Annára és Sámuelre gondoltam.
Nyílván nem nagy szám odaadni valamit, ami kevéssé jelentős. Nem nagy szám öt percet szánni valakire, adni ötven forintot, vagy elengedni valakivel a kapcsolatot, akit soha nem kedveltem. Viszont mi van, ha az utolsó tízezresedről van szó, amit a következő két hétre szántál? Akkor milyen elengedni? Elég nehéz! Milyen odaadni az egész életedet valakinek, amikor megházasodsz valakivel? Ez különleges dolog.
Adni azt, ami, vagy aki a legdrágább, ez egészen más dolog. Hogyan tudok odaadni valamit, ami nagyon drága nekem? Szerintem csak egy módon történhet meg. Úgy, hogy látok valami értékesebbet. Szerintem így működünk.
A gyermekem hogyan adhatnám oda bármire? A függetlenségem hogyan adhatnám oda bárkinek? A büszkeségem …? A válasz az: csak akkor, ha látok valamit, ami értékesebb. Van egy kérdésem: felismerjük-e az értéket?
Egy barátom egyszer mutatott nekem egy órát. Megmutatta az óráját. Szerintem nagyon rusnya volt, ezt el is mondtam neki. „Miért van ilyen fura színe?” „Azért, mert színaranyból van!” 🙁 Magamban arra gondoltam, ha már aranyból készítették, megcsinálhatták volna szépre is. Felismerjük-e az értéket? Észrevesszük-e, amikor valami értékes?
Egyszer volt egy drága órám. Egy reptéren aludtam, mert hosszan kellett várakozni. Felébredtem. Ült mellettem egy fiú a családjával. Azt mondta: jó az órád. „?” „Megvenném tőled.” Órásmester volt, és megvette tőlem. Ő felismerte egyből, hogy nem akármi. Senki más nem látta. Ugyanúgy nézett ki, mint amit most hordok, de ő látta, hogy az egy igazi óra és ér valamit. Elővett valami szerszámot, megvizsgálta az órát, megnézte a nyilvántartásban a számát, és tudta, hogy értékes.
Egy értelemben látjuk az értéket. Szeretném viszont azt mondani, hogy természetünk szerint hibás módon látjuk az értéket.
Egyszer olvastam egy felmérésről, amit óvodás gyerekek között végeztek Angliában. Megkérdezték őket: mi akarsz lenni, ha nagy leszel? Túlnyomó többségük – kétharmaduk vagy több – azt válaszolta: „Híres akarok lenni. Ha nagy leszek, híres leszek.” Ez az eredmény azt jelenti, hogy a családokban nagyon kommunikálják a hírnév, a közismertség jelentőségét. A gyerekek – még a kicsinyek is – úgy értik, hogy ez az, ami igazán számít az életben. Tényleg ez-e valakinek az értéke? Valóban ez valakinek az értéke?
Gondolok néhány híres emberre. Pl. az egyik nagynevű énekes nemrég halt meg nyomorultul valamilyen gyógyszerektől; vagy egy énekesnő, aki még nem volt ötven éves, küzdött a droggal és meghalt. Nagyon híres, nagyon tehetséges volt. Tényleg ez az értéke valakinek, hogy mennyire ismert, mennyire híres? Olvastam egy színészről, aki az egyik világszerte népszerű filmsorozat főszereplőjeként lett ismert, hogy még nem volt húsz éves, amikor már nem tudta titokban tartani az alkoholizmusát. Akkor jött az elvonókúrájáról. Nem volt még húsz éves a gyerek. Mégis mindenki irigyli őket. Igazából a társadalom rosszul látja, rossz helyre teszi az értéket.
Isten beszél az ember értékéről. Zsolt 8:4-ben azt kérdezi: micsoda az ember? Istennek gondja van ránk. Gondol ránk, törődik velünk. Ugyan, milyen értékünk van? Volt egy felmérés: ha egy embert lebontanál kémiai alkotóelemekre, és felmérnéd, hogy melyiknek mennyi értéke van – mennyi értéke van a víznek, a kalciumnak, a foszfornak, …, mindennek, ami van benne –, nevetséges összeg jött ki, talán néhány dollár. Ha azonban ránézel az emberre, megdöbbensz: tényleg? Persze, hogy nem. Nyilvánvalóan nem.
Egyértelmű, hogy nem. Isten azt mondja: „Én nem így mérlek téged. A te értéked valami más. Én másként számollak téged.” 1Móz 9:6 van egy utalás, egy magyarázat erre, hogy miért értékes az ember Isten előtt. Azt mondja, hogy az ember Isten képére lett alkotva. Ami azt jelenti, hogy a te értéked abban van, akivé Isten alkotott téged. Nem abban, hogy mennyi pénzt adnának az emberek azért, hogy meghallgassanak.
Amikor énekel valaki, arra gondolok: gyönyörű dal, micsoda hang! Mi az ő értéke? A válasz nem az, hogy mennyit hajlandóak adni az emberek azért, hogy meghallgassák, hanem valami egészen más. Nem az, hogy hányan kiabálnak az autogramjáért, hanem valami más.
Te, mint emberei lény, értékkel bírsz. Isten arról beszél nekünk, hogy ez örök érték. Ez nagyon fontos, mert a hírességek nagyon sokszor miért annyira nyomorultak? Azért, mert megkapták azt a jelentőséget, azt az ismertséget, azt a fontosságot, amit a világunk tud kínálni, de azt mondják az alkoholizmusukkal, a depressziójukkal, a fura dolgaikkal, amiket csinálnak: ez nem válasz, ez nem elégíti meg a szívemet.
Zsolt 142:5 kicsoda törődött az én lelkemmel? „Ki törődik az én lelkemmel?” Ezek az emberek ezt kérdezik: ki törődik énvelem? „Azt értem, hogy tetszik nekik, ahogy alakítok, azt értem, hogy felkapott vagyok – ezt biztosan nem bánják, nem kell sajnálni őket –, de ki törődik énvelem? Mi van énvelem?” Itt jön be a képbe Isten, mert Ő pontosan ezt teszi.
Ő veled törődik. Nem azt nézi, milyen szép vagy, mennyire fess az öltönyöd, hány nyelven beszélsz, mit tudsz tenni Őérte, hanem rád néz, és azt mondja: „Te drága vagy Nekem. Szeretlek téged. Ne fordulj el ettől, mert ez nem rajtad múlik, és nem azon, amit teszel, vagy ami történt, hanem Én szeretlek téged.” Ez lenyűgöző. Ilyet nem hallunk.
Látjuk az értéket? Jól vagy rosszul? Miért értékes valami? Azért, mert sokba kerül? Mindig beszélünk erről: mit választanál? Egy nagy gyémántot? Vagy egy kisebb káposztát? A válasz az, ha egyedül hánykolódsz a Csendes óceán közepén egy csónakban már két hete, akkor piszokul nem érdekel a gyémánt. Akkor a káposztát választaná bármelyikünk.
Miért értékes valami? Én azt gondolom, hogy azért, mert ad valamit, ami jelentős, ami értékes, ami megmarad, ami örökkévaló, ami továbbvisz az életben. Ad-e nekem erőt? Segít-e nekem? Tényleg jelentős-e nekem?
Egyszer a fiammal beszélgetés közben néhány éve összeszámoltuk, hogy mennyibe került nekünk ő. Étel, ruha, pelenka – az ágy nem került semmibe, mert azt kaptuk – összeszámoltuk, és azon a ponton 3-3.5 millió forintra jött ki ez. A fiam megdöbbent: ennyi pénzzel tartozom nektek? Erre azt feleltem: „Ez az! Azt akartam, hogy ezt értsd! Kellemes öregek otthonát válassz nekem, légy szíves!” Mindig ezzel fenyeget, amikor mondok neki valamit: tudod, én fogom választani az idősek otthonát. 🙂 Ezen nevetünk sokszor. Én már nem annyira, mert közelítek. 🙂
Ha belegondolok a fiamba és a sok millió forintba, nevetséges lenne összemérni a kettőt, nem? Hogyan mérhetném össze a kettőt? Miért van értéke valaminek? Azért, mert sokan akarják, vagy azért, mert maradandó?
Van három eset, amit megemlítenék. Mát 9:20-22 volt egy asszony, akinek volt egy betegsége. Folyamatosan vérzett. Ez azt jelentette az ő társadalmában, hogy el volt választva emberektől, a rendes munkától, a templomtól. Tisztátalan volt ceremoniális értelemben hosszú ideje, évtizedek óta.
Tudta, hogy Jézus elmegy ott. Neki nem volt szabad megérintenie senkit a tisztátalansága miatt. Azt mondta magában: ha megérinthetem a ruhája szegélyét, tudom, hogy meggyógyulok. Valami jelentéktelen dolog – mint most egy pásztor nadrágja szárának a vége, valami, ami nem jelentős –, és az asszony azt mondta: ez Jézusról szól. Felismerte egy érintésnek az értékét. Ez az asszony látta egy érintésnek az értékét!
Mát 9:20 És íme, egy asszony, aki tizenkét év óta vérfolyásban szenved vala, hozzájárulván hátulról, illeté az ő ruhájának szegélyét.
Az asszony felismerte ennek a jelentőségét. Nagyon úgy vannak vele: „Ugyan! Hol érdekes nekem Isten? Hol érdekes nekem egy érintés? Hol érdekes nekem ez?” Elmondhatom neked azonban, hogy engem húsz éves koromban érintett meg Isten egyszer, és minden megváltozott. Annyira hálás vagyok ezért mindmáig!
A másik dolog. Mát 8-ban volt egy római százados – idegen, római, katona, ellenség –, odament Jézushoz és azt mondta: „Jézus, a szolgám beteg. Kérlek, gyógyítsd meg! Szeretem a szolgámat. Fontos ember nekem. Kérlek, gyógyítsd meg!” Jézus azt mondta: Jó, eljövök! Az ember azt felelte: „Nem kell, hogy eljöjj, csak mondd, hogy gyógyuljon meg! Tudom, hogy ez elég. Tudom, hogy ez így működik.” Egyetlen szónak az értéke! Jézus szólta azt, és az ember meggyógyult.
Egyetlen szónak az értéke. Lehetek úgy egy istentiszteleten: jól van már, vár a finom ebéd otthon. Figyelj! Egy szónak az értéke – amikor Isten szól hozzám – meg tudja gyógyítani a lelkem, elveheti a félelmeimet. Megszabadíthat, célt, irányt adhat. Mindent megváltoztathat az életemben.
Még egy. Mát 9:9-ben volt egy adószedő. Mindenki utálta. (Vannak dolgok, amik minden társadalomban hasonlítanak. :-)) Ez az ember ült az út mellett és szedte az adót. Ráadásul ez azt jelentette akkor, hogy idegeneknek, a rómaiaknak szedte az adót a saját népétől, a zsidóktól. Jézus odament hozzá, és azt mondta: gyere, kövess Engem! Máté – ő írta az evangéliumot később – felállt, ott hagyott mindent és követte. Egy hívásnak az értéke.
Olyan könnyű lenne azt mondani az egész világgal együtt: „Mi ez? Egy szó, mi ez? Egy érintés, ne nevetess! Egy hívás, ugyan már!” Másként mondva: „Egyetlen élet. Ugyan, mit számít az?! Hétmilliárd ember él most a Földön. Egyetlen ember mit számít?” A válasz az, hogy ezt nem lehet így mérni.
A dolgoknak van értékük, de azt Isten mondja meg nekünk. Ha ezt ráhagyjuk a társadalmunkra, az üzleti-, az oktatási világra, hogy az mondja meg az értékét valaminek Isten nélkül, akkor nem fogod tudni az abszolút értékét semminek. Honnan tudhatnád? Akkor minden viszonylagos. Akkor minden hasonlított. Akkor nincs semmi. Akkor hogy tudod azt mondani, hogy egy jó cselekedet az jó cselekedet? Hogyan tudod azt mondani, hogy valakinek értéke van? Hogyan tudhatnád bizonyosra? Akkor ez semmi.
A világunk ilyen, nem ott látja az értéket, ahol van. Szórakozni akarsz? Menj le a kocsmába, ott van öröm minden este. A világ ránéz erre az egészre, és azt mondja: „Ugyan, mi ez? Ha hatalmat akarsz látni, menj el Brüsszelbe vagy Washingtonba. Ha jelentőséget akarsz, menj el az egyetemre, ott vannak jelentős emberek.”
Mi azonban azt mondjuk: igen, az emberekben van érték. Nem azért, mert tudnak énekelni, nem azért, mert van marketing értékük, nem az IQ-juk miatt, nem a gazdagságuk miatt, hanem azért, mert Isten képére lettek teremtve. Isten arra alkotott mindannyinkat, hogy ismerjük Őt, hogy kapcsolatba legyen velünk, hogy szerethessen minket. Nagyon valós értelemben úgy mondhatnánk: azért, hogy a barátunk legyen, és hogy mi a barátai lehessünk, és közel lehessünk Őhozzá.
Erre gondolok, hogy az emberek azt kérdezik: van-e valaki, aki azért szeret, aki vagyok? Isten azt feleli: „Ejtsd el a büszkeséged, és mutatok valamit, ami drágább annál. Tedd le a függetlenséged. Bízd Rám magad, és Én mutatok neked valamit, aminek nagyobb értéke van, mint a függetlenségednek. Ejtsd el azt, ami külsőség, és szerezz valami értékeset odabenn!” Isten tud nekünk olyan értéket mutatni, ami nagyobb bárminél, amit ebben a világban találhatunk. Ámen.