Hogyan élhetem megbánás nélkül az életet? (30+)

2016 szeptember 11. vasárnap  11:00

Azon tűnődtem, hogy ki fog eljönni? Ki 30+? Úgy tűnik, hogy ez a FIFA és az Ezüst Klub közötti csapat. A témánk az, hogy hogyan éljem megbánás nélkül az életem. Először is próbáljuk meghatározni a megbánás szót. Szeretném, ha ez az alkalom beszélgetés is lenne, és nem csak prédikálás. Hogyan tudnánk meghatározni ezt a szót, hogy megbánás?

– Amikor a múltamra nézek, és azt mondom: „Valamit kihagytam. Valamit rosszul csináltam. Ez sokkal jobb is lehetett volna.”

Tehát a megbánás a múlttal kapcsolatos, és a veszteséggel. Legalábbis a veszteség érzésével. Tehát a megbánás nem egy boldog dolog általában.

– Arra a misszionáriusra gondoltam, aki miután elvégezte az egyetemet, meghalt miközben a missziós mezőre tartott. Nagyon gazdag család sarja volt. A Bibliájába az volt írva: Semmit nem bántam meg. A családja hazaszállíttatta a holttestét és százak álltak a helyébe. P. Scibelli kedvenc története ez.

Igen, három dolog van a sírján: „Nem bántam meg semmit. Nem hátráltam meg. Nem tartottam vissza semmit.” (William Borden)

Nyáron az USA-ban voltunk, és korunkbeliekkel beszélgettünk a feleségemmel. Hamarosan már a „60+”-os csapatba tartozunk. Most még csak a „majdnem 60”-hoz. Nagyon sokféle megbánásról hallottunk, hogy mit bánnak az emberek. Amikor hatvan éves vagy, akkor úgy érzed, hogy te már nagyjából leélted az életedet. A gyerekeid akkorra általában már felnőttek, és az erővel teljes éveidet már leélted. A 30-60-ig az igazán erőteljes évek. Tényleg rengeteg megbánt dologról hallottunk! Hogyan éltek, mik voltak az elsődleges dolgok számukra, kikkel töltötték az idejüket, vagy mit tettek az idejükben.

Egy dolog a megbánással kapcsolatban. Megtörtént valami, vagy nem történt meg valami – ezt semmiképpen nem tudom már megváltoztatni. Akármit mondhatsz, nem tudod megváltoztatni. Ez van a „bánom” érzésben. Persze nem értek egyet ezzel teljesen, és majd beszélünk róla, hogy miért.

Tehát a megbánás a múltra tekint, és persze ez elhoz minket a jelenbe, mert rájövünk: Ahogy most élek, arról később, amint majd visszatekintek erre, ítéletet fogok hozni, hogy jól töltöttem-e az időmet vagy sem. „Jól használtam ki az időmet?” Vagy ahogy Pál mondta: Áron is megvettem az alkalmatosságot? Persze azt szeretnénk, ha semmit sem bánnánk.

Pál az élete végén (60+-os csapatba tartozott, talán a ’60-as évei vége felé) börtönben volt. Várható volt, hogy elveszíti a fejét, és azt mondta: A jó harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam. Csodálatos bizonyság! Valamennyien szeretnénk ilyen bizonyságot. Ha belegondolsz, mit csinált? A hit jó harcát megharcolta. A futását bevégezte – ez nem nehéz. Úgy értem, ha készülsz éppen meghalni, nyilván ezt fogod mondani. Mindegy, hogy milyen volt a pályád, a futásod, bevégzed. A hit jó harcát megharcoltam – igazából ez sem nehéz. Mert erről szól az élet.

Nem arról szól az élet, hogy megtartsuk a hitünket? Vannak, akik azt mondják, hogy elveszíthetjük. Néha telve vagyok hittel, máskor meg úgy érzem, hogy nagyon kicsiny a hitem. Amikor viszont ott vagy mindennek a végén, és hívő vagy, akkor nem számít, hogy mi történt, azt fogod mondani: Megharcoltam a nemes harcot, bevégeztem a futásomat, és megtartottam a hitet. Ez jó hír.

Ami a megbánással kapcsolatban még eszünkbe jut, az a szomorúság. Ez kínoz minket, mert nem tudjuk megváltoztatni. Ez nagy hatással lehet a jelenünkre. Tönkreteheti azt. Elveheti a motivációnkat. Aztán kezdünk azon tűnődni: Miért próbálkozom egyáltalán? Végül abból, hogy szomorúak vagyunk, elveszítjük a reményünket, és kétségbeesünk. Lehet, hogy vannak, akik így érzik: Éveket pocsékoltam el.

Voltak, akik elhagyták a Nagyobb Kegyelem Szolgálatot, különféle okok miatt, voltak, akiknek jó okuk volt rá igazából, de bánják azt, hogy velünk voltak. Ha meghallgatod az életük történetét, akkor erről az időszakról nem beszélnek. „Bánom, hogy azt az időszakot úgy éltem.”

Azt gondolom, hogy ha ilyen a hozzáállásunk az elménkben, akkor nem értjük azt, hogy Isten milyennek alkotott minket. Mert nem számít, hogy mi történt, attól még az az én történetem. Ha azt mondom: „Bárcsak ne történt volna meg! Azok az évek nem érnek semmit. Nem volt semmi jó bennük.”; akkor félreértek valamit az élettel kapcsolatban.

Ötször mondta el Pál az élettörténetét. Elmondta, hogy milyen volt, hogy üldözte az Egyházat, hogy ártott neki, hogy az embereket börtönbe vitte, és hogy hozzájárult István halálához. Ez volt az ő élete. Mindenegyes esetben hozzátette: „Isten azonban irgalmazott nekem. Isten megmentett engem. Isten használta ezt.” Pál farizeus volt, ami azt jelenti, hogy már tizenhárom éves korára kívülről megtanulta az Ószövetséget. Memorizálta. Tudjuk, hogy Isten használta azt, hogy ő ismerte az Ószövetséget. A levelei tele vannak az Ószövetséggel.

Mi volt Pál hozzáállása? Nézzük meg ApCsel 20-ban. Pál készül otthagyni az efézusi gyülekezetet, és az elöljárókkal beszél. Mesél nekik arról, hogy ő hogyan élt. Bátorítja őket arra, hogy ők is így éljenek. Itt valamennyien vezetők vagyunk, valamennyien értékes keresztény életet élünk, és mindegyikünknek megvan az elhívása, ajándékaink vannak, tehetségünk van. Olyan tehetség, amit a szüleinktől kaptunk, és olyanok is, amiket az Úr adott nekünk. Egyikünk sem fontosabb a többieknél.

Nézzük meg ApCsel 20:17-35-ig. Amint olvasod, vegyél észre néhány elvet. Mert Pál itt arról beszél, hogy ő hogyan élt. Néhány elvet nézzünk meg ezekben a versekben arról, hogy hogyan éljük az életet.

ApCsel 20:19 Az Úrnak szolgáltam teljes alázatossággal, sok könnyhullatás és megpróbáltatás között, …

ApCsel 20:18 … Ti tudjátok, hogy Ázsiába jövetelem első napjától fogva miként éltem köztetek az egész idő alatt.

Igen, látjuk. Amikor figyeltük p. Stevenst, nem volt tökéletes – és ezt mindenki tudta –, viszont látta mindenki az ő szolgálatát, az imáit, az Ige iránti szeretetét, az elveszettek iránti szeretetét és a könnyeit. Nyitott volt az élete.

19. vers – az Úrnak szolgált. Még a ’80-as években az egyik amerikai popénekes, dalszerző az egyik dalában azt írta: „Valakit kell, hogy szolgálj! Lehet, hogy az ördög lesz az, lehet, hogy az Úr, de valakit szolgálnod kell.” Valakit szolgálnod kell. Pál világossá tette: Az Úrnak szolgáltam. Az egy nagyszerű tükörkép, hogy kit szolgál az életem.

– Az élete nem volt mindig szép, nem volt kényelmes, voltak ott könnyek és kísértés.

Igen. Nem volt szép, nem volt kényelmes. Érkezünk olyan helyekre az életünkben, ahol ott van az Úr, és ad nekünk friss lehetőséget, mint ahogy Pálnak is adott. Pál azt mondta Gal 6-ban: Ha én nem prédikálnám a keresztet, akkor nem üldöznének. Látjuk, hogy választhatott. „Nem kell, hogy így éljek, élhetek máshogy is.” Ez olyan egészséges! Ezt teszi velünk a kísértés. Amikor az Úr azt mondja: „Igen, nehéz. Nem kell Velem jönnöd. Nem kell így élned.”; akkor friss lehetőséget ad, hogy azt mondhassuk: „Ó, Uram. Megyek tovább.”

Mint Péter. Jézus azt mondta: „Egyétek az Én testemet, igyátok az Én véremet!”; mire mindenki hátat fordított, és elhagyta. Aztán odafordult a tanítványaihoz: „És veletek mi van? Ti maradtok, vagy sem?” Azt felelték: Hova mehetnénk?

Könnyek. Minap együtt voltam valakivel, és elkezdett sírni. Aztán azt mondta: Évek óta nem sírtam. A könnyek nagyon egészségesek. Csak azt mutatják, hogy emberek vagyunk. Arra lettünk tervezve, hogy sírunk is. Vannak dolgok, amikért érdemes sírni. Vannak dolgok, amik tényleg megérintenek bennünket. Jó tudni, hogy emberből vagyok. A sírás jó kis emlékeztető erre. Könnyek között – kétszer írja ezt itt Pál.

– 18. versben: az egész idő alatt. Nem csak fellángolásai voltak, hanem kitartóan, folyamatosan így élte az életét.

– 20. és 27. versben: nem hagytam abba, nem mondtam fel a szolgálatomat. Látjuk Pál szolgálatának a hűségét, még ApCsel 28:31-ben is (az utolsó vers). Házat bérelt és prédikált mindvégig. Én sem fogom feladni. A fiatalok lehet, hogy azt kérdezik: Mit csinálsz még itt?

ApCsel 20:20 „Egyáltalán nem riadtam vissza attól, hogy hirdessem nektek azt, ami hasznos.” Mindenét odaadta. Kihasználta az idejét nap mint nap. Nem tartott tőlük vissza semmit. Vannak, akik azt gondolják: „Miért nem éled az életed? Minden idődet a gyülekezettel töltöd.” Nem értik, hogy Krisztus az életem. Amikor elmész dolgozni, azt gondolják, hogy az munka neked. Ám a munka nem munka, hanem az életem. Élem az életem. Ennyi. Ezt tesszük, hogy éljük az életünket.

Aztán ennek nem szakad vége akkor sem, amikor nyugdíjba megyünk a munkahelyünkről. Igazából csak jobb lesz, mert több időd van. Kevesebb a pénzed, de több az időd. Melyik drágább?

Ez is jó: Semmit sem tartottam vissza, és tanítottalak benneteket nyilvánosan és háztól házra; 20. vers. Erre az egyensúlyra gondoltam, hogy van nyilvános szolgálat, aztán valamennyinknek megvan a magunk szolgálata. Az emberek, akik felé szolgálunk, elmegyünk hozzájuk, beszélgetünk velünk. Mindkét dolgot tesszük. Van a nyilvános szolgálat és házankénti szolgálat.  A pásztorok meg kell, hogy tartsák az egyensúlyt. Nem lehet csak a gyülekezet és a pulpitus és a nyilvános szolgálat, hanem ugyanakkor kell házanként is, személyenként, családról családra. Szükségünk van mindkettőre.

ApCsel 20:32 Most pedig, testvéreim, az Istennek és kegyelme igéjének ajánllak titeket, aki gyarapíthat, és örökséget adhat nektek minden megszentelt között.

Istennek és kegyelme igéjének ajánllak titeket. Végül is tényleg ez a helyzet, hogy az embereket Istennek adjuk. Itt a gyülekezetek vezetőihez beszél Pál, és azt mondja: „Én megyek, és nem kell azon gondolkodnotok: Előbb meg kell kérdeznem Pált, hogy minden rendben van-e. Én megyek, és csak Istenre bízlak benneteket. Neki és az Ő Igéjének ajánllak benneteket.”

Látjuk, hogy Pál nagyon könnyű életet élt. A felelőssége az ő szolgálata volt, és nem az, hogy meggyőződjön arról, hogy mindenegyes ember pontosan megcsinálja azt, amit meg kell csinálnia. Azt mondta: az Istennek és kegyelme igéjének ajánllak titeket, aki gyarapíthat, és örökséget adhat nektek minden megszentelt között. Meg vannak szentelve. Nagy bizalma volt Istenben az emberekért.

Kicsit előreugrottunk, de van-e még valami előrébb?

ApCsel 20:28 Viseljetek gondot magatokra és az egész nyájra, amelyben a Szent Szellem felvigyázóvá tett titeket, … Szerintem fontos az, hogy először magunkat építsük fel, és utána szolgáljunk. Utána tudom bátorítani a testvéreket.

Ez egy nagyon jó pont. A szolgálatunk az Istennel való életünk túlcsordulása. Ez a szolgálat. Istennek élünk, Ő felépít minket. Van éhségünk Ő iránta. Aztán ez túlárad az emberek felé. Isten ad nekünk helyet az Ő Testében. „Viseljetek gondot magatokra és az egész nyájra.”

Én nagyon élvezem ebédidőben a beszélgetéseket itt az irodában. A legutóbbi alkalommal Mát 6:6-ról osztott meg valaki.

Mát 6:6 Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és titkon, ajtódat bezárva imádkozz a te Atyádhoz. Atyád pedig, aki látja, amit titkon tettél, megfizet neked.

Nagyon gyönyörű vers. Nyolcszor beszél rólam. Mindegyikünkről egyénenként, hogy milyen kapcsolatot akar velünk. Ez a kapcsolat személyes, mélyreható, titkos.

Menjünk tovább! Látok valamit a 21. versben. Látja-e még valaki?

– Mindenkinek bizonyságot tett.

Olyan életstílusról beszélünk, amiben nincsenek megbánások. Pál léleknyerő volt. Amikor emberek között volt, akkor örök értékkel bíró embereknek látta őket, és bizonyságot tett nekik. Ez volt az ő specifikus szolgálata, az ő konkrét ajándéka is. Azt kellett mondania Timóteusnak, aki kicsit félénk volt, és nem volt meg ez a bátorsága: Végezd az evangélista munkáját. Ismerd fel az értékét, és végezd azt a munkát. Mert ha nem teszed, akkor lesznek dolgok, amiket megbánsz.

– 22-23. vers – mindnyájunkat személyesen a Szellem vezet az életünkben, a szolgálatunkban. Tisztelnünk kell Isten munkáját egymás életében. A Szent Szellemtől kényszerítve megyek, még ha szenvedés vár is rám.

Azon gondolkodom, hogy két másik próféta jött még Pálhoz, akik azt mondták, hogy ne menjen Jeruzsálembe. Úgy tűnik, hogy ez Istentől volt, de Pál mégis ment. Voltak, akik úgy gondolják, hogy Pál Isten akaratán kívül járt. Szerintem ez több ennél. Személyes élete volt Istennel.

Még akkor is, ha valaki azt mondja: Isten azt mondta nekem, hogy ezt vagy azt tegyed.; akkor mi azt feleljük: „Majd én magam fogom ezt megerősíteni, vagy sem. Mert te nem Isten vagy. Nem arról van szó, hogy nem bízom benned, de megvan a magam kapcsolata Istennel, és a saját életemért én vagyok felelős.” Lehetett éppen az is, hogy az ő felelősségük tényleg az volt, hogy ezt elmondják neki. Lehetséges.

– Kérdezni szeretnék. Ha a vezető mond egy irányt, és én mégis úgy gondolom, hogy Isten más irányba vezet. Van-e valami bölcsesség erre?

Pál azt mondta, hogy legyen mindenki meggyőződve a maga értelmében, és áldott az az ember, aki nem kárhoztatja magát abban, amit tesz. Én azt mondanám, hogy ha a pásztorom azt szeretné, hogy ezt tegyem, mert ezzel szolgálnám Krisztus Testét, akkor lehet, hogy lát valamit, amit én nem látok, úgyhogy imádkozom felőle. Persze, hogy imádkozom felőle, mert ő mondta. Nem fogok minden felől imádkozni, amit emberek mondanak nekem, hogy tegyek, de a pásztorom kért rá, hát imádkozom felőle. Végső soron, először is nem szeretném, hogy a pásztornak legyen meg ez a fajta felelőssége, hogy ő hozza meg az én döntéseimet. Mert akkor végső soron ő lesz felelős azokért. Pedig nem az ő felelőssége, hanem az én felelősségem.

Másodszor pedig, Jézus azt mondta: Senki nem veszi el az Én életemet, hanem magamtól adom oda azt. Mindannyinknak megvan a hatalma arra, hogy eldöntsük, mit akar Isten tőlünk. Persze, fontos a tanácsadók sokasága, de végső soron senki sem fog mellettünk állni, amikor elszámolunk Krisztusnak. Hanem csak mi leszünk ott. Ez csodálatos, és nagyon építő, hogy az Úr ennyire tisztel minket.

Pál léleknyerő, és a Szent Szellem lelkeket akar nyerni – ezt tudjuk. „Uram, de mi az én részem?”

– Amikor megtérek, akkor egészen egyszerűen csak visszatérek Istenhez, Őhozzá fordulok, és Ő helyre állít engem. 2Kor-ban beszél arról, hogy van Isten szerint való megtérés és van a nem Isten szerint való megtérés.

A fontos ezzel kapcsolatban, hogy itt arról beszél konkrétan, hogy az evangéliumot hirdeti, és emberek megtérnek, meg lesznek váltva. Bármit is néznek, attól elfordulnak, és Istenre néznek. Amikor látják Őt, akkor látják a Fiút. Tehát Isten felé fordulnak, és az Ő Fiába vetik a hitüket. Tetszik az a gondolat – p. Stevens csodálatos volt ezzel –, bármi legyen is, amit bánnánk – de nem csak a megbánásunkkal – odamegyünk Istenhez, hanem aztán a kereszt helyre is állít minket Istennek.

Bármi volt is az, lefegyverzi, kiveszi a kezéből a bűntudatot, a félelmet. Bármilyen eseményről legyen is szó, vagy bármilyen döntésről, elveszi az erejét, úgyhogy már nem tud ártani nekem többé. Aztán átalakul, átváltozik. „Tanultam ebből a tapasztalatból.” Legtöbben, főleg a férfiak, a hibáikból tanulnak. A hiba jó tanulási mód. Csak nézd meg, hogy egy gyerek hogyan tanul meg járni! Rengeteget tanul a hibáiból, a sebeiből. Fent kezdődnek, aztán egyre lejjebb kerülnek, ahogy növekszik. Kb. öt éves kora körül vége a sebesüléseknek. Mert rengeteget tanult az asztalokról, a székekről, a lépcsőkről, a falakról. 🙂

22-23. versben – bízni a Szent Szellemben.

– A kultúra felett volt. Prédikált a zsidóknak is, görögöknek is. Azt mondta: Igen, ismerem a kultúrát, de nem azzal foglalkozom, csak Krisztust prédikálom.

Ugyanaz az üzenet mindenkinek. Ezért lehet egy magyar misszionárius Kínában. Mit tudsz Kínáról? Senki nem tudhat Kínáról, csak a kínaiak. Amit tudunk, az az evangélium, és az ugyanaz mindenhol. Tehát Pál felette állt a kultúrának.

– ApCsel 20:24 „semmivel sem gondolok, még az életem sem drága nekem” – prioritás. A jó prioritás az, hogy az életemnél is fontosabbnak tartom azt, hogy megengedem Krisztusnak, hogy vezessen. Gal 2:20 „többé pedig nem én élek”. Ez nagyon izgalmas. Azt hiszem, hogy az egész földi életünk arról szól, hogy ezt tanuljuk – Pál is sokat tanult erről –, hogy nem a saját elképzeléseim szerint járok, hanem Istennek adom a gyeplőt. Ez a férfiaknak kicsit nehezebb.

– Pál tudta, hogy kitől kapta a szolgálatát. Tudta, hogy a Szellem vezeti, és azt is tudta, hogy Isten vezeti a Szellemen keresztül. Aztán olyan ígéreteket kapott, amikor elhívta az Úr, hogy sok szenvedésen kell keresztülmennie, de a saját életét Krisztus szenvedéseire alapozta.

– 23. versre visszamutat. Fogság és nyomorúság. „A Szent Szellem városonként bizonyságot tesz, hogy bilincsek és szorongattatások várnak rám. Ezekkel nem számolok, nem fontos. Csak megyek és prédikálok.”

Igen, ez volt a hozzáállása.

– Nekem ez a kulcs: bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról. Ez annyira fontossá válik! A kényszerítés nem az, hogy kicsavarja a kezem. Amikor mindennél fontosabbá válik a kegyelem evangéliuma! Ez az, ami szabadulást hoz, a megtört szíveknek szabadulást hoz. Tudom, hogy erre van szüksége mindenkinek. Nem az, hogy rohangálok ide-oda, hogy mit csináljak, ki felé szolgáljak. Hanem Isten hoz az életünkbe egy embert, és Isten kegyelmének az evangéliuma kell neki, erre van szüksége.

Igen, ez az egyetlen evangélium, ami létezik, az Ő kegyelmének az evangéliuma. Pál annyi bajba keveredett! Azért, mert a kegyelemről prédikált. Azt mondanád: Miért utálja ezt bárki is? Gondolkodtam egy bizonyos tanról. Körbejárnak, és próbálják meggyőzni a keresztényeket arról, hogy nincsenek is megtérve. „Te hívő vagy? Tényleg? Csinálod ezt meg ezt? Azt már csináltad? Ezt csinálod? Még meg sem vagy váltva!” Inkább olyan szolgálatot szeretnénk, ami Isten kegyelmének a szolgálata.

„Szereted Jézust? Akkor meg vagy váltva!” „Igen, de nem csinálom ezt meg ezt meg azt, és nem csináltam ezt meg amazt,…” „Hadd mutassak neked az Igéből valamit, ami tényleg bátorító!” Mert ez a kegyelem evangéliuma.

– Örömmel tette azt, amit csinált. Nem az volt, hogy várta, hogy vége legyen. Nem így volt: „Unalmas, de muszáj. Mert tudom, hogy ez a kötelességem. Különben is…” Hanem örömmel szolgált.

Nem így élt: „Alig várom, hogy meghaljak végre!”

– Hogy jön össze az állandó könnyhullatás az örömmel?

– Minden értelmet felülhalad.

Igen. Nem látjuk sehol, nem írja, hogy a könnyek a Szent Szellem ajándékai, de azt látjuk, hogy a szellemi élet részei. Mert ha szeretek, akkor fogok sírni, ha valaki más is sír, és fogok örvendezni, ha mások is örvendeznek. Mert az élet nagyon tud fájni. Nem csak nekem, hanem másoknak is. Tényleg segít! Még akkor is, ha nem te csináltad. Segít, ha azt tudod mondani: „Sajnálom, hogy ezen mész most keresztül. Sajnálom, hogy ez történt veled.” Mert tényleg fáj neki. Odamondhatnád ezt is: Isten mindent a jóra munkál, úgyhogy hagyd abba, ne legyél már szomorú! Ez nem éppen a Szent Szellem gyengédsége.

Fefe a kórházban volt. Ha odateszel egy keresztényt bárhova – teljesen mindegy, lehet ez börtön, vagy kórház –, minden hely arra való, hogy ott éljük az életünket. Volt ott egy orvos, aki tényleg keményen dolgozott, tényleg törődött az emberekkel. Láttam, ahogy a Szent Szellem szolgált az orvos felé. Mert Fefe észrevette, hogy milyen keményen dolgozik, és mélyen értékelte ezt, és hálát adott az orvosnak ezért. Felépítette, mert az orvos másokért szenvedett.

Tehát az öröm mélyebb, mint a könnyek. A könnyeket Isten el fogja törölni. Azok részei az emberi állapotunknak, de az öröm nem a boldogság, hanem az öröm mély nyugalom. Ami Isten irántunk való szeretetéből fakad. Az Ő szeretete biztonságot eredményez, ami megnyugtat, megalapoz minket.

Látjuk azt, ahogy Pál a börtönben volt, és annyira hálás. „Ne rójad fel nekik azt a vétket. Légy szíves, ha tudsz, adj egy kabátot, mert kicsit hideg van. Ha lehet, az Írásokat is. Mindenki elhagyott engem, de Jézus itt maradt velem.” Ez az öröm.

– Ahogy az előbb is hallottuk, próbálta átadni a fájdalmat az elveszettek felé, amikor meglátjuk őket Isten szemével. A fájdalom könnyeit látod. Amiatt, hogy ott van megkötözve, a sebeiben. Egyszerűen csak Isten sír benned. Szerintem ezekről a könnyekről beszél Pál. Ahogy Jézus is sírt Jeruzsálem fölött. A Szent Szellem fogja ezeket a könnyeket is kimunkálni. Sokkal jobban fáj nekem a másik fájdalma, mint az, ami bennem van, mert azt Isten szemével láthatom. Hiszem, hogy Pál ezekről a könnyekről beszélt.

Pálnak voltak könnyei. Jézusnak is voltak könnyei. Jeremiás könyvében azt olvassuk, hogy Isten sírt az Ő népe felett. A válasz az ő könnyeire az ő öröme, az öröm, ami Krisztus miatt jön. Ha az Új Jeruzsálemre nézel, és látod, hogy ott van Izrael tizenkét törzse, és a tizenkét apostol neve is ott van. Isten tudta az Ószövetségben, hogy mit fog csinálni. Végső soron öröm lesz még azokra a pillanatokra is, amikor könnyek vannak. Péter is mondta: Most pillanatnyilag fájdalomban vagyunk, sírunk. Ez valós.

– Itt jön be az ígéretek ereje. Amit Isten ígért a személyes helyzetekben. Ezzel van tele az Írás: öröm a fájdalom és a sírás ellenére.

– Szeretném megosztani a következőt, mert forradalmasította az életemet, megújította a járásomat Istennel. Valakitől hallottam és annyira szíven ütött. „Soha nem akarom, hogy azt mondják rám, hogy barátságos vagyok, hanem azt akarom, hogy azt mondják: A barátod vagyok.” Ez annyira munkált a szívemben. Csak kedvesek, felszínesek vagyunk, de ez nem tudja megérinteni igazán az embereket.

Tegnap voltam egy „Kék nevelés” alkalmon, ahol volt egy kiscsoportos foglalkozás. Volt egy feladat, ahol kaptunk egy tiszta lapot. A legjobb dolgot kellett felírni, valakire gondolni, akivel kapcsolatban örömteli dolgok jutnak az eszünkbe, ami hozzátett azt életünkhöz. A papír túloldalára pedig felírtuk a legfájdalmasabb emléket valakiről. Ahogy hallgattam az embereket, és én is gondolkodtam rajta, ez is annyira szíven ütött: Amikor az életem javán már túlvagyok, hagytam bárkinek az életében nyomot? Át tudom-e adni, hogy Istennek tényleg van terve az ő életére? Igazán mélyen tudunk valakit bátorítani, vagy szárnyakat adni? Vagy csak…

Elképesztő hallani emberektől, hogy leéljük az életünket anélkül, hogy valaki igazán a barátom lett volna. Vagy elmondhatom-e, hogy Isten tényleg a barátom?

Beszéltünk a 26-27. versről, hogy nem vonogatta magát attól, hogy hirdesse Isten teljes akaratát. Ami azt jelenti, hogy nem rejtegette a tanokat, mert azok nem voltak kényelmesek. Hanem prédikálta nekik Isten teljes tanácsát, és ezért bajba is került.

31. vers – csodálatos volt a munkaetikája. Három évig éjjel-nappal könnyek között. Csodálatos volt a szolgálata. Így gondolok erre. Soha nem válunk külön az Úrtól. Soha nem leszünk „offline”, mert a „wi-fi” ott van mindenhol. Mindig lehetünk online. Akárhogy is gondolkodjunk, nem számít, hogy hova megyek, nem kell azon gondolkoznom, hogy menjek-e nyaralni, megyek-e dolgozni vagy bibliaiskolába, vagy meglátogatom a szüleimet. Mert az Úrral teszem ezt. Nincsenek szünetek. Mert Ő sem vesz ki szünetet tőlem. Képzelhetem, hogy szünet van, de nincs.

Pál istentudatosságban élt. Ez gyönyörű módja az életnek. Tanít is minket ebben, hogy az istentudatosság nem arról szól, hogy én iszom Istent, hanem arról, hogy én felismerem Őt. Az Ő vágyáról szól, hogy velem legyen, és az Ő jelenlétéről. Az Írás azt mondja, hogy Ő utat nyitott nekünk arra, hogy folyamatosan az Ő jelenlétében lehessünk. Ez Krisztus vére. Ez teszi Krisztus vérét annyira drágává számunkra! Nekünk, akik hiszünk, Ő drága.

Kicsit tovább:

ApCsel 20:33-34 Senkinek az ezüstjét, aranyát vagy ruháját nem kívántam, sőt magatok tudjátok, hogy amire szükségem volt nekem és a velem levőknek, arról ezek a kezek gondoskodtak.

„Gondoskodtam magamról. Nem adtam másnak a felelősséget. Nem vártam el, hogy azért, mert szolgálok, támogatni fognak. Ez az én felelősségem volt.” Csodálatos módja az életnek, hogy felelős vagyok a saját életemért. Pál nem csak a sajátjáért vállalt felelősséget, hanem a csapatának a súlyát is hordta, felelősséget vállalt értük is. Azt írta: Tudjátok, hogy én így éltem. Ránézek, és azt mondom: Ez egy jó életmód, és Isten gondoskodni fog rólunk.

ApCsel 20:35 Minden tekintetben megmutattam nektek, hogy ily módon fáradozva kell az erőtlenekről gondot viselni és megemlékezni az Úr Jézus szavairól, mert ő azt mondta: Jobb adni, mint kapni.

Bőkezű, nagylelkű volt. Nagylelkűen élt. Valószínűleg nem voltak nagy összegek a bankszámláján. Valószínűleg azért, mert odaadta másoknak. Nincs semmi gond a megtakarításokkal, van rengeteg biblikus elv ezzel kapcsolatban, de óvatosnak kell lennünk, hogy ne a megtakarításunk foglalkoztasson minket, és emiatt elfeledkezzünk a nagylelkűségről. Ha van pénzed a magad számára, akkor gondolj arra is: Tudok segíteni valakinek. Mert jobb adni, mint kapni.

Tudjuk azokból az alkalmakból, amikor adtunk embereknek, hogy mennyire áldott adni. Soha nem fogod megbánni. Mert ez a múltban rögzítve lett. A nagylelkűséged ott rögzült. Az az ember is emlékszik. Nem mindig. Van, hogy névtelenül adsz. Persze, nyugodtan adhatsz névtelenül is. Tesszük is, amikor jön a missziós boríték. Eszedbe jut egy misszionárius, a nevét ráírod a borítékra, és beleteszed a pénzt. Csodálatos, ha nagylelkűek vagyunk.

Mindezek végkövetkeztetése: Pálnak nem voltak dolgok, amiket bánt.

Kategória: Egyéb