P. Jim Schirmer
2Sám 23-ban olvasunk Dávid vitézeiről. Ezek az emberek nagyon bátrak voltak, vagy őrültek inkább. (Ismerek pár diákot az iskolánkban, akik elég őrültek.) Nem féltek semmitől, de nem azért, mert olyan nagy hatalmuk vagy erejük volt.
2Sám 23:11 Ő utána volt Samma, a Harárból való Agénak fia. És összegyűlének a Filiszteusok egy seregbe ott, ahol egy darab szántóföld volt tele lencsével, a nép pedig elfutott a Filiszteusok elől:
Ezzel a névvel néha küszködök. Szeretném Schirmer-nek ejteni, de ez itt Samma. 🙂
2Sám 23:12 Akkor ő megálla annak a darab földnek közepén, és megoltalmazá azt, és megveré a Filiszteusokat, és az Úr nagy szabadítást szerze.
Megnézhetnénk a másik két vitézt, akik ez előtt voltak. Hihetetlen dicsőséges győzelmeket arattak. Úgy harcoltak, hogy nem volt fegyverzetük. Az egyik nyolcszáz embert is megölt a csatában. Nem azt tették, hogy megálltak és elmondták, hogy mit fognak cselekedni, hanem azt mondták: hát, itt vagyok!
Samma-ra gondolok, mert az emberek elfutottak. Arra gondolok, ahogy a nép futott, biztos belebotlottak ebbe az emberbe, mert futottak az életüket mentve. „Ez csak egy lencseföld, nem számít. Nem annyira fontos.” A filiszteusok éppen ételt gyűjtöttek maguknak, és az, hogy megvédte a lencseföldet, az a céljuknak ellene volt.
Valószínűleg nem kalkulált túl sokat ilyenképpen: hányan vannak ők és én magam vagyok; vagy: ma jól bereggeliztem, jó erőteljes a karom ma reggel. Nem. Azt mondta: „Én most itt vagyok, és itt most éppen ez a szükség, és lehet, hogy én nem vagyok elég, de nem fogok elsétálni. Nem fogom azt tenni, amiről tudom, hogy helytelen lenne. Lehet, hogy amit én összesen tenni tudok, az nem sok.”
A Biblia televan ilyen helyzetekkel. Lehet, így is mondhatnánk: a mi életünk televan ilyen helyzetekkel. Lehet, szembenézünk egy helyzettel, és az a dolog nem is annyira fontos, ahogyan kinéz. Lehet, ha mindent beleadok, amim van, az nem hoz túl nagy különbséget, de így fogom kiértékelni a helyzetet? Ránézek, és azt mondom: valószínűleg ez fog történni, inkább neki sem megyek ennek.
Azt mondják, hogy egy félénk ember nem teszi azt, ami helyes dolog lenne, amitől fél. Egy hős azonban attól fél, hogy a helytelen dolgot tegye. Nem azt nézi: mi lesz a végeredmény. Ez az ember azt mondta: az, hogy elfussak, helytelen dolog lenne, úgyhogy megteszem, ami tőlem telik.
Az özvegyasszony tudta jól, hogy az a pár fillér, amit a templomban adakozik, az nem túl sok, és tudta jól, ha összeszámoljuk, akkor semmi ahhoz képest, mint amit a többiek beleadtak a kosárba. Ő viszont nem gondolkodott ezen túl sokat. Samma nem gondolkodott azon túl sokat, hogy mit tegyen ebben a helyzetben.
Ézs 50:4 hogy a megfáradtat erősíthessem beszéddel, erős szavakkal. Ez csak egy szó, nem egy negyven perces üzenet. Lehet, hogy nincs túl sok, amit mondhatnék, akkor lehet, inkább nem is mondok semmit. Viszont még az icipici dolgok is sokat számítanak. Zsolt 56 Ő összegyűjti a mi könnyeinket egy edénybe.
Milyen fontosak azok? Istennek fontosak a könnyeink, és mi nem akarunk túl sokat gondolkodni erről, hanem azt mondjuk: azt gondolom, hogy ezt fogom tenni. Ezek azok az emberek, ezek azok a helyzetek az életünkben, amikor visszanézünk, azt fogjuk mondani, hogy ezek ámulatos idők voltak.
P. Barry
Miről szól a szolgálatunk? Elfogadjuk Isten munkáját, ez bennünk történik. Ez értünk van, aztán rajtunk keresztül másokért. Bennünk van, értünk van, rajtunk keresztül másokért. Ez Isten munkája. Ezért szeretünk összegyülekezni. Szeretünk beszélni a Bibliáról.
Mát 13-ban van egy történet a farizeusokról. Próbálják tőrbe csalni Jézust. Jézus tanítványai úgy ettek, hogy nem mostak kezet előtte. „Te most mit csinálsz? Tisztátalan kézzel enni – ez törvényellenes.”
Jézus azt mondta erre: „Hogyan követelhetnél bármit is a törvény nevében, amikor te magad sem tiszteled a törvényt? Valójában, amit te akarsz, hogy tiszteljek, az nem is a törvény, hanem emberek hiábavaló hagyományai, amik szinte törvényként működnek. Szájhagyomány útján terjedt és tovább lett adva az atyáktól. Ezeket betartva közben totálisan elfelejtitek és félretoljátok Isten törvényét, amit Mózes által adott.”
Jézus ezt is mondta: „Ez a törvény azt mondja, hogy tiszteld meg a te apádat és anyádat. Nektek van egy hagyományotok, ami azt mondja, hogy adhatsz valamit a tiédből az Úr számára ajándékként olyan mértékben is, ha esetleg apád és anyád szükségben van, akkor azt mondod nekik a hagyományod szerint: bocsánat, ezt az Úrnak kell adjam, úgyhogy a te szükségeidre most nem tudok adni és nem tudok segíteni, nem tudok rólad gondoskodni, ahogy az Úr nekem ezt megadta.”
Ez az emberek hagyománya, ami valami saját törvényt hoz létre számukra, ami teljesen ellentétes Istennek a törvényével. Tudjuk, hogy mi már többé nem vagyunk a törvény alatt, de ugyanakkor azt is tudjuk, hogy vannak elképzeléseink, amik próbálnak valamit létrehozni bennünk vagy másokban, ami létrehozza azt a végeredményt, amit mi várnánk, vagy mi akarunk. Ez azonban nem Istennek a szíve. Ez egy kötelék, hiába való tanítás.
Ez az oka annak, hogy jövünk és hallgatjuk Isten Igéjét. Mert a hit az hallásból jön. Isten beszédeinek a hallásából jön a hit. Tényleg ott van annak a lehetősége, hogy az életemben bennem a keserűség gyökere felnövekedjen, ha az igazságon kívül élem az életemet, amit Isten ad nekem a Biblián keresztül.
Beszéltünk kicsit Ján 14:6-ról, hogy Jézus nem azt mondta: „Én egy út vagyok, Én egy lehetőség vagyok a sok közül. Tehát tegyétek azt, ami nektek a legkényelmesebb. Ez rendben van.” Nem! Hanem azt mondta: „Én vagyok az út, az igazság, az élet. Senki nem jöhet az Atyához, csak Énrajtam keresztül.
Ez eléggé beszűkült gondolkodásmód, nem? Nem vagyunk ezzel megvádolva néha? „Te annyira szűklátókörű vagy, nem?” Igen, az vagyok, mert én csak az igazságot fogadom el. Nem fogom elpocsékolni az időmet a világ mindenféle hiábavaló filozófiáival, mert nagyon sok út van az ember szívében, de annak a vége mind halál. Nem számít, hogy ez most egy hiábavaló filozófia.
Nietzsche azt mondta, hogy Isten halott. Láttam ezt a feliratot valahol, és valaki nagyon okos odaírta rögtön alá: Nietzsche halott, de Isten él. Valakitől ott volt a végső szó, és az nem Nietzsche volt. 🙂 Az embernek a hiábavaló filozófiái, elképzelései próbálnak valamit belénk sulykolni.
Amikor reggel fölkellek, jönnek gondolatok, amik pörögnek az agyamban. Tudod-e, hova kell menni ezeknek a gondolatoknak? A Golgotára. Ha nem teszem ezt, akkor valami tovább forr bennem, ami nem egészséges. Keserűség. Tanuljuk ezt a leckét. Isten a kegyelméből ad nekünk olyan időszakokat az életünkben, amin keresztülvisz bennünket valamin, amivel együtt tanuljuk azt, hogy mi is ez az élet Ővele.
Amikor azt mondom, hogy Vele együtt tanulunk, azon nem azt értem, hogy Ő is tanul. Nem! Ő az, Aki tanít bennünket, és mi vagyunk azok, aki Tőle tanulunk. Viszont Isten jelleme az, hogy Ő türelmes és hosszan tűr velünk. Ő hajlandó arra, hogy tanítson bennünket. Ő vár ránk, hogy mi jöjjünk Őhozzá és közösségben legyünk Vele.
Istennek az a vágya, hogy odajöjjünk a kereszthez, és felismerjük, hogy mennyire csődbe ment a saját természeti életünk és képességünk, hogy beléphessek az új emberbe, és hogy új módon éljem az életemet új gondolkodással. Ez a gondolkodás az, hogy az Ő kegyelme elégséges a számomra, a saját gyengeségemben képes vagyok arra, hogy jó nagyot bukjak, de Ő soha nem okozott csalódást. Ő úgy teremtett bennünket, hogy az örökkévalóságot a szívünkbe írta. Ezt az űrt csak az Ő ereje tudja betölteni.
Zsid 12 Amikor elhisszük azt, hogy Istent érdekli, mi van velünk, amikor elhisszük, hogy Isten útjai sokkal jobbak az ember útjainál, akkor olyanok vagyunk, mint egy vászon, amire Isten csodálatos képet tud festeni.
Egy jó illusztráció erre, hogy látom az arcokat, amik félelemmel teljesek, és én meg őtőlük félek. Látom ezeket az arcokat, és nem túl ígéretesek. Biztos vagyok benne, hogy gonoszt gondolnak rólam és tele vannak gyűlölettel. Aztán fölteszem a kegyelem szemeit és azt mondom: „Álljunk meg egy pillanatra! Egy teljesen új képet látok. Ez egy tiszta kép. Nem látok gyűlöletet. Krisztus testét látom, olyan tagokkal, akiknek részük van. Minden egyes tagnak külön része van. Gyűlölet, keserűség, baj,…, öröm, békesség, szolgálat, élet, magunkat egymásnál különbnek tartsuk.
„Az az ember akarja az én helyemet! Az én szolgálatomat, az én pulpitusomat.” Tyűha! Ez Istennek a munkája, ez Istennek a pulpitusa, ez Istennek a szolgálata. Isten kegyelméből én lehetek Isten embere. Tudod-e, mi teszi Isten emberét Isten emberévé? Isten!
Nem az ember az, aki Isten emberét Isten emberévé teszi, hanem Isten teszi az Ő emberét Isten emberévé. Egy olyan ember, aki egyetért Istennel, aki hajlandó arra, hogy önmagát megalázza, és hogy keresse Istent, hogy arcra boruljon Isten előtt a szolgálatért, és azt mondja: Uram, beszélj hozzám, mert az a szolgálat, amit az embereknek hallaniuk kell, ez Te vagy. Ő hallgat Istenre.
Akkor elmondja az üzenetet, és figyeli, ahogy Isten munkálkodik. Aztán nem dicsekedik ebben a munkában, mintha a sajátja lenne, hanem azt mondja, hogy nézd meg Istennek a munkáját. Ezért szeretem P. Kendét. Soha nem láttam őt úgy dicsekedni: nézd ez az én gyülekezetem, nézd az én pásztorságomra. Hanem azt mondja, hogy ez Istennek a munkája. Ő elmegy a kereszthez és hallgatja Istentől az üzenetet. Az ő szolgálata emiatt életet tud hozni. Ez kihívó? Néha, igen. Ez nehéz? Néha, igen.
Viszont képzeld el, amikor megvan nekem a kegyelem látásmódja önmagam felé, tudok magamnak adni kegyelmet? Engedem, hogy a kereszt felém szolgáljon a kegyelem életével? Azt mondom, hogy igen.
Zsid 12:9 Aztán, a mi testi apáink fenyítettek minket és becsültük őket; avagy nem sokkal inkább engedelmeskedünk-é a lelkek Atyjának, és élünk!
Apámat tisztelem, mert tudom, hogy ő törődött velem. Tudom, hogy amikor kijavított engem, akkor nem azért tette, mert ő magát jó magasra fel akarta emelni, hanem mert szeretett engem, és mert a legjobbat akarta nekem. Amikor ezt elfelejtettem, akkor azt gondoltam, hogy ő olyan undok velem, de amikor erre emlékeztem, azt mondtam, ő szeret engem. ő irgalmas.
Szerettem volna rátenni a kezemet a forró sütőlapra, és odacsapott a kezemre, és azt mondta: ezt ne tedd. Nem gyűlölt engem, hanem csak nem akarta, hogy megégessem a kezemet. Egy pillanat alatt elszáll ez a fájdalom. Viszont ha a kezem megég, akkor az a seb örökre ott marad. Akkor most az apám gyűlöl engem, mert kijavít?
Zsid 12:10-11a 10Mert ám azok kevés ideig, tetszésök szerint fenyítettek; ő pedig javunkra, hogy szentségében részesüljünk. 11Bármely fenyítés ugyan jelenleg nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek
Amikor el vagyok fenekelve, az nem túl jó érzés, de ugyanakkor annak van célja. Emlékszem, amikor gyermek voltam sok évvel ezelőtt, apám azt mondta: ideje, hogy be gyere az udvarról. Azt feleltem, hogy jó, jó, és aztán elkószáltam. Ő ott állt a bejárati ajtó előtt: na, most már ideje, hogy be gyere! Azt mondtam, hogy rendben, és megint csak körbesétáltam. Ezt megcsináltam 6-7-szer. Adott 6-7 jó kis emlékeztetőt arra, hogy ez egy nagyon rossz ötlet volt.
Nem kellett engem sokszor megfenyítenie. Nem azért, mert olyan jó gyerek voltam, hanem azért, mert amikor ő megfenyített engem, akkor az mindig emlékeztetett arra, hogy nem akarom ezt túl gyakran, és megtanultam, hogy ő valójában szeret engem. Amikor ő azt mondja, hogy menjek, akkor annak van valami oka, amiért ő ezt mondja. Ez a fenyítés csak pillanatig tartott. Ő elmúlt, de az ő fegyelmezésének az emlékezete még mindig megvan. Most a feleségem fenyít engem: gyere be a házba. 🙂 Csak viccelek kicsit.
Zsid 12:11b ámde utóbb az igazságnak békességes gyümölcsével fizet azoknak, akik általa gyakoroltatnak.
Az igazság békességes gyümölcse. Miért szeretem az Igét? Azért meg jól megműti a szívemet? Szoktad-e ezt mondani: már alig várom, hogy megműtsenek? Nem állunk sorban, hogy újabb indokot találjunk egy műtétre. Viszont nem ismerek senki olyat, aki ne szeretné azt az érzést, amikor végre meggyógyulnak az ő részei a műtét után. Nem a műtét a cél, hanem az igazságnak a békességes gyümölcse. Szeretem az Úrnak a fenyítését, mert elvégzi azt, hogy olyan helyre visz engem, ahol meggyógyulok. Ha engedem, hogy Ő meggyógyítson. Aztán ezt mondja:
Zsid 12:12 Annakokáért a lecsüggesztett kezeket és az ellankadt térdeket egyenesítsétek föl,
Ezek a fenyítések a görögben valójában képzésről, tanításról beszélnek. Az Úr azt fenyíti meg, akit szeret. P. Jim és én kaptunk egy e-mail-t nemrégen P. Brian-től: az Úr azokat fenyíti, akiket szeret. Azt kérdem: jaj, mit csináltam rosszul? Azt mondta: persze, hogy nem csináltatok rosszul dolgokat, hanem az Úr azt megfenyíti, akit szeret. Valójában tanít, kiképez minket. Azt mondhatjuk: köszönöm, Istenem, hogy a Te képzésed, a Te tanításod az életünkben ennek az igazságnak a békességes gyümölcsét hozza. Ez a helyzet most fáj nekem, ez a fájdalom zavar engem egy pillanatra, de az, hogy emiatt nem teszem bele a kezemet az égő tűzbe, az sokkal jobb érzés.
Zsid 12:13 És lábaitokkal egyenesen járjatok, hogy a sánta el ne hajoljon, sőt inkább meggyógyuljon.
Felemelni a kezünket – ez az erőről beszél. A kéz az erőt képviseli, az összeroskadt, gyenge térd valójában egy mozgássérült, lebénult térdről beszél. Ez a mi szolgálatunk. Meg van erősítve a kezünk, és a mi térdeink a bénultságból ki vannak hozva. Ez hogyan történik? A lábunkkal egyenes úton járjunk, Zsid 12:13.
Milyenek ezek az utak? Régen az autók helyett még szekerek jártak. A szekerek kereke nyomot hagyott a földben. Az útjaink néha tényleg ilyen őrült kacskaringósak. Azért, mert valahol valaki felugrott egy lóra, vagy egy szekérre, és elkezdtek mindenféle kacskaringós utakat vájni a földbe, és ez a szekér ugyanígy kialakított egy utat magának. Ahogy a szekér ment abban a keréknyomban, nem kellett gondolkodni, hogy merre fog menni, csak követte azt az utat, ami ki volt taposva. Ez a képe ennek, hogy mi egyenes úton járjunk, egyenes utat hozzunk létre.
Én ilyen vagyok, hogy el tudok csalinkázni, de ahova el tudnék így kószálni, az nagyon veszélyes hely lehet a számomra, mert ez része lehet annak, hogy rátévedek a széles útra, ami a pusztulásba vezet. Ugyanakkor ott van az a keskeny út, ami az életre visz engem. Isten adja nekem ezt a kitaposott ösvényt, amin futhatok egyenesen. Az Ő útja tökéletes. Ez ámulatos.
Zsid 12:15a Vigyázván arra, hogy az Isten kegyelmétől senki el ne szakadjon; …
Mi elronthatjuk Isten kegyelmét? Isten kegyelme tökéletes. Ha én elrontom, vagy messze esek tőle, az azt jelenti, hogy elesek a kegyelemtől. Ezt úgy képzeld el, hogy van egy egyenes út, de én azzal vagyok elfoglalva, hogy összevissza csalinkázom az egyenes út helyett. Belemegy a szekér ebbe az árokba, két kerékre borul, aztán a másik irányba, a másik kacskaringós útra téved. Isten azt kérdi: „Na, most már végeztél? Kiszórakoztad már magad ezen? Jól érzed magad ott? Összevissza dülöngélsz, ez fáj neked? Én az Én kegyelmemben már előre kitapostam neked ezt az egyenes utat.”
Emiatt erősít meg engem Isten kegyelme, mert én képes vagyok arra, hogy elkószáljak, képes vagyok arra, hogy nagyon gyenge legyek. Pál háromszor is imádkozott, hogy el legyen véve a tövis. Harmadjára ezt kérte Istentől: Istenem elvennéd ezt a nyavalyát, ami engem folyamatosan nyom? Akkor az Úr valami ámulatosat mondott neki:
2Kor 12:9a … Elég néked az én kegyelmem;
„A te gyengeségedben, bajodban egyedül az Én kegyelmem az, ami elég neked.” Ő nem maradt távol ettől a kegyelemtől. Nem utasította el ezt azáltal, hogy nem hitt Isten természetében, hanem megengedte, hogy az ő szekerének a kereke belemenjen ebbe az egyenes útba, és Isten vezesse őt abban a kegyelemben, azon az úton, amit Ő készített neki. Az saját útjaimon az én térdem ellankad, és a kezeim lecsüggednek – ez az én utam –, de Isten útja egyenes, és Isten megerősíti a csontjaimat. Ez az Ő ereje. Ez tökéletes az én gyengeségem ellenére. Őbenne járhatok.
Zsid 12:15b nehogy a keserűségnek bármely gyökere, fölnevekedvén, megzavarjon, és ez által sokan megfertőztettessenek.
Az erő arra van, hogy megerősítse az én kezeimet, és az én térdeimet, amik megroskadtak.
Zsid 12:14 Kövessétek mindenki irányában a békességet és a szentséget, amely nélkül senki sem látja meg az Urat
1Pét-ben Jézus azt mondja: legyetek szentek, ahogyan Én is szent vagyok. Hogyan lehetek én szent? Rajta kívül én nem lehetek szent, de Őbenne én szent vagyok. Én Őbenne vagyok elrejtve, úgyhogy azt az életet, amit most élek, az Isten Fiának a hitében élem. Ő az, Aki értem adta az életét. Ő az, Aki egy embert Isten emberévé tud tenni. Mi Őbenne királyok és papok vagyunk. Őnélküle mi képtelenek vagyunk Őt meglátni.
Minden emberben van egy emberi szellem, és ez addig sötét, amíg nincs megvilágosítva. Addig a pillanatig, amíg meg nem tér, amíg üdvösségre nem jut. Abban a pillanatban, amikor megtér, akkor a Sz.Sz. beköltözik, és ennek a sötétségnek a lámpáját felgyújtja, és világosság születik. A világosság felgyullad. Onnantól kezdve lesz képessége Isten dolgaira.
Ezért van az, hogy a természeti ember nem tudja felfogni Istennek a dolgait. A testi ember nem ismeri Istent, de a szellemi ember igen, mert az ő lámpását az Úr meggyújtotta, és őt Isten megvilágosította. Ő ezen az új úton jár. Az, ami az Ő kegyelmében ilyen simán fut előre, az ő kezei és a térdei meg vannak erősítve, akkor nincs ott a keserűségnek a gyökere.
Kövessétek mindenki irányában a békességet! Lehetnek-e nehézségeim az emberekkel? Ez a probléma lehet olyan valós, hogy előttem van. Úgy tűnik, hogy ez a valódi igaz dolog, én élhetek ebben, de akkor ott lesz a keserűség gyökere. Próbálom megoldani ezt a saját módszereimmel, és akkor megkeseredem ebben.
Ez nem olyan fajta, hogy a gyökere keserű, de aztán édes gyümölcsöt fog teremni. Ez olyan keserűség, aminek a gyökere keserű, és az egész növényt megkeseríti, és a gyümölcs is keserű lesz. Ha nincs meg a békességem az emberekkel, akkor bennem ott lesz ez a keserűség. Akkor hogy lehet békességem az emberekkel? Csak akkor lehet ez meg, amikor Isten szentségén keresztül látom őket. Csak akkor, hogyha önmagamat is Isten kegyelmében látom.
Én gyenge vagyok, és képes vagyok arra, hogy valakit a keserűségem alapján nézzek, de engednem kell, hogy az Ő ereje bennem, és az Ő kegyelme elégséges legyen nekem. Én Őbenne vagyok, és akkor a kezeim meg lesznek erősítve, és a térdeimmel képes leszek előre menni. Az én járásom Őbenne lesz, és akkor meglesz ennek az igazságnak a békességes gyümölcse. Még akkor is, ha a másik nagyot téved, és akkor is, ha én tévedek, mert többé már nem ez számít, hanem a kereszt a lényeg. Én Őbenne vagyok elrejtve, és ez a lényeg.
Zsid 12:16 Ne legyen senki parázna vagy istentelen, mint Ézsau, aki egy ételért eladta első szülöttségi jogát.
Ez az utasításunk. Elsősorban ez engem javít ki. Amikor Isten engem kijavít, akkor Isten elbánik bennem a keserűség gyökerével, és akkor az én szolgálatom mások felé egészséges szolgálat lesz. Akkor szentségben tudok élni. Akkor a szentségnek a gyümölcse az, hogy nem leszek ilyen közönséges. Akkor a kapcsolataim tiszták és szentek lesznek, mert nem élek paráznaságban mások irányában, az én kapcsolataim tiszták és szentek lesznek. Ez a Tit 2:12 szerint való példa, hogy én józanul élek, igazságos, Isten szerint való életet élek. Józanul élni azt jelenti, hogy az én elmémben megvan tisztán, hogy mi a célom, amiért élek. Én a kereszt útját akarom követni, és akkor az én életem többé meghalt, az nem él többé. Én a régiben halott vagyok, az új életben élek, az Ő életében. Akkor az én borsajtóim túlcsordulnak ezzel az új borral. Akkor ez az, amiből az emberek részesednek.
Akkor az én szolgálatom Istennel lesz tele. Akkor ez fel fog frissíteni másokat, és nem fog közönségességet létrehozni. Nem fog keserűséget létrehozni, hanem örömet fog létrehozni, és új életet, szentséget, és igaz kapcsolatokat. Akkor tudok másokat magamnál nagyobbnak gondolni, vagy jobban tisztelni magamnál.
Láthatom az embereket ebben az új megvilágításban, mert megtanultam önmagamat is eszerint látni Isten dicsőségének a fényében és a kegyelmének a fényében. Ez vagyok én, és ezt fogom másnak is átadni, hogy nem élek mások felé vádaskodásban, nem várom el valakitől, hogy egy olyan mércének feleljen meg, ami nem valós. Mint a farizeusok, akik próbálták a tanítványokat olyan mércéhez szabni, ami nem is volt egy valódi helyes mérce, hanem az ő testiségük miatt vált ez elfogadható mércévé.
Nekünk azonban van egy új mércénk, és ez az Ő igazságossága miatt lett felemelve. Ez az új mérce Krisztusnak a vére. Az Ő kegyelme miatt én képessé lettem téve, és az Ő irgalma az, ami engem megtart. Amit én megélek, az az Ő öröme, és ennek az igazságnak a békességes gyümölcse. Ámen.