Isten hívása a méltatlanok felé & Próbák céllal – Isten akaratában (Húsvét)

2013 május 12. vasárnap  18:00

P. Barry

Isten munkájára gondoltam. Hányszor hallottuk már ezt üzenetekben? „Ismerjétek meg Isten munkáját!” Nagyon tetszik nekem, amit Prédikátor könyve mond erről:

Préd 7:13 Nézd meg Isten cselekedeteit: ki teheti egyenessé, amit ő görbévé tesz?

Tekintsd meg Isten munkáját, és ébredj rá arra, hogy te nem tudod elvégezni azt.

Préd 9:1 Azután a szívemet a bölcsesség megismerésére adtam – azaz: amikor erőfeszítést tettem annak érdekében, hogy értsek –, hogy megvizsgáljak minden foglalatosságot, amely a földön történik úgy, hogy az ember szeme se éjjel, se nappal nem lát álmot.

Csak dolgoznak, dolgoznak, és megpróbálják Isten cselekedeteit vagy saját munkájukat követni.

Préd 9:2 Akkor megértettem Isten szándékát, hogy az ember soha nem járhat végére azoknak a dolgoknak, amelyek a nap alatt történnek. Mert fáradozik ugyan az ember, hogy kikutassa, de nem járhat a végére. Sőt ha azt mondja is a bölcs ember, hogy tudja, nem járhat a végére.

Hányan vagyunk, akik kárhoztatva érezzük magunkat, mert nem tudjuk, hogy Isten mit cselekszik az életünkben? Hányszor kárhoztatjuk magunkat azért, amikor tudnunk kellene, hogy Isten mit cselekszik, és tudnunk kellene, hogy mi folyik ebben a helyzetben? „Nem vagyok olyan, mint mindenki más, mert úgy tűnik, hogy mindenki más pontosan tudja, hogy mit csinál Isten az életében. Ha képes lennék rájönni arra, hogy Isten mit csinál az életemben, akkor stabil tudnék maradni.”

Ennek a résznek az öröme az, hogy Isten nekünk tartogatott útjai nagyon is kanyargósak, és nem látunk túl az első kanyaron. Olyanok vagyunk, mint Ábrahám, aki el lett hívva egy városba, de fogalma sincs arról, hogy hol a város. Nem tudja, hogy nagy- vagy kisváros lesz. Mit tud? Csak Istent ismeri. Istent ismeri. Tudja, hogy Isten hívta el, és a bizalmát Isten jellemébe veti. Mert bármit is ad neki Isten, tudja, hogy Isten kezéből van az.

Mi lehet olyan nagy, hogy Isten keze képtelen lenne kezelni azt? Mi lehet, olyan apró, hogy Isten Személye ne ismerné fel azt? Gyakran nehéz helyzetekben találjuk magunkat, amelyeket magunk okozunk, és máskor pedig önmagunk ellenére nagyon nehéz helyzetekben találjuk magunkat. Amikor ott vagyunk ezekben, akkor hogyan fogadjuk ezeket? Önmagunkat ütlegeljük? Vagy azt mondjuk-e: nem tudom, hogy mit végez Isten keze, de Isten szívét ismerhetem, és a bizalmamat Istenbe vethetem.

Gondolj Pál apostolra! Ha bárkinek olyan cselekedetei voltak, vannak, amelyek tényleg azt mutatták, hogy Isten bánt vele; ha bárki más dicsekedhetett volna az életében történt dolgokról, a megtérése utáni dolgokról, akkor az Pál apostol volt. Ő a kegyelem embere volt. Mindenfelé elment és az evangéliumot hirdette. Akár kis kitüntetéseket is aggathatott volna magára, amelyek mind azt mondták volna, hogy milyen nagyszerű volt ő. A kegyelem embere volt.

Fil 3:10-ben a szívének a kiáltása az volt: Hogy megismerjem Őt és az Ő feltámadásának az erejét! Nem csak az: Bárcsak kicsit jobban teljesítenék! Amikor Pál azt mondta: megfutottam a pályámat, befejeztem a futásomat; akkor ez a futás Jézus Krisztus után történt.

Nagyon teszik az a kép, amikor a vérfolyásos asszony megérintette Jézus ruhájának a szegélyét. Semmi sem volt az asszonyban, amiről úgy gondolhattuk volna, hogy bármit is érdemel. Igazából a szívében kárhoztatta volna magát azt mondván: valószínűleg valami gonoszat tettem, hogy ilyen nagy terhet érdemlek. A csodálatos kép az, hogy a keze mégis kinyúlt a megkönnyebbülés egyetlen forrása felé, amellyel szembekerülhet valaha is, a köntösnek a szegélye. Istennek az ereje kijön Őbelőle, az asszonyba árad, és meggyógyítja őt.

Olyan világban élünk ma, ahol nagyon sok dolog a teljesítményre alapul. Akkor hogyan állunk a megmérettetés előtt? „Megtettük, ami tőlünk tellett? Mi a te helyed Krisztus Testében? Van egy előkelő helyed? Minden tőled telhetőt megteszel?” Helytelen ez a kérdés. A kérdés az, hogy ismerjük-e Istent. Mi Isten elhívása? „Gyertek Hozzám mindannyian, akik munkálkodtok. Mindannyian, akiknek terhük van. Mindannyian, akiknek nyugalomra van szükségük, gyertek Hozzám. Gyertek Hozzám!” – ez Isten elhívása.

Amikor Isten munkájára gondolunk, akkor gondolhatunk Isten elhívására, ami az: „Kövessetek Engem, és Én emberek halászaivá teszlek titeket. Csak kövessetek Engem. Gyertek Hozzám. Nyugodjatok Bennem. Vessétek Belém a bizalmatokat. Én majd megvilágítom az ösvényeteket, és elvezetlek benneteket minden igazságra. Megmutatom, hogyan járjatok, és megvigasztallak titeket, építelek benneteket. Amikor a halál árnyékának völgyében jártok is, Én megvigasztallak benneteket.”

Nem kell félned a gonosztól, és nem kell kárhoztatva érezned magad, mert nincs kárhoztatás Jézus Krisztusban, csak hívás, csak vonzás, ami azt mondja: gyertek Hozzám! Ez az elhívásunk ma este a szolgálatunkban, a kapcsolatainkban. Nem a kárhoztatásé, nem a bizonytalanságé, hanem azé, hogy Jézus Krisztusra tekintsünk, a hitünk szerzőjére és bevégzőjére. Ő írta ezt, és Ő is végzi be, és meghív, hogy részese legyünk ennek. Azt mondjuk: igen és ámen; és szabadon élünk ennek a gyümölcsében, és az Úr öröme a mi erősségünk.

P. Kende

Az előző néhány istentiszteleten a Húsvétra tekintettünk vissza. Máté 26. itt Jézus imádkozik, és ez egy kihívással teli óra.

Mát 26:39 Egy kissé előrement, arcra borult, és e szavakkal könyörgött: Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem ez a pohár, mindazáltal ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint te.

Ennek az imának a két oldala nem is állhatna jobban szembe egymással, nem is lehetne távolibb egymástól, de mégis ugyanannak a szívnek a kifejeződése. Végül is nem állnak annyira szemben egymással. Jézus nem vágyott a szenvedésre, a keresztre, más szóval: nem volt őrült, normális volt, de az Atya akaratát akarta tenni. Ez próba volt. Jézusnak a nagy próbája. Zsid 5-ben – habár egy szélesebb értelemben is az egész életéről beszél – erre az eseményre is utal:

Zsid 5:8a Jóllehet Fiú, szenvedéséből tanulta meg az engedelmességet,

Ami azt jelenti, hogy növekedett a tapasztalatában. Ugyanúgy, ahogy gyermekként növekedett bölcsességben, értelemben, fizikai állapotában, úgy itt is növekedett, jobban tud velünk együtt érezni amiatt, amin keresztülment. Ráadásul megtapasztalta azt, hogy mit jelent engedelmeskedni az Atyának egy ekkora kihívás közepette.

Itt azt mondja, hogy szenvedésében tanult engedelmességet. Ez próbatétel volt. Annak a próbája, hogy engedelmeskedni fog-e az Ő Atyjának, hogy bízik-e az Ő atyjában. Úgy, ahogy Ádám nem bízott az Atyában, úgy Jézus, az utolsó Ádám, Ő bízott az Atyában. Közben Isten tanított Neki valami nagyon mélyet.

Krisztusnak az egyik lenyűgöző tulajdonsága ebben a történetben az Ő hajlandósága, az, hogy mennyire hajlandó volt alávetni Magát az Atya akaratának, mennyire hajlandó volt elfogadni azt, amit az Atya rátesz, és önként ment. Van erre egy jó előkép, 1Móz 22-ben látjuk Izsákot:

1Móz 22:6 Vette tehát Ábrahám az égőáldozathoz való fákat, és föltette a fiára, Izsákra, ő maga pedig kezébe vette a tüzet és a kést, és így mentek ketten együtt.

Izsák vitte a fát, és bízott az atyjában, holott ő volt az áldozat. Jézus is vitte a fát, a keresztet, és bízott az Atyában, holott Ő volt az áldozat miértünk. Hogy működik ez? Egy kicsit erről szeretnék beszélni.

1Móz 22:1a Ezek után történt, hogy Isten próbára tette Ábrahámot

Isten megpróbálta Ábrahámot. Jak 1:13 nem bűnre kísért minket Isten. Amikor Ő megvizsgál, megpróbál, „megkísért” bennünket, akkor az nem arról szól, hogy bűnre akar vinni minket, hanem 1Pét 1:7-ben az a célja, hogy a hitünkben előrelépjünk, hogy fejlődjünk.

Miért próbálna meg Isten egy ilyen nagyszerű hívőt, mint Ábrahám? Ő volt a hitünk Atyja. Ő otthagyta Úr városát, mindent, kiköltözött nomádnak a pusztába, és gyerek nélkül volt hosszú ideig. Nem látta az ígéretet, és mégis bízott Istenben. Nehézségek voltak, elbukott és fölállt, és elbukott és fölállt,… Miért próbálja meg mégis Isten? Fontos kicsit beszélni a próbatételekről.

Fontos picit értenünk a próbatételekről. Azért, mert egy hívő megsebződhet egy próbatételben, vagy megalázhatja magát a próbatételben, és növekedhet azon keresztül. Keresztényeknek meg kell érteniük, hogy mi történik ilyenkor, mert ha nem, akkor kétségbeesem kicsit. Hasonlóan ahhoz, amit P. Barry mondott: tudom-e mindig, hogy mi történik?

Miért próbálná meg Isten a hívőt? „Nincs elég bajom, Uram?” Miért próbálná meg Isten a gyülekezetet? „Nincs elég bajunk, Uram?” Több oka lehet ennek, de igazán mindig ugyanaz, ami Zsid 5:8-ban volt, hogy tanulunk azon keresztül, hogy engedelmesek vagyunk Neki.

Mi lehet Isten célja a próbatételben, amikor megpróbál bennünket? Növekedés, ez egy lehetőség. Növekedés, ez fontos dolog. Vannak próbák, amik a növekedés lehetőségeit tartalmazzák. P. Stevens azt mondta ezekről, hogy ezek a megszentelődési próbák. Ez arról szól, hogy van lehetőségem közben, hogy fogjam Isten Igéjét, és a mindennapokban gyakoroljam magam.

Ez kicsit olyan, mint amikor Jézus azt mondta Péternek Mát 14-ben: gyere, lépj ki a csónakból. Péter rálépett, nem a vízre, hanem Jézusnak az ígéretére. Isten hoz helyzeteket az életünkbe, ahol lehetőséget ad arra, hogy használjam az üzenetet. Megengedi, hogy növekedjünk ebben. Azt mondja: „Van meggyőződésed ezen a területen? Tanultál valamit? Itt az idő. Nehézkedj rá. Tedd rá a súlyodat. Nézzük meg, hogy miről szól.”

Isten ad próbákat, amik erről szólnak, hogy hallok valamit az igazságból, az Írásból, aztán kimegyek és ott a lehetőség.  „Ha hazudok egy kicsit, akkor megúszok valamit. Most mit csináljak? El kell döntenem.” – ez egy próba.  A hitem próbája egy értelemben. Ez a megszentelődési próba, hogy ránehezedem-e, növekszem-e? Az a meggyőződés elmélyül-e a szívemben?

Egy másik ok lehet az, hogy Isten közelebb akar húzni engem Magához. Közelebb akar vonni engem. Ez nem mindig könnyű. Például lehet, hogy Isten keresztülvisz egy időszakon, amikor szegény vagy, amikor anyagilag nem mennek jól a dolgok, és azt mondja neked: „Figyelj! Mit fogsz csinálni?” Vannak hívők, akik ilyenkor megkeserednek, visszahúzódnak, és azt mondják: „Nem. Isten kiszúrt velem. Isten elrontotta az életem.” A másik lehetőség, hogy azt mondom: Uram, Benned bízom egyedül.

2Kir 5-ben amikor Naamán odaér, és megtudja, hogy mi a gyógyulásának a módja, akkor Isten azt mondja neki gyakorlatilag: „Meggyógyulhatsz, de csak kegyelemből. Menj el, mártózz meg hétszer a folyóban.” „Ennyi? Én azt hittem, hogy lesz valami más. Én gazdag vagyok, én tudok adni. Adhatok sok pénzt a te Istenednek. Gyógyítson meg engem.” Isten azt mondja: „Nem kérek a pénzedből, nem érdekel az egész, nem vagyok kíváncsi rá. Nem erről szól. Meggyógyulhatsz, de kegyelemből fog történni. Megszabadulhatsz, de nem lesz abrakadabra, kurjongatás, üvöltözés, kiáltozás és révület.”

Hanem Isten azt mondja Naamánnak: „Ez nem a te feltételeid szerint fog történni. Ez nem a te erődből fog történni.” Gyakorlatilag Naamán odaállt és azt mondta: „Nézz rám, én frankó vagyok, tele van a zsebem, itt vannak a katonáim, hatalmas vagyok, a királyom bízik bennem, minden az enyém. Mit akarsz? Gyógyíts meg.”  A próféta azt mondja: „Kicsit sem érdekel, mid van. Menj, mártózz meg. Meggyógyultál. Szia.”

Isten azt mondja neki: „Nem vagy olyan gazdag, mint gondoltad. Tulajdonképpen nincs semmid. Tulajdonképpen nem adhatsz semmit Nekem. Tulajdonképpen ez az egész nem erről szól.” Naamán kiakadt. Persze, hogy kiakadt.

Ez az, amikor szegénnyé válok, amikor nincs semmim, amit adhatnék. Hívőkként Isten elvisz minket erre a helyre, ahol nincs semmink, amit adhatnánk. „Uram, akkor mit akarsz tőlem? Nem tudok semmit adni.” Isten azt feleli: „Ez az! Na, végre! Örülök, hogy érted. Gyere ide! Én szeretlek, és nem tudsz semmit adni a dologhoz, se elvenni belőle. Ez az egész kegyelemből van.” Amikor Isten közel akar húzni Magához, és a szegénység próbáján keresztülvisz, akkor az nagy kihívás az életünkben. Ám a helyes döntés nagyobb mélységet jelent Istennel.

Talán még egy dolog, amiért Isten keresztülvisz próbákon: megmutatja nekünk a szívünk állapotát. Ez megtörtént, ezt láttuk. Mát 26:35 „Ha mindenki elhagy Téged, Uram, én soha nem hagylak el téged. Én mindig Veled maradok. Én mindig hű leszek. Ha mindenki, én nem.” – és Péter is ugyanúgy elhagyta, ahogy mindenki más. Mire volt ez a próba? Azért, hogy Péter felismerje, mi van a szívében.

A kapcsolatok próbája ilyen sokszor. Megtörténhet velem, hogy van egy barátom, a barátommal nagyon szeretjük egymást, közösségben vagyunk, imádkozunk együtt, minden rendben van. Aztán én úgy döntök, hogy elfordulok. Megsértődöm a gyülekezetre, a pásztorra, … valamire, teljesen mindegy. Elégedetlen vagyok. A szívemben elfordultam, de ő még mindig a barátom. Aztán ebben a barátságban ez a kapcsolatnak a próbája az ő számára.

Miről szól ez? Isten megmutatja neki, hogy mi van a szívében. Szentimentális lesz-e, és hallgatja, amit én mondok a gyülekezet ellen, a vezetők ellen, az üzenet ellen, a látás ellen, a missziók ellen, … bármi ellen, és elfogadja-e; vagy azt mondja-e: „Nem. Én a barátod vagyok, én szeretlek, de ezt nem fogadhatom el. Ez nem lehet része az életemnek. Ha erről beszélsz nekem, akkor nem leszek ott az életedben. Hagyd abba. Neked sincs erre szükséged.” Mit fog csinálni ezzel? Ez a kapcsolati próba. Ez megtörténik szintén velünk. Ragaszkodom-e az Igéhez, vagy fontosabb az a kapcsolat?

Gal 2-ben Péter belekerült ebbe a helyzetbe. Apostol volt. Tudta, hogy a pogányok ugyanolyan hívők, mint a zsidók. Péter a pogányokkal együtt evett. Aztán jöttek Jeruzsálemből zsidó keresztények. Ezek külön ültek, ették a kóser kajáikat, és sanda pillantásokat vetettek a pogányok felé, akikkel nem voltak hajlandóak együtt enni. Péter bejött a helységbe, és érzete a nyomást. Gal 2:12 rosszul döntött, és odament a zsidókhoz, akiknek a véleménye fontos volt a számára.

Ez megtörténik. Valakinek a véleménye nagyon fontos nekem, és ez az ember eltérít engem a hittől. Félrevezet engem a hittől. A korinthusiak elbuktak ebben. 2Kor 11-ben és 1Kor 4:15-ben Pál figyelmezteti őket erre. Jött valaki hozzájuk, tanító, aki tanította őket. Lehet, hogy ékesszóló volt, lehet, hogy jól csinálta. Aztán megtöltötte a szívüket kétellyel Pál iránt.

Elmagyarázta nekik: „Pálnak nincs meg a teljes üzenete. Én tudom a teljes üzenetet. Pál nem az az ember, én vagyok az.” – és elhitték. Annyira elhitték, hogy vagy négy levelet kellett írnia nekik. Pedig ezt a gyülekezetet ő alapította. Ő volt a szellemi atyjuk, 1Kor 4:15. Pál figyelmezteti őket. Azt mondja: ne játszatok ezzel. Ez a kapcsolati teszt, kapcsolati próba.

Ugyanilyen a gazdagság próbája. Imádkozunk-e a gazdagság próbájáért? Vigyázz! Én is imádkozom érte. 🙂 Vigyázz vele! Lehet, abban buknál el, amire nem számítasz: amikor van bőven, és akkor megmutatkozik, hogy mi van a szívedben. Akkor nyilvánvalóvá válik. Követed-e Istent és áldás leszel az embereknek, ahogy Isten vezet? Sokan a gyülekezetben – hála Istennek –, akiknek van pénzük, azok így járnak, de vannak emberek, akik pedig passzívvá válnak a szívükben, és érdektelenné. Igazán csak megmutatkozik, ami a szívükben volt.

5Móz 8:2 Isten azért vezette őket a pusztában negyven évig: hogy megsanyargasson és megpróbáljon téged, hogy nyilvánvaló legyen, mi van a szívedben. Ez az! Van haszna a próbának? Igen, mert kijön a szívemből valami, és azt mondom: te jó ég! A csudába! Erre nem számítottam volna. Ettől még nem buli szembenézni egy próbával, mert a próbákban gyengékké válunk. Ez része a próbának igazából. A próba nem örömteli dolog ilyen szempontból. Nem nagy élmény.

2Kor 12-ben, amikor Pál gyenge volt, akkor nem élvezte ezt. Imádkozott ellene, és azt mondta: „Uram, kérlek, vedd el! Uram, kérlek, szabadíts meg!” Nincs semmi baj ezzel az imával, de volt egy másik része az imának: mindazáltal ne az én akaratom legyen, hanem a Tiéd! Isten azt mondta: „Nekem ez az akaratom. A gyengeség része a képnek.” Ez nagyon fontos nekünk, mert mindannyian keresztülmegyünk próbákon, de fel kell ismernünk, hogy Istennek van egy célja, és az mindig ez: az engedelmességen keresztül közelebb húzódjak Őhozzá.

A házasságunkban nagyon élvezem, hogy minden kiakadás, balhé és probléma után – beszélgettünk róla, hogy ez milyen nagyszerű benne – rájöttünk, hogy még ezen is túl tudunk menni, és még mindig szeretjük egymást. Ezért nagyon hálás vagyok. A próbák, a nehézségek tulajdonképpen azt mutatták meg, hogy a kapcsolat erősebb, mint gondoltuk. Nagyon hálás vagyok ezért. Közben nem élveztem a dolgot, nyílván, de hasznos volt az életemben.

Ugyanígy van a hívő életünkben. Isten keresztülvisz minket sötét időkön, kihívásokon, de Ő közel akar vonni Magához, Ő növekedést akar, a növekedés lehetőségét adja nekünk. Lehet, hogy megmutat valamit a szívemben.

Még egy. Időnként azt hiszem, Isten körülnéz az életemben, és azt mondja: takarítani kell. Mi történt? Szép csendben bejött a szívembe a megszokottság. „Már megint ez a pásztor beszél. Már megint az az ember énekel…” Megszokottság. Unalom. Nem értékelni a másikat, nem látni az értékét – ez csendben becsúszik az életembe, és aztán nem értékelem a gyülekezetet. Valami, ami egykor csoda volt, és azt mondtam rá: köszönöm, Uram!; az most unalmas lesz.

Vagy a másik: esetleg titkos bűnök az életemben. Lehet, hogy én sem vettem észre, hogy bekúsznak, de bekúsztak az életembe. Isten azt mondja, hogy takarítani kell, és behoz egy próbát, ami kipucolja, kirázza a dolgokat. Ezsd 9-ben, amikor visszatérnek Babilonból, akkor Ezsd 9:8-ban azt mondják: „Milyen nagyszerű ez! Isten adott egy szeget az Ő szent helyén. Isten kis időre kegyelmet adott nekünk. Isten kicsit megvidámított minket a mi nagy nyomorúságunkban.”

Három módon mondja: Isten adott nekünk valami kicsi dolgot a nagy bajban. „Halleluja, de jó nekünk! Isten adott nekünk valami kicsi dolgot.” A nemzedék, akik akkor éltek, mielőtt eljött volna Babilon és elvitte volna őket száműzetésbe, azok nem értékelték volna, amit a maradék ennyire nagyra értékelt Ezsdrásban.

A maradékban nem volt megszokottság, nem volt közönségesség, ott nem volt unalom. Ott kinyitották a Könyvet, beszéltek belőle, és felállt a nép, és sírtak, amikor hallották, és örvendeztek, amikor hallották. Nem volt unalom benne. Miért? Mert épp átmentek egy nagy próbán, és Isten felfrissítette őket ezzel.

Azt hiszem, hogy sokszor mondanánk azt: a dolgok nem úgy mennek, ahogy menniük kéne! Ki tudja?! Lehet, hogy a dolgok pont úgy mennek, ahogy menniük kell. Lehet, éppen olyan ez az egész, ahogy lennie kell. Végre sikerül egy házat venned, aztán egyszer csak rájössz: „Itt mindig szerelni kell valamit. Ez nem kéne, hogy így legyen!” Könnyen lehet, hogy pont így van rendjén, csak te nem így képzelted el.

Elveszed feleségül a „tökéletes nőt”, vagy „férjül veszed” a „tökéletes nyámnyila férfit” és aztán egyszercsak azt mondod: ennek nem így kéne lennie! „Az asszony hallgasson! Nincsenek gondolatok. Csend legyen!” Lehet, hogy tévedtél. Lehet, hogy nem úgy van, ahogy te elképzelted. Lehet, hogy nem úgy van, ahogy te megálmodtad. Lehet, hogy rendjén van, hogy neki vannak gondolatai. Lehet, hogy rendjén van, hogy szellemi. Lehet, hogy rendjén van, hogy azt mondja:
„Drágám! Mikor is voltál lelket nyerni utoljára?”
„Hé! Ilyen árulást a Pásztortól vártam csak!” 🙂

 

Amit mondani akarok: lehetséges, hogy a próbatétel az életemben a legjobb dolog, ami történik velem. Viszont merem-e azt mondani: Uram, ha lehetne, vedd el ezt a poharat tőlem, de ne az én akaratom legyen meg, hanem a Tiéd! Ámen.

Mennyei Atyánk! Annyira hálásak vagyunk Neked, hogy nincs bukás, ami végleges lenne Tenálad. Köszönjük, Atyánk, hogy mindig helyre tudsz minket állítani, nem számít, mekkora a bukás. János Márkra gondolunk, akinek volt egy próbája az érettségről ApCsel 13-ban. Megbukott és kilépett a képből, de ez nem a vége volt a dolognak, mert utána megírta az evangéliumot, és aztán Pálnak a segítőtársa volt. Nincsen bukás, ami végleges lenne Tenálad, Atyánk.

Köszönjük, Istenünk, hogy a próbák arra szólnak, hogy növekedést hozzanak, nem pedig arra, hogy elbukjunk, hogy leálljunk, hogy parkoló pályára kerüljünk, hogy feladjuk. Köszönjük, Istenünk! Ámen.

Kategória: Egyéb