Nagyszerű hetek, napok állnak mögöttünk. Valamelyik reggel együtt imádkoztunk és előtte beszélgettünk kicsit. Mindenkinek volt egy bizonysága. Lili mesélte, hogy szórólapoztak, bibliaverset és szaloncukrot adtak mellé, és az emberek hálásak voltak ezért. Micsoda jó lehetőség! Az egyik tizenévesünknek volt egy lehetősége az osztályában. A diákok különböző vallásokat mutathattak be, ő a kereszténységet választotta, nyilvánvalóan. Nagyon felkészült rá. Nem volt benn a tanár, úgyhogy apologetikai fórum lett belőle. Kérdezgették őt, ő pedig válaszolt. Annyira jól sikerült!
Évi pedig azt mesélte, hogy helyettesített az iskolájában órákon, és a betlehemi történetről kellett beszélni. Úgyhogy fogta a mesét, áttette a valóságba és elmagyarázta, hogy hogyan valóság ez. Arra gondoltam, hogy mennyire lehetséges, mennyire sok nyitott ajtó van körülöttünk. Megvan a lehetőségünk, hogy használjuk ezeket.
Karácsony van. Mit jelent ez az üzenetre nézve? Könnyen lehet, hogy semmit. Mózes 5. könyvében van egy rész, ami szerintem minden férfinek tetszik, és a legtöbb nőnek nem tetszik:
5Móz 29:5 Mégis vezettelek benneteket a pusztában negyven évig. Nem kopott le a rólatok a ruhátok, és nem kopott le a lábatokról a saru sem;
Nekem férfiként tetszik ez. Ha nekem tetszik egy cipő, akkor azt akarom hordani egész életemben. Szerintem, a lányoknak nem tetszik annyira ez a gondolat. 🙂 Van azonban ebben a versben egy gyönyörű gondolat, egy gyönyörű igazság. Nehéz időn mentek keresztül: negyven év a pusztában, negyven év mindenféle érdekesség nélkül. Csak gondolj bele, hányszor mentek moziba, hányszor mentek vacsorázni a feleségükkel…
– Jé, nézd, milyen érdekes az a bokor!
– Igen, ott volt huszonöt éve is, emlékszem!
Ennyi! Semmi izgalom!
– Mit eszünk ma reggel?
– Mannát.
– És ebédre?
– Mannát.
– És vacsorára?
– … (Rájöhetsz. :-))
És holnap, és holnapután… Isten gondoskodott róluk. Nem volt könnyű időszak, de Isten gondoskodott róluk.
Igazán ez a gondolat, hogy ők Isten akaratában járva egy nehéz időn mentek keresztül. Ez nem könnyen elfogadható dolog a számunkra, mert mi könnyű időket szeretnénk. Ki akar nehézséget? Persze, hogy senki. Isten akaratában azonban ők találtak valamit. Isten néppé formálta őket. Isten tanította őket. Isten megmutatta nekik a szívüket. Használta ezt az egészet az életükben.
Nem volt könnyű, de Isten használta az életünkben. Így van velünk is sokszor. Isten keresztülvisz minket dolgokon, ami lehet, hogy nem tetszik, amit lehet, hogy nem élvezek, de ugyanakkor Isten használja az életemben. Tanít engem, megmutatja nekem a szívemet, és azt mondhatom: „Te jó ég! Rendben, Uram! Akkor növekednem kell Veled. szükségem van arra, hogy vezess engem! Szükségem van a közelségedre. Szükségem van a bátorításodra. Szükségem van a jelenlétedre.” Isten keresztülvisz minket dolgokon, de használja az életünkben azokat. Nem hiábavalóak.
A legrosszabb dolog az életünkben az nem a szenvedés vagy a gazdagság, nem a szűkölködés vagy az, hogy jól érzem magam, hanem a hiábavalóság. Ha van célja, akkor igazán a nehézség is lehet rendben, és ha van célja, akkor a hülyéskedés és a vidámság is rendben van igazából.
Ebben a versben azonban azt mondja Isten: „Ebben az időben Én megtartottalak titeket. Megőriztelek titeket. Mindent rendben tartottam az életetekben, még a cipőtök, még a ruhátok, még a sátraitok, még a sátortartó fáitok is rendben voltak. Semmi nem kopott el. Mindent rendben tartottam. Mert Én megtartalak téged.”
Ez az első gondolatunk: Istennek a megőrző hatalma, az, hogy Isten megtart bennünket – ez öleli körbe az életünket hívőként. Van, hogy ezt látjuk, és van, hogy ezt nem látjuk, van, hogy felismerjük, van, hogy nem olyan könnyen észrevehető.
Zsolt 91:6-8-ban igazából arról beszél, hogy éled az életed Istennel, jársz az Ő akaratában, körülötted vannak problémák, emberek megroppannak, tönkremegy az életük, belepusztulnak, te pedig képes vagy továbbmenni. Van nehézség az életedben? Van! Persze, hogy van, de képes vagy-e továbbmenni, tudsz-e tovább menni? Miért? Mert Isten megtart téged. Mert Istennek van megőrző hatalma az életedben, ami nagyobb a te erődnél. Szükséged van rá.
Lehet azonban, hogy nem is látom. Úgy értem, hány olyan dolog lehet az életemben – néha belegondolok –, hány betegség lehet, ami nincs az életben, mert valaki imádkozott értem? Hány olyan hülyeség volt, amibe nem futottam bele – bűn, bukás –, mert jártam Istennel, és nem is láttam, hogy ott van? Hanem csak mentem egy irányba és nem futottam bele. Ez Isten megőrző hatalma az életemben.
Hány dolgot nem engedett Isten közel hozzám? Nem tudom, hogy hány démont tartott távol az életemben, nem tudom, hány alkalommal fogott vissza engem attól, hogy idiótaságot csináljak személyesen. Nem tudom, hogy hányszor volt, hogy Ő a vállamra tette a kezét, és azt mondta: ne csináld! Egy nap azonban nyilvánvaló lesz, egy nap egyértelmű lesz.
Miért mondom ezt? A hála miatt. Annyira hálásak lehetünk, hogy Istennek a megőrző hatalma megvan az életünkben. Zsolt 121:3 nem engedi, hogy a lábad meginogjon, nem alszik a te őriződ. Isten megőriz bennünket, és sokszor nem is látjuk, sokszor nem is ismerjük fel. Viszont okunk van hálát adni, mert Isten őriz meg bennünket.
Jób 33:4-ben Jób azt mondja: Ő az, Aki leheletet ad nekem. Amit most kilehelsz, az a lehelet Tőle volt. Ez az Ő kegyelme az életedben. Ez olyan, amiért hálás lehetsz. Néha mondjuk ezt: egyetlen szívdobbanásra vagyok a haláltól. A következő, ha nem történik meg, akkor vége. Ennyire pici, ennyire egyszerű.
Azt hisszük, hogy normális az, hogy amink van, az van, hogy lesz holnapom, hogy van következő órám, hogy befejezhetem ezt a mondatot. Nem! Isten tart meg bennünket. Ha hívő vagy, ha nem, akkor is Isten tart meg téged, Ő tartja össze az életedet. Annyira hálásak lehetünk ezért!
Ján 10-ben van egy gyönyörű ígéretünk, ami az örök életre vonatkozik. Arra vonatkozik, hogy Isten hogyan szeret bennünket, hívőket, és ez is az Ő megtartó hatalmáról beszél, annak a kifejeződése. Jézus ezt mondja:
Ján 10:28-29 Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, és senki sem ragadja ki őket a kezemből. Az én Atyám, aki nekem adta őket, nagyobb mindeneknél, és senki sem ragadhatja ki őket az én Atyám kezéből.
Miről szól ez? Ugyanaz a szív van mögötte, mint ami megőrizte a zsidókat a pusztában, mint ami egybetartotta a szandáljukat. Ugyanaz. Isten megőriz bennünket. Az Ő szíve ez, hogy megőrizzen minket. Jézus azt mondta az Atyának: Atyám, mindazokat, akiket Nekem adtál, nem veszítettem el őket. Ez az Ő szíve feléd és felém. Isten nem veszít el bennünket. Ő nem hibázik. Nem szunnyad a te őriződ. Ez a bizalmunk.
Van másik része a dolognak: a felelősség.
2Móz 1-ben Egyiptom királya, a fáraó azt mondja: Minden zsidó fiút, aki születik, öljünk meg.
2Móz 1:16 Amikor héber asszonyok szülése körül segédkeztek, nézzetek a szülőszékre: ha fiú az, öljétek meg, ha pedig leány, hadd éljen.
Ismerjük a történetet. Fáraó azt mondja: meg kell halniuk a fiúknak. Ki akarja irtani a zsidókat ő is, mint annyian, mert Sátán gyűlöli őket. Mit csinálnak azonban ezek a bábaasszonyok?
2Móz 1:17 De a bábák félték Istent, és nem cselekedtek úgy, ahogy Egyiptom királya parancsolta nekik, hanem életben hagyták a gyermekeket.
Életben hagyták őket! „Várj! Hogy lehet ez? Az életeddel játszol! Fáraó parancsolta, ezt meg kell tenned. Ez a dolgod. Ezt kell csinálnod.” Ők azt felelik: „Nem! Nem tehetem. Hogyan ölhetném meg? Hogyan gyilkolhatnék? Nem tehetem. Ez nem része az életemnek.”
Arra gondoltam, hogy Isten annyi mindent megőriz az életünkben, de ugyanakkor ad helyzeteket, ad lehetőségeket, ad nyitott ajtókat, ahol azt mondja nekünk: „Figyelj! Ez a te felelősséged. Itt te döntesz. Te döntöd el, hogy mit csinálsz. Te döntöd el, hogy merre mész, és dönts helyesen. Tanítottalak téged az Igéből, amikor olvastad, a pulpitusról, amikor hallgattad a prédikációt. A bizonyságból, amikor hallgattad a testvéredet, tanítottalak téged. Hozz döntést Velem! Hozz bölcs döntést Velem!”
Azt mondja nekünk: „Ez most a te felelősséged. Hogyan döntesz? Dönts helyesen.” Minden válás egy rossz döntésről szól, ahol emberek feladják, ahelyett, hogy küzdenének valamiért, ami drága. Aki házas, annak van jó oka arra, hogy elváljon. Viszont nem az okra nézünk, ami miatt válhatnánk, hanem arra, hogy ez drága dolog, Istentől van. „Ez az enyém. Köszönöm, Uram!” Aztán azt mondom: Rendben, Istenem, akkor harcolni fogok azért, ami drága.
Minden öngyilkosság szomorú dolog, de igazából gyávaság. Ostoba dolog, mert elmenekül valami elől, amiért érdemes lenne küzdeni. Értem, hogy nehéz, értem, hogy fájdalmas, de nem szabad elszaladni az élet elől. Nem lehet. Ez nem így működik.
A Karácsony csúcsidőszak az öngyilkosságokban. Arra gondolok: az az ember, aki otthon van egyedül, nincs senki, akivel a karácsonyát töltse, áttekinti az életét, és azt mondja: feladom az egészet, eldobom az egészet, nincs értelme az egésznek. Értem, amit mond, ismerem a magány érzését, sokan tudják, hogy mi a depresszió.
Van viszont lehetőséged. Itt lehetnél az istentiszteleten, és találhatnál barátot. Találhattál volna valakit, akivel megoszthatod a problémáidat, akit megkérdezhetsz az életedről, aki tanácsot adhatna neked. Mindannyinknak van lehetőségünk, és megéri harcolni érte. Isten azt mondja nekünk: „Figyelj! Van egy lehetőséged. Mit fogsz csinálni? Harcolni fogsz azért, ami drága? Vagy csak nézed az nyilvánvaló kifogást?
Itt vagyok a testvéreimmel, és Isten azt mondja nekünk: az egység drága dolog; de én könnyen láthatom a nyilvánvaló kifogást. „Nem tetszik, ahogy ő prédikál. A másiknak nem tetszik a haja. A harmadik pedig tud oroszul, és ez mélyen bánt engem, mert a szocializmusban nőttem fel.” Olyan könnyű találni valami sértést, valami problémát, valamit, ami elválaszt.
Isten azt mondja: „Figyelj! Ez a te felelősséged. Ez a te döntésed. Ezt rád bízom. Ezt a te kezedbe adom.” Mint ahogy a bábaasszonyok fogták azokat a kisfiúkat, és az övék volt a lehetőség, ők döntötték el: „Megölöm? Vagy életben hagyom?” Azt mondhatnánk, hogy ez könnyű döntés, de nem az. Ez komoly kérdés. Nekünk is vannak döntéseink. Mit csinálok? Olyan könnyen választhatom a könnyű utat! Milyen könnyű hátat fordítani valakinek? A legkönnyebb dolog a világon nem törődni, a legkönnyebb dolog a világon otthagyni, a legkönnyebb dolog a világon nem látni azt, ami drága.
P. Graham írta, hogy ötvenöten voltak a karácsonyi vacsorán a kínai gyülekezetben. Prédikálták az evangéliumot, és Isten jelen volt. Dicsőség Istennek! A kérdés azonban az: Könnyű-e leírni Isten munkáját hibásként, problémásként? Csak levágni, és azt mondani: „Nem. Nem érdekel. Hibás. Valami gond van vele.” Isten azonban azt mondja: harcolsz-e azért, ami drága?
Olyan könnyű látni a világunkat, a sötétséget, a problémát, azt, ahogy egyre kevésbé szabad nyilvánosan kimondani azt a nevet, hogy Jézus. Egyre kevésbé fogadják el, és olyan könnyű látni ezt. A kérdésem azonban az: Mire vagyunk elhívva?
Mit csinált Jézus? Itt volt és belefolyt emberek életébe. Része volt a társadalomnak, benne volt a dolgokban, ott volt nyilvánosan, beszélt róla, kommunikált, és leült emberekkel, olyanokkal is, akikkel nem kellett volna, és azokkal is, akikkel helyes volt. Leült velük és benne volt az életükben. Nem vonta el Magát, hanem benne volt. Nem fordított hátat az egésznek. „Probléma, probléma, probléma…” Nem! Hanem foglalkozott, benne volt.
Voltak tanítványai. Ma, ahogy olvassuk az evangéliumokat, úgy látszik, mintha semmit nem értettek volna egész végig. Van, hogy olvasod az evangéliumokat, az az érzésed: „Hogyhogy nem értettek semmit? Fantasztikus, hogy még ezt sem, és ezt sem értették.” Jézus viszont benne volt az életükben és törődött.
Nem csak hogy benne volt a dolgokban, hanem törődött. Foglalkozott velük: a betegekkel, az éhesekkel. Ami nem az Ő küldetése volt. Ő azért jött, hogy megmentsen. Luk 10:19 Jézus azért volt itt, hogy megtalálja és megmentse az elveszetteket. Ehhez nem kellett gyógyítania, nem kellett etetnie. Ehhez nem kellett gondoskodnia, ehhez nem kellett törődnie a pogányokkal, de tette. Miért? Mert törődött, és épített.
Épített lehetetlen embereket, szétcsúszott életeket összerakott. A lehetetlen dolgokat Ő megcsinálta. Ő megcsinálta, akármilyen lehetetlen volt. Arra gondolok, hogy 2Kor 13:10 Pál azt mondja: „Nem arra kaptam tekintélyt, hogy romboljak, hanem arra, hogy építsek. Nem arra, hogy pusztítsak.” Olyan könnyű látni a gondot, és aztán szétcsapni. Megütni a dolgot, és aztán pusztítani – ez olyan könnyű!
Mit szólsz azonban az építéshez? Ahhoz érzékenység kell. Ahhoz törődni kell. Ahhoz benne kell lenned az emberek életében. Mint ahogy Ezékielnél olvassuk: ott ült hét napig, hosszú ideig a foglyok között, és nézte az életüket. Benne volt az életükben. Miért? Azért, mert Isten erre hívott el minket, hogy építsünk. Olyan könnyű fogni azt, amiről látom a problémát, és elintézni, agyoncsapni, kivégezni, és „elegem van belőle”.
Aztán Jézus azt mondja a sardisi gyülekezetnek Jel 3-ban: erősítsd meg azokat, amik haló félben vannak. A gyenge dolgok, amik nem képesek – ez a te elhívásod, ez a te szolgálatod. Van felelősségünk. Isten megőrző hatalma jelen van az életünkben? Igen, ott van. Azért élek még. Azért, lehet szolgálatom még. Azért szerethetek még. Azért vannak még gondolataim. Valószínűleg, egyébként régen a zárt osztályon lennék, hogyha ez nem lenne.
Isten viszont azt mondja: nem felelőtlenséget adtam neked, hanem felelősséget. Vannak dolgok, amiket rád bízok, Eféz 2:10 előkészítettem neked dolgokat, amikben járhatsz. Te döntöd el. A te feladatod, a te döntésed: „Velem jársz, vagy Nélkülem? A te életedet éled, vagy az Enyémet? Ez a felelősséged.
Olyan könnyű azt mondani: én nem is láttam ezt! Annyira könnyű mentséget találni.
Péld 24:11-12 Mentsd meg azokat, akiket a halálra visznek, és tartsd vissza azokat, akik a vesztőhelyre tántorognak. Ha azt mondanád: „Íme, nem tudtunk erről”, aki a szíveket vizsgálja, az ismer, és aki a lelkedet őrzi, tudja, és megfizet mindenkinek cselekedetei szerint.
Nem így van? Látom a problémát, Isten valamiért megmutatta nekem. Én így gondolkodom: biztos azért mutatta meg, hogy imádkozzam érte. Aztán azon túlmenően mondhatok-e valamit, és tehetek-e még valamit és szolgálhatok-e? Olyan könnyű azonban azt mondani: Van nekem elég bajom!; és hátat fordítani: én nem láttam, én nem tudom, én nem vettem észre.
Itt van ebben a versben, Isten tudja, azt mondja: Én adtam neked felelősséget. Ha benne vagy egy problémában, ha benne vagy egy nehéz helyzetben, ha látsz egy embert, aki küszködik, gondolod, hogy véletlenül látod? Vagy csak azért, hogy hátat fordíts? Nem. Mert Isten szíve nem ilyen.
Isten megőrző hatalma, Isten áldásai, ami felelősségünk, de mindez értéktelen lenne, ezek nem érnének semmit. Arra gondolok, hogy ApCsel 14:17-ben arról beszél, hogy Isten ad áldásokat a hívőnek és a hitetlennek, a jónak és a gonosznak, annak, aki megérdemli, és annak is, aki nem. Isten ad áldásokat, de azokban az áldásokban nincs üdvösség, azok nem mentik meg az ember életét, mert ApCsel 4:12-ben nem adatott más név az ég alatt, csak Jézus Krisztus neve, ami által üdvözülhetünk.
2Móz 12. a kivonulás, amikor a zsidók kimennek Egyiptomból. Ezt előzi meg a pászka bárány. Venni kellett ennek a báránynak a véréből, és
2Móz 12:22-23 … és hintsétek meg a szemöldökfát és a két ajtófélfát abból a vérből, amely az edényben van. Senki se menjen ki közületek reggelig a háza ajtaján. Mikor átmegy az ÚR, hogy megverje az egyiptomiakat, és meglátja a vért … nem engedi, hogy a pusztító bemenjen öldökölni a ti házaitokba.
Ez annyira gyönyörű, mert – erre gondoltam a héten többször – minden vallásban viszel áldozatokat, de amikor mi ide jövünk, akkor nincs sarok a kecskéknek, a birkáknak, a krumplinak… és a bárminek, amit hozhatnánk még. Nincsen áldozat. Amikor adunk a felajánlásba, az nem áldozat. Igazán nem fizetünk érte. Nem abban az értelemben, hogy megpróbáljuk megnyerni Istennek a kegyét ezzel.
Hanem hálával adunk, vagy várakozással figyelünk, vagy örömmel éneklünk. Nem fizetünk azért, hogy Isten figyeljen ránk. Nem fizetünk azért, hogy adjon nekünk. Nem azért engedelmeskedünk, hogy valamit adjon ezért nekünk. Hanem mi szabadok vagyunk ettől, mert a Bárány meg lett áldozva. Jézus megfizetett, 1Ján 2:2 minden bűnért Ő fizetett. Az egészért.
Ezért nem kell áldozatokat hoznunk, mert az áldozat már megvan, halleluja! Úgyhogy amikor jövünk, akár istentiszteletre, akár imában, akár a Bibliánkhoz, akár a családunkhoz, akár egy barátunkhoz közösségbe, akkor úgy jövünk, hogy tudjuk, el vagyunk fogadva. Tudjuk: Isten már befogadott minket. Már az Övéi vagyunk. Ő nem utasít el bennünket.
Van felelősségünk? Igen, van felelősségünk. Megőriz bennünket? Igen, megőriz bennünket. Ő elfogad bennünket, Eféz 1:6 be vagyunk fogadva Őnála. Nincs kérdés. Ha Ő nem adott volna, ha Ő nem adta volna a Fiát, akkor…? Mit olvasunk 1Móz 22:3-ban? Ábrahám felpakolta az áldozathoz a fát és a fiát, aztán ment feláldozni a fiát.
Miért? Azért, mert Isten mutatni akart nekünk valamit 2Móz-ben, 1Móz-ben… és mindenütt igazán. Hogyha a Fiú nem fizetett volna értünk, akkor a legdrágábbat kéne adnunk. Fel kéne áldoznunk a legdrágábbat, és még az sem lenne elég. Ábrahámnak a fiát kellett volna feláldoznia, de 1Móz 22:13-ban volt egy kos a bozótban, aztán azt áldozták meg. Miért? Azért, mert egy nap eljön a Messiás, Aki valóban fizet, Aki valóban áldozatot hoz, és az elég lesz arra, hogy elfogadottak legyünk. Ez Isten munkája az életünkben.
Minap beszélgettünk a szélsőségekről (2013.12.15. de. P. Kende: Hitbeli szélsőségek – és egyensúly) és olyan könnyű elmenni egy szélsőségbe, nem? Mind jártunk itt is, ott is. „Egyik nap ilyen, másik nap olyan vagyok. Csak szeretnék Veled járni, Uram!”
Ugyanígy van ez is: meglátom Krisztus keresztjét, meglátom az áldozat nagyságát, az Ő munkája be van végezve, és az egyik dolog, ami történik, az az, hogy felelőtlenné válok, és azt mondom: „Nincs felelősségem. A kegyelem olyan nagy, hogy nincs felelősségem, nincs következmény, nincs semmi.” Aztán fura életet kezdek élni.
Isten azt mondja: Nem. Vannak dolgok, amiket rád bíztam. Nem a legnagyobb dolgot. Az üdvösséged már eldőlt, amikor Krisztus fizetett érte, és amikor te odajöttél a kereszthez és azt mondtad Jézusnak: igen, hiszek Benned, akarlak Téged, meg akarlak ismerni! – onnantól az üdvösség a tiéd. „Az életed ügyeiben sok mindent összetartok, ami egyébként a te dolgod lenne, de vannak dolgok, amiket rád bízok. Kérlek, járj Velem, hozz döntéseket.”
Aztán elszaladok a másik véglet felé: minden az én dolgom, mindent nekem kell rendbe tenni, én vagyok mindennek a helyrerakója, én látom egyedül jól a dolgokat, én értem, hogy mennek a dolgok – ez is szélsőség. Isten azt mondja: „Figyelj! Bízz Bennem! Én vagyok a te gyógyítód! Én vagyok a te Istened. Én vagyok, Aki összetartja a te életed. Persze, hozz döntéseket Velem, de ugyanakkor bízz Bennem, és Én adok neked, és megtartalak téged.” Ámen.
Mennyei Atyánk! Köszönjük Neked azt, hogy adtál nekünk, a gondoskodásod a miénk. Megmutattad nekünk, hogy a Te megtartó hatalmad mindig körülölel bennünket. Annyira nyilvánvaló az Igéből. Köszönjük, hogy beszéltél erről nekünk. Olyan hálásak vagyunk, Istenünk, hogy adtál nekünk felelősséget, hogy döntéseket kell hoznunk, és mi döntjük el az életünk egyes részeit. Nem gépekké tettél bennünket, nem robotokká, hanem szabadokká. Köszönjük, Istenünk.
Hálát adunk, Istenünk, hogy nem kell a fiainkat áldoznunk, nem kell az életünk legdrágább dolgait áldoznunk, mert Te már feláldoztad a legdrágábbat, a Te Fiadat, Jézust. Köszönjük, Atyánk!
Ha nem hoztál még döntést Jézus mellett, akkor bízd Őrá az életed. Itt a lehetőség, ne halogasd, hozz egy döntést Jézus mellett most. Mondd azt a szívedben: „Jézus Krisztus szükségem van Rád! Kérlek, ments meg engem. Adj nekem új életet, új szellemet, új szívet, új kezdetet. Jézus, nem értek mindent, de bízom Benned. Köszönöm, hogy meghaltál értem a kereszten. Köszönöm, hogy fizettél értem. Jézus bízom Benned! Hiszek Benned. Kérlek, ments meg engem!”
Ha életedben először imádkoztál így, küldj nekünk egy e-mailt, hadd örüljünk veled!
Ámen.