Luiz
Isten csodálatos! Sok mindent mondhatnék Róla, de most csak annyit, hogy Ő nyugodt. Ő tényleg nagyon nyugodt, mert van terve, van hatalma és van kegyelme. Ő annyira nagyon nyugodt, mi pedig nem. Feltűnt-e már neked, hogy mi nem vagyunk olyan nyugodtak, mint Ő?
Az életben időnként találkozunk kihívásokkal, amelyek Tőle jönnek. Adott esetben úgy tűnhet, hogy Ő nem törődik velünk, de Ő nem nemtörődöm, hanem csak nyugodt, és teljesen tudatában van annak, hogy mi történik, és tudja azt is, hogy mi lesz a vége.
Arról szeretnék beszélni, hogy mit tehetünk, amikor eljutunk a saját határainkra. Amikor szembenézünk a saját korlátainkkal, akkor általában falba ütközünk. Hatalmas ez a fal, különböző reakciókból épül. Amikor olyan helyzetbe kerülünk, ahol Isten kér valamit, vagy odatesz valamit az életünkbe, és igazából nem akarjuk azt megtenni – nem érzem úgy, hogy meg akarnám tenni, semmi kapacitásom nincs rá –, akkor az egy nagyon érdekes helyzet, elképesztő helyzet.
Van egy csodálatos ima a Bibliában, amikor Luk 22-ben Jézus ilyen helyzetben van. Készül arra, hogy a keresztre menjen.
Luk 22:42 Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat, mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied!
Ez egy ámulatba ejtő ima! Egyszerű szavakkal így is mondhatnánk: „Atyám, Én nem érzem Magam úgy, hogy elválasztva legyek Tőled. Ez nagyon nehéz. Ez az Én határom. Nem szeretném megtörni a közösségünket a kereszt által. Ez nagyon nehéz! Ám semmi nem arról szól, amit Én akarok. Ne az Én akaratom, hanem a Tiéd legyen meg, és Én emiatt megyek tovább. Nem azért, mert érzek bármi erőt erre Magamban, nem azért, mert olyan hangulatban vagyok, nem azért, mert szurkolnak Nekem az emberek, hanem egyszerűen csak elhiszem, amit Te mondasz, és csak megyek Miattad. Kész vagyok elveszíteni Önmagam, hogy megtaláljalak Téged.”
Ján 4-ben azt mondja Jézus, hogy Isten akaratának teljesítése az a kenyér, amiről az emberek nem tudnak semmit. Annak ellenére, hogy minden porcikám azt mondja: „Ne tedd ezt! Ez nem jó neked! Meg fogsz halni! Ne viccelj!”; ezen a helyen megtalálom Istent. És ha megtaláljuk Istent, akkor életet találunk. És ha megtaláljuk Istent, akkor örömöt, békét és szabadságot találunk. Lehet, hogy nem a legkellemesebb hely, de megéri. Mert Isten a leginkább ámulatba ejtő az egész világban. Ismerni az Ő szívét, az Ő elméjét, Őt, ez az örök élet; Ján 17.
Bátorítani szeretnélek benneteket, mert ez megéri. Kilépni hitben az életbe – ez megéri, és bámulatos dolgokat találsz.
P. Brian
Tegnap délelőtt kimentem az evangelizációra, ahol énekeltünk, és ámulatba ejtett, ami ott történt. Kb. húszan lehettünk. Mindenki másképp volt öltözve, természetesen. Egyáltalán nem úgy néztünk ki, mint egy kórus. Összeálltunk, és lapról olvasva karácsonyi dalokat énekeltünk. Azt hittem, hogy az emberek majd csak elsétálnak mellettünk, mert annyira nem voltunk vonzóak! Természetesen a hölgyek gyönyörűek voltak.
Nem voltunk profik, és őszintén, én nem gondoltam, hogy annyira jól hangzott az egész, de az emberek körénk gyűltek, és felvételeket és képeket készítettek rólunk. Bámulatos volt! Be kell vallanom, hogy meg voltam lepve. Meglepett, hogy milyen hatással volt ez a csoport az emberekre.
Valamit mondott nekem ez a légkörről, ami a világban van. A légkör azt mondja: „Ez senkit nem érdekel. Egy lélek sem fog megállni. Senki nem fog hozzád szólni.” Ez azonban hazugság. Annyira meg voltam lepődve! Nem volt túl sok hitem ebben az egészben, de megtörtént. Tényleg nagyon megáldott, hogy ott lehettem.
Megtalálni Isten akaratát a legnagyszerűbb dolog. Ha megtaláljuk, akkor a legnagyszerűbb azt megtenni. Milyen nagyszerű kutatása ez a szívnek: kikutatni Isten akaratát az életem számára. Amikor tinédzser vagy, mindenki azt kérdezi tőled: „Mit fogsz csinálni az életeddel? Mi leszel, ha nagy leszel? Mi a célod?”; de sosem kérdezik meg: Mi Isten akarata az életedre?
Isten viszont ezt kérdezi tőlünk: Tudod-e, mi az Én akaratom a te életedre? Mert amikor ezt megteszed, akkor ez olyan eledel, amit senki más nem ért. Olyan módon táplál, ahogy semmi más nem tud táplálni. Amikor megtetted Isten akaratát, akkor öröm érzése áraszt el, telve érzed magad.
Pál apostol tette az alábbi kijelentést, az Urat idézte. Ezt az idézetet nem találjuk az evangéliumokban, de hisszük, hogy az Úr mondta. Persze, Ő hitte ezt.
ApCsel 20:35 Minden tekintetben megmutattam nektek, hogy ily módon fáradozva kell az erőtlenekről gondot viselni és megemlékezni az Úr Jézus szavairól, mert ő azt mondta: Jobb adni, mint kapni.
Jézus a legnagyszerűbb pszichológus, jobban ismeri az embert bárkinél. Teljesen ismer bennünket.
Jézus itt olyat mondott, amire a tudomány is rábólintott, hogy valóságos. Végeztek egy kísérletet. Ötven diáknak azt mondták: Menjetek, és lazítsatok! Volt, aki koncertre ment, volt, aki elment kocogni, volt, aki leült kávézni egy barátjával… Aztán volt egy másik ötven fős csoport, akiknek azt mondták: Menjetek, és tegyetek valamit valaki másért, akitől semmit nem kaptok ezért. Ezek nem voltak hívők. Illetve lehet, hogy volt köztük hívő, de nem jellemző.
A kísérlet eredménye ugyanaz lett, mint amit itt az Úr Jézus mondott. Az idő, amit másoknak adunk, sokkal értékesebb, mint a magadnak adott idő. Az idő, amit azzal töltesz, hogy teszel valamit egy másik emberért, az sokkal magasabb minőségű idő, mint az, amit magadnak adsz.
Mellesleg, ugyanez igaz a pénzzel kapcsolatban is. A kísérlet hasonló volt, de itt azt mondták: Menj, és költs némi pénzt magadra!; a másik csoportnak pedig azt mondták: Menj, és költs pénzt valaki másra! A következtetés ugyanaz volt: A másért elköltött pénz sokkal magasabb minőségű, mint az, amit magadra költesz. Az odaadott pénz sokkal értékesebb, mint a félretett pénz. Nem meglepő, hogy az, amit Jézus mondott, igaz.
Most itt a Karácsony. A gyerekek hajlamosak arra, hogy arról gondolkodjanak, amit kaphatnak. Én is nagyon szeretek ajándékot kapni. A feleségemtől kaptam egy tollat ajándékba. Nemcsak az ajándékot szeretem, hanem szeretem a tollakat is. A férfiak már csak ilyenek. Szeretjük az órákat – ismerek néhányat, aki nagyon szereti az órákat –, szeretjük a kütyüket – ezért van meg némelyből mindig a legújabb –, aztán vannak olyanok is, akik szeretik a tollakat. A lényeg az, hogy szeretünk ajándékot kapni. A legértékesebb azonban az ajándékok adása.
Jézus azt mondta Mát 10:8-ban: Ingyen vettétek, ingyen adjátok! Gyönyörű ez az elv! Azért, mert Jézus gazdag volt. Pál apostol azt mondja 2Kor 8:9-ban: Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét… Ami azt jelenti, hogy ismerjük az Ő ajándékát. Azért, mert Ő „gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok”. Ő ingyen adott. Nem kért semmit azért, amit adott. Ajándék volt. Semmi adósságunk nincs. Mert Ő mindent kifizetett, és ajándékot adott nekünk.
Mi is ingyen kell, hogy elfogadjuk. Ingyen. Ami azt jelenti, hogy nem próbálunk meg fizetni ezért. A keresztény élet nem arról szól, hogy mi visszafizetjük Jézusnak, amit adott nekünk. Hanem a keresztény élet az, hogy továbbadjuk, amit Ő adott nekünk. Elfogadunk Tőle, és ez túlárad bennünk mások felé is. Egyszerűen csak véget nem érő mennyiségünk van ezekből: szeretet, öröm, békesség. Ezek túlcsordulnak bennünk. Tőle jön ez.
Tehát ismerjük Isten kegyelmét. Erről szól a Karácsony is: Gyermek született nekünk, Fiú adatott nekünk. Köszönjük, Urunk!
Tudtad, hogy ez a generáció a nyugati kultúrában a legstresszesebb generáció az emberiség egész történetében? Az az érzésed, hogy nincs semmi időd. Én is úgy érzem, hogy semmi időm. Az egyik oka ennek a technológia. Mert bármennyi időnk van is, a telefonjaink elveszik ezt tőlünk.
Ez a stressz azonban nem valós, hanem egy pszichológiai állapot. Kutatások szerint ez stresszes állapot elmúlik, amikor adsz. Amikor továbbadod azt, amiről úgy tűnik, hogy neked kevés van, és odaadod azt másoknak, és nem arra összpontosítasz, hogy neked mit kell tenned önmagadért, annak az eredménye az, hogy úgy érzed, több időd van. Érdekes!
Hányan mondják azt: „Ó, nem megy. Nincs rá időm. Nem tehetem, mert nincs rá időm!”? Ez nem igaz! Ez egy érzés, hogy nincs időd. Érzés csupán, hogy sokkal többet kellene tenned, mint amire időd van. Sokkal áldottabb azonban adni abból, amiről úgy tűnik, hogy nagyon kevés van neked, minthogy azt mondod: Bárcsak egy nap negyvennyolc órából állna! Hidd el, ugyanolyan elfoglalt lennél a negyvennyolc órás nappal is, csak hozzászoknál a hosszabb napokhoz esetleg.
Ennek orvoslására az Úr megfejti nekünk a titkot. Amikor úgy érzed, hogy nagyon stresszes állapotban vagy, amikor úgy érzed, hogy semmire sincs időd, akkor az Úr nevében odaadod önmagad valaki másnak. Adj másoknak az Úr nevében, az Úr kedvéért, az evangélium kedvéért. Akkor Ő felszabadít téged ennek a stressznek az érzésétől.
A diákok hírhedtek erről. Az egyetemek hírhedtek arról, hogy ilyet okoznak. Csak halmozzák a diákokra a tennivalókat. Ha összeadsz mindent, amit meg kell csinálni, és megnézed, hogy mennyi idő kéne ezt megtenni, akkor azonnal stresszes leszel. „Nincs is ennyi idő! Mikor fogok aludni? Aludni sem tudok!”
Az Úr megfejti nekünk a titkot. Sokkal hatékonyabb leszel, és kevésbé leszel stresszes, ha megtanulod ezt az egyszerű leckét: Áldottabb adni, mint kapni. Sokkal áldottabb másokra költeni, mint magadra költeni. Sokkal áldottabb! Ez csodálatos! Erről szól a Karácsony. Nyilván ezért mondta Jézus ezt. Ő odaadta az egész életét, és Ő a legáldottabb. Mert áldottabb adakozónak lenni, mint elfogadónak lenni.
Úgyhogy, köszönjük tudomány! Megint bebizonyítottad, hogy a Biblia igaz. Szeretjük a tudósokat. Tudjuk, hogy semmi konfliktus nincs a tudomány és a hit között. Mert a tudomány nap mint nap bebizonyítja, hogy a Biblia igaz. Újra és újra és újra… minden területen. Akár a teremtés, akár a történelem területén, akár a pszichológia területén, vagy a testünket tekintve. Dicsőség az Úrnak! Csak járjunk ezekről elmélkedve!
Krisztus Teste bámulatos! Ez a legnagyszerűbb cél ezen a Földön. Ez a nagy projekt. Ez az, amit Jézus tesz. Ő ad és ad és ad… azért, hogy mások meggazdagodjanak. Azért, hogy mások is részesei legyenek a Krisztus Testének. Jézus kétezer éve épít, és mindig ez volt az elv: Adj oda mindent, mások elfogadják, és te leszel az áldottabb. Te leszel áldottabb, mert áldottabb adni, mint elfogadni.
Jézus nevében ámen.