A bibliaiskolás végzősök diplomaosztója van ezen a hétvégén. Nagyszerű utunk volt a végzősökkel Lengyelországban. Nagyon örömteli néhány nap volt együtt utazni. Nem kellett rohanni, lehetett órákon át beszélgetni. Találkoztunk a helyi gyülekezetekkel, testvérekkel különböző helyeken: Varsó, Krakkó, Wroclaw. Igazán nagyon örömteli volt.
Volt egy nagyon józan napja az egész túrának. Voltunk Auschwitzban, és pont olyan rossz volt, mint gondoltam. Semmi vágyam nem volt odamenni egyébként, mert nagyjából tudtam, hogy mire számítsak. Volt ott valami, ami nagyon kihívta és megáldotta a szívem. „Mi volt ott ilyen?” – kérdezheted.
Konkrétan egy emberre gondolok, a keresztneve: Ernő. Ez az ember főtörzsőrmester volt a csendőrségnél, ami akkor a legrosszabb hely volt egy szempontból. Ez az ember 300-400 embert mentett meg. Arra gondoltam, hogy ez két szinten nevetséges. Az első szint az, hogy százezrek haltak meg. Többszázezer ember halt meg. Mi az a 300-400 ember? Nevetségesen kevés. A másik oldalról azért nevetséges, mert ez az egy ember – egy nyavalyás őrmester volt, semmi, jelentéktelen poszt – megmentett 300-400 embert.
Az egyik oldalról nézhetnéd a dolgot így: mit tehetek én? Ezt a legkönnyebb mondani: „Mit tehetnék én? Én csak egy ember vagyok. Amit én csinálhatok, az annyira kicsi, az annyira nevetséges.” Időnként a felajánlásnál beszélünk erről. Azt mondjuk: „Figyelj! Ha kétszáz forintot tudsz adni, akkor adj kétszáz forintot. Nem gondolod, hogy Isten azt kéri tőled, amit tudsz tenni?” Olyan könnyű azonban azt mondani: mit számít az én ezresem, az én kétszázasom?
Másik dologban: „Mit számít az az öt perc, amit én tudok adni a Bibliámnak? Ha nem tudok két órát adni rá, akkor nem is foglalkozom vele egyáltalán.” Olyan könnyű azt mondani: „Ez olyan kicsi idő. Tíz percem van imádkozni, az mit ér? Az jelentéktelen. Hallom, hogy itt az emberek imádkoznak egy-másfél órán keresztül. Ez jelentéktelen”
Olyan könnyű azt mondani: „Mivel ez olyan kicsi, ezért nem fogom megcsinálni. Mivel én nem tudok valami hatalmasat tenni, ezért inkább nem csinálom.” Amikor feszültség, baj van közöttünk, elgondolkodom, hogy meg tudom-e oldani? „Nem tudom megoldani, nem tudom helyretenni. Nincs varázspálca, nincs semmi, amitől helyreáll.” Csak egy pici lépést tudok tenni, és akkor azt mondom: ha nem tudom megoldani, akkor minek csinálnék bármit.
Gondolhatnánk inkább így: „Rendben, nem tudom megoldani az egészet, de tudok tenni egy kicsi lépést, és azt megteszem. Aztán nézzük meg, hátha válaszol, és hátha helyreáll a barátságunk. Nézzük meg, mit fog Isten tenni értünk, és megteszem az én kis lépésemet. Azt mondom, hogy igen. Miért ne?”
Péld 24:11-12 jutott eszembe azon a helyen. Ennek két értelme van. Az egyik fizikai és valós, és konkrétan egy ilyen helyzetről szól, mint ami a holokauszt volt. A másik pedig az örökkévalóságról, és az mindannyinknak szól mindenkor.
Péld 24:11-12 Szabadítsd meg azokat, akik a halálra vitetnek, és akik a megöletésre tántorognak, tartóztasd meg! Ha azt mondanád: ímé, nem tudtuk ezt; nemde, aki vizsgálja az elméket, ő érti, és aki őrzi a te lelkedet, ő tudja? …
Ez a gondolat igazán: lehet, nem tudok sokat tenni, de van valami, amit tehetek. Miért vagyunk itt mi, hívők? Azért vagyunk itt, hogy embereket mentsünk meg.
Sátánnak van egy gonosz, őrült rendszere, aminek az a célja, hogy az embereket félrevezesse, hogy az embereket megvakítsa egészen az utolsó pillanatig. Az utolsó pillanatig ne tudják, hogy Krisztus eljött értük. Az utolsó pillanatig ne lássák, hogy ők bűnösök, szükségük van egy megváltóra, Krisztus értük halt meg, és ha elfogadják Jézust, akkor örök életük van. Arról szól a rendszer, hogy foglald el magad valamivel, legyen tele az életed valami üressel.
2Kor 4:3-4 Ha mégis leplezett a mi evangéliumunk, azoknak leplezett, akik elvesznek: Akikben e világ Istene megvakította a hitetlenek elméit, hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges evangéliumának világosságát, aki az Isten képe.
Elképesztő látni ezt, hogy van egy ember, akinél dolgozott Sátán, megvakította őt. Odateszed a szeme elé az evangéliumot, megmutatod neki, elmagyarázod, és nem látja azt, ami olyan világos, ami olyan egyszerű. Fogjuk az ötszínes karkötőnket, végigmutatjuk, elmagyarázzuk. Annyira egyszerű és annyira világos, annyira fontos, és nem látják, nem nyilvánvaló nekik. Miről szól ez? Arról, hogy van egy szellemi oldala a dolognak.
Egy megtérés – amikor valaki újjászületik, amikor valaki Jézusra bízza magát – az nem természeti. Az nem a logikából következik, hanem a Szent Szellem kezdeményezése és egy ember válasza arra a kezdeményezésre. Ez egy természetfeletti dolog. Minden megtérés csoda, nagyon nyilvánvaló közbeavatkozása Istennek.
Minek vagyunk mi itt? Arra, hogy felébresszük az embereket: „Hé, figyelj! Van itt valami fontos!” „Ah, Pásztor! Én nem vagyok ékesszóló. Nekem nincs ajándékom erre. Nekem ez nem megy.” Mózes sem volt ékesszóló, aztán mégis csinált valami értékeset. „Csak” kihozta a népét, és vezette őket negyven éven át. Egy-két dolog történt rajta keresztül, pedig nem volt nagy szám. Ezt ő is mondta Istennek: nem lehetne, hogy inkább bárki mást küldj? Aztán mégis elment, és Isten használta őt. Bátorítani akarlak ebben.
Látjuk a rendszert, látjuk a vakságot, látjuk, hogy merre megy a világunk, és nem gondoljuk, hogy jó irányba megy. Enyhén pesszimisták vagyunk ebben a dologban. Gondolj bele azonban, hogy ez az Ernő nem mehetett oda a miniszterhez, és nem mondhatta: ez helytelen, állítsák le, ezt ne csinálják tovább! Ez hiábavaló lett volna. A rendszert nem tudta megváltoztatni, de azt mondta valahol magában: megmentek egyet. Aztán, amikor sikerült, akkor vérszemet kapott, és megmentett még egyet, és még egyet,…, és nem állt meg három-négyszáz emberig.
Azért mondom ezt, mert mi is így vagyunk. A rendszert nem tudjuk megváltoztatni, nem arra vagyunk itt, hogy forradalmat csináljunk. Mi nem politikusok vagyunk, sose leszünk – Isten kegyelméből –, de tehetünk valamit egy ember életében, aztán még egy ember életében, aztán még egy, aztán még egy,… Isten kegyelméből.
Gondolj bele egy pillanatra, ha az életed során – mondjuk, van húsz éved még hívőként, vagy harminc, vagy negyven –, ha a hívő életed során megváltoztatod tíz ember életét, vagy tíz embert az Úrhoz vezetsz (2-4 évente egy, attól függ, hogy milyen sokáig élsz), ez nem nagy szám, de mit gondolsz, azok az emberek, hogy fognak gondolkodni erről? Ebben szeretném bátorítani a szívünket.
Valószínűleg nem tudjuk megváltoztatni a nemzetünk irányát – Merre megy az országunk? Mi történik? Mi a rendszer? –, nem tudjuk megváltoztatni az Európai Uniót valószínűleg, de valakit az Úrhoz vezethetünk. Valaki felé szolgálhatunk a mai napon, vagy ezen a héten. Jön a Reménységfesztivál, és ez az, amiért itt vagyunk. Meghívunk embereket. Hozzunk el embereket!
Vezetjük az embereket? Ezért vagyunk itt, hogy vezessük az embereket Krisztushoz. Imádkozunk az emberekért? Tegyük ezt! Céllal vagyunk itt és ne mulasszuk ezt el. Ezt akartam mondani igazán, hogy Sátánnak ez a vágya, hogy félrevezesse a szívünket, és félrevezesse az embereket, hogy adjon valami ürest, hogy adjon valami nevetségeset, hogy megvakítsa őket, hogy ne lássák a lényeget. Ez az, ami történhet.
Egy ember jó lehet egész életében. Nagyszerű ember, jó ember, kedves ember, és egy nap Isten elé áll, és azt mondja Istennek: én jó voltam egész életemben. Isten azt mondja: várj, még nem tettem fel a kérdést. „Rendben. Megvárom, amíg megkérded, hogy jó ember voltam-e.” Isten nem ezt kérdezi, hanem azt kérdezi: hittél-e Jézus Krisztusban, az Én egyszülött Fiamban?
Az ember azt mondja: én jó voltam. Isten azt feleli: „Én teszem fel a kérdést és te mondod meg a választ. Mi a válaszod?” Képzeld el azt a rettenetet, azt a szörnyűséget, amikor az ember annyira becsapva egész életében csinált valamit, és úgy gondolta, hogy fontos, hogy nagyszerű, hogy jó, hogy rendben van, aztán odaáll Isten elé, és Isten nem azt a kérdést teszi föl neki, hanem másikat kérdez tőle. Ez fontos.
Miért vagyunk itt? Azért vagyunk itt, hogy embereket mentsünk meg. Miért jó illusztráció egy műanyag virsli? Ennek története van még Lengyelországból, de igazából csak erre gondoltam, hogy ha távolról nézed, lehet, jól néz ki, de közelről nem mondhatnám, hogy tetszetős. Ilyenek vagyunk. Az ellenség ad nekünk valamit: „Nesze! Rágjad. Nem fog elfogyni, ígérem. Tartós, nem fog megromlani, csak rágjad.”
„Tanulj még többet! Testépítés! Autók! Táskák. Cipők…” Nem az a kérdés, hogy mi az, hanem hogy elfoglalja-e az életemet. Ha igen, ha betölti az életem, akkor elmulasztom a lényeget. Elmulasztom azt, amiért itt vagyok. Elképesztő volt, hogy mennyire félre lehet vezetni egy társadalmat szándékos, gonosz kommunikáción keresztül.
Ott voltunk, és olvastunk egy újságcikket – elnézést, hogy ilyen nehéz példákat hozok, nem próbálom lehúzni az üzenetet, de ezek valósak, fontos példák –, az volt a címe: Budapesten 28800 lakás szabadul fel a zsidók összeköltöztetése után. (A cikk a gettóról szólt, de ezt a szót nem használta.) Azt mondja: milyen jó lesz neked, lesz 28800 szabad lakás.
Szándékos, gonosz kommunikáció, és az egész társadalmat félrevezették ezen keresztül. Az emberek csak azt mondták: „Persze, ez jó nekünk. Milyen jó nekünk!” Az emberek elhitték ezt. Azt mondták nekik: nesze, egyél! A végén mit bukott ezen a hazánk? Mit bukott ezen a népünk? Mit buktunk ezen mindannyian, mert ez nem elégít meg, nem tölti meg a szívemet! A gumikolbász nem laktat jól engem. Persze, tudom ezt, de elhitetik velem. Szeretnélek bátorítani ebben. Tudod, miért? Mert az ellenség mindig ezt csinálja.
Nézzünk meg egy-két példát a gonosz kommunikációra. 4Móz 22 Bálám története. Ez az ember próféta volt. Izrael egyik ellensége, egy király elküldte hozzá a nemes embereit, és megkérte őt, hogy átkozza meg Izraelt. Isten nem engedte neki. Azért azt mondja Bálám:
4Móz 22:13b Menjetek el a ti földetekre; mert nem akarja az Úr megengedni nékem, hogy elmenjek veletek.
4Móz 22:15 Elkülde azért ismét Bálák több fejedelmet, amazoknál előkelőbbeket.
Aztán újra meg újra csak kérik őt, kérik őt: a király gazdaggá tesz téged, a király ad neked. Nem ez az, amiről beszélünk? Van egy ilyen kommunikáció a világban: önérdek, ez jár neked, neked jogod van ehhez. „Ő megbántott engem, de nincs joga megbántani. Nekem jogom van ahhoz, hogy engem ne bántson meg senki. Nekem jogom van ahhoz… Miért nem köszönted meg? Nekem az jár, hogy valaki megköszönje nekem.” Televan ezzel a kommunikáció, a világunk: az én jogaim, az én érdekem. Dugig van ezzel.
Krisztus eljött, és nem azért jött el, hogy Magát szolgálja, hanem azért, hogy másokat szolgáljon, és hogy az életét váltságul adja sokakért. Nem azért jött, hogy Őt szolgálják, nem volt önérdeke a dologban. Még keresztények is időnként erről beszélnek: „Isten azért mentett meg minket, mert kell Neki a társaság a mennyben”; vagy valami ilyesmi. Nem! Nem kellett Neki a társaság. A menny jobb hely lenne nélkülünk egy értelemben. Minek vinne oda Isten ilyeneket, mint mi?
Nem ezért mentett meg minket, mert kellett Neki. Nem önérdekből. Nem találsz okot rá, hanem csak a szeretet az. Erről beszélek, hogy a világunk televan ezzel: önérdek. Célzott gonosz kommunikáció: „Foglalkozz magaddal! Te vagy az első. Te vagy az egyetlen, aki számít. Te vagy a világ közepe. Neked jogod van hozzá. Törtess előre! Nyomuljál.”
Itt a kérdésem számodra: felismered-e a gonoszt, amikor szembetalálkozol vele? Felismered a gonoszt? Hogyan ismerhetnéd fel, ha nem hallod az igazságot gyakran? Hogyan ismerhetnéd fel, hogyha nem találkozol az igazsággal gyakran?
Ma reggel kaptam egy e-mail-t, és azt írja ez a testvér: „Most hallgattam ezt az üzenetet, ahol a nemzetekről prédikálsz. Meghallgattam 5-ször. Annyit adott! Annyit segített tisztába rakni a fejemben a gondolatokat. Miért állnak így az országok? Miért állnak így emberek életei? Aztán a pénteki ebédbeszélgetésen, amit P. Duló Attila mondott, az is rabul ejtett, és a szívembe zártam.”
Annyira megáldott ez az e-mail, mert itt van valaki, aki az igazságban jár, az igazságban akar gondolkodni. Ismerem ezt az érzést. Amikor hallgatok egy üzenetet: ezt meg kell hallgatnom mégegyszer. Miért? Mert felkavar. Mert igazság van benne. Mert szól a szívemhez, van egy összpontosítás, élvezem azt.
Ha nem hallanám az igazságot gyakran, ha nem hallanám az Igét gyakran, akkor hogyan ismerném fel a gonoszságot? Hogyan ismerném fel az ellenség munkáját? Hogyan mondhatnám valamire: ez helytelen, ez gonosz! Akkor csak megyek az árral, akkor csak rágcsálom a gumikolbászt. „Köszönöm, milyen jó! Van egy gumikolbászom. De jó nekem! Az élet szép! Neked is van egy? Milyen jó így élni!” Megmagyarázzuk egymásnak, hogy milyen jó ez. Aztán nem az, mert nincs semmi benne igazán, ami hasznos lenne nekem.
Aztán a gyerekeinkre gondoltam. Ahogy mentünk Lengyelországba, beszélgettünk Farkas Lacival. Mesélte, hogy mi a téma, amiről most tanítanak a vasárnapi iskolában. Annyira megáldott. Elgondolkodtam rajta. Milyen nagyszerű, hogy a gyerekek az igazságot tanulják! Ilyen dolgokról beszélnek, ilyen dolgokról hallanak. Ezért vagyunk hálásak az iskoláinkért: GGIS, KHÁRISZ. Mert azok a gyerekek az igazságot hallják. Annyira fontos a tizenéves szolgálat! Annyira fontos az igazságot hallani!
Egy másik dolog, amit kommunikál a világunk. 1Sám 17-ben előjön Góliát újra meg újra. Óriási harcos, tetőtől talpig vértben. Nyilvánvalóan túl nagy falat bárkinek. Előjön. Magas, hatalmas. Kiáll és mondja: „Kik vagytok ki? Azt hiszitek, vagytok valakik? Azt hiszitek, hogy tudtok valamit csinálni? Azt hiszitek, hogy a ti Istenetek megment titeket? Azt hiszitek, hogy ez valós? Ne nevetess!” Próbált félelmet elültetni a zsidók szívébe.
Sikerült is abban a történetben. Az a csata sokáig váratott magára, mert Góliát előjött és a zsidók elbújtak a sátraikban. Sok napon át hallgatták, ahogy átkozta Istent: kutyák, ti gyávák! Csak két dolgot lehetett hallani: Góliátnak a kiabálását, és a zsidók oldaláról a páncélok kocogását, ahogy reszkettek. Ennyit lehetett hallani összesen.
Beszélgettem erről a fiammal. Az embereket, akik félelemben élnek, könnyű irányítani. Annyira könnyű azokat uralom alatt tartani. Ez a célja a gonosz társadalmaknak: tartsuk félelemben a népet, akkor könnyű kontrollálni őket, könnyű irányítani őket. Egy értelemben ez fontos dolog, mert tele van ezzel az internet.
Az összeesküvés-elméletek ezt a célt szolgálják: félelemben tartani az embereket. Ezért nem beszélünk ezekről a pulpitusainknál. Ezért nem tanítunk ezekről, mert az a céljuk, hogy félelemben tartsák az embereket, mert akkor az embereket lehet manipulálni és irányítani. Jézus megígérte ezt. Luk 21:25-26-ban azt mondja, hogy a korok végén, a végső időkben az embereknek a szíve elfogyatkozik a félelem miatt. Ez az ellenség stratégiája.
Ha az igazságot nem hallom nap mint nap, ha nem vagyok közösségben vele sokat, akkor hogyan ismerném fel a gonoszságot? Akkor hogyan tudnom, hogy most kell ellene állnom? Most kell azt mondanom: „Nem, itt nem mész keresztül. Ez az én családom, és nem mész keresztül. Ez az én gyülekezetem, nem mész keresztül. Ez az én hazám nem mész keresztül. Ez az én városom, nem mész keresztül. Ezek az emberek, akiket én szolgálok, és akiket bátorítok, és nem mész keresztül.” Honnan tudnám, ha nem hallom gyakran az igazságot?
Beszélgettünk egy testvérről, akit az Úr megmentett csodálatos módon, aztán most elkezdte elfoglalni magát a világgal, és vadul keresi a „gumikolbászt”. Vadul igyekszik és dolgozik érte, és nem jön többet gyülekezetbe. Nem az az izgalmas, hogy hányan vagyunk itt, hanem az, hogy mi történik az én testvérem életében. Ha nem hallja az igazságot, akkor hogy fogja felismerni azt, hogy mi van „gumiból”, és nem fog neki semmit sem adni. „Nem erre van szükségem. Megvan a munkám, megvan az életem, de nem ez a célom.” – hogyan fogja ezt mondani? Péld 4:13 szerezd meg az igazságot, és el ne add! Szerezd meg a bölcsességet, és el ne add! Ne engedd el!
Még egy kommunikáció, amivel televan a világunk. 2Kir 18-ban van egy ellenséges hadvezér. Odajön és beszél Júda férfijaihoz, akik a várban ülnek. Bekiabál az embereknek és 2Kir 18:31-32-ben azt mondja nekik: „Figyeljetek! Adjátok meg magatokat! Gyertek ki! Gyertek ki és jó dolgotok lesz! Gyertek ki a városból! Gyertek ki és használhatjátok a saját földeteket.” Aztán utóbb mondja: amíg eljövök és elviszlek titeket. Magyarán: használhatjátok a földeteket, amíg nem jön a deportálás, amíg ki nem telepítünk titeket egy másik országba.
Mi az üzenet? „Kössetek kompromisszumot velünk!” Az ellenség azt mondja: köss egy kompromisszumot velem. 2Kir 18:26-27-ben azt mondják neki a vezetők: mi értjük a te nyelvedet, beszélj azon, nem kell zsidóul beszélned. A tábornok azt feleli: az én üzenetem Júda minden emberének szól, mindenkinek szól.
Ez Sátán szíve. Mindnyájunknak beszél erről újra meg újra: „Köss kompromisszumot, alkudj meg, érd be valami kevesebbel. Nem kell végigmenned ezen az úton Krisztussal. Nem kell végigmenned ezen a dolgon.” Felismered-e a gonoszt, amikor találkozol vele? Felismered-e a gonoszt, amikor azt hallod:
– félj,
– neked erre jogod van,
– mi a te érdeked?
– köss egy kompromisszumot.
Felismered-e a gonoszt, és tudod-e mondani: „Ácsi, miért mennék ebbe az irányba? Ez gonosz. Ez valami üreset ad nekem. Ez nem ad nekem semmi hasznosat. Ez valami jelentéktelen, értéktelen. Miért tartanám meg ezt? Ez szemét, ez haszontalan, értéktelen, jelentéktelen. Nem megyek ebbe azt irányba.” A Bibliában minden hősnél látjuk ezt.
Minden bibliai hősünknél ezt látjuk újra meg újra. Ezek nem túl nagy önképpel bíró, felfuvalkodott emberek voltak. Nem úgy voltak: „Most bemegyek és csinálok valami csodálatosat. Majd én megmutatom! Majd én megoldom az összes problémádat!” Pál nem így gondolkozott: „Majd én alapítok gyülekezeteket! Elmegyek, elindítom a missziós mozgalmat. Elviszem a kereszténységet Európába, és ezt fogom csinálni.” Nem így gondolkodott.
Az összes hősünk a Bibliában egyszerűen csak az igazság fényében élt. Ha az igazság fényében élsz, akkor a hazugság annyira nyilvánvalóan üvöltően hamis! Ezek a hősök nem tudták azt mondani: „Jól van, adj nekem is egy hazugságot, aztán megelégszem ezzel. Na, jó, megalkuszom, inkább a magamról szóljon a dolog.” Azért nem, mert az igazságban éltek. Az igazság a szívükben volt.
Nem véletlen, hogy azt mondja Kol 3:16: az Istennek beszéde lakozzon a szívetekben. Ez bennünk legyen, mély legyen. Ha ott élek, akkor a hazugság olyan: „Tessék? Te ezt elhiszed?” Dávid megérkezett a táborba, és az volt Góliát utolsó napja. Dávid azt mondta: ki ez a körülmetéletlen filiszteus, aki szidalmazza Istent és az Ő népét? Nem nagyképű volt, nem felfuvalkodott volt. Egyszerűen csak az igazságban járt.
Amikor hallunk egy hazugságot, akkor egyszerűen csak azt kérdezzük: „Mi? Miért alkudnék meg? Miért ne mennék végig az úton? Miért alkudnék meg? Miért ne mennék végig az úton? Miért ne mondanám a szívemben, hogy én Isten teljességét akarom? Miért ne mondanám a szívemben, hogy én Isten tökéletes akaratát akarom az életemben? Miért ne mondanám a szívemben: „Ki tudja, kit tartogat nekem Isten az úton? Én megvárom azt az embert és végigmegyek az úton.”
Neh 6:6 megint írnak egy üzenetet Nehémiásnak: a nemzetek között azt beszélik, és a Gasmu is azt mondja, hogy lázadni fogsz a király ellen. Emlékszem, amikor ezt olvastam egyszer: „Ki a … az a Gasmu? És Miért számít, hogy ő úgy gondolja? Kit érdekel? Miért érdekel engem, hogy ez a Gasmu mit gondol?” Annyian beszélnek gonoszt a kereszténységről, a hitünkről, rólunk: szekta vagyunk,… Ha az Úrral járunk, ha van szeretetünk, ha van valóságunk, ha tényleg szolgálunk embereket, ha tényleg az Ő Szelleme tölt be minket, akkor az igazság annyira nyilvánvaló, hogy egy értelemben azt mondjuk: „Ki az a „Hogyishívják”, aki írt rólunk egy gonosz cikket, aki beszólt nekünk? Ugyan! Mit számít?”
William Wilberforce olyan ember, akinek az élete nagyon megáld. Az 1800-as évek elején az ő lobbyzásának az eredményeként törölték el a rabszolgaságot a Brit Birodalomban. Mint hívő, ránézett a helyzetre és azt mondta: micsoda hazugság! Azt mondták neki: „Mi lesz a kereskedelmünkkel? Mi lesz a gazdasági hatalmunkkal? Mi lesz az ültetvényekkel? Mi lesz a termelésünkkel? Ha nincsenek rabszolgák, akkor összeomlik az egész társadalmunk!” Ő és a barátai azt mondták: „Hazugság. Nem fog összeomlani. Ez gonosz dolog.”
Felismerjük ezt? Csak akkor ismerem fel, ha gazdagon van az igazság a szívemben. Annyi ilyen példát látunk! Pál 1Kor 6-ban azt mondja: „Ti pereskedtek egymással, hívők? Tényleg? Mi van a szeretettel?” A hazugság annyira nyilvánvaló.
2Móz 33:13-ban Mózes azt mondja: Istenem mutasd meg Magad nekem, látni akarlak! Ha az igazság, ha az igazi Isten igazán fel van emelve az én szívemben, akkor felismerem a hazugságot. Mózes azt mondja: Uram, látni akarlak! Három dolgot látunk ebben a versben:
1) Buzgóság. A fejezet elején azt mondja nekik: Én nem megyek veletek, elküldök egy angyalt. Mózes azt feleli: ha Te nem jössz velünk, inkább ne is menjünk sehova, csak Veled megyünk bárhova. Aztán azt mondja Istennek: „Mutasd meg Magad nekem! Látni akarom a Te dicsőséged.” Van egy buzgóság a dologban.
Én úgy gondolom, és az életemben azt láttam, hogy sokszor azért nem látom olyan közel az Urat, mert azt mondom: „Uram, látni akarlak! Ha ráérsz a következő két percben, mert több időm nincsen. Ó, Uram, látni akarlak, ha neked is kényelmes, és ha meg tudod úgy csinálni, hogy nekem is kényelmes legyen.” Mózes nem így keresi az Urat, hanem azt mondja: „Uram! Mutasd meg Magad nekem! Látnom kell Téged! Ismerni akarlak! Ismerem az utadat, ha ismerlek Téged.”
Hogyan keresem az Urat? Uram! Látni akarlak! Ő azt kérdezi: minek? „Szeretnék egy kis érzelmi felkavarodást. Olyan unalmasak a pillanataim, szeretnék kicsit bepörögni. Keresztény vagyok, már nem járok rave party-kra, úgyhogy szeretnélek látni Téged, hogy érzelmileg felkavarodjak.” Az Úr azt mondja: ez így nem működik.
Mózes azt mondja: „Szeretnélek ismerni Téged. Meg akarlak ismerni Téged! Tudni akarom a Te tervedet. Tudni akarom, merre akarsz vinni engem! Tudni akarom, mi a vágyad!” Mit keresett Mózes? Az igazságot.
Ha az igazság van felemelve, ha az Úr van felemelve, akkor a hazugság üvölt. Akkor látom, hogy ez csak duma, mese; hogy ez politika, ez magyarázkodás, ez csak kimagyarázása valaminek, ez semmi!
2) Aztán Mózes még azt mondja ebben a versben: a Te kegyelmedből, ha kegyelmet találtam Előtted.
3) Nem érdemlem meg. Na és, akkor mi van? Mi van, ha nem érdemlem meg? Nem rólam szól. Isten kegyelméről szól. Én lehetek buzgó és kereshetem Őt, amikor a legproblémásabb vagyok: „Uram, kérlek Téged! Látnom kell Téged! Meg akarlak ismerni Téged! A Te kegyelmedből mutasd meg magad nekem! Mert amikor megmutatod nekem, akkor a hazugság nyilvánvaló lesz. Nyilvánvaló lesz, hogy amit rágtam, azzal miért nem laktam jól, miért nem elégedtem meg.”
„Uram, kérlek! Mutasd meg nekem a Te igazságodat!” Ámen.