Helyem a Krisztus Testében & Oltár a szívünkben

2012 május 20. vasárnap  18:00

P. Bendegúz

Bizonyság a KHÁRISZ-ról. Néhány hete mi, tanárok hetente többször kapunk színes kártyákat. Mindegyiken egy Bibliavers van, amit a gyerekek saját kezükkel írtak, de nem tudjuk, hogy kicsoda készítette. Aztán nyomoztunk. Amikor nem voltunk ott, akkor az asztalunkra tették. Ahogy elolvastuk, nagyon megáldott.

Nagyon sok gyereknek már verses füzete is van. Leülnek naponta, vagy bizonyos időközönként, és másolják a Bibliából a verseket. Amint ezt csinálják – ez nem szerzetesi hagyománytiszteletből van –, hanem ennek sok értelme van, mert közben táplálja őket, gondolkodtatja őket. Fiam hazajött valamelyik nap, és azt mondta, hogy semmi másnak nincs értelme, csak Isten Igéjének. Másfél órán keresztül másolt a Bibliából. Aztán a lányom is átvette ezt a szokást. Így nagyon áldott ez az egész dolog.

Mi az, amit kívánnál igazából az iskolánkban? Azt, hogy Isten Igéje fel legyen emelve és ébredés legyen a gyerekek szívében. Ezt látjuk és áldottak vagyunk. Örömmel és nagy várakozással nézünk a jövőbe, figyelve azt, hogy Isten mit készített nekünk.

1Kor 12:12-13 Mert amiképpen a test egy és sok tagja van, az egy testnek tagjai pedig, noha sokan vannak, mind egy test, azonképpen a Krisztus is. Mert hiszen egy Szellem által mi mindnyájan egy testté kereszteltettünk meg, akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szabadok; és mindnyájan egy Szellemmel itattattunk meg.

Tehát mindannyinknak van helye egy testben és megitattattunk ugyanazzal a Szellemmel. Nem mi helyzetük el magunkat, hanem Isten helyezett el minket.

1Kor 12:27  Ti pedig a Krisztus teste vagytok, és tagjai rész szerint.

Idén sikerült figyelemmel kísérnem az észak-amerikai profi kosárlabdaliga eseményeit. 30 csapat játszik ebben a ligában. Vannak csapatok, ahol sztárjátékosok játszanak, és mindenki az ő pólóikban feszít. Megnéztem az egyik meccsük statisztikáját. Általában arra építenek ezek a csapatok, hogy van két sztárjátékos, akik a pontok 80%-át dobják, a többiek szinte semmit, mert a „nagyokat” próbálják helyzetbe hozni.

A legkevésbé látogatottak közül az utolsó előtti csapat a saját államán kívül egy darab pólót sem tudott eladni. Ebben a csapatban az érdekes az, hogy egy darab sztár sincs benne, viszont van 7-8 játékos, aki ugyanolyan szinten tud dobni. Játszanak, nincs szupersztár közöttük, de mégis nyernek. Miért? Mert ők egy csapat. Ha megnyernék ezt a szezont, lehet, akkor sem tudnának pólókat eladni. Ugyanis kinek a pólóját veszed meg?

Senki nem emelkedik ki közülük, mégis nyernek. Valószínűleg élvezik. Nem hallottam még egyik játékosuk nevét sem, de mostmár az első 8 között vannak, és éppen vezetnek egy olyan csapat ellen, ahol sztárok játszanak. Az ellenfélnél most lesérült az egyik sztár és nem tudnak mit kezdeni ezzel a helyzettel. Ennek a csapatnak viszont nem számít, ha egy játékos kimarad valamiért a meccsről.

Arról beszélek, hogy neked van egy helyed Krisztus Testében. Ez a te helyed.

Róm 12:5 Azonképpen sokan egy test vagyunk a Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai vagyunk.

Itt ugyanezt mondja:

Ef 4:25 … mert egymásnak tagjai vagyunk.

Két hibát követhetünk el. Az egyik az, hogy nem veszem észre, hogy van egy helyem, és nem veszem észre, hogy az az én helyem, és szükség van rám ott.

„egy test vagyunk a Krisztusban” és „egymásnak tagjai vagyunk”. A gyülekezet Krisztusé. Képzeld el, hogy a tiéd is. Mennyire? Annyira, mint Krisztusnak. Krisztus Testének tagjai vagyunk, de egymásnak is. Tehát ti az én tagjaim is vagytok. Szükségem van rátok az én életemben, de ugyanakkor én úgy látom, hogy ez az egész gyülekezet az én ügyem. Mindenki gondolja ugyanezt egyes szám első személyben: ez az én ügyem.

Megtehetem azt, hogy kilépek belőle, de akkor én hiányzom onnan. Gondolhatom azt, hogy ez a másik dolga, vagy a harmadik dolga, és nekem nem dolgom. Nem így van azonban, mert mindannyinknak van saját helye, mindannyian működünk a saját helyünkön, és akkor működik a dolog, ha mindannyian működünk.

A másik hiba, amit elkövethetünk, ha azt gondolom, hogy ez az én dolgom, vagyis túl sokat gondolok magamról. Ez nem így működik.

Megint kosárlabda, fejben. Amikor játszunk, akkor tudunk nagyon jól játszani, ha alázatosak vagyunk a szívünkben és elfelejtkezünk magunkról. Csak észrevesszük azt, hogy a csapatunknak van egy ritmusa és én része vagyok ennek a ritmusnak. Hogy lehet kiesni ebből a ritmusból? Úgy, hogy valakinek van egy saját gondolata. „Na, majd én megoldom azt a dolgot!” Lehet, csak egy ütemmel többször pattintja le a labdát magának, és a csapat hirtelen nem tudja, hogy mit csináljon. Azért, mert kiestünk a ritmusunkból.

Mindnyájunknak benne kell lenni ebben a ritmusban, mert ha valaki nincs benne, akkor nem működik. Így működik Krisztus Teste. Mindannyian benne vagyunk, megalázzuk magunkat, és nem magunkra gondolunk, hanem benne vagyunk a szellem folyamában. Ugyanazt a szellemet isszuk. Amikor Isten ezt látja – Zsolt 133 –, akkor ez csodálatos dolog Őelőtte, mert különleges dolog történik.

Nem magamra gondolok, nem húzom ki magamat és nem is vagyok túl sok. Észreveszem viszont azt, hogy bátoríthatok.

Eféz 4:16 Akiből az egész test, szép renddel egyberakatván és egybeszerkesztetvén az Ő segedelmének minden kapcsaival, minden egyes tagnak mértéke szerint való munkássággal teljesíti a testnek nevekedését a maga fölépítésére szeretetben.

Vannak kapcsolatok közöttünk és foglalkozom ezekkel. Bátorítom a másikat, és ő bátorít valaki mást, és így tovább. Van egy háló. Az nem a pásztor feladata, hogy a gyülekezet épülésére gondoljon, hanem mindnyájunknak saját része és saját helye van, és mi vagyunk a gyülekezet. Egyikünk sem kisebb, mint a másik. Van közöttünk kapcsok és kötelékek, és így épülünk fel együtt.

Egy Szellemben vagyunk. Lerakjuk a saját érdekeinket és megalázzuk magunkat. Úgy, mint amikor a kosárlabda csapat érzi a tempót. Elfeledkeznek a játékosok önmagukról, mert érzik, hogy van valami nagyobb náluk: a csapat megy előre. Ugyanígy, mi is azt vesszük észre, hogy Krisztus építi a gyülekezetét, mert a helyén vagyunk, mert mindannyinkat betölt Krisztus Szelleme, és mindannyian tápláljuk és bátorítjuk a másikat.

P. Duló Attila

Ha igazán megértenénk azt, amiről P. Bende beszélt, hogy részünk van a gyülekezetben, az forradalmasítani az Istennel való járásunkat, a gondolkodásunkat a gyülekezetről.

5Móz 27:4-6  Mihelyt azért általmentek a Jordánon, állítsátok fel azokat a köveket, amelyeket én e mai napon parancsolok néktek, az Ebál hegyén; és meszeld be azokat mésszel.  És építs ott oltárt az Úrnak, a te Istenednek; olyan kövekből való oltárt, amelyeket vassal meg ne faragj.  Ép kövekből építsd az Úrnak, a te Istenednek oltárát; és áldozzál azon egészen égőáldozatokat az Úrnak, a te Istenednek.

Itt azt látjuk, hogy Isten parancsot adott a zsidóknak, hogy amikor átkelnek a Jordánon, akkor emeljenek oltárt az Úrnak. Gondolj bele ebbe! Ott voltak a zsidók 430 év fogság után, végre megszabadultak, és egy lépésre vannak attól, hogy saját nemzetet alapítsanak, hogy végre megkapják az Ígéret földjét. Egyetlenegy lépésre vannak.

Ez olyan hatalmas esemény volt a zsidó nép életében, hogy azt mondta az Úr, hogy amíg ez a nemzet áll, addig emlékezni kell erre. „Emlékeznetek kell arra, hogy Én, az Úr, szabadítottalak meg titeket Egyiptom fogságából! Emlékezzetek arra, hogy Én vittelek be titeket az Ígéret földjére! Úgyhogy építs oltárt. Ha átkeltél a Jordánon, építs oltárt.” Építs oltárt, amin áldozni fogsz, és ami örökké emlékeztetni fog arra, hogy mit tett érted az Úr. Ez annyira fontos dolog.

Látunk még egy nagyon érdekes dolgot: az oltár köveit ne vassal faragd ki. Ezt a parancsot már adta egyszer Mózesnek az Úr:

2Móz 20:25-26  Ha pedig kövekből csinálsz nékem oltárt, ne építsd azt faragott kőből: mert amint faragó vasadat rávetetted, megfertőztetted azt. Lépcsőkön se menj fel az én oltáromhoz, hogy a te szemérmed fel ne fedeztessék azon.

Ez annyira fontos dolog! Miért nem volt szabad vésővel hozzáérni a kövekhez? A véső miért szentségtelenítette meg a köveket? Miért szentségtelenítette meg az oltárt? Azt mondja az Úr: emelj oltárt azért, hogy emlékezni tudj, azért, hogy áldozz, de nem nyúlhatsz hozzá vésővel, nem faraghatod ki. Mert ha hozzáérsz vésővel és el kezded farigcsálni, akkor azzal megszentségteleníted.

Miért? Nyilvánvalóan azért, mert Istennek nincs szüksége arra, hogy mi farigcsáljuk, hogy szebbé tegyük, hogy a külsőségeken dolgozgassunk kicsit. „Annyira egyszerű istenem van nekem! Te ne aggódj, majd én igazítok, majd én farigcsálok rajta kicsit. Majd én szebbé teszem kicsit. Majd én kicicomázom kicsit, és akkor mondhatom már: nézd meg, mit csináltam, ugye, milyen jól néz ki!”

Istennek nincs szüksége erre. Ő nem a külsőségekre ad. Csak gondolj a Szent Sátorra! Kívül borzbőr, ütött-kopott, napégette, de a lényeg belül volt. Úgyhogy Isten azt mondja: „Emelj oltárt, hogy emlékezni tudj, de nem kell kicicomáznod. Nem kell rá cirádákat faragnod. Nem kell Engem szebbé tenned, mint Ami vagyok. Nem kell, hogy lépcsőn fölmenj rá. Nem kell hatalmas oltárt építened, mert Én önmagamban is hatalmas vagyok. Én vagyok a világmindenség ura.” A Baálok hatalmas áldozóhalmokat építettek.

Dán 3-ban Nabukodonozor nagy szobrot készíttetett, és azt akarta, azelőtt boruljanak le az emberek, és imádják. Az ördögnek szüksége van erre, hogy valami építmény, valami  nagy dolog tegye őt naggyá, mert egyébként Istenhez képest csak kis gonosz törpe. Neki szüksége van arra, hogy külsőségekben mutatkozzék meg.

Isten azonban azt mondja: „Ne nyúlj Hozzám vésővel! Nem kell hatalmas építményt emelned. Én önmagamban VAGYOK, AKI VAGYOK, úgy vagyok szép, elégséges, ahogy vagyok, és nem kell, hogy nagyobbá tegyél. Nem kell, hogy te tegyél nagyobbá.” Ez annyira csodálatos! Azt mondja: emelj oltárt az Úrnak! Ez nekünk is szól: emeljünk oltárt az Úrnak, hogy emlékezni tudjunk.

Az oltár két funkciót tölt be. Egyrészt az emlékezés helye volt, másrészt az áldozat helye volt. Ha megnézed, amikor az Ószövetségben oltárt emeltek, akkor áldoztak is rajta, hálát adtak Istennek. Emlékeztek arra, amit Isten tett és áldoztak rajta. Erre van nekünk is szükségünk, hogy oltárt emeljünk az Úrnak.

Ne értsd félre, nem arról beszélek, hogy otthon a konyhádban csinálj egy nagy kőrakást és áldozd fel az oldalast azon. 🙂 Nem erről beszélek. Ezeket az oltárokat, amiket mi építünk, ezt nem a konyhában építjük fel. Ezt a szívünkben építjük.

A szívünkben és az elménkben építünk oltárt. Miért? Azért, hogy emlékezni tudjunk, hogy lássuk mindazt, Isten mit tett értünk. Annyira könnyen, de annyira könnyen megszokottakká válunk! Annyira könnyen közönségesnek vesszük azt, amit Isten tett értünk! Olyan természetesnek vesszük! „Megmentett. Hát persze, hogy megmentett! Ez a dolga. Ezért Isten, nem?” Ez nem így van!

Látnunk kell annak az értékét, hogy mit tett értünk Isten. Látnunk kell annak a valóságát, hogy Ő volt az, Aki megszabadított minket Egyiptomból. Ő volt az, Aki kihozott minket a bűn rabszolgapiacáról. Ő volt az, Aki fizetett értünk, és Ő az, Aki ma is munkál az életünkben. Ő az, Aki elkezdett bennünk egy jó munkát és nem fogja abbahagyni egészen addig, amíg be nem végzi.  Csak gondolj ebbe bele!

Ő kezdte el bennünk a munkát és Ő fogja bennünk befejezni. Ez a garancia. Ez nem olyan, mint a 4-es metró, hogy nem látjuk a végét. 🙂 Tudjuk, hogy be lesz fejezve. Tudjuk! Mert Ő kezdte el. Nem szabad azonban, hogy közönségesek legyünk ezzel. Nem szabad, hogy megszokottak legyünk azzal, amit Isten tett értünk, mert Ő a szeretete miatt tette azt, amit tett értünk. A szeretete miatt tette.

Amikor megszokott vagyok azzal, amit tett értem, akkor megszokott vagyok a szeretetével is. Akkor közönségesnek veszem Isten szeretetét. Mindnyájan annak köszönhetjük az életünket, hogy Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta értünk, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Emeljünk oltárt a szívünkben. Ragadjuk meg azokat a pillanatokat, amikor el tudom fogadni Isten szeretetét, amikor tudok élni Isten szeretetében. Ragadjuk meg azokat a pillanatokat, amikor meglátom Istennek a munkáját az életemben. Fogjuk meg ezeket a pillanatokat, és építsünk oltárt belőle. Aztán emlékezzünk rá, hogy ahogy haladok az úton, folyamatosan mindig lássam Istennek a szeretetét. Folyamatosan lássam azt, hogy mit tett értem. Ő most is ott van és munkálkodik az életemben. Ha nem emelek oltárt, ha nem rejtem el ezeket a dolgokat a szívembe, akkor olyan könnyen megszokottá válok és olyan könnyen kiesem ebből a szeretetből.

Amikor Jézus beszélt Jel 3-ban az efézusi gyülekezethez, akkor azt mondta: egyetlenegy bajom van veletek, elhagytátok az első szeretetet. Azt mondja ott: emlékezz, honnan estél ki!

Folyamatosan emlékezzünk Isten első szeretetére! Nem az a szeretet, hogy én szerettem Őt, hanem az a szeretet, hogy Ő szeretett engem, 1Ján 4:9. Ez az igazi szeretet. Emlékezzek rá! Folyamatosan ott legyen, és amikor meglátom Isten szeretetét az életemben, amikor találkozom Isten szeretetével, amikor van képességem arra, hogy elfogadjam Isten szeretetét, akkor építsek belőle egy oltárt, akkor rejtsem el a szívemben és emlékezzek rá.

Ahogy az ószövetségi hithősök – Ábrahám, Jákob, Izsák,… – vonultak az életükben, haladtak előre, és bármi fontosabb dolog történt az életükben, akkor egyből oltárt építettek és áldoztak rajta. Aztán elnevezték az oltárt. Nevet adtak az oltárnak. Ezt csináljuk mi is: „Ma találkoztam Isten szeretetével. Elrejtem a szívembe. Oltárt építek, és aztán emlékezem rá. Vigyázom ezt a szeretetet.” Júd 1:21 maradjatok meg Isten szeretetében!

A keresztény járásunk, az Istennel való járásunk nem egy fölfelé nyílegyenesen tartó pálya, hanem hullámvölgyekkel tarkított. Olyan, mint a hullámvasút. Szép lassan mész felfelé, és csak azon drukkolsz, hogy vissza ne csússz, de felérsz egy csúcsra, örülsz, körülnézel, és zutty, le a mélybe … Már lenn is vagy! Még időd sem volt körülnézni.

Vannak jó napjaink, amikor élvezzük az életet. Amikor hihetetlen kapcsolatom van Istennel, amikor közösségben vagyok Ővele, élvezem minden pillanatát. A szárnyaló sas ipari tanuló hozzám képest, úgy szárnyalok Istennel. 🙂 Aztán vannak olyan napjaim, amikor semmi nem jön össze, amikor kár volt felkelni. Van úgy, hogy így élem az életem. Egyik nap a másik után, és egyre rosszabb lesz, és egyre rosszabbul érzem magam, és egyre mélyebbre kerülök.

Aztán néhány nap után elgondolkodom azon, hogy vajon mi lehet a probléma. Akkor jövök rá, hogy már rég nem Isten szeretetében élem az életem. Már rég elhagytam Isten szeretetét. Már rég kiléptem az Ő szeretetéből, már rég megszokott vagyok azzal, hogy Ő szeret engem. Mindaddig, amíg nem kerülök oda vissza, addig nyomorult életet élek, mert a szeretet a mi életterünk. Erre lettünk teremtve. Isten szeretetére.

Azt mondja Isten: „Ne ess ki a szeretetemből! Emlékezzél! Ha netán mégis ellépnél a szeretetemtől, ha mégis kiesnél a szeretetemből, akkor emlékezzél, hogy honnan estél ki. Nyúlj valamelyik oltárhoz! Lépj vissza egyet. Nézd meg azokat az oltárokat, amiket a szívedben építettél, ragadd meg és emlékezzél rá.” Így tudjuk folyamatosan életben tartani Istennek a szeretetét a szívünkben, hogy oltárt építünk. Ahogy haladunk a keresztény járásunkkal, ahogy megyünk előre, csak oltárt építünk az Úrnak. Ez csodálatos dolog!

Pál Eféz 5:20-ban ezért beszél a hálaadásról, mert az oltárnak az egyik funkciója az volt, hogy ott emlékezzek, aztán hálával áldozzak az Úrnak. Erre bátorít minket Pál. Azt mondja: mindig mindenkor adjatok hálát. Adj hálát Istennek! Örvendj! Miért tudok hálát adni? Tudok olyanért hálát adni, amire nem gondolok? Tudok olyanért hálát adni, amit már rég elfelejtettem? Persze, hogy nem! Csak azért tudok hálát adni, amire ránézek, amire gondolok, amire emlékszem.

Erre bátorít minket az Úr: „Építs oltárt, emlékezz és adj hálát! Örvendj a szívedben! Adj hálát azért, amid van! Adj hálát azért, hogy megmentettelek! Örvendj!”

Olyan sokszor van az, hogy nehéz dolgok történnek velünk, és akkor azt kérdezem: „Most ezért is adjak hálát?  Ezért hogy adjak hálát?” Ne a bajért adj hálát! Ne azért adj hálát, hogy valami nehézség van az életedben, hanem azért, hogy Isten abban a helyzetben is ott van veled. Abban a helyzetben sem vagy egyedül.

Ott van veled, és emlékezzél arra, amikor munkálkodott az életedben. Emlékezzél arra, amikor ott éltél a szeretetben és szárnyaltál, mint a sas madár. Emlékezz vissza azokra az időkre, amikor lenn vagy. Amikor lenn vagyunk, mert elsősorban magamhoz beszélek. Nekem a legfontosabb, hogy ezt a szívembe zárjam. Emlékezzünk! Építsünk oltárt az Úrnak!

Az oltár nem csak az emlékezésnek a helye, hanem az áldozatnak is a helye. Amikor oltárt építettek, akkor azon áldoztak is. Isten is azt szeretné, hogy mi is ezt tegyük. 1Móz 22-ben azt mondja Isten Ábrahámnak: áldozd fel a te egyetlenegyedet, akit te nagyon szeretsz. Ez eléggé horrorisztikus, ha természetileg nézem. „Még hogy azt áldozzam fel, amit legjobban szeretek?”

Isten azt mondja: „Igen, ezt várom tőled. Építs oltárt! Emlékezz arra, hogy mit tettem érted, aztán áldozz rajta. Áldozd fel azt, amit nagyon szeretsz!” Ez nagyon sok dolog lehet, de Isten ezt szeretné, hogy odaadjuk Neki azt, amihez még ragaszkodunk, amit még mindig fogunk.

Sok-sok év kereszténység után még mindig görcsösen ragaszkodom valamihez, még mindig fogom, még mindig nem tudtam odaadni Istennek, vagy nem akartam, de azt mondja az Úr: „Áldozd fel azt, akit te nagyon szeretsz. Áldozd fel az önképedet! Áldozd fel azt, ahogy saját magadról gondolkodsz, és gondolkodj egy újfajta módon. Áldozd fel a szokásaidat! Alakíts ki új szokásokat. Áldozd fel az elképzeléseidet! Sorolhatnám, hogy mi minden van, amihez ragaszkodunk. Azt mondja: Emlékezz és áldozd fel!

Róm 12:1 Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket.

„Megint egy teher! Áldozzam fel élő áldozatként? Én ezt nem tudom. Én erre képtelen vagyok!” Ez igaz. Ezt magunktól nem tudjuk. Ezt izomból nem tudjuk megcsinálni. Ezt akaratból nem tudjuk megcsinálni. Figyelj! Van egy módja, ahogy ez sikerül.

Van egy módja, ahogy ezt meg tudom tenni. Úgy, hogy oltárt építek az Úrnak. Megragadom azokat a pillanatokat, amikor találkoztam a szeretetével. Megragadom azokat a pillanatokat, amikor észrevettem a munkáját az életemben. Elrejtem a szívemben, és aztán erre emlékezem. Aztán ez megtart Isten szeretetében. Aztán a szeretet az, ami ki fogja munkálni, hogy élő áldozatként fel tudom áldozni az életem, hogy oda tudom adni az életemet Istennek.

Látom azt, hogy mit tett értem! Látom azt, hogy mi mindent tett értem, és akkor már nem drága. Akkor fel tudom áldozni, ugyanúgy, ahogy Ábrahám fel tudta volna áldozni Izsákot. Ugyanúgy oda tudom adni. Úgyhogy építsünk oltárt a szívünkben! Ámen.

Kategória: Egyéb