Isten hitre vezet minket II.

2012 szeptember 9. vasárnap  18:00

1Móz 27:30 És lőn amint elvégezé Izsák Jákóbnak megáldását; és épen csakhogy kiment vala Jákób az ő atyjának Izsáknak színe elől; az ő bátyja Ézsaú is megjöve vadászásából.

Az apa, Izsák itt éppen megáldja a fiát. Ez az áldás szellemi dolog. Ez olyan, mintha szellemi örökséget adna át neki. Ha ismered a történetet, akkor tudod, hogy nem Jákobnak kellett volna ott lenni, de Izsák már nem látott addigra, és ezért őt áldotta meg. Ézsaúnak kellett volna az áldást kapni. Legalábbis őszerinte.

1Móz 27:31-34  És készíte ő is ételt, s vivé az ő atyja elé, és mondá az ő atyjának: Keljen fel az én atyám, és egyék az ő fia vadászatából, hogy áldjon meg engem a te lelked. És monda neki az ő atyja Izsák: Kicsoda vagy te? És monda: Én vagyok a te elsőszülött fiad Ézsaú. Akkor Izsák elrémüle igen nagy rémüléssel – az eredetiben: reszketett, rázkódott – és monda: Ki volt hát az, aki vadat fogott és behozá nekem, és én mindenből ettem minekelőtte te megjöttél, és megáldottam őt, és áldott is lészen. Amint hallotta vala Ézsaú az ő atyjának beszédét, nagy és igen keserves kiáltással felkiálta, és monda atyjának: Áldj meg engem is atyám.

Ezek ketten két nagyszerű példa: az ó-ember és az új-ember, a régi természet és az új. Ez nagyon szűk tanulmány róluk. 1Móz 27:30-ban Izsák éppen áldást oszt, és hol van éppen Ézsaú, régi ember? Vadászik valahol, lemarad a dologról. Mindig lemarad a dologról, ha Istenről szól az. Egyszerűen nem tudja megragadni, nem tud időben ott lenni. Nem tudja megfogni a lényeget. Mindig elhibázza a dolgot, sose azt csinálja, amit éppen kéne. Láttuk ezt Káinnál, láttuk ezt mindenkinél, aki példája ennek a régi, természeti emberünknek.

Szerintem mind ismerjük ezt az érzést: hol van az áldás, hol van az áldás? Ézsaú azt mondja: fizetni fogok érte. „Elmegyek, vadászok érte, megcsinálom magam én, és aztán behozom az ételt. Fizetni fogok az áldásért. Az áldásért fizetni kell!” Ez a természeti ember megértése a dologról.

Jákob, a csaló nem fizet érte. Az édesanyja megcsinálta az ételt, a kezébe adja, felkészíti őt, beküldi. Lenyűgöző a kép, hogy ő a gazember. A történetben nem vele akarnék azonosulni, de igazából így vagyunk. Bemegyünk Isten jelenlétébe, és azt mondjuk: Jézus van itt. Isten azt mondja: „Kicsoda?  A hangod olyan, mint az egyik gyermekemé – a történetből mondom így 🙂 –, de az illata olyan, mint Jézusé. Tényleg tiszta vagy, mint Jézus. Tényleg megvan neked az igazság, ami Jézusé. Tényleg Jézusnak a szavait szólod. Rendben, a tiéd az áldás a Fiam miatt.”

Ézsaú azonban elkésik. Ézsaú lemarad. Ézsaú megszégyenül. Odaér, és nem kap semmit. Szégyen az egész. A természeti ember számára Isten nem tartogat áldást. Nem is tartogathat, Róm 8. Azt mondja, hogy a természeti ember ellenségeskedésben van Istennel. Nem is képes mást csinálni, Róm 8:7. Képtelen másként lenni. Ézsaú ilyen, a régi természet ilyen.

Az előző üzenetben (2012.09.09. de. P. Jim, P. Kende: Isten hitre vezet minket I.) arról beszéltünk, hogy Isten hitre hív minket. Arról volt szó, hogy Isten Igéje hitet szül a lelkemben – Róm 10:17 és 1Thess 2:13 –, ha Isten Igéjeként veszem, ha nem ember beszédének tekintem, ha nem kritizálom meg, hanem azt mondom: Uram, szólj hozzám, Te beszélj hozzám. Ha ez a szívem vágya, akkor Isten Igéje dolgozik bennem.

Amikor P. Graham beszélt az Úrvacsoráról, arra gondoltam, hogy mennyire gyönyörű az, hogy Isten embere szólja az Igét. Ahogy hallgattuk, a Mát 26:26-28 versekre gondoltam: vegyétek, egyétek, ez az Én testem. Hallom ezeket a szavakat, és veszem. Ezek Krisztus szavai. Hit ébred a szívemben és azt mondom, hogy ámen. Nagyra értékelem és hálás vagyok. Felismerem, hogy Krisztus énbennem van, én Őbenne. Ez az Úrvacsora.

Máté 26:27-28  És vevén a poharat és hálákat adván, adá azoknak, ezt mondván: Igyatok ebből mindnyájan;  Mert ez az én vérem, az új szövetségnek vére, amely sokakért kiontatik bűnöknek bocsánatára.

Ahogy hallgatjuk ezt – nem tudom, hogy te is így vagy-e, de bízom benne –, ez a felismerés: igen, Isten képes megbocsájtani, Ő megbocsájtja, megbocsájtotta a bűneimet. A felismerése ennek, és a hála a szívemben hogyan jön? Az Igének a hallásából, befogadásából. Bízom benne, hogy ez történik velünk, mert így ébred hit a szívünkben.

Az előző üzenetben arról beszéltünk, hogy amikor nagyon erősködünk, amikor nagyon próbálunk erősek lenni magunkban, akkor Isten megengedi, hogy elmenjünk a képességeink végére. Ez soha nem kellemes hely, de Isten azt mondja: „Rendben, ha így akarod csinálni, akkor légy erős. Én nem megyek sehova. Tudod, hol találsz, és amikor eleged van, akkor csak gyere Hozzám végül.” Ez fontos gondolat nekünk.

Miért beszélünk annyit a keresztről? Azért, mert a kereszt élete azt jelenti, hogy feladom a saját erőmet, de nem azért, mert elfogyott, hanem meggyőződésből, vagy mondhatnám így: hitből. Nem végső kiábrándultságból, hanem azért, mert ismerem az Igét, mert Isten szólt hozzám, mert tudom, hogy lehetőségem van a kicserélt életre, ahol Krisztus élete az enyém, és én azt az életet élem, amit Ő élt, amikor itt járt. Felismerem ezt, mert olyan hívő vagyok, aki tanulja az Igét. Megragadom ezt, és aztán itt élek.

Az egyik mód az, ahogy élhetek, hogy erőlködöm, próbálkozom, igyekszem, megpróbálom összerakni, megpróbálom összetartani, megpróbálom szolgálni Istent, próbálom csinálni: „Majd én, Uram! Köszönöm, hogy elmondtad. Megcsinálom, amit kértél tőlem. Csak ülj nyugodtan, semmi dolgod. Majd én megcsinálom, majd én betartom, majd én jó leszek.” Ez az egyik mód. Ha így csinálom, valószínűleg akkor is eljutok Istenhez, mert előbb-utóbb fel kell adnom ezt. 🙂

Viszont ha így csinálom, akkor lehet, hogy belekeseredek, akkor elbátortalanodom, akkor lehet, hogy kiégek, akkor nagyokat csalódom folyton, és lehet, hogy elveszítem a lendületemet, a motivációmat, az indíttatásaimat, és nem megy a dolog. Isten azt mondja: gyere a kereszthez. Nem kell megszégyenülnöd, mint Ézsaúnak: odaérsz, csak azt kérded, hogy hol az áldás, és azt a választ kapod: már elosztottam az összest. Isten azt mondja: gyere Hozzám!

Hívőként, keresztényként, ha nem megyünk a kereszthez, Gal 2:19-20 versek nem élnek az életünkben, akkor mindig meg fogunk szégyenülni a keresztény járásunkban. Akkor mindig eljutok a keserű véghez. Ahogy az Úr mondta: elveszítem az életem. Míg ha a kereszthez jövök, mielőtt még elfogyna az erőm, akkor élvezhetem az áldásokat. Egyszerűen azért, mert járok Krisztusban.

Ézs 14:13-14-ben Luciferről olvasunk, aki azt mondta a szívében: „Én az égbe megyek fel, az Isten csillagai fölé helyezem a trónomat, én lakom a gyülekezet hegyén messze északon. Én felibük hágok a magas felhőknek, és én hasonló leszek a Magasságoshoz.” Ez volt Lucifernek az a döntése, ami kivette őt Isten tervéből. Hol van a hiba ebben? Tudjuk, hogy ez: „Én, én, én, én, én megcsinálom ezt, énrólam szól. Ez nekem szól, ez rólam szól.” Isten azt mondja: „Állj, állj! Nem ez az út. Nem erre vagy elhívva.”

Szeretnélek bátorítani ezzel, hogy ez nem terólad szól. A hit, amiben járunk, ugyanaz a hit, amiben Jézus Krisztus járt az Atyával. Mi is Jézus Krisztus hitét kaptuk. Azt mondja nekünk Isten újra meg újra: ne járasd az eszed valami nagy dolgon. Róm 12:16 – úgy gondoljuk, hogy Zsolt 131-ből van idézve – nem járatom az eszemet nagy, erőmet meghaladó csuda dolgokon.

Egy dolog, ami túl nagy nekem: megítélni a testvéremet, ítéletet mondani a testvéremen. Az Írás figyelmeztet erre minket. Róm 14:4 ki vagy te, hogy megítéled másnak a szolgáját? Milyen jogon teszed, hogy pontozol egy dolgot? Vége az istentiszteletnek, és mindannyian felemelitek-e a táblát, és pontozzátok-e? Megtehetjük? Persze. Meg is tesszük sokszor, de az Írás azt mondja: nem járunk nagy dolgok után. Ez nem a mi dolgunk.

Nem a mi dolgunk azt mondani, hogy az emberek nem nyitottak az evangéliumra. Isten idetett minket 2012-ben Magyarországra, Budapestre. „Ó, az embere itt zártak.” Tényleg? Honnan tudom én azt? Ki vagyok én, hogy ezt megmondjam? Mit szólsz ehhez: járjunk hitben. Ez volt Lucifer hibája: magára nézett. Nem hitt, nem bízott, hanem magára nézett.

Nem ez történik velünk is? Belenézünk a tükörbe és: én aztán tudok! Vagy a másik lehetőség, hogy belenézek a tükörbe és: „Óóóóó, miért csúsztam így vissza? Miért vagyok ilyen mélyen? Miért? Miért nem tudom megcsinálni? Miért vagyok ilyen gizda?” Ugyanaz mind a kettő. Ugyanaz a csapda mind a kettőben: én, én,… én! – erről szól. Lukács 22 Jézus átviszi valamin Pétert. Valamin, amin nem szeretnénk átmenni. Ez a bukás.

Luk 22:31  Monda pedig az Úr: Simon! Simon! íme a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát;  De én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited: te azért idővel megtérvén, a te atyádfiait erősítsed.

Jézus azt mondja Péternek: „Sátán kikért téged Tőlem, de Én imádkoztam, és Én mondom neked, hogy meg fogsz tagadni. Én mondom neked előre, hogy szeretlek, és Én mondom neked, hogy keresztülviszlek rajta. Én mondom neked, hogy amikor túl vagy rajta, akkor újra szolgálni fogsz. Akkor menni fogsz tovább.”

Jézus erről beszél nekünk ma: „Én vagyok a te erőd, Én vagyok a te hited lényege. Nem a te erőd, ahogy te követsz Engem, nem te jársz Velem, hanem Én vagyok a lényege. Ez Rólam szól.” Milyen lehetett Péternek hallani ezt? Képzeld el, ha az Úr azt mondaná neked: „Holnapután jön életed legnagyobb próbája. Csak szólok előre, hogy nyomorultul el fogsz bukni. Meg fogsz tagadni Engem, el fogsz fordulni Tőlem, de Én megtartalak.” „Kösz! Uram! Tényleg? Ez az út?”

Péter persze erős: én nem, én soha…! Ez egy kihívó kijelentés. Ha belegondolsz, nehéz elfogadni: „Te fogsz visszahozni engem? És rendben lesz? És szolgálhatok? Micsoda égés! Mennyire gáz, mennyire ciki ez!” Az Úr azt mondja neki: igen, ez meg fog történni. Amiről beszélek, ez nem passzivitás. Igaz, hogy vannak emberek, akik ezeket a szavakat, hogy hit, ima passzivitásra és halogatásra használják, de igazán a passzivitás és a hit szemben áll egymással. A hit aktív dolog az életünkben.

Van valami fontos, amit meg kell látnunk. Az Úr ezt próbálta megmutatni Péternek: Péter, ez nem te képességedről, nem a te erődről szól. Meg kell értenünk ezt, hogy a hitünkben vannak „segédelvek”, és vannak vezérelvek.

Például az, hogy képtelen vagyok. Ján 15:5 az Úr azt mondja: Nálam nélkül nem tehetek semmit. Lehet, hogy hívőként félreértem ezt, és nem is csinálok semmit. „Mert biztos, ami biztos, nehogy Őnélküle csináljak valamit.” Vagy Jer 17:5 átkozott az az ember, aki ember erejében bízik. „Rendben, akkor passzív leszek.” Nem! Úgy mondhatnám, hogy ez segédelv a hívő életemben. Ezt értenem kell, fel kell ismernem. Nem ez vezeti azonban az életemet, hanem ami vezeti az életemet, az például a 2Kor 3:5 az én alkalmas voltom Tőle van; vagy Zak 4:6 nem erővel, nem hatalommal, hanem az Én Szellemem által. A Szent Szellem az én vezérelvem.

Érted-e a különbséget? Felismerem a gyengeségem? Igen. Abban élek? Nem, a Szent Szellemben járok. Felismerem a bűnöm? Igen. Tudatában vagyok? A Szellem rámutat a bűnömre, meggyőz róla engem. „Akkor ezek szerint bűntudatban éltek.” Nem! Erről szólt az Úrvacsora. Nem! Vettük a poharat, és emlékszünk Krisztus vérére, amely megtisztított minket, amely elmosta a bűnünket. Ez az, ahogy élem az életem. Nem kell, hogy leakadjak, hanem értenem kell, hogy annál tovább kell mennem.

Isten azt mondja nekünk: „Figyelj! Neked természetileg van egy hajlandóságod, hogy arra menjél, amerre Lucifer ment, és azt mondd: én megcsinálom, én végrehajtom. „Én jó leszek. Én jó keresztény leszek. Én megoldom a dolgot.” Isten azt mondja: „Ez elsődleges dolgom veled, és ezért töltelek be a Szent Szellemmel, hogy Rám tudj nézni, hogy ne magaddal foglalkozz, hogy Velem legyél közösségben, ahogy éled a mindennapjaidat, ahogy beszélgetsz a barátaiddal, ahogy dolgozol, ahogy alkudozol a piacon, ahogy nem … Velem legyél közösségben, ismerj Engem. Meglegyen ez az életedben. Ismerd ezt fel, hogy erre van szükséged!”

2Krón 16:9 (előző üzenetben említettük) az Úr szemei járnak és keresik, ki lenne az, aki tökéletesen Őrá bízza magát. Zsid 11 a hit hőseinek a fejezete, így hívjuk. Milyen emberek vannak abban? Pont olyan átlagos emberek, mint te meg én. Üzletkötők, autószerelők, ilyen emberek, mint te meg én. Tejesen átlagos emberek. Mi tette őket Isten embereivé? Nem úgy nézett ki, hogy „előbb hősnek kell lenned, aztán beveszünk”. Nem!

Hanem Isten fogott egy egyszerű embert, és azt mondta: hajlandó vagy odaadni magad Nekem? Ennyi kell. Más nem kell. Ha odaadod magad, ha azt mondod: „Uram, tölts be! Szent Szellem, vezess engem! Nem akarom, hogy én legyek a középpontban. Szeretném, ha Te lennél a középpontban. Nekem erre van szükségem. Tudom, felismertem.” – akkor Isten azt mondja: ez az, ezt kerestem! „Ezt az embert keresem, Nekem rá van szükségem”, 2Krón 16:9.

Az angyalok azt mondják: „Ezt? Van egy kétszer ekkora is egy sarokkal odébb. Van valaki, aki háromszor ilyen okos. Van valaki, aki négyszer ilyen szép. Van valaki, aki … Uram! Lennének jobbak is.” Mi is ezt feleljük: „Uram, mi? Biztos, hogy van egy-két nálam jobb is.” Az Úr azt mondja: „Millió szám van, de te hajlandó vagy. Te azt mondod, hogy az Enyém vagy. Te akarod ezt, és hitben akarsz járni.”

Zsid 11 lista a hit hőseiről, de nullák. Amúgy, amikor jöttek Istenhez. Ha Isten nem ragadta volna meg az életüket …? Gondolj bele: Ábrahám bálványimádó lett volna egész életében, Mózes száműzött gyilkosként halt volna meg, Pál a hit ellensége, Máté sikeres vámszedőként ment volna nyugdíjba – mehetnénk végig ezen –, de hajlandóak voltak odaadni magukat, és azt mondták: „Uram, az egész a tiéd. Biztos, hogy akarod ezt, Uram? Tényleg akarod ezt? Minek kéne ez Neked? Tudod, milyen vagyok én hétfőn? Csak enyhén vagyok öngyilkos hajlamú. Uram, biztos akarod ezt?” Isten azt mondja: igen, add nekem! Hitben azt mondom: jó, Uram, a Tiéd.

Mal 1:2-3  … azt mondja az Úr: Jákóbot pedig szerettem;  Ézsaut ellenben gyűlöltem

Miért nem kapott Ézsaú áldást? Miért gyűlölte őt Isten? „Mert Ézsaú teljes szívvel hiszi, hogy ő valaki Nélkülem.” – ezt mondja az Úr. Ő úgy gondolja, hogy ő meg tudja csinálni magában. Mert Ézsau, amikor az elsőszülöttségi jogra gondolt, akkor igazán azt gondolja, hogy az semmi: „Mit csináljak én az első szülöttségi jogommal? Ugyan, mire jó nekem a Biblia? Ugyan már, mi haszna van ennek? Mire jó Isten nekem? Kenjem a hajamra? Mire jó nekem Jézus? Nem tudok ezzel mit csinálni.” Róm 8:7 ez az ó ember (régi ember).

„Gyülekezet? Miről beszélsz? Mi haszna ennek? Minek csinálnám?” Isten azt mondja: Nélkülem nem csinálhatsz semmit. Mire Ézsaú azt mondja egész életében: nézd, mi mindent tudok csinálni Nélküled! Zsid 11:6 Istennek lehetetlen hit nélkül tetszeni. Ez az egy út van Istenhez.

Mal 1:13-ban azt mondja, hogy „pofákat vágnak” az áldozatra. Azt mondjuk: Krisztus a kereszten. A természeti ember azt mondja: kössszzz! 🙁 1Sám 2:29 megrúgják az áldozatot. A természeti ember ezt mondja. Gyakran mondjuk az embereknek, akik ne ismerik az Urat: „Ne vakítson meg a büszkeséged, hanem merj hinni, merj bízni. Ne vakítson meg a büszkeséged!”

Ismered Ézsaúnak a dühét, a haragját? A minap láttam ezt, beszélgettem egy jó emberrel. Ézsaúnak voltak könnyei. Könnyhullatással kereste az áldás helyét, de nem találta, Zsid 12:17. Miért? Azok a harag könnyei voltak, az önsajnálat könnyei voltak. Ez mind róla szólt. A büszkeség azt mondja: „Miért van, hogy az én jócselekedetem elfogadhatatlan? Milyen Isten ez?” Beszélgettem ezzel az emberrel, és csak imádkozom érte, hogy Isten adjon neki alázatot a szívébe, ahol el tudná fogadni az áldozatot, ahol nem vágna pofákat rá, ahol nem rúgna bele, nem mondaná: „Krisztus?! Ugyan már! Én a magam útját akarom!”

A természeti ember azt kérdezi: miért nem jó az én utam? Mi azt mondjuk: ha egy épületen van egy ajtó, akkor hogy csinálod? Az ajtó mellett próbálkozol vagy bemész az ajtón? Melyiket csinálod? Mi azt mondjuk, hogy ne azt nézd, hogy csak egy út van, hanem hogy van egy út Istenhez! Micsoda áldás! Mekkora csoda, hogy van út! A hit útja. Ez az, amire szükségünk van, a hit útja.

Azt próbálom mondani, hogy nem a magunk képessége, amiről szól az egész, nem a mi nagyszerűségünk, jóságunk. Hanem hitbeli imák, és hitben olvasni. A hitbeli ima nem azt jelenti, hogy nagyokat tudsz mondani – mindenki tud nagyokat mondani –, hanem hogy a Szellem vezet téged, és engedelmes vagy. Amikor olvasol, akkor eszed, a szívedbe veszed, és aztán engedelmeskedsz. Erre van szükségünk.

Hitbeli cselekedetek. A gyülekezetünkben, a körülöttünk lévőknek. Sokszor mondtam már ezt, nagyon fontos. A körülötted lévő embereknek nem valaki jóra van szükségük, abból van elég, hanem szellemire van szüksége, hívőre van szüksége, valakire, aki hitben jár. Szeretnélek bátorítani ebben.

Ne nézz magadra egyik vagy másik módon, hanem merj Rá tekinteni. A sérülésed, a sértettséged, a fájdalmad, a sebed, …, csak nézz Krisztusra. Merjünk Vele élni, merjünk Benne bízni, és az áldás a miénk. Ámen.

Kategória: Egyéb