Róm 15:13 A reménység Istene pedig töltsön be titeket minden örömmel és békességgel a hitben, hogy bővölködjetek a reménységben a Szent Szellem ereje által.
Nézd meg, mennyi mindenről szól ez a vers! Az egész életünk benne van ebben a versben. Pálnak az imája az, a kívánsága az a gyülekezet felé Rómában, és felénk is, és a Szent Szellemnek is ez a kívánsága felénk, és ez a vágya, hogy betöltsön bennünket, hogy bővölködjünk a reménységben. Miért? Azért, mert a mi Istenünk a reménységnek az Istene. Olyan Isten, Aki nem csak ígérget, hanem valóban be is tölt. A próféciák erről szólnak.
Rengeteg prófécia szól erről a Bibliában. Ezek a próféciák nagyon különböznek azoktól, amiket az emberek adnak. Nagyon pontosak és ráadásul valóra válnak. Betölti ezeket Isten. Nem csak egy ígéret, ami vagy meglesz, vagy nem – és valószínűleg nem –, hanem úgy történik, ahogy Isten megígérte. Ezért van reménységünk.
A reménységünk nem egy ködös „talán igen, talán nem”. Persze, sok minden van, ami felől így reménykedünk. Nyilván! „Jobb lesz a gazdasági helyzet, elmúlik a fogfájásom” – ilyenek felől reménykedünk. Amit viszont Isten megígért, afelől kétségtelen reménységünk van. Ezek Isten ígéretei.
Jézus azt ígérte, hogy eljön értünk. Ez a reménységünk, de ez bizonyos reménység. Ez nem egy „talán igen, talán nem”, hanem biztos reménység. Tudhatjuk, hogy el fog jönni értünk, mert megígérte. Van még sok más is.
Ha ez megvan az életünkben, ha a reménység Istene, a Szent Szellem betölt bennünket, bővölködünk a reménységben, akkor mi történik? Van még más is! Teljes öröm és békesség is. Erre van szüksége minden embernek. Akár hívő, akár nem, erre van szüksége minden embernek.
Ezért lesz a karácsonyi koncertünk. Ezért vannak evangelizációink, mert minden embernek ezt kell hallania. Nem csak hallania, hanem ezzel kell betöltekeznie, erre van szüksége, hogy a reménységnek az Istene betöltse az életüket valami jóval többel a Szent Szellem hatalma által.
A hitünk milyen? Miről szól a hit? A következő vers vagy segít, vagy nem (már attól függően, hogy mennyire értjük):
Zsid 11:1 A hit pedig a remélt dolgok felőli bizonyosság és a nem látott dolgokról való meggyőződés.
Ilyen a reménységünk. Hitünk van. Ami azt jelenti, hogy bizalmunk van abban, hogy Isten véghezviszi azt, amit ígért. Mi a hit? Hogyan határoznád meg? Lehet rá sok dolgot mondani. Ez az egyik meghatározásunk. Ez nagyszerű meghatározás, de szeretnék mondani egy rossz meghatározást azért, hogy segítsek:
Meghatározhatom a hitet…
Kol 2:22b-23 … az emberek parancsolatai és tanításai szerint, amelyek ugyan bölcsességnek látszanak a maga választotta vallásoskodásban, az alázatoskodásban és a test sanyargatásában, de nincs bennük semmi becses, csak a test kielégítésére vannak.
Hadd mondjak egy jó példát az Írásból, egyszerű: a farizeusok. Nekik miről szólt a hit? Ha azt kérdeznéd tőlük: A hit vezeti-e az életedet?; akkor erre valószínűleg azt felelték volna, hogy igen. Ha viszont az lenne a kérdésem feléjük: Mit jelent neked a hit?; akkor valószínűleg az lett volna a válaszuk: „Egy lista a tennivalókról, és azokról, amiket nem teszek. Két lista: mit kell tenni és mit nem szabad tenni. Engedelmesség és szabályok. Végezzem azt a munkát, amit Isten elvár tőlem – ez az én hitem, ez az én járásom Istennel.”
Azért olyan csalóka, mert van benne némi igazság: a hitünknek valóban része az engedelmesség. Isten valóban mond nekünk dolgokat, amiket ne tegyünk, és amiket tegyünk, de ez nem a hitem teljessége. Ez nem a kép teljessége.
Lehet ilyen valakinek a kereszténysége, hogy jelen van, hallja az üzenetet, értelmezi az üzenetet, épít belőle egy magas tornyot, és rakosgatja, összeköti logikusan az elemeket. Ez rendben van, de van-e ennél valami több a hitében? Mert az ilyen hit – az emberek parancsolatai és tanításai szerint való hit – habár nagyon logikus, és mellesleg lehet nagyon tetszetős is, de nem tudja megmagyarázni az egész valóságot. Nem tudja megmagyarázni az egész életet. Kimegy innen, és azt mondja: felépítettem a rendszert, a rendszer tökéletes, a rendszer frankó, a rendszernek működnie kell, a rendszer rendben van. Mi azonban a hiba? Ez nagyon emberi fajta kereszténység.
Azért, mert az ilyenfajta kereszténység valójában szélsőséges kereszténység. Ha tekintjük Isten akaratát, azt, ahogy Ő szeretné, hogy járjak, akkor ez a fajta kereszténység messze van attól. Ez szélsőséges dolog. Nagyon kiszámítható, lehet tudni, hogy másnap mit fog csinálni, mert megvan a lista a tennivalókról és azokról a dolgokról, amit nem tesz meg, és tudja, hogy ma ezt tette, és ezt nem, és másnap is így lesz: ezt teszi, azt nem teszi.
Ez tetszetős rendszer, logikus. Sokaknak közülünk bejön. Van benne azonban egy gond: ez egy maga választotta dolog. Az ember maga választotta, eldöntötte, hogy mit csinál. Maga építette fel a rendszert. Ami neki belefér, az rendben van, ami neki nem fér bele, az nincs rendben. Ami tetszik neki, azt élni fogja, ami nem tetszik, azt nem.
Nemrég beszélgettem egy hívővel, azt mondta valamire: én ezt nem szeretem csinálni, én nem szeretek ebben járni. Nem azt feleltem erre: „De ez a tennivaló!”; hanem azt mondtam: „Sok dolog van, amit a gyülekezetünk csinál. Nem az én stílusom, de az én gyülekezetem csinálja, és én benne vagyok ezért.” Lehet, hogy nem az én stílusom, de a gyülekezetem része vagyok, és ezért ebben részem van.
Lehet, hogy én másként csinálnék meg egy színdarabot; biztos, hogy másként énekelnék, lehet, másféle dalokat választanék, de ez a gyülekezetem. Nem a tenni és nem tenni valók listája számít, hanem az, hogy hová tartozom, hogy minek a része vagyok.
Emlékszem egy testvérre régről. Nagyon logikus volt, nagy agyi kapacitása volt, és ezért a kereszténysége agyi kereszténység lett. Nagy agykapacitása volt, összerakta a rendszert, és azt mondta: ennek így kell működnie! Miért? „Mert logikus.” Aztán nem úgy működött. „Mi van?” Tudod, miért? Igen, a hitünk logikus, de több is van a dologban. A hit nagyobb a logikánál.
A hitünk nagyobb a logikánál. Lenyűgöző, megdöbbentő volt látni. Nagy agykapacitás, összerakta a rendszert, de az ember teljesen csak saját magára figyelt az egészben. Én-központú volt az egész. „Járok Istennel, járok Istennel, én járok Istennel, én járok Istennel,…” – erről szólt az egész, és nem volt hatalom benne. Ez egy szélsőség a kereszténységben. Könnyen lehet valaki ilyen.
2Tim 3:5 nincs benne hatalom, ez csak a látszat, csak a forma, csak a viselkedés. Elmegyakorlat, agyi gyakorlat, semmi más. Aztán ez a testvér annyira csalódott volt, mert az ő agyi kereszténysége nem működött. Azt mondta: a hit nem működik! Akkor nagyon fiatal hívő voltam, csak három-négy éves, és nem értettem, hogy mi a gond ebben a képben. A szívemben viszont a Szent Szellem azt mondta: „ennél többről szól a hit”. Igaz, hogy csalódott, de azért, mert saját maga van a középpontban, mert ez önmaga választotta dolog.
„Megvan a megoldás! Van jobb válaszom – a másik szélsőség – az érzelmi kereszténység.” Ez az, amikor teljesen szubjektív az ember. Van egy pásztor az életében, aki a barátja, de azt mondja neki: Isten erre és erre vezet engem. A pásztor azt feleli: „Hú, figyelj! Az Írás nem ezt mondja.” A válasz: „Nem! Engem Isten vezet.”
Vagy a pásztor azt mondja: a gyülekezetünknek nem ez a látása. „Micsoda?! Anathéma! Hagyj engem! Fokhagymát neked! Távozz tőlem Sátán! Mit képzelsz?! Hogy merészelsz beleszólni az én Istennel való járásomba?” Egyik nap: „Isten szeret engem! Isten szeret engem!” Kis idő múlva: Ah, Isten gyűlöl engem! Plusz végtelentől a mínusz végtelenbe, hullámvasút az egész. Ilyen az egész élete, és van hite. Ez az ő hite.
– Ez a hited? Az érzelmeid? Az érzelmeid a hited? Nem kellene, hogy kicsit többről szóljon a dolog? Nem kellene, hogy valami más is legyen a képletben?
– Nem szólhatsz bele!
Ez a testvér szereti olvasni a Bibliát, de így: „Ezek az idióták, meg a logikájuk! Nevetséges, amit csinálnak! Mennyivel jobb, amit ÉN csinálok! Nézd, ollóval a kezemben olvasom a Bibliámat, dolgozom rajta. Ez tetszik, ez nem tetszik… ” Kiveszi a kedvenc verseit, ahelyett hogy Isten teljes tanácsát nézné. Szubjektívan összeköt mindenfélét anélkül, hogy valós kapcsolatuk lenne. Egyszerűen csak a kívánságai által épít valamit. Azt, hogy van-e köze Istenhez, az dönti el, hogy hogyan érzi magát aznap.
Van erre egy jó példa az Ószövetségben. 1Kir 22-ben elhangzott egy prófécia Istentől, de nem volt kellemes egy prófécia. Az volt az ígéret, hogy Izraelnek nem megy túl jól a dolog attól kezdve. Mi történt ezután? Előállt Cidkijjá, aki próféta volt. Prófétált. Nagyon jó prófécia volt. Nagyon bátorító volt, nagyon segítő volt. Sokan azt gondolják, hogy ennek kéne lenni a kereszténységnek: csak mondjunk bátorító, segítő dolgokat! Hát, ez a prófécia nagyon bátorító volt, nagyon segítő volt, előrébb vitte a dolgokat, de volt benne probléma. Pusztán annyi volt a gond, hogy a szakadék felé vitte előre a dolgokat. Az volt a gond, hogy hazugság volt. Az volt a gond, hogy az a próféta elhitt egy hazugságot. Szubjektív volt, érzelmi volt, és nem a megfelelő irányba ment.
Ez is nagyon emberi fajt a kereszténység abban az értelemben, hogy ember építette kereszténység. Nagyon könnyen értjük, hogyan működik. Nem tudjuk, hová megy, úgyhogy az életünkben egyébként jóval pusztítóbb, mint az előző. Ha ebben a második szélsőségben élsz, valószínűleg szétveri az életed, de az első sem jobb.
Akkor hol van a megoldás? Ézs 44:20 igaz mindkettőre: mindkettőjüket a megcsalt szívük vezette félre, és nem veszik észre, hogy hazugságot fogadtak el igaznak, hazugság van a jobb kezükben. Nem veszik észre. Úgyhogy, mi a megoldás? „Rendben, akkor élek értelmi keresztényként egy kis időt, aztán kompenzálok valamennyi időt érzelmekkel. Aztán így élem az életem. Oda, vissza, oda, vissza.” Ez azonban nem megoldás!
Ez olyan, mint egy gyerek, aki nem érti a szorzást. Mennyi 6 x 2? Leírja a számokat egymás után, és: 62! Vagy fordítva: 26! Nem igaz. Ilyen ez, ha megpróbálok ilyen lenni, aztán olyan lenni, olyan lenni, aztán ilyen lenni. Nem! 6 x 2 az 12, azaz teljesen más szám. Erről beszélek, hogy nem arról szól, hogy váltogatom a szisztémákat.
Mert 1Kor 14:20 egy olyan gyülekezetnek, ami nagyon érzelmi volt, arról beszél nekik a Szent Szellem: „Ne legyetek az értelemben gyermekek! Hanem legyetek gyermekek a gonoszban, a pletykában, a hazugságban, a hasonlítgatásban! Abban legyetek gyermekek, de az értelemben ne legyetek gyermekek.” A kereszténység igenis értelmes és logikus dolog.
Vagy a vers, amivel kezdtük, a Róm 15:13-ban azoknak a hívőknek, az agyi keresztényeknek azt mondja: öröm és reménység és békesség – ez másik dolog. Ez is része a hitnek! Mert ha ez az egész csak logikai rendszer – tedd / ne tedd –, akkor elvétetted. Ez nem a kereszténység hite. „Akkor mi a hit?” Az, ami összeköti a kettőt. (Mellesleg még mondhatnánk hat-nyolc-tíz másik szélsőséget, amerre mehetnénk, de most nem fogunk.)
A hitbeli kereszténység az, ami összeköti az egészet. Hadd mondjam másként: Isten kapcsolatra hívott minket. A mi hitünk kapcsolati hit. Kapcsolatban lenni. Amibe belefér a logika és az érzelmek is, de nem azok uralják, hanem a kapcsolatom Istennel.
Megtaláltam a tökéletes idézetet erre egy zseniális apologétától. Egy előadáson hallottam ezt, és egyből leírtam magamnak. Azt mondta: „Arra számítottam, hogy a Biblia a tennivalók és nem tenni valók listája lesz, és a legnagyobb megdöbbenésemre azt találtam, hogy
– az egész egy Személyről szól,
– egy szerelmes levél volt az Atyától elveszett gyermekeinek,
– kifejeződése Isten abbéli vágyának, hogy találkozzon velem személyesen.”
Mekkora gondolat ez! Ez az igazság. Ez a Bibliánk. Ez a hitünk. Ez a kereszténységünk. Ez az, ahol a kettő egyesül.
Nem az van, hogy lépek egyet az egyik irányba, aztán lépek egyet a másik irányba. Nem az van, hogy próbálok járni az egyiken is, és a másikon is. Hanem a kettő egy: hitben az Ővele való kapcsolatomban. Róm 14:17 az Istennel járásunk igazság, megigazulás. Ez nagy teológiai szó nekünk, ami mögött rengeteg logika, rengeteg gondolat van.
Gondolj bele, az ószövetségi áldozatok, aztán a hibátlan bárány, aztán Jézus születése, az Ő bűntelen élete, az Ő kereszthalála, aztán az Ő győzelme a halál és a bűn fölött: a feltámadása, aztán a mennybemenetele, és aztán ahogy bemutatta a vért a mennyben. Amikor Róm 14:17 azt mondja, hogy igazság, akkor mindez benne van ebben: rengeteg logika, rengeteg történelem, rengeteg valóság; de a másik oldalról, úgy folytatja: öröm, öröm… Nem csak igazság, hanem öröm. Ez a kettő együtt van. A hitünkben ezek nem szélsőségek, nem távol állnak egymástól, hanem egyek.
Tudod, milyen nagyszerű ez? Mert egy egészen kicsi gyermek érti ezt. Lehet, hogy nem értené a zseniális logikámat, lehet, hogy megijesztené őt az, amit csinálnék, de az, amiről mi beszélünk: kapcsolat – ezt érti. Mert egészen kicsiny korunktól Isten úgy találta ki, hogy kapcsolatokban legyünk, családunk legyen. Ez az Ő akarata. Az Ő akarata az, hogy családunk legyen. Ez az Ő akarata, hogy hívőkként gyülekezetünk legyen. Kapcsolat, kapcsolatok – ez az, amire el vagyunk hívva, és ebbe mindkettő belefér.
Pál mond valamit Eféz 3-ban egy rövid, de nagyszerű versben, ami jól illusztrálja, hogy hogyan egyesül ez a kettő:
Ef 3:14-15 Ezért meghajtom térdemet az Atya előtt, akiről neveztetik minden nemzetség mennyen és földön,
Pál azt mondja: imádkozom; de ezt úgy mondja: meghajtom a térdemet Isten előtt. „Imádkozom, és kapcsolatban vagyok Vele, és imádom Őt, és keresem Őt, és időt szánok erre, és megalázom magam.” Tudod, miért? Mert ha itt vagyok, ahol a zseniális megoldásaim, tökéletes gondolataim, fantasztikus logikám él, akkor meg kell aláznom magam ahhoz, hogy imádkozzak, és azt kell mondanom: „Uram, itt ez az egész, minden, amit tudok építeni, zseniális – szerintem díjat érdemelnék érte, nem értem, hogy miért nem látják –, de Uram, Te nagyobb vagy ennél. Uram, Te jobban tudod.”
„Én tudom, hogy nekem milyen álomautó kéne, logikus, le tudom vezetni, de Uram, Te tudod. Te jobban tudod. Te sokkal jobban tudod.” „Uram, nekem kéne egy feleség / egy férj!” „Nekem kéne egy gyerek!” „Nekem kéne egy hosszú és sikeres élet!” „Nekem kéne egy jól fizető munka! Le tudom vezetni.” Rendben, ezzel nincs baj. Imádkozz érte. Viszont milyen az az ima? Agyi vagy hitbeli, kapcsolati?
A másik oldalról: ha ott vagyok, ahol csak az érzelmeim bugyognak, akkor mire van szükségem? Meg kell aláznom magam. Azt kell mondanom: „Istenem, én úgy érzem magam, hogy le akarok ugrani a toronyból – kötél nélkül –, de Uram, Te jobban tudod, hogy mi az életem célja. Uram, Te jobban tudod!” „Uram, tele vagyok vidámsággal. Uram, mi a Te terved mára? Te tudod, hogy mi a Te terved mára. Mert lehet, hogy a mai napon azt szeretnéd, ha valakivel együtt sírnék, akinek szüksége van rá. Lehet. Én abban akarok járni, amit Te terveztél el nekem. Én kapcsolatban akarok élni Veled.”
Valaki azt kérdezné: Minek a térdelés? A válasz az: „Ez nem annyira nekem szól. Ez Neki szól.” Mit jelent az, hogy kapcsolatban vagyok valakivel? Egy kapcsolatban a másikkal vagyok elfoglalva, nem magammal. Ez a kapcsolat. Vele foglalkozom.
Ha a házastársad miatt érdekel ez az üzenet, és azt gondolod, hogy a másiknak veled kéne foglalkoznia, akkor mit szólsz ehhez: ez neked szól! Foglald el magad a házastársaddal és segíts neki! Állj mellé és támogasd őt! Menj előre ebben! Ugyanígy van az Istennel való kapcsolatunkban.
1Tim 2:8 Azt akarom tehát, hogy a férfiak imádkozzanak minden helyen, tiszta kezeket emelve fel…
Dicsérjük az Urat és emeljük fel a kezünket. „Minek?” Isten azt mondta, hogy Ő szeretné ezt, hogy áldjam Őt, hogy tiszteljem Őt, hogy dicsérjem Őt. Sok minden van ebben, és ez Neki szól. Így van kapcsolatom Ővele, hogy ez Róla szól, hogy Őrá nézek és imádom Őt. Igazán ez a hitünk.
Isten nem teológusoknak akar nevelni minket, hanem elsősorban arra vágyik, hogy imádjuk Őt, hogy kapcsolatban legyünk Ővele, és aztán jöhet a teológia. Nem azt akarja, hogy érzelmi hullámvasúton éljük a kereszténységünket, hanem azt akarja, hogy imádjuk Őt, és aztán jöhetnek az érzelmek. Hit. Kapcsolati hit az Atyával és ebbe annyi minden belefér – járjunk ebben! Ámen.
Mennyei Atyánk! Köszönjük Neked azt, hogy szólsz hozzánk, hogy adsz nekünk. Olyan hálásak vagyunk, hogy mellettünk állsz, hogy velünk vagy! Nem ellenségünk vagy, nem hazudsz nekünk, hogy vezetsz minket, hogy segítesz minket. Köszönjük Neked, hogy valóban kielégíted az érzelmi szükségeinket, a gondolkodási szükségeinket. Köszönjük, hogy kihívsz bennünket, hogy tanulhatunk járni Veled újra meg újra. Istenünk, vezess minket ebben! Adj nekünk így többet!
Köszönjük, hogy a hit nagyobb, mint bármi, amit mi produkálhatnánk, de ahogy megtaláltunk Téged, van kapcsolatunk Veled, amiben élvezzük ezt a hitet. Köszönjük, Urunk!
Ámen.