Még mindig a hétvégén gondolkozom, amin túl vagyunk. Az emberek azt gondolják, hogy ez csak egy egyszerű missziós út volt Pforzheimbe az Átváltozás c. színdarabbal. Ha látnád az egész képet, hogy ez hány ember életét érintette meg, illetve azt, hogy milyen módon érintette meg, milyen nehéz volt, és ezzel egy időben mennyire dicsőséges volt! Nekem sincs meg az egész kép, csak talán egy picit nagyobb, de hadd mondjam azt, hogy amit én látok, nem tudom még csak szavakba önteni sem. Történetek és történetek és valószínűtlen helyzetek, és Isten keze minden egyes helyzetben.
Egy órával ezelőtt, ahogy jöttem a kisboltból visszafelé, eszembe ötlött egy gondolat arról, hogy a természeti embert annyira befolyásolja ez a világ! A következő három dolog jutott eszembe, és mindig ezen a hármon gondolkozom: félelem, bűntudat és szégyen. Hogyan használja Sátán ezeket arra, hogy manipulálja a természeti embert!
Csak gondolj bele a félelemmel kapcsolatban. Az emberek félnek az életükkel kapcsolatban. Félnek, hogy nincsenek kellőképpen bebiztosítva, és mi mindent kéne még tenni, hogy jobban biztonságban érezze magát. Vagy a bűntudat: Mit kéne tennem, hogy az emberek szemében ne legyek annyira bűnös? Vagy: Mit kéne tennem, hogy jobb legyek a szemükben? Vagy: „Az életemnek melyik részét kéne betakarni, hogy ne szégyenkezzek mások előtt? Hogyan kellene elrejtőznöm, és hogyan kéne az életem egyes részeit elrejteni?”
Mindenütt csak vélemények körülöttünk, és a természeti ember így sarokba van szorítva. A személyiségét annyira befolyásolják ezek a dolgok! Emiatt a személyisége igazából ki van csavarodva. Deformálódott személyiség. Mert ez a három dolog annyira körbeveszi, és annyira befolyásolja őt.
A szellemi hívő viszont nagyszerű eszköz Isten kezében. Mert ha igazán érett, akkor folyamatosan tanulja, hogy az egyes területeken ne féljen, hogyan ne féljen külső dolgoktól, hogyan ne befolyásolja őt mindez a sok külső dolog, és nincsen bűntudat az életében. Persze nem egy anarchistáról van szó. Nem arról van szó, hogy csak éli az életét, ahogy szeretné. Igazából semmi nem kéne, hogy sarokba szorítsa, hogy szégyenkezzen bármi miatt. Ez mind elvétetett, be vagyok takarva.
A szentségről fogok beszélni. Néhány gondolatot szeretnék felvetni, amelyeket igazán fontosnak találok. Azt szeretném, ha nagyon gyakorlatias, használható lenne mindez, hogy igazán meg tudjuk ragadni, és használni tudjuk.
Zsid 12:14 Törekedjetek mindenkivel a békességre és a megszentelődésre, amely nélkül senki sem látja meg az Urat,
Azt a címet adtam ennek az órának: Ha egyszer egyedül Isten szent, akkor hogyan lehetnék én is az? A szentség egyáltalán lehetséges-e? Tekintettel arra, hogy csak Isten szent. Amikor ránézel erre a verse, látod, hogy a szentség nem csak lehetőség a keresztény számára, hanem szükségszerűség, elvárás is. Nem luxus a hívő számára. Hanem normális, hogy ez jelen legyen az életünkben. Miért? Mert azt mondja, hogy szentség nélkül senki nem látja meg az Urat.
Persze, meg kell értenünk, hogy Isten esetében a szentség teljesen természetes, hiszen ez az Ő jellemének része. Mi van azonban velünk? Ő azért szent mert Ő Isten? Hogyan van ez velem, vagy veled? Mi viszont csak a Krisztussal való kapcsolatban válunk szentté. Ha közeli kapcsolatban vagyunk Krisztussal, ha Benne vagyunk, akkor lehetünk szentek, illetve szentek vagyunk. Isten nem növekszik az Ő szentségében, de mi arra vagyunk elhívva, hogy növekedjünk a szentségben, hogy a gyakorlati szentségben növekedjünk.
Csak gondold végig a következőt. Ahogy mi szellemileg növekszünk, növekszünk szentségben is. Szorosan összekapcsolódik. Növekszel szellemiségben és növekszel szentségben is. Aztán ellenkezőleg, ha nem növekszel szellemileg, akkor a szentséged szintje is változatlan, de helyzetileg szent vagy, hiszen Krisztusban vagy, hívő vagy. Isten gondolata, illetve Isten terve viszont az, hogy növekedjünk, és ne maradjunk egy helyben.
Mondhatná valaki: „Hagyj már! Alig élek túl az életben. Dicsőség az Úrnak, hogy egyáltalán hívő vagyok. Dicsőség az Úrnak, hogy nem ölök meg senkit. Jövök a gyülekezetbe, épphogy túlélem, aztán hazavonszolom magam. Te pedig arról beszélsz, hogy növekedjek a szentségben? Örüljön Isten, hogy egyáltalán itt vagyok.” Ez nem elég. Nagyobbra vagyunk elhívva, és azt hiszem, ezt mind tudjuk is. Ezek nem csak szavak.
Van egy tanítás az Újszövetségben, hogy törekednünk kell a szentségre. Ebben a világban törekednünk kell a szentségre. Aztán azt is tanítja, hogy a végén, amikor a világ a végéhez elközeledik, vagy amikor Isten jelenlétébe kerülünk, akkor elérjük a szentség egy végső szintjét.
Sokan valószínűleg tudjuk, hogy mit jelent az a szó, hogy szent. Különválasztva lenni. Mire? Mire különválasztva lenni? Tiszteletre méltó használatra félretéve lenni. Nem csak annyi, hogy félrerakva lenni. Nem arról szól, hogy szerzetesnek kell lenni, és kolostorban élni, és akkor azt mondjuk: Félre vagyok téve Isten szolgálatára. Ez lenne a szentség? Nem hiszem.
Nem teheted meg, hogy ilyen módon választod külön magad a világtól. Mert akkor becipeled a világot a kolostorba is. Ha vastag falak mögött vagy, az vajon azt jelenti, hogy meg vagy védve a világtól? A régi bűnös természet keresztülszivárog mindenféle vastag falon. Nincs fal, ami megállítaná. Nem tudsz elbújni falak mögé. Nem csak annyi, hogy külön vagy választva, hanem külön vagy választva arra, hogy Isten használjon téged.
Tit 3:3-5 Mert régen mi is esztelenek, engedetlenek, tévelygők, különböző kívánságok és élvezetek rabjai, gonoszságban és irigységben élők, gyűlöltek és egymást gyűlölők voltunk. De amikor a mi üdvözítő Istenünk jó volta és az emberekhez való szeretete megjelent, nem a véghezvitt igaz cselekedeteink alapján újított meg, hanem könyörületből mentett meg minket az újjászületés fürdője és a Szent Szellem által,
Ez Jézus kezdeményezése volt. Ő kezdeményezte ezt. Az én szentségemet nem én értem el. Nem tudom kicsavarni magamból a szentséget. Nem tudom eléggé megmosni magam ehhez. Nem is gondoltam, hogy szükség lenne rá. Mielőtt ismerted volna Krisztust, eszedbe jutott valaha, hogy szentebbé kéne válnod? Csak nevettünk volna ezen a szón, hogy szent. Szent tehén, szent képek, szentanya… Ránéztél ezekre, és csak nevettél. Mert azt mondtuk: Ezek nem valósak, amit a szent képeken, ikonokon a templomokban látunk. Igazad van, ezek nem valósak. Ezek nem emberek. Ezek képek.
Nézz magadra! Gondolod, hogy valaki lerajzolna téged glóriával a fejed felett? Aztán felfestené a templom falára, és előtted borulna le? Csak gondold végig! Egy értelemben ez viccesnek hangzik, másrészt viszont szent vagy. Ott a test és vér, ott a régi bűnös természet, és mégis ott a dicsőség. Csak próbáljuk megérteni, hogy mi a csuda történik, hogy hogyan van ez. Mindez csak azért van, mert Ő kezdeményezett. Kihúzott minket a korábbi életstílusunkból. Lenyúlt a gödörbe, megtisztogatott, és félrerakott Magának. Azt mondta: „Használni foglak téged. Annyira hasznos vagy számomra!”
Volt már, hogy az utcán találtál valamit? Én találtam egyszer egy bicskát. Koszos volt. Felvettem, megnéztem: Hát ez jó! Használható. Hazavittem, megmostam, letisztítottam és használtam. Ez megtörténik. Álmodott vajon az a kés arról ott a mocsokban a földön, hogy almát fognak vele hámozni, vagy finom parasztkolbászt, szalonnát fognak vele vágni? 🙂 Soha nem álmodtunk arról, hogy így leszünk használva. Csak nézzünk rá a saját életünkre.
Isten azonban látta, hogy tudna minket használni. Érti, hogy még mindig bűnösök vagyunk. Én is láttam, hogy meg van sérülve az a bicska. Láttam, hogy nem csillog-villog úgy, mintha a boltból hoztam volna el. Kellett vele csinálnom valamit, hogy jobban működjön. Isten ezt tudja, és azt mondja: Én tudnálak használni. Nem csak bizonyos apró területeken, nem csak korlátozott területeken.
Például mire lehet használni egy kést? Csak krumplit lehet hámozni vele? Nem! Sok mindent lehet vele csinálni. Az életünk csodálatos. Éppen arról beszélgettem valakivel, hogy mennyire többfunkciósak vagyunk. Annyi mindent tudunk csinálni pusztán amiatt, mert Isten belénk helyezte ezeket az ajándékokat! Nézem ezt a kést, és a kreatív elmém elkezd gondolkozni: Mire tudnám még használni? Sok mindenre tudnám még használni, és ez csak egy apró példa.
Úgyhogy van a helyzeti szentség, ahogy Krisztusban vagyunk, ahogy az újrateremtés pillanatában ezt megörököltük, aztán van gyakorlati szentség is, amit aktívan követnünk, keresnünk kell. Azt veszem észre a Bibliában, hogy Isten azt várja, hogy keressük azt az életstílust, ami szent. Ez nem unalmas. Mindenféle kalandokkal van telve, ha odafigyelsz ezekre, ha nem csak úgy gondolsz a szentségre, mint egy Mária-szentképre.
Fejlessz ki szent életstílust:
1Pét 1:14 Mint engedelmes gyermekek – Ez máris egy kihívás. 🙂 Ó, Istenem, beszélhetnénk rengeteget az engedelmességről, hogy az mekkora kihívás tud lenni. – ne szabjátok magatokat korábbi kívánságaitokhoz, amelyek a tudatlanság ideje alatt voltak bennetek,
Könnyű a régi életstílusban élni? Persze, van már tapasztalatunk a régi életünkből. Nagyon könnyen tudunk a tapasztalatainkban, a szokásainkban élni. Emlékszem, hogy bibliaiskolába jártam, aztán befejeztem, és utána a barátaim pásztorrá lettek. A barátaim voltak, aztán pásztorrá váltak. Annyira könnyű volt úgy kezelni őket: „Hé, haverom! Menjünk bolondozni.” Növekedni kellett mindannak a megértésében, hogy a barátom mostmár Isten hasznos eszköze. Isten különválasztotta őt, hogy használja. Isten megtisztogatta, előkészítette, és Saját Magának a használat céljából félrerakta.
Meg kellett tanulnom, hogy tiszteljem a barátomat más módon. Ne csak a barátomként ismerjem, hanem mint Isten elhívott felkentjeként Ez aztán igazán kihívás volt. Oda kellett figyelni erre, fel kellett készülnöm a gondolataimban erre, és Isten segített ebben. Ez valójában változást hozott létre bennem. Valakik külön lettek választva, és ahogy én viszonyultam ezekhez az emberekhez, az én életem meg lett változtatva. Azért, mert Isten hozott felfelé engem ezen a területen.
Nézz Dávid királyra! Saul király üldözte őt, persze akkor még ő nem volt király. Csak nézz rá, hogy akkor ő ott hogyan növekedett! Azt mondta: Nem érintem az Úr felkentjét! Nem csak természetes reakció volt. Döntéseket kellett hoznia, és az ő élete is megváltozott. Úgyhogy, engedelmesség!
1Pét 1:14-16 Mint engedelmes gyermekek ne szabjátok magatokat korábbi kívánságaitokhoz, amelyek a tudatlanság ideje alatt voltak bennetek, hanem amint szent az, aki elhívott titeket, ti is szentek legyetek egész életviteletekben. Mert meg van írva: Szentek legyetek, mert én szent vagyok.
Ez egy életstílus. Hogyan gondolkoztam korábban, és hogyan gondolkozom most? Van-e változás ebben? Korlátozom-e magam, megállítom-e magam ott, hogy bizonyos dolgokat, amik nem helyesek, ne gondoljak Isten munkájáról, Isten embereiről és Isten tervéről? Ezt senki nem látja. Nincs szellemi röntgen. Senki nem fogja leellenőrizni ezt benned, hanem csak te fogod tudni, hogy van-e valami változás.
Másként gondolkozol-e Isten embereiről, a misszióról, misszionáriusokról, egy gyengéről a gyülekezetben? Van-e ebben bármi változás, ahogy gondolkozol egy hajléktalannal, egy alkoholistával, egy gyilkossal kapcsolatban? Van-e bármi változás a gondolkodásodban egy olyannal kapcsolatban, aki gyűlöl téged, vagy aki szeret téged? Növekszem-e? Az én gondolataim Isten terve szerint alakulnak-e? Azt mondja: Legyetek szentek, mert Én szent vagyok.
2Kor 7:1 Mivelhogy ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, és Isten félelmében vigyük véghez megszenteltetésünket.
„Mivel ígéreteink vannak, cselekedjünk eszerint, tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól.” Tehát arról beszél: tökéletesedvén a szentségre Isten félelmében. Szentnek lenni tökéletességben – ez nem csupán elméleti gondolat. Növekedni a szellemi érettségben minden egyes nap, ez gyakorlatias dolog. Ezt bármelyikünk által lehetséges megtenni. Amit hallok, azt próbálom megtanulni. Amit megtanulok, azt Isten kegyelméből megkísérlem alkalmazni, és amit alkalmazok, azt megpróbálom tanítani. Bátorítok másokat is, hogy használják ezt.
Ez az, amit Jézus is tanított a tanítványoknak. „Menjetek és tanítsatok meg másokat is arra, amit rátok bíztam! Menjetek és tanítsatok! Menjetek, és tegyétek, hogy ők ne így éljenek! Ne csak a bemerítsétek őket, ne csak elmondjátok az evangéliumot, hanem tanítsátok meg őket, hogy eszerint éljenek. Ez a tökéletes megszentelődés, a szellemi érettség.
Tekintsük magunkat halottnak a bűnnek, Róm 6:11. Mit jelent ez? Visszautasítjuk, hogy visszatérünk. Tekintsd magad halottnak a bűnnel kapcsolatban. Ez azt jelenti, hogy nem akarok visszamenni. Makacs akarok lenni ezen a területen! Nem akarok visszamenni az én valaha volt életstílusomba. Ellene vagyok, visszautasítom. Ha valamiben makacs akarsz lenni, legyél makacs ebben. Bizonyos területeken mindannyian makacsok vagyunk, de újragondolhatjuk. Rendben, maradj makacs, csak változtasd meg a területet, és életed végéig lehetsz makacs. Nagyszerű! És nem lesz bűn, hanem ez egy dicsőséges változás lesz.
Amikor arról beszélünk, hogy fejlesszünk ki szent életstílust, az nem arról szól, hogy mit tegyünk, és mit ne tegyünk. Nem a törtvényt szeretném behozni az életembe, és nem is a cselekedeteket. Mert a Biblia azt mondja, hogy szabadok vagyunk a törvény betűjétől, ami megöl – 2Kor 3:6 ez megöl, úgyhogy nem kell ehhez visszamennünk –, de ez azt jelenti, hogy a Szent Szellem parancsolatai szerint éljünk.
Tehát az, hogy kialakítjuk a szentség életstílusát, az nem azt jelenti, hogy újabb szabályokat az életünkben, mert az nem segít. Vannak emberek, akik ezt így gondolják. A farizeusok így gondolták. Újabb törvényeket hoztak létre, és ez annyira összetett volt, hogy ők maguk elvesztek benne. Annyira messze volt a valódi élettől, és teljesen biztos, hogy nem voltak szabadok ebben. Úgyhogy az nem szentség, amikor új szabályokat hozol létre, aztán bezárod magad ezekbe a szabályokba. Hanem amikor egy szentséges életstílust alakítasz ki, az azt jelenti, hogy követed a Szent Szellem parancsait, hogy aktívan követed. Tehát nem új határokat hozol létre az életedben. Ez mondatott nekünk:
Fil 2:12b-13 félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket, mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a véghezvitelt tetszése szerint.
Mit jelent, hogy kimunkálod a magad megmenekülését? Feltetted már magadnak ezt a kérdést, hogy mit akar mondani ez a vers? Megkérdezted már magadtól: Miféle üdvösséget tudok kimunkálni? Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy gyakoroljuk magunkat abban, amit Isten csinál az életünkben.
Mint amikor lemész az edzőterembe, az edző megmondja, mit csinálj. „Neked ezt az izmot kell kifejleszteni, ezt a gépet kell használnod. Csinálj három sorozatot, tíz ismétléssel!” Megérted, legközelebb mész, és egyedül csinálod. Mert az edződ vezet, és elmondja, hogy mit csinálj, és már elmondta. Megosztotta veled a saját tervét a te testeddel kapcsolatban. Megértetted, hogyan működnek ezek a dolgok, úgyhogy mész, és alkalmazod.
Ezt jelenti, hogy menj és munkáld ki az üdvösséged. Isten elmondta neked, konkrétan kifizette az életedet, megmentett. Elmondta, hol legyél, melyik gyülekezetben, megmutatta, hogy milyen ajándékaid vannak, megmutatta, hogyan akar használni téged, menj, és munkáld ki a te üdvösségedet. Kerülj közelebb Hozzá! Ne messzebb kerülj Tőle! Ne csak várj, és mondogasd, hogy Isten hallgat.
Sok ember a gyülekezetben azt sem tudja, hogy mi az ajándéka. Csinálj valamit ezzel kapcsolatban. Kérdezd meg Istent, keresd! Vajon milyen ajándékokat adott neked? Amikor felfedezed ezeket, menj és munkálkodj bennük! Legyél aktív abban, amit Isten rád bízott. Egyszerű, nem? Így növekszünk a szentségben. Így leszünk hasznos eszköz, ami fejleszti saját magát. Olyan kés, ami élesíti saját magát, mert tudja, hogy szükséges, hogy éles legyen. Mert a késnek vágnia kell. Úgyhogy a kés felismerte az ajándékát, és vág. Aztán megy és élesen tartja magát. Kimunkálja az ajándékait, dolgozik rajta. Csodálatos, hogy Isten mennyire gyakorlatiasan találta ki ezt.
Megint visszatekinthetünk a templomi szent képekre, és újra nevethetünk. Mert mostmár így értjük, hogy mi az, amit Isten a szentség alatt ért. Nem azt jelenti, hogy kizárod magad az életből és a világból. Persze ez nem azt jelenti, hogy a világ szerint kéne élnünk. Hanem Isten megadta nekünk a felelősséget. A szentség nem fog bekerülni úgy az életünkbe, ha nincs valamiféle erőfeszítés a mi oldalunkon.
Azt hiszem, hogy ez Isten legnagyobb vágya, amit a következő versben ír. Az a vágya, hogy az Ő népe szent legyen, ami azt jelenti, hogy az Ő Fiának, Krisztusnak a képére formálódjanak.
Róm 8:29 Mert akiket eleve ismert, eleve el is rendelte, hogy Fia képmásai legyenek, hogy ő legyen elsőszülött sok testvér között.
Csak gondolj bele, meg vagyunk hívva arra, hogy részt vegyünk Isten munkájában. Sokszor azt gondoljuk, hogy Isten inkább Maga végezné el a dolgokat, ahelyett, hogy velünk végezné. Hallottam egyszer egy régi himnuszt, és volt benne egy sor: Felviteték a könnyedség virágos ágyain a mennyekbe. Nagyobb szépen hangzik. 🙂 Virágos ágyacskákon… és minden kész.
Dicsőség Istennek, a legnagyobb dolog el lett végezve. Dicsőség Neki, hogy nem kell a kereszten szenvednünk, nem vagyunk képesek megfizetni az üdvösségünkért… de hogy ez a könnyedség virágos ágyain lenne meg – nem hiszem, hogy ez Isten terve. Itt hagyott minket ebben a világban. Csak gondolj bele! „Nem azért imádkozom, hogy elvidd őket ebből a világból, hanem azért, hogy védd meg, vigyázz rájuk, takard be őket, és tartsd őket a világban.” Nem vitt el minket innen.
Néha ezen álmodozunk: Urunk, mikor jössz már, és viszel el minket? Néha könnyek között: Istenem, vigyél már innen! Néha dühösen: Mikor jössz már, és viszel?! Azt hinnénk, hogy Isten játszik velünk, de nem.
A múlt hét volt talán az egyik legnehezebb hét az életemben. Azt gondoltam, hogy a poklok poklán megyek keresztül. Édesanyám a kórházban voltam. Rohanvást vittem be őt. Csupa vér volt a kezem, rajtam a hányása, minden a kezemen. Rohangáltam, kerestem orvosokat. Édesanyám üvöltött a fájdalomtól. Aztán éjszaka kaptam egy hívást, hogy leesett az ágyról, pánikban van. Teljes őrület! Órákat és órákat töltöttem a kórházban. Mindenféle vizsgálatot elvégeztek rajta, amit csak lehet. Senki nem tudja, mi történt vele.
Azt gondoltam, hogy megyek a missziós útra, merthogy kórházban van az édesanyám, úgyhogy vigyáznak rá. Már az autóban ültem, épp indulni készültem csütörtökön, és akkor hívtak, hogy menjek sürgősen a kórházba. Közben itt álltunk az épület előtt indulásra készen. Kipakoltam a csomagjaimat, p. Jukka elvitt a kórházba, és a többiek elmentek Németországba. Én pedig maradtam mindezzel az őrülettel.
Egy gondolat jött az eszembe: Mi ennek az egésznek az értelme? Mi a csoda történik, és miért kell nekem ezen keresztülmenni? Semmi jelentését nem láttam. Volt már olyan érzésed, hogy sötét verembe zuhansz, és minden pillanattal egyre mélyebb és sötétebb? Na, én így éreztem magam, és arra gondoltam, hogy semmi értelme ennek a hétvégének.
Tegnap fedeztem fel a jelentését az egésznek. Teljesen Isten kezében volt. Elmentünk a gerincsebészhez, aki azt mondta, hogy édesanyámnak műtétre van szüksége, de ezt nem tudjuk gyorsan elvégezni, mert sok vizsgálaton kell keresztülmennie ehhez. Kérdeztem, hogy milyen vizsgálatokról lenne szó. Felsorolta, én pedig: Ez mind megvan! „Az lehetetlen.” Ott voltak nálam a papírok, és mutattam neki. „Nem jó, ezek régiek.” „Múlt héten készültek.” Csak nézett rám. Minden kész. Minden elő volt készítve.
Ott ültem, és: Na, mostmár értem, ez volt az expressz verziója a vizsgálatoknak! Pár nap alatt megvolt minden, ami amúgy hetekig tart. Ezen gondolkoztam, hogy elképesztő, csodálatos, ahogy Isten munkálkodik az életünkben. Nem értjük, nem látjuk.
Olvastam egy történetet egy farmerről. A farmján lakik az unokájával. Minden napra megvan a rutinja: felkel, olvassa a Bibliát, issza a kávéját. Az unokája szerette volna ugyanígy csinálni. Pár nap múlva megkérdezte a nagyapját: „Próbáltam olvasni a Bibliát, de amit olvasok, nem értem, és nem tudom megjegyezni. Mi értelme mindennek? Minek olvasni a Bibliát, annak mi értelme?” A nagypapa adott neki egy üres szenes kosarat, és azt mondta: Hozz nekem vizet a folyóról, és elmagyarázom.
Az unoka elszalad, kimeri a vizet, visszajön, és természetesen üres, hiszen az egy kosár. Nevet rajta a nagypapa: Ennél gyorsabbnak kell lenni. Megint elmegy, szalad vissza, és megint üres a kosár. Nagypapa csak nevet, az unoka csak rohan oda, vissza, oda, vissza… Egyszercsak azt mondja: „Nem látod, hogy ennek semmi értelme? Lehetetlen, teljesen mindegy, hogy milyen gyorsan szaladok. Nincs értelme ennek, hogy kosárban hordjuk a vizet.” Mire a nagypapa: „Tényleg? Nézd meg a kosaradat!” És akkor felismerte, hogy tiszta volt a kosara. Másmilyen volt. Egészen másképp nézett ki, mint korábban. Korábban szénfekete volt, és a végére teljesen más lett.
Sokszor fogalmunk sincs, nem értjük, miért megyünk keresztül dolgokon, de ha Isten belehelyezett abba, folytasd, menj tovább ebben, mert van jelentése, és van magyarázat. Az a tény, hogy te még nem érted, nincs meg számodra a magyarázat, az nem jelenti azt, hogy értelmetlen. Folytasd. Amikor olvasod a Bibliát, elmélkedsz a verseken. Aztán ott vagy egy helyzetben, Isten formál, változtat, összetör és meggyúr. Azt mondod: „Mostmár elég! Ennek semmi értelme. Miért csinálod mindezt?” Úgy tűnik, hogy Isten nem hallja, amit mondasz.
Ezekben a napokban, hidd el, imádkoztam ám! Egészen más imáim voltak! Alázatos imák, dühös imák, manipulatív imák… mindennel próbálkoztam Istennél. Mindent megtettem. Tudom, hogy Ő gyengéd, és megbocsát nekem. Én úgy éreztem közben magam, mintha betonfalat próbáltam volna tolni. „Ott vagy egyáltalán? Van ott valaki? Kihez beszélek? Kihez imádkozom? Mi a csoda történik itt végig?” Ott volt. Figyelt.
Az én gondom ebben az volt, hogy Isten nem az időben él. Én vagyok az, aki az időben él, én vagyok az, aki kifárad. Én vagyok az, aki kifogy az erejéből és a türelméből, de Ő nem. Mert nem az időben él. Várnom kellett mindaddig, amíg az én időm elérkezett oda, hogy láthatom a nagyobb képet.
Elromlott az autóm, úgyhogy nem tudtak azzal menni Németországba, és valakitől kértünk egy autót. Ez egy egyéves autó, új autó. Azzal mentek Németországba. El tudod képzelni, hogy valaki felhív, hogy az egyéves autódat elkérje egy missziós útra? Még meg is karcolta ott egy másik autós. Egy parkolóban hagyták, és amikor mentek érte, látták, hogy meg van karcolva. „Új autó, nem is az enyém!” Mi ennek az értelme? Mi a csudáért történik ez?
Hazajöttek vele, és amikor visszaadták a tulajdonosnak, elmesélték a meghúzásos történetet. Mire ő: „Dicsőség Istennek, hogy elvittétek az autót! Mert amíg Németországban voltatok vele, kidőlt a fa, ahol parkolni szokott az autó. Alig maradt volna belőle valami, ha itt marad. Ehhez képest csak egy kis karcolás történt.” Boldog volt az ember, hogy csak egy kis karcolás lett rajta.
Nem látjuk a jelentést, mert mi a komfortzónánkban szoktunk élni. Isten hatalmas munkát végez az életünkben, de türelem! Türelem kell. Igazán nem is hozzátok beszélek, hanem magamnak mondom. 🙂 Türelem! Várj! „Maradj veszteg, és még ma meglátod az Úr szabadítását!” – ez az izraeli nemzetnek lett mondva. Nem volt remény, közeledett az egyiptomi sereg. Nem volt remény.
– Maradj veszteg!
– Ennyi?
– Igen.
– Nem tudok várni. Az idegrendszerem éppen robbanni készül. Nem tudok várni. Muszáj cselekednem. Muszáj csinálni valamit. Le kell rágnom a saját körmömet, valaki másnak a körmét is. Muszáj valamit csinálnom.
Isten nem engedni a helyzetben, hogy tegyél. „Állj veszteg, és ne tegyél semmit!” „Na, ezt a részt nem értem.” Ő viszont érti. Maradj veszteg! És meglátod, hogyan hoz szabadítást az életedbe, hogyan hoz értelmet az életedbe. Ez a szellemiség. Ebben növekszünk. Amikor lassan szólalunk meg. Minél idősebbé válunk, annál kevesebbet beszélünk. Ilyenek a szellemi emberek. Csak gondolj bele! Egyre kevesebbet beszél. Több figyelés, kevesebb reakció. Mint egy darab fa, olyanok leszünk. Na, azért ez nem így lesz. 🙂
Mindenki sürget: „Hozz döntést! Gyerünk már! Szellemi ember vagy, hozz már döntést!” „Imádkoznom kell. Még hármat aludnom kell rá. Gondolkoznom kell ezen.” Az emberek azt mondják erre: „Ez meg milyen szellemiség? Nincsenek megfelelő válaszaid. Nem is vagy szellemi.” Én azt felelem erre: „Nem számít, mit mondasz. Mentem én már keresztül dolgokon Istennel, vitt már keresztül dolgokon, és megmutatott valamit. Azt, hogy várnom kell Őrá, növekednem kell.”
Nem szeretem, ki szeret növekedni? A mazochisták talán igen, de én nem szeretek növekedni. Az fájdalmas, kényelmetlen, mindenféle változással jár. Én nem szeretem a változást. Én a langymeleg stabilitást szeretem. Azt, amikor tudom, hol a kenyerem, hol a kolbászom, hol a párnácskám, tudom, hol az életem, és szeretném, ha ez így is maradna. Hazaérek, és nincs kenyér, nincs kolbász. Isten van, és tanít engem. Nem találom a dolgokat a helyükön.
Volt már olyan, hogy irritált, hogy valamit nem találtál azon a helyen, ahol elhelyezted, és készen álltál kicibálni a saját hajad, mert nem találod? Ez Isten munkája. Isten csinál valamit az életedben. Nyomkodja a gombokat rajtad. Én nem szeretem, amikor nyomkodja a gombokat rajtam. Ez nem az, hogy virágos ágyakon felemel. Azt szeretné, ha részt vennék a munkájában, ha erőfeszítést fejtenék ki. Arra vagyunk meghívva, hogy részt vegyünk az Ő munkájában.
Márk 14:38 a lélek ugyan kész, de a test erőtlen. Egyikünk sem fog hibátlan tökéletességet elérni ebben a világban. Készen állsz erre a gondolatra? Jobb, ha készen állsz. A hibátlanságot felejtsd el! A szerinte való tökéletesség más. Ahelyett hogy hibátlanná tenne, inkább gondoskodik a bűnünk felől: 1Ján 1:9 Ha megvalljuk bűneinket…
Emberek azt mondják: „Még te szolgálsz? Nézz már magadra! Te prédikálsz? Te tanítasz? Ismerünk! Ismertünk. Bűnös vagy. Te azt gondolod, hogy már szent vagy?” Én azt felelem: Igen. „Beteg vagy inkább.” Mégis mi szentek vagyunk. Az Úr gondoskodott a bűneink felől, és Ő hű és igaz, hogy megbocsássa az összes vétkünket, és megtisztítson minden hamisságtól. Ez az, ahogy szentté válunk. Az életünk pedig változik. Több szentség van az életünkben. Kezdjük tisztelni a saját elhívásunkat.
Tudom, hogy vannak már itt, akik elérték ezt a szintet. Ez valóban nagyszerű, amikor már megérted, és megtanulod tisztelni az elhívásod. Nem szégyenkezel az elhívásod miatt, hanem vigyázol rá, és hálát adsz Istennek. „Uram, dicsőség Neked! Kicsoda vagyok én?” Mire Ő azt mondja, hogy hűnek tartott arra, hogy szolgálatot adjon nekem. Én is erre gondolok: Ki vagyok én, hogy ilyet ne kapnék?
Nézz Pálra! „Krisztus apostola vagyok – azt mondta. – Legyél olyan, mint én! Kivéve a láncokat. Legyél hozzám hasonló.” Ő igazán nagyra tartotta a saját elhívását. Olyan életstílusban élt, amikor növekedett a szentségben. Több és több dolgot tett félre. Nem úgy, hogy levagdalt volna magáról dolgokat, hanem egyre inkább belerakta magát Isten szolgálatába.
Az emberek azt gondolják, hogy te attól leszel szentebb, ha abbahagyod a dohányzást vagy az ivást. Nem! Persze jó, ha ezeket elhagyod, de nem úgy kezdődik, hogy levagdosod magadról ezeket a dolgokat, hogy elérhesd a szentséget. Hanem kezded megtölteni magadat valamivel, ami tiszta, ami dicsőséges, ami csodálatos. A mocskos dolgok csak leesnek rólad idővel.
Töltsd meg magad. Szaladj a kosárral a folyóhoz. Menj megint. Szaladj megint. Sokszor. Nem látod az értelmét? Szaladj gyorsabban! Meg fogod érteni. Töltsd meg magad, és aztán majd látod, hogy az életed kosara végül tiszta. Ez másmilyen. Dicsőséges. Istenhez tartozik. Isten készítette. Le leszel nyűgözve. Mert nem is veszed észre, hogy mindez hogyan történt. Hanem mivel gyakoroltad azt, amit tanítottak neked, mivel rohangásztál a folyóhoz, cipelted az kosaradat, bolondot csináltál magadból Krisztusért, mostmár látod magadban az eredményt.
Lenyűgöző, ahogy Isten ezt az egészet kifundálta. Mi soha nem így csinálnánk. Mi inkább csak gombokat készítenénk. Piros gomb, kék gomb. „Rendben, ezt értem, megnyomom.” Nyomkodjuk a gombokat. Ő pedig az időbe helyezett minket. Mi soha nem hoztuk volna létre az időt, ha ez a mi döntésünk lett volna. Mert az idő fájdalmas, öregebb vagy. Soha nem gondoltuk volna ki, hogy legyen idő a magunk szempontjából. Inkább eltöröltük volna.
Isten megteremtette az időt. Úgy, hogy Ő nincs az időben, minket pedig belehelyezett az időbe. Miért? Miért hozná létre valaki az időt, aki nincs az időn belül? Azért, hogy szentté váljunk. Mert másmilyenek vagyunk, mint Isten. Mert a természetünknél fogva nem vagyunk szentek. Azt szeretné, ha azzá válnánk. Belehelyez a folyamatba. Mi pedig le vagyunk nyűgözve. Gyűlöljük az időt, de aztán kezdjük megváltani az időt, ahelyett, hogy utálnánk, és kezdjük megérteni a jelentését. Aztán kezdjük értékelni. Ez nagyszerű! Aztán minden a helyére kerül, és növekszünk szellemileg.
Ámen.