvér felment hozzájuk a lakásba és beszélgettek az Úrról. Aztán elővették az amerikaiak a vacsorát és ettek. Kínálták a lengyeleket:

–          Éhes vagy? Egyél!

–          Nem, köszönöm.

–          Tényleg, vegyél!

–          Nem, nem, köszönöm.

–          Rendben.

A lengyel hagyományok szerint legalább háromszor kellet kérdezni. 🙁 Úgyhogy ott ültek, és csak nézték, ahogy az amerikaiak jóízűen eszegetnek, miközben ők éheznek. Ez a hagyomány. Nem tudom, hogy igaz-e a történet, de jó példa. 🙂

A hagyomány élhetetlenné teszi az életemet igazából, ha elég időt hagyok neki. Könnyebb arra menni, könnyebb felszínesnek lennem, könnyebb képmutatónak lennem. Könnyű bejönni a gyülekezetbe és képmutatónak lenni. Nagyon könnyű imádkozni, képmutatónak lenni az imámban és udvariasnak lenni Istennel az imámban, ahelyett, hogy könyörögnék, ahelyett, hogy döngetném a menny kapuját, ahelyett, hogy sírnék az elveszettekért, ahelyett, hogy szeretném a másik embert, akinek szüksége van rá tiszta szívből, megfeszülten. Annyival könnyebb! Azt látjuk itt, hogy Jézus csak átvág, keresztülvág ezen.

Még egy jellemzője a képmutatásnak a kapzsiság, az önérdek. Valahol a múltban valakinek érdeke fűződött ehhez. Valaki bizonytalan volt, és ezért fölállított egy szabályt. Fölállított egy szabályt: ennek így kell lenni, ez így van Istentől; és aztán nincs tartalma, nincs haszna. Ez a fajta hagyomány, ez a fajta képmutatás nem szolgálja az embert. Ez nem szolgál, nem segít téged. Ez nem ad neked semmit. Ez egy álarc, ez nem működik. Ezért utáljuk a kifogásokat, mentségeket a hívő életünkben. Mit mondunk rá? A kifogás az ok bőre kitömve hazugsággal. Olyan könnyen élhetek így!

Jött Jézus, odamegy hozzájuk és azt mondja: „Gratulálok, gyönyörűen félreteszitek Isten akaratát a hagyományitokért! Isten parancsolatát a ti hagyományaitokért. Nevetséges! Mit csináltok?!” Azt gondolom, hogy ez annyira fontos! Szükségem van valakire az életemben. Mint ahogy Jézus, csak belenyúlt a dologba. Benyúlt és megragadta a szívüket. Megragadta a dolgot és azt mondta: „Ébresztő! Mit csinálsz?” Szükségem van erre az életemben.

Ezért adta Isten nekünk a pásztorunkat. Ezért vagyok olyan hálás, hogy van egy pásztorom, aki azt mondja egy üzenetben: „Figyelj! Vedd komolyan, ne szórakozz! Hagyjuk a képmutatást!” Vagy azt mondja nekem: vedd elő a bibliádat, olvasd el ezt a részt, gondolkodj rajta egy kicsit, aztán majd beszélünk újra megint. „Rendben!” – aztán Isten dolgozik a szívemen.

Isten ezért küldte el Jézust, hogy keresztülvágjon ezen a dolgon az ő életükben, az életünkben. Isten erre adta a gyülekezetet, de ha képmutató vagyok, akkor ez soha nem történik meg az életemben. Azt mondom: „Miről beszélsz, pásztor? Idejárok sok éve, semmi nem történt az életemben.” Isten azt mondja: „Állj, ne hazudj magadnak is! Hagyjuk a hagyományokat, hagyjuk ezeket, amik halmozódnak.” Isten erre adott nekünk Tőle való barátokat. Barátot, aki nem azt mondja nekem: ez az elvárás!

P. Schaller mesélte ezt. A hívő élete elején elkapta egy „barát”. Az istentiszteleten az ember azt mondta: halleluja; majd jelentőségteljesen P. Schaller-re nézett: halleluja?! „Csináld te is, amit én csinálok!” Amikor aztán P. Schaller hallott egy üzenetet, amint P. Stevens a vallásos szellemről és a manipulációról beszélt, ránézett a „barátjára” és azt mondta: ámen! „Köszönöm! Nem akarok semmit veled. Nem érdekel a dolog.”

Miért? Ha hagyományokat akarnék, akkor olvashatok egy könyvben azokról. Ha hagyományokat akarok, akkor elmehetek vallásos helyre. Ha hagyományokra vágyom, akkor van elég hagyomány a családomban is. Nem túl jó hagyományok, de vannak. Többnyire alkohollal kapcsolatosak, de köszönöm, nem vagyok rá kíváncsi. Azért jöttem, ide, mert valami igazit akarok.

Valami igazit szeretnék! Valami élőt akarok, valami olyat, ami számít az életemben. Jézus ezért jött el. Jézus ezt adja nekünk. Ez azonban nem mindig kényelmes. Mert megvan a távolság, amit megszoktunk. A kereszténységemben Isten a távolságtartó kapcsolataimnál közelebb hoz embereket hozzám, és ez zavaró.

2) Márk 7:24-30. Jött Őhozzá egy görög – pogány – asszony.

Márk 7:26-30 És kéré őt, hogy űzze ki az ő leányából az ördögöt.  Jézus pedig monda neki: Engedd, hogy először a fiak elégíttessenek meg. Mert nem jó a fiak kenyerét elvenni, és az ebeknek vetni.  Az pedig felele és monda neki: Úgy van Uram; de hiszen az ebek is esznek az asztal alatt a gyermekek morzsalékaiból.  Erre monda neki: E beszédért, eredj el; az ördög kiment a te leányodból.  És haza menvén, úgy találá, hogy az ördög kiment, a leány pedig az ágyon feküvék.

Ez a kultúráról szól. Értem, hogy mire való a kultúra. Amikor az embernek nincs más, ami alapján meghatározza magát, akkor ez hasznos lehet arra, hogy meghatározza magát, de hívőként ezen túl kell mennünk.

Mit csinál itt Jézus? Úgy tesz, mintha az Ő zsidó kultúrája szerint csinálná a dolgokat. Eféz 2:14 szerint tudjuk, hogy ez a válaszfal Jézusban le lett bontva zsidó és görög között. Vagyis zsidó és pogány között ez le lett bontva Krisztusban, de a kultúra az egyik ok, amiért nagy távolság lehet emberek között. Ez nagyon érdekes itt, mert Jézus keresztüllép ezen, és ez nagyon tetszik.

Hallottam egyszer egy ír kocsmadalt. Leginkább arról szólt, hogy mennyire utálják az angolokat, és hogy mennyire örülnek, hogy tenger van köztük. A kultúra elválaszt bennünket. Biztos vagyok benne, hogy minden országnak van ilyenfajta dolog a szomszédos országgal, nekünk is megvan ez Magyarországon. Mit csinál ez? Bezár engem. Elválaszt engem. Isten nem erre hívott el engem. Nem arra hívott el, hogy ilyen bezártságban éljem az életemet.

Egy másik példa: a gazdag emberek a szegényekkel, nincs köztük kommunikáció. Ezért áld meg, amikor a gyülekezetünkben látom, hogy van, hogy megtörténik. Nem ezen múlik a közösségünk. Mennyire nagyszerű, hogy Isten ezt adta nekünk. Lehetne az, hogy úgy választok gyülekezetet, hogy milyen nyelven beszélnek, vagy milyenen nem, hogy földrajzilag hol helyezkedik el, vagy társadalmilag milyen emberek járnak oda. Én nem hiszek abban, hogy a bőröm színe, vagy az IQ-m határozná meg, hogy hova járok gyülekezetbe.

Még egy példa a kultúrára a kor; a fiatalok az idősekkel. A nyugati társadalom egyik nagy hibája az, hogy az időseket szépen felteszi a polcra, és soha nem kérdezi a tanácsukat, mert „a fiatalok biztos jobban tudják”. Ez hiba a társadalomban. A másik hiba az, hogy a keleti társadalomban az idősek vezetnek és tesznek mindent, minden az ő szavukon áll, és a fiataloknak soha nem adnak teret arra, hogy lépjenek, hogy szabadok legyenek. Nem engedik meg nekik, hogy használják azt a rengeteg energiát valami hasznosra, ami bennük van.

A kultúrán át kell hasítani. Muszáj. Mert ha a kultúrád határoz meg téged, akkor emberek rendelései szerint éled az életedet, és az fog számítani az életedben. Van egy épülőfélben lévő, majdnem kész kultúra Magyarországon. Van a kereszténység iránti külső megvetés, gúny a hívőkkel kapcsolatban: azért van ez, mert gyenge vagy; a megsértődés a másikban, ha megkérdezed a hitéről. Tudod, mi ez? Ez a kultúra. Át kell vágni rajta.

Ismered-e azt a nyomást, amikor van egy munkatársad, van egy lehetőség, hogy elmond neki az evangéliumot, és azonnal rajtad van a nyomás és érzed: „Ezt nem lehet, nem szabad! Rettenetes! Soha többé nem állna szóba velem.” Ehhez még démoni nyomás sem kell, elég hozzá a kultúránk: szégyelld magad, hogy keresztény vagy!

Keresztül kell vágni ezen! Szeretettel, de el kell dönteni, hogy keresztülvágok rajta, mert ez a dolog leural engem, elveszi az örömömet és képmutatóvá tesz engem. Üressé teszi a kereszténységemet. Az örömömet vigyorgássá változtatja. A szeretetemet kedvességgé degradálja, a bölcsességet okoskodássá. Nem az, amire szükségünk van.

Démonok. Azt kérte ez az asszony, hogy űzzön ki a lányából egy démont. Hiszünk ebben? Létezik szellemi világ? Létezik szellemi háború? Persze. Nagyon is látjuk!

Valaki mesélte nekem nemrég: meghívtam valakit a gyülekezetbe, már nagyon izgatott volt, el akart jönni, két héten belül lett egy fiúja, lett egy új munkája és a családjának felborult az élete, és minden érdeklődését elveszítette, hogy eljöjjön, amint meghívtam, minden ott volt az útban. Ezek a véletlenek?! Sokszor látjuk ezt. Ezért emlegetem, hogy imádkozzunk, hogy emberek eljöjjenek, hogy emberek megtérjenek, mert mindig ott van az ellenség munkája. Mindig van démoni támadás az ellen, ami Isten munkája.

Valaki kérdezte tőlem: miért nem beszélünk sokat a démonokról és a szellemi háborúságról?

–          Az egyik az, hogy beszélünk róla, de a Szent Szellem kire mutat? Jézus Krisztusra. Olyannyira, hogy még Magára sem von figyelmet, hanem Jézusra mutat, Őróla beszél. Ez az első ok. Krisztus munkájáról beszélünk többet, nem a démonok munkájáról. Néhány héttel ezelőtt Márk 5-ben szó volt a légióról és a malacokról. Miről beszéltünk? Jézus Krisztusról beszéltünk. Miért? Azért, mert a Szent Szellem Őt emeli fel, úgyhogy Őróla beszélünk.

–          A második, hogy néha látom, hívők, akik sokat beszélnek démonokról, szellemi háborúságról, megesik, hogy ezt azért csinálják, hogy megszabaduljanak a felelősségtől. Azt mondják: nem tehettem róla, ez egy démon volt.

–          Miért csináltad?

–          Mert a Szent Szellem azt mondta.

–          De ez a Biblia ellen volt!

–          Nem baj, akkor is a Szent Szellem azt mondta nekem.

Néha látom ezt, de nem hiszem, hogy a Szent Szellem a Biblia ellen beszélne bárkinek is. Nagyon fontosnak tartjuk a hívő felelősségét, a hívő döntéseit.

–          A harmadik dolog az, hogy hogyan bánunk el az ellenség támadásaival? Azt találtuk, ha Isten Igéje hatalmas az életemben, ha a Szent Szellemben járok, ha a meggyőződéseimben élek, akkor az megszabadít engem a legtöbb támadásból. Az megment engem a legtöbb csapdából, 90-95%-ából. Egyszerűen csak azért, mert az igazságban járok. Úgyhogy így bánunk vele.

Aztán vannak helyzetek, ahol kell, hogy imádkozzunk, mert valami démoni van a dologban és tényleg imádkoznunk kell érte. Járjunk közben, kérjük Istent, imádkozzunk az ellenség munkája ellen, de nem ez az elsődleges, nem ez a fókuszunk.

Hagyományok, kultúra és

3) Márk 7:14-23. Jézus mond valami nagyon fontosat erről az egészről:

Márk 7:14b-16  Hallgassatok reám mindnyájan és értsétek meg:  Nincs semmi az emberen kívülvaló, ami bemenvén ő belé, megfertőztethetné őt; hanem amik belőle jőnek ki, azok fertőztetik meg az embert.  Ha valakinek van füle a hallásra, hallja.

Miről beszél Jézus? Ha a régi bűnös természetemben, a természeti emberemben azt mondom a testvéremnek: legyünk őszinték, legyünk nyíltak egymással!; akkor mi lesz abból? Balhé. 🙂 Miért? Jézus nem a régi bűnös természetben való őszinteségről beszélt, hanem valami egészen másról.

Egy ember olyan, mint egy hagyma. Fel kell fejteni a rétegeket, hogy megtaláld az embert. Van azonban egy rossz hírem. Természetileg hámozhatod akármeddig, még mindig hagymát találsz, soha nem találsz benne gyémántot. Még mindig hagyma lesz, újabb réteg hagyma, újabb réteg hagyma,… Ez azt jelenti, hogy pszicho analizálhatom a testvéremet akármeddig, lefejtek egy réteg önzőséget, és ni csak, újabb réteg önzőséget találok. Azt is lefejtem, még egy réteg önzőség, még egy … Mindannyian ilyenek vagyunk.

Jézus ezért azt mondta: „Valami többről van szó. Én valami többről beszélek. Egy új szívről. Én valami másról beszélek. Én azért hámozgatok itt, hogy megmutassam nektek, valami többre van szükség odabenn.”

Mózesnek azt mondta Isten: dugd be a kezed a kebledbe. Kihúzta és leprás volt a keze. Isten nincs jó véleménnyel a régi szívünkről. Baj van. Bűn. Jer 17:9, Ézsa 1:5, … televan ezzel az Írás. Nincs nagy véleménnyel a régi szívünkről, de van egy lehetőség. Az, hogy Isten megtisztítsa. Igazából ez fontos. Mert hívőként foghatom az üzenetet, lehetek vele egyszerűen csak durva, lehetek vele egyszerűen nyers és természeti módon őszinte. Ez tönkreteszi a kapcsolatot, az életet. Jézus keres valamit, és azt mondja nekünk: „Tanuld meg ezt keresni. Tanulj meg valami többre vágyni!”

A saját életünkben ne toleráljuk a képmutatást, ne toleráljuk a színjátékot! Hanem merjük elfogadni: valami többre van szükségem, valami mélyebbre vágyom. Jézus azt mondta: aki nem eszi az Én testemet, és aki nem issza az Én véremet, az nem lehet az Én tanítványom! Ezt mondta a zsidóknak, akiknek a vért nem lehet érinteni, mert abban van a test élete! „Emberhúst egyek? Miről beszélsz nekem? Ez lehetetlen!” Jézus azt mondta nekik: „Áss mélyebbre! Tanuld meg éhezni a többet. Tanulj meg vágyni valami nagyobbra!”

Olyan könnyű a mentségekben, a kifogásokban élni, és ezt mondani: ilyen vagyok, ez történik. Isten át akar vágni ezen, és azt akarja mondani: „Gyere tovább! Tanulj meg többre éhezni! Tanulj meg elfogadni Tőlem!” Tanuld meg azt mondani: Uram, adj még nekem! Tanulj meg úgy lenni imában, hogy azt mondod: igazán Isten jelenlétére vágyom, és igazán keresem azt. „Uram, kérlek Téged! Mit kell feladnom, hogy megtaláljalak?” Nem feltétlenül egy élményről beszélek, hanem az éhségről. Isten azt mondja: „Én azt akarom, hogy így járj, hogy így élj!”

Nem jó neked, ha csak elemezgeted magad. Nem bátorítunk erre soha. Mi nem az önköldök-nézés, az önelemzés gyülekezete vagyunk. Nem erről beszélünk, hanem arról, hogy Isten adott nekünk egy kincset: egy új életet. Ragadjuk meg azt, és abból jön az élet. Jézus azt mondja nekünk: nem az, amit megeszel, nem az, ahogy viselkedsz, nem az, ahogy csinálod, hanem az a szív.

Ján 7:38 aki Bennem hisz, aki Engem követ, aki Velem jár, aki abból a vízből iszik, amit Én adok neki, annak a belsejéből élő víz folyamai áradnak. Abból az emberből élő víz fog kijönni. Erre van szükséged! Jézus azt mondja nekünk: „Hagyjuk a kultúrát, hagyjuk a hagyományt, hagyjuk ezeket a dolgokat, figyelj Rám! Neked többre van szükséged. Neked arra van szükséged, hogy amikor azt mondod, hogy áldás, akkor az valóban egy áldás legyen. Neked arra van szükséged, hogy amikor beszélsz a Bibliáról, akkor az ne felszínes dolog legyen, hanem valami mély.” Ne klisé legyen, hanem valami mély.

Emlékszem, amikor megkaptuk valakitől az esküvői üdvözlőkártyát, az volt rajta: Klisé_x, klisé_y, klisé_z! Szeretettel:…; és aláírta. Ez volt rajta. 🙂 Lehetséges?

Képesek vagyunk rá, hogy így éljünk? Igen, akármeddig. Bármeddig! Miért? Mert amikor Isten mélyebbre nyúl, és megmutatja nekünk a szívünket, az olyan: „Ah, én nem erre számítottam! Van egy magyarázatom rá, Uram!” Isten azt mondja: köszönöm, nem érdekel annyira. Mi lenne, ha így gondolkodnánk: járjunk az új szívben. Járjunk szeretetben! Járjunk örömben! Járjunk életben! Vegyük komolyan.

Tudom, ez egy értelemben lehet kihívó, de azt gondolom, hogy van benne egy fontos bátorítás mindannyinknak, és az ez: lépjünk tovább, menjünk tovább! Mert nekünk, a körülöttünk lévőknek erre van szükségük. Isten azt mondja: „Tanuld meg megragadni. Tanuld meg vágyni! Tanuld meg ezt élni!”

Ezért olyan fontos nekünk, amikor összejövünk, amikor együtt vagyunk testvérek, akkor vágyunk rá, hogy legyen valami szellemi közösség is. Kiváló dolog egymást hátba lőni paintballal :-), de többre vágyunk. Arra, hogy legyen élet közöttünk! Több! Ahol kommunikálunk szabadon és az igazságban. Jézus tényleg ez volt. Az, Aki keresztülvágott a felszínesen, és az igazit vágyta. Azt, amit Isten tesz az életünkben. Ámen.

Kategória: Egyéb