Helyünk az univerzumban, avagy mit jelent embernek lenni? – ez a témánk ma. Nem hatásvadászatból választottam ezt a témát, hanem egyszerűen azért, mert ez foglalkoztatott az utóbbi időben. Mellesleg azt gondolom, hogy a gondolkodó emberek túlnyomó részét ez foglalkoztatta az egész történelem folyamán. Ez hatalmas küzdelem a számunkra. Filozófusok, olyanok, akik filozófusnak gondolják magukat, hadvezérek, politikusok, sarlatánok… mindenféle ember próbálkozott, hogy választ találjon arra az elvileg egyszerű kérdésre, hogy kik vagyunk.
A híres tudós, Blaise Pascal a következőt mondta: „Az ember minden jel szerint arra lett teremtve, hogy gondolkodjék. Ebben rejlik minden méltósága és minden érdeme. Egyetlen kötelessége, hogy helyesen gondolkodjék. A rend pedig azt kívánja, hogy a Teremtőjén, önmagán és a rendeltetésén kezdje a gondolkodást.”
„Ki vagyok én?” Amikor feltesszük ezt a kérdést, két másik kérdés nyomakodik elő egyből utána: Hogy kerülök ide?; Miért vagyok itt? Röviden: Mit jelent embernek lenni? Mi a jelentőségünk a minket körülvevő univerzumban? Eszedbe jutott-e, amikor kimentél egy nyáréjszakán, és felnéztél a csillagokra? Emlékszem, egyszer különösképpen összenyomott a látvány. Amint szemléled a csillagos eget, elkerülhetetlenül egy gondolat fog szöget ütni a fejedben: „Mennyire jelentéktelen vagyok! Milyen kicsi vagyok! Számítok egyáltalán az univerzumban?”
1990-ben a Voyager-1 űrszonda a Naprendszerünk határához ért, és ott visszafordult. Carl Sagan, a híres csillagász javasolta a NASA-nak, hogy készítsenek a Naprendszer pereméről egy fotót a Földről. Ez a fotó azonnal világhírű lett, a címe: A halványkék pötty. Ugyanis ezen az elmosódott fotón szinte semmi mást nem lehetett látni, mint a végtelen sötétséget, és egy értelmezhetetlen kicsi kék pöttyöt. Ez a kis pötty a hat milliárd km-re lévő Föld.
Carl Sagan majdnem összeroppant a gondolattól, hogy azon a kis kék pöttyön játszódott az egész történelmünk, háborúk, politika, dicsőség és gyalázat, vágyak, érzelmek, tervek… minden, ami az emberségünkhöz tartozik, és mégis mennyire jelentéktelen az univerzum végtelenében! Sagant elborzasztotta az, hogy egyedül vagyunk az univerzumban.
Milyen érdekes, hogy p. Stevens is beszélt erről, nem pont ezzel a képpel kapcsolatban, és ez a kozmikus magány az ő megfogalmazásában. Itt van egy lény, aki nem illik a képbe. Itt az élettelen univerzum, és az ember vizsgálja. Felnézünk a csillagokra, de a csillagok nem tudnak lenézni ránk. Mi megmérjük a csillagokat, de a csillagok nem tudnak megmérni bennünket. Mi tudunk az univerzumról, de az univerzum nem tud rólunk. Elképesztő! Ez kozmikus magány.
Az állatok nem moralizálnak. Nem tűnődnek azon, hogy miért vannak itt. Ők csak teszik a dolgukat egy örök rend szerint. Tudomásunk szerint a zsiráfok nem rendeztek konferenciát arról, hogy mit jelent zsiráfnak lenni. Ha jól tudjuk, a kutyák is csak úgy megélik a kutyaságukat, nem csinálnak belőle kínzó problémát, mint mi az emberségünkből.
Ha nincs Alkotónk, akkor az elménk a leggonoszabb dolog, ami csak történhetett velünk. Mert az elménkkel fogjuk fel ezt az elképesztő reménytelenséget. Van egy elménk, amely nem remélhet válaszokat, ha nincs Teremtőnk. Kik vagyunk, ha Isten nem létezik? Számos ateista, vagy akár neodarwinista tudós fogalmazta meg, hogy ha az embernek nincs Alkotója…
Mi itt valamennyien szembenéztünk már ezekkel a kérdésekkel. Ha nem tesszük meg, ha nem nézünk rá először arra, ami van, és nem gondolkodunk el mélyen rajta, akkor nem fogunk igazi válaszokat találni. Az előadás első fele nyilván pusztító, de az előadás felénél fel fog csillanni a remény, és a vége nagyon jó lesz. Nem azért mert, hatást szeretnék gyakorolni – egyébként szeretnék 🙂 –, hanem azért, mert a valóságunk nagyon is reményt keltő. Ahhoz azonban előbb meg kell erőltetni az elménket.
El kell kezdeni gondolkodni. Nehéz lesz. Leszoktattak minket róla. Megtanítottak minket úgy gondolkodni, hogy már ne gondolkodjunk. Viszont aki Isten nélkül gondolkodik, és azt becsületesen teszi, ő a lehető legreménytelenebb életet éli, amit csak el tudsz képzelni.
Richard Dawkins, a legnagyobb ateista prédikátor a következőt mondja: „Az univerzum nem más, mint mozgó atomok egy halmaza. Az emberi lények a DNS sokszorosítására szolgáló gépek. A DNS replikációja, megkettőződése pedig önfenntartó folyamat. Ez minden élőlény kizárólagos életcélja.” Dr. Dawkinsnak igaza van. Ha Isten nem létezik, akkor Dr. Dawkins igazat beszél. Ez következik.
Ha becsületesen gondolkodunk Isten nélkül, akkor ezt a következtetést kell levonnunk, amit ő. Ám ezt soha nem tesszük meg. Erre nem tanít a világ. Csak van egy kijelentés, az tetszik nekünk, de nem gondolkozunk el arról, hogy mit jelent mélységeiben, mi következik belőle. Ha úgy nézed, hallgatod ezt a felvételt (olvasod a leiratot), hogy még nem tudod, hogy Isten létezik-e, vagy sem, akkor ha eddig nem vágytál Rá, lehet, hogy itt az ideje, hogy elkezdd, mert ez az egyetlen reményed.
Még egy gondolat Dr. Dawkinstól. „Géngépeknek építettek bennünket, de megvan a hatalmunk ahhoz, hogy szembeszálljunk a teremtőinkkel. Egyedül mi a Földön fellázadhatunk az önző replikátorok hatalma ellen.” Dr. Dawkins ezzel nem kevesebbet állított, mint azt, hogy nincsen szabad akaratunk. Ha nem létezik a lelkünk, és nincs semmi más, csak a test, akkor ismételten igaza van Dr. Dawkinsnak. Ugyanis akkor valóban a génjeink manipulálnak, irányítanak és rendelnek el bennünket egy bizonyos sorsra.
Dr. Dawkins azonban vét egy logikai hibát. Azt mondja, hogy mi fellázadhatunk az önző gének uralma ellen. Ha viszont a gének uralnak engem, akkor hogyan tudnék fellázadni? Hogy juthat egyáltalán eszembe külső erőforrás nélkül a lázadás? Hiszen eleve el vagyok rendelve bizonyos sorsra.
Mit jelent az, ha valakinek nincs szabad akarata? Ha nincs szabad akaratunk, akkor mindig a körülményeinknek megfelelően fogunk cselekedni, azt gondolom. Mi van azokkal az emberekkel, akik feláldozzák az életüket? Hiszen a gének parancsa a túlélés. Ha el vagyok rendelve a túlélésre, ugyan miért adnám az életem egy eszméért, vagy valaki másért? Ezek ellentmondások, logikai bukfencek. Honnan tudod leleplezni a hamis filozófiákat? Azonnal ellent fognak mondani egymásnak a gondolatok.
Ma hallgattam egy marketing előadást. Nem kínoztam volna magam, de muszáj volt. Az előadó hosszan beszélt, és nem is titkolta el az evolucionista beállítottságát. Sok utalást tett arra, hogy ő hisz az evolúcióban. Majd a végén a következő gondolatmenettel zárta az előadást. Hatást akart gyakorolni. Sikerült. Ezt mondta: „Minden változik. Minden nagyon gyorsan változik. A technológia, a tudás…” Mutogatott telefonokat arról, hogyan kezdődött a távközlés. Aztán mutatott egy okos-telefont, hogy hol tartunk ma. Aztán azt mondta: Egyetlen dolog nem változott az elmúlt ötvenezer évben, és ez az ember agya! Ha hitt az evolúcióban, aszerint az ember agyának kellett volna a legnagyobb változáson végigmennie! 🙂 Úgyhogy igazán jól szórakoztam.
Ha már az ellentmondásoknál tartunk, Dr. Dawkins és az ateista társadalom a következőben hisz: Az élettelen, személytelen, mindenféle cél és értelem nélkül létrejött univerzum élő személyes lényt hozott létre, azaz minket, akiknek a legnagyobb kérdése: Mi a célja és az értelme az életemnek? Valami nem stimmel. Az ember túlnőtt a teremtőjén minden kategóriában. Az univerzum élettelen, az anyag nem személyes. A személyesség összes attribútumával – érzelmek, gondolkodás, akarat, intelligencia, vágyak – intellektuális öngyilkosság lenne, ha ebben hinnénk. Az okozat nem nőhet nagyobbra, mint az oka. A kauzalitás szerint – ami ezerszer tapasztalatilag kipróbált, és működő filozófiai fogalom –, az ok-okozat szerint az oknak mind minőségben, mind mennyiségben mindig nagyobbnak kell lenni, mint az okozatának. Tehát az univerzum nem lehet az ember alkotója.
Mi következik Dr. Dawkins kijelentéseiből? Nem tudom, hogy ez az ember mit gondol otthon egyedül, amikor becsukódott mögötte az ajtó, és nincs ott a média. Meg mernék esküdni, hogy saját magának egy árva szót sem hisz el. Csak talán már túl messzire ment el, de ő nem buta. Azt állította Dr. Dawkins, hogy gépek vagyunk. Ha ez igaz, és ezt következetesen elhinnénk valamennyien, akkor bárkit megölhetnék az utcán mindenféle következmény nélkül. Hiszen ha gép vagyok, nem tartozom felelősséggel, nincsen szabad akaratom. Senki nem vonhatna felelősségre. „A génjeim fogságában vagyok. Nem tehettem más, tisztelt Bíróság. Én csak azt tettem, amire a génjeim utasítottak. Különben is, mi az, hogy jó vagy rossz? Ki fogja meghatározni?”
Észrevetted, hogy mit csinál leginkább az ateizmus? Megpróbálja megsemmisíteni az abszolútumot az életünkben. Milyen korban élünk? Ez a posztmodern kor. Az egész történelem során filozófiák jöttek és mentek. Fel lehetne sorolni sokféle filozófiai irányzatot, de mind közös volt valamiben. Abban voltak közösek, hogy valamennyi az igazságot kereste. Egészen mostanáig. Mert most a posztmodernizmus azt mondja, hogy nem létezik olyan, hogy abszolút igazság. Ez azonban azonnali logikai hiba, mert abszolút állítást tesz. Magyarán azt mondja, hogy neki van igaza.
Ha nem létezne abszolútum, semmi mellett nem tudnánk érvelni. Egyszer egy barátommal beszélgettem. Azt mondta: „Sért engem, hogy azt mondod, hogy neked van igazad. Szerintem mindenkinek igaza lehet.” A következőt kérdeztem tőle: „Jól értem, hogy azt mondod, neked van igazad, és én tévedek? Abszolútumok nélkül még beszélgetni sem tudnánk!”
Mi a jó és mi a rossz? A nagy francia forradalom szerint az, amit én annak ítélek, vagyis én ítélek valamit jónak vagy rossznak. Ezt nevezzük felvilágosodásnak, de rettenetes sötétséget hozott. Mert az embert tette meg minden dolgok legfőbb mércéjévé. Mit jelent ez? És itt van megint egy következmény, amit soha nem gondol végig az, aki ezt az elgondolást vallja: Ha én vagyok minden dolgok mércéje, akkor bármit megtehetek.
Ezt Sanyi az egyik konferenciánkon szemléltette. Odajött hozzánk egy srác, és azt mondta: „Nincs igazatok, mert nincs olyan, hogy jó vagy rossz. Minden az, aminek mi látjuk.” Volt a kezében egy okos telefon. Sanyi azt mondta: Odaadnád egy pillanatra? „Persze!” – és odaadta. Sanyi zsebre tette, és folytattuk a beszélgetést. Tíz perc múlva a srác fészkelődni kezdett, a nyakát nyújtogatta. „Bocs, de a telefonom!” „Tessék?” – kérdezett vissza Sanyi. „A telefonom nálad…” „Az már az enyém! Szerintem ez rendben van. Nem tudom, miért ágálsz ez ellen. Megtetszett a telefonod, és mostmár az enyém. Szerintem ez nem rossz dolog. Másképp gondolod? Ha igen, akkor mi alapján?” Visszaadta a telefont, és a srác értette. 🙂
Megmondom, hogy miért tagadják az emberek a jó és rossz abszolútumát. Ha nincs abszolút jó és rossz, akkor nincs mérce. Ha nincs abszolút mérce, akkor nem létezik abszolút mérceadó sem. Ilyen módon szeretnénk megszabadulni Istentől. A nagy francia forradalomban Rousseau és társai azt mondták: Isten a börtönőr, és mi megfogjuk Őt ölni. Megölték a börtönőrt, de továbbra is a cellában csücsültek. Nyitva volt az ajtó, de senki nem tudott kimenni. Tudod, miért? Halomra gyilkolták egymást.
Ők, akik azt mondták, hogy az ember minden dolgok legfőbb mértéke, megölték egymást. Közel kétmillió ember esett áldozatul ennek a vérengzésnek. Még a múlt rendszerben tanultuk ezt a szlogent: Szabadság, egyenlőség, testvériség! Ez volt a nagy francia forradalom jelmondata. „Szabadság, egyenlőség, testvériség! … Egészen addig, amíg egyetértesz velünk.”
Vannak olyan emberek, akik képesek következetesen élni és gondolkodni az ateista filozófiájuk szerint. Be is kerültek a történelemkönyvekbe. Az egyikük Adolf Hitler. Csak két idézet tőle. „Az ember létezésének legfontosabb célja a fajtájának fenntartása.” Ismerős? Ezt évtizedekkel később fogalmazta meg Richard Dawkins, akiről tudom, hogy nem náci. A másik idézet Hitlertől: Aki élni akar, harcoljon, és aki az örök küzdelem eme világában nem akar harcolni, az nem érdemli meg az életet.
Még egy nagyon „népszerű” ember: Joszif Visszarionovics Sztálin, röviden Sztálin. Grúz volt, és elkötelezett ateista. Sokan szeretnék összeboronálni az ortodox egyházzal, hogy rossz hírbe keverjék a kereszténységet, de sok száz pópa élete szárad az ő lelkén. Ezt ő mondta: Van ember, van probléma, nincs ember, nincs probléma.
Isten létezésének a tagadása egyben az abszolút erkölcsi mérce tagadása is. „Nincs többé igazi értéked, csak annyi, amennyit én adok neked. Nincs méltóságod, nincs szabad akaratod, nincsenek jogaid, és nincs igazi célja és értelme az életednek.” Úgyhogy senki sem képes következetes ateistaként élni az életét.
Aki megteszi, úgy fog járni, mint Ernest Hemingway, az Öreg halász és a tenger c. kisregény írója. Sikeres ember volt, hangsúlyosan ateista volt, és ezt hangoztatta is. Miután megírta ezt a világsikerű könyvet, otthon egy rossz pillanatában fogta a vadászpuskáját, megtöltötte mindkét csövet, leült egy székre, letette a puskát, bevette a csövét a szájába és a lábujjaival rátaposott a ravaszra. Ernest Hemingway így végezte.
A 20. század az emberi történelem legvéresebb évszázada volt. Az előbb említett férfiak vezetésével. Hitler, Sztálin, Pol Pot, Mao több mint kétszázmillió ember haláláért felelősek. Az ateista filozófiából ez következik. Ennek az emberáldozatnak a száma nagyobb, mint az egész addigi történelemben fegyveres konfliktusban elhunyt embereknek a létszáma.
Tim Kellertől egy idézet: „Ha Isten nem létezik, akkor azt csinálunk, amit akarunk, de nincs értelme az életünknek. Ha Isten létezik, akkor nem csinálhatunk azt, amit akarunk, de van értelme az életünknek. Választanunk kell! Szabadságot vagy értelmet akarunk?”
Azt képzeljük, hogy Isten egy börtönőr, és minden rossznak a végső oka. A Biblia elképesztő képet fest az emberről! Tudtommal az egyetlen olyan irat, ami beszél arról, hogy honnan jössz, ki vagy, és hová mész, és mindezt egy elképesztő rendszerben teszi. A Bibliában Salamon király Isten nélkül írt meg egy könyvet. Persze Istennel írta, de a nézőpontja ateista volt. Ez a könyv a Prédikátor könyve. Add oda egy ateista embernek, olvassa el a Prédikátor könyvét.
Valahogy így kezdődik: Minden hiábavaló. Azt írta Salamon: „Mindent kipróbáltam, semmit sem tartottam vissza magamtól. Szupersztár voltam tele pénzzel, nőkkel, hatalommal, hatalmas építményekkel, hadsereggel. Ezer feleségem volt, te erről csak álmodsz, barátocskám!” Remélem, nem! 🙂 Most a hitetlenek nyelvén szóltam. Szörnyű lehet. 🙂 Bocsánat! Nem talált mindezekben semmit Isten nélkül. Mert Isten az örökkévalóság számára alkotott bennünket. Ez a szupertitok, amiről a Biblia beszél. Azért, mert feloldja azt a feszültséget, amiben a legtöbb Istenben nem hívő ember éli az életét.
Kétféle feszültség van. Az egyik az, hogy Isten beültette a szívünkbe az örökkévalóság sejtését és a lelkiismeretet. Ezért van az, hogy lázadunk a halál gondolata ellen. „Ez nem történhet meg velem!” Egyik ismerősöm, amikor a nyolcvanhat éves rokona meghalt, azt mondta: Ez tragédia! Azt feleltem erre: „Az szép kor! Miért mondod, hogy tragédia? Ha nincs Isten, akkor az élet természetes velejárója. Nem kell ettől félni. Így halad előre az evolúció.” Most cinikus vagyok. Ezt senki nem gondolhatja komolyan. Ez hazugság, ne csapd be magad! Élni akarunk.
Az is kevés, hogy azt mondod, majd a gyerekedben élsz tovább, mert akkor is hazudtál. Nem arra vágysz, hogy az átörökített génjeidben élj tovább! Arra vágysz, hogy személyként élj örökké. Nem akarunk elbúcsúzni, mert élni jó. Igaz? Tudjuk, amikor belekóstoltunk. Persze, sokszor nehéz, és szenvedünk és fájdalmaink vannak, de az élet mégis egy megmagyarázhatatlan mámor. Kaland. Valahogy ragaszkodunk hozzá. Szóval, nem akarunk meghalni!
Van még egy feszültség, a lelkiismeretünk. Élünk, teszünk dolgokat, hol jobban, hol rosszabbul, de valamennyien tudjuk, hogy nem vagyunk azok, akiknek lennünk kellene. Ezt az érzést nem tudod kikerülni. Mert megvan állandóan az a gonosz kis hang: Ezt elszúrtad! Vagy még a tetted előtt: Ezt ne tedd meg! Él bennünk egy ellenség. Nem tudom elhallgattatni. Illetve el tudom hallgattatni, ha kellőképpen sokáig megyek ellene. Ha figyelmen kívül hagyom, el fog halkulni.
Hallottad ezt a kifejezést, hogy lelkiismeretlen ember? Ez a Tízparancsolat igazából, ami bennünk van. Gondolkoztál már azon, hogy mi a Tízparancsolat? A szeretet legtömörebb és legpontosabb leírása. „Hogy mondhatsz ilyet? Az törvény.” Tényleg? Olvasd végig! Szeretnéd, ha valaki így viselkedne veled szemben? Nem lopna tőled, nem kívánna meg tőled semmit, nem hazudna… Ha egy ember veled szemben ezeket nem teszi, akkor ő szeret. Akkor szeret! Érdekes ez!
Aztán ahogy Salamon halad az írással, Préd 12:13-ban egy meglepő fordulattal ateistából hirtelen hívővé változik, és a következőt mondja:
Préd 12:13 (15) Mindezt hallva ez a dolgok summája: Féld Istent, és tartsd meg parancsolatait, mert ez az ember legfőbb dolga!
A Biblia egyértelműen fogalmaz: 1Móz 1:26-27 Isten az embert a Saját képére és hasonlatosságára alkotta. Hasonlítunk Istenre. Nem hatalomban, hanem tulajdonságokban. Személyesek vagyunk, van szabad akaratunk, van értelmünk, vannak érzelmeink, van erkölcsünk, amit sokszor megpróbálunk relativizálni. Az ember hatalmas élőlény. Valóban teljesen idegen az univerzumtól. Itthon vagyunk, de idegenként járunk. Túlnőttünk az anyagon, és ezt minden ember tudja – az is, aki tagadja – minden kultúrában, a buddhista, a muszlim, a zsidó, a keresztény… teljesen mindegy!
Olvastam egy történetet nemrég. Egy szamuráj elmegy egy zen mesterhez, és megkérdezi tőle:
– Létezik-e menny és pokol? Ha igen, akkor hol van a kapuja?
– Te ki vagy?
– Harcos vagyok. Szamuráj.
– Ilyen visszataszító kinézettel alkalmaz egyáltalán valaki?
Erre a szamuráj természetes reakcióként, azaz gondolkodás nélkül a kardjához kapott. Ránéz a mester:
– Látom, kardod is van. Az is olyan tompa, mint az elméd?
A szamuráj kardot rántott, mire a mester elkiáltja magát:
– Itt van a pokol kapuja.
A szamuráj megállt a karddal. Megértette a tanítást, és visszadugta a kardot a hüvelyébe. A mester erre azt mondta:
– Itt kezdődik a mennyország.
Mindenki tudja! Mindenki tudja, hogy nem pusztításra lettünk alkotva. Mindenki tudja, hogy milyen célból vagyunk itt. Persze csinálhatunk ezt-azt. Tagadhatjuk, becsaphatjuk magunkat vagy másokat, de a szívünk mélyén valamennyien a mennybe szeretnénk jutni.
Zsolt 8:5-6 (6-7) Hiszen csak kevéssel tetted kisebbé Istennél, dicsőséggel és tisztességgel koronáztad meg őt! Úrrá tetted őt kezed munkáin, mindent a lába alá vetettél:
Olyanok vagyunk, mint Isten. Nem mi vagyunk Isten, hanem olyanok vagyunk, mint Ő. Mindent a lábaink alá vetett. Ez hatalom. Miért folyt a küzdelem az egész történelem során? Két dolog jut eszembe: szabadság és hatalom. Ezért a két dologért harcolt az ember végig. Olyan dolgokért küzdünk, olyan dolgok után vágyakozunk, ami a teremtésünknél fogva eleve megvolt nekünk. Ezért vágyunk olyan sok minden után: szeretet, cél és értelem, elfogadottság, állandóság… Aztán a teremtés után elbuktunk, de Isten utánunk jött. Ilyen hatalmas lényeket nem szabad hagyni, hogy csak úgy elvesszenek!
Egy meglepő dolgot olvasunk: Isten szeret minket. Hogy lehet ez? Emlékszel a Voyager-1-re, ami megfordult? A kis halványkék pöttyre? A jelentéktelenségünkre? A reménytelenségre? A végtelenre, ami csak a mindent átható csönddel válaszol a kiáltásunkra? Nem vagyunk egyedül! Carl Sagan-nek nem volt igaza! Hiába rettent meg az univerzum nagyságától! Isten azt mondja: „Én itt vagyok. Látlak azon a kis halványkék pöttyön. Látom mindegyikőtöket.” El tudod ezt képzelni? Valaki figyel minket. Valaki mindent tud rólunk. Valaki mindezek ellenére feltétel nélkül szeret bennünket. Ő utánunk jött.
Fil 2:7 hanem önmagát megüresítette, szolgai formát vett fel, és hasonló lett az emberekhez.
Isten emberként közöttünk járt, és az Ő életének a példájával elhívott bennünket. Egyedülálló történet. Rendkívüli történet. Ki sem merem mondani. Alig merem elhinni. Ha arra gondolok, hogy mit műveltünk mi itt a Földön…
Aztán Ő elhívott minket néhány dologra. Ez szorosan vett része a mi emberségünknek. Nem arra lettünk elhívva, hogy mindössze szemléljük a történelmet. Hanem arra lettünk elhívva, hogy mi írjuk a történelmet. Hatalom és szabadság. El vagyunk hívva arra, hogy alázatosak legyünk. Sokan úgy gondolják, hogy arra, hogy gyalázatosak legyünk. 🙂 Elvileg csak egy hang a különbség, de azért ennél sokkal nagyobb. Még csak azt sem mondhatjuk, hogy Ő könnyen beszél. Mert amire elhívott bennünket, azt Ő Maga is megtette.
Fil 2:8 És amikor emberi formában volt, megalázta magát, engedelmes volt halálig, mégpedig a kereszthaláláig.
Csukd be a szemed egy pillanatra. A játék kedvéért. Ott vagyunk kétezer évvel ezelőtt Jeruzsálemben, és valami csoda folytán látjuk a születést. Ott van Isten pólyában. Az édesanyja tartja. Mária talán bele sem mer gondolni, hogy kit fog. Isten az édesanyjára szorul, tisztába kell tenni. Kiszolgáltatott. Kiszolgáltatja Magát a teremtményeinek. Isten csecsemő. Aztán alázatos. Szót fogad a szüleinek. Erre lettünk elhívva, hogy alázatosan éljünk. Megtehette volna, hogy különbnek gondolja Magát, és úgy is viselkedik? Mondhatta volna a papoknak: „Maradjatok már! Az egészet Én írtam.”? Persze ez nem volt a legjobb példa, mert velük azért elég keményen beszélt.
Semelyik embert nem nézte le. Muhammad Ali muszlim volt. Azt mondta egyszer: Senkit sem néztem le, aki felnézett rám. Bennünk vannak az értékek. Isten természete bennünk van. Mélyen eltemetve. Aztán Isten hagyta, hogy a teremtményei bűnvádi eljárás alá vonják. Alázatos volt egészen a keresztig. El tudod képzelni a képet? Én képekben gondolkodom. Vizuális típus vagyok. Ahogy Jézus vitte a keresztet botladozva, egy Simon nevű embernek kellett átvenni Tőle, mert már nem bírta. Mert akkor már 24 órája verték.
Amikor szögelték fel a keresztre, akkor a római katonákért imádkozott, akik ezt tették Vele. Mert ők tényleg nem tudták, hogy mit tesznek, szemben a zsidókkal. Elképesztő lehetett! A római százados megdöbbent. Nem tudom, hányan tudták ott, hogy Isten van a kereszten előttük. Ebbe beleremegett az univerzum.
Soha nem lesz már semmi olyan, mint azelőtt volt. Az alázat megnyitotta számunkra az örökkévalóságot. Isten megváltotta az emberiséget a kereszten. Ha dühében elporlasztotta volna a kivégzőosztagot, akkor most mi lenne velünk? El vagyunk hívva arra, hogy szeressünk. A szeretet az minden abszolút értelemben vett jónak a végső definíciója. Mi tudjuk, mi a jó. Mert van egy mércénk.
1Kor 13. a szeretet himnusza. Mindannyian ismerjük. El vagyunk hívva arra, hogy úgy szeressünk, de leginkább arra vagyunk elhívva, hogy megengedjük, hogy Isten úgy szeressen.
Gal 5:14 Mert az egész törvény ebben az egy igében teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint magadat.
„Hagyd a mellébeszélést! Ne sorolj nekem törvényeket! Ne emeld ki azt, amiről úgy gondolod, hogy be tudod tölteni! Szeress! Én emberré leszek és megmutatom neked, hogy hogyan kell szeretni.” Itt járt közöttünk ez a galileai ács, és tanultunk Tőle szeretni. Tanultuk, hogy hogyan kell, hogy hogyan néz ez ki, hogyan kéne beszélnünk, hogyan kéne élnünk és hogyan kéne meghalnunk. Sokat tanított nekünk Isten. Ha leírta volna, csak fele ennyire lett volna hatásos. Ő azonban eljött, és az életével megtanította nekünk.
Ján 15:17 Ezeket parancsolom nektek, hogy egymást szeressétek.
„Nem kérem, nem javaslom.” Az eredeti szövegben a szó azt jelenti, hogy ez egy katonai parancs volt. El tudod ezt képzelni? Ott áll egy katona, jön a parancsnok:
– Katona!
– Igen, uram!
– Megparancsolom, hogy szeress!
A katona fogja magát, és a nyakába ugrik. 🙂 „Maga egy átkozott zseni!”
Isten megparancsolta, hogy szeressük a másik embert. El vagyunk hívva arra, hogy feláldozzuk egymásért az életünket.
Ján 15:13 Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért.
„Ernő! Csak nem azt akarod mondani, hogy legyek mártír?” Ha olyan kiélezett a helyzet, lehet, hogy azt mondanám, hogy meg kéne fontolni. Viszont most nem erre gondoltam, hanem arra, hogy ha elmész hétvégén missziós útra, akkor te feláldoztad másokért az életedet. Most, ahogy itt ülsz, feláldoztad valakiért az életedet. Hogy értem ezt? Úgy, hogy lehet, most lesz egy mondat, amivel valakit meg fogsz menteni. Ha istentiszteleten vagy, feláldoztad az életedet. Az életünk egyenlő az időnkkel. Nincs semmi értékesebb nekünk. Te a mai napon ebben a másfél órában feláldoztad az életedet másokért.
Ezt tanulnunk kell. Tudod, miért? Mert kis önző, zsugori emberek vagyunk. Mert ezt tanultuk egész életünkben: „Valósítsd meg magad! Szerezd meg magadnak! Csak te számítasz ezen a világon.” Sanyi azt mondaná: Olya pici a szívem, mint egy mazsola. Senki sem fér bele. Senki rajtam kívül.
Pál mondott egy nagy bolondságot. Ha Isten nem létezik, akkor okvetlenül bolondság. Ha viszont Isten létezik, akkor ez a legjobb dolog, ami csak történhet velem. 2Kor 6:12 ne legyetek szorosságban a ti szívetekben. „Korinthusiak, a mi szánk megnyílt, a mi szívünk kitárult.”
Amikor Istennel találkoztunk, nagyon pici volt a szívünk. Aztán egyszer véletlenül feláldoztam az életem valakiért. 🙂 Véletlenül odaadtam egy órát az életemből valakinek. Elmondtam az evangéliumot. Mentem haza, és arra gondoltam: „Milyen fura! Még egy ember belefért a szívembe.” A végén annyira nagy lesz a szívünk! Nagyon nagy! Isten ezt szeretné. Ez az egyetlen olyan szívnagyobbodás, ami nem ártalmas az egészségre.
Isten jött, feláldozott értünk harminchárom évet és egy egész örökkévalóságot. Mert azután, hogy a feltámadást követően felment a mennyben, nem utazott el szabira. Pedig jogos lett volna, mert brutális dolgokon ment keresztül! A Szentháromság másik két Személye nem rótta volna meg Őt.
Ám az igazi munka azután kezdődött. Létre kellett hozni a Gyülekezetet. Az igazi munkát Jézus utána kezdte el. Megváltott minket, felruházott minket az Ő Szellemével, létrehozta a Gyülekezetet, tanított minket, szeretett minket, erő adott nekünk, aztán azt mondta a Gyülekezetnek: Indulj a világ meghódítására! Jól sikerült, mert itt ülünk! Jézus nem ment szabira. Egy örökkévalóságon keresztül adja oda Magát nekünk.
Elsősorban el vagyunk hívva az üdvösségre. Ebből fakad minden. Ebből fakad a szeretet, az önfeláldozás, az imáink, a megváltozott életünk. Mert megváltozott az életünk. Nem lettünk tökéletesek, de Isten nem tökéletes embereket akar látni, hanem újjászületett embereket. El vagyunk hívva az újjászületésre, hogy Isten képét hordozzuk.
Róm 10:9 Mert ha száddal Úrnak vallod Jézust, és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halottak közül, üdvözülsz.
El vagyunk hívva arra, hogy egész életünkben Isten védelmezzen bennünket.
1Pét 1:3-5 Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki nagy irgalmából újonnan szült minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által romolhatatlan, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van fenntartva számotokra, akiket Isten ereje őriz hit által az üdvösségre, amely készen van, hogy az utolsó időben nyilvánvalóvá legyen.
Isten védelmez bennünket. Ő a mi testőrünk. Nagyon sok otthonban járok. Minden embernek alapvető szükséglete, hogy legyen valamiféle védelme. Mivel tudják, hogy saját maguk kevesek ehhez, ezért spirituális megoldást választanak. Jártam olyan házban, ahol aprópénz volt a sarokba szórva, vagy kis békaszobrok álltak a sarkokban. Több helyen láttam oltárt, Buddha szobrot oltárral, és látszott, hogy áldoznak rajta virágokat, és füstöltek. Ez babonaság, bálványimádás. „Kell valami nagyobb, mint én!” Bennünk van ez: Ki vigyáz rám? Ki őriz meg engem?”
Pál veszekszik a bálványimádás miatt. „Ne viccelj! Az előbb faragtad uszadék fából ezt a szobrot. Utána a maradékot eltüzelted, a szobrot pedig imádod? Van nálad otthon valaki?” Isten azt mondja: „Ne csináld ezt! Én vagyok az élő Isten. Szeretlek. Nem egy fadarab vagyok, amit te készítettél. Nem is egy szobor, amit évente egyszer körbevisznek, hogy friss levegő érje. Én alkottam az univerzumot. Minden az Én kezemben van. Én vagyok a legnagyobb védelem. Ismerlek, szeretlek. Látom az életedet. Engedd, hogy védelmezhesselek! El vagy hívva kapcsolatra Velem, hogy ne éld többé kozmikus magányban az életed. Jó, ha van melletted másik ember, de ő is, mint minden véges lény, mint te magad is, végül kevésnek fog bizonyulni. Én vagyok a nagy Ő! Ne keresd a nagy Őt tovább, Én vagyok az! A házastársad a kis ő. Ne keress emberekben olyasvalamit, amire nem lesznek képesek! Ha Velem kapcsolatba lépsz, ha lesz köztünk kapcsolat, akkor a kapcsolataid igazán meg fognak változni. – Ha a függőleges kapcsolatod rendben van, a vízszintesek is rendben lesznek. – Milyen módon lesznek rendben? Azt nem ígérem, hogy népszerű leszel mindig, azt sem ígérem, hogy állandóan harmonikus lesz a kapcsolatod, de valamit megígérek: lesz erőd bocsánatot kérni. Én adok felismerést, hogy mikor kell megtenned. Én vagyok a te mindened – Éne 6:6 –, te vagy az egyetlenegyem, és Én vagyok az egyetlen Isten. Az Egyetlen eljött az egyetlenért. Szeretlek! Ezt hányszor mondjam el? Hogy bizonyítsam be jobban? Hagytam, hogy megfeszítsetek. Abszolút bizonyíték. Engedj az életedbe! Engedd, hogy Én legyek a nagy Ő! Engedd, hogy tanácsoljalak.”
Ef 2:5-6 minket, akik halottak voltunk vétkeinkben, Krisztussal együtt megelevenített – kegyelemből van üdvösségetek –, és vele együtt feltámasztott, és vele együtt ültetett a mennyekbe Krisztus Jézusban,
Tudom, hogy nagyon sok akciófilm van. Felejtsd el! A legnagyobb kommandós Jézus Krisztus volt. Az volt az igazi akció. Ő Isten, és minden idők összes emberét mentette meg. Jól mondtam valójában, mert Ő minden idő minden emberéért meghalt. Olvassuk, hogy sokan elvesznek. Ez azért van, mert a személyességünknek van egy rettenetes velejárója, és ez a szabad akarat. Sokan nemet mondtak a Názáretinek.
Sokan nemet mondtak lelkiismeretüknek is. Ha jól értjük, azok, akik sosem hallották az evangéliumot, a lelkiismeretük alapján lesznek számon kérve. Egyetértett-e a lelkiismerete hangjával, vagy ellene ment? Nem arról szól, hogy tökéletes volt-e az élete, hanem arról, hogy amikor azt mondta a lelkiismerete: Ez nem volt rendben!; akkor rábólintott, és azt mondta-e: Igen, igazad van! Jézus áldozata ezeket az embereket is betakarta.
Jézus Krisztus volt a prototípus, az igazi ember, a képmás, aminek valaha szánva lettünk valamennyien. Jézus Krisztus az egyedüli személy, Aki megmondhatja, hogy mit jelent embernek lenni. 2Kor 3:18 el fogunk változni az Ő képére, és az ember is megdicsőül. Ez Isten terve a szeretett teremtményeivel. Ez az értelme az egész megváltásnak, az egész teremtésnek.
Sokkal nagyobbak vagyunk, mint az egész univerzum. Tudom, hogy első látásra csak egy kis kék pötty, de egy nap minden a lábunk alá lesz vetve. Jézus Krisztusban vagyunk, az Atya trónján, és ez nagyobb, mint az univerzum. Egy napon nagyon picivé zsugorodik számunkra az egész világmindenség. Hatalmas távlatok. Úgyhogy, ha kimész egy nyáréjszakán a csillagos ég alá, akkor már nem kell félned, nem kell magányosnak érezni magad. Felnézhetsz, és mondhatod: „Csodálatos! A helyemen vagyok. Tudom, hogy mindent Te alkottál, Uram. Tudom, hogy engem is. Tudom, honnan jöttem, hová megyek, ki vagyok. Egy nap találkozunk, és az dicsőséges lesz.” Ezt jelenti embernek lenni. Ámen.