Hitből követni

2013 február 10. vasárnap  10:30

P. Jim Schirmer

A Bírák könyvében sok hatalmas igazságot találunk.

Bír 2:13-16  És elhagyták az Urat, és szolgáltak Baálnak és Astarótnak.  És felgerjedett az Úrnak haragja Izrael ellen, és adá őket a ragadozók kezébe, és elragadozák őket, és adá őket a körülöttük való ellenségeik kezébe, és még csak megállani sem bírtak ellenségeik előtt.  Ahova csak kivonultak, mindenütt ellenük volt az Úr keze rontásukra, amint megmondotta volt az Úr, és amint megesküdt volt az Úr nekik. És igen megnyomorodának.  És támasztott az Úr bírákat, akik megszabadíták őket szorongatóiknak kezéből.

A szolgálatunkban a kegyelmet hangsúlyozzuk. Emiatt mindig inkább az Urat szeretnénk felemelni, mint a helyzeteket. A Bírák könyvében viszont látok egy nagyon egyszerű körforgást. Az emberek Isten ellen fordulnak, vétkeznek. Ő megbünteti őket, mert a gyermekei, és a büntetés célja az, hogy a megfelelő viselkedésre bírja őket. Aztán Őhozzá kiáltanak segítségért, az Úr pedig felemel egy szabadítót nekik. Annak a bírának az életében az emberek követték Istent.  Aztán amikor meghalt a bíra, kezdődött újra a körforgás.

Ha még több részt elolvasnánk, látnánk, hogy a büntetésük egyre hosszabb és hosszabb ideig tartott. Nyolc évvel kezdődött, majd tizennyolc év, húsz év. Aztán megtaláljuk Gedeon történetét, ahol csak hét évig tartott a büntetés, de nagyon súlyos volt.

Jónás könyvéből is szeretnék megmutatni egy írásrészt, és fogunk látni hasonlatosságot. Tudjuk, hogy Jónás elszaladt Isten elől. Vihar támadt, amitől a tengerészek nagyon megijedtek. Megtettek minden tőlük telhetőt, hogy megoldják a problémát, de csak süllyedtek tovább. Jónás azt mondja: az én hibám, ez miattam van. Kérdezték tőle: akkor mit tegyünk? „Dobjatok bele a tengerbe!”

Jón 1:15-16  És felragadák Jónást és beveték őt a tengerbe, és megszűnék a tenger az ő háborgásától.  Azok az emberek pedig nagy félelemmel félék az Urat, és áldozattal áldozának az Úrnak, és fogadásokat fogadának.

El sem tudom képzelni, hogy mennyire feszült helyzet volt ez! Olyan hatalmas volt a vihar, hogy még ezek a tapasztalt tengerészek is féltették az életüket. Jónást bevetették a vízbe, elsüllyedt, és minden elcsendesült.

Jón 2:1  Az Úr pedig egy nagy halat rendelt, hogy benyelje Jónást. És lőn Jónás a halnak gyomrában három nap és három éjjel.

Izraelben éveken keresztül szenvedtek, az ellenségeik támadták őket. Itt pedig Jónás a hal gyomrában van három nap és három éjjel. A kulcs a következő:

Jón 2:2  És könyörge Jónás az Úrnak, az ő Istenének a halnak gyomrából.

Az ellenség irányította Izraelt, nyolc vagy tizennyolc éven át szenvedtek, de nem kiáltottak az Úrhoz segítségért. Jónás teljes lázadásban ücsörgött a hal gyomrában három napon át, és azt várta, hogy mikor fog meghalni. Amikor imádkozott, amikor egyetértett Istennel, akkor a hal partra tette őt. Aztán Isten felemelt egy bírát. Tudjuk, hogy Jób is szenvedett, de ő igaz volt.

Tudjuk 2Kor 1-ből, hogy vannak olyan időszakok az életünkben, amikor azért szenvedünk mi magunk, hogy tudjunk majd másokat segíteni az ő szenvedésükben. Tehát nem egyszerűsíthetjük le annyira a dolgokat, hogy a szenvedés egyenlő a bűnnel, és egyensúlyban van a kettő. Mi van az egyéb alkalmakkal? A lényeg az, hogy hamar kiáltsak Istenhez.

Ha Izrael hamarabb észrevette volna, hogy lázadásban él és Istenhez kiáltott volna, akkor valószínűleg nem kellett volna tizennyolc évet várniuk a szabadulásra. Gedeon esetében ez a szenvedés annyira erőteljes volt, hogy már el sem tudták viselni.

Hányszor van az, hogy szenvedünk, és úgy döntünk, hogy valahogy majd csak elhordozzuk ezt a szenvedést? Istennel való közösségem nem olyan tiszta, mint amilyennek kellene lennie, mert úgy döntök, hogy én azt a szenvedést választom. Istennek viszont az a vágya, hogy helyreállítson minket a közösségre Ővele.

Sok másról is beszélhetnénk azzal kapcsolatban, hogy miért szenvedünk, de mindig arra vágyunk, hogy ne legyen semmi levegő köztünk és az Úr között, hogy szüntelenül imádkozzunk, mindig a Szent Szellemben való közösségben éljünk. P. Stevens a következőt mondta: a szellemiség azt jelenti, hogy kétszer olyan gyorsan állsz helyre, mint amilyen gyorsan elbuksz.

Szenvedünk. Néha szeretek szenvedni, mert úgy érzem, hogy akkor megfizetek azért a hibáért. Ez soha nem Isten terve. Ha megfizethetnék a saját hibáimért, akkor Jézusnak nem kellett volna meghalnia értem. Aztán, ha akkor állok neki imádkozni, amikor úgy érzem, hogy már eleget szenvedtem és már kiegyenlítettem a tartozást, ennél sokkal jobb az, amikor rögtön helyreállok, megbánom a bűnömet és helyreáll az Istennel való közösségem.

P. Kende

Jézus nagyon érdekes dolgot mond itt a tanítványának:

Ján 14:9a  Annyi idő óta veletek vagyok, és még sem ismertél meg engem, Fülöp?

„Már annyi ideje veletek vagyok, és mégsem ismertél meg Engem? Már veletek vagyok három éve. Hosszú ideje veletek vagyok, és mégsem ismertél meg Engem? Hogy lehet ez? Hogyhogy, nem tudod, hogy Ki vagyok? Hogyhogy nem tudod, hogy Én Isten vagyok? Hogyan nem ismered fel a nyilvánvalót?!”

Milyen érdekes, megvan ez a képességünk, hogy valami csodálatos jelenlétében legyünk és mégse lássuk. Sőt! Ahogy múlik az idő, egyre kevésbé látjuk a csodálatosságát a dolgoknak. Ezt úgy hívjuk, hogy megszokottság. Hozzászokunk valamihez, és aztán úgy vesszük, hogy az van, az jár, az magától értetődő.

„Ez csak úgy van. Ez olyan magától értetődő, hogy a feleségem szeret; vagy az, hogy a fiam nagyszerű; vagy az, hogy a gyülekezetemben hit van; vagy az, hogy a Bibliámat olvashatom és érthetem bizonyos szinten; vagy az, hogy a Szent Szellem készen áll betölteni minket.” Megszokott lehetek, és értéktelennek tekinthetem azt, ami nagyon értékes.

„Annyi idő óta veletek vagyok, és még sem ismertél meg?” Könnyű számunkra, hogy ne lássuk meg a lényeget.

Jézus azt mondja nekik:

Luk 12:56 Képmutatók! Az ég és a föld jelenségeit meg tudjátok ítélni, erről az időről pedig mi dolog, hogy nem tudtok ítéletet mondani?

Ebben az évben, ahogy néztük az időjárás jelentéseket, nem úgy tűnik, mintha meg tudnák ítélni az égnek a jeleit :-), de Jézus azt mondta nekik: „Milyen dolog ez? Felnéztek az égre, és megmondjátok, hogy eső lesz, vagy szárazság, vagy hőség. Milyen dolog az, hogy itt élitek az életeteket – Izraelben, vagyis abban a római provinciában –, és nem tudjátok, hogy minek van itt az ideje?” Mert eljött a Messiás.

Jézus eljött, és ők ezt nem látták meg. Ők ezt nem értették meg. Ők ezt nem ismerték fel. Nekik ez nem volt nyilvánvaló, de azt mondja nekik: „Mi az, hogy ezt látjátok, azt felismeritek, tudjátok, hogy politikailag mi történik – milyen hatalom mit csinál, mitől kell félni, kivel kell jóban lenni –, és közben nem látjátok a lényeget, hogy Én itt vagyok?”

Megint csak megvan ez a készségünk, hogy nézünk valami nagyra, valamire, amitől félünk, amitől tartunk, de nem nézünk valami személyesre, ami lényegesebb. Nézünk valamire, amit könnyen megérthetünk, mert személytelen és azt értjük. A félelem, a harag, az agresszió, a manipuláció – ezek személytelenek, ezeket értjük, és odahelyezzük a hangsúlyt ahelyett, hogy oda figyelnénk, ahova érdemes. Keresem a saját életem, a saját kényelmem ahelyett, hogy mennék valami nagyobb után: Isten akarata után.

Jézus azt mondta nekik: hogyhogy nem látjátok, minek van itt az ideje? Luk 19:44 „Bárcsak megismertétek volna a meglátogatásotok idejét!” – ami azt jelenti, hogy eljött a Messiás. „Eljöttem hozzátok. Én itt vagyok. Én vagyok a Megváltó. Én vagyok, Akit megígért Isten annyi évszázaddal ezelőtt, és pontosan valóra váltok minden próféciát. Pontosan azt csinálom, amit megmondtak Rólam. Pont úgy történnek Velem a dolgok, ahogy az meg lett írva. Ti nem látjátok? Ti nem értitek meg? Hogyhogy nem veszitek észre?” – és nem vették észre, hogy itt volt az ideje, hogy befogadják a Messiást, hogy higgyenek abban, Akit Isten elküldött.

Megkérdezték Őt János evangéliumában: „Mi Isten akarata? Mit tegyünk?” Azt mondta: „Higgyetek abban, Akit elküldött! Higgyetek Bennem! Bízzatok Bennem! Énrám támaszkodjatok.”

Ezekben a hetekben Isten sokszor vezet minket arra, hogy a hitről beszéljünk. Biztos, hogy nem véletlen. Van kihívás a hitünkkel szemben. Van támadás: erre menjek, vagy arra, amerre könnyű? A kisebb ellenállás nem Isten akarata felé fog vezetni. Isten azt mondja: ismerd meg, hogy minek van itt az ideje. Nem véletlen mondta el nekünk, hogy a végső idők így és így fognak kinézni. Aztán azt mondja nekünk: „Figyelj! Felelős vagy, hogy felismerd, milyen időt élsz.”

–          Minek van itt az ideje Uram?
–          Megállni az igazságban.

–          Minek van itt az ideje Uram?
–          Járni hitben.

–          Minek van itt az ideje Uram?
–          Növekedni az igazságban.

–          Minek van itt az ideje Uram?
–          Egymást megfeszülten, tiszta szívből szeressétek.

Viszont minden más körülöttem azt kiabálja: annak, hogy feladd a hited, annak, hogy keserű légy, annak, hogy hátat fordíts ennek az egésznek, annak, hogy… és sorolhatnám, hogy minek. Mind halljuk ezt, mind tudjuk ezt, mégsem ennek van itt az ideje. Isten azt mondja: bárcsak megismernéd! Miről beszélek? Arról, hogy valami, ami általános, az nem elég az életünkben.

Emlékszem, amikor még bibliaiskolába jártam – akkor az USA még lényegesen közelebb állt a kereszténységhez, mint ma –, csináltak ott egy tesztet, amolyan közvéleménykutatás-szerűt. Leírtak blőd kifejezéseket, amiket két-három bibliaversből kevertek össze. Teljesen blőd, hülyeség volt. Semmi értelme nem volt.

Elmentek gyülekezetekbe és megkérdezték az odajárókat, hogy ez így bibliai-e. Fájdalmas többségük – talán 80-90% – azt mondta: persze. Pedig semmi értelme nem volt a mondatnak. Semmi értelme nem volt a dolognak, ami oda volt írva. „Igen. Persze. Ez az!” Voltak bennük régies szavak – vala, stb. – és azt mondták: biztos, hogy bibliai!

Nagyon fontos, hogy ha csak így, általánosságban tudok valamit a hitemről, akkor jönni fog egy helyzet, és megráz engem, de igazán. Igazán megráz engem! „De, Uram!” Jézus lehet, hogy azt feleli: „Ennyi ideje Velem vagy, és nem ismersz Engem?” „Miről beszélsz?” „Amit mondok. Ennyi ideje Velem vagy, mit szólsz némi pontossághoz?”

Szép dolog az általános, jó dolog elolvasni egy áhítatos gondolatot minden reggel – tegyed ezt, vannak nagyon jók –, de bátorítalak, hogy legyen több is. Ez magában nem fog megtartani. Ez magában nem lesz elég. Magában ez nem az, ami megtart engem. Ettől nem fogom felismerni, hogy minek van itt az ideje. Ettől nem fogom tudni, hogy ki Ő. Ettől nem fogom látni. Tudom, hogy a lényegre akarunk figyelni, de valahogy eltévedünk ebben.

Azt hiszem, nem olyan régen volt szó erről, de megemlítem. 2Sám 6:6-ban vitték a frigyládát úgy, ahogy nem lett volna szabad. Ami arról szól, hogy egy értelemben imádták Istent, egy értelemben követték Istent, de nagyon általánosságokban. Nem volt pontos, jól meghatározott, mint ahogy Isten adta nekünk. Mert Ő nagyon világosan, jól meghatározta nekünk, és elmondja nekünk: „Így és így tegyétek. Szeretném, ha így járnátok. Vegyétek komolyan!”

Van olyan, hogy hívő általánosságokban éli az életét, úgy jár. Pál azt mondta zsidókról: buzgóság van bennünk, de nem ismeret szerint; Róm 10:2. Nagyon buzgó vagyok, de nem a megfelelő dolgot csinálom. Például, verem be teljes erővel, de csavar és nem ütni kéne, hanem csavarni. Nem ismeret szerint való. Nem értem, hogyan kéne. Ez az, amiről Pál beszélt.

Ez az, ami történt. Vitték a frigyládát, de nem úgy, ahogy kellett volna. Mi történt? Megbillent és Uzza feltette a kezét, megtámasztotta. Ez az emberi erőfeszítésről szól, és ez elfogadhatatlan volt. Uzza meghalt. Miről beszélünk? Isten mutatott valamit. Nem az én erőfeszítésem fogja összetartani Isten munkáját. Ez jó hír! 🙂 Viszont eltévedünk néha és azt hisszük, hogy a mi erőnk, a mi munkánk, a mi szavaink, a mi jó képességeink, a mi kiválóságunk. „Majd így megismerem az Urat.” Nem ez a válasz. A lényegre akarunk figyelni.

Aztán a kíváncsiság 1Sám 6:19-ben. Elvitték egy faluba a frigyládát. A Béth-semesbeliek belenéztek, és aztán rengetegen meghaltak. A kíváncsiságom nem válasz, nem visz előre. Sokan érdeklődnek a hit felől: „Mi is ez? Jaj, de érdekes! Jaj, de fura!” Ennyi, kész! Nincs azonban személyes vágy a követésre. Nincs személyes érdeklődés. Nincs vágy arra, hogy elfogadjon valamit, hogy alávesse magát, hogy azt mondja: rendben, Uram, a Te akaratod, és nem az enyém. Csak kíváncsiság – ez nem elég.

Még egy: amikor elemezném – ez sem működik. Isten azt mondja: valami többre van szükség. Róm 11:34-36-ban Pál azt mondja: „Ki ismerhetné meg Őt? Ki láthatná át, hogy milyen Ő?” Kötetekre halmozhatnánk itt a teológiát. A teológia nagyszerű – éppen ezt tanuljuk a bibliaiskolában –, de leírhatom Istent akárhányszor, akármennyi felé a lehető legtökéletesebben, a lehető legjobb megértéssel a Bibliából, a lehető leghűségesebben az Igéhez, de még mindig lehet, hogy nem ismerem Őt. Miért? Azért, mert a lényeg mélyebb. 1Kor 8-ban Pál erről beszél:

1Kor 8:1b-3 mindnyájunknak van ismerete. Az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet pedig épít. Ha pedig valaki azt hiszi, hogy ismer valamit, az még nem ismerte meg úgy, ahogyan ismernie kell. De ha valaki szereti az Istent, azt ismeri Isten.

Ez a gondolat. Pál azt mondja: figyelj, az ismeret nagyszerű, de az ismeret szeretet nélkül mit ér az egész? Erről beszélek. A tanítványok együtt voltak Jézussal, de megismerték-e Őt igazán, mélyen? A zsidóknak megvolt a frigyláda, ott volt közöttük, de nem mentek messzire ezzel a szívükben. A kíváncsiságon túl, az elemzésen túl az engedelmességig nem jutottak el.

Nagyon egyszerű dologról beszélek. Ez a lényege, hogy így ismerem meg Őt. Így találom meg az Urat. 2Móz 33-ban Mózesnek volt egy vágya: Uram, mutasd meg nekem az orcádat, szeretnélek látni Téged. Isten egy értelemben – kicsit átfogalmazom – azt felelte neki: „Nagyra értékelem, hogy vágysz erre. Amit kérsz az lehetetlen, Engem csak Krisztusban lehet megismerni. Engem csak Krisztusban lehet látni.” Ján 1:18 és máshol is.

Isten fogta Mózest és azt mondta: „Beraklak ide a hasadékba és elvonul előtted az Én dicsőségem. Eltakarlak téged, mert az túl sok lenne neked. Aztán hátulról megláthatsz Engem, vagyis valami utózöngét, kis fényt megláthatsz, ami ott ragad. Az elég lesz neked. Ennyit mutathatok, de nagyra értékelem és meg akarom mutatni Magam neked. Amennyire lehet, megmutatom Magam neked.”

Az viszont nagyon tetszik nekem, gondoltál-e erre? Két dolgot mondott Isten Mózesnek. Azt mondta: „Nem láthatod az Én orcámat.” és „Nem mehetsz be az Ígéret földjére.” Mát 17-ben a színeváltozás hegyén ott van Mózes, látja az Úr orcájának a dicsőségét és benn az Ígéret földjén. Az életében ez nem volt lehetséges, de Isten meg akarta adni neki ettől függetlenül.

Igazán ez a gondolat. Mózes azt mondta: „Amit Te akarsz, én engedelmeskedem Neked, Uram. Én azt teszem, amit Te akarsz. Ha Neked ez a válaszod, hogy beraksz engem oda, és nem kapom meg az egészet, amit szeretnék, csak egy picit, akkor bízom Benned. Veled járok. Nem szűnök meg kérni, nem szűnök meg kopogtatni.” Mózes az egyik, akinek azt mondta Isten nagyon határozottan: hagyj Engem békén ezzel a dologgal!

Istennek azt kellett mondania: hagyj Engem békén ezzel a dologgal; mert Mózes nem szűnt meg keresni, nem szűnt meg menni. Közben ez több volt. Nem elemzés volt, nem kíváncsiság volt, nem egy általános, ködös bigyó, hanem ő valóban precízen kereste Istent, gondolkodott Vele, használta a teljes elméjét, ment Ő utána és követte Őt. Isten olyan egyszerűvé tette ezt nekünk.

Ez a gondolatom igazán: sok üzenetet hallhatunk – egy héten annyit tanítunk, annyi lehetőség van hallani az igazságot –, de Pál inti a korinthusiakat:

1Kor 15:12 Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy a halottak közül feltámadt, hogyan mondhatják köztetek néhányan, hogy nincs halottak feltámadása?

Annyit prédikálunk, de merünk-e hinni? Merünk-e bízni? Merünk-e támaszkodni? Merünk-e engedelmeskedni? Merünk-e keresni? Merünk-e utána menni? Merünk-e lépéseket tenni, és azt mondani: igen, add nekem azt a hegyet, Uram! „Igen, megbocsájtok hitben. Igen, teljesítem a kötelezettségvállalásomat hitben. Igen, megcsinálom, betartom a szavam hitben. Járok abban, amit igaznak hiszek. Találok munkát. Olyat amilyet, de találok munkát. Teszem hitben. Csinálom hitben hétről hétre, és megyek előre. Hiszem, hogy Isten vezet engem.”

A korinthusiak hallották, hogy Jézus Krisztus feltámadt a halálból. Olyan mondta nekik, aki ezt látta. Én nem voltam ott. Jártam Izraelben, jártam a sírnál, láttam az üres sírt, de nem voltam én ott a feltámadáskor. Én nem tudom úgy mondani neked, mint az apostolok. Ezért nem hisszük, hogy vannak ma apostolok.  Ugyanakkor ez a valóság.

Ha ez a valóság, akkor hisszük-e a másik oldalát? A korinthusiak nem hittek ebben, és így beszéltek. Pál egy egész fejezeten át erről beszél nekik, 15. fejezet végig: mi a feltámadás, hogyan, mit jelent, mi az eredménye, milyen győzelmet jelent nekünk a halál és a sír fölött. „Micsoda szabadságunk van emiatt!”  Újra alá kell húznia, mert nem tudták azt mondani egyszerű hitben: igen, én bízom ebben, én támaszkodom erre.

Akik előre mentek, akik meghaltak, akiket ismertünk, akiket szerettünk a hitben, akik előre mentek, ahogy rájuk gondolunk, reménységünk van. Miért? Isten azt mondta: ha Krisztus feltámadott, akkor ti is, van reményetek. Lehet, hogy ez nagy dolognak tűnik, de szeretnélek bátorítani: ez kicsi dolgokról szól.

Visszatérve a frigyládához, Isten nagyon világosan megmondta, hogy mit csináljanak, és mit ne csináljanak. Nagyon egyszerű volt igazán. Csak követni kellett a lépéseket. Ennyi volt az egész. Nem kellett mást csinálni. Azt mondta nekik 4Móz 4:15-ben: azt akarom, hogy a papok a vállukon, a rúdnál fogva hordozzák a frigyládát. Ez személyes engedelmességről szól. Arról, hogy Isten akarata ad nekünk egy terhet.

Lehet, hogy tesz ránk valamit. Tudom, nem szeretjük hallani ezt az üzenetet, tudom, hogy nem kedvelt dolog. Senki nem akar hallani felelősségről, elkötelezettségről a világunkban, a kultúránkban. „Figyelj, nem érdekel, csak hazudj nekem! Mondd azt, hogy minden jó lesz, minden kényelmes lesz. Tudom, hogy nem igaz, de csak hazudj nekem! Nem baj.” Isten nem ilyen, nem fog hazudni.

Azt fogja mondani: „Az Én akaratomban van egy teher. Hordoznod kell valamit, és nem lesz mindig könnyű, de ez az Én akaratom. Az Én jelenlétemet Te hordozod, és ez nem könnyű, de személyes és gyönyörű.” Aztán a tiszteletről ugyanabban a fejezetben az 5. és 20. vers azt mondja: a frigyláda le van fedve, és nem szabad benézni alá. Van tisztelet. Nem mindent értek a hitemben, nem kellett eldobni az agyam, amikor hívő lettem, de vannak korlátaim. Ez a tiszteletről, az alázatról szól.

5Móz 29:29 a titkok az Úréi. Vannak dolgok, amiket nem értek, és majd egy nap megértem, de addig tudok-e bízni Benne? Ha meghal egy gyermek, vagy ha az, amiért imádkozom, nem történik meg, pedig olyan jónak tűnik, vagy van egy szolgálat, amit csinálok, és az egész nem tud kibontakozni. „Uram, itt vagy egyáltalán?” Isten azt mondja: mersz-e bízni Bennem? Isten ad nekünk egyszerű dolgokat és azt mondja: „Bízz Bennem! Hordozd ezt. Tisztelj Engem! Tegyél egyszerű, kicsi hitbeli lépéseket engedelmességben.”

Hogyan lehetett ismerni Istent az Ószövetségben? Nem úgy, hogy belenéztem a frigyládába. Hanem úgy, hogy a papok hordozták a vállukon és a nép követte, Józs 3:4. Ez volt a mód, ahogy ismerték. Nekünk is Krisztusban olyan egyszerűvé tette Isten. Azt mondta nekünk Ján 14:23-ban: „Az Én Igém, csak engedelmeskedj neki, csak járj benne. Engedelmeskedj az Én Igémnek. Ilyen egyszerű, nem kell túlragozni. Csak engedelmeskedj!”

Engedelmesség – annyival nagyobb, annyival jelentősebb, annyival fontosabb! Isten sokszor mondja ezt: Én annyira egyszerűvé tettem ezt neked. Mik 6:8-ban szinte így mondja: olyan egyszerűvé tettem neked.

Mik 6:8 Megmondta neked, ó ember, hogy mi a jó, és mit kíván tőled az Úr: csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeresd az irgalmasságot, és alázatosan járj Isteneddel.

Nem bonyolult. Kihívás, de nem bonyolult. Róm 1:17 az igaz ember hitből jár, hitből él. Hitből – több mint az ismeret. Hit, szeretet, irgalom, járni az igazságban – erről beszélünk. Zsid 10:24-25 ebben szolgálatunk is van, provokáljuk egymást. Azt mondja a jócselekedetekre, hogy van szolgálatunk emberek felé, és ezért összejövünk – Zsid 10:25 –, hogy szolgálatunk legyen, bátorításunk legyen.

Isten azt mondja: olyan könnyű ott lenni Én körülöttem, és a ködös általánosságok mezején soha nem ismerni Engem. Énekelni szép dalokat, de imádat nélkül a szívben. Menni valahova, tenni, aktívnak lenni, de soha nem tartani valahova az Úrral.

Azt mondja nekünk: „Olyan kicsi ez az egész, csak járj Velem, tégy lépéseket az Ige alapján. Merj szeretni valakit. Merj bízni. Merj továbblépni. Ha csalódsz, bocsáss meg, menj tovább és számíts Rám. Aztán világos lesz, hogy ismersz Engem. A próbában nyilvánvaló lesz.  Nem lesz kérdés a dolog felől.” Ámen.

Kategória: Egyéb