Most a gyermekek végett – a babaodaszánás okán – is együtt örülünk. Nagyszerű együtt lenni ezért is. Ilyenkor rendszerint az 1Sám 1:27-re gondolunk. Két asszonyról szól a történet. Az egyiknek sok gyermeke volt, a másiknak egy sem, és akinek nem volt gyermeke, nagyon imádkozott, hogy legyen. Kétségbeejtő állapot volt számára. A másik gúnyolta is emiatt, és ennél nincs rosszabb. Aztán fia született, Isten megadta, amit kért.
1Sám 1:27-28a Ezért a fiúért könyörögtem, és az ÚR megadta kérésemet, amit tőle kértem. Most azért az ÚRnak szentelem őt.
Annyira nagyszerű! Ez az asszony hálás volt. Mondhatta volna: A másiknak még mindig több gyermeke van, nekem csak egy. Nem ezt mondta, hanem hálás volt és örült. Öröme volt. Ez nagyszerű!
Ezért annyira jók ezek az alkalmak, amikor összejövünk, és bemutatják a családok a gyermekeiket, és együtt imádkozunk értük. Azt mondjuk: Igen, egy értelemben együtt vagyunk ebben. Mert ebben van hála, van öröm és van várakozás, hogy mit fogunk látni, hova megy az életük, ahogy itt rohangálnak, csintalanok, és összemaszatolnak mindent csokis palacsintával. Van várakozásunk, hogy mi lesz az életükből. Hip-hop, egyik pillanatról a másikra hirtelen akkorák lesznek, mint a felnőttek, és fordítanak a gyülekezetben, vagy másban szolgálnak. Nagyszerű együtt lenni ebben!
Anna (1Sám 1.) felismert valamit, azt, hogy felelős. Nyilván felelősség egy gyermek. Ahogy az egyik fiatalember, Levi mondta a minap: Az életben a legjobb dolgok felelősséggel járnak. Zseniális megfogalmazás. Nagyszerű, hogy ezt így megfogalmazta, mert igaza van. A gyermekeink ilyenek. Nagyszerűek és felelősségünk van értük. Anna azt ismerte fel: Elsősorban az Úr felé van felelősségem a gyermekemmel. Ezt a gyermeket ajándékba kapta az Úrtól. Mivel ezt felismerte, az Úrnak adta. Minden más felelősség ezután jön.
Azért szeretjük ezt a részt, mert ez a felismerés egy hívőnek a felismerése. Látjuk, hogy van felelősségünk, de nagyobb, mint ami általában egy szülőnek megvan. Mert mi felelősek akarunk lenni az Úr felé is ezzel. Szeretnénk a gyermekeinket úgy felnevelni, hogy ismerjék Isten szeretetét, Isten életét, Istennek a valóságát.
Gyülekezetnénk ugyanez a felelősség az, amit részben vállalunk. Egy részben. Nem a teljes egészében, mert elsősorban ez a szülők felelőssége, nyilván, de gyülekezetként van a részünk, támogatjuk a szülőket. Ezért csinálunk vasárnapi iskolát, mert a gyülekezetnek ez a szolgálata a gyermekek felé. Ezért van mini tini szolgálatunk, tini szolgálatunk, stb. Azért, mert segíteni akarunk ebben. Még egy dolog, hogy személyesen is melléjük állunk, hogyha tehetünk valamit értük.
—
Szeretnék egy részt megnézni és egy képet festeni, ami érint bennünket az életünkben. Kihív némileg, ugyanakkor vezeti is az életünket.
1Kir 3:16-22 Abban az időben a királyhoz jött két parázna asszony, és megálltak előtte. Azt mondta az egyik asszony: Kérlek, uram, én és ez az asszony egy házban laktunk, és szültem nála abban a házban. Szülésem után harmadnap ez az asszony is szült. Együtt voltunk, senki idegen nem volt velünk a házban, csak mi ketten voltunk ott. Ennek az asszonynak azonban éjszaka meghalt a fia, mert ráfeküdt. Éjfélkor fölkelt, és elvitte az én fiamat mellőlem, mert szolgálóleányod aludt, és azt maga mellé fektette, az ő halott fiát pedig énmellém. Mikor pedig hajnalban fölkeltem, hogy megszoptassam a fiamat, íme, halott volt! De reggel jól megnézegettem, és láttam, hogy az nem az én fiam, akit én szültem. A másik asszony pedig azt mondta: Nem úgy van, az én fiam az, aki él, és a te fiad az, aki meghalt. Amaz viszont ezt mondta: Nem igaz, hanem a te fiad halt meg, és az én fiam él! Így perlekedtek a király előtt.
Ez nem könnyű történet, de az anyaságról szeretnék mondani néhány dolgot. Ez másik kulturális környezetben történt. Az, hogy gyermeke van valaki, gyermeket akar, az nagyon fontos volt nekik. A következő nemzedéket felnevelni, az nagyon jelentős volt számukra. Sokkal inkább, mint ma nekünk. Ha nem volt gyermeke az ember lányának, ha meddő volt, akkor átkozottnak tekintették sokan. Szörnyű súly volt ez abban a társadalomban.
Ha nem volt gyermeke, akkor ráadásul nem volt senki, aki foglalkozott vele, amikor megöregedett. Nem voltak takarékszövetkezetek, nem volt nyugdíjrendszer. Amikor Jézus a kereszten volt – Ján 19. –, akkor ezért mondta Jánosnak, hogy törődjön az édesanyjával, és az édesanyjának pedig mondta: Íme, a te fiad.
A fenti történet nem csak szeretetről szólt, hanem arról is, hogy miért akarja a másik asszony a gyermeket.
1Kir 3:23 Akkor azt mondta a király: Ez azt mondja: „Ez az én fiam, aki él, és a te fiad az, aki meghalt.” Ő meg azt mondja: „Nem igaz: a te fiad halt meg, és az én fiam él.”
Ez a történet két rendszerről beszél, egy önzetlen és egy önző rendszerről. Mindkét asszony vágyik a gyermekre, mindkettő szeretné a gyermeket. Mindkettő anya akar lenni, egy élő gyermek anyja akar lenni. Miért? Az egyikük önmagáért, az egyikük irigységből. A másik a gyermek kedvéért, mert szereti azt a gyermeket. A gyermek fontosabb magánál.
Ha belegondolsz, az asszony, akinek meghalt a gyermeke, az szörnyű. Szült egy gyermeket, éjjel ráfeküdt, meghalt. A veszteség, a bűntudat, a fájdalom szörnyű. Nagyon sok ember, aki veszített dolgokat az életben, és ez megsebezte őt, igazán sajnáljuk, de valamit fel kell ismerniük. Valamit, aki, vagy ami fontos, elveszített, de fel kell ismernie: Az, hogy elveszítettem valakit vagy valamit, az, hogy fájdalmam van, az nem jogosít fel engem semmire, nem ad nekem jogot semmire. A társadalmaink ezt némileg félreértik.
Például valakit megerőszakolnak gyermekként. Ez rettenetes, elfogadhatatlan és förtelmes, és nem annak az embernek a hibája, akit megerőszakoltak. Gyűlöljük, ha ez megtörténik. Az áldozatnak azonban van felelőssége, nem az eseményben, nem abban van a felelőssége, hogy valaki ezt elkövette ellene, hanem a felelőssége utána jön: mit csinál ezzel? Mert az áldozatnak gyógyulásra van szüksége.
A gyógyuláshoz rá kell lépni bizonyos útra. A gyógyulásnak van egy útja, és nem könnyű ez az út. Isten azt mondja: Ennek az útnak része a megbocsátás. Ami nem könnyű ilyen helyzetben. Ez nem vicc, hanem komoly és súlyos. Azt mondja Isten: „Találhatsz örömet, de keresned kell Engem. Keresned kell Engem! Járj Velem!” Járj Istennel. Ez kihívás, de ez a gyógyulás útja. Csak ott jön gyógyulás. Nem maradhat meg áldozatnak. Ez nagyon fontos, hogy ő nem maradhat meg abban a mentalitásban.
„Én áldozat vagyok, engem bántottak. Én egész életemben áldozat leszek.” – nagyon sokan gondolkodnak így, és a társadalmaink jóváhagyják ezt. Senki nem akarja kihívni az embereket. Senki nem akarja azt mondani: „Igen, megtörtént, valaki megbántott, valaki tett ellened valamit, megerőszakoltak téged, de ettől még nincs jogod, hogy a férfiakra azt mondd: Minden férfi ilyen!” Én nem vagyok az, és sokan nem vagyunk azok. Ha áldozat maradsz, akkor azt gondolod, hogy jogod van ilyeneket mondani. Ez ostobaság. Nincs jogod erre.
Felelősséged van, indulj el az úton Istennel a gyógyulás felé. Lehet, elveszíted a gyermeked, elveszíted édesanyád, édesapád, testvéredet, vagy egy jó barát hátba támad, elárul téged… – ezek fájdalmasak. Nem kívánom senkinek, de megtörténik velünk. Megtörténik, ez igaz, de itt a kérdés: Mit fogsz csinálni? Elvesztettél valakit, akit szerettél, és akkor úgy fogod tölteni az életed, hogy egész életedben dühös vagy Istenre amiatt? Tényleg? Ez lesz az életed? Vagy irigy leszel mindenkire, aki nem veszítette el? Ez alapján fogsz gondolkodni? Sokan megteszik, és nem indulnak el a gyógyulás felé Istennel.
Hadd kérdezzem meg tőled a következőt, ha te úgy gondolod, hogy rendben van, ha ez így marad. A történetükben két anya közül rendben lenne az élő gyermeket odaadni annak, aki nem az anyja? Szerintem nem. Mit szólsz a másik verzióhoz: Rendben lenne ketté vágni az élőt, és a felét ide, a másik felét oda adni? Tudom, hogy ez egy kemény üzenet, de van egy hírünk: Az életünk ebben a világban nem habos csoki torta. Inkább olyan, mint kelbimbó. Mindenki tudja, hogy egészséges, de egy folyamat megtanulni szeretni és élvezni.
Az élet a földön ilyen. Ezért van az, hogy ez az üzenet fontos nekünk. Mert hisztizhetek egész életemben: „Hol a habos csoki tortám? Miért nem adja oda nekem valaki? Az nekem jár!” Vagy mondhatom: Ezt kaptam, megtanulom szeretni, mert tudom, hogy egészséges. Ennyi előnye van.”
Aztán jön a király rettenetes döntése nagy tekintéllyel:
1Kir 3:24-26 Azért ezt mondta a király: Hozzatok nekem egy kardot! Amikor odahozták a kardot a király elé, így szólt a király: Vágjátok ketté az élő gyermeket, és adjátok az egyik részt az egyiknek, a másikat pedig a másiknak. Ekkor azt mondta a királynak az élő gyermek anyja, mivel megindult a szíve a gyermekén: Kérlek, uram, adjátok neki az élő gyermeket, csak meg ne öljétek. A másik azonban ezt mondta: Se az enyém, se a tied ne legyen. Vágjátok ketté!
Miért érdekes ez? Olyan ostobák lehetünk, hogy összekeverjük a szeretetet a féltékenységgel, holott a kettőnek semmi köze egymáshoz, a törődést a szentimentalitással. A kritikusságról azt hihetem, hogy felismerés.
Aztán itt ez a nagyon erős döntés. Ez egy olyan döntés, amely válságot hoz mindkét asszony életében. Ez Isten az életünkben. Amikor valaki, akire irigykedsz, de soha nem ismernéd be, megbetegszik, akkor széles mosoly lesz az arcodon? Akkor Isten rámutat a szívedre: Tényleg így gondolkodsz? Így akarsz élni, mint ez az asszony, aki azt mondta, hogy a gyermeket ketté kell vágni? Tényleg így akarsz élni? Tényleg ez az életed? Tényleg ez legyen az egész életed? Valóban érdemes így csinálni?
Amikor megint megházasodik egy barátnőd, de te még mindig egyedülálló vagy, akkor el nem tudnál menni az esküvőjére, mert belehalnál, ha látnád, hogy mosolyog végig és öröme van? Nem tudsz elmenni? Mi ez? Isten mond valamit neked. Azt mondja: Van valami, ami mélyen hibádzik. Ha azt az embert, akit a munkahelyemen nem bírok elviselni, végre kirakják, akkor olyan jól alszom aznap este – mi ez? Isten azt mondja nekem: Van egy komoly probléma a szívedben.
Gondolj bele! Az asszony, aki nem a gyermek anyja volt, nem nyert volna semmit azzal, ha kettévágják a gyermeket. Semmit az égvilágon! Ugyanígy, az irigy barátnő semmit nem nyerne azzal, ha a menyasszonynak valami baja esne az esküvője napján. Semmit! Nekem azonban ez mond valamit. Azt, hogy nem a megfelelő rendszerben élem az életem. Nem a megfelelő módon nézem az életet. Létezik másik rendszer?
Hadd idézzek egy régi cikkből! „Az egyik szív azt mondja: Én ugyan nem nyerek semmit, de nehogy bárki másnak jó legyen. A másik szív az a gyermek igazi anyja. Ő az, aki szeret, és aki mindent hajlandó lenne elveszíteni, hogy megmentse azt, akit szeret. Ez a szeretet az igazi. Ez a szeretet ér valamit, mert ez nem a magam szeretete, hanem valaki másért való. Ez Isten szeretete, amely szintén jelen van a világunkban. Sokan nem hiszik, nem akarják meglátni, még ha a szemük előtt van is. Lenézően mosolyognak rajta, éppúgy, mint az irigy asszony, amikor látja az igazi anya kétségbeesését.”
Isten mindent hajlandó volt feladni érted. A Fiát, a méltóságát… mindent teérted. Ez az, amiről beszélünk. Jézus mindezt megtette, Ő a másik szívvel jött. Ő a másik szívvel állt hozzánk, így jött el. Róm 5:10 amikor az ellenségei voltunk, akkor Ő eljött értünk, akkor Ő meghalt értünk. Akkor Ő megmentett minket, amikor az ellenségei voltunk. Mindent hajlandó volt elveszteni azért, hogy minket megmentsen.
Létezik másik út? Igen, létezik, de az irigység és az önzés csak lenézően mosolyog rajta. Amikor Teréz anya és az irgalmas nővérek szedik össze a haldoklókat Kalkuttában, és törődnek velük, akkor a másik szív azt mondja: Ó, milyen szép dolog! Valójában úgy érti: „Annyira fura! Mennyire haszontalan! Mire pocsékolják az életüket?!”
A király azzal fejezi be:
1Kir 3:27 … Adjátok az előbbinek az élő gyermeket és ne öljétek meg, mert ő az anyja.
Ez a nagyszerű hír! Ki az, akinek van? Ki az, aki birtokol bárkit, bármit? Kié a gyermek? Az anyáé. Mindegy mi van, az anyáé a gyermek. Miért? Azért, mert az anyának van a szívében a gyermek. Az anya az, aki szereti a gyermekét. Úgyhogy az övé a gyermek. Isten ezt mondja nekünk: Figyelj, ha úgy állok hozzá: Hogyan tudlak téged használni?; akkor teljesen mindegy, hogy mi van a papíron te nem vagy az Enyém. Még ha meg is vásárolnálak egy rabszolgapiacon, és lenne egy papír, amin az van, hogy te az Én tulajdonom vagy, igazán nem. Ha szeretlek, teérted, miattad, ha te vagy fontos, akkor igen. Akkor az Enyém vagy.”
„A barátom vagy – Jézus ezt mondta Ján 15:9,13,15-ben – Én szeretlek titeket, és ez a szeretet. Ti a barátaim vagytok. Ti az Én szívemben vagytok. Az Enyémek vagytok.” Ez az, ami működik. Azok az emberek bírnak valamivel, azoknak az embereknek van valamijük, akik így élnek. Mert a másik rendszerben csak viaskodás, önzés és irigység megy. Semmi más. Aki szeret, aki a másikért tesz – ez az, ahogy Jézus eljött értünk, és ezért lehetünk az Övéi. Ámen.