Lehet, hogy a hálaadás nem jelent sokat neked. Igen, ez egy amerikai (USA) ünnep. Az amerikaiaknak jó okuk van rá, de mi úgy érezzük, hogy mindig jó okunk van ünnepelni. Juhéj! – magyarul mondva. A Bibliánk egyfolytában arról beszél, hogy adjunk hálát. Miért? Azért, mert a lelkünknek jó hálát adni.
Hallottam egy újságíróról, aki kipróbál dolgokat, aztán ír azokról. Egyszer kipróbálta a Bibliát. Nem volt hívő, nem is lett az. Az egyik dolog, amiről írt, az a hálaadás volt. Elképesztő, hogy mit tett a lelkével az, hogy tanulta ezt, hogy gyakorolta magát ebben. Megtanult megköszönni dolgokat, hálásnak lenni dolgokért. Mennyire pozitív lett az életszemlélete ezzel!
Miért? Mert a lelkünknek szüksége van erre. Szükségünk van a hálaadásra. Arra lettünk alkotva, hogy értékeljük a szépséget. Olyan környezetben élünk azonban, ahol sok a negativitás. Tulajdonképpen népszerű sokszor negatívnak, kritikusnak lenni. Dicsérni vagy nagyra értékelni valamit, az idétlen.
Igazán azért vagyunk itt, azért csináljuk ezt az ünnepet, hogy kimondjuk, hogy ez nagyszerű a lelkednek. Szüksége van rá a léleknek. A másik persze az, hogy amikor mi hívők itt vagyunk, ünneplünk, akkor ez nem valamiről szól, hanem Valakiről szól. Ez az, amire mindig emlékszünk, hogy van valaki, Akinek hálát adhatunk dolgokért az életünkben. Egy Személyről szól, és Ő nagyobb.
Sokszor mondtam már ezt a példát, de elmondom újra. Sokan tudják itt, hogy amikor a feleségemmel még csak együtt jártunk, akkor elmentem egy évre Bakuba misszióba. Akkor még e-mail sem volt igazán. Úgyhogy igazán csak ritkán kommunikáltunk, csak néha tudtuk hívni egymást. Amikor hazajöttem, akkor nagyobb örömöm volt, mint ha egy lakáshoz, egy országhoz, egy városhoz jöttem volna. Bocsánat, hogy ezt mondom, de akár még a gyülekezethez is jöhettem volna. Mert valakihez jöttem, a leendő feleségemhez. Nem valamihez, hanem valakihez. Úgyhogy nagy izgatottság volt a szívemben.
Igazán így vagyunk mi keresztények. Karácsonykor arra gondolunk, hogy Isten mennyire közel jött hozzánk, Húsvétkor arra, hogy Jézus legyőzte a halált, és ilyenkor (Hálaadás) arra, hogy annyi okunk van, hogy hálát adjunk.
Nagyszerű életünk van, sok mindennek örülhetünk. Áldottak vagyunk. Élvezzük Isten Igéjét, imádkozunk egymásért Krisztus Testében, áldott életünk van. Igen, az áldott életünk a borzalmas dolgok árnyékában van, mint a korrupció, botrányok, háborúk, katasztrófák, terrorizmus… A kérdés: Hol fogod élni az életed? A szívedben.
Hol fogod élni az életed? Élheted az életed Magyarországon, vagy elmehetsz Angliába, vagy élhetsz Oroszországban, vagy Németországban, vagy Svédországban, vagy…, és mégis lehetséges, hogy a szívedben ugyanazon a helyen vagy, például a félelemnek a helyén. Elköltözhetsz bárhova, és még mindig lehetsz magányos. Elhagyhatod az állásod, szerezhetsz újat, és még mindig lehetsz a szívedben a jelentéktelenség helyén. Elhagyhatod a házastársad, szerezhetsz egy fiatalabbat, és még mindig érezheted úgy, hogy nem szeretnek, nem számítasz. Ha anya vagy, vagy nem vagy az, szülhetsz még gyermekeket, és még mindig érezheted úgy, hogy nem vagy betöltve.
Úgyhogy ez az, amit mondok, hogy költözhetsz ide-oda, változtathatsz mindenen, csinálhatsz számtalan dolgot, és még mindig lehetsz ugyanazon a helyen a szívedben. Érezheted magad fenyegetve, érezheted úgy, hogy bizonytalan vagy, érezheted úgy, hogy nincs biztonság körülötted.
Márk 4-ben Jézus kihív bennünket. Azt mondja: Vigyázz, figyelj oda, hogy mit hallasz. Ez nem arról szól, hogy vannak dolgok, amiket kizárok, és nem hallom meg. Ez nem arról szól, hogy tudatlan vagyok dolgok felől. Nem hiszem, hogy erre lennénk elhívva. Ez arról beszél, hogy hol van a fókusz. Tudod, hogy működik a szemed, egy dologra tudsz fókuszálni igazán.
Mindent elmosódottá tehetsz, de egy dolog lehet a fókuszban. Ha egy közeli tárgyra nézek, akkor távolabb minden homályossá válik. Ugyanígy van minden mással is. Hova fókuszálok? Hova összpontosítok? Jézus arról beszélt nekünk, hogy legyen az összpontosításunk bizonyos irányú. Mát 6:22-ben arról beszél: Ha a szemed egyszerű – gr. haplosz, azaz nem gyűrött. Nagyon egyszerű igazán, hogy nem összevissza töri meg a fényt, hanem jól működik. Tud összpontosítani.
Értjük ezt a gondolatot, egy dologra összpontosítani, egy dologra figyelni. Így működik a házasság. Ha van feleséged, és próbálsz másik nőre is nézni közben, akkor bajban leszel. Mert ha egyszerű a szemed, ha egészséges fókuszod van, a megfelelő helyre nézel, akkor működni fog a dolog. A szívedben nem lehet két nő egyszerre. Bármennyire szeretnéd is, nem működik.
Ugyanígy van minden mással is, ha a fenyegetettséget nézem, ha arra összpontosítok. Nem azt mondom, hogy ne tudjunk róla, hanem arról beszélek, hogy mire összpontosítok. Ha arra összpontosítok, ha a szívem vágyára összpontosítok – „Még, még, még akarok valamit! Még éhes vagyok! Még adj nekem fontosságot, szeretetet, értéket!” –, akkor bizonyos fajta ember leszek, szükséget szenvedő, mindig követelőző, olyan, aki mindig igényel valamit, aki mindig éhes egy értelemben.
Legyen az a házasságom – „Tisztelj engem! Szeress engem! Csinálj még valamit!” –, vagy a gyerekem, vagy a szüleim, vagy a gyülekezetem… bármilyen kapcsolat, ha nem a megfelelő dologra összpontosítok, akkor elveszítek valamit. Akkor elköltözhetek külföldre, és azt hihetem, hogy akkor minden más lesz. Viszont én megyek magammal, és a rossz fókuszomat is viszem magammal. Úgyhogy ott élek valahol külföldön, de éppen ugyanolyan az életem, a szívemben ugyanazon a helyen vagyok, mint amikor máshol éltem.
Pál apostol egyszer nagyon rázós helyzetben volt, ApCsel 27. Hajón voltak a Földközi-tengeren, hetek óta hajtotta őket ide-oda a szél, fogalmuk sem volt, hogy hol vannak, mindenki kétségbe volt esve. Pál mindnyájukat arra bíztatta, hogy egyenek.
ApCsel 27:33b-35 Így szólt hozzájuk: Ma van tizennegyedik napja, hogy étlen várakoztok, és nem vettetek magatokhoz semmit. Azért kérlek titeket, hogy egyetek, mert ez a megmaradásotokat szolgálja. … Amikor ezeket mondta, kenyeret vett a kezébe, hálát adott Istennek mindnyájuk előtt, majd megtörte, és enni kezdett.
Gondolj bele, milyen a kép! Ott vagy egy hajón, ami két hete hánykolódik. Azt sem tudod, hol vagytok, valószínűleg éhen haltok, vagy elsüllyedtek. Nincs remény, és akkor egy kis ember, aki mellesleg rab, úgy viszik Rómába, feláll, kezd beszélni, és hálát ad Istennek, és eszik. Hogyan csinálja ezt? Egy lehetetlen helyzetben. Honnan jön ez, és honnan nem jön? Fil 4:12-ben Pál arról beszélt: Megtanultam, hogy a gazdagságban vagy szegénységben is rendben legyek. Megtanultam hálát adni, megtanultam elégedettnek lenni.
Ez gyönyörű dolog az ember életében, de tanulnunk kell, nem jön magától. Gyakorolnom kell. Hogyan történik ez? Én döntöm el, mivel lesz tele a szívem. Nem a karmám, nem a világegyetem… nem hasonló ostoba ötletek, hanem én döntöm el. Ez az ijesztő hírem a mai nap, hogy te döntöd el, hogy mivel van tele a szíved! A te kezedben van.
Nagyon sok hazugság van. Attól, hogy tudatlan vagyok, attól, hogy bedugom a fejem a homokba, attól még nem lesz békém. Az balgaság. Mert itt élünk a világban. Ha úgy teszek, mintha nem lenne baj, attól még van baj. Úgyhogy én nem hiszem, hogy hívőkként tudatlannak kéne lennünk.
Szerintem, amikor egyszer majd jönnek a választások, akkor fontos, hogy jól informált legyél. Amikor valamilyen háború van valahol, akkor fontos, hogy jól informáltak legyünk, legyen véleményünk, és fontos, hogy formáljuk a véleményünket értelmes beszélgetéseken keresztül. Ezért nem bátorítalak, hogy fórumokon társalogj, mert ott nincs értelmes beszélgetés, mindenki csak el akarja mondani, hogy ő mit gondol. Legalábbis én még nem találkoztam ilyennel.
Gondolj bele, a világ megy az úton, amit Isten mondott, előre a végső idők felé. Hiszem, hogy hívőkként fontos, hogy tudjunk politikáról, a próféciákról, az irányokról. Különben hogyan tudnék értelmesen imádkozni ezért az országért? Hogyan tudnék imádkozni ezekért az emberekért, ha nem tudom, hogy hol vannak, ha bedugom a fejem a homokba? Hogyan tudnék egyébként értelmesen kommunikálni emberekkel?
Emlékszem, az egyik lány, amikor bibliaiskolába járt, bébiszitter volt nagyon fontos embereknél. Valamilyen téma felvetődött, beszélgetni kezdtek. Aztán nagyon meglepődtek rajta. Nem számítottak arra, hogy egy bébiszitter gondolkodik, véleménye van, és tud dolgokról. Ez fontos volt. A tudatlanság nem a kereszténység útja.
Az önzőség sem tesz engem hálaadóvá. Ha elég önző és elég okos vagyok, akkor lehet, hogy sok lesz a pénzem. Az nem rossz dolog, persze. Ha viszont ilyen vagyok, akkor van egy nagy problémám, az önzőség. Ez azt jelenti, lehet, hogy gazdag vagyok, de nincs senki, akivel megoszthatnám ezt, nincs senki, akivel együtt örülhetnék. Mert önző vagyok, és a definíció szerint nem osztom meg. Úgy élek, hogy gyanakszom folyton: „Szerintem ő is csak az enyémet akarja. A másik is. Mindenki csak el akar venni tőlem valamit.” Mindig jelen van a gyanú az életemben.
Látunk ilyen történeteket, amikor a fiatal szép lányok elmennek „aranyásónak”. Találnak egy idős, gazdag, magányos férfit, és összeházasodnak vele. A férfi annyira egyedül van, mivel olyan önző volt egész életében, hogy hajlandó úgy tenni, hogy elhiszi, ez a lány szereti őt arra a néhány évre, ami még van neki. Aztán a lány örökli a pénzt.
Az önzés nem visz engem a hálaadás helyére. Persze, mi hisszük, hogy a vallás sem. Az, hogy végigcsinálom a mozdulatsorokat – kezet összetenni, letérdelni, keresztet vetni… – ez nem ad nekem semmit. Mindig a felszínen maradok. Éppen úgy, mint a többi üres válasszal. Többre van szükségem!
Mi tudjuk, hogy semmi nem hat mélyebbre az ember lelkében, mint egy kapcsolat. Semmi nem megy mélyebben az ember lelkébe, mint egy kapcsolat, egy barátság, egy szerelem, egy családi kapcsolat, és az Istennel való kapcsolat. Úgyhogy szükségünk van kapcsolatra, nem a vallásra.
Igazán azt gondolom, Pál ott volt azon a hajón, és talált okot, hogy hálát adjon, de nem a körülményeiben. Ez az, amit mondani szeretnék. Úgy hiszem, hogy Isten ezt akarja mondani nekünk ma. Az egyik fontos dolog a mai nap, hogy nem a körülményeid határozzák meg, hogy hol élsz a szívedben.
Egy kicsit amúgy is el vagyunk kényeztetve. Ha kétszáz évvel ezelőtt fel akartál nevelni két gyermeket, akkor szülnöd kellett hetet általában. Az emberek akkor is tudtak hálát adni. Nem az volt, hogy nem fájt elveszíteni öt gyermeket, de tudtak hálát adni a kettőért, aki felnőtt. Ma? „A nagylábujjamon benőtt a köröm, Isten gyűlöl engem.” El vagyunk kényeztetve.
Elfogadjuk a hazugságot könnyen: „A bántalmazó apám a hibás, amiért ilyen semmirekellő vagyok. … Az anyám, aki nem törődött velem, ő a hibás. … A társadalom hibája. … Az iskolám hibája. … A matektanárom hibája. … Hogyan lehetnék teljes személy, hiszen árvaként nőttem fel? Nem lehetek teljes személy!” Figyelj! Amikor Isten előtt állunk, akkor nem a körülmények fognak számítani, hanem a lehetőségek. Ma is, nem a körülmények számítanak, hanem a lehetőségek.
Megtanulom-e meglátni a lehetőséget, ami a kezem ügyében van? Ha van egy Biblia a közelemben, akkor van valami értelmes, amivel tölthetem az időmet. Az egy lehetőség. Amikor van egy hívő a közelemben, egy testvér, akkor ott van egy lehetőség. Persze, lehet, hogy bajban vagyunk. Pál és Szilász ott voltak a börtönben ketten, és mit csináltak? „Ketten vagyunk, akkor az már egy kórus!” Úgyhogy énekeltek. A börtönben! Miután megverték őket nagyon. Hogyhogy? Ha a körülményeikre néztek volna, ha a fókuszuk nem a megfelelő lett volna… Ők viszont azt mondták: „Hé, van időnk, van egy testvérem itt mellettem, és ő tud énekelni, úgyhogy énekeljünk. Miért ne csinálhatnánk?”
Amikor a körülményekre nézel, arra, hogy mi hiányzik, vagy miből van túl sok – hány idegesítő ember van körülötted, mennyi rettenetes dolog történik körülötted, mennyire kevés időd van, mennyire kevés energiád van –, amikor ezekre nézel, az nem a megfelelő fókusz, és elveszi tőled az életedet, és bizonyosfajta emberré tesz. „Szeress engem, érted! Törődj velem! Legyél a barátom!” Olyan fajtává tesz, aki körül senki nem akar lenni. Mert nincs miből adnod, nincs miből szeretned, nincs miből szolgálnod.
Isten adott nekünk valamit, ami nagyon jó. Lehet, hogy annyira el vagyok butítva, lehet, hogy annyira el vagyok kényeztetve, lehet, hogy annyira be vagyok csapva, hogy nem tudok hálás lenni azért, ami nyilvánvaló. Most itt a közelemben van három barátom. Van, aki az egész világon nem talál ennyit. Mekkora csoda! Hálás lehetek. Ez attól függ, hogy hova nézek, mi a fókuszom.
1Tim 6:8-ban azt mondja Pál: Ha van mibe öltöznötök, akkor legyetek hálásak. Ez lehetne mesterkélt, színlelt, de én nem erről beszélek, hanem a szívről. Arról, hogy hol vagyok a szívemben. A válaszunk az, hogy Jézus bejött, és betöltötte a tátongó űrt a szívemben a jelentőségre, a szeretetre, a célra. Úgyhogy most tudok nézni oda, ami drága.
Tudok arra nézni, ami drága, és azt tudom mondani: Tele van lehetőségekkel a mai nap. „Ez a nap tele van esővel és lehűléssel!” Nem! Ez a nap tele van lehetőségekkel. „Nem! Most bántottuk meg egymást a házastársammal. Most vesztünk össze!” Rendben! Itt a lehetőség a megbocsátásra! Menjünk tovább! Tanuljunk belőle! Nőjünk. Ez az elhívásunk. Ez az, amire Isten hív minket. A te kezedben van, az én kezemben van.
Könnyű mindig egyre dühösebbnek lenni. Csak nézz bele a szívedbe, aztán tudod, miről beszélek. Könnyű mindig kiakadni. A neten felmész egy portálra, megnézed, mit csinálnak a parlamentben, az önkormányzatnál, a cégeknél, a fejed felett, a szomszédodban… Mindig annyi okunk van dühöngeni, kiborulni, negatívnak lenni! És annyi lehetőségünk van szeretni, megbocsátani, törődni, megosztani az evangéliumot, szolgálni!
Én döntöm el, te döntöd el – ez az ijesztő hírem a mai nap. Ez mind a te kezedben van. Nem az önámításról beszélek, hanem arról, hogy tanulni a dolgokat Istennel nézni, és meglátni a lehetőségeket, amiket Ő adott a kezem ügyébe, és kihasználni azokat. Mint ahogy Pál tette.
Gondoltál már erre? Mát 26. Jézus tudta, hogy mindjárt elárulják, tudta, hogy elfogják, tudta, hogy összevissza verik, tudta, hogy kegyetlenül megölik, és ott ül az utolsó vacsoránál, és hálát ad, és megtöri a kenyeret, és örül a barátainak, a tanítványainak. Örül, hogy együtt vannak, és van hálája. Mekkora lecke ez nekünk!
Nem a körülményeink, hanem a lehetőségeink! Ámen.