1Pét 3:15 Az Úr Istent pedig szenteljétek meg a ti szívetekben. Mindig készek legyetek megfelelni mindenkinek, aki számot kér tőletek a bennetek levő reménységről, szelídséggel és félelemmel:
Jób 19:25 Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.
F. Orsi hazament az Úrhoz. Egy értelemben mind ismerjük a gyászt. Lehet, ha nem ismerted ezt a családot, nem ráz meg ez a hír annyira, mint itt sokunkat. Ám az fontos üzenet mindnyájunknak, amiről beszélni akarok. Három csoda nyilvánvaló volt ebben az egész történetben. A kislány szülei már a várandósság nagy részében tudták, hogy baj van. Az első csoda az, hogy úgy döntöttek, hogy aszerint élnek, amit a Biblia mond. Ez fontos dolog.
Ismerjük ezt a szót, hogy meggyőződés. Használjuk sokat. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy elég alázatos vagyok ahhoz, hogy elfogadjam: Isten jobban tudja, mint én, és elfogadom, amit Ő mond függetlenül attól, hogy tetszik-e vagy sem. Nagyon fontos, hogy nem vak hitről beszélek. Van ez a kifejezés: vak hit. Nem erről beszélünk, hanem arról, hogy tudjuk a helyzetet, tudjuk, mi történik, tudjuk, hogy merre mennek a dolgok, de azt mondjuk: bízom Istenben és az Ő Igéjében függetlenül attól, hogy könnyű lesz-e vagy sem.
A szülők tudták, hogy nem lesz könnyű. Könnyebb lett volna azt hazudni: Úgysem lett volna esélye, és csak abortáltassuk el a gyereket. Az lenne a könnyebb egy értelemben. Ez az első csoda, amit meg akarok említeni. Ez lenyűgöző csoda, nagy dolog! Ezt sokan figyelmen kívül hagyják. Sok ember a világban megmagyarázza ezt valami pszichológiai hadovával. Azt mondják: „Ez ezért van, az azért van. Ez megmagyarázható. Érthető.”
Ám ez igazán a megújult szívnek a csodája, ami annyira fontos és annyira jelentős, hogy egy ember árral szemben úszna a dolgokkal a saját kárára is. A saját kárára is szembemenne a dolgokkal. Az egész társadalom azt mondja: ez rendben van. Még azt is mondják akár: ez a helyes dolog, mert a gyereked Down-kóros lenne, úgyhogy a felelős döntés az, hogy elveteted.
Mellesleg nem ez az üzenet lényege, de azért meg akarom említeni: mindannyian tudjuk, hogy mikor kezdődik az élet. Minden orvos tudja, minden nővér tudja, a szülők tudják, és ha nem vagy szülő, akkor valakinek a gyereke vagy valószínűleg :-), és tudod, hogy mikor kezdődik az élet: a fogantatáskor, nem pedig a születéskor. Nyilvánvalóan.
Nem akkor kezdődik az életed, amikor megvizsgálták, hogy egészséges vagy-e, és aztán eldöntötték, hogy élhetsz. Ez fontos nekünk. Zsolt 139:13 Isten már a méhben foglalkozott velünk. Luk 1:41 Keresztelő János már az anyaméhben reagált Krisztusra, Luk 1:15 ő már be volt töltve a Szent Szellemmel onnan kezdve. Nem számít, hogy mit mond erről az EU, vagy az USA, vagy Magyarország, vagy bármilyen hatalom.
Tudod, ez fontos! Azért, mert ebből egyre több lesz. Az évek során majd látni fogjuk, hogy a marihuánát legalizálják. Csak idő kérdése. Látni fogunk homoszexuális „házaspárokat”, akik örökbe fogadnak gyerekeket, akiknek így „nagyszerű” mintájuk lesz az életre. Ez szomorú, de mit kell csinálnunk ezzel?
1Pét 3:15 – Mit kell csinálnom ezzel? Három dolgot látunk, és ezeket nem szabad elhanyagolnunk:
1) Szeretném tudni, miért hiszem, amit hiszek. Szeretném tudni azt, amiről beszélünk. Nem csak klisék, nem csak kifejezések, nem pusztán keresztény zsargon, amit mondok. Nem üres szavak, hanem szívbeli válaszok a nehéz kérdésekre. Szívbeli válaszok.
Emlékszem, amikor bibliaiskolában voltam, rengeteg kérdésem volt, és nyaggattam a tanáraimat. Amikor nem voltunk bibliaiskolában, akkor nyaggattam a pásztoraimat: hé, válaszolj nekem! Azért, mert választ kerestem, ami tényleg válasz az én szívemnek. Ami az én szívemnek is válasz.
Szükségem van szívbeli válaszokra a nehéz kérdésekben. Ez nagyon fontos. Nem élhetek úgy, hogy megtanulom a kifejezéseket, és aztán annyi. Ez nagyon fontos, mert a kérdések el fognak hangzani. Fel lesznek téve a kérdések.
2) „Mindig készek legyetek megfelelni mindenkinek, aki számot kér tőletek a bennetek levő reménységről, szelídséggel és félelemmel.”
Azért imádkozom, hogy legyen bölcsességem kifejezni azt a választ, ami a szívemben van, azoknak az embereknek, akik tényleg vágynak rá, akik tényleg akarják tudni. Mert bölcsesség kell ahhoz, hogy el tudjam úgy mondani, hogy ő el tudja fogadni. Ez az imám: Uram, adj bölcsességet, hogy el tudjam mondani annak, akit érdekel.
A gúnyolódok, a heccelők, azok, akik ellenségek, azokkal Isten bánhat, de „Uram, adj bölcsességet, hogy el tudjam mondani azoknak, akiket érdekel!” Szükség van arra, hogy friss válasz legyen a szívemben.
3) Szelídséggel válaszolok. Törődöm azzal az emberrel. Nem én vagyok a „vallásos mindentudó”, aki mindent tud, és mindenre csak vagdossa a válaszokat. Ahogy Pál mondta 1Tim 1:15-ben: minden bűnös közül én vagyok a legnagyobb. Egyetértek vele: én vagyok a legnagyobb. Ez nem csak szöveg, hanem annyira gyenge tudok lenni, annyira el tudok bukni, annyira ostoba tudok lenni, annyira bántó tudok lenni. Annyira könnyen!
Ám van valamim, ami nagyobb ennél. Ez az Istennel való kapcsolat. Azzal az Istennel, Aki van. Aki létezik. Erről a reményről akarok beszélni az emberekkel. Nem az emberi erőről, jóságról, képességről, vagy arról, hogy hogyan javítsuk meg magunkat. Nem! Hanem az erőről Istennel.
Hallottam egy hívőről, aki ma el van merülve egy keleti filozófiában. Mi történt? Valamikor elkezdett jógázni. Milyen ez? Beengedek egy kicsi dolgot az életembe, és azt mondom: „Majd én tudom ezt irányítani. Majd tudom ezt uralni. Majd én kezelni tudom ezt.”
A meggyőződés viszont azt jelenti, hogy elfogadom, nem vagyok elég erős bizonyos dolgokra. Azért, mert Isten azt mondta, hogy nem vagyok elég erős hozzá, ezért nem megyek oda. Nem próbálom ki a drogokat. Egyszer sem. Miért? Azért, mert van meggyőződésem. Mert olvastam a Bibliában, és nem fogom kipróbálni egyszer sem.
Miért? Mert Isten azt mondja, hogy az túl erős hozzám képest. Olyan, mintha Isten kitenne egy táblát: „Behajtani tilos! Kinn van ez a tábla, nem szabad bemenni. Egyszerűen csak nem a te irányod. Túl gyenge vagy.” Ezért nem pletykálok. Ezért nem megyek kaszinóba azt mondva: egyszer kipróbálom a szerencsémet.
Miért? Azért, mert tudom, hogy egy pillanat alatt függő lehetek a drogtól, hogy egy pillanat alatt részeges lehetek. Nagyon hamar eljuthatok oda. Tudom, hogy nagyon hamar negatív emberré válhatok. Olyan emberré, aki nem tud pozitívan gondolkodni. Tudom, hogy könnyen cinikus lehetek. Tudom, hogy könnyen szerencsejátékossá válhatok.
1Kor 10:13 Isten nem kísért nagyobbal, mint amit el tudunk hordozni. Sokszor ez így működik, hogy Isten kitesz egy táblát, és azt mondja: ne menj be, ez túl nagy neked. Kitesz egy táblát és azt mondja: Amikor beugrik a pornó oldal a számítógépeden, akkor azon van egy kis x-gomb, csak nyomd meg! Egyszer se nézegesd. Ne tölts ezzel időt. Ne foglalkozz vele! Ne mondd azt: Majd én tudom ezt kezelni!; mert nem tudod kezelni.
Olyan mintha kinn lenne egy tábla: Ne ölelgesd a medvét! Jó nagy bolondnak kell lennem, hogy azt mondjam: „Ó, én tudom ezt irányítani! Gyere medve! Megölelgetlek.” Nyilvánvalóan! Jak 1:13-14 van valaki, aki hívogat minket erre, aki meghív minket erre.
Annyi emberrel beszélgettem, aki rettenetes küzdelemben próbál szabadulni a drogtól. Küzd, birkózik ezzel. Még hívő is küzd ezzel. Mi a baj? Az, hogy ott a tábla, amin Isten azt mondja: „Ne menj be! Ne csináld egyszer sem!” Egyszer sem! Annyi emberrel beszélek, akik az abortusz áldozatai. Mert igazán az anyák is áldozatok. Ők is áldozatok. Próbál szabadulni ettől. Bűntudata van. Fájdalom és veszteség az egész, nem tud szabadulni ezektől.
Miért tett Isten oda egy táblát? Azért, mert túl nagy nekünk, túl komoly nekünk. Nem tudjuk elhordozni. Szükségem van a meggyőződésekre. Ha elbuktál, akkor Zsid 10:10, Zsid 9:12,9:14 és 9:28 Krisztus vére elég neked. Krisztus vére megfizetett érted. Krisztus vére elintézte a bűnödet. Ne élj abban, ne birkózz ezzel, csak merd azt mondani: „Uram, Te fizettél ezért. Uram, Te szabaddá tettél engem. Uram, én bízom Benned. Kérlek Téged, vigyél engem tovább.” Aztán járj a meggyőződésekben, amiket az Igéből kapsz.
Járj a meggyőződésekben, és ragaszkodj az igazsághoz! Ez fontos. A meggyőződéseink bizonyos szinten fontosak, de valami másból jönnek: életből Istennel. Életem van Istennel, és aztán ennek a következménye a meggyőződéseim. Azt mondom, hogy bizonyos dolgokat nem csinálok és bizonyosakat csinálok.
Köszönöm azoknak, akik az istentiszteleten jelen vannak. Hallgatjuk az Igét. Ez meggyőződések miatt van. Mert a közösség fontos nekem, az üzenet fontos nekem. Sokszor nem érzem, hogy itt akarok lenni vagy képes vagyok, de vannak meggyőződéseim, és Isten újra és újra megáld.
Az első csoda ez volt, hogy a szülők ketten – Isten áldja őket, vigasztalja őket – úgy döntöttek, hogy a meggyőződéseik szerint fognak élni. Ez csoda, Isten munkája a szívben.
2) A második az orvosi csoda. Ez az, amit meg lehet mérni. Ezt látni lehetett. Egy orvos sem tudja megmondani, hogy a kislány hogyan születhetett meg erre a világra élve. Senki nem tudja megmondani ezt. Igazán el sem kellett volna érnie a születés pillanatát, de mégis megtörtént. Senki nem érti, hogy a kis szíve, ami annyira rossz állapotban volt, hogyan volt képes életben tartani őt.
Miért mondom ezt így? Azért, mert minden napja, minden lélegzetvétele, minden szívverése ebben az évben csoda volt. Az orvosok is azt mondták, hogy nem értik. Persze, ők nem használnák ezt a szót, hogy csoda, de ez csoda volt. Mellesleg nem tudom a választ, hogy miért élt. Én nem vagyok isten, csak lelkipásztor. Lehet azonban, hogy azért, hogy bizonyság legyen az orvosoknak, a nővéreknek, az embereknek. Lehet, hogy ezért, hogy lássák, Isten képes életben tartani valakit.
Tele van a világunk csodákkal, és közben a világunk azt mondja: nincsenek csodák. Mindenütt ezt halljuk, van is ilyen mondás: csodák nincsenek. A filmek tele vannak ezzel: nincsenek csodák, minden megmagyarázható. Mintha a marxizmus-leninizmus még mindig uralná a dolgokat.
Itt volt azonban ez a kicsi, törékeny lány. Hála Istennek az orvosokért, a nővérekért, a beavatkozásokért, de értenünk kell, hogy volt valami több: Isten munkája. Ez fontos dolog nekünk megint csak. Miért? A kérdésem: Imádkozunk-e várakozással? Imádkozunk-e számítva arra, hogy Isten válaszol nekünk?
P. Schaller másként kérdezte. Ő feltette ezt a kérdést a konferencián: Dicsérünk-e? Dicsérjük-e Istent? Az rendben van, hogy imádkozunk, de dicsérjük-e Őt? Adunk-e hálát Őneki? Fil 4:6 Hálaadással imádkozzatok! Hogyan imádkozhatok hálaadással? Csak akkor, ha számítok rá, hogy választ kapok. „Kérlek, adnál nekem egy százast? Köszönöm.” Csak akkor köszönhetem meg, ha számítok arra, hogy választ kapok. Ez annyira jelentős nekünk!
Imádkozunk-e csodákért? Vagy nem bízunk abban, hogy történik valami? Volt egy gyógyító istentisztelet Baltimore-ban. P. Schaller azt mondta erről: „Én kicsit úgy vagyok most, hogy imádkozom gyógyulásért, és ha megtörténik, akkor meg vagyok lepődve. Fordítva szeretném. Szeretném, hogy úgy legyen, hogy imádkozom érte, és amikor megtörténik: Naná! Ezt akarom a szívemben.”
Igazán erről beszélek, hogy imádkozzunk hittel, imádkozzunk várakozással. Annyi embernek van szüksége imára! A barátaimnak szükségük van az imáimra. Az ellenségeimnek szükségük van az imáimra. A kollégáimnak, a főnökömnek, a családomnak, a családom azon részének, akikkel nem vagyok hajlandó beszélni, szüksége van az imáimra. Embereknek, akik állás nélkül vannak, szükségük van az imáimra. Embereknek, akik betegek, szükségük van az imáimra.
Imádkozunk-e? Komolyan vesszük-e? Bátorítani akarlak ebben. Mert itt láttunk egy csodát. Az, hogy ez a kislány élt, ez csoda volt. Lehetetlen volt és megtörtént. Újra és újra. Minden szívdobbanás újra és újra. Imádkozzunk és merjünk kérni. Ez nagyon a szívemen van, hogy mondjam ezt újra és újra.
Imádkozunk-e a gyerekeinkért? Vagy csak összeráncoljuk a homlokunkat, amikor szaladgálnak és kiabálnak a gyülekezetben? Imádkozom-e értük? Szükségük van az imáinkra. Mindnyájunknak szüksége van a másik imáira. Imádkozzunk várakozással! Imádkozzunk hittel! Imádkozzunk számítva arra, hogy Isten válaszol.
Amikor megtörténik, akkor Zsolt 69:31 jöjjünk el a gyülekezetbe és mondjuk el. Adjunk hálát és mondjuk el. Osztozzunk benne, örüljünk együtt, és merjük azt mondani: „Isten munkát adott nekem. Isten meggyógyított.” Vagy: Isten megszabadított a szívemben. Vagy lehet, hogy nem is tudok beszélni róla, annyira privát a dolog, de azt tudom mondani: „Isten válaszolt az imámra. Köszönöm a te imáidat, hálás vagyok neked.” Mert csodák igenis léteznek.
3) Az utolsó – ez nehéz, és olyan, amire szükségük van folyton, ez az, amire szüksége van a kislány szüleinek, és mindenkinek, akik veszítettünk illetve veszítünk embereket –, úgy is mondhatnám: a reménynek a csodája.
Ez nagyon kihívó vers:
5Móz 32:39 Most lássátok meg, hogy én vagyok, és nincs Isten kívülem! Én ölök és elevenítek, én sebesítek és én gyógyítok, és nincs, aki kezemből megszabadítson.
Mit látunk itt? Ő az, Aki gyógyít. Isten az, Aki gyógyít. Isten az, Aki megsebesít. Isten keresztülvisz minket nehéz dolgokon.
Ez nagyon jól látható Jóbnak az életében, amikor megnézzük. Mit veszített el Jób? Mindent. Csak a feleségét nem, de az ő esetében ez nem volt nagy áldás. Gondolj bele! Jób 1:19 mindent elveszített, a tíz gyerekét is. Tíz gyereke halt meg. Tíz gyereke halt meg egyik napról a másikra. Összedőlt az épület, és tíz gyereke meghalt. Mindegyik.
Amikor továbbmész, Jób 16:20-ban azt olvasod, hogy mindenki megvetően nézett rá. Jób 19:14 a rokonai hátat fordítottak neki. Jób 19:19 még a közeli barátai sem voltak hajlandóak megismerni. Akkor jöttek barátok, akik vigasztalták volna, és ők pedig nyomorult vigasztalók voltak. Jób 16:2 ők nyavalyás módon vigasztalták, csak rakták rá a terheket, egyiket a másik után.
Ismered ezt az érzést? Azt, amikor csak hátakat látsz magad körül? Amikor mindenki csak hátad fordít neked? Megtörtént ez veled, amikor nem szándékosan megbántottál valakit és nem lehetett helyrehozni? Vagy amikor azt hiszed, hogy valamit olyan jól tudsz csinálni, aztán mindenki előtt csinálod, és kiderül, hogy teljesen elrontottad az egészet. Vagy amikor valakinek a házassága bajban van, rájuk nézel: Ezek nem tudnak semmit!; és két hét múlva azon tűnődsz, hogy a te házasságod túléli-e a következő napokat.
Tudod, hogy miről beszélek? Ez az a pillanat, amikor zavarban vagy, amikor összedől minden, amikor eltoltad a dolgokat, amikor elrontottál mindent, amikor elveszítetted igazán a képességet, hogy összetartsd a dolgokat. Ez a problémánk. Azt mondja az Írás, hogy mi nem hamura lettünk teremtve, hanem szépségre; nem gyászra, hanem örömre; nem nehéz szellemre, hanem dicséretre. Nem szégyenre lettünk teremtve, hanem Zsolt 3:4 dicsőségre lettünk teremtve. Nem halálra lettünk teremtve, hanem életre.
Ám 2Kor 4:16 ez a test megromlik. Ez olyasvalami, ami tönkremegy. Észrevetted-e, hogy a testünk tönkremegy? Egyre inkább vacak. Ha az Úr nem jön vissza előbb, akkor egy nap jönni fog a halál. Azon a napon ez a test annyira gyenge lesz! Nem lesznek okos megjegyzéseim, nem lesznek válaszaim, hanem csak gyenge leszek és szégyennel teli egy értelemben. A testem gyenge lesz, erőtlen.
Viszont nem erre lettünk teremtve. Hogyan békíted ki ezt a kettőt? A válasz az, hogy csak Isten teheti meg. Csak Isten képes összekapcsolni a kettőt. Ez volt a vers, amit az elején olvastunk:
Jób 19:25 Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.
Mim van, amikor mindent elrontottam? Mim van, amikor mindent elveszítettem? Mim van, amikor szégyenletes az egész? Mim van, amikor akkora a fájdalom? Ez a reményem: tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.
Él az én Megváltóm! Ez nem elvont, hanem ez kapcsolódik az én fizikai valóságomhoz. Krisztus a kereszten felvette az összes szégyent, az összes bukásomat, az össze hibámat, mindent, amit eltoltam, és helyette örömöt ad nekem, életet ad nekem és dicséretet – ez az, amiről beszélünk.
Igen, imádkozom, de van-e dicséret az életemben? A válasz az: Ha ismerem ezt a verset, ha igazán a szívemben ismerem ezt a verset, ha én tudom, hogy az én Megváltóm él, és ha tudom, hogy utoljára az én porom felett megáll, akkor van dicséret a szívemben.
Mindannyian értjük, hogy a fájdalom, a veszteség, a gyász, a csalódás, a sebzettség hogyan tehet engem befelé forduló, zárkózott személlyé. Olyasvalakivé, aki nem tud kapcsolódni. Valakivé, aki mindig csak visszahúzódik. Értem, hogy hogyan foszthat meg engem az élettől, amikor újra és újra csalódom.
Jóbbal annyi mindent történt, mégis hogyan mondhatta ezt: tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll. Hogyan lehetett reménye? Hogyan lehetett igazi reménye? A válasz az: Isten az, Aki megsebesít, de Ő az is, Aki meggyógyít. Ő az, Akinél választ találok.
Amikor egy hívő hoz egy hitbeli döntést, tesz egy lépést, mert úgy érzi, hogy Isten erre vezeti, akkor ott lehet egy gúnyolódó, aki azt mondja: „Látod, milyen hülye voltál?! Azt hitted, hogy megtörténik, és nem történt meg. A reménységed csalódást okozott neked.” Ez az, amiről beszélek, hogy a hívőnek van reménye.
A reménye nem az, hogy a dolgok jól sülnek el, hanem a reménye Istenben van, és az nem változik. Ez a reménységnek a csodája. A reménység, ami túlmegy a reménységen. A reménység ellenére való reménység, Róm 4:18. Reménység a reménység ellenére – mit jelent ez? Azt jelenti, hogy természetileg nincs reményem, de van reményem Istenben, Aki természetfeletti. Van bizalmam Őbenne.
Valaki azt mondhatja a kislány szüleinek, vagy – Dr. Évi decemberben hazament az Úrhoz, rákos volt, sokat imádkoztunk érte, imádkoztunk a gyógyulásáért hittel, bizalommal Istenben, és nem gyógyult meg ebből a betegségből, és hazament Istenhez – nekünk, a hívőknek azt mondhatja: „Na, látod?! A reménységed nem jelent semmit.” A válaszom ez: „Állj! Az én reménységem Istenben van. Túl ezen.”
Igen, persze, azt kérem Istentől, hogy gyógyítson. Nem kérek Tőle halált, nyilván. Nem kérek Tőle betegséget, nyilván. Nem kérek Tőle nehéz életet – én legalábbis nem –, de a másik oldalról a bizalmam és a reménységem Istenben van. Ha az, amiben itt a Földön lehet reménykedni, nem történik meg, attól még reménykedhetek Istenben. Ez a gyógyulásunk igazából: Igen, én kérem a gyógyulást, de az csak egy funkciója Istennek, és nekem Isten a reménységem, Ő az, Akiről beszélek.
Ha a házasságod nem olyan, mint remélted, akkor van, ami nagyobb. Tudod, hogy mi az? „Tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.” Ha egyedülálló vagy, és azt mondod, hogy ez tönkreteszi az életed, akkor van, ami nagyobb annál, és az ez: „Tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.” El sem tudom képzelni, amikor valaki elveszíti a házastársát több évtized után – valakit, aki egész életében a társa volt –, de van, ami nagyobb, és az ez: Isten valósága az életemben.
Ha nem megyek erre a szintre az életemben, ha nem ez a reményemnek a szintje, akkor ezek elnyelnek engem, akkor a gyász sosem fog véget érni, akkor a sebzettség túl nagy lesz ahhoz, hogy valaha bízzak bárkiben. Akkor a csalódottságom túl nagy lesz ahhoz, hogy reménykedjek bármiben, nem vagyok képes elbánni vele. Szükségem van Istenre, Aki gyógyít. Szükségem van Istenre, Akihez fordulhatok. Ez a harmadik csoda.
Az, hogy a hívő tud élni, bízni, továbbmenni, remélni, növekedni, és azt tudja mondani: én akarok valamit, ami több, Isten tartogat nekem valamit; az csak ebből a reménységből jön. A reménységből, ami nagyobb, mint ami itt van. Többre van szükségem. A bajaim megváltoztathatnak engem, de Őt nem, és szükségem van Őrá. Ez a vigaszom, ez a válaszom, ez a gyógyulásom. Ez az a csoda, amire szükségünk van mindig.
Mennyei Atyánk! Nincs közöttünk olyan, akinek ne lenne szüksége vigaszra, nincs köztünk olyan, akinek ne lenne szüksége gyógyításra, nincs köztünk olyan, akinek ne lenne szüksége megbocsájtásra, helyreállásra. Uram, nem a bűneink az életünk lényege, nem a bűntudatunk, nem a szégyenünk, nem a félelmünk. Még akkor sem, ha ezek uralkodni akarnak az életünkben, ezeknek nincs joguk. Uram, mi Benned bízunk, és Téged kérünk, akik hívők vagyunk: gyógyíts minket, vigasztalj minket, állíts helyre minket, állíts helyre lelki sebeket, fizikai gondokat, gondoskodj rólunk, adj nekünk, Urunk! Benned bízunk a szívünkben.
Kérünk Téged, tégy csodát értünk! Kérünk Téged, Urunk, dolgozz a szívünkben. Szabadíts minket! Törd össze a falakat, amiket építettünk. Döntsd le azokat a dolgokat, amiket az Ellenség épített az életünkben! Köszönjük, Istenünk. Áldunk Téged. Magasztalunk Téged. Bízunk Benned. Te vagy a Gyógyítónk. Ámen.